Cselekedetek 1:1–26

1  Az első beszámolót, ó, Teofilusz, arról írtam, hogy mi mindent tett és tanított Jézus+  addig a napig, amelyen felvitetett,+ miután a szent szellem által utasításokat adott az apostoloknak, akiket kiválasztott.+  Miután szenvedett, sok cáfolhatatlan bizonyíték által tette egyértelművé nekik, hogy él.+ 40 napon át látták őt, és ő Isten királyságáról beszélt.+  Amikor együtt volt velük, erre utasította őket: „Ne menjetek el Jeruzsálemből,+ hanem kitartóan várjátok, hogy beteljesedjen, amit az Atya megígért,+ amiről hallottatok tőlem.  Mert János ugyan vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva szent szellemmel+ lesztek megkeresztelve.”  Mikor aztán ismét egybegyűltek, megkérdezték őt: „Uram, mostanában állítod helyre Izraelnek a királyságot?”+  Ő ezt mondta nekik: „Nem szükséges tudnotok azokról az időkről vagy időszakokról, amelyekről csak az Atyának van hatalma dönteni.+  De erőt kaptok majd, amikor a szent szellem eljön rátok,+ és tanúim lesztek+ Jeruzsálemben,+ egész Júdeában és Szamáriában+ és a föld legtávolabbi részéig.”+  Miután ezeket mondta, Isten a szemük láttára felemelte Jézust, és egy felhő takarta el őt a szemük elől.+ 10  És amint szemüket az égre szegezték, miközben távozott, egyszeriben csak ott állt mellettük két férfi fehér* ruhában,+ 11  és így szóltak: „Galileai férfiak, miért álltok itt az égre nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek az égbe, ugyanúgy fog eljönni, ahogy az égbe menni láttátok.” 12  Akkor az Olajfák hegyéről – mely közel van Jeruzsálemhez, csupán egy sabbatnapi útra – visszatértek Jeruzsálembe.+ 13  Mikor megérkeztek, felmentek a felső szobába, ahol a szállásuk volt. Ott volt Péter, csakúgy, mint János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, aki Alfeus fia, Simon, a buzgó, és Júdás, aki Jakab fia.+ 14  Ezek mindannyian egy célból gyűltek össze, és rendületlenül imádkoztak néhány asszonnyal,+ Jézus testvéreivel és az anyjával, Máriával együtt.+ 15  Azokban a napokban pedig felállt Péter a testvérek között (összesen mintegy 120 fő volt ott), és így szólt: 16  „Férfiak, testvérek, be kellett teljesednie az írásnak, amelyet a szent szellem Dávid által jövendölt Júdásról,+ aki vezetője lett azoknak, akik letartóztatták Jézust.+ 17  Mert közénk tartozott,+ és ki lett választva, hogy részt vegyen ebben a szolgálatban. 18  (Ez az ember pedig földet vett az igazságtalanul szerzett béréből,+ és fejjel lefelé zuhanva* a teste széthasadt*, és minden belső része kiomlott.+ 19  Ez tudomására jutott Jeruzsálem minden lakosának, úgyhogy elnevezték azt a mezőt a maguk nyelvén Akeldamának, azaz Vérmezőnek.) 20  Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: »Lakóhelye legyen pusztává, és ne legyen lakója«,+ és »felvigyázói tisztségét más vegye át«.+ 21  Ezért azok közül a férfiak közül válasszunk ki valakit, akik mindig velünk tartottak, amikor az Úr Jézus közöttünk tevékenykedett, 22  attól kezdve, hogy János megkeresztelte,+ addig a napig, amelyen felvitetett tőlünk.+ Hozzánk hasonlóan olyan valaki legyen, aki szemtanúja volt Jézus feltámadásának.”+ 23  Így hát javasoltak kettőt: Józsefet, akit Barsabásnak, vagy más néven Jusztusznak is hívtak, meg Mátyást. 24  Majd így imádkoztak: „Te, ó, Jehova, aki mindenkinek a szívét ismered,+ jelöld meg, e kettő közül melyiket választottad, 25  hogy átvegye azt a szolgálatot és apostolságot, amelyet Júdás elhagyott, hogy elmenjen a maga útjára.”+ 26  Sorsot vetettek hát rájuk,+ és a sors Mátyásra esett; és a 11 apostolhoz tartozónak tekintették.

