Cselekedetek 20:1–38

20  Miután lecsillapodott a felfordulás, Pál hívatta a tanítványokat, és bátorítva őket, meg búcsút véve tőlük, elindult Makedóniába+.  Miután átment azokon a vidékeken, és sok bátorító szót mondott az ottaniaknak, megérkezett Görögországba.  Amikor már három hónapot töltött ott, úgy döntött, hogy Makedónián keresztül tér vissza, mivel a zsidók cselt szőttek ellene,+ amikor arra készült, hogy elhajózik Szíriába.  Vele tartott Szopáter, a bereai Pirrusz fia, a tesszalonikaiak közül Arisztárkusz+ és Szekundusz, a derbéi Gájusz, Timóteusz,+ és Ázsia tartományból Tikikusz+ és Trofimusz+.  Ezek továbbmentek, és Troászban+ vártak ránk.  Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai+ után szálltunk tengerre Filippiben, és öt napon belül eljutottunk hozzájuk Troászba, ahol aztán hét napot töltöttünk.  A hét első napján, miután egybegyűltünk, hogy együnk, Pál előadást kezdett tartani nekik, mivel másnap el akart utazni; és éjfélig meghosszabbította a beszédét.  A felső szobában pedig, ahol egybegyűltünk, jó néhány lámpa volt.  Egy Eutikusz nevű fiatalember, aki az ablakban ült, mély álomba merült, mialatt Pál beszélt, és mivel elnyomta az álom, leesett a második emeletről, és holtan emelték fel. 10  Pál azonban lement, ráborult, átölelte,+ és így szólt: „Ne aggódjatok, hiszen él.”+ 11  Azután fölment, megtörte a kenyeret, és evett. Még jó ideig – virradatig – beszélgetett, majd útnak indult. 12  A fiút tehát élve vitték el, és nagyon megvigasztalódtak. 13  Mi pedig előrementünk a hajóhoz, és elhajóztunk Asszoszba. Ott szándékoztuk felvenni Pált, mert ő maga, miután ilyen utasítást adott, gyalog akart jönni. 14  Így aztán, mikor utolért minket Asszoszban, felvettük, és Mitilénébe mentünk. 15  A rá következő napon elhajóztunk onnan, és Kiosz átellenébe értünk, másnap pedig kikötöttünk Számoszon, és az azt követő napon Milétuszba érkeztünk. 16  Pál ugyanis úgy döntött, hogy elhajózik Efézus+ mellett, hogy semmi időt ne töltsön Ázsia tartományban, mivel sietett, hogy ha csak teheti, pünkösd ünnepének napjára+ odaérjen Jeruzsálembe.+ 17  Milétuszból azonban üzent Efézusba a gyülekezet véneinek, és hívatta őket. 18  Mikor megérkeztek hozzá, ezt mondta nekik: „Jól tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományba léptem, hogyan viselkedtem köztetek,+ 19  rabszolgaként szolgálva az Úrnak a legnagyobb alázattal+ és könnyekkel meg próbákkal, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek engem. 20  Eközben nem vonakodtam attól, hogy elmondjak nektek mindent abból, ami hasznos,* és attól sem, hogy nyilvánosan+ és házról házra+ tanítsalak benneteket. 21  Alaposan tanúskodtam zsidóknak is, görögöknek is arról, hogy meg kell bánniuk a bűneiket,+ és Istenhez kell térniük, valamint hinniük kell Jézusban, a mi Urunkban.+ 22  Most pedig a szellemtől kényszerítve Jeruzsálembe utazom,+ noha nem tudom, mi történik ott velem, 23  kivéve, hogy a szent szellem városról városra újra meg újra tanúskodik nekem, amikor azt mondja, hogy bebörtönzés és nyomorúságok várnak rám.+ 24  De egyáltalán nem tekintem fontosnak* az életemet, csak hogy befejezhessem pályafutásomat,+ és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kaptam,+ vagyis hogy alaposan tanúskodjak az Isten ki nem érdemelt kedvességéről szóló jó hír mellett. 25  És most tudom, hogy többé senki sem fog látni engem közületek, akik között a királyságról prédikáltam. 26  Ezért e mai napon felszólítalak benneteket annak tanúsítására, hogy mindenkinek a vérétől tiszta vagyok,+ 27  mert nem tartottam vissza magam attól, hogy elmondjak nektek mindent Isten szándékáról.+ 28  Ügyeljetek magatokra+ és az egész nyájra, amelyben a szent szellem felvigyázóknak nevezett ki benneteket,+ hogy terelgessétek Isten gyülekezetét,+ amelyet saját Fiának a vérén vásárolt meg.+ 29  Tudom, hogy miután elmegyek, elnyomó farkasok jönnek közétek,+ és nem fognak gyöngéden bánni a nyájjal, 30  és közöttetek is lesznek majd férfiak, akik kiforgatott dolgokat fognak beszélni, hogy maguk után vonják a tanítványokat.+ 31  Ezért maradjatok éberek, és tartsátok elmétekben, hogy három éven át,+ éjjel-nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindegyikőtöket. 32  Most pedig rábízlak benneteket Istenre és az ő ki nem érdemelt kedvességéről szóló üzenetre, amely képes megerősíteni titeket, és megadni nektek az örökséget az összes megszentelt között.+ 33  Senkinek az ezüstjére vagy aranyára vagy ruhájára sem vágytam.+ 34  Magatok is tudjátok, hogy ezek a kezek gondoskodtak a saját+ és a velem levők szükségleteiről. 35  Mindenben megmutattam nektek a tetteimmel, hogy hogyan kell keményen fáradozva+ segítenetek a gyengéket, és hogy elmétekben kell tartanotok az Úr Jézus szavait, aki maga mondta: »Nagyobb boldogság adni,+ mint kapni.«” 36  És miután elmondta ezeket, mindnyájukkal együtt letérdelt, és imádkozott. 37  Azok pedig mindannyian igen nagy sírásra fakadtak, átölelték Pált, és gyengéden csókolgatták, 38  mert az fájt nekik különösen, hogy azt mondta, nem látják többé.+ Ezután elkísérték a hajóhoz.

