Cselekedetek 9:1–43
Lábjegyzetek
Jegyzetek
Saulnak: Jelentése: ’[Istentől] kért’; ’[Istentől] megtudakolt’. Saul, akit a római nevén, a Pál néven is ismertek, „Benjámin törzséből való [volt], héberektől született héber” (Flp 3:5). Mivel Saul római állampolgárnak született (Cs 22:28), logikus azt feltételezni, hogy a zsidó szülei adták neki a római Pál (Paulus) nevet, melynek jelentése ’kis’; ’kicsi’. Nagy valószínűséggel mindkét nevét használta gyermekkorától fogva. Több oka is lehet annak, hogy miért a Saul nevet kapta a szüleitől. A Saul név már hosszú ideje fontos névnek számított a benjáminiták között, mert Izrael első királya, aki egy benjáminita volt, a Saul nevet viselte (1Sá 9:2; 10:1; Cs 13:21). Az is lehet, hogy a szülei a jelentése miatt adták neki ezt a nevet. De előfordulhat, hogy az apját Saulnak hívták, és akkoriban szokás volt, hogy a fiú az apja nevét kapja. (Vesd össze: Lk 1:59.) Mindenesetre amikor más zsidók között volt – főleg amikor farizeusnak tanult, és farizeusként élt –, a héber nevét, a Sault használta (Cs 22:3). Úgy tűnik, hogy több mint egy évtizeddel azután is, hogy keresztény lett, főként a héber nevén ismerték (Cs 11:25, 30; 12:25; 13:1, 2, 9).
Kajafással: Főpap volt, akit a rómaiak neveztek ki. Ügyes diplomata volt, és tovább töltötte be a főpapi tisztséget, mint abban az időben bárki az elődei közül. Kb. i. sz. 18-ban lett kinevezve, és kb. i. sz. 36-ig maradt főpap. Ő hallgatta ki Jézust, és adta át Pilátusnak (Mt 26:3, 57; Jn 11:49; 18:13, 14, 24, 28). A Cselekedetek könyve egyedül itt említi meg név szerint. Más helyeken „a főpap” elnevezéssel utal rá (Cs 5:17, 21, 27; 7:1; 9:1).
Saul: Lásd a Cs 7:58-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.
a főpaphoz: Vagyis Kajafáshoz. (Lásd a Cs 4:6-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)
Jehova útjáról: A következő versben egy ezzel szinonim kifejezés szerepel: „Isten útja”. A keresztények élete az egyetlen igaz Isten, Jehova imádata köré, illetve a Fiába, Jézus Krisztusba vetett hit köré összpontosul. A Cselekedetek könyve úgy utal erre az életformára, hogy „az Út” (Cs 19:9, 23; 22:4; 24:22; lásd a Cs 9:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet). Ezenkívül a „Jehova útjá”-nak fordított kifejezés négyszer szerepel az evangéliumi beszámolókban egy idézetben, mely az Ézs 40:3-ból származik. (Lásd a Mt 3:3-hoz; a Mr 1:3-hoz; a Lk 3:4-hez és a Jn 1:23-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.) Az Ézs 40:3 eredeti héber szövegében a tetragram áll. A „Jehova útja” kifejezés a Bí 2:22-ben és a Jr 5:4, 5-ben is szerepel. (Lásd a Cs 19:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 18:25-öt.)
az Út: Ahogy arról a Cs 9:2-höz tartozó magyarázó jegyzet ír, „az Út” kifejezést az I. századi keresztény gyülekezetre használták. Az igaz kereszténység nem külsőségekben nyilvánul meg, és nem pusztán formalitás. Egy olyan életmódra utal, mely Isten imádata köré épül, és Isten szelleme vezérli (Jn 4:23, 24). A szír Pesittában az olvasható, hogy „Isten útja”; a latin Vulgata Kelemen-féle szövegében az áll, hogy „az Úr útja”; a Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordításában (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J17, 18) pedig Isten neve található itt, és így hangzik: „Jehova útja”.
leveleket: Az i. sz. I. században az emberek megbízható forrásból származó levelek alapján mutattak be egy idegent, és igazolták a kilétét vagy a hatáskörét (Ró 16:1; 2Ko 3:1–3). A Rómában élő zsidók is erre a szokásra utaltak (Cs 28:21). Azok a levelek, melyeket Saul a főpaptól kért, és melyek a damaszkuszi zsinagógáknak szóltak, felhatalmazták, hogy üldözze a zsidó keresztényeket abban a városban (Cs 9:1, 2). Ezek a levelek nyilvánvalóan azt a kérést tartalmazták, hogy a zsinagógák Damaszkuszban támogassák Sault a keresztények elleni hadjáratában.
