János 1:1–51

1  Kezdetben volt a Szó,+ és a Szó az Istennel volt,+ és a Szó isten volt.+  Ő kezdetben az Istennel volt.+  Minden őáltala jött létre,+ és tőle függetlenül semmi sem jött létre. Ami létrejött  általa, az az élet volt, és az élet világosság volt az embereknek*.+  A világosság pedig fénylik a sötétségben,+ de a sötétségnek nincs hatalma a világosság felett.  Eljött egy ember, akit Isten a képviselőjeként küldött. János+ volt a neve.  Ő azért jött, hogy tanúskodjon a világosságról,+ hogy mindenfajta ember higgyen őáltala.  Nem ő volt ez a világosság,+ de neki kellett tanúskodnia erről a világosságról.+  Az igazi világosság, amely világosságot ad mindenfajta embernek, érkezőben volt már a világba.+ 10  A világban volt,+ és a világ őáltala jött létre,+ de nem ismerte* őt a világ. 11  A hazájába jött, de a saját népe nem fogadta szívesen.+ 12  Ám mindazoknak, akik szívesen fogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek,+ mert hittek a nevében.+ 13  És ők nem emberi szülőktől születtek, nem testnek, azaz szülőknek az akaratából, hanem Isten akaratából.+ 14  A Szó tehát testté lett,+ és közöttünk lakott, és mi láttuk a dicsőségét, olyan dicsőséget, amilyet egy egyszülött fiú+ kap az apjától. Mindig az igazat mondta,+ és Isten mindig a kedvét lelte benne. 15  (János tanúskodott róla, sőt így kiáltott: „Őróla mondtam: »Aki utánam jön, felülmúl engem, mert már előttem létezett.«”+) 16  Mindannyian bőven kaptunk tőle ki nem érdemelt kedvességet, mivel telve volt ki nem érdemelt kedvességgel. 17  Mert a törvényt Isten Mózes által adta,+ de Jézus Krisztus által mutatta meg, hogy mi a ki nem érdemelt kedvesség+ és az igazság.+ 18  Istent egy ember sem látta soha.+ Az egyszülött isten,+ aki az Atya oldalán van,+ az szolgált felőle magyarázattal.+ 19  János pedig így tanúskodott, amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: „Ki vagy te?”+ 20  Ő pedig nem tagadta, hanem megvallotta: „Én nem a Krisztus vagyok.”+ 21  És megkérdezték tőle: „Hát akkor? Illés vagy?”+ Ő ezt mondta: „Nem vagyok.”+ „A próféta vagy?”+ Ezt válaszolta: „Nem!” 22  Erre így szóltak hozzá: „Ki vagy te? Mondd meg nekünk, hogy válaszolhassunk azoknak, akik elküldtek bennünket. Mit mondasz magadról?” 23  Ezt mondta: „Én vagyok az, aki így kiált a pusztában: »Tegyétek egyenessé Jehova útját!«,+ mint ahogy Ézsaiás próféta mondta.”+ 24  A küldöttek pedig a farizeusoktól jöttek. 25  Megkérdezték hát: „Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Krisztus, sem Illés, sem a próféta?” 26  János így válaszolt nekik: „Én vízben keresztelek. De közöttetek van valaki, akit ti nem ismertek, 27  aki utánam jön, és akinek még a saruszíját sem vagyok méltó kioldani.”+ 28  Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.+ 29  Másnap, amikor látta, hogy Jézus jön feléje, ezt mondta: „Nézzétek, az Isten báránya,+ aki elveszi a világ bűnét!+ 30  Ő az, akiről azt mondtam, hogy utánam jön egy férfi, aki felülmúl engem, mert már előttem létezett.+ 31  Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízben, hogy Izrael megismerje őt.”+ 32  János még erről is tanúskodott: „Láttam, ahogy a szellem leszáll rá az égből, mint egy galamb, és rajta is marad.+ 33  Én sem ismertem őt, de aki elküldött, hogy vízben kereszteljek, az mondta nekem: »Akire látod, hogy leszáll a szellem, és rajta is marad,+ ő az, aki szent szellemmel keresztel.«+ 34  Én pedig ezt láttam, és tanúskodtam róla, hogy ő az Isten Fia.”+ 35  Másnap ismét ott állt János, és a tanítványai közül kettő, 36  és amikor meglátta az arra jövő Jézust, ezt mondta: „Nézzétek, az Isten báránya+!” 37  Mikor a két tanítvány ezt hallotta, Jézus után ment. 38  Jézus ekkor megfordult, és meglátva, hogy követik, így szólt hozzájuk: „Mit szeretnétek?” Azok megkérdezték tőle: „Rabbi (ami lefordítva azt jelenti, hogy ’tanító’), hol szálltál meg?” 39  Ő így felelt nekik: „Gyertek, és majd meglátjátok.” El is mentek, és látták, hol van a szállása, és aznap nála maradtak. Ekkor a tizedik óra körül járt az idő. 40  András,+ Simon Péter testvére volt az egyik a kettő közül, aki hallotta, amit János mondott, és követte Jézust. 41  Ő először a testvérével, Simonnal találkozott,* és ezt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást”+ (ami lefordítva azt jelenti, hogy ’Krisztus’+). 42  Elvitte őt Jézushoz. Amikor Jézus ránézett, ezt mondta: „Te Simon+ vagy, János fia. Kéfásnak fognak hívni” (ami lefordítva: ’Péter’).+ 43  Másnap Jézus Galileába akart menni. Ekkor találkozott Fülöppel+, és ezt mondta neki: „Légy a követőm!” 44  Fülöp pedig Betsaidából, András és Péter városából való volt. 45  Fülöp találkozott Nátánaellel+, és ezt mondta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes is írt a Törvényben, és a Próféták is írtak:+ Jézust, József+ fiát, Názáretből.” 46  Nátánael azonban így szólt hozzá: „Jöhet valami jó Názáretből?”+ Fülöp ezt mondta neki: „Gyere és nézd meg!” 47  Amikor Jézus látta, hogy Nátánael jön feléje, ezt mondta róla: „Íme, egy igazi izraelita, aki nem képmutató.”+ 48  Nátánael így szólt hozzá: „Honnan ismersz?” Jézus ezt válaszolta neki: „Mielőtt Fülöp hívott téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.” 49  Nátánael így válaszolt neki: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!”+ 50  Jézus erre ezt mondta neki: „Azért hiszel, mert megmondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt? Nagyobb dolgokat látsz majd ezeknél.” 51  Majd ezt mondta neki: „Teljesen biztosak lehettek benne, hogy látni fogjátok az eget megnyílva, és az Isten angyalait, amint fel- és leszállnak az Emberfiához.”+

Lábjegyzetek

Vagy: „emberiségnek”.
Vagy: „ismerte el”; „ismerte fel”.
Vagy: „ő először megkereste a testvérét, Simont”.

Jegyzetek

János: Vagyis Keresztelő János. Ennek az evangéliumnak az írója, János apostol, 19-szer utal Keresztelő Jánosra, de a többi evangéliumírótól eltérően sosem használja a „Keresztelő” megnevezést. (Lásd a Mt 3:1-hez és a Mr 1:4-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.) János apostol a három Mária között különbséget tesz (Jn 11:1, 2; 19:25; 20:1). Keresztelő János esetében viszont nem kellett ilyen megkülönböztetést tennie, mivel magára sosem utalt név szerint, és így senki nem érti félre, hogy melyik Jánosról van szó. Ez is azt erősíti meg, hogy János apostol írta ezt az evangéliumot. (Lásd a „János evangéliumának áttekintése” című részt, valamint a Jn címéhez tartozó magyarázó jegyzetet.)

akit Jézus szeretett: Vagyis akit Jézus különösen szeretett. Ez az első alkalom abból az ötből, amikor egy bizonyos tanítványról azt olvashatjuk, hogy „akit Jézus szeretett” vagy „akit szeretett” (Jn 19:26; 20:2; 21:7, 20). Általában úgy vélik, hogy ez a tanítvány János apostol, Zebedeus fia és Jakab testvére (Mt 4:21; Mr 1:19; Lk 5:10). Az egyik oka ennek az állításnak, hogy ez az evangélium nem hivatkozik név szerint János apostolra, csak a Jn 21:2-ben említi meg Zebedeus fiait. Egy másik ok a Jn 21:20–24-ben található, ahol az „az a tanítvány, akit Jézus szeretett” kifejezés az evangélium írójára vonatkozik. Továbbá Jézus ezt mondta erről az apostolról: „És ha azt akarom, hogy életben maradjon, míg el nem jövök? Miért foglalkoztat ez téged?” Ez arra enged következtetni, hogy az, akiről itt szó van, sokkal tovább fog élni, mint Péter és a többi apostol – ami pontosan ráillik János apostolra. (Lásd a Jn címéhez és a Jn 1:6; 21:20-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

János: A héber Jehó·chá·nánʹ magyar megfelelője, és a jelentése ’Jehova kegyes volt’; ’Jehova könyörületes volt’. Az evangélium írója nincsen megnevezve. Ám az i. sz. II. és III. századra a könyvet széles körben János apostolnak tulajdonították. Amikor az evangéliumban a János név szerepel, az Keresztelő Jánosra utal. Noha János apostol nincs név szerint megemlítve, rá és a testvérére, Jakabra úgy történik utalás, hogy „Zebedeus fiai” (Jn 21:2; Mt 4:21; Mr 1:19; Lk 5:10; lásd a Jn 1:6-hoz tartozó magyarázó jegyzetet). Az evangélium záró verseiben az író úgy nevezi magát, hogy „az a tanítvány, akit Jézus szeretett” (Jn 21:20–24), és jó okkal feltételezhetjük, hogy ez a kifejezés János apostolra vonatkozik. (Lásd a Jn 13:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