Lábjegyzetek

Vagy: „ami a javatokat szolgálja”.
Vagy: „értékesnek”.

Jegyzetek

igyekeztünk: A Cselekedetek könyvének beszámolója a 16. fejezet 9. verséig kizárólag harmadik személyben íródott, vagyis Lukács, az író azt örökítette meg, amit mások mondtak vagy tettek. A Cs 16:10-ben viszont megváltozik a stílus: Lukács is belép a történetbe. Innentől kezdve többes szám első személyű névmásokat használ azokon a helyeken, ahol kétségkívül ő is Pállal és az útitársaival tartott. (Lásd a Cs 1:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet és a „A Cselekedetek könyvének áttekintése” című részt.) Lukács akkor csatlakozott először Pálhoz, amikor az apostol kb. i. sz. 50-ben Troászból Filippibe ment. Ám amikor Pál elhagyta Filippit, Lukács már nem volt vele (Cs 16:10–17, 40; lásd a Cs 20:5; 27:1-hez tartozó magyarázó jegyzeteket).

elhajózunk: Ahogy arról szó volt a Cs 16:10-hez és a 20:5-höz tartozó magyarázó jegyzetekben, a Cselekedetek könyvének egyes részeiben az író, Lukács többes szám első személyben fogalmaz az események leírásakor: „igyekeztünk”, „ránk”, „körülöttünk” (Cs 27:20). Ez azt mutatja, hogy Lukács is Pállal tartott némelyik útján. A Cs 27:1-től 28:16-ig is többes szám első személyben fogalmaz Lukács, vagyis elkísérte Pált Rómába.

ránk: Az, hogy Lukács többes szám első személyben fogalmaz, azt mutatja, hogy Filippiben újra csatlakozott Pálhoz; a két férfi útjai korábban Filippiben váltak szét (Cs 16:10–17, 40). Innen együtt mentek tovább Jeruzsálembe, ahol Pált később letartóztatták (Cs 20:5–21:18, 33). Ez a második rész a Cselekedetek könyvében, ahol Lukács is a történet szereplője. (Lásd a Cs 16:10; 27:1-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

a kovásztalan kenyerek napjai: Lásd a Szójegyzékben a „Kovásztalan kenyerek ünnepe” címszót. (Lásd a B15-ös függ.-et.)

