Cselekedetek 13:1–52

13  Antiókiában pedig, a helyi gyülekezetben voltak próféták és tanítók:+ Barnabás,+ Simeon, akit Nigernek hívtak, a cirénei Lúciusz, és Manaen, aki Heródessel,+ a területi uralkodóval együtt kapott oktatást, meg Saul.  Amint ezek szolgáltak Jehovának, és böjtöltek, a szent szellem így szólt: „Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault+ arra a munkára, amelyre elhívtam őket.”+  Miután böjtöltek és imádkoztak, rájuk tették a kezüket, és elküldték őket.  Ők tehát a szent szellemtől kiküldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusra.  Amikor Szalamiszba értek, hirdetni kezdték Isten szavát a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt mint segítőtárs.+  Miután átmentek az egész szigeten, Páfoszba értek, és ott találkoztak egy Barjézus nevű zsidó férfival, aki varázsló és hamis próféta volt.  Ez Szergiusz Paulusz prokonzulnak, egy intelligens férfinak a szolgálatában állt. Ő magához hívatta Barnabást és Sault, mert nagyon szerette volna hallani Isten szavát.  Elimász, a varázsló azonban (így fordítják ugyanis a nevét) kezdett ellenszegülni nekik, és próbálta megakadályozni a prokonzult, hogy higgyen az Úrban.  Akkor Saul, akit Pálnak is neveznek, a szent szellemtől áthatva rászegezte tekintetét, 10  és így szólt: „Ó, mindenféle csalással és mindenféle gazsággal teli ember, te Ördög fia,+ az igazságosság ellensége! Miért ferdíted el Jehova helyes tanításait? 11  Ezért Jehova megbüntet téged. Vak leszel, és nem fogod látni a napfényt egy ideig.” Azon nyomban sűrű köd és sötétség szállt rá, és körbejárkált, hogy találjon valakit, aki kézen fogva vezeti őt. 12  Akkor a prokonzul a történtek láttán hívő lett, mivel ámult Jehova tanításán. 13  Pál és a társai pedig hajóra szálltak Páfoszban, és megérkeztek a pamfíliai Pergába+. János+ azonban otthagyta őket, és visszatért Jeruzsálembe.+ 14  Ők viszont továbbmentek Pergából, és eljutottak a pizidiai Antiókiába+. Sabbatnapon bementek a zsinagógába,+ és helyet foglaltak. 15  A Törvényből és a Prófétákból való nyilvános felolvasás+ után a zsinagóga vezetői ezt üzenték nekik: „Férfiak, testvérek, ha tudtok valami bátorítót mondani a népnek, mondjátok el!” 16  Erre Pál felállt, intett a kezével, és ezt mondta: „Férfiak, izraeliták és ti többiek, akik mélységesen tisztelitek* Istent, halljátok! 17  Ennek a népnek, Izraelnek az Istene kiválasztotta ősapáinkat, és felmagasztalta a népet, amikor idegenekként éltek Egyiptom földjén, és nagy hatalommal* kihozta őket onnan.+ 18  Majd egy körülbelül 40 éves időszakon át elviselte őket a pusztában.+ 19  Miután elpusztított hét nemzetet Kánaán földjén, kiosztotta nekik a földjüket örökségül.+ 20  Mindez mintegy 450 év alatt történt. Később bírákat adott nekik Sámuel prófétáig.+ 21  Ezután azonban királyt követeltek,+ és Isten Sault, Kís fiát adta nekik, egy Benjámin törzséből való férfit,+ 40 évre. 22  Miután őt elmozdította, Dávidot adta nekik királyul,+ akiről tanúskodott is, és ezt mondta: »Megtaláltam Dávidot, Isai fiát,+ a szívem szerint való férfit.+ Ő megteszi majd mindazt, amit kívánok.« 23  Az ő utódai közül Isten az ígéretéhez hűen megmentőt adott Izraelnek, Jézust.+ 24  Mielőtt ő eljött, János nyilvánosan hirdette Izrael egész népének, hogy a megbánásuk jelképeként keresztelkedjenek meg.+ 25  Ám amikor János a szolgálata befejezése felé járt, ezt mondta: »Kinek gondoltok engem? Én nem ő vagyok.*+ De jön utánam valaki, akinek a lábáról nem vagyok méltó levenni a sarut.«+ 26  Férfiak, testvérek, akik Ábrahám családjának a leszármazottai vagytok, és mások közöttetek, akik mélységesen tisztelik* Istent! Isten nekünk küldte el ezt az üzenetet arról, hogy hogyan ment meg minket.+ 27  Jeruzsálem lakosai és a vezetőik nem ismerték fel őt, mégis amikor bíráskodtak, beteljesítették a Próféták kijelentéseit,+ melyeket minden sabbaton felolvasnak. 28  És bár semmi halálra való okot nem találtak,+ a kivégzését követelték Pilátustól.+ 29  Mikor pedig mindent elvégeztek, ami meg van írva róla, levették az oszlopról, és egy sírba fektették.+ 30  Isten azonban feltámasztotta őt a halottak közül,+ 31  és ő sok napon át láthatóvá vált azoknak, akik együtt mentek fel vele Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúi a nép előtt.+ 32  Így mi a jó hírt hirdetjük nektek, mely az ősapáknak tett ígéretről szól. 33  Isten maradéktalanul beteljesítette ezt az ígéretet nekünk, a gyermekeiknek Jézus feltámasztása által,+ mint ahogy meg is van írva a második zsoltárban: »Te vagy az én fiam; én atyáddá lettem a mai napon.«+ 34  Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halottak közül, és nem fog többé visszatérni a romlandóságba, így jelentette ki: »Odaadó szeretettel fogok bánni veletek, ahogy arra Dávidnak ígéretet tettem, és ez az ígéret megbízható*+ 35  Ezért egy másik zsoltárban ezt is mondja: »Nem engeded, hogy hűséges* szolgád teste bomlásnak induljon.«+ 36  Egyfelől Dávid Istent szolgálta a maga nemzedékében, majd meghalt*, és eltemették az ősapái mellé, a teste pedig bomlásnak indult.+ 37  Másfelől, akit Isten feltámasztott, annak a teste nem indult bomlásnak.+ 38  Legyen azért tudtotokra, testvérek, hogy a bűnök megbocsátása csak általa lehetséges, és ezt hirdetjük most nektek.+ 39  Mindabban, amiben Mózes törvénye által nem lehetett vétlennek nyilvánítani benneteket,+ általa mindenkit vétlennek nyilvánítanak, aki hisz.+ 40  Vigyázzatok tehát, nehogy eljöjjön rátok, ami megmondatott a Prófétákban: 41  »Lássátok, ti gúnyolódók, hogy egy olyan tettet hajtok végre a napjaitokban, amelyről el sem hiszitek, hogy megtörténhet, még akkor sem, ha valaki részletesen elmondja nektek. Meg fogtok döbbenni, és elpusztultok.«”+ 42  Mikor pedig mentek kifelé, az emberek kérlelték őket, hogy a következő sabbaton is beszéljenek ezekről a dolgokról. 43  Így, miután véget ért az összejövetel a zsinagógában, a zsidók közül és az Istent imádó prozeliták közül sokan követték Pált és Barnabást. Azok pedig szóltak hozzájuk, és biztatták őket, hogy továbbra is maradjanak méltók Isten ki nem érdemelt kedvességére.+ 44  A következő sabbaton csaknem az egész város egybegyűlt, hogy hallja Jehova szavát. 45  Amikor a zsidók meglátták a sokaságot, féltékenység töltötte el őket, és elkezdtek gyalázkodni, és ellentmondani annak, amit Pál mondott.+ 46  Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondták: „Először veletek kellett megosztani Isten szavát.+ Ti azonban elvetitek azt, és így nem bizonyultok méltónak az örök életre, ezért a nemzetekhez fordulunk.+ 47  Jehova ugyanis ezt parancsolta nekünk: »Nemzetek világosságává neveztelek ki, hogy szabadítást hirdess a föld végéig.«”+ 48  Amikor a nemzetekből valók hallották ezt, ujjongtak, és dicsőíteni kezdték Jehova szavát, és mindazok, akik helyesen viszonyultak az örök élethez, hívőkké lettek. 49  Jehova szava pedig továbbra is terjedt szerte az egész vidéken. 50  A zsidók azonban felbujtották az istenfélő, tekintélyes asszonyokat meg a város főembereit, és üldözést szítottak+ Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket a város határain kívülre. 51  Ők akkor lerázták a port a lábukról, bizonyítékul ellenük, és elmentek Ikóniumba.+ 52  A tanítványok pedig továbbra is nagyon örültek,+ és áthatotta őket a szent szellem.