János evangéliuma: Egyik evangéliumíró sem azonosítja magát az evangéliuma írójaként, a címek pedig minden bizonnyal nem voltak részei az eredeti szövegnek. János evangéliumának néhány kéziratában például ezt a címet találhatjuk meg: Eu·an·geʹli·on ka·taʹ I·ó·an’nén („Jó hír [vagy „Evangélium”] János szerint”), további kéziratokban pedig egy rövidebb cím szerepel: Ka·taʹ I·ó·an’nén („János szerint”). Azt nem tudjuk pontosan, hogy mikor kerültek bele a szövegekbe az ehhez hasonló címek, illetve hogy mikor kezdték el használni őket. Egyesek szerint az i. sz. II. században, mivel az evangéliumoknak olyan II. század végére vagy III. század elejére datálható kéziratait találták meg, melyek tartalmazzák a hosszú címet. Néhány tudós szerint talán Márk könyvének nyitó szavai („Így kezdődik a Jézus Krisztusról, az Isten Fiáról szóló jó hír”) adnak magyarázatot arra, hogy miért az „evangélium” (szó szerint: „jó hír”) szóval kezdtek el utalni ezekre a beszámolókra. A címeknek és az író megnevezésének feltehetőleg gyakorlatias oka volt, hiszen egyértelműen azonosították a könyveket.

kezdettől fogva: Ez a kifejezés nem Júdás születésére utal, és nem is arra, amikor Jézus kiválasztotta apostolnak, miután egész éjszaka imádkozott (Lk 6:12–16). Inkább azt jelzi, amikor Júdás elkezdett alattomosan viselkedni, amit Jézus azonnal felismert (Jn 2:24, 25; Jel 1:1; 2:23; lásd a Jn 6:70; 13:11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket). Ez arra enged következtetni, hogy Júdás előre megfontolta a tettét, és nem hirtelen változott meg. A Keresztény görög iratokban a „kezdet” szó (görögül ar·khéʹ) jelentése mindig a szövegkörnyezettől függ. Például a 2Pt 3:4-ben a teremtés kezdetére utal. Ám a legtöbbször jobban körülhatárolható a jelentése. Péter például ezt mondta a nem zsidókról: „kiáradt rájuk a szent szellem, mint ahogy ránk is kezdetben” (Cs 11:15). Péter itt nem a születéséről beszélt, és nem is arról az időről, amikor apostol lett. I. sz. 33 pünkösdjére gondolt, ugyanis ettől kezdve töltetett ki a szent szellem egy bizonyos célból (Cs 2:1–4). Más példák is alátámasztják, hogy a szövegkörnyezet befolyásolja a „kezdet” szó jelentését: Lk 1:2; Jn 15:27; 1Jn 2:7.

Istenek: Vagy: „Istenhez hasonlók”. Jézus itt a Zs 82:6-ból idéz, ahol a héber ʼeló·hímʹ (istenek) szó emberekre, Izrael bíráira utal. Ezek az emberek abban az értelemben voltak „istenek”, hogy Istent képviselték, és az ő nevében beszéltek. Mózes is olyan lett a fáraó és Áron előtt, „mintha isten” lenne (2Mó 4:16, lábj.; 7:1, lábj.).

Kezdetben: A Szentírásban a „kezdet” szó jelentése a szövegkörnyezettől függ. A görög ar·khéʹ szó itt nem vonatkozhat Istennek, a Teremtőnek a „kezdetére”, hiszen ő öröktől fogva van, nincs kezdete (Zs 90:2). Ezért arra az időszakra kell utalnia, amikor Isten elkezdett teremteni. Isten első teremtése a Szónak van nevezve, mely annak a személynek az égi elnevezése, aki később Jézus lett (Jn 1:14–17). Tehát Jézus az egyetlen, akit jogosan úgy lehet hívni, hogy „az egész teremtés elsőszülöttje” (Kol 1:15). Ő volt „Isten teremtésének a kezdete” (Jel 3:14), vagyis minden más szellemteremtménynek, illetve a fizikai világegyetemnek a megteremtése előtt létezett. Mi több, Jézus által „lett megteremtve minden más az égben és a földön” (Kol 1:16; hogy még hogyan használja a Szentírás a „kezdet” szót, lásd a Jn 6:64-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

a Szó: Vagy: „a Logosz”. Görögül ho loʹgosz. János itt címként használta ezt a kifejezést, ahogyan a Jn 1:14-ben és a Jel 19:13-ban is. Azonosította, hogy kire vonatkozik ez a cím: Jézusra. Ezt használták Jézusra az emberré válása előtt, amikor szellemteremtmény volt; a földi szolgálata során mint tökéletes férfira; és azután is, hogy felment az égbe. Jézus volt Isten Szava, vagyis szószólója, mivel a Teremtő általa közölt információkat és utasításokat a többi szellemfiával és az emberekkel. Ezért észszerű azt feltételezni, hogy mielőtt Jézus a földre jött, Jehova sokszor a Szó, azaz az angyali szószólója által beszélt az emberekkel (1Mó 16:7–11; 22:11; 31:11; 2Mó 3:2–5; Bí 2:1–4; 6:11, 12; 13:3).

Istennel: Szó szerint: „Isten felé”. Ebben a szövegkörnyezetben a görög prosz elöljárószó közelségre és társaságra utal. Azt is mutatja, hogy két külön személyről van szó, itt most a Szóról és az egyedüli igaz Istenről.

a Szó isten volt: Vagy: „a Szó Istenhez hasonló [vagy „isteni”] volt”. Jánosnak ez az állítása „a Szó” (görögül ho loʹgosz; lásd a Szó kifejezéshez tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben), vagyis Jézus Krisztus egyik tulajdonságát írja le. A Szó kiemelkedő pozíciója – az, hogy ő Isten elsőszülött Fia, aki által Isten minden mást teremtett – jogos alapot ad arra, hogy úgy nevezzék, hogy „egy isten”; „Istenhez hasonló”; „isteni”; „egy isteni lény”. Sok fordító inkább „a Szó Isten volt” megoldást választja, és így a Szót egyenlővé teszik a mindenható Istennel. De több okból is kijelenthetjük, hogy János nem azt akarta mondani, hogy „a Szó” ugyanaz, mint a mindenható Isten. Először is, az előző tagmondat és a következő mondat is egyértelműen azt mondja, hogy „a Szó” „az Istennel volt”. Továbbá a görög the·oszʹ szó háromszor fordul elő az 1. és a 2. versben. Az első és a harmadik helyen a the·oszʹ határozott névelővel szerepel, a második helyen viszont nélküle. Számos tudós egyetért abban, hogy lényeges szempont, hogy a második the·oszʹ szónál nincsen határozott névelő. Amikor ebben a szövegkörnyezetben a the·oszʹ névelővel szerepel, a mindenható Istenre utal. Az, hogy a második esetben hiányzik a határozott névelő, a the·oszʹ-nak jelzői minősítést ad, leírva „a Szó” egyik jellemzőjét. Éppen ezért több angol, francia és német nyelvű bibliafordítás hasonlóan adja vissza ezt a verset, mint az Új világ fordítás, és ezzel azt az értelmet közvetítik, hogy „a Szó” „egy isten”; „isteni”; „egy isteni lény”; „isteni természetű”; „Istenhez hasonló” volt. Ezt a nézetet támasztja alá az is, hogy János evangéliumának a kopt nyelv szaidi és bohairi nyelvjárásán készült fordításai (amelyek valószínűleg az i. sz. III. és IV. századból származnak) szintén másképp adják vissza a Jn 1:1-ben a the·oszʹ szót a második helyen, mint az elsőn. Ezek a fordítások „a Szó” egyik jellemzőjét emelik ki, azt, hogy a természete Istenéhez hasonló volt, de nem teszik őt egyenlővé az Atyjával, a mindenható Istennel. Ezzel a verssel összhangban a Kol 2:9 azt írja Krisztusról, hogy „benne teljes mértékben megvan Isten összes tulajdonsága”. A 2Pt 1:4 szerint pedig még Krisztus társörökösei is „Isten dicsőségének [szó szerint: „az isteni természetnek”] részeseivé” válnak. Az is tény, hogy a Septuaginta általában a görög the·oszʹ szót használja a héber ’Isten’ jelentésű ʼel és ʼeló·hímʹ szavakra, amelyeknek valószínűleg az az alapjelentésük, hogy ’hatalmas személy’; ’erős személy’. Ezek a héber szavak vonatkozhatnak a mindenható Istenre, más istenekre, és emberekre is. (Lásd a Jn 10:34-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Az, hogy a Szóra úgy történik utalás, mint aki „egy isten” vagy „egy erős személy”, összhangban van az Ézs 9:6 próféciájával, amely szerint a Messiást úgy hívják majd, hogy „erős isten” (nem pedig „mindenható Isten”), és hogy ő „örökkévaló atya” lesz az alattvalói számára. Ezt az Atyja, „a seregek Jehovája” fogja véghez vinni a buzgalmából fakadóan (Ézs 9:7).

