Főbb gondolatok a Cselekedetek könyvéből
Jehova Szava élő
Főbb gondolatok a Cselekedetek könyvéből
A CSELEKEDETEK KÖNYVE leírja a keresztény gyülekezet megalakulásának és növekedésének átfogó történetét. Ebben a könyvben, melyet Lukács, az orvos írt, izgalmas beszámolót találhatunk a keresztényi tevékenység 28 évéről, i. sz. 33-tól 61-ig.
A Cselekedetek könyvének első fele főképp Péter apostol tevékenységéről szól, a második fele pedig Pál apostoléról. Lukács sokszor többes szám első személyben fogalmaz, amivel arra utal, hogy ő maga is jelen volt bizonyos eseményeknél. Ha figyelmet fordítunk a Cselekedetek könyvében található üzenetre, az növelni fogja az értékelésünket Isten írott Szavának és szent szellemének az ereje iránt (Héb 4:12). Arra fog indítani, hogy legyünk önfeláldozók, és erősíteni fogja a Királyság-reménységbe vetett hitünket.
PÉTER FELHASZNÁLJA ’A KIRÁLYSÁG KULCSAIT’
Miután az apostolok megkapják a szent szellemet, bátran tanúskodnak. Péter felhasználja ’az egek királyságának kulcsai’ közül az elsőt, és megnyitja az ismeret és a lehetőség ajtaját azok előtt a zsidók és prozeliták előtt, akik „szívesen fogadták a szavát”, hogy bemehessenek a Királyságba (Máté 16:19; Csel 2:5, 41). Egy üldözési hullám miatt a tanítványok szétszóródnak, ám ez a prédikálómunka kiterjedését eredményezi.
Amikor a Jeruzsálemben lévő apostolok hallottak róla, hogy Szamária elfogadta Isten szavát, odaküldték Pétert és Jánost. Péter, felhasználva a második kulcsot, megnyitja a szamáriaiak előtt is a lehetőséget, hogy bemenjenek a Királyságba (Csel 8:14–17). Talán még egy év sem telt el Jézus feltámadása óta, amikor a tárzuszi Saul csodálatos változáson megy keresztül. I. sz. 36-ban Péter felhasználja a harmadik kulcsot, és a szent szellem ajándéka kitöltetik a nemzetekből való körülmetéletlenekre (Csel 10:45).
Válasz néhány bibliai kérdésre:
2:44–47; 4:34, 35 – Miért adták el a javaikat a hívők, és osztották szét a bevételt? Sokan, akik hívőkké lettek, messziről érkeztek, és nem volt elég élelmük ahhoz, hogy tovább maradhassanak Jeruzsálemben. Pedig szerettek volna még maradni, hogy jobban megismerjék az új hitüket, és hogy tanúskodni tudjanak másoknak. Néhány keresztény, hogy segítsen rajtuk, eladta a tulajdonát, a pénzt pedig szétosztották a rászorulók között.
4:13 – Péter és János írástudatlan, tanulatlan volt? Nem, nem voltak azok. Azért mondták rájuk, hogy ’iskolázatlanok és egyszerűek’, mert nem jártak olyan iskolába, ahol a rabbiktól vallásos képzést kaptak volna.
5:34–39 – Honnan tudta Lukács, hogy mit mondott Gamáliel a szanhedrin egyik zártkörű ülésén? Erre legalább három lehetséges válasz létezik. 1. Lukácsot Pál tájékoztatta, aki korábban Gamáliel tanítványa volt. 2. Lukács beszélt a szanhedrin egyik jóindulatú tagjával, például Nikodémusszal. 3. Lukács isteni ihletés által kapta ezt az információt.
