János 10:1–42

10  „Teljesen biztosak lehettek benne, hogy aki nem az ajtón lép be a juhakolba, hanem valahol máshol mászik be, az tolvaj és rabló.+  De aki az ajtón lép be, az a juhok pásztora.+  Az ajtóőr ajtót nyit neki,+ és a juhok figyelnek a pásztor hangjára.+ Ő a nevükön szólítja a juhait, és kivezeti őket.  Amikor az övéit mind kiengedte, előttük megy, és a juhok követik őt, mert ismerik a hangját.  Idegent semmiképpen nem követnek, hanem elmenekülnek tőle, mert nem ismerik az idegenek hangját.”+  Jézus elmondta nekik ezt a hasonlatot, de ők nem értették, miről beszél.  Jézus ezért így folytatta: „Teljesen biztosak lehettek benne, hogy én vagyok az ajtó a juhok számára.+  Mindazok, akik jöttek, és azt állították magukról, hogy ők én vagyok, tolvajok és rablók, de nem figyeltek rájuk a juhok.  Én vagyok az ajtó. Aki rajtam keresztül lép be, megmenekül, ki-be jár, és legelőt talál.+ 10  A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson.+ Én azért jöttem, hogy a juhoknak örök életük legyen. 11  Én vagyok a jó pásztor.+ A jó pásztor az életét adja a juhokért.+ 12  A béres nem pásztor, és a juhok nem a sajátjai. Amikor látja, hogy jön egy farkas, otthagyja a juhokat, és elmenekül, a farkas pedig elkapja őket, és szétszéled a nyáj. 13  Mindez azért van, mert ő béres, és nem törődik a juhokkal. 14  Én vagyok a jó pásztor. Én ismerem a juhaimat, és a juhaim is ismernek engem,+ 15  mint ahogy az Atya ismer engem, és én is ismerem az Atyát.+ Én az életemet adom a juhokért.+ 16  Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók.+ Őket is be kell gyűjtenem, és figyelni fognak a hangomra, és egy nyáj lesznek egy pásztorral.+ 17  Azért szeret engem az Atya,+ mert én odaadom az életemet,+ hogy aztán visszakapjam. 18  Senki sem veszi azt el tőlem, hanem a saját elhatározásomból adom oda. Jogom* van odaadni és jogom* van visszakapni.+ Ezt a parancsot kaptam az Atyámtól.” 19  A szavai ismét megosztották a zsidókat.+ 20  Sokan ezt mondták közülük: „Démon van benne, és elment az esze.+ Miért figyeltek rá?” 21  Mások így szóltak: „Akiben démon van, nem így beszél. Vajon meggyógyíthatja egy démon a vakok szemét?” 22  Ekkor volt a felavatás ünnepe Jeruzsálemben. Tél volt, 23  és Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában+. 24  A zsidók ekkor körbevették őt, és ezt kérdezték tőle: „Meddig tartasz még minket kétségek közt? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!” 25  Jézus így válaszolt nekik: „Megmondtam nektek, és mégsem hisztek. A cselekedeteim tanúskodnak rólam, amelyeket az Atyám nevében teszek.+ 26  De ti nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim.+ 27  Az én juhaim figyelnek a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.+ 28  Örök életet adok nekik,+ és soha, semmiképpen nem pusztulnak el, és senki sem fogja kiragadni őket a kezemből.+ 29  Akiket az Atyám nekem adott, mindennél értékesebbek, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.+ 30  Én és az Atya egyek vagyunk.”+ 31  A zsidók megint köveket kaptak fel, hogy megkövezzék őt.+ 32  Jézus így felelt nekik: „Sok jó dolgot tettem előttetek, amire az Atya utasított. Ezek közül melyikért köveztek meg?” 33  A zsidók ezt válaszolták neki: „Nem egy jótettért kövezünk meg, hanem káromlásért,+ azért, mert ember létedre istenné teszed magad.” 34  Jézus így válaszolt nekik: „Vajon nincs megírva a törvényetekben: »Én mondtam: ’Istenek vagytok.’«+ 35  Ha isteneknek nevezte azokat,+ akiket az Isten szava elítél* – és az írást nem lehet érvényteleníteni –, 36  akkor nekem*, akit az Atya megszentelt, és elküldött a világba, azt mondjátok, káromlást szólok,* mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok?+ 37  Ha nem cselekszem azt, amit az Atyám akar, ne higgyetek nekem. 38  De ha cselekszem, még ha nekem nem hisztek is, higgyetek a tetteknek,+ hogy megtudjátok, és még világosabban értsétek azt, hogy az Atya egységben van velem, és én is egységben vagyok az Atyával.”+ 39  Ezért megint megpróbálták elfogni, de ő elmenekült.+ 40  És ismét elment a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol János először keresztelt,+ és ott maradt. 41  Sokan mentek oda hozzá, és ezt mondták egymás közt: „János egyetlen jelt sem tett, de mindaz, amit róla mondott, igaz volt.”+ 42  És az ottlévők közül sokan hittek benne.