megtörte a kenyereket: A kenyér általában egy lapos lepény volt, amelyet keményre sütöttek. Ezért általában úgy ették, hogy előtte megtörték (Mt 15:36; 26:26; Mr 6:41; 8:6; Lk 9:16).

vett egy kenyeret. . . megtörte: Az ókori Közel-Keleten a kenyér általában vékony volt, és ha kovász nélkül készítették, akkor törékeny volt az állaga. Semmilyen különleges jelentőséget nem kell tulajdonítani annak, hogy Jézus megtörte a kenyeret, mivel ez volt a megszokott módja annak, ahogy ezt a fajta kenyeret ették. (Lásd a Mt 14:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

hogy együnk: Szó szerint: „hogy megtörjük a kenyeret”. Az ókori Közel-Keleten a kenyér alapvető élelmiszer volt, ezért ezt a kifejezést idővel bármilyen étkezésre használták. A kenyér általában egy lapos lepény volt, amelyet keményre sütöttek, így többnyire nem késsel vágták, hanem törték. Jézus is mindig ezt a szokást követte, amikor kenyeret evett. (Lásd a Mt 14:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet; lásd még: Mt 15:36; Lk 24:30.) Amikor Jézus bevezette az Úr vacsoráját, vett egy kenyeret, és megtörte. Ám ennek semmilyen különleges jelentőséget nem kell tulajdonítani, mivel ez volt a megszokott módja annak, ahogy a kenyeret ették. (Lásd a Mt 26:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) Egyesek szerint ez a kifejezés a Cselekedetek könyvének bizonyos részeiben az Úr vacsorájának megünneplésére utal (Cs 2:42, 46; 20:7, 11). Viszont amikor az Úr vacsorájáról van szó, a kenyértörés mindig együtt van említve azzal, hogy bort isznak egy pohárból (Mt 26:26–28; Mr 14:22–25; Lk 22:19, 20; 1Ko 10:16–21; 11:23–26). Mindkét dolog egyaránt fontos. Ezért ha a kenyértörés mellett nincs utalás arra, hogy egy pohárból isznak, akkor egy átlagos étkezésre kell gondolni, és nem az Úr vacsorájára. Továbbá semmi sem mutat arra, hogy Jézus azt szerette volna, hogy a halálának emlékünnepét többször tartsák meg, mint az évenkénti pászkát, melyet felváltott.

hiszen él: Vagy: „hiszen benne van a lelke [vagyis az élete]”; más szavakkal a fiatalember visszakapta az életét. A görög pszü·khéʹ szó itt is – mint sok más helyen a Keresztény görög iratokban – egy személy életére utal (Mt 6:25; 10:39; 16:25, 26; Lk 12:20; Jn 10:11, 15; 13:37, 38; 15:13; lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót).

hogy együnk: Szó szerint: „hogy megtörjük a kenyeret”. Az ókori Közel-Keleten a kenyér alapvető élelmiszer volt, ezért ezt a kifejezést idővel bármilyen étkezésre használták. A kenyér általában egy lapos lepény volt, amelyet keményre sütöttek, így többnyire nem késsel vágták, hanem törték. Jézus is mindig ezt a szokást követte, amikor kenyeret evett. (Lásd a Mt 14:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet; lásd még: Mt 15:36; Lk 24:30.) Amikor Jézus bevezette az Úr vacsoráját, vett egy kenyeret, és megtörte. Ám ennek semmilyen különleges jelentőséget nem kell tulajdonítani, mivel ez volt a megszokott módja annak, ahogy a kenyeret ették. (Lásd a Mt 26:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) Egyesek szerint ez a kifejezés a Cselekedetek könyvének bizonyos részeiben az Úr vacsorájának megünneplésére utal (Cs 2:42, 46; 20:7, 11). Viszont amikor az Úr vacsorájáról van szó, a kenyértörés mindig együtt van említve azzal, hogy bort isznak egy pohárból (Mt 26:26–28; Mr 14:22–25; Lk 22:19, 20; 1Ko 10:16–21; 11:23–26). Mindkét dolog egyaránt fontos. Ezért ha a kenyértörés mellett nincs utalás arra, hogy egy pohárból isznak, akkor egy átlagos étkezésre kell gondolni, és nem az Úr vacsorájára. Továbbá semmi sem mutat arra, hogy Jézus azt szerette volna, hogy a halálának emlékünnepét többször tartsák meg, mint az évenkénti pászkát, melyet felváltott.