Ami létrejött: A legkorábbi görög kéziratokban nincsenek írásjelek a 3. és 4. versben. Az Új világ fordításban használt írásjelezés a görög szöveg tudományos kiadásain alapul, melyeket Westcott és Hort, Nestle és Aland, valamint a Bibliatársulatok Világszövetsége készített. A 3. vers utolsó része a 4. vershez kapcsolódik. Ez a megfogalmazás arra utal, hogy az élet és a világosság a Szó által jött létre (Kol 1:15, 16). Néhány fordítás másképp értelmezi a görög szöveget, és a 3. vers végét az előző szavakhoz kapcsolják, azt a gondolatot közvetítve, hogy „tőle függetlenül semmi sem jött létre abból, ami létrejött”. Sok tudós viszont az Új világ fordítás megfogalmazását támogatja.

a Szó: Vagy: „a Logosz”. Görögül ho loʹgosz. János itt címként használta ezt a kifejezést, ahogyan a Jn 1:14-ben és a Jel 19:13-ban is. Azonosította, hogy kire vonatkozik ez a cím: Jézusra. Ezt használták Jézusra az emberré válása előtt, amikor szellemteremtmény volt; a földi szolgálata során mint tökéletes férfira; és azután is, hogy felment az égbe. Jézus volt Isten Szava, vagyis szószólója, mivel a Teremtő általa közölt információkat és utasításokat a többi szellemfiával és az emberekkel. Ezért észszerű azt feltételezni, hogy mielőtt Jézus a földre jött, Jehova sokszor a Szó, azaz az angyali szószólója által beszélt az emberekkel (1Mó 16:7–11; 22:11; 31:11; 2Mó 3:2–5; Bí 2:1–4; 6:11, 12; 13:3).

általa: Vagyis a Szó, azaz a Logosz által. (Lásd a Jn 1:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

élet. . . világosság: Ez a két téma átszövi János ihletett beszámolóját. Isten az élet forrása, és Jézus, a Szó által „jött létre” minden életforma (Jn 1:3). Ezért azt is mondhatjuk, hogy Jézus Krisztus által lett élet. Ugyanígy Jézus által tette lehetővé Isten a bűnös, haldokló emberiségnek, hogy örök életet nyerjen. Ebben az értelemben Jézus nevezhető az életnek, mely világosság az embereknek. A Jn 1:9 szerint a Szó „az igazi világosság, amely világosságot ad mindenfajta embernek”. Akik követik Jézust, a világ világosságát, azoké lesz „az élet világossága” (Jn 8:12). Isten a Szót jelölte ki az élet főközvetítőjének, aki megvilágítja az embereknek az örök élethez vezető utat (Cs 3:15).

János: A héber Johanán név magyar megfelelője, melynek jelentése ’Jehova kegyes volt’; ’Jehova könyörületes volt’.

Keresztelő: Vagy: „Alámerítő”; „Bemerítő”. Nyilván egyfajta családnévként használták, mivel Jánosnak a vízben való keresztelés volt az ismérve. A zsidó történetíró, Josephus Flavius is írt „Keresztelő” Jánosról.

Keresztelő: Vagy: „Alámerítő”; „Bemerítő”. Itt és a Mr 6:14, 24-ben a görög ho baptizón melléknévi igenév szerepel, melyet úgy is vissza lehet adni, hogy „aki keresztel”. A főnévi formája, a görög Baptisztész szó áll a Mr 6:25; 8:28-ban, illetve Máté és Lukács evangéliumában. Bár a két forma között van apró eltérés, a jelentésük megegyezik. Ezért az eredeti görög szövegben felváltva szerepelnek a Mr 6:24, 25-ben. (Lásd a Mt 3:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

János: A héber Jehó·chá·nánʹ magyar megfelelője, és a jelentése ’Jehova kegyes volt’; ’Jehova könyörületes volt’. Az evangélium írója nincsen megnevezve. Ám az i. sz. II. és III. századra a könyvet széles körben János apostolnak tulajdonították. Amikor az evangéliumban a János név szerepel, az Keresztelő Jánosra utal. Noha János apostol nincs név szerint megemlítve, rá és a testvérére, Jakabra úgy történik utalás, hogy „Zebedeus fiai” (Jn 21:2; Mt 4:21; Mr 1:19; Lk 5:10; lásd a Jn 1:6-hoz tartozó magyarázó jegyzetet). Az evangélium záró verseiben az író úgy nevezi magát, hogy „az a tanítvány, akit Jézus szeretett” (Jn 21:20–24), és jó okkal feltételezhetjük, hogy ez a kifejezés János apostolra vonatkozik. (Lásd a Jn 13:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

akit Isten a képviselőjeként küldött: Vagy: „akit Isten megbízott”. Keresztelő János Istentől kapta a feladatát (Lk 3:2), mely többek között azt foglalta magában, hogy prédikáljon, azaz nyilvánosan hirdesse a tőle kapott üzenetet. János nemcsak bejelentette a hozzá érkező zsidóknak, hogy hamarosan eljön a Messiás, és közel van Isten királysága, hanem arra is ösztönözte őket, hogy bánják meg a bűneiket (Mt 3:1–3, 11, 12; Mr 1:1–4; Lk 3:7–9). Keresztelő János próféta, tanító (voltak tanítványai) és evangéliumhirdető volt (Lk 1:76, 77; 3:18; 11:1; Jn 1:35).

János: Vagyis Keresztelő János. Ennek az evangéliumnak az írója, János apostol, 19-szer utal Keresztelő Jánosra, de a többi evangéliumírótól eltérően sosem használja a „Keresztelő” megnevezést. (Lásd a Mt 3:1-hez és a Mr 1:4-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.) János apostol a három Mária között különbséget tesz (Jn 11:1, 2; 19:25; 20:1). Keresztelő János esetében viszont nem kellett ilyen megkülönböztetést tennie, mivel magára sosem utalt név szerint, és így senki nem érti félre, hogy melyik Jánosról van szó. Ez is azt erősíti meg, hogy János apostol írta ezt az evangéliumot. (Lásd a „János evangéliumának áttekintése” című részt, valamint a Jn címéhez tartozó magyarázó jegyzetet.)

János. . . tanúskodott: Vagy: „János tanúsága”. A Jn 1:7-ben az eredeti szöveg tanúnak nevezi Keresztelő Jánost (a görög mar·tü·riʹa szó egyik formája, mely itt is szerepel), aki azért jött, hogy tanúskodjon a világosságról. Ebben a versben ugyanez a görög szó arra utal, hogy Keresztelő János kijelentette vagy megerősítette a Jézussal kapcsolatos dolgokat, melyekről a következő versek írnak.

azért jött, hogy tanúskodjon: Vagy: „tanúként jött, hogy tanúskodjon”. A ’tanú’ jelentésű görög főnév (mar·tü·riʹa) több mint kétszer annyiszor szerepel János evangéliumában, mint a három másik evangéliumban együttvéve. Az ezzel rokon tanúskodik jelentésű ige (mar·tü·reʹó) 39-szer fordul elő János evangéliumában, míg a többi evangéliumban csupán kétszer (Mt 23:31; Lk 4:22). Ez a görög ige olyan sokszor szerepel Keresztelő Jánossal kapcsolatban, hogy egyesek szerint úgy is lehetne hívni, hogy „Tanú János” (Jn 1:8, 15, 32, 34; 3:26; 5:33; lásd a Jn 1:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet). János az evangéliumában ezt az igét Jézus szolgálatával kapcsolatban is gyakran használja. Jézus is sokszor mondta azt, hogy tanúskodik (Jn 8:14, 17, 18). A Poncius Pilátusnak mondott szavai különösen figyelemreméltóak: „Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúskodjak az igazság mellett” (Jn 18:37). A Jelenések könyvében János úgy utal Jézusra, mint „a hű tanú” és „a hű és igaz tanú” (Jel 1:5; 3:14).

őáltala: Vagyis Keresztelő János által. (Vesd össze: Cs 19:4.)

világba: A görög koʹszmosz szó itt az emberiség világára utal. Úgy tűnik, ebben a szövegkörnyezetben az érkezőben volt már a világba kifejezés elsősorban nem arra utal, hogy Jézus megszületett emberként, hanem hogy a keresztelkedésekor elment az emberek közé. A keresztelkedése után elvégezte a kijelölt feladatát, világosság volt az emberiség világának. (Vesd össze: Jn 3:17, 19; 6:14; 9:39; 10:36; 11:27; 12:46; 1Jn 4:9.)

a világ őáltala jött létre: A görög koʹszmosz („világ”) szó itt az emberiség világára utal, ami a vers későbbi részéből egyértelműen látszik: nem ismerte őt a világ. A világi írások időnként a világegyetemre és a teremtett dolgokra használják ezt a görög kifejezést. Pál apostol is ebben az értelemben használhatta, amikor egy görög hallgatósághoz beszélt (Cs 17:24). A Keresztény görög iratokban viszont többnyire az emberiség világára vagy annak egy részére utal ez a kifejezés. Az igaz, hogy Jézus részt vett mindennek – többek közt az égnek, a földnek és minden rajta levő dolognak – a teremtésében. De ez a vers inkább azt hangsúlyozza, hogy milyen szerepe volt az emberiség megteremtésében (1Mó 1:26; Jn 1:3; Kol 1:15–17).

