Apostolok cselekedetei: A görög Praʹxeisz A·po·sztoʹlón cím megtalálható néhány i. sz. II. századból való kéziratban, noha nincs rá bizonyíték, hogy a könyvnek eredetileg volt címe. A könyv Lukács evangéliumának a folytatása. (Lásd a Cs 1:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Elsősorban Péter és Pál tetteiről szól, nem pedig az összes apostoléiról. Ez egy megbízható és átfogó történelmi beszámoló a keresztény gyülekezet látványos megalakulásáról és gyors fejlődéséről. Eleinte a zsidók voltak a gyülekezet tagjai, majd a szamáriaiak és a nem zsidók is. (Lásd a Mt 16:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) A Cselekedetek könyve történelmi háttérrel szolgál a Keresztény görög iratok ihletett leveleihez is.

Az első beszámolót: Lukács itt a Jézus életéről szóló evangéliumára utal. Az evangéliumának az a fő témája, hogy „mi mindent tett és tanított Jézus”. A Cselekedetek könyvében Lukács ott folytatja a történetet, ahol előzőleg abbahagyta, és feljegyzi, hogy mit mondtak és tettek Jézus követői. A két beszámoló stílusa és szóhasználata hasonló, és mindkettő Teofilusznak van címezve. Lukács nem jelenti ki egyértelműen, hogy Teofilusz Krisztus tanítványa volt-e. (Lásd a Lk 1:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) A Cselekedetek könyvének az elején Lukács összefoglal sok olyan eseményt, melyet az evangéliuma végén jegyzett fel. Ez világosan azt mutatja, hogy a második beszámolója az első folytatása. Az összefoglalójának azonban némileg eltérő a szóhasználata, és néhány új információ is található benne. (Vesd össze a Lk 24:49-et a Cs 1:1–12-vel.)

Teofilusz: Mind Lukács evangéliuma, mind az Apostolok cselekedetei ennek a férfinak van címezve. A Lk 1:3-ban a neve előtt az a jelző áll, hogy „igen nagyra becsült”. (Lásd a Lk 1:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet, mely bővebben ír erről a kifejezésről és Teofiluszról.)

Isten királyságáról: Az egész Biblia legfőbb témája, Jehova királysága, végigvonul a Cselekedetek könyvén is (Cs 8:12; 14:22; 19:8; 20:25; 28:31). A könyv kiemeli, hogy az apostolok „alaposan tanúskodtak” a királyságról, és teljesen ellátták a szolgálatukat (Cs 2:40; 5:42; 8:25; 10:42; 20:21, 24; 23:11; 26:22; 28:23).

időkről vagy időszakokról: Itt kétféle szempontból történik utalás az időre. A többes számú görög khroʹnosz szó, mely időknek lett fordítva, egy meghatározatlan hosszúságú időszakot jelölhet, akár hosszút, akár rövidet. A görög kai·roszʹ szóval (olykor „meghatározott idő[k]”-nek van fordítva; itt a többes száma úgy van visszaadva, hogy időszakok) gyakran Isten által kijelölt jövőbeli időszakokra utalnak, különösen Krisztus jelenlétével és királyságával kapcsolatban (Cs 3:19; 1Te 5:1; lásd a Mr 1:15-höz és a Lk 21:24-hez tartozó magyarázó jegyzeteket).

amelyekről csak az Atyának van hatalma dönteni: Vagy: „amelyeket az Atya a saját fennhatósága alá helyezett”. Ez a kifejezés arra utal, hogy Jehova magának tartja fenn azt a jogot, hogy kijelölje a szándéka beteljesedésének idejét vagy időszakait. Neki van egy időterve, amelyhez mindig ragaszkodik. Jézus a halála előtt azt mondta, hogy akkor még a Fiú sem tudta, „melyik az a nap, és melyik az az óra”, amikor a vég eljön, „csak az Atya” (Mt 24:36; Mr 13:32).

a szent szellem: Vagy: „a szent tevékeny erő”. A Cselekedetek könyvében a „szent szellem” kifejezés több mint 40-szer fordul elő, és a „szellem” szó (görögül pneuʹma) ezenkívül még legalább 15-ször Isten szent szellemére utal benne. (Például lásd a Cs 2:4, 17, 18; 5:9; 11:28; 21:4-et; lásd még a Szójegyzékben a „Szellem” címszót.) Vagyis ez a bibliai könyv újra meg újra egyértelművé teszi, hogy a világméretű prédikáló- és tanítványképző munka, melyet Jézus követőinek kell elvégezniük, egyedül Isten tevékeny erejének a segítségével valósulhat meg. (Vesd össze a Mr 1:12-höz tartozó magyarázó jegyzettel.)