megtörte a kenyeret: Lásd a Cs 20:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

véneinek: Szó szerint: „idősebb férfiainak”. A Bibliában a görög pre·szbüʹte·rosz szó elsősorban olyan személyre utal, akinek egy nemzetben vagy közösségben hatalma vagy felelős tisztsége van. Ahogy az ókori Izrael városaiban idősebb, érett férfiak vezették a népet, és igazgatták az ügyeket, úgy az i. sz. I. századi keresztény gyülekezetekben is érett férfiak látták el ezeket a feladatokat. Ez a beszámoló, mely leírja, hogy Pál találkozott az efézusi vénekkel, egyértelműen azt mutatja, hogy abban a gyülekezetben több vén is szolgált. Az, hogy egy gyülekezetben hány vén volt, attól függött, hogy hányan feleltek meg a követelményeknek (1Ti 3:1–7; Tit 1:5–8). Amikor Pál megírta az első levelét Timóteusznak, aki akkor valószínűleg Efézusban élt, megemlítette a vének testületét (1Ti 1:3; 4:14).

alázatos: Szó szerint: „alázatos szívű”. Az „alázatos”-nak fordított görög szó azt jelenti, hogy valaki ’alázatos az elméjében’ és ’szerény’. Az hogy milyen valakinek a jelképes szíve, abból mérhető le, hogy hogyan viszonyul Istenhez és másokhoz.

alázattal: Olyan tulajdonság, amelyre nem jellemző a büszkeség vagy az önteltség. Az alázat abból látszik, hogy hogyan gondolkodik magáról egy személy Istenhez és másokhoz viszonyítva. Nem gyengeség, hanem olyan viselkedés, amely Istennek tetsző gondolkodásból fakad. Egy igazán alázatos keresztény együtt tud működni másokkal (Ef 4:2; Flp 2:3; Kol 3:12; 1Pt 5:5). A Keresztény görög iratokban a ta·pei·no·phro·szüʹné szó, mely itt „alázat”-nak van fordítva, a ’lealacsonyít’ jelentésű ta·pei·noʹó és ’az elme’ jelentésű phrén szavakból tevődik össze. Ezért szó szerint úgy lehetne visszaadni, hogy „az elme lealacsonyítása”. Az ezzel rokon ta·pei·noszʹ szót úgy lehet fordítani, hogy „alázatos” (Mt 11:29; Jk 4:6; 1Pt 5:5). (Lásd a Mt 11:29-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

házról házra: Ez a kifejezés a görög katʼ oiʹkon (szó szerint: „ház szerint”) szókapcsolat fordítása. Számos lexikon és szövegmagyarázó szerint a görög ka·taʹ elöljárószót úgynevezett osztó értelemben kell érteni. Egy lexikon például azt írja, hogy ez a kifejezés „egymást követő helyekre [utal], osztó értelemben. . . házról házra” (A Greek-English Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature, Third Edition). Egy másik forrásmű kijelenti, hogy a ka·taʹ elöljárószó „osztó értelmű (Cselekedetek 2:46; 5:42: . . .házról házra/az [egyes] házakban” (Exegetical Dictionary of the New Testament, szerk.: Horst Balz és Gerhard Schneider). R.C.H. Lenski bibliatudós pedig a következőket jegyezte meg: „Az apostolok soha, egyetlen pillanatra sem hagytak fel áldott munkájukkal. »Mindennap« folytatták, éspedig nyíltan »a templomban«, ahol a szanhedrin és a templomi rendőrség láthatta és hallhatta őket, és természetesen κατ’ οἴκον is, aminek osztó értelme van, »házról házra«, és nem egyszerűen határozói, »otthon«” (The Interpretation of the Acts of the Apostles, 1961). Ezek a forrásművek azt az értelmet támasztják alá, hogy amikor a tanítványok prédikáltak, akkor egyik háztól a másikhoz mentek. A Lk 8:1-ben is hasonló jelentése van a ka·taʹ szónak. E szerint a vers szerint Jézus „városról városra és faluról falura” prédikált. Az a módszer, hogy az embereket közvetlenül a saját otthonaikban keresték fel, rendkívüli eredményeket szült (Cs 6:7; vesd össze: Cs 4:16, 17; 5:28).