Emberfiának: Ez a kifejezés kb. 80-szor szerepel az evangéliumokban. Jézus magára utalt vele, nyilvánvalóan azt hangsúlyozva, hogy tényleg egy asszonytól született, hús-vér ember, illetve hogy Ádám tökéletes megfelelője, akinek megvan a hatalma ahhoz, hogy megváltsa az embereket a bűntől és a haláltól (Ró 5:12, 14, 15). Ugyanez a kifejezés azonosítja Jézust a Messiásként, vagyis a Krisztusként (Dá 7:13, 14; lásd a Szójegyzéket).

egyetlen: A görög mo·no·ge·nészʹ szót, melyet gyakran úgy fordítanak, hogy „egyszülött”, így határozzák meg: ’egyetlen’; ’egyedüli’; ’egyedülálló’; ’egyedi a maga nemében’. A kifejezés mind fiú-, mind lánygyermekek esetében a szülőkkel való kapcsolatot írja le. Ebben a szövegkörnyezetben arra utal, hogy valakinek egyetlen gyermeke van. Ugyanezt a görög szót használják Jairus „egyetlen” lányára, illetve egy férfi „egyetlen” fiára, akit Jézus meggyógyított (Lk 8:41, 42; 9:38). A görög Septuaginta a mo·no·ge·nészʹ szóval él, amikor ezt írja Jefte lányáról: „Ő volt az egyetlen gyermeke. Nem volt rajta kívül se fia, se lánya” (Bí 11:34). János apostol írásaiban a mo·no·ge·nészʹ szó ötször Jézusra utal. (Arról, hogy mit jelent a kifejezés Jézussal kapcsolatban, lásd a Jn 1:14; 3:16-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

egyetlen: A görög mo·no·ge·nészʹ szót, melyet gyakran úgy fordítanak, hogy „egyszülött”, így határozzák meg: ’egyetlen’; ’egyedüli’; ’egyedülálló’; ’egyedi a maga nemében’. A kifejezés mind fiú-, mind lánygyermekek esetében a szülőkkel való kapcsolatot írja le. Ebben a szövegkörnyezetben arra utal, hogy valakinek egyetlen gyermeke van. Ugyanezt a görög szót használják a naini özvegy „egyetlen” fiára, illetve egy férfi „egyetlen” fiára, akit Jézus meggyógyított (Lk 7:12; 9:38). A görög Septuaginta a mo·no·ge·nészʹ szóval él, amikor ezt írja Jefte lányáról: „Ő volt az egyetlen gyermeke. Nem volt rajta kívül se fia, se lánya” (Bí 11:34). János apostol írásaiban a mo·no·ge·nészʹ szó ötször Jézusra utal. (Arról, hogy mit jelent a kifejezés Jézussal kapcsolatban, lásd a Jn 1:14; 3:16-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

egyetlen: A görög mo·no·ge·nészʹ szót, melyet gyakran úgy fordítanak, hogy „egyszülött”, így határozzák meg: ’egyetlen’; ’egyedüli’; ’egyedülálló’; ’egyedi a maga nemében’. A kifejezés mind fiú-, mind lánygyermekek esetében a szülőkkel való kapcsolatot írja le. Ebben a szövegkörnyezetben arra utal, hogy valakinek egyetlen gyermeke van. Ugyanezt a görög szót használják a naini özvegy „egyetlen” fiára, illetve Jairus „egyetlen” lányára (Lk 7:12; 8:41, 42). A görög Septuaginta a mo·no·ge·nészʹ szóval él, amikor ezt írja Jefte lányáról: „Ő volt az egyetlen gyermeke. Nem volt rajta kívül se fia, se lánya” (Bí 11:34). János apostol írásaiban a mo·no·ge·nészʹ szó ötször Jézusra utal. (Arról, hogy mit jelent a kifejezés Jézussal kapcsolatban, lásd a Jn 1:14; 3:16-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

A Szó. . . testté lett: Jézus a születésétől a haláláig teljes egészében ember volt. Elmagyarázta, hogy mi volt a célja, hogy testben jött el: „a kenyér a testem, melyet azért adok, hogy a világ élhessen” (Jn 6:51). Továbbá csak azért tapasztalhatta azokat a dolgokat, melyeket hús-vér emberek tapasztalnak, mert ízig-vérig ember volt, és így válhatott együttérző főpappá (Héb 4:15). Jézus nem lehetett egyszerre ember is, és isten is; a Szentírás szerint „egy kevéssel kisebbé lett téve az angyaloknál” (Héb 2:9; Zs 8:4, 5; lásd a testté szóhoz tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben). Ám nem mindenki értett egyet azzal, hogy Jézus testben jött el. A gnosztikusok például azt vallották, hogy az ismeret (görögül: gnóʹszisz) titokzatos úton nyerhető el, és összekapcsolták a hitehagyott kereszténység tanításait a görög filozófiával és a keleti miszticizmussal. Abban hittek, hogy mindaz, ami anyag, gonosz, ezért Jézus nem hús-vér testben jött el, hanem csak látszólag öltött emberi testet. A gnoszticizmus egy korai formája nyilvánvalóan elterjedt volt az i. sz. I. század végén, ezért János külön kitért arra az írásában, hogy „a Szó. . . testté lett”. A leveleiben is figyelmeztet arra a hamis tanításra, miszerint Jézus nem „testben” jött el (1Jn 4:2, 3; 2Jn 7).

testté: Vagy: „emberré”. A görög szarx szó itt abban az értelemben áll, hogy hús-vér lény, fizikai lény. Amikor Jézus emberként megszületett, már nem volt szellem. Nem csupán fizikai testet öltött, mint az angyalok a múltban (1Mó 18:1–3; 19:1; Jzs 5:13–15). Ezért Jézus joggal hívhatta magát „az Emberfiának” (Jn 1:51; 3:14; lásd a Mt 8:20-hoz tartozó magyarázó jegyzetet).

lakott: Szó szerint: „sátorozott”. Egyesek úgy értik azt a kijelentést, hogy a Szó „közöttünk lakott [vagy: sátorozott]”, hogy Jézus nem igazi ember volt, hanem testet öltött szellem (inkarnáció). De amikor Péter a saját testéről úgy beszélt, mint ideiglenes lakóhelyről, egy ezzel rokon főnevet használt, melyet úgy lehet fordítani, hogy „hajlék” vagy „sátor” (2Pt 1:13; lábj.). Bár Péter tudta, hogy a halála közel van, és hogy szellemként, nem pedig testben fog feltámadni, mégsem arra utalt, hogy testet öltött szellem lenne (2Pt 1:13–15; lásd még: 1Ko 15:35–38, 42–44; 1Jn 3:2).

mi láttuk a dicsőségét: Jézus élete és szolgálata során János és a többi apostol olyan dicsőséget, pompát és ragyogást látott, melyet csak olyasvalaki tudott kimutatni, aki tökéletesen visszatükrözte Jehova tulajdonságait. Emellett János apostol Jakabbal és Péterrel együtt szemtanúja volt Jézus elváltozásának (Mt 17:1–9; Mr 9:1–9; Lk 9:28–36). Tehát János itt nemcsak arra utalhatott, hogy Jézus visszatükrözte Isten tulajdonságait, hanem Jézusnak a több mint 60 évvel korábbi elváltozására is. Ez az esemény Péter apostolra is mély benyomást tett, aki a leveleit kb. 30 évvel János evangéliuma előtt írta. Péter kifejezetten az elváltozásra hivatkozott, mint amely egyedülálló módon megerősíti a próféciákba vetett bizalmunkat (2Pt 1:17–19).

egy egyszülött fiú: A görög mo·no·ge·nészʹ szót, melyet gyakran úgy fordítanak, hogy „egyszülött”, így határozzák meg: ’egyetlen’; ’egyedüli’; ’egyedülálló’; ’egyedi a maga nemében’. A Bibliában ez a kifejezés mind fiú-, mind lánygyermekek esetében a szülőkkel való kapcsolatot írja le. (Lásd a Lk 7:12; 8:42; 9:38-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.) János apostol kizárólag Jézusra utal az írásaiban ezzel a szóval (Jn 3:16, 18; 1Jn 4:9), de sosem azzal kapcsolatban, hogy Jézus emberként megszületett vagy élt. János arra vonatkozóan használja ezt a szót, amikor Jézus az emberi léte előtt a Logosz vagy a Szó volt, aki „kezdetben. . . az Istennel volt”, még „mielőtt a világ lett” (Jn 1:1, 2; 17:5, 24). Jézus azért az „egyszülött fiú”, mert ő Jehova elsőszülöttje, és egyedül őt teremtette meg Isten közvetlenül. Bár más szellemteremtményeket is nevez úgy a Biblia, hogy „az igaz Isten fiai” vagy „Isten minden fia” (1Mó 6:2, 4; Jób 1:6; 2:1; 38:4–7), őket Jehova mind az elsőszülött Fia által alkotta meg (Kol 1:15, 16). Összegezve: a mo·no·ge·nészʹ szó egyaránt utal arra, hogy Jézus ’egyedülálló’; ’egyedi’; ’páratlan’, és arra is, hogy egyetlen fia Istennek, akit közvetlenül és egyedül teremtett (1Jn 5:18).

Mindig az igazat mondta, és Isten mindig a kedvét lelte benne: A szövegkörnyezet alapján ez a kifejezés azt is magában foglalja, hogy Jehova kimondottan azért választotta ki a Fiát, a Szót, hogy teljes mértékben elmagyarázza és bemutassa az Atyja ki nem érdemelt kedvességét és a tőle származó igazságot (Jn 1:16, 17). Jézus életében olyannyira megnyilvánultak Istennek ezek a tulajdonságai, hogy elmondhatta: „Aki engem látott, látta az Atyát is” (Jn 14:9). Isten Jézus által fejezte ki a ki nem érdemelt kedvességét és tárta fel az igazságát azok iránt, akik szívesen fogadták azt.

és Isten mindig a kedvét lelte benne: Vagy: „és telve volt ki nem érdemelt kedvességgel”. A görög khaʹrisz több mint 150-szer fordul elő a Keresztény görög iratokban, és a szövegkörnyezettől függően többféleképpen fordítják. Ha Isten emberek iránt mutatott ki nem érdemelt kedvességéről van szó, akkor arra utal, hogy Isten nagylelkűen ad valamit, és nem vár érte semmit fizetségül. Tehát azt foglalja magában, hogy Isten bőkezű, nagyon szereti az embereket, és kedves velük, bár azok nem érdemlik meg. Ez a kedvesség kizárólag az adakozó nagylelkűségén múlik (Ró 4:4; 11:6). De ez a görög kifejezés nem feltétlen azt jelenti, hogy aki ilyenfajta kedvességben részesül, az méltatlan rá. Ezért lehetett Isten kedves Jézussal, vagyis ezért lelte kedvét benne. Olyan szövegkörnyezetekben, ahol Jézusról van szó, úgy van visszaadva ez a kifejezés, hogy „Isten kegye volt rajta” vagy – mint ebben a versben – „Isten. . . a kedvét lelte benne” (Lk 2:40, 52). Más szövegkörnyezetekben pedig úgy van fordítva, hogy „jóindulat”, „kedves ajándék” (Lk 1:30; Cs 2:47; 7:46; 1Ko 16:3; 2Ko 8:19).