Lábjegyzetek

Szó szerint: „akik félitek”.
Szó szerint: „és felemelt karral”.
Vagy: „Én nem az vagyok, akinek gondoltok.”
Szó szerint: „akik félik”.
Vagy: „hűséges”.
Vagy: „lojális”.
Szó szerint: „(halál)alvásba merült”.

Jegyzetek

Heródes: Vagyis Heródes Antipasz, Nagy Heródes fia. (Lásd a Szójegyzéket.)

a területi uralkodó: Szó szerint: „a tetrarcha” (jelentése ’uralkodó egynegyed fölött’, azaz egy tartomány vagy terület negyede fölött). A kisebb területi uralkodókat vagy fejedelmeket nevezték így, akik a római uralom jóváhagyásával gyakorolták a hatalmukat. Heródes Antipasz Galileának és Pereának volt a tetrarchája. (Vesd össze a Mr 6:14-hez tartozó magyarázó jegyzettel.)

Heródessel, a területi uralkodóval: Lásd a Mt 14:1-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.

szent szolgálatának: Vagy: „nyilvános szolgálatának”. Az itt használt görög lei·tur·giʹa szót, illetve a vele rokonságban álló lei·tur·geʹó (nyilvános szolgálatot végez) és lei·tur·goszʹ (nyilvános szolga) szavakat az ókori görögök és rómaiak arra használták, ha valaki munkát vagy szolgálatot végzett az államnak vagy a polgári hatóságoknak, és az az emberek javára volt. Például a Ró 13:6 azt írja a világi hatóságokról, hogy „Isten szolgái ők a köz javára” (a lei·tur·goszʹ többes számú alakja), mivel hasznos szolgáltatásokat nyújtanak az embereknek. A Lukács által itt használt kifejezés a Septuaginta szóhasználatát tükrözi, ahol ennek a kifejezésnek az igei és főnévi alakja gyakran a papok és a léviták templomi szolgálatára vonatkozik (2Mó 28:35; 4Mó 8:22). A templomnál végzett szolgálat nyilvános szolgálat volt, mivel a nép javára vált. Ugyanakkor szentnek is számított, mivel a lévita papok Isten törvényét tanították, és áldozatokat ajánlottak fel, hogy a nép bűnei meg legyenek bocsátva (2Kr 15:3; Ma 2:7).

