Cselekedetek 9:1–43
Lábjegyzetek
Jegyzetek
Saul: Lásd a Cs 7:58-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.
a főpaphoz: Vagyis Kajafáshoz. (Lásd a Cs 4:6-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)
leveleket: Az i. sz. I. században az emberek megbízható forrásból származó levelek alapján mutattak be egy idegent, és igazolták a kilétét vagy a hatáskörét (Ró 16:1; 2Ko 3:1–3). A Rómában élő zsidók is erre a szokásra utaltak (Cs 28:21). Azok a levelek, melyeket Saul a főpaptól kért, és melyek a damaszkuszi zsinagógáknak szóltak, felhatalmazták, hogy üldözze a zsidó keresztényeket abban a városban (Cs 9:1, 2). Ezek a levelek nyilvánvalóan azt a kérést tartalmazták, hogy a zsinagógák Damaszkuszban támogassák Sault a keresztények elleni hadjáratában.
Damaszkuszban: A mai Szíria területén fekszik. Úgy tartják, hogy ez a város az egyik legrégibb a világon, melyet az alapításától fogva folyamatosan laknak. Valószínű, hogy Ábrahám patriarcha is elment Damaszkusz mellett, vagy át is ment a városon, amikor délre ment, Kánaán felé. Útközben a háznépébe fogadta „a damaszkuszi” Eliézert, hogy a szolgája legyen (1Mó 15:2). Damaszkusz ezután csak közel ezer év múlva jelenik meg a bibliai feljegyzésekben. (Lásd a Szójegyzékben az „Arám, arameus” címszót.) Ekkor a szírek (arameusok) hadban álltak Izraellel, és ellenségek voltak (1Ki 11:23–25). Az I. században Damaszkusz a Szíria nevű római tartomány területén helyezkedett el. Akkorra kb. 20000 zsidó lakott a városban, és több zsinagógája is volt. Saul talán azért vette célba az ott lakó keresztényeket, mert a városnál fontos útvonalak keresztezték egymást, és attól tartott, hogy a keresztény tanítások gyorsan elterjedhetnek onnan. (Lásd a B13-as függ.-et.)
az Úthoz: Ezzel a megnevezéssel a Cselekedetek könyve a keresztény életútra, illetve a keresztény gyülekezetre utal. Talán Jézusnak a Jn 14:6-ban feljegyzett kijelentésén alapul: „Én vagyok az út”. Jézus követőit úgy is nevezték, hogy „az Úthoz” tartozók, mivel Jézus nyomdokait követték (Cs 19:9). Az életük az egyetlen igaz Isten, Jehova imádata köré összpontosult. Ezenkívül a Jézus Krisztusba vetett hit is meghatározó volt az életükben. Valamivel i. sz. 44 után a szíriai Antiókiában Jézus tanítványait „Isten irányításának köszönhetően” keresztényeknek nevezték (Cs 11:26). Ám Lukács még ezután is úgy beszélt a gyülekezetről, hogy „az Út” vagy „ez az Út” (Cs 19:23; 22:4; 24:22; lásd a Cs 18:25; 19:23-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket).
hallották. . . a hangot: A Cs 22:6–11-ben Pál maga meséli el, hogy mi történt vele a damaszkuszi úton. Úgy kapunk teljes képet a történtekről, ha összevetjük a két beszámolót. Mindkét helyen ugyanaz a görög szó szerepel, csak más nyelvtani szerkezetben. A görög phó·néʹ szó jelentheti azt, hogy valaki ’csak hall egy hangot’ vagy ’tisztán hallja a szavakat’. Itt a nyelvtani szerkezet alapján a kifejezés azt jelenti, hogy ’csak hall egy hangot’. (A Cs 22:9-ben más szerkezetben szerepel ez a szó, és azt jelenti, hogy ’a beszélőnek a szavait nem hallja tisztán’.) Tehát a Pállal lévők hallottak ugyan egy hangot, de nem értették tisztán a szavakat. Vagyis nem úgy hallották a hangot, ahogy Pál (Cs 26:14; lásd a Cs 22:9-hez tartozó magyarázó jegyzetet).
az Egyenesnek nevezett utcába: Ez az egyetlen utca, melyet név szerint megemlít a Keresztény görög iratok. Úgy tartják, hogy ez a főútvonal szelte át kelet–nyugati irányban Damaszkuszt, melynek az i. sz. I. században rácsos városszerkezete volt. Az utca megközelítőleg 1,5 km hosszú és 26 m széles volt, gyalogossávokkal együtt. Feltehetőleg oszlopok szegélyezték. Egy főútvonal még ma is átszeli ennek az ókori római városnak a maradványait, és az ókori római Via Recta, vagyis Egyenes utca útvonalát követi.