Damaszkuszban: A mai Szíria területén fekszik. Úgy tartják, hogy ez a város az egyik legrégibb a világon, melyet az alapításától fogva folyamatosan laknak. Valószínű, hogy Ábrahám patriarcha is elment Damaszkusz mellett, vagy át is ment a városon, amikor délre ment, Kánaán felé. Útközben a háznépébe fogadta „a damaszkuszi” Eliézert, hogy a szolgája legyen (1Mó 15:2). Damaszkusz ezután csak közel ezer év múlva jelenik meg a bibliai feljegyzésekben. (Lásd a Szójegyzékben az „Arám, arameus” címszót.) Ekkor a szírek (arameusok) hadban álltak Izraellel, és ellenségek voltak (1Ki 11:23–25). Az I. században Damaszkusz a Szíria nevű római tartomány területén helyezkedett el. Akkorra kb. 20000 zsidó lakott a városban, és több zsinagógája is volt. Saul talán azért vette célba az ott lakó keresztényeket, mert a városnál fontos útvonalak keresztezték egymást, és attól tartott, hogy a keresztény tanítások gyorsan elterjedhetnek onnan. (Lásd a B13-as függ.-et.)
az Úthoz: Ezzel a megnevezéssel a Cselekedetek könyve a keresztény életútra, illetve a keresztény gyülekezetre utal. Talán Jézusnak a Jn 14:6-ban feljegyzett kijelentésén alapul: „Én vagyok az út”. Jézus követőit úgy is nevezték, hogy „az Úthoz” tartozók, mivel Jézus nyomdokait követték (Cs 19:9). Az életük az egyetlen igaz Isten, Jehova imádata köré összpontosult. Ezenkívül a Jézus Krisztusba vetett hit is meghatározó volt az életükben. Valamivel i. sz. 44 után a szíriai Antiókiában Jézus tanítványait „Isten irányításának köszönhetően” keresztényeknek nevezték (Cs 11:26). Ám Lukács még ezután is úgy beszélt a gyülekezetről, hogy „az Út” vagy „ez az Út” (Cs 19:23; 22:4; 24:22; lásd a Cs 18:25; 19:23-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket).
a hangját nem hallották: Vagy: „a hangját nem értették”. A Cs 9:3–9-ben Lukács leírja, hogy mi történt Pállal a Damaszkuszba vezető úton. Úgy kapunk teljes képet a történtekről, ha összevetjük az erről szóló két beszámolót. Ahogy arról a Cs 9:7-hez tartozó magyarázó jegyzet ír, a Pállal lévők hallottak ugyan egy hangot, de nem értették tisztán a szavakat. Vagyis nem úgy hallották a hangot, ahogy Pál. Ez összhangban van azzal, ahogyan a „hall”-nak fordított görög szó a Cs 22:7-ben szerepel, ahol Pál elmondja, hogy hallott egy hangot, vagyis hallotta és értette is az elhangzottakat. Ezzel szemben Pál útitársai nem értették a neki szóló üzenetet, talán azért, mert a hang alig vagy torzultan volt hallható. Nyilvánvalóan ebben az értelemben „nem hallották” a hangot. (Vesd össze: Mr 4:33; 1Ko 14:2; ahol ugyanez a görög szó szerepel, és úgy van fordítva, hogy „felfog” vagy „figyel”.)
hallották. . . a hangot: A Cs 22:6–11-ben Pál maga meséli el, hogy mi történt vele a damaszkuszi úton. Úgy kapunk teljes képet a történtekről, ha összevetjük a két beszámolót. Mindkét helyen ugyanaz a görög szó szerepel, csak más nyelvtani szerkezetben. A görög phó·néʹ szó jelentheti azt, hogy valaki ’csak hall egy hangot’ vagy ’tisztán hallja a szavakat’. Itt a nyelvtani szerkezet alapján a kifejezés azt jelenti, hogy ’csak hall egy hangot’. (A Cs 22:9-ben más szerkezetben szerepel ez a szó, és azt jelenti, hogy ’a beszélőnek a szavait nem hallja tisztán’.) Tehát a Pállal lévők hallottak ugyan egy hangot, de nem értették tisztán a szavakat. Vagyis nem úgy hallották a hangot, ahogy Pál (Cs 26:14; lásd a Cs 22:9-hez tartozó magyarázó jegyzetet).