szolgáltak: Vagy: „nyilvánosan szolgáltak”. Az itt használt görög lei·tur·geʹó szót, illetve a vele rokonságban álló lei·tur·giʹa (nyilvános szolgálat) és lei·tur·goszʹ (nyilvános szolga) szavakat az ókori görögök arra használták, ha valaki munkát vagy szolgálatot végzett az államnak vagy a polgári hatóságoknak, és az az emberek javára volt. Például a Ró 13:6 azt írja a világi hatóságokról, hogy „Isten szolgái ők a köz javára” (a lei·tur·goszʹ többes számú alakja), mivel hasznos szolgáltatásokat nyújtanak az embereknek. Amikor a Lk 1:23 (lásd a magyarázó jegyzetet) Zakariásnak, Keresztelő János apjának a szolgálatáról ír, a „szent szolgálat”-nak (vagy: „nyilvános szolgálat”-nak) fordított lei·tur·giʹa szót használja. Abban a versben a lei·tur·giʹa szó használata megmutatja, hogy milyen értelemben szerepel a Septuagintában ez és más, vele rokon kifejezések a hajléknál (2Mó 28:35; 4Mó 1:50; 3:31; 8:22), valamint a templomnál (2Kr 31:2; 35:3; Jóe 1:9, 13; 2:17) végzett szolgálattal kapcsolatban, melyet a papok és a léviták láttak el. Ez a fajta szolgálat nyilvános szolgálat volt, mivel a nép javára vált. Ugyanakkor szentnek is számított, mivel a lévita papok Isten törvényét tanították (2Kr 15:3; Ma 2:7), és áldozatokat ajánlottak fel, hogy a nép bűnei meg legyenek bocsátva (3Mó 1:3–5; 5Mó 18:1–5). A Cs 13:2-ben a görög lei·tur·geʹó szó általánosabb értelemben szerepel, és a szíriai Antiókiában levő keresztény gyülekezet prófétáinak és tanítóinak a szolgálatát írja le. Ezzel a szóval az Istennek végzett imádat és szolgálat különböző oldalaira utaltak, így például az imára, a prédikálásra és a tanításra. Ezeknek a prófétáknak és tanítóknak a szolgálata kétségkívül a másoknak való prédikálást is magában foglalta (Cs 13:3).

szolgáltak Jehovának: Az itt használt görög lei·tur·geʹó (szolgál) szó gyakran olyan részekben jelenik meg a Septuagintában, ahol az eredeti héber szövegben Isten neve szerepel. Például a 2Kr 13:10-ben a „Jehovának szolgálnak” héber kifejezést a Cs 13:2-ben szereplő görög kifejezéssel adja vissza. A 2Kr 35:3-ban is ugyanezek a görög szavak állnak a „szolgáljátok Jehovát” héber kifejezés fordításaként (1Sá 2:11; 3:1; Ez 45:4; Jóe 2:17; lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 13:2-t).

Szeleukiába: A szíriai Antiókia erőddel védett kikötővárosa, kb. 20 km-re délnyugatra tőle, a Földközi-tenger partján. Szeleukiát és Antiókiát út kötötte össze egymással, valamint a hajózható Orontes folyó, amely Antiókia mellett folyva a Földközi-tengerbe ömlött Szeleukiától nem messze délre. I. Szeleukosz Nikatór, Nagy Sándor egyik hadvezére alapította Szeleukiát, és saját magáról nevezte el. I. sz. 47 táján Pál Barnabással együtt Szeleukiából indult el hajóval az első misszionáriusi útjára. A város a mai Süveydiye, azaz Samandağ (Törökország) városától nem messze északra feküdt. Az Orontes hordaléka mocsárvidékké tette az ókori Szeleukia kikötőjét. (Lásd a B13-as függ.-et.)

elhajóztak Ciprusra: Ez egy kb. 200 km-es út volt. Egy hajó nagyjából 150 km-t tudott megtenni egy nap, ha kedvező volt a széljárás. Ellenkező esetben az út jóval hosszabb ideig is eltarthatott. Ciprus volt Barnabás otthona. (Lásd a B13-as függ.-et.)

Márk: A latin Marcus névből származik. Márk a Cs 12:12-ben említett „János” római neve. Az anyja Mária volt, Jézus egyik első tanítványa, aki Jeruzsálemben élt. Márk Barnabással, az unokatestvérével (Kol 4:10), továbbá Pállal és más keresztény misszionáriusokkal is együtt utazott (Cs 12:25; 13:5, 13; 2Ti 4:11). Bár az evangélium sehol nem tesz említést arról, hogy ki írta, az i. sz. II. és III. századi írók Márknak tulajdonítják.

Szalamiszba: Szalamisz Ciprus szigetének keleti oldalán feküdt, ezért észszerű volt Ciprusnak ezen a pontján elkezdeni a prédikáló körutat, noha a sziget nyugati partján fekvő Páfosz volt a római főváros. Szalamisz közelebb volt a szíriai Antiókiához, ahonnan a misszionáriusok indultak, emellett ez volt a sziget kulturális, oktatási és kereskedelmi központja is. Továbbá sok zsidó élt Szalamiszban, és több zsinagóga is volt ott. A ciprusi Barnabás minden bizonnyal sokat segített a csoportnak tájékozódni. Az útvonaltól függően a férfiak legalább 150 km-t gyalogoltak, miközben a szigetet bejárva prédikáltak. (Lásd a B13-as függ.-et.)

János: Vagyis János Márk. Jézus egyik tanítványa, „Barnabás unokatestvére” (Kol 4:10), illetve Márk evangéliumának írója. (Lásd a Mr címéhez tartozó magyarázó jegyzetet.) A Cs 13:13-ban is Jánosnak nevezik, de a másik három helyen a Cselekedetek könyvében a római nevével, a Márkkal együtt van említve (Cs 12:12, 25; 15:37). A János név a héber Jehó·chá·nánʹ megfelelője, és a jelentése ’Jehova kegyes volt’; ’Jehova könyörületes volt’. A Keresztény görög iratok más verseiben egyszerűen Márkként utalnak rá (Kol 4:10; 2Ti 4:11; Flm 24; 1Pt 5:13).

prokonzulnak: Olyan provincia kormányzója, amely a római szenátus fennhatósága alá tartozott. Néhány római provincia – mint például Júdea – császári tartomány volt, mely közvetlenül a császár fennhatósága alatt állt, és ő nevezte ki a kormányzóját. Ciprus i. e. 22-ben vált szenátori provinciává, és egy prokonzul állt az élén. Találtak egy ciprusi pénzérmét, amelynek az előlapján Klaudiusz császár arcképe és címe látható (latinul), a hátlapon pedig ez a felirat áll (görögül): „Kominiu Proklunak, a ciprusiak prokonzulának [verete]”. (Lásd a Szójegyzéket.)