Lábjegyzetek

Szó szerint: „hatalmam”.
Szó szerint: „hatalmam”.
Vagy: „akikhez az Isten szava szól”.
Vagy: „róla”.
Szó szerint: „káromlást szólsz”.

Jegyzetek

ismerik a hangját: A közel-keleti pásztorkodással kapcsolatban végzett számos megfigyelés megerősíti, hogy a juhok azzal a rendkívüli képességgel rendelkeznek, hogy meg tudják különböztetni a pásztoruk hangját más pásztorok, illetve az idegenek hangjától. Ahogy Jézus utalt rá, a pásztorok minden juhnak adnak nevet, még akkor is, ha nagy a nyáj (Jn 10:3, 27). Ezért a juhok már kicsi koruktól hallják a pásztor hangját, hogy a nevükön szólítja őket, miközben terelgeti és oktatja őket. A pásztorok emellett egy sajátos hanggal különböztetik meg magukat más pásztoroktól. Megtanítják a juhoknak, hogy hogyan reagáljanak a különféle hívóhangokra vagy utasításokra, hogy megvédjék őket a veszélytől, illetve jó legelőkre és vízforrásokhoz vezessék őket. A juhok nemcsak abban az értelemben ismerik a pásztoruk egyedi hangját, hogy meg tudják különböztetni más hangoktól, hanem abban az értelemben is, hogy érzékelik a gyengéd törődését és védelmét, melyet külön-külön mutat irántuk, vagy a nyáj mint egész felé.

semmiképpen nem követnek: Az, hogy az igéhez két görög tagadószó is kapcsolódik, egy gondolat határozott elutasítását fejezi ki, ami nyomatékosítja, hogy Jézus szavai igazak. Ebben a szövegkörnyezetben az idegen szó egy olyan valakire utal, akit nem ismernek a juhok.

szemléltetésekben: Vagy: „példázatokban”. A görög pa·ra·bo·léʹ szó, mely szó szerint azt jelenti, hogy ’egymás mellé állítás’, többek közt példázatokat, példabeszédeket vagy szemléltetéseket foglal magában. Jézus gyakran úgy magyarázott el valamit, hogy jelképesen egymás mellé állított két dolgot, vagyis összehasonlította őket (Mr 4:30). A szemléltetései rövid és általában kitalált elbeszélések voltak, melyekből egy erkölcsi tanulságot vagy Istennel kapcsolatos igazságot lehetett leszűrni.

hasonlatot: Az evangéliumírók közül egyedül János használja a görög pa·roi·miʹa szót (Jn 10:6; 16:25, 29). Jelentése hasonló a görög pa·ra·bo·léʹ szóéhoz (’szemléltetés’ vagy ’példázat’); ez utóbbi görög szó gyakran előfordul a többi evangéliumban, Jánoséban viszont egyáltalán nem. (Lásd a Mt 13:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) A pa·roi·miʹa szó is jelenthet hasonlatot vagy analógiát. Péter ugyanezt a kifejezést használja, amikor arról a példabeszédről ír, mely szerint a kutya visszatér a hányásához, és a disznó, hogy a sárban hemperegjen (2Pt 2:22). A görög Septuagintában ugyanez a főnév a címe a Példabeszédek könyvének.

jó: Vagy: „kiváló”; „nagyszerű”. A görög ka·loszʹ szó olyasmire utal, ami önmagában jó és gyönyörű, kiváló minőségű. Például ez a szó szerepel a „jó gyümölcs”, „jó föld” és „drága gyöngy” kifejezésekben (Mt 3:10; 13:8, 45). Ebben a szövegkörnyezetben azt emeli ki, hogy Jézus egy jó, kiváló, elsőrangú pásztor.