látomásban: Ez a szó számos ókori kéziratban szerepel.
letartóztassa: Vagy: „bebörtönözze”. Szó szerint: „megkötözze”; „bilincsbe verje”. (Vesd össze: Kol 4:3.)
az izraelitáknak: Vagy: „Izrael népének”. Szó szerint: „Izrael fiainak”. (Lásd a Szójegyzékben az „Izrael” címszót.)
egy kosárban: Lukács itt a görög szphü·riszʹ szóval él, melyet Máté és Márk is használ az evangéliumában arra a hét kosárra, melybe összeszedték a maradékot, miután Jézus jóllakatott 4000 férfit. (Lásd a Mt 15:37-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Ez egy nagyobb kosárra utal. Amikor Pál apostol a meneküléséről beszélt a korintuszi keresztényeknek, a görög szar·gaʹné szót használta, mely kötélből font kosarat vagy vesszőkosarat jelent. Mindkét görög szó ugyanolyan típusú nagy kosárra utal (2Ko 11:32, 33, lábj.).
szabadon járt-kelt: Vagy: „élte a mindennapi életét”. Szó szerint: „bement és kiment”. Ez a kifejezés egy sémi idiómára emlékeztet, és arra utal, hogy valaki szabadon végzi a mindennapi tevékenységeit, vagy akadály nélkül együtt lehet másokkal. (Vesd össze: 5Mó 28:6, 19; Zs 121:8, lábj.; lásd a Cs 1:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)
a görögül beszélő zsidókkal: Szó szerint: „a hellenistákkal”. Ők minden bizonnyal olyan zsidók voltak, akik nem héberül, hanem görögül beszéltek. Valószínűleg a Római Birodalom különböző részeiről jöttek Jeruzsálembe. A Cs 6:1-ben ez a kifejezés keresztényekre vonatkozik, de itt, a Cs 9:29-ben a szövegkörnyezetből kiderül, hogy ezek a zsidók nem voltak Krisztus tanítványai. A Theodotosz-felirat, melyre a jeruzsálemi Ófel dombján bukkantak rá, megerősíti, hogy sok görögül beszélő zsidó jött Jeruzsálembe. (Lásd a Cs 6:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)
kifejezték a mélységes tiszteletüket Jehova iránt: Szó szerint: „az Úr félelmében jártak”. A Héber iratokban a „Jehova félelme” szókapcsolat gyakran előfordul a ’félelem’ jelentésű héber szó és a tetragram összetételeként. (Néhány példa erre: 2Kr 19:7, 9, lábj.; Zs 19:9, lábj.; 111:10, lábj.; Pl 2:5, lábj.; 8:13, lábj.; 9:10, lábj.; 10:27, lábj.; 19:23, lábj.; Ézs 11:2, 3, lábj.) „Az Úr félelme” kifejezés viszont egyszer sem szerepel a Héber iratok szövegében. Arról, hogy az Új világ fordításban miért a „mélységes tisztelet Jehova iránt” kifejezés áll a főszövegben, noha a Cs 9:31 legtöbb görög kéziratában az olvasható, hogy „az Úr félelme”, lásd a C1-es függ.-et, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 9:31-et.
Tábita: Az arámi Tábita név azt jelenti, hogy ’gazella’, és nyilvánvalóan egy héber szó (ceví·jáʹ) megfelelője, melynek jelentése ’nőstény gazella’ (Én 4:5; 7:3). A görög Dorkász név is ’gazellát’ jelent. Egy olyan tengeri kikötővárosban, mint amilyen Joppé is volt – ahol zsidók és nem zsidók vegyesen laktak –, Tábitát talán mindkét nevén ismerték, attól függően, hogy ki milyen nyelven beszélt. De az is előfordulhat, hogy Lukács a nem zsidó olvasói kedvéért fordította le a nevet.
köntöst: Vagy: „felsőruhát”. A görög hi·maʹti·on szó feltehetően egy bő köntöst jelentett, de sokszor egyszerűen csak egy téglalap alakú anyagra utalt.
Tábita, kelj fel!: Péter itt hasonlóan járt el, mint amikor Jézus feltámasztotta Jairus lányát (Mr 5:38–42; Lk 8:51–55). Ez az első feljegyzés egy olyan feltámadásról, melyet egy apostol hajtott végre. Ennek eredményeként sokan hívők lettek Joppéban (Cs 9:39–42).
Simonnál, a tímárnál: Lásd a Cs 10:6-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.