tanúim: Jézus első tanítványai hűséges zsidókként már Jehova tanúi voltak, hiszen tanúskodtak arról, hogy Jehova az egyetlen igaz Isten (Ézs 43:10–12; 44:8). Most már viszont Jehováról is, és Jézusról is tanúskodniuk kellett. Beszélniük kellett arról, hogy milyen fontos szerepet játszik Jézus abban, hogy Jehova neve meg legyen szentelve a messiási királyság által. Ez Jehova szándékának egy újabb részlete volt. János evangéliumát nem számítva a Cselekedetek könyve többször használja a „tanú” (marʹtüsz), „tanúskodik” (mar·tü·reʹó) és „alaposan tanúskodik” (di·a·mar·tüʹro·mai) kifejezések görög megfelelőit, mint bármely más bibliai könyv. (Lásd a Jn 1:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) A Cselekedetek könyvén végigvonul az a gondolat, hogy valaki tanúja valaminek, amit látott, illetve alaposan tanúskodik Isten szándékáról, melyben fontos szerepet játszik a királyság és Jézus (Cs 2:32, 40; 3:15; 4:33; 5:32; 8:25; 10:39; 13:31; 18:5; 20:21, 24; 22:20; 23:11; 26:16; 28:23). Néhány I. századi keresztény úgy tanúskodott Jézus életéről, haláláról és feltámadásáról, hogy a szemtanúi voltak ezeknek, vagyis megerősítették ezeket a történelmi tényeket (Cs 1:21, 22; 10:40, 41). Akik később kezdtek hinni Jézusban, úgy tanúskodtak, hogy elmondták másoknak az életének, a halálának és a feltámadásának a jelentőségét (Cs 22:15; lásd a Jn 18:37-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

a föld legtávolabbi részéig: Vagy: „a föld végéig (végső határáig)”. Ugyanez a görög kifejezés található a Cs 13:47-ben, mely idézi az Ézs 49:6-ban szereplő próféciát, ahol a görög Septuaginta szintén ezt a kifejezést használja. Jézusnak a Cs 1:8-ban olvasható kijelentése is erre a próféciára utal, mely megjövendölte, hogy Jehova szolgája „nemzetek világosságául” lesz, hogy a szabadítás eljusson „a föld végéig”. Ez összhangban van Jézus korábbi szavaival, melyek szerint a követői nagyobb dolgokat tesznek majd nála. (Lásd a Jn 14:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) Továbbá abba is beleillik, hogy Jézus elmondása szerint a keresztény prédikálómunka világméreteket fog ölteni. (Lásd a Mt 24:14; 26:13; 28:19-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

két férfi fehér ruhában: Ez az angyalokra utal. (Vesd össze: Lk 24:4, 23.) A Cselekedetek könyvének az eredeti szövegében az „angyal” kifejezés (görögül anʹge·losz) 21-szer szerepel, elsőként a Cs 5:19-ben.

az égre: A görög u·ra·noszʹ szó, mely háromszor szerepel ebben a versben, utalhat a szó szerinti égre is, de a jelképes égre is.