életét: Vagy: „lelkét”. A görög pszü·khéʹ szónak, melyet általában a „lélek” szóval adnak vissza, mindig a szövegkörnyezet határozza meg a jelentését. Itt Jézus életére vonatkozik, melyet jó pásztorként a juhaiért ad, vagyis önként feláldoz. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót.)

béres: Egy nyáj nagyon értékes volt, ezért a tulajdonos, a gyermekei vagy egy rokonuk törődött ezekkel a sebezhető teremtményekkel (1Mó 29:9; 30:31; 1Sá 16:11). A tulajdonos fel is bérelhetett valakit, hogy őrizze a juhokat. Ám a béreseket gyakran csak a fizetség motiválta, nem pedig az, hogy odaadóan szolgálják a tulajdonost, vagy hogy aggódtak volna a nyájért. (Vesd össze: Jób 7:1, 2.) Az Írásokban a pásztorkodás jelképes értelemben arra utal, hogy Isten juhokhoz hasonló szolgáival törődnek, illetve megvédik és táplálják őket (1Mó 48:15). A keresztény gyülekezet pásztorainak nem szabad úgy viselkedniük, mint a béreseknek (Jn 10:13). Ehelyett igyekeznek követni Jehova példáját, aki törődő pásztorként bánik a népével (Zs 23:1–6; 80:1; Jr 31:10; Ez 34:11–16), illetve Jézusét, aki jó pásztorként önfeláldozóan szereti a juhait (Jn 10:11, 14; Cs 20:28, 29; 1Pt 5:2–4).

életét: Vagy: „lelkét”. A görög pszü·khéʹ szónak, melyet általában a „lélek” szóval adnak vissza, mindig a szövegkörnyezet határozza meg a jelentését. Itt Jézus életére vonatkozik, melyet jó pásztorként a juhaiért ad, vagyis önként feláldoz. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót.)

életemet: Vagy: „lelkemet”. (Lásd a Jn 10:11-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

be kell gyűjtenem: Vagy: „vezetnem kell”. Az itt használt görög aʹgó ige a szövegkörnyezettől függően azt jelentheti, hogy ’(be)gyűjt’ vagy ’vezet’. Egy görög kézirat, amely kb. i. sz. 200-ból származik, egy hasonló igét használ (szü·naʹgó), amelyet gyakran úgy fordítanak, hogy „egybegyűjt”. Jézus, a jó pásztor egybegyűjti, vezeti, védelmezi és táplálja azokat a juhokat, amelyek ebből az akolból valók (a Lk 12:32 kicsiny nyájként utal rájuk), és a más juhokat is. Ők egy nyáj lesznek egy pásztorral. Ez a szókép jól szemlélteti Jézus követőinek az egységét.

figyelni: Itt a „figyel” szó görög megfelelője azt jelenti, hogy ’figyelmet fordít’, ’megért’ és ’aszerint cselekszik’.

életemet: Vagy: „lelkemet”. A görög pszü·khéʹ szónak, melyet általában a „lélek” szóval adnak vissza, mindig a szövegkörnyezet határozza meg a jelentését. Itt Jézus életére vonatkozik, melyet kész volt odaadni, vagyis önként feláldozni. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót.)