Lábjegyzetek

Vagy: „fényes”.
Esetleg: „és felpuffadva”.
Vagy: „középen széthasadt”.

Jegyzetek

Az első beszámolót: Lukács itt a Jézus életéről szóló evangéliumára utal. Az evangéliumának az a fő témája, hogy „mi mindent tett és tanított Jézus”. A Cselekedetek könyvében Lukács ott folytatja a történetet, ahol előzőleg abbahagyta, és feljegyzi, hogy mit mondtak és tettek Jézus követői. A két beszámoló stílusa és szóhasználata hasonló, és mindkettő Teofilusznak van címezve. Lukács nem jelenti ki egyértelműen, hogy Teofilusz Krisztus tanítványa volt-e. (Lásd a Lk 1:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) A Cselekedetek könyvének az elején Lukács összefoglal sok olyan eseményt, melyet az evangéliuma végén jegyzett fel. Ez világosan azt mutatja, hogy a második beszámolója az első folytatása. Az összefoglalójának azonban némileg eltérő a szóhasználata, és néhány új információ is található benne. (Vesd össze a Lk 24:49-et a Cs 1:1–12-vel.)

az egek királyságának a kulcsait: A Bibliában az, ha valaki kulcsokat kapott – akár szó szerint, akár jelképes értelemben –, azt jelentette, hogy bizonyos mértékű hatalmat bíztak rá (1Kr 9:26, 27; Ézs 22:20–22). Ezért a „kulcs” szó a hatalom és a felelősség jelképe lett. Péter arra használta a rábízott kulcsokat, hogy megnyissa a lehetőséget a zsidók (Cs 2:22–41), a szamáriaiak (Cs 8:14–17) és a nem zsidók (Cs 10:34–38) előtt arra, hogy megkapják a szent szellemet, és ezáltal kilátásuk legyen bekerülni az égi királyságba.

Apostolok cselekedetei: A görög Praʹxeisz A·po·sztoʹlón cím megtalálható néhány i. sz. II. századból való kéziratban, noha nincs rá bizonyíték, hogy a könyvnek eredetileg volt címe. A könyv Lukács evangéliumának a folytatása. (Lásd a Cs 1:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Elsősorban Péter és Pál tetteiről szól, nem pedig az összes apostoléiról. Ez egy megbízható és átfogó történelmi beszámoló a keresztény gyülekezet látványos megalakulásáról és gyors fejlődéséről. Eleinte a zsidók voltak a gyülekezet tagjai, majd a szamáriaiak és a nem zsidók is. (Lásd a Mt 16:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) A Cselekedetek könyve történelmi háttérrel szolgál a Keresztény görög iratok ihletett leveleihez is.

igen nagyra becsült: Az „igen nagyra becsült”-nek fordított görög kifejezés (kraʹti·sztosz) hivatalos értelemben van használva, amikor magas rangú tisztviselőket szólítanak meg (Cs 23:26; 24:3; 26:25). Ezért néhány tudós úgy véli, hogy ez a kifejezés arra utalhat, hogy Teofilusz magas tisztséget töltött be, mielőtt keresztény lett. Mások szerint a görög kifejezés egyszerűen egy kedves vagy udvarias megszólítás, vagy pedig a nagyfokú tisztelet kifejezésének a jele. Teofilusz nyilvánvalóan keresztény volt, mivel előzőleg már szóban tanították Jézus Krisztusról és a szolgálatáról (Lk 1:4). Lukács szavainak nyilván az volt a célja, hogy arról biztosítsa Teofiluszt, hogy megbízhat abban, amit korábban elmondás útján tanult. Vannak azonban más meglátások is. Egyesek szerint Teofilusz először csak érdeklődött, és később tért meg, mások szerint viszont a neve – mely azt jelenti, hogy ’akit Isten szeret’; ’Isten barátja’ – egy álnév volt, melyet általánosságban a keresztényekre használtak. Amikor az Apostolok cselekedeteinek az elején Lukács megszólítja Teofiluszt, nem használja az „igen nagyra becsült” kifejezést (Cs 1:1).