Multimédia
Az i. sz. I. században Damaszkusz városának minden bizonnyal hasonló alaprajza volt, mint amit itt láthatunk. Egy fontos kereskedelmi központ volt, és a közeli Barada folyóból (a 2Ki 5:12-ben Abana) nyert víz olyanná tette a város körüli területet, mintha egy oázis lenne. Damaszkuszban számtalan zsinagóga volt. Saul azzal a szándékkal jött a városba, hogy letartóztasson „bárkit, akit talál, aki az Úthoz tartozik”. Ezzel a kifejezéssel Jézus követőire utaltak (Cs 9:2; 19:9, 23; 22:4; 24:22). A Damaszkuszba vezető úton azonban a megdicsőített Jézus megjelent Saulnak. Ezután Saul egy ideig Damaszkuszban maradt egy Júdás nevű férfi házában, aki az Egyenesnek nevezett utcában lakott (Cs 9:11). Egy látomásban Jézus arra utasította Anániás tanítványt, hogy menjen Júdás házába, és adja vissza Saul látását. Ezek után Saul megkeresztelkedett. Ahelyett, hogy letartóztatta volna a zsidó keresztényeket, ő maga is az lett. Damaszkusz zsinagógáiban kezdte el prédikálni a jó hírt. Miután Arábiába utazott, majd pedig vissza Damaszkuszba, valószínűleg i. sz. 36-ban ismét Jeruzsálembe ment (Cs 9:1–6, 19–22; Ga 1:16, 17).
A. Damaszkusz
1. A Jeruzsálembe vezető út
2. Az Egyenesnek nevezett utca
3. Agora
4. Jupiter temploma
5. Színház
6. Zenei előadások színháza (?)
B. Jeruzsálem
Damaszkusz közelében Saul a földre esik, amikor elvakítja egy erős fény. Egy hangot hall, mely ezt mondja: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (Cs 9:3, 4; 22:6–8; 26:13, 14). Jézus ezzel meghiúsítja Saulnak azt a tervét, hogy letartóztassa Jézus tanítványait Damaszkuszban, és megkötözve Jeruzsálembe vigye őket. Saul mintegy 240 km-es útja Jeruzsálemből teljesen máshogy alakul, mint ahogy tervezte. Jézus üzenetének a hatására Saulból (később a római nevén, a Pál néven válik ismertté), a keresztények ádáz üldözőjéből a kereszténység egyik legbátrabb védelmezője lesz. A Cselekedetek könyve részletesen beszámol Pál buzgó szolgálatáról.
Tárzusz, ahol Saul (a későbbi Pál apostol) született, Cilicia vidékének kiemelkedő városa volt Kis-Ázsia délkeleti sarkában, amely a mai Törökország területén fekszik (Cs 9:11; 22:3). Tárzusz egy nagy és virágzó kereskedőváros volt, mely egy elsőrendű kelet–nyugati irányba vivő szárazföldi kereskedelmi út mellett feküdt. Ez az út átvezetett a Taurus-hegységen és a Kilikiai kapun (egy sziklába vájt keskeny hágó kocsiúttal). A városnak volt egy kikötője is, amely összekapcsolta a Küdnosz folyót a Földközi-tengerrel. Tárzusz a görög kultúra központja volt, és jelentős zsidó közösség élt ott. A fotón látható egy része azoknak az ókori romoknak, melyek az azonos nevű modern kori településen találhatóak. Ez a település kb. 16 km-re fekszik attól a helytől, ahol a Küdnosz folyó a Földközi-tengerbe ömlik. Tárzuszban a város története során számos neves személyiség járt, köztük Marcus Antonius, Kleopátra és Julius Caesar, valamint több császár. Mialatt Cicero, a római államférfi és író i. e. 51–50-ben Cilicia kormányzója volt, időnként itt lakott. Tárzusz a tudás székhelyeként is híressé vált az i. sz. I. században, olyannyira, hogy a görög földrajztudós, Sztrabón szerint ebben még Athént és Alexandriát is túlszárnyalta. Pál joggal mondhatta Tárzuszról, hogy „nem éppen jelentéktelen város” (Cs 21:39).