a felavatás ünnepe: Az ünnep héber neve, a hanuka (chanuk·káʹ) azt jelenti, hogy ’felavatás’, ’felszentelés’. Ez egy nyolcnapos ünnep volt, mely kiszlév hónap 25-én kezdődött, a téli napforduló táján. (Lásd a Tél szóhoz tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben és a B15-ös függ.-et.) Annak emlékére tartották meg, hogy i. e. 165-ben újra felavatták a jeruzsálemi templomot. IV. Antiokhosz Epiphanész szír király a megvetése jeléül megszentségtelenítette Jehovának, a zsidók Istenének a templomát. Például egy oltárt épített a nagy oltárra, melyen azelőtt a naponkénti égőáldozatot mutatták be. I. e. 168. kiszlév 25-én disznót áldozott az oltáron, és a húsából készített levest szétfröcskölte a templomban, hogy teljesen beszennyezze azt. Felégette a templom kapuit, lerombolta a papok számára épített helyiségeket, elvitte az aranyoltárt, a jelenlét kenyerének asztalát és az arany lámpatartót. Ezután Jehova templomát egy pogány istennek, az olümposzi Zeusznak szentelte. Két évvel később Makkabeus Júdás visszafoglalta a várost és a templomot. Miután a templomot megtisztították, újból felavatták i. e. 165. kiszlév 25-én, pontosan három évvel azután, hogy Antiokhosz bemutatta Zeusznak az undorító áldozatát az oltáron. Ettől kezdve újból bemutatták a naponkénti égőáldozatokat Jehovának. A Szentírás nem beszél konkrétan arról, hogy Jehova adta-e a győzelmet Makkabeus Júdásnak, vagy hogy ő utasította-e arra, hogy állítsa helyre a templomot. De korábban is előfordult, hogy Jehova más nemzetekből való férfiak által valósította meg az imádatával kapcsolatos szándékát, ilyen volt például a perzsa Círusz (Ézs 45:1). Ezért észszerű arra következtetni, hogy Jehova ekkor egy olyan férfi által valósította meg az akaratát, aki a neki szentelt népből származott. A Szentírás rámutat, hogy a templomnak állnia és működnie kellett, hogy beteljesedhessenek a Messiással, valamint a szolgálatával és az áldozatával kapcsolatos próféciák. A lévitáknak egészen addig be kellett mutatniuk áldozatokat, amíg a Messiás fel nem ajánlott egy értékesebb áldozatot, az életét az emberiségért (Dá 9:27; Jn 2:17; Héb 9:11–14). Krisztus követői nem kaptak rá parancsot, hogy tartsák meg a felavatás ünnepét (Kol 2:16, 17). De sehol nem olvashatunk arról, hogy Jézus vagy a tanítványai elítélték volna ennek az ünnepnek a megtartását.

Tél: Jézus szolgálatának utolsó telére utal i. sz. 32-ben. A felavatás ünnepe a kilencedik hónapban, kiszlévben volt, mely november/decembernek felel meg. I. sz. 32-ben az ünnep első napja, kiszlév 25-e december közepére esett. (Lásd a B15-ös függ.-et.) A zsidók jól tudták, hogy az ünnep télen van. Tehát a tél azért van megemlítve, hogy kiemelje, milyen időjárás volt, ami miatt Jézus egy védett helyen tanított, „Salamon oszlopcsarnokában” (Jn 10:23). Ez a hely védelmet nyújtott télen az erős keleti széltől. (Lásd a B11-es függ.-et.)

tartasz még minket: Vagy: „tartod még a lelkünket”. A görög pszü·khéʹ szónak, melyet általában a „lélek” szóval adnak vissza, mindig a szövegkörnyezet határozza meg a jelentését. Egyes szövegkörnyezetekben a személyes névmás megfelelőjének tekinthető. További példák a Keresztény görög iratokban arra, hogy személyes névmással lehet fordítani a pszü·khéʹ (lélek) szót, amikor birtokos névmással áll az eredeti nyelven: Lk 2:35; Cs 2:27; Ró 11:3. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót.)