az Egyenesnek nevezett utcába: Ez az egyetlen utca, melyet név szerint megemlít a Keresztény görög iratok. Úgy tartják, hogy ez a főútvonal szelte át kelet–nyugati irányban Damaszkuszt, melynek az i. sz. I. században rácsos városszerkezete volt. Az utca megközelítőleg 1,5 km hosszú és 26 m széles volt, gyalogossávokkal együtt. Feltehetőleg oszlopok szegélyezték. Egy főútvonal még ma is átszeli ennek az ókori római városnak a maradványait, és az ókori római Via Recta, vagyis Egyenes utca útvonalát követi.
látomásban: Ez a szó számos ókori kéziratban szerepel.
letartóztassa: Vagy: „bebörtönözze”. Szó szerint: „megkötözze”; „bilincsbe verje”. (Vesd össze: Kol 4:3.)
az izraelitáknak: Vagy: „Izrael népének”. Szó szerint: „Izrael fiainak”. (Lásd a Szójegyzékben az „Izrael” címszót.)
nagy kosár: Vagy: „élelmiszeres kosár”. Úgy tűnik, az itt használt görög szphü·riszʹ szó nagyobb kosárra utal, mint az akkor használtak, amikor Jézus mintegy 5000 férfit lakatott jól. (Lásd a Mt 14:20-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) Ugyanezt a görög szót használja a Szentírás arra a kosárra, melyben Pált eresztették le Damaszkusz egyik falnyílásán át. (Lásd a Cs 9:25-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)
egy kosárban: Lukács itt a görög szphü·riszʹ szóval él, melyet Máté és Márk is használ az evangéliumában arra a hét kosárra, melybe összeszedték a maradékot, miután Jézus jóllakatott 4000 férfit. (Lásd a Mt 15:37-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Ez egy nagyobb kosárra utal. Amikor Pál apostol a meneküléséről beszélt a korintuszi keresztényeknek, a görög szar·gaʹné szót használta, mely kötélből font kosarat vagy vesszőkosarat jelent. Mindkét görög szó ugyanolyan típusú nagy kosárra utal (2Ko 11:32, 33, lábj.).
közöttünk tevékenykedett: Szó szerint: „közöttünk járt-kelt”. Ez hasonlít egy sémi idiómára, mely arra utal, hogy valaki másokkal együtt végez tevékenységeket. Úgy is lehet fordítani, hogy „közöttünk élt”. (Vesd össze: 5Mó 28:6, 19; Zs 121:8, lábj.)
szabadon járt-kelt: Vagy: „élte a mindennapi életét”. Szó szerint: „bement és kiment”. Ez a kifejezés egy sémi idiómára emlékeztet, és arra utal, hogy valaki szabadon végzi a mindennapi tevékenységeit, vagy akadály nélkül együtt lehet másokkal. (Vesd össze: 5Mó 28:6, 19; Zs 121:8, lábj.; lásd a Cs 1:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)
a görögül beszélő zsidók: Szó szerint: „a hellenisták”. A görög Hel·le·ni·sztészʹ szó sem a görög, sem a hellenisztikus zsidó irodalomban nem található meg, de a szövegkörnyezet alátámasztja azt a fordítást, hogy „a görögül beszélő zsidók”, ahogy sok lexikon is. Ebben az időben minden keresztény tanítvány Jeruzsálemben – beleértve a görögül beszélőket is – vagy zsidók leszármazottja volt, vagy prozelita (Cs 10:28, 35, 44–48). „A görögül beszélő zsidók” szembe vannak állítva „a héberül beszélő zsidók”-kal (szó szerint: „héberek”; a görög E·braiʹosz szó többes száma). Tehát „a hellenisták” olyan zsidók voltak, akik görögül kommunikáltak egymással, és akik a Római Birodalom különböző részeiről érkeztek Jeruzsálembe, talán például Dekapoliszból. Másfelől a héberül beszélő zsidók legtöbbje valószínűleg júdeai vagy galileai volt. A zsidó keresztényeknek ez a két csoportja valamelyest eltérő kulturális hátterű volt. (Lásd a Cs 9:29-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)