Saulnak: Jelentése: ’[Istentől] kért’; ’[Istentől] megtudakolt’. Saul, akit a római nevén, a Pál néven is ismertek, „Benjámin törzséből való [volt], héberektől született héber” (Flp 3:5). Mivel Saul római állampolgárnak született (Cs 22:28), logikus azt feltételezni, hogy a zsidó szülei adták neki a római Pál (Paulus) nevet, melynek jelentése ’kis’; ’kicsi’. Nagy valószínűséggel mindkét nevét használta gyermekkorától fogva. Több oka is lehet annak, hogy miért a Saul nevet kapta a szüleitől. A Saul név már hosszú ideje fontos névnek számított a benjáminiták között, mert Izrael első királya, aki egy benjáminita volt, a Saul nevet viselte (1Sá 9:2; 10:1; Cs 13:21). Az is lehet, hogy a szülei a jelentése miatt adták neki ezt a nevet. De előfordulhat, hogy az apját Saulnak hívták, és akkoriban szokás volt, hogy a fiú az apja nevét kapja. (Vesd össze: Lk 1:59.) Mindenesetre amikor más zsidók között volt – főleg amikor farizeusnak tanult, és farizeusként élt –, a héber nevét, a Sault használta (Cs 22:3). Úgy tűnik, hogy több mint egy évtizeddel azután is, hogy keresztény lett, főként a héber nevén ismerték (Cs 11:25, 30; 12:25; 13:1, 2, 9).

Saul, akit Pálnak is neveznek: A beszámoló ettől kezdve a Pál névvel utal Saulra. Az apostol héber származású római állampolgár volt (Cs 22:27, 28; Flp 3:5). Ezért valószínűsíthető, hogy már gyermekkorától két neve volt: a héber Saul és a római Pál. Akkoriban nem volt szokatlan, hogy egy zsidó embernek két neve legyen. Ez különösen az Izraelen kívül élő zsidókra volt jellemző (Cs 12:12; 13:1). Pál rokonai között is voltak olyanok, akiknek római vagy görög nevük is volt (Ró 16:7, 21). Pál a nemzetek apostolaként azt a megbízást kapta, hogy a nem zsidóknak hirdesse a jó hírt (Ró 11:13). A jelek szerint úgy döntött, hogy a római nevét használja. Talán úgy érezte, hogy így könnyebben elfogadják őt (Cs 9:15; Ga 2:7, 8). Egyesek azt feltételezik, hogy Szergiusz Paulusz tiszteletére vette fel a római Pál nevet, de ez nem tűnik valószínűnek, mivel azután is használta, hogy elhagyta Ciprust. Mások úgy vélik, hogy Pál azért nem használta a héber nevét, mert az görögül kiejtve ahhoz a szóhoz hasonlított, amellyel egy kevélyen járó emberre (vagy állatra) utaltak. (Lásd a Cs 7:58-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Pálnak: A Keresztény görög iratok eredeti szövegében 158-szor fordul elő a Pauʹlosz név, amely a latin Paulusból ered (ennek jelentése: ’kis’; ’kicsi’). 157-szer Pál apostolra utal, egyszer pedig Szergiusz Pauluszra, Ciprus prokonzulára (Cs 13:7).

Jehova. . . tanításait: Szó szerint: „az Úr. . . útjait”. Pál válaszában, melyet a zsidó varázslónak, Barjézusnak mondott (a 10. és 11. versben), több olyan kifejezés is szerepel, mely a Héber iratokban is előfordul. Néhány példa erre: Az a görög kifejezés, mely itt úgy lett visszaadva, hogy „ferdíted el. . . tanításait”, szerepel a Septuagintában is, a Pl 10:9-ben („görbe utakon jár”). A „Jehova helyes tanításai” kifejezésben szereplő görög szavak megtalálhatóak a Septuagintában, a Hó 14:9-ben. Ott az eredeti héber szövegben Isten neve áll („Jehova útjai egyenesek”). (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 13:10-et.)

Jehova: Vagy: „Jehova keze”. A „Jehova keze” kifejezés sokszor megtalálható a Héber iratokban a „kéz” szónak megfelelő héber szó és a tetragram összetételeként. (Néhány példa erre: Ru 1:13, lábj.; 1Sá 5:6, 9, lábj.-ek; Ezs 7:6, lábj.; Jób 12:9; Ézs 19:16; Ez 1:3, lábj.) A Bibliában a „kéz” szó gyakran használatos jelképes értelemben a „hatalomra”. Mivel a kéz a kar erejét használja, ez a szó az erőkinyilvánításnak vagy a hatalom gyakorlásának a gondolatát is magában foglalja. A „Jehova kezé”-nek fordított görög kifejezés található a Lk 1:66-ban és a Cs 13:11-ben is. (Lásd a Lk 1:6, 66-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 11:21-et.)

Jehova: Vagy: „Jehova keze”. (Lásd a Cs 11:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 13:11-et.)

Jehova tanításán: A „Jehova tanítása” szókapcsolat a Cs 13:5-ben szereplő „Isten szava” kifejezés szinonimája. Ott az áll, hogy amikor Pál és a társai megérkeztek Ciprusra, „hirdetni kezdték Isten szavát a zsidók zsinagógáiban”. Ennek hatására Szergiusz Paulusz prokonzul „nagyon szerette volna hallani Isten szavát” (Cs 13:7). Miután Szergiusz Paulusz látta, mit mondott és tett Pál, ámult azon, amit megtudott Jehova Istenről, illetve a tőle jövő tanításon. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 13:12-t.)

a pizidiai Antiókiába: Egy város a Galácia nevű római tartományban. Frígia és Pizidia határán feküdt, ezért aztán különböző időkben hol az egyik, hol a másik provincia részének tekintették. A város romjai Yalvaç közelében találhatók a mai Törökország területén. A pizidiai Antiókia itt és a Cs 14:19, 21-ben van megemlítve. Aki a Földközi-tenger partjához közel fekvő Pergából a pizidiai Antiókiába szeretett volna utazni, nem könnyű út elé nézett: a város kb. 1100 m-rel a tengerszint felett feküdt (lásd a B13-as függ.-et), illetve a hegyi utakon – melyek már önmagukban is veszélyesek voltak – rengeteg útonálló ólálkodott. Ez az Antiókia nem keverendő össze a szíriai Antiókiával (Cs 6:5; 11:19; 13:1; 14:26; 15:22; 18:22). A Cselekedetek könyvében a legtöbbször az Antiókia név nem a pizidiai, hanem a szíriai Antiókiára utal.