igen nagyra becsült: Az „igen nagyra becsült”-nek fordított görög kifejezés (kraʹti·sztosz) hivatalos értelemben van használva, amikor magas rangú tisztviselőket szólítanak meg (Cs 23:26; 24:3; 26:25). Ezért néhány tudós úgy véli, hogy ez a kifejezés arra utalhat, hogy Teofilusz magas tisztséget töltött be, mielőtt keresztény lett. Mások szerint a görög kifejezés egyszerűen egy kedves vagy udvarias megszólítás, vagy pedig a nagyfokú tisztelet kifejezésének a jele. Teofilusz nyilvánvalóan keresztény volt, mivel előzőleg már szóban tanították Jézus Krisztusról és a szolgálatáról (Lk 1:4). Lukács szavainak nyilván az volt a célja, hogy arról biztosítsa Teofiluszt, hogy megbízhat abban, amit korábban elmondás útján tanult. Vannak azonban más meglátások is. Egyesek szerint Teofilusz először csak érdeklődött, és később tért meg, mások szerint viszont a neve – mely azt jelenti, hogy ’akit Isten szeret’; ’Isten barátja’ – egy álnév volt, melyet általánosságban a keresztényekre használtak. Amikor az Apostolok cselekedeteinek az elején Lukács megszólítja Teofiluszt, nem használja az „igen nagyra becsült” kifejezést (Cs 1:1).

Az első beszámolót: Lukács itt a Jézus életéről szóló evangéliumára utal. Az evangéliumának az a fő témája, hogy „mi mindent tett és tanított Jézus”. A Cselekedetek könyvében Lukács ott folytatja a történetet, ahol előzőleg abbahagyta, és feljegyzi, hogy mit mondtak és tettek Jézus követői. A két beszámoló stílusa és szóhasználata hasonló, és mindkettő Teofilusznak van címezve. Lukács nem jelenti ki egyértelműen, hogy Teofilusz Krisztus tanítványa volt-e. (Lásd a Lk 1:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) A Cselekedetek könyvének az elején Lukács összefoglal sok olyan eseményt, melyet az evangéliuma végén jegyzett fel. Ez világosan azt mutatja, hogy a második beszámolója az első folytatása. Az összefoglalójának azonban némileg eltérő a szóhasználata, és néhány új információ is található benne. (Vesd össze a Lk 24:49-et a Cs 1:1–12-vel.)

Teofilusz: Mind Lukács evangéliuma, mind az Apostolok cselekedetei ennek a férfinak van címezve. A Lk 1:3-ban a neve előtt az a jelző áll, hogy „igen nagyra becsült”. (Lásd a Lk 1:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet, mely bővebben ír erről a kifejezésről és Teofiluszról.)

Isten királyságáról: Az egész Biblia legfőbb témája, Jehova királysága, végigvonul a Cselekedetek könyvén is (Cs 8:12; 14:22; 19:8; 20:25; 28:31). A könyv kiemeli, hogy az apostolok „alaposan tanúskodtak” a királyságról, és teljesen ellátták a szolgálatukat (Cs 2:40; 5:42; 8:25; 10:42; 20:21, 24; 23:11; 26:22; 28:23).