ugyanúgy fog eljönni: Az „eljön”-nek fordított görög szó (erʹkho·mai) gyakran szerepel a Szentírásban különböző jelentéstartalommal. A kifejezés néhány szövegkörnyezetben arra utal, hogy Jézus mint bíró jön el, hogy kimondja és végrehajtsa az ítéletét a nagy nyomorúság idején (Mt 24:30; Mr 13:26; Lk 21:27). Ez a görög szó Jézussal kapcsolatban nem csak erre az eseményre vonatkozik (Mt 16:28–17:2; 21:5, 9; 23:39; Lk 19:38). Ezért a szövegkörnyezet határozza meg, hogy itt milyen értelemben szerepel. Az angyalok azt mondták, hogy Jézus „ugyanúgy” (görögül troʹposz) fog „eljönni”, vagyis visszatérni, mint ahogy elment. Ez a görög szó nem azt jelenti, hogy ugyanolyan alakban, formában vagy testben fog eljönni, hanem ugyanazon a módon. Ahogy a szövegkörnyezetből kiderül, a világ általában véve nem látta azt, hogy hogyan ment el Jézus. Csak az apostolok tudták, hogy Jézus elhagyta a föld közelségét, hogy visszatérjen az Atyjához az égbe. Jézus arra gondolt, hogy nem úgy fog visszatérni Isten királyságának a királyaként, hogy az mindenkinek nyilvánvaló lesz; kizárólag a tanítványai fogják tudni, hogy ez megtörtént (Lk 17:20; lásd a magyarázó jegyzetet). A Jel 1:7-ben említett „eljön” másra utal. Akkor „minden szem meglátja őt” (Jel 1:7). Tehát a Cs 1:11 szövegkörnyezetének a fényében az „eljön” kifejezés itt nyilvánvalóan arra vonatkozik, hogy Jézus a jelenléte kezdetén láthatatlanul eljön királyként (Mt 24:3).

egy sabbatnapi útra: Vagyis akkora távolságra, melyet egy izraelita sabbatnapon megtehetett. A kifejezés itt az Olajfák hegye és Jeruzsálem városa közti távolsággal van kapcsolatban. A törvény korlátozta az utazást sabbatnapon, de nem szabta meg, hogy mekkora távolságot lehet megtenni (2Mó 16:29). Idővel a rabbinikus forrásművek kb. 2000 könyökben (890 m) határozták meg ezt egy zsidó számára. Álláspontjukat egyrészt a 4Mó 35:5-re alapozták, melyben az áll, hogy „mérjetek ki a városon kívül. . . 2000 könyököt”; másrészt a Jzs 3:3, 4-ben található kijelentésre, ahol az izraeliták arra kaptak parancsot, hogy a ládától tartsanak mintegy 2000 könyök távolságot. A rabbik úgy érveltek, hogy az izraeliták elutazhattak ekkora távolságra sabbaton, hogy a hajléknál imádják Istent (4Mó 28:9, 10). Valószínűleg amiatt, hogy kétféle kiindulási pontot vett alapul, Josephus a Jeruzsálem és az Olajfák hegye közti távolságot egyszer 5 stadionnyinak (925 m), másszor pedig 6 stadionnyinak (1110 m) adja meg. Bármelyikről legyen is szó, a távolság nagyjából megegyezik a rabbik által meghatározott sabbatnapi út hosszával, és összhangban van Lukács leírásával ebben a versben.

a buzgó: Ezzel a névvel különböztetik meg Simon apostolt Simon Péter apostoltól (Lk 6:14, 15). A görög zé·ló·tészʹ szó, mely itt és a Lk 6:15-ben szerepel, azt jelenti, hogy ’vakbuzgó’, ’rajongó’. A Mt 10:4-ben és a Mr 3:18-ban található beszámolókban a „Kananei” kifejezés áll, mely vélhetően héber vagy arámi eredetű, és szintén azt jelenti, hogy ’vakbuzgó’, ’rajongó’. Bár lehetséges, hogy Simon korábban a zelótákhoz, egy rómaiakkal szemben álló zsidó párthoz tartozott, de valószínűleg a buzgalmáért és a lelkesedéséért kapta ezt a nevet.

testvéreivel: Vagyis Jézus féltestvéreivel. A négy evangéliumban, az Apostolok cselekedeteiben, valamint Pál két levelében meg vannak említve „az Úr testvérei”, „a testvérei” és „a húgai”, továbbá négy testvérének a neve is fel van sorolva: Jakab, József, Simon és Júdás (1Ko 9:5; Ga 1:19; Mt 12:46; 13:55, 56; Mr 3:31; Lk 8:19; Jn 2:12). A testvérei mind Jézus csoda útján történt születése után születtek. A bibliatudósok többsége elfogadja az arra vonatkozó bizonyítékokat, hogy Jézusnak legalább négy öccse és két húga volt, akik József és Mária természetes úton fogant gyermekei voltak. (Lásd a Mt 13:55-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

