Én vagyok az igazi szőlőtő: Jézus metaforája eszünkbe juttathat több szóképet is a Héber iratokból. Ézsaiás próféciája szerint „Izrael népe a seregek Jehovájának szőlőskertje” (Ézs 5:1–7). Jehova is úgy utalt a hűtlen Izraelre, hogy „idegen szőlőtő satnya [hajtása]” és „elkorcsosuló szőlőtő” (Jr 2:21; Hó 10:1, 2). A hűtlen nemzettel ellentétben Jézus „az igazi szőlőtő”, az Atyja pedig a szőlőműves. Miután Jézus szőlővesszőkhöz hasonlította a tanítványait, arra biztatta őket, hogy maradjanak egységben vele. Ahogyan egy szó szerinti szőlővessző is csak akkor maradhat életben és hozhat gyümölcsöt, ha a szőlőtőn marad, úgy a tanítványoknak is egységben kell maradniuk Jézussal, ha szeretnék életben tartani a hitüket, és szeretnének gyümölcsöt teremni. A szemléltetésből az is kiderül, hogy ahogy egy szőlőműves arra számít, hogy a szőlő gyümölcsöt terem, úgy Jehova is ugyanezt várja el azoktól, akik egységben vannak Krisztussal. Ez a szemléltetés kiemeli, hogy nemcsak Jézus igaz követői és Jézus között van egység, hanem a tanítványok és Jézus Atyja között is (Jn 15:2–8).

megtisztítja: Vagy: „megmetszi”. Az itt „megtisztít”-nak fordított görög szó annak a görög szónak az igei alakja, amely a Jn 15:3-ban úgy van visszaadva, hogy „tiszták”.

életét: Vagy: „lelkét”. A görög pszü·khéʹ szónak, melyet általában a „lélek” szóval adnak vissza, mindig a szövegkörnyezet határozza meg a jelentését. Itt egy ember életére utal. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót.)

Nem nevezlek többé rabszolgáknak titeket: A „rabszolga” szó görög megfelelője (duʹlosz) általában olyan személyekre utal, akik valakinek a tulajdonában vannak (Mt 8:9; 10:24, 25; 13:27). Átvitt értelemben Isten és a Fia, Jézus Krisztus odaadó szolgáira is vonatkozhat, legyenek akár emberek (Cs 2:18; 4:29; Ró 1:1; Ga 1:10), akár angyalok (Jel 19:10, ahol a szünʹdu·losz [rabszolgatárs] szó szerepel). Jelképesen azokat az embereket is érthetjük alatta, akik a bűn (Jn 8:34; Ró 6:16–20) vagy a romlottság rabszolgái (2Pt 2:19). Amikor Jézus feláldozta a tökéletes életét, vérének az értékével megvásárolta azoknak az életét, akik követik őt. Ezért a keresztények nem a magukéi, hanem „Krisztus rabszolgái” (Ef 6:6; 1Ko 6:19, 20; 7:23; Ga 3:13). Habár Jézus a barátainak nevezte az apostolokat, azzal, hogy megváltotta őket a bűntől, a rabszolgái lettek. Időnként ezzel a kifejezéssel utalt a követőire (Jn 15:20).

világnak: Ebben a szövegkörnyezetben a görög koʹszmosz szó az emberiség világának arra a részére utal, amelybe nem tartoznak bele Isten szolgái, vagyis az Istentől elidegenedett, igazságtalan emberi társadalomra. Az evangéliumírók közül egyedül János idézi Jézusnak azokat a szavait, hogy a követői nem része a világnak, vagyis nem tartoznak a világhoz. Ugyanez a gondolat még kétszer szerepel Jézus utolsó imájában, melyet a hűséges apostolai előtt mondott (Jn 17:14, 16).

neved: Isten személyneve, melyet négy héber betű (יהוה, átírása: JHVH) jelöl, és melyet általában „Jehová”-nak fordítanak magyarul. Az Új világ fordításban 6979-szer szerepel ez a név a Héber iratokban, és 237-szer a Keresztény görög iratokban. (Isten nevének a Keresztény görög iratokban való használatáról lásd az A5-ös és a C függ.-eket.) A Bibliában a „név” szó időnként magát a személyt jelöli, vagy a hírnevére utal, illetve mindarra, amit kijelent magáról. (Vesd össze: 2Mó 34:5, 6; Jel 3:4, lábj.)

mert a tanítványaim vagytok: Szó szerint: „az én nevem miatt”. A Bibliában a „név” kifejezés időnként a név viselőjére utal, a hírnevére és mindarra, amit az adott személy képvisel. (Lásd a Mt 6:9-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Jézus neve azt a hatalmat és pozíciót is jelöli, amelyet az Atyjától kapott (Mt 28:18; Flp 2:9, 10; Héb 1:3, 4). Jézus itt megmagyarázza, hogy a világi emberek miért művelnek majd rossz dolgokat a követőivel: azért, mert nem ismerik azt, aki küldte őt. Ha ismernék Istent, megértenék és elismernék Jézus nevének a jelentőségét (Cs 4:12). Jézus neve többek között azt jelöli, hogy ő az Isten által kinevezett uralkodó, a királyok királya, aki előtt minden embernek alázatosan meg kell hajolnia, hogy életet nyerhessen (Jn 17:3; Jel 19:11–16; vesd össze: Zs 2:7–12).