a görögül beszélő zsidókkal: Szó szerint: „a hellenistákkal”. Ők minden bizonnyal olyan zsidók voltak, akik nem héberül, hanem görögül beszéltek. Valószínűleg a Római Birodalom különböző részeiről jöttek Jeruzsálembe. A Cs 6:1-ben ez a kifejezés keresztényekre vonatkozik, de itt, a Cs 9:29-ben a szövegkörnyezetből kiderül, hogy ezek a zsidók nem voltak Krisztus tanítványai. A Theodotosz-felirat, melyre a jeruzsálemi Ófel dombján bukkantak rá, megerősíti, hogy sok görögül beszélő zsidó jött Jeruzsálembe. (Lásd a Cs 6:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)
kifejezték a mélységes tiszteletüket Jehova iránt: Szó szerint: „az Úr félelmében jártak”. A Héber iratokban a „Jehova félelme” szókapcsolat gyakran előfordul a ’félelem’ jelentésű héber szó és a tetragram összetételeként. (Néhány példa erre: 2Kr 19:7, 9, lábj.; Zs 19:9, lábj.; 111:10, lábj.; Pl 2:5, lábj.; 8:13, lábj.; 9:10, lábj.; 10:27, lábj.; 19:23, lábj.; Ézs 11:2, 3, lábj.) „Az Úr félelme” kifejezés viszont egyszer sem szerepel a Héber iratok szövegében. Arról, hogy az Új világ fordításban miért a „mélységes tisztelet Jehova iránt” kifejezés áll a főszövegben, noha a Cs 9:31 legtöbb görög kéziratában az olvasható, hogy „az Úr félelme”, lásd a C1-es függ.-et, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 9:31-et.
Tábita: Az arámi Tábita név azt jelenti, hogy ’gazella’, és nyilvánvalóan egy héber szó (ceví·jáʹ) megfelelője, melynek jelentése ’nőstény gazella’ (Én 4:5; 7:3). A görög Dorkász név is ’gazellát’ jelent. Egy olyan tengeri kikötővárosban, mint amilyen Joppé is volt – ahol zsidók és nem zsidók vegyesen laktak –, Tábitát talán mindkét nevén ismerték, attól függően, hogy ki milyen nyelven beszélt. De az is előfordulhat, hogy Lukács a nem zsidó olvasói kedvéért fordította le a nevet.
köntöst: Vagy: „felsőruhát”. A görög hi·maʹti·on szó feltehetően egy bő köntöst jelentett, de sokszor egyszerűen csak egy téglalap alakú anyagra utalt.
Tábita, kelj fel!: Péter itt hasonlóan járt el, mint amikor Jézus feltámasztotta Jairus lányát (Mr 5:38–42; Lk 8:51–55). Ez az első feljegyzés egy olyan feltámadásról, melyet egy apostol hajtott végre. Ennek eredményeként sokan hívők lettek Joppéban (Cs 9:39–42).
Simonnál, a tímárnál: A tímárok állatbőrrel dolgoztak. A nyersbőrt mészoldatban áztatták, hogy el tudják távolítani a szőrt, valamint a hús- és zsírmaradványokat. Ezután a cserzés következett egy tömény folyadékban, hogy aztán a bőrből különféle tárgyakat lehessen készíteni. A cserzés folyamata kellemetlen szagokkal járt, és sok víz kellett hozzá. Talán ezért lakott Simon a tenger mellett, valószínűleg Joppé határában. A mózesi törvény szerint szertartásilag tisztátalan volt az, aki állati tetemekkel dolgozott (3Mó 5:2; 11:39). Ezért sok zsidó lenézte a tímárokat, és nem szívesen szállt volna meg egy ilyen embernél. Később a Talmud a trágyagyűjtésnél is alantasabb munkának nevezte a tímármesterséget. Ennek ellenére Péterben nem volt előítélet Simonnal szemben, hiszen megszállt nála. A nyitottsága érdekes előzménye volt annak a feladatnak, amelyet nem sokkal ezután kapott, vagyis hogy menjen el egy nem zsidó férfi otthonába. Némelyik tudós úgy véli, hogy a „tímár” szó görög megfelelője (bür·szeuszʹ) Simon másik neve volt.
Simonnál, a tímárnál: Lásd a Cs 10:6-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.