A kiterjedt római úthálózat elősegítette, hogy az első századi keresztények könnyebben el tudják vinni a jó hírt a birodalom minden szegletébe. Pál apostol kétségkívül rengeteg kilométert tett meg ezeken az utakon (Kol 1:23). A mellékelt ábra bemutatja, hogyan készült egy kikövezett római út. Először is kijelölték az út helyét. Majd az útépítők egy árkot ástak, melyet kő-, cement- és homokréteggel töltöttek fel. Ez lett az út alapja. Ezt követően az utakat nagy kőlapokkal rakták ki. Szegélyköveket is elhelyeztek, melyek biztosították, hogy a kövezet a helyén maradjon. A felhasznált anyagok, illetve az út íve lehetővé tette, hogy a víz lefolyjon az útról. Bizonyos távolságonként elvezető nyílásokat hagytak a szegélykövek között, így a víz az út menti vízelvezető árokba folyhatott. Az útépítők olyan kiváló munkát végeztek, hogy néhány út egészen napjainkig fennmaradt. Ám a legtöbb út nem volt ilyen jól kiépített a Római Birodalomban. Az utakat többnyire ledöngölt kavicsból csinálták.
Az itt látható szöveg Theodotosz-feliratként ismert, melyet egy 72 cm hosszú és 42 cm széles mészkőlapra véstek. A XX. század elején bukkantak rá a jeruzsálemi Ófel dombján. Görögül íródott, és Theodotoszra, egy papra utal, aki „zsinagógát [épített], hogy benne a Törvényt olvassák, a parancsolatokat tanítsák”. A feliratot még azelőttre datálják, hogy Jeruzsálem i. sz. 70-ben elpusztult. Megerősíti, hogy az i. sz. I. században voltak görögül beszélő zsidók Jeruzsálemben (Cs 6:1). Egyesek szerint ez a zsinagóga volt az úgynevezett Felszabadítottak zsinagógája (Cs 6:9). A felirat azt is megemlíti, hogy Theodotosz, valamint az apja és a nagyapja is az ar·khi·szü·naʹgó gosz (a zsinagóga vezetője) címet viselte. Erre a címre a Keresztény görög iratok többször is utal (Mr 5:35; Lk 8:49; Cs 13:15; 18:8, 17). A felirat arról is beszámol, hogy Theodotosz szálláshelyet épített azoknak, akik más országokból érkeztek látogatóba. Ezt a szálláshelyet valószínűleg a Jeruzsálembe érkező zsidók vették igénybe, különösen azok, akik az évenkénti ünnepekre érkeztek (Cs 2:5).
Ebben a videóban Joppé kikötője látható. A város a Földközi-tenger partján fekszik félúton a Kármel-hegy és Gáza között. A mai Jáfó (arabul Jaffa) 1950-ben lett összevonva Tel-Avivval. Most Tel-Aviv-Jaffa áll az ókori város helyén. Joppé egy kb. 35 m magas sziklás dombra épült, a kikötőjét pedig egy alacsony sziklazátony alkotja a parttól kb. 100 m-re. A tírusziak Salamon templomának az építéséhez Joppéba úsztatták a Libanon erdőiben kivágott fákat (2Kr 2:16). Később, amikor Jónás próféta menekülni próbált a megbízatása elől, Joppéban szállt hajóra, hogy Társisba utazzon (Jón 1:3). Az i. sz. I. században volt egy keresztény gyülekezet Joppéban. Idetartozott Dorkász (Tábita) is, akit Péter feltámasztott (Cs 9:36–42). És itt kapta Péter azt a látomást – amikor a tímár, Simon házában volt –, mely felkészítette arra, hogy a nem zsidó Kornéliusznak prédikáljon (Cs 9:43; 10:6, 9–17).
Néhány lakóháznak Izraelben volt egy felső szintje is. Bentről egy létrán vagy egy falépcsőn, kintről pedig egy kőlépcsőn vagy egy létrán lehetett feljutni a szobába. Egy nagy, felső szobában – feltehetőleg olyanban, mint amilyen a képen is látható – ünnepelte meg Jézus az utolsó pászkát a tanítványaival, majd vezette be az Úr vacsorájának a megtartását (Lk 22:12, 19, 20). I. sz. 33 pünkösdjén kb. 120 tanítvány minden valószínűség szerint egy jeruzsálemi ház felső szobájában volt, amikor megkapta Isten szellemét (Cs 1:13, 15; 2:1–4).
A bibliai időkben a ruha volt az emberek egyik legfontosabb tulajdona. Dorkász nagylelkűen „ruhát és köntöst” készített az özvegyeknek (Cs 9:39). A „ruhá”-nak fordított görög szó (khi·tónʹ) egyfajta tunikára utal, és „alsóruhá”-nak (1.) is lehet fordítani. A görög és a római szokások szerint a férfiak általában rövid tunikát hordtak, a nők pedig bokáig érőt. A „köntös”-nek fordított görög főnevet (hi·maʹti·on) úgy is vissza lehet adni, hogy „felsőruha” (2.). Ez egy olyan ruhadarabra utal, melyet többnyire a tunika, vagyis az alsóruha felett viseltek.