a törvényükben: Itt a teljes Héber iratokra utal. Az ezt követő idézet a Zs 35:19; 69:4-ből származik. Ugyanez az értelme a „törvény” szónak a Jn 10:34; 12:34-ben.

segítő: A 14. versben szereplő „az” névmás erre a segítőre utal vissza. Jézus a „segítő” szóval (mely a görögben hímnemű) megszemélyesíti a szent szellemet, egy személytelen erőt, mely semlegesnemű a görögben. (Lásd a Jn 14:16-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

segítőt: Vagy: „vigasztalót”; „buzdítót”; „szószólót”. A „segítő”-nek fordított szót (pa·raʹklé·tosz) a Biblia a szent szellem (Jn 14:16, 26; 15:26; 16:7) és Jézus (1Jn 2:1) szerepére használja. Szó szerint úgy lehetne fordítani, hogy „az, akit mellé hívnak”, hogy segítsen. Amikor Jézus segítőként utalt a szent szellemre, mely egy személytelen erő, olyan szavakat használt, mint a „megtanít”, „tanúskodik”, „megmutat”, „szól”, „mond”, „hall” (Jn 14:26; 15:26; 16:7–15). Ezeken a helyeken a megszemélyesítésnek nevezett szóképpel élt, vagyis úgy utalt egy élettelen, személytelen dologra, mintha élne. Ez nem szokatlan a Szentírásban, hiszen meg van személyesítve például a bölcsesség, a halál, a bűn és a ki nem érdemelt kedvesség is (Mt 11:19; Lk 7:35; Ró 5:14, 17, 21; 6:12; 7:8–11). Semmi kétség, hogy ezek egyike sem személy. Isten szelleme sokszor van együtt említve más személytelen erővel vagy dologgal, ami szintén azt támasztja alá, hogy a szellem nem személy (Mt 3:11; Cs 6:3, 5; 13:52; 2Ko 6:4–8; Ef 5:18). Néhányan azzal érvelnek, hogy mivel a görögben hímnemű névmásokkal utalnak a segítőre, a szent szellem egy személy (Jn 14:26). Azonban a görög nyelvtan megköveteli, hogy hímnemű névmások szerepeljenek a „segítő” tevékenységének a leírásakor, mivel a „segítő” szó hímnemű (Jn 16:7, 8, 13, 14). Másfelől ha a semlegesnemű „szellem” (pneuʹma) szó áll a szövegben, semlegesnemű névmásokkal történik rá utalás. (Lásd a Jn 14:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

segítőt: Vagy: „vigasztalót”; „buzdítót”; „szószólót”. A „segítő”-nek fordított szót (pa·raʹklé·tosz) a Biblia a szent szellem (Jn 14:16, 26; 15:26; 16:7) és Jézus (1Jn 2:1) szerepére használja. Szó szerint úgy lehetne fordítani, hogy „az, akit mellé hívnak”, hogy segítsen. Amikor Jézus segítőként utalt a szent szellemre, mely egy személytelen erő, olyan szavakat használt, mint a „megtanít”, „tanúskodik”, „megmutat”, „szól”, „mond”, „hall” (Jn 14:26; 15:26; 16:7–15). Ezeken a helyeken a megszemélyesítésnek nevezett szóképpel élt, vagyis úgy utalt egy élettelen, személytelen dologra, mintha élne. Ez nem szokatlan a Szentírásban, hiszen meg van személyesítve például a bölcsesség, a halál, a bűn és a ki nem érdemelt kedvesség is (Mt 11:19; Lk 7:35; Ró 5:14, 17, 21; 6:12; 7:8–11). Semmi kétség, hogy ezek egyike sem személy. Isten szelleme sokszor van együtt említve más személytelen erővel vagy dologgal, ami szintén azt támasztja alá, hogy a szellem nem személy (Mt 3:11; Cs 6:3, 5; 13:52; 2Ko 6:4–8; Ef 5:18). Néhányan azzal érvelnek, hogy mivel a görögben hímnemű névmásokkal utalnak a segítőre, a szent szellem egy személy (Jn 14:26). Azonban a görög nyelvtan megköveteli, hogy hímnemű névmások szerepeljenek a „segítő” tevékenységének a leírásakor, mivel a „segítő” szó hímnemű (Jn 16:7, 8, 13, 14). Másfelől ha a semlegesnemű „szellem” (pneuʹma) szó áll a szövegben, semlegesnemű névmásokkal történik rá utalás. (Lásd a Jn 14:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

segítő: Lásd a Jn 14:16-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

tanúskodni fog: A görögben itt az e·keiʹnosz hímnemű mutató névmás (magyarul úgy lehetne fordítani, hogy „az”) szerepel, és a segítőre vonatkozik, amely szintén hímnemű. (Lásd a Jn 14:16; 16:13-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

kezdettől fogva: Vagy: „attól fogva, hogy elkezdtem”, vagyis amikortól Jézus elkezdte a szolgálatát.