házról házra: Vagy: „különböző házakban”. A szövegkörnyezetből kiderül, hogy Pál azért látogatott ezeknek az embereknek az otthonába, hogy arra tanítsa őket, hogy „meg kell bánniuk a bűneiket, és Istenhez kell térniük, valamint hinniük kell Jézusban, a mi Urunkban” (Cs 20:21). Tehát nem pusztán baráti látogatásokat tett a hittársainál, hogy buzdítsa őket, miután hívők lettek, hiszen ők már megbánták a bűneiket, és hittek Jézusban. Dr. A. T. Robertson a Word Pictures in the New Testament című könyvében ezt a magyarázatot fűzi a Cs 20:20-hoz: „Érdemes megjegyezni, hogy ő, aki a legkiválóbb prédikáló volt, házról házra prédikált, és nem csupán baráti látogatásokat tett” (1930, III. köt., 349–350. o.). Abiel Abbot Livermore pedig a The Acts of the Apostles With a Commentary (1844) című művében a következő megjegyzést teszi Pálnak a Cs 20:20-ban feljegyzett szavaival kapcsolatban: „Nem elégedett meg csupán azzal, hogy a nyilvános összejöveteleken mondjon beszédeket. . . hanem buzgón végezte a munkáját házról házra is, és szó szerint házhoz vitte az égi igazságot az efézusiak otthonába és szívébe” (270. o.). (A görög katʼ oiʹkusz [szó szerint: „ház szerint”] kifejezéssel kapcsolatban lásd a Cs 5:42-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

kényszerítve: Szó szerint: „kötelezve”. Pál kötelességének érezte, de egyúttal a készség is megvolt benne, hogy Isten szellemének a vezetését követve felmenjen Jeruzsálembe.

az életemet: Vagy: „a lelkemet”. A görög pszü·khéʹ szó itt egy személy életére utal. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót, valamint az A2-es függ.-et.)

a királyságról: Vagyis Isten királyságáról. Ez az egész Biblia legfőbb témája, mely a Cselekedetek könyvén is végigvonul (Cs 1:3; 8:12; 14:22; 19:8; 20:25; 28:23, 31). Néhány korai fordításban, például a latin Vulgatában és a szír Pesittában az olvasható, hogy „Isten királyságáról”. A Keresztény görög iratok egyik héber nyelvű fordításában pedig (a C4-es függ. úgy utal rá, hogy J17) Isten neve szerepel itt, és így hangzik ez a kifejezés: „Jehova királyságáról”.

prédikáltam: A görög szó alapjelentése: ’nyilvános hírvivőként hirdet’. A hirdetés módján van a hangsúly: nem arról van szó, hogy valaki előadást tart egy csoportnak, hanem hogy nyíltan, a nyilvánosság előtt jelent be valamit. A keresztények továbbra is „Isten királyságáról” prédikáltak (Cs 28:31).

