JÉZUS gyakran tanított az imáról. Akkoriban a zsidó vallási vezetők „a széles utak sarkain” imádkoztak. Miért? „Hogy lássák őket az emberek.” Nyilvánvalóan azt akarták, hogy az emberek csodálják őket a vallásosságuk miatt. Sokan hosszasan, újra és újra elismételt szavakkal könyörögtek, mintha ’bőbeszédűségre’ lenne szükség ahhoz, hogy az imájuk meghallgatásra találjon (Máté 6:5–8). Jézus kifejezte, hogy az ilyen szokások hasztalanok, így tudatva az őszinte emberekkel, hogy mit kerüljenek, amikor imádkoznak. Ám ő nem csak azt tanította meg, hogy hogyan ne imádkozzanak.

Jézus megtanította, hogy az imáinkban ki kell fejeznünk, hogy szeretnénk, ha Isten neve meg lenne szentelve, ha eljönne a Királysága, és megvalósulna az akarata. Jézus azt is megtanította, hogy helyénvaló, ha arra kérjük Istent, hogy segítsen nekünk személyes dolgokban (Máté 6:9–13; Lukács 11:2–4). Szemléltetésekkel rámutatott, hogy kitartásra, hitre és alázatra van szükségünk, ha szeretnénk, hogy Isten meghallgassa az imáinkat (Lukács 11:5–13; 18:1–14). És a tanításának a saját példájával is nyomatékot adott (Máté 14:23; Márk 1:35).

Ez az oktatás kétségtelenül segített Jézus tanítványainak, hogy tartalmasabbá tegyék az imáikat. De Jézus a földön töltött utolsó estéjéig várt, hogy megossza a tanítványaival a legfontosabb dolgot az imáról.

Jézus az utolsó éjszakájának legnagyobb részét azzal töltötte, hogy buzdítsa hűséges apostolait. Eljött az idő, hogy feltárjon nekik valami újat. „Én vagyok az út, az igazság és az élet. – mondta. – Senki sem jut az Atyához, csakis énáltalam.” Később ezt a megnyugtató ígéretet tette nekik: „amit csak kértek az én nevemben, meg fogom tenni, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiú által. Ha valamit kértek az én nevemben, meg fogom tenni.” A beszélgetésük vége felé ezt mondta: „Mind ez ideig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen” (János 14:6, 13, 14; 16:24).

Ezeknek a szavaknak nagy jelentőségük volt. Egy forrásmű úgy utal erre, mint ami „fordulópont az ima történetében”. Jézus nem arra gondolt, hogy Isten helyett hozzá kell majd imádkozni. Inkább arra utalt, hogy ő az, aki megnyitja az utat, hogy egy újfajta módon közeledhessünk Jehova Istenhez.

Persze Isten mindig is meghallgatta a hűséges szolgái imáit (1Sámuel 1:9–19; Zsoltárok 65:2). Ám attól fogva, hogy Izrael Isten szövetséges népe lett, azoknak, akik azt akarták, hogy Isten meghallgassa az imáikat, el kellett ismerniük Izraelt az ő választott népeként. És később, Salamon idejétől fogva el kellett ismerniük a templomot mint olyan helyet, melyet Isten választott ki arra, hogy ott mutassák be az áldozatokat (5Mózes 9:29; 2Krónikák 6:32, 33). De ez az imádati forma csak ideiglenes volt. Ahogyan arról Pál apostol írt, az Izraelnek adott Törvény és a templomnál bemutatott minden áldozat „az eljövendő jó dolgok árnyéka, nem pedig maga a dolgok lényege” volt (Héberek 10:1, 2). Az árnyéknak át kellett adnia a helyét a valóságnak (Kolosszé 2:17). I. sz. 33 óta egy személynek a Jehovával ápolt kapcsolata többé nem a mózesi törvényhez való ragaszkodásától függ. Inkább azon alapul, hogy az ember engedelmeskedik-e annak, akire a Törvény irányul, vagyis Krisztus Jézusnak (János 15:14–16; Galácia 3:24, 25).