a testvérek: Időnként a Biblia egy keresztény férfira „testvér”-ként, egy keresztény nőre pedig „testvérnő”-ként utal (1Ko 7:14, 15). Máskor viszont, ahogy ebben a szövegkörnyezetben is, a „testvérek” szó férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik (Cs 1:13, 14). Általánosságban véve a „testvérek” kifejezéssel üdvözöltek egy csoportot, ha férfiak és nők is voltak benne, vagyis nem csak férfiakra használták (Ró 1:13; 1Te 1:4). Ebben az értelemben szerepel ez a szó az ihletett keresztény levelek többségében. Az előző versben (Cs 1:14) a görög a·del·phoszʹ szó többes száma Jézus féltestvéreire utal, József és Mária fiatalabb fiaira. (Lásd a Mt 13:55-höz és a Cs 1:14-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

fő: Szó szerint: „név sokasága”. Ebben a szövegkörnyezetben a névnek fordított görög szó (oʹno·ma) egy személyre utal. Ugyanebben az értelemben szerepel a Jel 3:4 lábjegyzetében is.

Férfiak, testvérek: Az előző verssel ellentétben itt a „testvérek” kifejezés a „férfiak”-nak fordított görög szóval (a·nérʹ) együtt szerepel. Ezeknek a szavaknak az összetétele arra utalhat, hogy Péter csak a gyülekezet férfi tagjaihoz szólt, amikor arról döntöttek, hogy ki legyen apostol Iskariót Júdás helyett.

fejjel lefelé zuhanva a teste széthasadt: Máté a beszámolójában azt írta, hogy Júdás „felakasztotta magát”, rámutatva ezzel, hogy hogyan követte el az öngyilkosságot (Mt 27:5). Lukács pedig itt arról számol be, hogy mi történt utána. Ha a két elbeszélést összekapcsoljuk, akkor abból azt láthatjuk, hogy Júdás felakasztotta magát egy sziklához közel, de aztán a kötél elszakadt, vagy a faág letörött, és ő lezuhant, a teste pedig széthasadt az alatta levő sziklákon. Jeruzsálem körül sziklás és meredek volt a terület, ami alátámasztja ezt a következtetést.

felvigyázói tisztségét: Vagy: „felvigyázói kinevezését”. Az itt használt görög e·pi·szko·péʹ szó rokonságban áll a ’felvigyázó’ jelentésű e·piʹszko·posz főnévvel és a Héb 12:15-ben szereplő e·pi·szko·peʹó igével, mely „gondosan ügyel”-nek lett fordítva. Péter a Zs 109:8-at idézi a javaslata alátámasztására, hogy valaki töltse be a hűtlen Júdás apostol megüresedett helyét. Ott a héber pequd·dáʹ szó szerepel, melyet úgy lehetne visszaadni, hogy „felvigyázói tisztség”; „felügyelés”; „felvigyázók” (4Mó 4:16; Ézs 60:17). A Zs 109:8-ban a Septuaginta (108:8, LXX) ezt a héber szót azzal a görög szóval adja vissza, melyet Lukács itt használ. Péternek ebből az ihletett kijelentéséből egyértelmű, hogy az apostoloknak felvigyázói tisztségük vagy kinevezésük volt. Közvetlenül Jézus nevezte ki őket (Mr 3:14). Ezért i. sz. 33 pünkösdjén a keresztény gyülekezetnek – mely egy nap alatt kb. 120 főről mintegy 3000-re nőtt – 12 felvigyázója volt a megalakulásakor (Cs 1:15; 2:41). Ezután másokat is kineveztek felvigyázóknak, hogy segítsenek gondot viselni a növekvő gyülekezetről. Ám az apostolok felvigyázói tisztsége különleges volt, mivel Jehova nyilvánvalóan azt akarta, hogy a 12 apostol legyen a jövőben az új Jeruzsálem „12 alapköve” (Jel 21:14; lásd a Cs 20:28-hoz tartozó magyarázó jegyzetet).

közöttünk tevékenykedett: Szó szerint: „közöttünk járt-kelt”. Ez hasonlít egy sémi idiómára, mely arra utal, hogy valaki másokkal együtt végez tevékenységeket. Úgy is lehet fordítani, hogy „közöttünk élt”. (Vesd össze: 5Mó 28:6, 19; Zs 121:8, lábj.)