Aki utánam jön: Keresztelő János mintegy hat hónappal Jézus előtt született, és a szolgálatát is korábban kezdte el, mint ő. Jézus ebből a szempontból jött János után (Lk 1:24, 26; 3:1–20). Jézus azonban sokkal nagyobb dolgokat vitt véghez, mint János, ezért minden tekintetben felülmúlta. Keresztelő János azt is elismerte, hogy Jézus már a földre jövetele előtt élt, hiszen azt mondta, hogy már előtte létezett.

bőven. . . ki nem érdemelt kedvességet: Szó szerint: „ki nem érdemelt kedvességet ki nem érdemelt kedvességre”. A „ki nem érdemelt kedvesség”-nek fordított görög szó a khaʹrisz. Ebben a szövegkörnyezetben azt foglalja magában, hogy Isten nagylelkűen ad, nagyon szeret és kedves. Az ilyenfajta kedvességet nem érdemlik ki, nem méltók rá azok, akik kapják; kizárólag az adakozó nagylelkűségén múlik. (Lásd a Szójegyzékben a „Ki nem érdemelt kedvesség” címszót.) Az, hogy a khaʹrisz szó kétszer szerepel a görög an·tiʹ elöljárószóval (-ra, -re), arra utal, hogy a ki nem érdemelt kedvesség bőségesen és folyamatosan árad. A gondolatot úgy is ki lehetne fejezni, hogy „folyamatos [vagy „állandó”] ki nem érdemelt kedvességet”.

a Szó isten volt: Vagy: „a Szó Istenhez hasonló [vagy „isteni”] volt”. Jánosnak ez az állítása „a Szó” (görögül ho loʹgosz; lásd a Szó kifejezéshez tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben), vagyis Jézus Krisztus egyik tulajdonságát írja le. A Szó kiemelkedő pozíciója – az, hogy ő Isten elsőszülött Fia, aki által Isten minden mást teremtett – jogos alapot ad arra, hogy úgy nevezzék, hogy „egy isten”; „Istenhez hasonló”; „isteni”; „egy isteni lény”. Sok fordító inkább „a Szó Isten volt” megoldást választja, és így a Szót egyenlővé teszik a mindenható Istennel. De több okból is kijelenthetjük, hogy János nem azt akarta mondani, hogy „a Szó” ugyanaz, mint a mindenható Isten. Először is, az előző tagmondat és a következő mondat is egyértelműen azt mondja, hogy „a Szó” „az Istennel volt”. Továbbá a görög the·oszʹ szó háromszor fordul elő az 1. és a 2. versben. Az első és a harmadik helyen a the·oszʹ határozott névelővel szerepel, a második helyen viszont nélküle. Számos tudós egyetért abban, hogy lényeges szempont, hogy a második the·oszʹ szónál nincsen határozott névelő. Amikor ebben a szövegkörnyezetben a the·oszʹ névelővel szerepel, a mindenható Istenre utal. Az, hogy a második esetben hiányzik a határozott névelő, a the·oszʹ-nak jelzői minősítést ad, leírva „a Szó” egyik jellemzőjét. Éppen ezért több angol, francia és német nyelvű bibliafordítás hasonlóan adja vissza ezt a verset, mint az Új világ fordítás, és ezzel azt az értelmet közvetítik, hogy „a Szó” „egy isten”; „isteni”; „egy isteni lény”; „isteni természetű”; „Istenhez hasonló” volt. Ezt a nézetet támasztja alá az is, hogy János evangéliumának a kopt nyelv szaidi és bohairi nyelvjárásán készült fordításai (amelyek valószínűleg az i. sz. III. és IV. századból származnak) szintén másképp adják vissza a Jn 1:1-ben a the·oszʹ szót a második helyen, mint az elsőn. Ezek a fordítások „a Szó” egyik jellemzőjét emelik ki, azt, hogy a természete Istenéhez hasonló volt, de nem teszik őt egyenlővé az Atyjával, a mindenható Istennel. Ezzel a verssel összhangban a Kol 2:9 azt írja Krisztusról, hogy „benne teljes mértékben megvan Isten összes tulajdonsága”. A 2Pt 1:4 szerint pedig még Krisztus társörökösei is „Isten dicsőségének [szó szerint: „az isteni természetnek”] részeseivé” válnak. Az is tény, hogy a Septuaginta általában a görög the·oszʹ szót használja a héber ’Isten’ jelentésű ʼel és ʼeló·hímʹ szavakra, amelyeknek valószínűleg az az alapjelentésük, hogy ’hatalmas személy’; ’erős személy’. Ezek a héber szavak vonatkozhatnak a mindenható Istenre, más istenekre, és emberekre is. (Lásd a Jn 10:34-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Az, hogy a Szóra úgy történik utalás, mint aki „egy isten” vagy „egy erős személy”, összhangban van az Ézs 9:6 próféciájával, amely szerint a Messiást úgy hívják majd, hogy „erős isten” (nem pedig „mindenható Isten”), és hogy ő „örökkévaló atya” lesz az alattvalói számára. Ezt az Atyja, „a seregek Jehovája” fogja véghez vinni a buzgalmából fakadóan (Ézs 9:7).

Istenek: Vagy: „Istenhez hasonlók”. Jézus itt a Zs 82:6-ból idéz, ahol a héber ʼeló·hímʹ (istenek) szó emberekre, Izrael bíráira utal. Ezek az emberek abban az értelemben voltak „istenek”, hogy Istent képviselték, és az ő nevében beszéltek. Mózes is olyan lett a fáraó és Áron előtt, „mintha isten” lenne (2Mó 4:16, lábj.; 7:1, lábj.).

Az egyszülött isten: János itt a Szóról, Jézus Krisztusról beszél, akit korábban istennek nevezett (Jn 1:1, 17). János azt mondja Jézusról, hogy ő Isten egyszülött Fia (Jn 1:14; 3:16). Itt viszont Jézust „az egyszülött isten”-nek hívja, mely kiemeli, milyen egyedülálló szerepet tölt be Jézus Isten szervezetében. Jézust joggal lehet „isten”-nek nevezni, mert ez összhangban van azzal, ahogy a Biblia az „isten” szót használja. Ennek a címnek az alapjelentése az, hogy ’hatalmas személy’, és a Szentírás emberekre is használja (Zs 82:6; lásd a Jn 1:1; 10:34-hez tartozó magyarázó jegyzeteket). Jézus „isten”, vagyis hatalmas személy, mert hatalmat kapott a mindenható Istentől, az Atyától (Mt 28:18; 1Ko 8:6; Héb 1:2). Mivel Isten egyedül Jézust teremtette meg közvetlenül, és minden egyedül őáltala jött létre (Jn 1:3), helyénvaló úgy hívni, hogy „az egyszülött isten”. Ez a kifejezés jól mutatja, hogy Jézusnak Isten többi szellemfiához képest egy olyan állása van, mely kiemelkedően dicsőséges. Egyes kéziratokban az áll, hogy „az egyszülött Fiú”, ahogy azt néhány bibliafordítás visszaadja. Viszont a legkorábbi és leghitelesebb kéziratokban az olvasható, hogy „az egyszülött isten” (görögben határozott névelővel) vagy „egyszülött isten” (görögben határozott névelő nélkül).

az Atya oldalán: Szó szerint: „az Atya keblénél”. Ez a kifejezés arra utal, hogy valaki nagyon kedvel valakit, és jó barátai egymásnak. Ez egy szókép, mely valószínűleg onnan ered, hogy hogyan ettek az emberek: a vendégek úgy telepedtek le az asztalhoz a heverőkre, hogy az egyik személy hátra tudott dőlni a kedves barátjának a keblére vagy mellére (Jn 13:23–25). Vagyis Jézus itt úgy van bemutatva, mint Jehova legközelebbi barátja, aki mindenki másnál részletesebben és teljesebben el tudja magyarázni, hogy milyen személy Isten (Mt 11:27).

János. . . tanúskodott: Vagy: „János tanúsága”. A Jn 1:7-ben az eredeti szöveg tanúnak nevezi Keresztelő Jánost (a görög mar·tü·riʹa szó egyik formája, mely itt is szerepel), aki azért jött, hogy tanúskodjon a világosságról. Ebben a versben ugyanez a görög szó arra utal, hogy Keresztelő János kijelentette vagy megerősítette a Jézussal kapcsolatos dolgokat, melyekről a következő versek írnak.

Illés: Héber név, melynek jelentése ’Istenem Jehova’.

Illés: Lásd a Mt 11:14-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

A próféta: Vagyis a Mózes által megjövendölt, várva várt próféta (5Mó 18:18, 19; Jn 1:25–27; 6:14; 7:40; Cs 3:19–26).