Jézusnak köszönhetően az emberek magasabb rendű alapra hivatkozva közeledhetnek Jehovához. Jézus úgy beszélt magáról, mint egy befolyásos barátról, aki lehetővé teszi, hogy Isten meghallgassa az imáinkat, és válaszoljon rájuk. Mi teszi képessé Jézust arra, hogy ily módon közbenjárjon az érdekünkben?

 Mivel mindannyian bűnben születtünk, semmilyen tettünkkel vagy áldozatunkkal sem vagyunk képesek megtisztítani magunkat ettől a folttól, vagy jogot szereznünk arra, hogy kapcsolatot ápoljunk szent Istenünkkel, Jehovával (Róma 3:20, 24; Héberek 1:3, 4). Jézus azonban felajánlotta tökéletes emberi életét, és lefizette az árat a megváltható emberiség bűneiért (Róma 5:12, 18, 19). Mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy tisztán álljon Jehova előtt, és ’beszédbeli nyíltsággal’ közeledjen hozzá, de csak akkor, ha hitet gyakorol Jézus áldozatában, és az ő nevében imádkozik (Efézus 3:11, 12).

Amikor Jézus nevében imádkozunk, Isten szándékának végrehajtásában betöltött szerepét legalább három vonatkozásban elismerjük: 1. Ő „Isten Báránya”, akinek az áldozata alapot teremt a bűnök megbocsátására. 2. Jehova feltámasztotta őt, és jelenleg ’főpapként’ szolgál a váltság áldásainak kiárasztásában. 3. Egyedül ő „az út”, aki által imában közeledni lehet Jehovához (János 1:29; 14:6; Héberek 4:14, 15).

Ha Jézus nevében imádkozunk, azzal tiszteletet mutatunk iránta. Ez a tisztelet helyénvaló, hiszen Jehovának az az akarata, hogy „Jézus nevében minden térd meghajoljon . . . , s minden nyelv nyíltan megvallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Istennek, az Atyának dicsőségére” (Filippi 2:10, 11). És ami még fontosabb, hogy ha Jézus nevében imádkozunk, azzal Jehovát dicsőítjük, aki a Fiát adta értünk (János 3:16).

Azért, hogy felfoghassuk Jézus szerepének jelentőségét, a Biblia különböző címekkel és nevekkel illeti őt. * Ezek segítenek megértenünk mindazt a sok áldást, melyek az alapján áradnak ki ránk, amit Jézus tett, tesz és még ezután fog tenni értünk. (Lásd a „ Jézus létfontosságú szerepe” című kiemelt részt.) Jézus olyan nevet kapott, „amely minden más névnek felette áll”. Minden hatalom neki adatott az égben és a földön (Filippi 2:9; Máté 28:18).

Igen, az imáinkat Jézus nevében kell elmondanunk, ha azt akarjuk, hogy Jehova  meghallgassa őket (János 14:13, 14). De mi egyáltalán nem szeretnénk egyszerűen csak megszokásból ismételgetni a „Jézus nevében” kifejezést. Hogy miért nem?

Nézzünk egy szemléltetést. Amikor levelet kapsz egy üzletembertől, a levél valószínűleg a következő udvariassági formulával zárul: „Tisztelettel”. Szerinted ezzel az üzletember a valódi érzéseit fejezte ki irántad, vagy csupán tartotta magát az általánosan elfogadott levélírási etiketthez? Jézus nevének a használata az imáinkban sokkal nagyobb jelentőséggel kell hogy bírjon egy üzleti levél szokványos záró szavainál. Jóllehet fontos, hogy ’szüntelenül imádkozzunk’, ezt ’egész szívvel’ kell tennünk, nem pedig megszokásból (1Tesszalonika 5:17; Zsoltárok 119:145).

De hogyan kerülheted el, hogy a „Jézus nevében” kifejezést pusztán formalitásként használd? Miért ne elmélkednél Jézus szívmelengető tulajdonságain? Gondolkodj el azon, hogy mi mindent tett már meg és fog még tenni érted. Imában köszönd meg Jehovának, hogy ilyen csodálatos módon használta fel a Fiát, és dicsérd őt ezért. Így még inkább bízni fogsz Jézus ígéretében: „bármit kértek az Atyától, ő meg fogja adni nektek az én nevemben” (János 16:23).