Multimédia

Az i. sz. I. században Damaszkusz városának minden bizonnyal hasonló alaprajza volt, mint amit itt láthatunk. Egy fontos kereskedelmi központ volt, és a közeli Barada folyóból (a 2Ki 5:12-ben Abana) nyert víz olyanná tette a város körüli területet, mintha egy oázis lenne. Damaszkuszban számtalan zsinagóga volt. Saul azzal a szándékkal jött a városba, hogy letartóztasson „bárkit, akit talál, aki az Úthoz tartozik”. Ezzel a kifejezéssel Jézus követőire utaltak (Cs 9:2; 19:9, 23; 22:4; 24:22). A Damaszkuszba vezető úton azonban a megdicsőített Jézus megjelent Saulnak. Ezután Saul egy ideig Damaszkuszban maradt egy Júdás nevű férfi házában, aki az Egyenesnek nevezett utcában lakott (Cs 9:11). Egy látomásban Jézus arra utasította Anániás tanítványt, hogy menjen Júdás házába, és adja vissza Saul látását. Ezek után Saul megkeresztelkedett. Ahelyett, hogy letartóztatta volna a zsidó keresztényeket, ő maga is az lett. Damaszkusz zsinagógáiban kezdte el prédikálni a jó hírt. Miután Arábiába utazott, majd pedig vissza Damaszkuszba, valószínűleg i. sz. 36-ban ismét Jeruzsálembe ment (Cs 9:1–6, 19–22; Ga 1:16, 17).
A. Damaszkusz
1. A Jeruzsálembe vezető út
2. Az Egyenesnek nevezett utca
3. Agora
4. Jupiter temploma
5. Színház
6. Zenei előadások színháza (?)
B. Jeruzsálem

Damaszkusz közelében Saul a földre esik, amikor elvakítja egy erős fény. Egy hangot hall, mely ezt mondja: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (Cs 9:3, 4; 22:6–8; 26:13, 14). Jézus ezzel meghiúsítja Saulnak azt a tervét, hogy letartóztassa Jézus tanítványait Damaszkuszban, és megkötözve Jeruzsálembe vigye őket. Saul mintegy 240 km-es útja Jeruzsálemből teljesen máshogy alakul, mint ahogy tervezte. Jézus üzenetének a hatására Saulból (később a római nevén, a Pál néven válik ismertté), a keresztények ádáz üldözőjéből a kereszténység egyik legbátrabb védelmezője lesz. A Cselekedetek könyve részletesen beszámol Pál buzgó szolgálatáról.

Tárzusz, ahol Saul (a későbbi Pál apostol) született, Cilicia vidékének kiemelkedő városa volt Kis-Ázsia délkeleti sarkában, amely a mai Törökország területén fekszik (Cs 9:11; 22:3). Tárzusz egy nagy és virágzó kereskedőváros volt, mely egy elsőrendű kelet–nyugati irányba vivő szárazföldi kereskedelmi út mellett feküdt. Ez az út átvezetett a Taurus-hegységen és a Kilikiai kapun (egy sziklába vájt keskeny hágó kocsiúttal). A városnak volt egy kikötője is, amely összekapcsolta a Küdnosz folyót a Földközi-tengerrel. Tárzusz a görög kultúra központja volt, és jelentős zsidó közösség élt ott. A fotón látható egy része azoknak az ókori romoknak, melyek az azonos nevű modern kori településen találhatóak. Ez a település kb. 16 km-re fekszik attól a helytől, ahol a Küdnosz folyó a Földközi-tengerbe ömlik. Tárzuszban a város története során számos neves személyiség járt, köztük Marcus Antonius, Kleopátra és Julius Caesar, valamint több császár. I. e. 51–50-ben Cicero, a római államférfi és író volt a város helytartója. Tárzusz a tudás székhelyeként is híressé vált az i. sz. I. században, olyannyira, hogy a görög földrajztudós, Sztrabón szerint ebben még Athént és Alexandriát is túlszárnyalta. Pál joggal mondhatta Tárzuszról, hogy „nem éppen jelentéktelen város” (Cs 21:39).

A kiterjedt római úthálózat elősegítette, hogy az első századi keresztények könnyebben el tudják vinni a jó hírt a birodalom minden szegletébe. Pál apostol kétségkívül rengeteg kilométert tett meg ezeken az utakon (Kol 1:23). A mellékelt ábra bemutatja, hogyan készült egy kikövezett római út. Először is kijelölték az út helyét. Majd az útépítők egy árkot ástak, melyet kő-, cement- és homokréteggel töltöttek fel. Ez lett az út alapja. Ezt követően az utakat nagy kőlapokkal rakták ki. Szegélyköveket is elhelyeztek, melyek biztosították, hogy a kövezet a helyén maradjon. A felhasznált anyagok, illetve az út íve lehetővé tette, hogy a víz lefolyjon az útról. Bizonyos távolságonként elvezető nyílásokat hagytak a szegélykövek között, így a víz az út menti vízelvezető árokba folyhatott. Az útépítők olyan kiváló munkát végeztek, hogy néhány út egészen napjainkig fennmaradt. Ám a legtöbb út nem volt ilyen jól kiépített a Római Birodalomban. Az utakat többnyire ledöngölt kavicsból csinálták.