felállt olvasni: A tudósok megjegyzik, hogy ez a legkorábbi ismert feljegyzés egy zsinagógai szertartásról. A zsidó hagyományok szerint a szertartás általában azzal kezdődött, hogy imákat mondogattak magukban, miközben a gyülekezet tagjai bementek az épületbe. Majd pedig elmondták az 5Mó 6:4–9-et és 11:13–21-et. Ezt követték a nyilvános imák, amelyek után egy beosztáshoz igazodva hangosan felolvastak egy részt a Pentateuchusból. A Cs 15:21 kijelenti, hogy az i. sz. I. században „minden sabbaton” sor került ilyen olvasásra. A szertartás következő részeként – amelyről valószínűleg ez a vers szól Lukács beszámolójában – felolvastak a prófétáktól, valamint leszűrték belőle a tanulságot. Az olvasó általában állt, és talán szabadon megválaszthatta, hogy melyik prófétai üzenetet osztja meg. (Lásd a Cs 13:15-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

A Törvényből és a Prófétákból való nyilvános felolvasás: Az i. sz. I. században „minden sabbaton” sor került ilyen olvasásra a zsinagógában (Cs 15:21). Az imádat egyik része az volt, hogy elmondták a semát, mely a zsidó hitvallásnak tekinthető (5Mó 6:4–9; 11:13–21). Ez az elnevezés az elsőként elmondott vers első szavából ered: „Figyelj [semaʽʹ], ó, Izrael! Jehova a mi Istenünk, és csak egy Jehova van” (5Mó 6:4). Az imádat legfontosabb része az volt, hogy felolvastak a Tórából, vagyis a Pentateuchusból. Sok zsinagógában úgy osztották be a felolvasást, hogy egy év alatt olvassák el az egész törvényt, máshol pedig három év alatt. A próféták írásainak egy-egy részletét is felolvasták, valamint magyarázatot fűztek hozzá. A nyilvános felolvasás végén egy beszédet tartottak. A pizidiai Antiókia zsinagógájában a nyilvános felolvasás után arra kérték Pált, hogy mondjon valami bátorítót az összegyűlteknek. (Lásd a Lk 4:16-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

mintegy 450 év alatt: Pál az Izrael történelméről szóló beszédét egy jelentőségteljes esemény megemlítésével kezdi, mégpedig ezzel: Isten „kiválasztotta ősapáinkat” (Cs 13:17). Minden bizonnyal arra az időre gondolt, amikor Izsák megszületett a megígért utódként (1Mó 17:19; 21:1–3; 22:17, 18). Izsák születése egyértelműen lezárta a Szárai (Sára) meddősége miatt felmerülő kérdést, hogy ki lesz az, akit Isten elismer ennek az utódnak (1Mó 11:30). Pál elmondja, hogy ettől az időponttól kezdve mit tett Isten a választott nemzetéért egészen addig, amíg Isten bírákat adott nekik Sámuel prófétáig. A mintegy 450 éves időszak tehát nyilvánvalóan Izsák születésétől, i. e. 1918-tól kezdve i. e. 1467-ig tart, vagyis 46 évvel azutánig, hogy a kivonulás i. e. 1513-ban megtörtént. Helyénvaló az i. e. 1467-es dátum, mert az izraeliták 40 évet töltöttek a pusztában vándorolva, és 6 év telt el Kánaán földjének a meghódításával (4Mó 9:1; 13:1, 2, 6; 5Mó 2:7; Jzs 14:6, 7, 10).

utódai: Vagy: „leszármazottai”. Szó szerint: „magva”. (Lásd az A2-es függ.-et.)

oszlopra: Vagy: „fára”. A xüʹlon görög szó (szó szerint: „fa”) itt a görög sztau·roszʹ szó (gyakran „kínoszlop”-nak van fordítva) szinonimája, és egy olyan kivégzőeszközre utal, amelyhez Jézust szegezték. A Keresztény görög iratokban Lukács, Pál és Péter összesen ötször használja a xüʹlon szót ebben az értelemben (Cs 5:30; 10:39; 13:29; Ga 3:13; 1Pt 2:24). A Septuagintában az 5Mó 21:22, 23-ban szerepel a xüʹlon szó az ennek megfelelő héber ʽéc szó (jelentése: ’fa’; ’fadarab’) fordításaként a „ti pedig oszlopra akasztjátok” tagmondatban. Amikor Pál ezt a verset idézi a Ga 3:13-ban, a xüʹlon szót használja: „Átkozott mindenki, aki oszlopra van akasztva.” Ez a szó áll a Septuagintában az Ezs 6:11-ben (1Ezsdrás 6:31, LXX) az ʼaʽ arámi szó fordításaként, mely a héber ʽéc szó megfelelője. A vers ezt írja azokról, akik megsértik a perzsa király rendeletét: „annak házából húzzanak ki egy gerendát, és feszítsék meg azon”. Az, hogy a bibliaírók a xüʹlon szót a sztau·roszʹ szó szinonimájaként használják, további bizonyítéka annak, hogy Jézust egy egyenesen álló oszlopon végezték ki keresztgerenda nélkül, hiszen a xüʹlon szó ezt jelenti ebben a különleges értelemben.

az oszlopról: Vagy: „a fáról”. (Lásd a Cs 5:30-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

sírba: Vagy: „emléksírba”. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)

mindent Isten szándékáról: Vagy: „Isten minden tanácsát”; „Isten akaratát teljes egészében”. Mindarra utal, amit Isten elhatározott, hogy véghez visz a királysága által, így azok a dolgok is beletartoznak, melyeket létfontosságúnak tart a megmentésünkhöz (Cs 20:25). A görög bu·léʹ szó a Lk 7:30-ban úgy van visszaadva, hogy „tanács [vagy: „útmutatás”, lábj.]”, a Héb 6:17-ben pedig „szándék”-nak van fordítva.