Jehova: Ez az idézet az Ézs 40:3-ból származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd az A5-ös és a C függ.-eket.) Máté, Márk és Lukács az evangéliumában Keresztelő Jánosra alkalmazza ezt a próféciát, itt, János evangéliumában pedig Keresztelő János saját magára. János abban az értelemben teszi egyenessé Jehova útját, hogy az előfutára Jézusnak, aki az Atyját fogja képviselni, és az Atyja nevében jön (Jn 5:43; 8:29).

keresztelek: Vagy: „merítek be”. A görög ba·ptiʹzó szó jelentése: ’bemerít’; ’bemárt’. Más bibliai feljegyzésekből arra következtethetünk, hogy a keresztelkedés teljes bemerülést foglal magában. János egyszer a Jordán völgyében, Szálim közelében keresztelt, „mert ott bőven volt víz” (Jn 3:23). Amikor Fülöp megkeresztelte az etióp eunuchot, mindketten „bementek a vízbe” (Cs 8:38). A Septuaginta ugyanezt a görög szót használja a 2Ki 5:14-ben, ahol arról van szó, hogy Naámán „megmártózott a Jordánban hétszer”.

saruszíját: Alantas feladatnak számított, ha valaki levette és vitte egy másik ember saruját, vagy ha kioldotta a saruszíját (Mt 3:11; Mr 1:7; Lk 3:16); ezeket a feladatokat rabszolgák végezték.

Betániában: Néhány kéziratban „Béthabara” áll, nem pedig „Betánia”, és egyes bibliafordítások is ezt írják. Ám a legmegbízhatóbb kéziratokban „Betánia” szerepel.

Betániában. . . a Jordánon túl: Vagyis a Jordán keleti oldalán. Erről a Betániáról csak egyszer van szó a Keresztény görög iratokban, és ez nem a Jeruzsálem közelében fekvő Betánia (Mt 21:17; Mr 11:1; Lk 19:29; Jn 11:1). Ennek a Betániának a pontos helye nem ismert. Vannak, akik úgy vélik, hogy ott feküdt, ahol a hagyományok szerint Jézus megkeresztelkedett: a Jordán túloldalán, Jerikóval szemben. Viszont a Jn 1:29, 35, 43; 2:1 alapján úgy tűnik, hogy a település közelebb volt a galileai Kánához, mint Jerikóhoz. Az a legvalószínűbb, hogy a Galileai-tengertől valamennyivel délre helyezkedett el, de nem lehet egyértelműen megállapítani a helyét. (Lásd a B10-es függ.-et.)

az Isten báránya: Miután Jézus megkeresztelkedett, és az Ördög megkísértette őt, Keresztelő János az Isten bárányának nevezte. Ez a kifejezés csak itt és a Jn 1:36-ban fordul elő. (Lásd az A7-es függ.-et.) Nagyon találó Jézust egy bárányhoz hasonlítani. A Bibliában sok helyen olvashatunk arról, hogy az emberek bárányt ajánlottak fel a bűneik beismeréseként, és azért, hogy közeledhessenek Istenhez. Ez előremutatott Jézus áldozatára, arra, hogy odaadja az emberiségért a tökéletes emberi életét. „Az Isten báránya” kifejezés számos részletet felidézhet az ihletett Szentírásból. Mivel Keresztelő János jól ismerte a Héber iratokat, a következők közül utalhatott egyre vagy többre: arra a hím bárányra, amelyet Ábrahám ajánlott fel a fia, Izsák helyett (1Mó 22:13); a pászkabárányra, melyet Egyiptomban vágtak le az izraeliták, hogy kiszabaduljanak a rabszolgaságból (2Mó 12:1–13); vagy arra a hím bárányra, amelyet Isten oltárán ajánlottak fel Jeruzsálemben reggel, illetve este (2Mó 29:38–42). János gondolhatott még Ézsaiás próféciájára is, amelyben arról, akit Jehova a szolgájának nevez, ez olvasható: „Úgy vitték, mint juhot a levágásra” (Ézs 52:13; 53:5, 7, 11). Pál apostol a korintusziaknak írt első levelében így hívta Jézust: „a pászkabárányunk” (1Ko 5:7). Péter apostol Krisztus értékes vérére úgy utalt, mint egy hibátlan és szennyfolt nélküli bárányéra (1Pt 1:19). A Jelenések könyve pedig közel 30-szor „a bárány”-ként említi jelképesen a megdicsőített Jézust. Íme néhány példa: Jel 6:1; 7:9; 12:11; 13:8; 14:1; 15:3; 17:14; 19:7; 21:9; 22:1.

a világ: A görög koʹszmosz szó szorosan kapcsolódik az emberiséghez a görög irodalomban, a Szentírásban pedig még inkább. Ebben a szövegkörnyezetben – akárcsak a Jn 3:16-ban – a koʹszmosz az egész emberiség világára utal, amelyről itt az olvasható, hogy bűnös, vagyis az emberek bűnt örököltek Ádámtól.

mint egy galamb: A galambokat egyrészt szent célra használták, másrészt szimbolikus jelentésük volt. Áldozatként ajánlották fel őket (Mr 11:15; Jn 2:14–16). Az ártatlanságot és a tisztaságot jelképezték (Mt 10:16). Az a galamb, melyet Noé kiengedett a bárkából, egy olajfalevéllel tért vissza, ami azt mutatta, hogy az ár visszahúzódott (1Mó 8:11), és már közel van a nyugalom és a béke időszaka (1Mó 5:29). Jézus keresztelkedésekor Jehova a galambbal talán Jézus messiási szerepére hívta fel a figyelmet, arra, hogy a tiszta és bűntelen Fia feláldozza az életét az emberekért, és lefekteti az alapját egy jövőbeli nyugodt és békés korszaknak a királyi uralma alatt. Az, ahogyan Isten szent szelleme vagy tevékeny ereje leszállt Jézusra a keresztelkedésekor, úgy tűnhetett, mintha egy galamb verdesné a szárnyait, amint közeledik a dúcához.

Ádám. . . Isten fia: Ez a kifejezés egészen az emberiség eredetéhez vezet el, és összhangban van az 1Mózes beszámolójával, miszerint az első embert Isten alkotta, úgy, hogy hasonlítson rá (1Mó 1:26, 27; 2:7). Ez a kijelentés megmagyaráz más ihletett kijelentéseket is, mint amilyen például a Ró 5:12; 8:20, 21 és az 1Ko 15:22, 45.

az Isten Fia: Ezt a kifejezést a Biblia sokszor használja Jézusra (Jn 1:49; 3:16–18; 5:25; 10:36; 11:4). Mivel Istennek nincsen szó szerinti felesége, és nem ember, ez a kifejezés egy szókép. Kétségkívül az a célja, hogy az olvasó megértse, hogy Jézus olyan kapcsolatban van Istennel, mint egy fiú az apjával. Azt is kiemeli, hogy Jézus Jehovától kapta az életét, ő alkotta meg. Az első emberről, Ádámról is az olvasható, hogy „Isten fia”. (Lásd a Lk 3:38-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

az egyik a kettő közül: Erről a két tanítványról van szó a Jn 1:35-ben. A meg nem nevezett tanítvány minden bizonnyal János apostol, Zebedeus fia, ennek az evangéliumnak az írója (Mt 4:21; Mr 1:19; Lk 5:10). Ezt támasztja alá az is, hogy az író soha nem nevezi meg magát, János apostolt soha nem említi név szerint, Keresztelő Jánosra pedig mindig egyszerűen úgy utal, hogy „János”.

János, és a tanítványai közül kettő: Keresztelő János két tanítványa közül az egyik „András, Simon Péter testvére” volt. (Lásd a Jn 1:40-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

János, és a tanítványai közül kettő: Keresztelő János két tanítványa közül az egyik „András, Simon Péter testvére” volt. (Lásd a Jn 1:40-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

az egyik a kettő közül: Erről a két tanítványról van szó a Jn 1:35-ben. A meg nem nevezett tanítvány minden bizonnyal János apostol, Zebedeus fia, ennek az evangéliumnak az írója (Mt 4:21; Mr 1:19; Lk 5:10). Ezt támasztja alá az is, hogy az író soha nem nevezi meg magát, János apostolt soha nem említi név szerint, Keresztelő Jánosra pedig mindig egyszerűen úgy utal, hogy „János”.

a két tanítvány. . . Jézus után ment: Ez arra utal, hogy Jézus első tanítványai Keresztelő János tanítványai közül kerültek ki. (Lásd a Jn 1:35, 40-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

a 3. óra körül: Vagyis de. 9 óra körül. Az i. sz. I. században a zsidók 12 órára osztották a nappalt, és napfelkeltétől, kb. 6 órától számolták (Jn 11:9). Ezért a 3. óra de. 9 óra körül lehetett, a 6. óra déli 12 óra körül, a 9. óra pedig du. 3 óra körül. Mivel akkoriban nem voltak pontos időjelző eszközök, általában csak hozzávetőlegesen adták meg egy esemény időpontját (Jn 1:39; 4:6; 19:14; Cs 10:3, 9).

a tizedik óra körül: Vagyis du. 4 óra körül. (Lásd a Mt 20:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

az egyik a kettő közül: Erről a két tanítványról van szó a Jn 1:35-ben. A meg nem nevezett tanítvány minden bizonnyal János apostol, Zebedeus fia, ennek az evangéliumnak az írója (Mt 4:21; Mr 1:19; Lk 5:10). Ezt támasztja alá az is, hogy az író soha nem nevezi meg magát, János apostolt soha nem említi név szerint, Keresztelő Jánosra pedig mindig egyszerűen úgy utal, hogy „János”.