7:59 – István Jézushoz imádkozott? Nem. Az ember kizárólag Jehova Istent imádhatja, és ezért csak hozzá lehet imádkozni (Luk 4:8; 6:12). Átlagos körülmények között István Jehovához fordult volna Jézus nevében (Ján 15:16). Ebben az esetben azonban István látomásban látta „az Emberfiát, amint ott áll az Isten jobbján” (Csel 7:56). Tudva azt, hogy Jézus hatalmat kapott arra, hogy feltámassza a halottakat, István közvetlenül Jézushoz beszélt – és nem imádkozott –, kérve őt, hogy vigyázzon a szellemére (Ján 5:27–29).
Tanulságok nekünk:
1:8 A Jehova imádói által végzett világméretű tanúskodómunka nem mehetne végbe a szent szellem segítsége nélkül.
4:36–5:11 A ciprusi József a Barnabás nevet kapta. E név jelentése: ’Vigasztalás fia’. Az apostolok talán azért adták neki ezt a nevet, mert melegszívű, kedves és segítőkész volt mások iránt. Legyünk olyanok, mint ő, ne pedig olyanok, mint Anániás és Szafira, akik színleléshez, képmutatáshoz és fondorlathoz folyamodtak.
9:23–25 Ha elmenekülünk az ellenségeinktől, hogy folytatni tudjuk a prédikálómunkát, az nem gyávaság.
9:28–30 Ha egyes környékeken vagy bizonyos embereknek fizikai, erkölcsi vagy szellemi szempontból kockázatos tanúskodni, körültekintően kell meghatároznunk, hogy hol és mikor prédikálunk.
9:31 Viszonylag békés időszakban igyekeznünk kell megerősíteni a hitünket tanulmányozás és elmélkedés által. Ez segíteni fog, hogy Jehova félelmében járjunk azáltal, hogy alkalmazzuk a tanultakat, és buzgón részt veszünk a szolgálatban.
PÁL BUZGÓ SZOLGÁLATA
I. sz. 44-ben Agabusz Antiókiába érkezik, ahol Barnabás és Saul már ’egy egész éve’ tanít. Agabusz ’nagy éhínségről’ jövendöl, mely két évvel később be is következik (Csel 11:26–28). Barnabás és Saul, „miután teljesen elvégezték a segéllyel kapcsolatos szolgálatot Jeruzsálemben”, visszatérnek Antiókiába (Csel 12:25). I. sz. 47-ben – Saul megtérése után körülbelül 12 évvel – Barnabás és Saul a szent szellem által elküldetnek egy misszionáriusi körútra (Csel 13:1–4). I. sz. 48-ban ismét Antiókiába mennek, „ahol annak idején rábízattak az Isten ki nem érdemelt kedvességére” (Csel 14:26).
Úgy kilenc hónappal később Pál (másik nevén Saul) kiválasztja Silást a társául, és elindul a második körútjára (Csel 15:40). Timóteusz és Lukács csatlakozik Pálhoz az út során. Lukács Filippiben marad, Pál pedig folytatja útját, és elmegy Athénba, majd Korintuszba, ahol találkozik Akvilával és Priszcillával, és másfél évet tölt ott (Csel 18:11). Ezt követően Pál Timóteuszt és Silást Korintuszban hagyja, Akvilát és Priszcillát pedig magával viszi. I. sz. 52 elején hajón elindul a távoli Szíriába (Csel 18:18). Akvila és Priszcilla egészen Efézusig elkísérik, és ott maradnak.
Pál miután némi időt tölt a szíriai Antiókiában, i. sz. 52-ben nekivág harmadik körútjának (Csel 18:23). Efézusban ’Jehova szava továbbra is hatalmasan növekszik és tért hódít’ (Csel 19:20). Pál körülbelül három évig marad ott (Csel 20:31). I. sz. 56 pünkösdjekor Pál már Jeruzsálemben van. Miután letartóztatják, félelem nélkül tanúskodik a hatóságok előtt. Rómában két évre házi őrizetbe kerül (kb. i. sz. 59–61), de megtalálja a módját, hogy onnan is prédikálja a Királyságot, és tanítsa „az Úr Jézus Krisztusra vonatkozó dolgokat” (Csel 28:30, 31).