Istent szolgálta: Vagy: „Isten akaratát (szándékát) szolgálta”. (Lásd a Cs 20:27-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

az istenfélő: Vagy: „az Istent imádó”. Az itt szereplő görög szeʹbo·mai szót úgy is vissza lehet adni, hogy ’imád’; ’tisztel’. A szír Pesitta úgy fordítja, hogy „akik félték Istent”. A Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordítása (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J7, 8, 10, 18) Isten nevét használja itt, és a kifejezés így szól: „akik félték Jehovát”.

Istent imádó: Az itt szereplő görög szeʹbo·mai szó azt jelenti, hogy ’imád’; ’tisztel’. Úgy is vissza lehet adni, hogy „istenfélő”; „odaadó”. (Lásd a Cs 13:50-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) A szír Pesitta úgy fordítja, hogy „akik félték Istent”. A Keresztény görög iratok egy héber nyelvű fordítása (a C4-es függ. úgy utal rá, hogy J18) Isten nevét használja itt, és az egész kifejezés így szól: „akik félték Jehovát”.

Isten ki nem érdemelt kedvességére: Annak fényében, hogy Pál korábban szembeszállt Jézussal és a követőivel (Cs 9:3–5), minden oka megvolt arra, hogy kiemelje Jehova ki nem érdemelt kedvességét. (Lásd a Szójegyzékben a „Ki nem érdemelt kedvesség” címszót.) Pál tisztában volt vele, hogy csakis Isten ki nem érdemelt kedvességének köszönhető, hogy el tudja végezni a szolgálatát (1Ko 15:10; 1Ti 1:13, 14). Amikor találkozott az efézusi vénekkel, kétszer is megemlítette ezt a tulajdonságot (Cs 20:24, 32). A 14 levelében mintegy 90-szer utal a „ki nem érdemelt kedvesség”-re, jóval többször, mint bármelyik más bibliaíró. Például a Hébereknek írt levele kivételével minden levél elején említést tesz Isten vagy Jézus ki nem érdemelt kedvességéről az üdvözlő szavaiban, és minden egyes levele befejezésében is kitér rá.

Jehova szavát: Ez a kifejezés szerepel a Héber iratokban a „szó”-nak fordított héber főnévnek és Isten nevének az összetételeként. A „Jehova szava” kifejezés úgy 200 versben fordul elő. (Néhány példa erre: 2Sá 12:9; 2Ki 7:1; 20:16; Ézs 1:10; 2:3; 28:14; Jr 2:4; Za 9:1.) Ez a kifejezés a Za 9:1-ben a Septuaginta egy korai másolatában, melyet az izraeli Nahal Heverben, a Júdeai-sivatagban, a Holt-tenger közelében találtak meg, úgy szerepel, hogy a görög loʹgosz szó után Isten neve áll ókori héber karakterekkel (). Ezt a pergamentekercset i. e. 50 és i. sz. 50 közé datálják. Arról, hogy az Új világ fordításban miért a „Jehova szava” kifejezés áll a főszövegben, noha a Cs 8:25 sok görög kéziratában az olvasható, hogy „az Úr szava”, lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 8:25-öt.

a nemzeteket borító lepel eltávolítására: Vagy: „a nemzetek felvilágosítására”. A görög a·po·kaʹlü·pszisz kifejezés, mely úgy van visszaadva, hogy a „lepel eltávolítása”, azt jelenti, hogy ’leleplezés’ vagy ’feltárás’, és gyakran Istennel, az akaratával vagy a szándékával kapcsolatos dolgok kinyilatkoztatására vonatkozik (Ró 16:25; Ef 3:3; Jel 1:1). Az idős Simeon itt úgy utalt a gyermek Jézusra, mint aki világosság, és azt mondta, hogy Jézus jelképesen nemcsak a zsidókra és a prozelitákra fog fényt árasztani, hanem a nem zsidó nemzetekre is. Simeon prófétai szavai összhangban voltak a Héber iratok próféciáival, például az Ézs 42:6-tal és 49:6-tal.

a föld legtávolabbi részéig: Vagy: „a föld végéig (végső határáig)”. Ugyanez a görög kifejezés található a Cs 13:47-ben, mely idézi az Ézs 49:6-ban szereplő próféciát, ahol a görög Septuaginta szintén ezt a kifejezést használja. Jézusnak a Cs 1:8-ban olvasható kijelentése is erre a próféciára utal, mely megjövendölte, hogy Jehova szolgája „nemzetek világosságául” lesz, hogy a szabadítás eljusson „a föld végéig”. Ez összhangban van Jézus korábbi szavaival, melyek szerint a követői nagyobb dolgokat tesznek majd nála. (Lásd a Jn 14:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) Továbbá abba is beleillik, hogy Jézus elmondása szerint a keresztény prédikálómunka világméreteket fog ölteni. (Lásd a Mt 24:14; 26:13; 28:19-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Jehova ugyanis ezt parancsolta nekünk: A versben az ezt követő idézet az Ézs 49:6-ból származik, ahol az eredeti héber szöveg szövegkörnyezete egyértelműen arra mutat, hogy Jehova beszél (Ézs 49:5; vesd össze: Ézs 42:6). A prófécia beteljesedése arra a munkára vonatkozik, melyet Jehova szolgája, vagyis Jézus Krisztus, illetve a követői végeznek (Ézs 42:1; lásd a Lk 2:32-höz tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 13:47-et.)

a föld végéig: Vagy: „a föld legtávolabbi részéig”. Ez a prófécia az Ézs 49:6-ban szerepel, ahol a görög Septuaginta szintén ezt a kifejezést használja. Ézsaiás megjövendölte, hogy Jehova szolgája „nemzetek világosságául” lesz, hogy a szabadítás eljusson „a föld végéig”. Amikor Pál és Barnabás a pizidiai Antiókiában beszélt, arra utaltak, hogy ez a prófécia tulajdonképpen egy Jehovától jövő parancs, miszerint Krisztus követőinek a nemzetek világosságaként kell szolgálniuk. „A föld végéig”-nek fordított görög kifejezés szerepel a Cs 1:8-ban is (lásd a magyarázó jegyzetet), rámutatva, hogy milyen méreteket fog ölteni Jézus követőinek a tanúskodómunkája.