mindenkinek a vérétől tiszta vagyok: Mivel Pál hirdette a királyságról szóló jó hírt az embereknek, és nem tartotta meg magának ezt az életmentő információt, Isten szemében már nem volt felelős értük (Cs 18:6; vesd össze: Ez 33:6–8). Pál elmondott mindent az efézusi tanítványoknak Isten szándékáról, mert nem akarta, hogy bárki is meghaljon Isten ítéletének a napján (Cs 20:27). Egy keresztény azzal is felelőssé válhat Isten előtt mások haláláért, ha valakit véletlenül vagy szándékosan megöl, illetve aktívan vagy hallgatólagosan támogat egy olyan szervezetet, mely sok vérontásért felelős, ilyen például Nagy Babilon (Jel 17:6; 18:2, 4), de vannak más szervezetek is, melyek ártatlanok halálát okozzák (Jel 16:5, 6; vesd össze: Ézs 26:20, 21). És akkor is számot kell adnia Istennek, ha bármilyen formában vért eszik vagy iszik (Cs 15:20).

mindent Isten szándékáról: Vagy: „Isten minden tanácsát”; „Isten akaratát teljes egészében”. Mindarra utal, amit Isten elhatározott, hogy véghez visz a királysága által, így azok a dolgok is beletartoznak, melyeket létfontosságúnak tart a megmentésünkhöz (Cs 20:25). A görög bu·léʹ szó a Lk 7:30-ban úgy van visszaadva, hogy „tanács [vagy: „útmutatás”, lábj.]”, a Héb 6:17-ben pedig „szándék”-nak van fordítva.

felvigyázói tisztségét: Vagy: „felvigyázói kinevezését”. Az itt használt görög e·pi·szko·péʹ szó rokonságban áll a ’felvigyázó’ jelentésű e·piʹszko·posz főnévvel és a Héb 12:15-ben szereplő e·pi·szko·peʹó igével, mely „gondosan ügyel”-nek lett fordítva. Péter a Zs 109:8-at idézi a javaslata alátámasztására, hogy valaki töltse be a hűtlen Júdás apostol megüresedett helyét. Ott a héber pequd·dáʹ szó szerepel, melyet úgy lehetne visszaadni, hogy „felvigyázói tisztség”; „felügyelés”; „felvigyázók” (4Mó 4:16; Ézs 60:17). A Zs 109:8-ban a Septuaginta (108:8, LXX) ezt a héber szót azzal a görög szóval adja vissza, melyet Lukács itt használ. Péternek ebből az ihletett kijelentéséből egyértelmű, hogy az apostoloknak felvigyázói tisztségük vagy kinevezésük volt. Közvetlenül Jézus nevezte ki őket (Mr 3:14). Ezért i. sz. 33 pünkösdjén a keresztény gyülekezetnek – mely egy nap alatt kb. 120 főről mintegy 3000-re nőtt – 12 felvigyázója volt a megalakulásakor (Cs 1:15; 2:41). Ezután másokat is kineveztek felvigyázóknak, hogy segítsenek gondot viselni a növekvő gyülekezetről. Ám az apostolok felvigyázói tisztsége különleges volt, mivel Jehova nyilvánvalóan azt akarta, hogy a 12 apostol legyen a jövőben az új Jeruzsálem „12 alapköve” (Jel 21:14; lásd a Cs 20:28-hoz tartozó magyarázó jegyzetet).

Ügyeljetek: Vagy: „vigyázzatok”; „állandóan figyeljetek”. Jehova nagyon szereti a nyájához tartozó juhokat, mert saját Fiának az értékes vérén vásárolta meg őket. Ennél magasabb árat nem is tudott volna fizetni értük. Ezért az alázatos felvigyázók a nyáj minden egyes tagjára gondosan odafigyelnek, észben tartva, hogy Jehova mennyire szereti őket (1Pt 5:1–3).