Akiket az Atyám nekem adott, mindennél értékesebbek: Ez a kifejezés nem teljesen egyformán szerepel a görög kéziratokban, illetve más nyelvű fordításokban. Egyes kéziratok szövegét így lehetne fordítani: „Az Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél”. Sok tudós viszont úgy véli, hogy minden valószínűség szerint a főszövegben található megfogalmazás volt az eredeti szövegben.

egyek: Vagy: „egységben”. Jézus azért imádkozott, hogy ahogy ő és az Atyja „egyek” – azaz együttműködnek és egységesen gondolkodnak –, úgy az igaz követői is „egyek” legyenek, vagyis egy célért fáradozzanak. Ezek a szavak a Jn 10:30-ban feljegyzettekre emlékeztetnek. Ott Jézus kijelentette, hogy ő és az Atya „egyek”, vagyis egységesek abban, ahogyan Jézus tanítványaival, azaz juhaival bánnak, akiket az Atya neki adott (Jn 10:25–30; 17:2, 9). Az itt „egy”-nek fordított görög szó semlegesnemű (vagyis „egy dolog”), nem pedig hímnemű (vagyis „egy személy”). (Lásd a Jn 10:30-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

egyek: Vagy: „egységben”. Jézus azért imádkozott, hogy az igaz követői „egyek” legyenek, vagyis egységesen ugyanazért a célért fáradozzanak, éppen úgy, ahogy ő és az Atyja „egyek”, ami azt jelenti, hogy együttműködnek és egységesen gondolkodnak (Jn 17:22). Pál az 1Ko 3:6–9-ben ugyanerről az egységről beszélt, mikor azt részletezte, hogy a keresztények együttműködnek egymással és Istennel. (Lásd az 1Ko 3:8-at és a Jn 10:30; 17:11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

egyek: Vagy: „egységben”. Jézus szavai azt mutatják, hogy ő és az Atyja egyaránt azon van, hogy megvédje a juhokhoz hasonló személyeket, és elvezesse őket az örök élethez. Az Atya és a Fiú együtt pásztorkodnak felettük. Egyformán törődnek a nyájjal, és nem hagyják, hogy bárki is kiragadja őket a kezükből (Jn 10:27–29; vesd össze: Ez 34:23, 24). János evangéliuma gyakran megemlíti, hogy az Atya és a Fiú egy célért fáradoznak, ugyanaz a szándékuk és az akaratuk. Az itt „egyek”-nek fordított görög szó nem hímnemben szerepel („egy személy”-re utalva), hanem semlegesnemben („egy dolog”-ra utalva). Ez azt támasztja alá, hogy Jézus és az Atyja nem abban az értelemben „egyek”, hogy egyetlen személy lennének, hanem a tetteikben „egyek”, vagyis együttműködnek (Jn 5:19; 14:9, 23). Ha összevetjük Jézusnak ezeket a szavait a János 17. fejezetében feljegyzett imájával, az szintén megerősíti, hogy itt nem arra utalt, hogy ő és az Atyja egy istent alkotnak, hanem arra, hogy ugyanaz a szándékuk, és együttműködnek (Jn 10:25–29; 17:2, 9–11). Ez különösen nyilvánvaló abból, amikor ezt kérte az Atyjától a követőivel kapcsolatban: „egyek legyenek, mint ahogy mi is egyek vagyunk” (Jn 17:11). Tehát a 10. és a 17. fejezetben ugyanarról a fajta egységről van szó. (Lásd a Jn 17:11, 21-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

a törvényetekben: Itt a teljes Héber iratokra utal, nem csupán a mózesi törvényre. Az ezt követő idézet a Zs 82:6-ból származik. Ugyanez az értelme a „törvény” szónak a Jn 12:34; 15:25-ben.

Istenek: Vagy: „Istenhez hasonlók”. Jézus itt a Zs 82:6-ból idéz, ahol a héber ʼeló·hímʹ (istenek) szó emberekre, Izrael bíráira utal. Ezek az emberek abban az értelemben voltak „istenek”, hogy Istent képviselték, és az ő nevében beszéltek. Mózes is olyan lett a fáraó és Áron előtt, „mintha isten” lenne (2Mó 4:16, lábj.; 7:1, lábj.).

egységben van velem: Szó szerint: „bennem van”. Ebben a szövegkörnyezetben a görög en elöljárószó közeli kapcsolatra utal. Ennek az elöljárószónak a használata különösen jellemző János és Pál írásaira (Ga 1:22; 3:28; Ef 2:13, 15; 6:1). Az 1Jn 3:24; 4:13, 15-ben arra vonatkozik, hogy milyen kapcsolatban van egy keresztény Istennel. A Jn 17:20–23, ahol ötször fordul elő ez az elöljárószó, szintén megerősíti, hogy ezt a részt úgy is lehet fordítani, hogy „egységben van valakivel”.