Jehova szavát: Ez a kifejezés szerepel a Héber iratokban a „szó”-nak fordított héber főnévnek és Isten nevének az összetételeként. A „Jehova szava” kifejezés úgy 200 versben fordul elő. (Néhány példa erre: 2Sá 12:9; 2Ki 7:1; 20:16; Ézs 1:10; 2:3; 28:14; Jr 2:4; Za 9:1.) Ez a kifejezés a Za 9:1-ben a Septuaginta egy korai másolatában, melyet az izraeli Nahal Heverben, a Júdeai-sivatagban, a Holt-tenger közelében találtak meg, úgy szerepel, hogy a görög loʹgosz szó után Isten neve áll ókori héber karakterekkel (). Ezt a pergamentekercset i. e. 50 és i. sz. 50 közé datálják. Arról, hogy az Új világ fordításban miért a „Jehova szava” kifejezés áll a főszövegben, noha a Cs 8:25 sok görög kéziratában az olvasható, hogy „az Úr szava”, lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 8:25-öt.

Jehova szavát: Lásd a Cs 8:25-höz tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 13:48-at.

akik helyesen viszonyultak: Ez a kifejezés azokra a nem zsidókra vonatkozik a pizidiai Antiókiában, akik miután hallották Pál és Barnabás beszédét, hívőkké lettek. Az itt „helyesen viszonyultak”-nak fordított görög szónak (a taszʹszó ige egyik formája) sokféle jelentése lehet: ’helyez’; ’rendelkezik’; ’kitűz’. Az értelmét a szövegkörnyezet segít meghatározni. A Cs 13:46 szembeállít egyes antiókiai zsidókat a 48. versben említett nem zsidókkal. Az előző sabbaton Pál mindkét csoportnak alaposan tanúskodott egy ösztönző beszéddel (Cs 13:16–41). Pál és Barnabás szerint a zsidók makacsul elvetették „Isten szavát”, és a hozzáállásuk, valamint a tetteik alapján „nem [bizonyultak] méltónak az örök életre” (Cs 13:46). A városban élő nem zsidók azonban teljesen másképp gondolkodtak. A beszámoló azt írja, hogy ők ujjongtak, és dicsőíteni kezdték Jehova szavát. Ebben a szövegkörnyezetben a görög taszʹszó ige azt a gondolatot közvetíti, hogy ezeknek a nem zsidóknak Antiókiában a hozzáállásuk, a beállítottságuk vagy a szemléletmódjuk miatt lehetőségük nyílt arra, hogy elnyerjék az örök életet, úgymond „olyan helyzetbe hozták magukat”, hogy örök életet kaphattak. Ezért a görög kifejezés helyénvaló módon úgy lett visszaadva, hogy „helyesen viszonyultak”. Sok bibliafordítás olyan kifejezéseket használ ebben a versben, mint az örök életre „választattak” vagy „voltak rendelve”, azt sugallva ezzel, mintha Isten eleve elrendelte volna, hogy ezek a személyek örök életet kapjanak. Ám sem a közvetlen szövegkörnyezet, sem a Biblia többi része nem támogatja azt az elképzelést, hogy eleve el lett volna rendelve, hogy ezek az antiókiai nem zsidók örök életet kapjanak, mint ahogy az sem lett előre eldöntve, hogy az ottani zsidók nem kapnak örök életet. Pál próbált érvelni a zsidóknak, hogy fogadják el a jó hírt, de ők tudatosan hátat fordítottak neki. Ez nem volt eleve elrendelve. Jézus elmagyarázta, hogy egyesek a tetteik miatt nem lesznek alkalmasak arra, hogy bemenjenek Isten királyságába (Lk 9:62). Ezzel szemben ezek az antiókiai nem zsidók azok közé tartoztak, akik Jézus szavai szerint a hozzáállásuknak köszönhetően méltók voltak a jó hírre (Mt 10:11, 13).

Jehova szavát: Ez a kifejezés szerepel a Héber iratokban a „szó”-nak fordított héber főnévnek és Isten nevének az összetételeként. A „Jehova szava” kifejezés úgy 200 versben fordul elő. (Néhány példa erre: 2Sá 12:9; 2Ki 7:1; 20:16; Ézs 1:10; 2:3; 28:14; Jr 2:4; Za 9:1.) Ez a kifejezés a Za 9:1-ben a Septuaginta egy korai másolatában, melyet az izraeli Nahal Heverben, a Júdeai-sivatagban, a Holt-tenger közelében találtak meg, úgy szerepel, hogy a görög loʹgosz szó után Isten neve áll ókori héber karakterekkel (). Ezt a pergamentekercset i. e. 50 és i. sz. 50 közé datálják. Arról, hogy az Új világ fordításban miért a „Jehova szava” kifejezés áll a főszövegben, noha a Cs 8:25 sok görög kéziratában az olvasható, hogy „az Úr szava”, lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 8:25-öt.

az istenfélő: Vagy: „az Istent imádó”. Az itt szereplő görög szeʹbo·mai szót úgy is vissza lehet adni, hogy ’imád’; ’tisztel’. A szír Pesitta úgy fordítja, hogy „akik félték Istent”. A Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordítása (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J7, 8, 10, 18) Isten nevét használja itt, és a kifejezés így szól: „akik félték Jehovát”.