felvigyázóknak: A „felvigyázó”-nak fordított görög e·piʹszko·posz szó rokonságban áll a ’gondosan ügyel’ jelentésű e·pi·szko·peʹó igével (Héb 12:15), illetve az e·pi·szko·péʹ főnévvel, mely jelentheti azt, hogy ’megszemlélés’ (Lk 19:44, Sorközi fordítás; 1Pt 2:12), ’felvigyázó’ (1Ti 3:1), valamint ’felvigyázói tisztség’ (Cs 1:20). A felvigyázó tehát meglátogatta, megszemlélte és útmutatással látta el a gyülekezet tagjait. A görög kifejezésben benne van a védelmező őrködés gondolata. A keresztény gyülekezet felvigyázóinak szívükön kell viselniük a hittársaik Istennel ápolt kapcsolatát. Pál itt felvigyázóknak nevezi az efézusi gyülekezet véneit, amikor hozzájuk szól (Cs 20:17). A Titusznak írt levelében is a „felvigyázó” szót használja, amikor leírja, hogy milyen képesítési feltételeknek kell megfelelniük a keresztény gyülekezet véneinek (Tit 1:5, 7). Ez a két kifejezés ugyanarra a tisztségre utal: a pre·szbüʹte·rosz szó azt hangsúlyozza, hogy a kinevezett személynek érett emberekre jellemző tulajdonságai vannak, az e·piʹszko·posz szó pedig inkább a tisztséggel járó feladatokat emeli ki. Ez a beszámoló, mely leírja, hogy Pál találkozott az efézusi vénekkel, egyértelműen azt mutatja, hogy abban a gyülekezetben több vén is szolgált. Nem volt meghatározva, hogy hány felvigyázó legyen egy gyülekezetben. A vének száma attól függött, hogy hányan feleltek meg a vénekre, vagyis az érett férfiakra vonatkozó követelményeknek. Amikor Pál a Filippiben élő keresztényeknek írt, utalt az ottani felvigyázókra (Flp 1:1), ami azt jelzi, hogy testületként szolgáltak, és felvigyázták a gyülekezetet érintő ügyeket. (Lásd a Cs 1:20-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Isten: Néhány ókori kéziratban itt az áll, hogy „az Úr”, de a főszövegben levő megfogalmazást több régebbi, hiteles kézirat támasztja alá, és sok tudós szerint ez tükrözi az eredeti szöveget.

saját Fiának a vérén: Szó szerint: „a saját vérén”; „a sajátjának a vérén”. A görög nyelvtan alapján a kifejezést úgy is lehetne fordítani, hogy „a saját vérével”, ezért a szövegkörnyezetet is segítségül kell hívni. A ho iʹdi·osz („saját”, „övé”) kifejezés a görögben önállóan is állhat, anélkül hogy egy főnév vagy névmás tisztázná, hogy kiről vagy miről van szó. Néhány példa erre: Jn 1:11 („a hazájába”); Jn 13:1 („az övéit”); Cs 4:23 („a hittársaikhoz”); Cs 24:23 („a hozzá közel állóknak”). A nem bibliai szöveget tartalmazó görög papiruszokon ez a megfogalmazás egy kedveskedő kifejezés, melyet közeli hozzátartozókra használtak. Ezt a verset olvasva logikusan arra lehet következtetni a szövegkörnyezetből, hogy „a saját” kifejezés után egy egyes számú főnév illene, és Isten egyszülött Fiára, Jézus Krisztusra utal, akinek a vérét kiontották. Ez alapján számos tudós és fordító elismeri, hogy itt a „fia” szót kell beleérteni a szövegbe, és úgy adják vissza ezt a részt, hogy „saját Fiának a vérén”.

Istenre: Egyes kéziratokban itt az áll, hogy „az Úrra”, de a legtöbb kéziratban a főszövegben szereplő megfogalmazás áll.

az Úr Jézus szavait: Egyedül Pál apostol idézi az ezt követő kijelentést, habár a benne megfogalmazott gondolat megtalálható az evangéliumokban és az ihletett Írások többi részében is (Zs 41:1; Pl 11:25; 19:17; Mt 10:8; Lk 6:38). Talán szóban mondták el Pálnak ezt az idézetet: vagy valaki, aki hallotta Jézustól ezeket a szavakat, vagy maga a feltámasztott Jézus, vagy egy Istentől jövő látomásban hallotta (Cs 22:6–15; 1Ko 15:6, 8).

nagyon gyengéden arcon csókolta: Az a görög ige, mely úgy lett fordítva, hogy „nagyon gyengéden arcon csókolta”, a Mt 26:48-ban található „arcon csókol” ige nyomatékos formája. Az, hogy Júdás ilyen gyengéden és kedvesen üdvözölte Jézust, megmutatja, hogy mennyire álnok és képmutató volt.