Az itt látható szöveg Theodotosz-feliratként ismert, melyet egy 72 cm hosszú és 42 cm széles mészkőlapra véstek. A XX. század elején bukkantak rá a jeruzsálemi Ófel dombján. Görögül íródott, és Theodotoszra, egy papra utal, aki „zsinagógát [épített], hogy benne a Törvényt olvassák, a parancsolatokat tanítsák”. A feliratot még azelőttre datálják, hogy Jeruzsálem i. sz. 70-ben elpusztult. Megerősíti, hogy az i. sz. I. században voltak görögül beszélő zsidók Jeruzsálemben (Cs 6:1). Egyesek szerint ez a zsinagóga volt az úgynevezett Felszabadítottak zsinagógája (Cs 6:9). A felirat azt is megemlíti, hogy Theodotosz, valamint az apja és a nagyapja is az ar·khi·szü·naʹgó gosz (a zsinagóga vezetője) címet viselte. Erre a címre a Keresztény görög iratok többször is utal (Mr 5:35; Lk 8:49; Cs 13:15; 18:8, 17). A felirat arról is beszámol, hogy Theodotosz szálláshelyet épített azoknak, akik más országokból érkeztek látogatóba. Ezt a szálláshelyet valószínűleg a Jeruzsálembe érkező zsidók vették igénybe, különösen azok, akik az évenkénti ünnepekre érkeztek (Cs 2:5).

Ebben a videóban Joppé kikötője látható. A város a Földközi-tenger partján fekszik félúton a Kármel-hegy és Gáza között. A mai Jáfó (arabul Jaffa) 1950-ben lett összevonva Tel-Avivval. Most Tel-Aviv-Jaffa áll az ókori város helyén. Joppé egy kb. 35 m magas sziklás dombra épült, a kikötőjét pedig egy alacsony sziklazátony alkotja a parttól kb. 100 m-re. A tírusziak Salamon templomának az építéséhez Joppéba úsztatták a Libanon erdőiben kivágott fákat (2Kr 2:16). Később, amikor Jónás próféta menekülni próbált a megbízatása elől, Joppéban szállt hajóra, hogy Társisba utazzon (Jón 1:3). Az i. sz. I. században volt egy keresztény gyülekezet Joppéban. Idetartozott Dorkász (Tábita) is, akit Péter feltámasztott (Cs 9:36–42). És itt kapta Péter azt a látomást – amikor a tímár, Simon házában volt –, mely felkészítette arra, hogy a nem zsidó Kornéliusznak prédikáljon (Cs 9:43; 10:6, 9–17).

Néhány lakóháznak Izraelben volt egy felső szintje is. Bentről egy létrán vagy egy falépcsőn, kintről pedig egy kőlépcsőn vagy egy létrán lehetett feljutni a szobába. Egy nagy, felső szobában – feltehetőleg olyanban, mint amilyen a képen is látható – ünnepelte meg Jézus az utolsó pászkát a tanítványaival, majd vezette be az Úr vacsorájának a megtartását (Lk 22:12, 19, 20). I. sz. 33 pünkösdjén kb. 120 tanítvány minden valószínűség szerint egy jeruzsálemi ház felső szobájában volt, amikor megkapta Isten szellemét (Cs 1:13, 15; 2:1–4).

A bibliai időkben a ruha volt az emberek egyik legfontosabb tulajdona. Dorkász nagylelkűen „ruhát és köntöst” készített az özvegyeknek (Cs 9:39). A „ruhá”-nak fordított görög szó (khi·tónʹ) egyfajta tunikára utal, és „alsóruhá”-nak (1.) is lehet fordítani. A görög és a római szokások szerint a férfiak általában rövid tunikát hordtak, a nők pedig bokáig érőt. A „köntös”-nek fordított görög főnevet (hi·maʹti·on) úgy is vissza lehet adni, hogy „felsőruha” (2.). Ez egy olyan ruhadarabra utal, melyet többnyire a tunika, vagyis az alsóruha felett viseltek.