Krisztus: Ez a cím a görög Khri·sztoszʹ szóból származik, és a „Messiás” (a héber má·síʹach) cím megfelelője. Mindkét szó azt jelenti, hogy ’felkent’. A bibliai időkben szertartásos keretek között kenték fel olajjal az uralkodókat.

a Messiást: Vagy: „a felkentet”. A görög Mesz·sziʹasz szó (a héber má·síʹach szó átírása) mindössze kétszer szerepel a Keresztény görög iratokban. (Lásd: Jn 4:25.) A má·síʹach cím a héber má·sachʹ igéből származik, melynek jelentése ’(folyadékkal) megken’ vagy ’felken’ (2Mó 29:2, 7). A bibliai időkben a papokat, az uralkodókat és a prófétákat ünnepélyesen felkenték olajjal (3Mó 4:3; 1Sá 16:3, 12, 13; 1Ki 19:16). Itt, a Jn 1:41-ben a „Messiás” cím után a következő magyarázat áll: ami lefordítva azt jelenti, hogy ’Krisztus’. A „Krisztus” cím (görögül Khri·sztoszʹ) 500-nál is többször fordul elő a Keresztény görög iratokban, és egyenértékű a „Messiás” címmel, hiszen mindkettő azt jelenti, hogy ’felkent’. (Lásd a Mt 1:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Simont, akit Péternek hívnak: Simon volt a neve; a Péter (Peʹtrosz) név pedig a sémi Kéfás (Ké phaszʹ) név görög formája, melyet Jézus adott neki (Mr 3:16; Jn 1:42; lásd a Mt 10:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet).

Simon, akit Péternek hívnak: Péternek öt különböző neve van az Írásokban: 1. a görög „Simeon”, mely megegyezik a név héber formájával; 2. a görög „Simon” (a Simeon és Simon szavak egy olyan héber igéből származnak, melynek jelentése ’hall’; ’odafigyel’); 3. „Péter” (egy görög név, mely azt jelenti, hogy ’szikladarab’, egyedül őt hívják így a Szentírásban); 4. „Kéfás”, a Péter szó sémi megfelelője (talán összefügg a héber ké·fímʹ [sziklák] szóval, mely a Jób 30:6-ban és a Jr 4:29-ben fordul elő); valamint 5. a két névből alkotott „Simon Péter” (Cs 15:14; Jn 1:42; Mt 16:16).

Jónás fia: Vagy: „Barjóna”. Sok héber név része volt a héber ben vagy az arámi bar szó (mindkettő jelentése ’fia’), mely után az apa neve állt családnévként. Az, hogy számos tulajdonnévben – például Bertalan, Bartimeus, Barnabás vagy Barjézus nevében – az arámi bar jövevényszó is szerepel, azt támasztja alá, hogy Jézus napjaiban az arámi nyelv hatással volt a beszélt héber nyelvre.

Te Simon vagy: Péternek öt különböző neve van az Írásokban. (Lásd a Mt 4:18; 10:2-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.) Feltehetően Jézus ekkor találkozik először Simonnal, és a sémi Kéfás (Ké phaszʹ) nevet adja neki, mely valószínűleg rokonságban áll a Jób 30:6-ban és a Jr 4:29-ben előforduló héber ké·fímʹ (sziklák) szóval. Itt János, az evangéliumíró egy magyarázatot is ad: ami lefordítva: ’Péter’. Ez egy görög név, melynek hasonló jelentése van: ’szikladarab’. A Szentírásban egyedül Simonnak van ez a sémi, illetve görög neve. Jézus, aki látta, hogy Nátánael „nem képmutató” (Jn 1:47; 2:25), azt is látta, milyen ember Péter. Különösen Jézus halála és feltámadása után mutatkoztak meg Péter sziklához hasonló tulajdonságai, mivel megerősítette és megszilárdította a gyülekezetet (Lk 22:32; Cs 1:15, 16; 15:6–11).

János: Néhány ókori kézirat alapján Péter apostol apjának itt János a neve, más ókori kéziratok szerint pedig Jóna. A Mt 16:17-ben Jézus úgy szólítja Pétert, hogy „Simon, Jónás fia”. (Lásd a Mt 16:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Néhány tudós szerint a János, Jóna és Jónás nevek ugyanannak a héber névnek a görög változatai.

Nátánaellel: Héber eredetű név, melynek jelentése: ’Isten adta’. Feltehetően Bertalannak, Jézus egyik apostolának a másik neve (Mt 10:3). A Bertalan név, melynek jelentése: ’Tolmai fia’, patronimikon (az apa nevéből származó név). Nem volt szokatlan, hogy Nátánaelt Bertalannak, Tolmai fiának hívták, hiszen egy másik személynek egyszerűen az volt a neve, hogy Bartimeus, azaz Timeus fia (Mr 10:46). Máté, Márk és Lukács Bertalant együtt említi Fülöppel. Amikor János Nátánaelről beszél, ő is megemlíti Fülöpöt, ami szintén azt bizonyítja, hogy Bertalan és Nátánael egy és ugyanaz a személy (Mt 10:3; Mr 3:18; Lk 6:14; Jn 1:45, 46). Nem volt ritka, hogy valakinek több neve is legyen (Jn 1:42).

Mózes. . . a Törvényben, és a Próféták: Ezek a szavak „a Törvény és a Próféták” kifejezést juttathatják észbe, mely számos alkalommal szerepel – némi eltéréssel – az evangéliumokban (Mt 5:17; 7:12; 11:13; 22:40; Lk 16:16). Itt „a Törvény” Mózes első öt könyvére utal a Bibliában, a „Próféták” pedig a Héber iratok prófétai könyveire. Ha ezeket a kifejezéseket együtt említik, akkor a teljes Héber iratokat érthetjük alatta. Az itt említett tanítványok nyilvánvalóan szorgalmasan tanulmányozták a Héber iratokat, és Fülöp talán a következő részekre gondolt: 1Mó 3:15; 22:18; 49:10; 5Mó 18:18; Ézs 9:6, 7; 11:1; Jr 33:15; Ez 34:23; Mi 5:2; Za 6:12 és Ma 3:1. Több bibliavers is arra utal, hogy az egész Héber iratok Jézusról tanúskodik (Lk 24:27, 44; Jn 5:39, 40; Cs 10:43; Jel 19:10).

Jöhet valami jó Názáretből?: Általában úgy értik Nátánael megjegyzését, hogy Názáret egy jelentéktelen falu volt, melyet még a galileaiak is lenéztek (Jn 21:2). Názáretet nem említi konkrétan sem a Héber iratok, sem Josephus, noha a közeli Jáfiáról (Názárettől kevesebb mint 3 km-re délnyugatra fekszik) a Jzs 19:12 és Josephus is ír. Ám nem minden galileai város van megemlítve a Héber iratokban vagy Josephus írásaiban. Az is figyelemre méltó, hogy az evangéliumok Názáretet mindig „város”-nak (görögül poʹlisz) nevezik. Ez a kifejezés többnyire olyan településre utal, melynek a lakossága nagyobb, mint egy falué (Mt 2:23; Lk 1:26; 2:4, 39; 4:29). Názáret egy medencében feküdt, melyet az Eszdraelon (Jezréel) völgyére néző dombok szegélyeztek. Ez egy sűrűn lakott terület volt, jó néhány várossal és településsel a közelben. Fontos kereskedelmi útvonalak mentén helyezkedett el, ezért az ott élők értesültek az akkori társadalmi, vallási és politikai hírekről. (Vesd össze: Lk 4:23.) Názáretnek saját zsinagógája is volt (Lk 4:16). Tehát nagyon is valószínű, hogy nem egy jelentéktelen faluról van szó. Nátánael egyszerűen csak meglepődhetett azon, hogy Fülöp azt hitte, hogy a Galileában fekvő szomszédos Názáretből való férfi a megígért Messiás, mikor az Írások azt jövendölték, hogy a Messiás a júdai Betlehemből fog származni (Mi 5:2; Jn 7:42, 52).

egy igazi izraelita, aki nem képmutató: Jákob minden leszármazottja izraelita volt, de Jézus kétségtelenül nem csupán a fizikai származásra utalt. Az Izrael név azt jelenti, hogy ’Istennel küzdő (állhatatos)’, és azután kapta Jákob, hogy megküzdött egy angyallal azért, hogy áldásban részesüljön. A testvérével, Ézsauval ellentétben Jákob értékelte a szent dolgokat, és kész volt megfeszített erővel küzdeni, hogy Isten a kedvét lelje benne (1Mó 32:22–28; Héb 12:16). Jézus szavai arra utaltak, hogy Nátánael nemcsak a származása miatt volt izraelita, hanem azért is, mert ugyanolyan hite volt, mint az ősapjának, Jákobnak, és hozzá hasonlóan kitartott Isten akaratának a cselekvésében. Jézus szavai (melyek talán a Zs 32:2 gondolatát tükrözik) azt is magukban foglalták, hogy Nátánael nem volt kétszínű vagy álnok.

Nagyobb dolgokat látsz majd ezeknél: Nátánael hamarosan látta beteljesedni ezeket a szavakat. A szülővárosában, a galileai Kánában tartott egyik esküvőn tanúja volt Jézus első csodájának: a vizet jó minőségű borrá változtatta (Jn 2:1–11; 21:2). A később kiválasztott 11 apostollal együtt Nátánael is látta, hogy Jézus betegeket gyógyít, démonokat űz ki, sőt, még halottakat is feltámaszt. Ezenkívül Nátánael és a többi apostol is hatalmat kapott arra, hogy csodákat tegyen, és hirdesse a következő üzenetet: „Közel van már az egek királysága” (Mt 10:1–8).

Emberfiának: Ez a kifejezés kb. 80-szor szerepel az evangéliumokban. Jézus magára utalt vele, nyilvánvalóan azt hangsúlyozva, hogy tényleg egy asszonytól született, hús-vér ember, illetve hogy Ádám tökéletes megfelelője, akinek megvan a hatalma ahhoz, hogy megváltsa az embereket a bűntől és a haláltól (Ró 5:12, 14, 15). Ugyanez a kifejezés azonosítja Jézust a Messiásként, vagyis a Krisztusként (Dá 7:13, 14; lásd a Szójegyzéket).