megrázta ruháit: Pál ezzel a mozdulattal azt fejezte ki, hogy nem terheli többé felelősség a korintuszi zsidók miatt, akik nem fogadták el a Krisztusról szóló életmentő üzenetet. Pál megtette, ami a kötelessége volt, és már nem ő felelt az életükért. (Lásd a Ti lesztek a felelősök a halálotokért kifejezéshez tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben.) Erre a mozdulatra korábban is van példa a Szentírásban. Amikor Nehémiás a Jeruzsálembe visszatért zsidókkal beszélt, kirázta a ruhája hajtásait, jelezve, hogy Isten elveti azt, aki nem tartja meg az ígéretét (Ne 5:13). Pál a pizidiai Antiókiában is hasonlót tett, amikor lerázta a port a lábáról, bizonyítékul azok ellen, akik a városban ellene szegültek. (Lásd a Cs 13:51-hez és a Lk 9:5-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

lerázták a port a lábukról, bizonyítékul ellenük: Pál és Barnabás megfogadta Jézus felszólítását, mely a Mt 10:14-ben; a Mr 6:11-ben és a Lk 9:5-ben van feljegyezve. Ha egy vallásos zsidó átutazott egy nem zsidó országon, lerázta az általa tisztátalannak tartott port a lábáról, mielőtt újra belépett volna egy zsidó területre. Viszont Jézus minden bizonnyal másra gondolt, amikor ezeket az utasításokat adta a tanítványainak. Ez a gesztus azt jelképezte, hogy a tanítványok elhárítják magukról a felelősséget azért, amit ezek az emberek tapasztalnak majd Isten ítéletének a következményeként. Amikor Pál Korintuszban is hasonlót tett, azaz megrázta a ruháit, hozzáfűzte: „Ti lesztek a felelősök a halálotokért. Én tiszta vagyok.” (Lásd a Cs 18:6-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Multimédia

Apostolok cselekedetei – Pál 1. misszionáriusi útja (Cs 13:1–14:28) kb. i. sz. 47–48
Apostolok cselekedetei – Pál 1. misszionáriusi útja (Cs 13:1–14:28) kb. i. sz. 47–48

Az események időrendi sorrendben szerepelnek

1. Barnabást és Sault elküldik misszionáriusként a szíriai Antiókiából (Lásd a B13-as függ.-et, mely bemutatja az összes misszionáriusi útjukat.) (Cs 13:1–3)

2. Barnabás és Saul Szeleukiából a Cipruson fekvő Szalamiszba hajózik; hirdetik Isten szavát a helyi zsinagógákban (Cs 13:4–6)

3. A beszámoló szerint Páfoszban nevezik először Pálnak Sault (Cs 13:6, 9)

4. Szergiusz Paulusz, Ciprus prokonzulja hívő lesz (Cs 13:7, 12)

5. Pál és a társai megérkeznek a pamfíliai Pergába; János Márk visszatér Jeruzsálembe (Cs 13:13)

6. Pál és Barnabás a zsinagógában prédikál a pizidiai Antiókiában (Cs 13:14–16)

7. Sokan egybegyűlnek Antiókiában, hogy hallják Pált és Barnabást, de a zsidók üldözést szítanak ellenük (Cs 13:44, 45, 50)

8. Pál és Barnabás az ikóniumi zsinagógában beszél; sok zsidó és görög hívővé lesz (Cs 14:1)

9. Néhány zsidó Ikóniumban ellenséges a testvérekkel, és a város megosztottá válik; a zsidók megpróbálják megkövezni Pált és Barnabást (Cs 14:2–5)

10. Pál és Barnabás Lisztrában, egy likaóniai városban; tévesen isteneknek tartják őket (Cs 14:6–11)

11. Antiókiából és Ikóniumból érkező zsidók bántalmazzák Pált Lisztrában; Pál túléli a megkövezést (Cs 14:19, 20a)

12. Pál és Barnabás hirdeti a jó hírt Derbében; jó néhányan tanítványok lesznek (Cs 14:20b, 21a)

13. Pál és Barnabás visszatér az újonnan alapított gyülekezetekhez Lisztrában, Ikóniumban és Antiókiában, hogy erősítsék a testvéreket; mindegyik gyülekezetben kineveznek véneket (Cs 14:21b–23)

14. Pál és Barnabás visszautazik Pergába, és hirdetik Isten szavát; lemennek Attáliába (Cs 14:24, 25)

15. Attáliából elhajóznak a szíriai Antiókiába (Cs 14:26, 27)

A szíriai Antiókia
A szíriai Antiókia

A képen a modern kori Törökországban található Antakya városa látható. Itt feküdt az ókori Antiókia, Szíriának, a római tartománynak a fővárosa. Az i. sz. I. században állítólag a szíriai Antiókia volt a római világ harmadik legnagyobb városa Róma és Alexandria után. Egyesek szerint 250000-en vagy még többen lakhattak ott. Miután Istvánt meggyilkolta egy csőcselék Jeruzsálemben, és üldözni kezdték Jézus követőit, néhány tanítvány Antiókiába ment. Ott hirdették a jó hírt a görögül beszélőknek, akik közül sokan hívőkké lettek (Cs 11:19–21). Később Pál apostol misszionáriusi útjainak Antiókia lett a kiindulópontja. „Isten irányításának köszönhetően először Antiókiában nevezték a tanítványokat keresztényeknek” (Cs 11:26). A szíriai Antiókia nem keverendő össze a másik Antiókiával, mely Pizidiában feküdt (Törökország közepén), és melyre a Cs 13:14; 14:19, 21, valamint a 2Ti 3:11 utal.

Ciprusi érme „prokonzul” felirattal
Ciprusi érme „prokonzul” felirattal

A képen látható érmét Cipruson találták, és Klaudiusz római császár uralkodása idején verték. Ő volt uralmon akkor, amikor Pál és Barnabás i. sz. 47 körül ellátogatott Ciprusra. Az érme egyik oldalán Klaudiusz arcképe és címe látható, a másik oldalán pedig a „prokonzul” szó görög megfelelője, mely a sziget kormányzójára utal. Az érmén olvasható megfogalmazás megerősíti, hogy pontos Lukács beszámolója, amikor Szergiusz Pauluszra Ciprus prokonzuljaként hivatkozik (Cs 13:4, 7).