Válasz néhány bibliai kérdésre:
14:8–13 – Miért hívták a lisztrai emberek „Barnabást Zeusznak, Pált pedig Hermésznek”? A görög mitológiában Zeusz az istenek uralkodója volt, a fia, Hermész pedig az ékesszólásáról volt híres. Mivel Pál volt a szóvivő, a lisztraiak őt nevezték el Hermésznek, Barnabást pedig Zeusznak.
16:6, 7 – Miért tiltotta meg a szent szellem Pálnak és a társainak, hogy Ázsia tartományban és Bitíniában prédikáljanak? Mivel csak kevés munkás volt, a szent szellem gyümölcsözőbb területekre vezette őket.
18:12–17 – Miért nem avatkozott be Gallió prokonzul, amikor a nézelődők verni kezdték Szosztenészt? Gallió talán úgy gondolta, hogy az, aki feltehetően a Pálra támadó csőcselék vezetője volt, csak azt kapja, amit megérdemel. Ám úgy tűnik, hogy jól zárult ez az eset, ugyanis Szosztenész áttért a keresztényiségre. Később Pál úgy utal Szosztenészre, mint ’a testvérünkre’ (1Kor 1:1).
18:18 – Milyen fogadalmat tett Pál? Néhány tudós szerint Pál nazireusi fogadalmat tett (4Móz 6:1–21). Ám a Biblia nem beszél róla, hogy milyen fogadalma volt Pálnak. Sőt, a Szentírás arra sem tér ki, hogy ezt a fogadalmat Pál a megtérése előtt vagy után tette, és arra sem, hogy ez a fogadalma kezdetét vagy végét jelentette. Bármi legyen is az igazság, ez a fogadalom nem volt bűn.
Tanulságok nekünk:
12:5–11 Imádkozhatunk a testvéreinkért, és ezt meg is kell tennünk.
12:21–23; 14:14–18 Heródes habozás nélkül elfogadta azt a dicsőséget, ami csak Istennek jár. Mennyire másképp viselkedett, mint Pál és Barnabás, akik azonnal és határozottan elutasították a dicsőítést és a tiszteletet, melyre nem voltak méltók. Nem szabad dicsőségre vágynunk, akármit értünk is el Jehova szolgálatában.
14:5–7 A megfontoltság segíthet, hogy tevékenyek maradhassunk a szolgálatban (Máté 10:23).
14:22 A keresztények számítanak nyomorúságokra. Nem próbálják meg elkerülni ezeket olyan áron, hogy megalkudnának a hitükben (2Tim 3:12).
16:1, 2 A keresztény fiataloknak jó szellemiségre kell törekedniük, és kérniük kell Jehova segítségét, hogy jó hírnevet szerezhessenek.
16:3 A szentírási kereteken belül minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy elfogadhatóvá tegyük a jó hírt másoknak (1Kor 9:19–23).
20:20, 21 A házról házra végzett tanúskodás a szolgálatunk létfontosságú része.
20:24; 21:13 Az Isten iránti feddhetetlenségünk megőrzése fontosabb, mint az életünk megóvása.
21:21–26 A jó tanácsot készségesen el kell fogadnunk.
25:8–12 A keresztények ma felhasználhatják, és fel is kell használniuk a rendelkezésükre álló jogi eszközöket „a jó hír védelmezésében és törvényes megerősítésében” (Fil 1:7).
26:24, 25 Hirdetnünk kell „az igazság és a józan elme beszédeit”, még akkor is, ha ezek bolondságok egy „testi ember” szemében (1Kor 2:14).
[Kép a 30. oldalon]
Mikor használta fel Péter ’a királyság kulcsait’?
[Kép a 31. oldalon]
A világméretű tanúskodómunka nem mehetne végbe a szent szellem segítsége nélkül