Teljesen biztosak: Szó szerint: „bizony, bizony”. Görögül: a·ménʹ a·ménʹ. A görög a·ménʹ szó a héber ʼá·ménʹ átírása, és a jelentése ’úgy legyen’ vagy ’biztosan’. Jézus gyakran ezzel a kifejezéssel vezetett be egy ténymegállapítást, ígéretet vagy próféciát, így hangsúlyozva, hogy az általa mondottak teljesen hitelesek és megbízhatóak. Egyes tudósok szerint egyedül Jézus használta ily módon az „ámen” szót az evangéliumokban, máshol nincs erre példa a vallási irodalomban (Mt 5:18; Mr 3:28; Lk 4:24). Csak János evangéliumában szerepel ez a szó egymás után kétszer (a·ménʹ a·ménʹ), és ebben a formában összesen 25-ször. Ebben a fordításban amikor az a·ménʹ szó kétszer szerepel, úgy van fordítva az egész kifejezés, hogy „teljesen biztosak lehettek benne” vagy „higgyétek el nekem”, de úgy is vissza lehet adni, hogy „biztosítalak benneteket afelől”, „az igazat mondom nektek”.

eget: Az itt használt görög szó utalhat a szó szerinti égre is, de a jelképes égre is.

angyalait: Vagy: „követeit”. A görög anʹge·losz és az ennek megfelelő héber mal·ʼákhʹ szavak közel 400-szor fordulnak elő a Bibliában. Mindkét szó alapjelentése ’követ’. Ha szellemszemélyekről van szó, akkor „angyal”-nak van fordítva, de ha egyértelműen emberekről, akkor „követ”-nek. A szövegkörnyezetből általában kiderül, hogy emberről vagy angyalról van-e szó, ahol viszont mindkettő lehetséges, gyakran lábjegyzetben szerepel a másik értelem (1Mó 16:7; 32:3; Jób 4:18, lábj.; 33:23, lábj.; Pr 5:6, lábj.; Ézs 63:9, lábj.; Mt 1:20; Jk 2:25; Jel 22:8; lásd a Szójegyzéket). A Jelenések könyve tele van jelképekkel, ezért bizonyos helyeken, amikor angyalokról ír, emberekről lehet szó (Jel 2:1, 8, 12, 18; 3:1, 7, 14).

az Emberfiához: Vagy: „az Emberfia szolgálatára”. Amikor Jézus arról beszélt, hogy az angyalok fel- és leszállnak, Jákob látomására gondolhatott, melyben az angyalok egy lépcsőn vagy létrán fel-alá jártak (1Mó 28:12). Ez a látomás arra utalt, hogy az angyalok fontos feladatot látnak el Jehova és a neki tetsző emberek között. Jézus kijelentése is azt mutatja, hogy a követői bizonyítékát láthatták annak, hogy Isten angyalai szolgálnak neki, illetve hogy az Atyja különleges módon törődik vele és vezeti őt. (Lásd a Mt 8:20-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Multimédia

Áttekintő videó János evangéliumához
Áttekintő videó János evangéliumához
A János 1:1 szaidi kopt fordítása
A János 1:1 szaidi kopt fordítása

Az itt látható kézirat (kb. i. sz. 600-ból) János evangéliumának a fordítását tartalmazza a kopt nyelv szaidi nyelvjárásán. A kopt nyelvet Egyiptomban beszélték közvetlenül a Jézus földi szolgálata utáni évszázadokban. A szír és a latin mellett a kopt is az első olyan nyelvek között volt, melyre lefordították a Keresztény görög iratokat. A kopt fordítások az i. sz. III. századra hozzáférhetőek voltak, így bepillantást engednek abba, hogy hogyan értették akkoriban a görög szöveget. Ez különösen a sokat vitatott Jn 1:1 fordítása miatt érdekes. Sok fordítás így adja vissza a vers második felét: „és a Szó Istennel volt, és a Szó Isten volt.” A koiné göröggel, a szírrel és a latinnal ellentétben a szaidi kopt nyelvjárás használ határozatlan névelőt (valamelyest megfelel a magyar „egy” névelőnek). A kép jól mutatja, hogy a versben különféleképpen jelenik meg a kopt „Isten” szó (kiemelve): az első előfordulási helyen (1.) határozott névelővel szerepel (pirossal bekarikázva), a második előfordulási helyen (2.) határozatlan névelővel (pirossal bekarikázva). Ezért a szó szerinti magyar fordítása így hangozna: „és a Szó az Istennel volt, és a Szó egy isten volt.” (Az „és a Szó isten volt” fordításáról lásd még a Jn 1:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

1. „az” (pirossal bekarikázva) Isten

2. „egy” (pirossal bekarikázva) isten

János evangéliumának kézirata a II. századból
János evangéliumának kézirata a II. századból

A képen egy bibliai szöveg kéziratának, a 2. sz. Bodmer-papirusznak (P66) az első oldala látható. A kéziratot kb. i. sz. 200-ban másolták le és fűzték össze kódexbe. A kézirat János evangéliumának a nagy részét tartalmazza görögül. Az első oldala a címmel kezdődik (kiemelve): Eu·an·geʹli·on ka·taʹ I ó anʹnén („Jó hír János szerint”). A címek kétségkívül nem voltak az eredeti szöveg részei, hanem a másolók fűzték a szöveghez később. A címeknek és az író megnevezésének feltehetőleg gyakorlatias oka volt, hiszen egyértelműen azonosították a könyveket.

János evangéliuma – Főbb események
János evangéliuma – Főbb események

Amennyire lehetséges, az események időrendi sorrendben szerepelnek

Mindegyik evangélium térképén más események vannak feltüntetve

1. A Jordánon túli Betánia közelében János úgy nevezi Jézust, hogy „az Isten báránya” (Jn 1:29)

2. Jézus végrehajtja az első csodáját a galileai Kánában (Jn 2:3, 7–9, 11)

3. Jézus először tisztítja meg a templomot (Jn 2:13–15)

4. Jézus Júdea vidékére megy; a tanítványai keresztelnek; János Ainonban keresztel (Jn 3:22, 23)

5. Sikár mellett, Jákob kútjánál Jézus egy szamáriai asszonnyal beszélget (Jn 4:4–7, 14, 19, 20)

6. Jézus a távolból meggyógyítja egy tisztviselő fiát; ez Jézus második jele a galileai Kánában (Jn 4:46, 47, 50–54)

7. Jézus meggyógyít egy beteg férfit a Betzata tavánál Jeruzsálemben (Jn 5:2–5, 8, 9)

8. A Galileai-tenger északkeleti oldala; miután Jézus csoda útján enni ad mintegy 5000 férfinak, az emberek királlyá akarják tenni (Mt 14:19–21; Jn 6:10, 14, 15)

9. A kapernaumi zsinagógában Jézus azt mondja, hogy ő „az élet kenyere”; sokan megbotránkoznak a szavai hallatán (Jn 6:48, 54, 59, 66)

10. A Siloám tavánál Jézus meggyógyít egy vakon született férfit (Jn 9:1–3, 6, 7)

11. A templomban Salamon oszlopcsarnokánál a zsidók megpróbálják megkövezni Jézust (Jn 10:22, 23, 31)

12. Amikor a zsidók megpróbálják elfogni Jézust, ő odamegy, ahol János először keresztelt; a Jordánon túl sokan hisznek Jézusban (Jn 10:39–42)

13. Jézus feltámasztja Lázárt Betániában (Jn 11:38, 39, 43, 44)

14. Amikor a zsidók összeesküvést szőnek, hogy megöljék Jézust, ő a pusztához közeli Efraim városába megy (Jn 11:53, 54)

15. A Betfagéból jövő úton Jézus egy szamárháton győzedelmesen bevonul Jeruzsálembe (Mt 21:1, 7–10; Mr 11:1, 7–11; Lk 19:29, 30, 35, 37, 38; Jn 12:12–15)

16. Jézus a Kidron völgyén át a Gecsemáné-kertbe megy a tanítványaival (Mt 26:30; Mr 14:26; Lk 22:39; Jn 18:1)

17. Júdás elárulja Jézust a Gecsemáné-kertben, majd letartóztatják Jézust (Mt 26:47–50; Mr 14:43–46; Lk 22:47, 48, 54; Jn 18:2, 3, 12)

18. Jézust megkorbácsolják és gúnyolják a kormányzói palotában (Mt 27:26–29; Mr 15:15–20; Jn 19:1–3)

19. Jézust oszlopra feszítik a Golgotán (Mt 27:33–36; Mr 15:22–25; Lk 23:33; Jn 19:17, 18)

20. A feltámasztott Jézus megjelenik Mária Magdalénának a sírhoz közeli kertben (Mt 28:1, 5, 6, 8, 9; Jn 20:11, 12, 15–17)

21. A Galileai-tenger partján Jézus megjelenik a tanítványainak; Péter biztosítja Jézust arról, hogy szereti (Jn 21:12–15)

Látkép Jezréel völgyéről
Látkép Jezréel völgyéről

Ez a látkép egy Názárethez közeli szikláról készült, dél felé nézve. Jezréel termékeny völgye, mely sok bibliai beszámoló helyszíne, a képen kelet–nyugati irányba terül el (Jzs 17:16; Bí 6:33; Hó 1:5). Az egyik legismertebb helyszín, a Móré-hegy, balra látható, és a lejtőjén Nain városa fekszik. Jézus Nainban támasztotta fel egy özvegy fiát (Bí 7:1; Lk 7:11–15). A kép középső részén a távolban a Gilboa-hegy látható (1Sá 31:1, 8). Jézus a közeli Názáretben nőtt fel, és talán kiment erre a sziklára, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik Izrael történelmének sok fontos helyszínére (Lk 2:39, 40).