Multimédia

Juhakol
Juhakol

A juhakol egy elkerített terület volt, amelyet azért építettek, hogy megvédjék a juhokat a tolvajoktól és a ragadozó állatoktól. A pásztorok itt tartották biztonságban a nyájat éjszaka. A bibliai időkben a juhakloknak nem volt tetejük, különböző alakúak és méretűek voltak, és gyakran kőfaluk volt, egyetlen bejárattal (4Mó 32:16; 1Sá 24:3; So 2:6). János arról írt, hogy „az ajtón” lehet belépni a juhakolba, és hogy ott figyel „az ajtóőr” (Jn 10:1, 3). Egy közös juhakolban több nyáj is tartózkodott éjszaka. Az ajtóőr vigyázott rájuk, reggel pedig ő nyitotta ki az ajtót a pásztoroknak. A pásztorok úgy tudták összegyűjteni a nyájukat, hogy szólítgatták a juhaikat, azok pedig felismerték a saját pásztoruk hangját (Jn 10:3–5). Jézus ezzel a szokással azt szemléltette, ahogyan ő törődik a tanítványaival (Jn 10:7–14).

Farkas
Farkas

Izraelben a farkasok általában az éj leple alatt vadásznak (Ha 1:8). A farkasok vadak, falánkak, vakmerők és kapzsik, gyakran több juhot ölnek meg, mint amennyit meg tudnak enni vagy el tudnak vonszolni. A Bibliában az állatok és a jellemzőik vagy a szokásaik gyakran jelképes értelemben vannak megemlítve, jó vagy rossz tulajdonságokra utalva. Jákob például a halálos ágyán mondott próféciájában úgy jellemezte Benjámin törzsét, hogy úgy harcol, mint egy farkas (Canis lupus) (1Mó 49:27). Sokszor viszont a farkassal rossz tulajdonságokat szemléltet a Biblia, például a kegyetlenséget, kapzsiságot, rosszindulatot vagy az alattomosságot. Farkasokhoz hasonlítja például a hamis prófétákat (Mt 7:15), a keresztény szolgálat ádáz ellenzőit (Mt 10:16; Lk 10:3), valamint a hamis tanítókat, akik belülről veszélyeztetik a keresztény gyülekezetet (Cs 20:29, 30). A pásztorok nagyon is tisztában voltak vele, milyen veszélyesek a farkasok. Jézus beszélt egy béresről, aki „amikor látja, hogy jön egy farkas, otthagyja a juhokat, és elmenekül”. A béressel ellentétben, aki „nem törődik a juhokkal”, Jézus „a jó pásztor”, aki „az életét [adta] a juhokért” (Jn 10:11–13).

Salamon oszlopcsarnoka
Salamon oszlopcsarnoka

Ez a 3D-s animáció egy példát mutat arra, hogy hogyan nézhetett ki Salamon oszlopcsarnoka. Az I. századi jeruzsálemi templom külső udvarának a keleti oldalán helyezkedett el, és egy tágas, fedett átjáró volt. A Biblia 3-szor nevezi meg ezt a helyet. János arról ír, hogy egyszer Jézus ezen az oszlopcsarnokon ment keresztül, amikor egy csoport zsidó körbevette őt, és azt követelték tőle, hogy mondja meg nekik, ő-e a Krisztus (Jn 10:22–24). Később egy ámuló tömeg itt gyűlt össze, hogy meghallgassa Pétert arról, hogyan gyógyított meg egy születésétől fogva sánta férfit (Cs 3:1–7, 11). Az első keresztények pedig itt szoktak összegyűlni (Cs 5:12, 13; lásd a Szójegyzékben a „Salamon oszlopcsarnoka” címszót.