átölelték Pált: Szó szerint: „Pál nyakába borultak”. Amikor a Szentírásban megölelnek valakit, miközben megcsókolják, és könnyekre fakadnak, az a nagyfokú szeretet jele. Ezek a vének is kétségkívül így éreztek Pál iránt. (Lásd még: 1Mó 33:4; 45:14, 15; 46:29; Lk 15:20.)

gyengéden csókolgatták: Vagy: „szeretetteljesen csókolgatták”. Pál tiszta szívből szerette ezeket a testvéreket, és ők is nagyon megszerették őt. A bibliai időkben az ilyen barátok gyakran csókkal fejezték ki a szeretetüket (1Mó 27:26; 2Sá 19:39). Időnként meg is ölelték egymást, és könnyekre fakadtak (1Mó 33:4; 45:14, 15; Lk 15:20). A „gyengéden csókolgat”-nak fordított görög kifejezést úgy értelmezik, hogy egy nyomatékos formája a phi·leʹó igének, melyet időnként úgy adnak vissza, hogy „arcon csókol”; „csókol” (Mt 26:48; Mr 14:44; Lk 22:47), de legtöbbször „szeret” jelentésben fordul elő (Jn 5:20; 11:3; 16:27). (Vesd össze a Mt 26:49-hez tartozó magyarázó jegyzettel.)

Multimédia

Prédikálás házról házra
Prédikálás házról házra

Jézus tanítványai az i. sz. 33 pünkösdje utáni időszakban is elvitték a jó hírt az emberek otthonaiba. Bár megparancsolták nekik, hogy „ne beszéljenek többé”, az ihletett beszámoló azt írja, hogy „a templomban és házról házra mindennap szakadatlanul folytatták a tanítást és a jó hír hirdetését a Krisztusról, vagyis Jézusról” (Cs 5:40–42). Kb. i. sz. 56-ban Pál apostol ezt mondta az efézusi véneknek: „nem vonakodtam attól, hogy. . . nyilvánosan és házról házra tanítsalak benneteket” (Cs 20:20). Pál arról beszélt, hogy milyen erőfeszítéseket tett, hogy prédikáljon nekik, amikor még nem voltak hívők, és hallaniuk kellett arról, hogy „Istenhez kell térniük, valamint hinniük kell Jézusban, a mi Urunkban” (Cs 20:21). Amikor olyan személyeket talált, akik szívesen tanultak Istenről, nyilvánvalóan visszatért hozzájuk, hogy tanítsa őket, illetve amikor már hívőkké lettek, hogy erősítse a hitüket. (Lásd a Cs 5:42; 20:20-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Farkas
Farkas

Izraelben a farkasok általában az éj leple alatt vadásznak (Ha 1:8). A farkasok vadak, falánkak, vakmerők és kapzsik, gyakran több juhot ölnek meg, mint amennyit meg tudnak enni vagy el tudnak vonszolni. A Bibliában az állatok és a jellemzőik vagy a szokásaik gyakran jelképes értelemben vannak megemlítve, jó vagy rossz tulajdonságokra utalva. Jákob például a halálos ágyán mondott próféciájában úgy jellemezte Benjámin törzsét, hogy úgy harcol, mint egy farkas (Canis lupus) (1Mó 49:27). Sokszor viszont a farkassal rossz tulajdonságokat szemléltet a Biblia, például a kegyetlenséget, kapzsiságot, rosszindulatot vagy az alattomosságot. Farkasokhoz hasonlítja például a hamis prófétákat (Mt 7:15), a keresztény szolgálat ádáz ellenzőit (Mt 10:16; Lk 10:3), valamint a hamis tanítókat, akik belülről veszélyeztetik a keresztény gyülekezetet (Cs 20:29, 30). A pásztorok nagyon is tisztában voltak vele, milyen veszélyesek a farkasok. Jézus beszélt egy béresről, aki „amikor látja, hogy jön egy farkas, otthagyja a juhokat, és elmenekül”. A béressel ellentétben, aki „nem törődik a juhokkal”, Jézus „a jó pásztor”, aki „az életét [adta] a juhokért” (Jn 10:11–13).