Jelenések 3:1–22

3  A szárdiszi gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja az, akinél az Isten hét szelleme+ és a hét csillag+ van: »Tudok a tetteidről, és tudom, hogy az a neved*, hogy élsz, pedig halott vagy.+  Nem tettél meg mindent, amit Isten elvár tőled, ezért legyél éber,+ és erősítsd meg azokat, amik megmaradtak, pedig közel álltak a halálhoz.  Emlékezz* hát továbbra is arra, amit kaptál és hallottál, mindig ragaszkodj hozzá, és bánd meg a bűneidet+. Biztos, hogy ha nem ébredsz fel, úgy jövök el, mint a tolvaj,+ és egyáltalán nem fogod tudni, melyik órában leplek meg.+  Mindamellett vannak néhányan* nálad Szárdiszban, akik nem szennyezték be a ruháikat,+ és fehérben járnak majd velem,+ mert méltók rá.  Így tehát fehér ruhát+ visel, aki győz,+ és semmiképpen nem törlöm ki a nevét az élet könyvéből+, hanem elismerem az én Atyám és az angyalai előtt, hogy ismerem.+  Akinek van füle, hallja meg, mit mond a szellem a gyülekezeteknek.«  A filadelfiai gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja a szent,+ az igaz,+ akinél Dávid kulcsa van,+ aki úgy nyitja ki az ajtókat, hogy azokat senki nem zárja be, és úgy zárja be őket, hogy azokat senki nem nyitja ki:  »Tudok a tetteidről. Megnyitottam előtted egy ajtót,+ melyet senki nem zárhat be. Tudom, hogy van egy kevés erőd, megtartottad a szavamat, és nem bizonyultál hűtlennek a nevemhez.  Teszek róla, hogy a Sátán zsinagógájából valók, akik zsidónak mondják magukat, pedig nem azok,+ hanem hazudnak, igen, teszek róla, hogy eljöjjenek, és leboruljanak* a lábad előtt, és megtudják, hogy szerettelek téged. 10  Mivel megszívlelted azt, amit a kitartásomról hallottál,*+ én is megőrizlek a próbatétel órájában,+ mely eljön az egész lakott földre, hogy próbára tegye azokat, akik a földön laknak. 11  Hamar eljövök.+ Továbbra is ragaszkodj erősen ahhoz, amid van, hogy senki ne vegye el a koronádat.+ 12  Aki győz, azt oszloppá teszem Istenem templomában, és semmiképpen nem megy ki abból többé, és felírom rá Istenem nevét,+ Istenem városának, az új Jeruzsálemnek+ a nevét, mely az égből, Istenemtől száll alá, és az én új nevemet.+ 13  Akinek van füle, hallja meg, mit mond a szellem a gyülekezeteknek.« 14  A laodiceai+ gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezeket mondja az Ámen+, a hű és igaz+ tanú,+ Isten teremtésének a kezdete+: 15  »Tudok a tetteidről, tudom, hogy sem hideg, sem forró nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy pedig forró! 16  Így, mivel langyos vagy, és se nem forró+, se nem hideg+, ki foglak köpni a számból. 17  Ezt mondod: ’Gazdag vagyok,+ vagyont szereztem, és semmire sincs szükségem’, de nem tudod, hogy nyomorult, szánalmas, szegény, vak és meztelen vagy. 18  Ezért azt tanácsolom neked, hogy vegyél tőlem tűzben finomított aranyat, hogy gazdag legyél; fehér ruhákat, hogy felöltözködj, és ne lássák mások, hogy meztelen vagy,+ és így ne szégyenülj meg; valamint szemkenőcsöt, hogy bedörzsöld a szemed,+ és láss.+ 19  Mindazokat, akiket szeretek, megfeddem és megfegyelmezem.+ Ezért legyél buzgó, és bánd meg a bűneidet!+ 20  Az ajtóban állok, és kopogtatok. Ha valaki hallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek a házába, és vele vacsorázok, ő pedig velem. 21  Aki győz,+ annak meg fogom adni, hogy leüljön velem a trónomra,+ ahogy én is győztem, és én is leültem+ Atyámmal a trónjára. 22  Akinek van füle, hallja meg, mit mond a szellem a gyülekezeteknek.«”

Lábjegyzetek

Vagy: „arról vagy ismert”.
Vagy: „gondolj”.
Szó szerint: „van néhány név”.
Vagy: „hódoljanak”.
Esetleg: „követted a példámat a kitartásban”.

Jegyzetek

Multimédia