Mátyást: A görög Math·thiʹasz név valószínűleg a Mat·ta·thiʹasz rövidített formája, mely a héber „Mattitja” névből származik (1Kr 15:18), és a jelentése ’Jehova ajándéka’. Péter szavai szerint (Cs 1:21, 22) Mátyás Krisztus követője volt Jézus egész három és fél éves szolgálata alatt. Közeli kapcsolatban volt az apostolokkal, és minden bizonnyal a között a 70 tanítvány között volt, akiket Jézus elküldött prédikálni (Lk 10:1). Miután Mátyást kiválasztották, „a 11 apostolhoz tartozónak tekintették” (Cs 1:26), és amikor a Cselekedetek könyve közvetlenül ezután az apostolokat vagy a tizenkettőt említi, őt is beleérti (Cs 2:37, 43; 4:33, 36; 5:12, 29; 6:2, 6; 8:1, 14).

Jehova: A rendelkezésre álló görög kéziratok itt az „Úr” (görögül Küʹri·osz) szót használják. Ám ahogyan az a C függ.-ből kiderül, nyomós okok szólnak amellett, hogy eredetileg Isten neve szerepelt ebben a versben, és később cserélték azt fel az Úr címmel. Emiatt került a Jehova név a főszövegbe.

aki mindenkinek a szívét ismered: A Héber iratok gyakran beszél úgy Jehova Istenről, mint aki képes a szívekbe látni (5Mó 8:2; 1Sá 16:7; 1Ki 8:39; 1Kr 28:9; Zs 44:21; Jr 11:20; 17:10). Ezért természetes, hogy a héberül beszélő zsidók ebben a szövegkörnyezetben is használták Isten nevét, amikor imádkoztak hozzá. A görög kar·di·o·gnóʹsztész kifejezés (szó szerint „a szívek ismerője”), mely úgy lett fordítva, hogy „aki ismeri a szíveket”, csak itt és a Cs 15:8-ban fordul elő, ahol ez áll: „Isten, aki ismeri a szívet”. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 1:24-et.)

Sorsot vetettek: A keresztény kor előtt Isten szolgái úgy hoztak döntéseket bizonyos kérdésekben, hogy előtte sorsot vetettek, hogy megtudják, mi Jehova akarata (3Mó 16:8; 4Mó 33:54; 1Kr 25:8; Pl 16:33; 18:18; lásd a Szójegyzékben a „Sorsvetés” címszót). A Keresztény görög iratokban egyedül itt van szó arról, hogy Jézus követői sorsot vetettek. A tanítványok sorsvetés segítségével döntötték el, hogy a két javasolt férfi közül melyik lépjen Iskariót Júdás helyébe. A tanítványok tudták, hogy Jehova vezetésére van szükségük. A 12 apostol mindegyikét közvetlenül Jézus nevezte ki, miután egy egész éjszakát azzal töltött, hogy imádkozott az Atyjához (Lk 6:12, 13). Figyelemre méltó, hogy mielőtt „a sors Mátyásra esett”, a tanítványok átnéztek néhány szentírási részt, és konkrétan imádkoztak Jehovához, hogy jelölje meg, melyik férfit választja (Cs 1:20, 23, 24). A Biblia azonban nem ír arról, hogy i. sz. 33 pünkösdje után sorsvetéssel választották volna ki a felvigyázókat és a segítőiket, vagy hogy így döntöttek volna fontos kérdésekben. Erre a módszerre már nem volt szükség, miután a szent szellem tevékenyen működött a keresztény gyülekezeten (Cs 6:2–6; 13:2; 20:28; 2Ti 3:16, 17). A felvigyázókat nem sorsvetéssel nevezték ki, hanem az alapján, hogy a szent szellem gyümölcse megmutatkozott-e az életükben (1Ti 3:1–13; Tit 1:5–9). Más kultúrákban is használták a sorsvetést (Esz 3:7; Jóe 3:3; Ab 11). Például a Zs 22:18 jövendölésével összhangban a római katonák sorsot vetettek Jézus ruháira. Ezt nyilvánvalóan nem azért tették, hogy beteljesítsenek egy bibliai próféciát, hanem azért, hogy hasznuk legyen belőle (Jn 19:24; lásd a Mt 27:35-höz tartozó magyarázó jegyzetet).

tartozónak tekintették: Vagy: „közé sorolták”, vagyis ugyanúgy tekintették őt, mint a többi 11 apostolt. Így pünkösdkor már 12 apostol volt, akik a szellemi Izrael alapjaként szolgáltak. Mátyás egyike lehetett a tizenkettőnek, akik később segítettek rendezni a görögül beszélő tanítványokat érintő problémát (Cs 6:1, 2).