Elérkezett a meghatározott idő: Ebben a szövegkörnyezetben „a meghatározott idő” (görögül kai·roszʹ) kifejezés arra az időre utal, amikor az Írásokban szereplő próféciákkal összhangban Jézus elkezdte a földi szolgálatát, és így lehetőséget adott az embereknek arra, hogy higgyenek a jó hírben. Ugyanez a görög szó utal a megítélés idejére, mely Jézus szolgálatával érkezett el (Lk 12:56; 19:44), valamint a halálának meghatározott idejére is (Mt 26:18).

a nemzetek meghatározott ideje: Vagy: „a nem zsidók meghatározott ideje”. A görög kai·roszʹ szó (itt többes számban szerepel, és „meghatározott idő”-nek van fordítva) utalhat egy időpontra, illetve egy konkrét időszakra vagy időtartamra, amelynek valamilyen jellemző vonásai vannak (Mt 13:30; 21:34; Mr 11:13). Ezzel a szóval történik utalás arra a meghatározott időre, amikor Jézus elkezdi a szolgálatát (Mr 1:15), továbbá amikor meg kell halnia (Mt 26:18). A kai·roszʹ szóval Isten által kijelölt jövőbeli időszakokra és időpontokra is utalnak, különösen Krisztus jelenlétével és királyságával kapcsolatban (Cs 1:7; 3:19; 1Te 5:1). Az, ahogyan a Biblia a kai·roszʹ szót használja, egyértelműen azt mutatja, hogy „a nemzetek meghatározott ideje” kifejezés nem egy behatárolhatatlan időszakra utal, hanem egy konkrét időtartamot jelent, melynek van kezdete és vége. A „nemzetek” vagy a „nem zsidók” kifejezés a görög eʹthnosz szó többes számú formájának a fordítása, mely szóval a bibliaírók gyakran konkrétan a nem zsidó nemzetekre utaltak.

időkről vagy időszakokról: Itt kétféle szempontból történik utalás az időre. A többes számú görög khroʹnosz szó, mely időknek lett fordítva, egy meghatározatlan hosszúságú időszakot jelölhet, akár hosszút, akár rövidet. A görög kai·roszʹ szóval (olykor „meghatározott idő[k]”-nek van fordítva; itt a többes száma úgy van visszaadva, hogy időszakok) gyakran Isten által kijelölt jövőbeli időszakokra utalnak, különösen Krisztus jelenlétével és királyságával kapcsolatban (Cs 3:19; 1Te 5:1; lásd a Mr 1:15-höz és a Lk 21:24-hez tartozó magyarázó jegyzeteket).

amelyekről csak az Atyának van hatalma dönteni: Vagy: „amelyeket az Atya a saját fennhatósága alá helyezett”. Ez a kifejezés arra utal, hogy Jehova magának tartja fenn azt a jogot, hogy kijelölje a szándéka beteljesedésének idejét vagy időszakait. Neki van egy időterve, amelyhez mindig ragaszkodik. Jézus a halála előtt azt mondta, hogy akkor még a Fiú sem tudta, „melyik az a nap, és melyik az az óra”, amikor a vég eljön, „csak az Atya” (Mt 24:36; Mr 13:32).

A szellem. . . arra késztette, hogy menjen: Vagy: „a tevékeny erő. . . arra indította, hogy menjen”. A görög pneuʹma szó itt Isten szellemére utal, amely egyfajta ösztönző erőként is hat, és arra indít valakit, hogy Isten akaratával összhangban cselekedjen (Lk 4:1; lásd a Szójegyzékben a „Szellem” címszót).

azért jött, hogy tanúskodjon: Vagy: „tanúként jött, hogy tanúskodjon”. A ’tanú’ jelentésű görög főnév (mar·tü·riʹa) több mint kétszer annyiszor szerepel János evangéliumában, mint a három másik evangéliumban együttvéve. Az ezzel rokon tanúskodik jelentésű ige (mar·tü·reʹó) 39-szer fordul elő János evangéliumában, míg a többi evangéliumban csupán kétszer (Mt 23:31; Lk 4:22). Ez a görög ige olyan sokszor szerepel Keresztelő Jánossal kapcsolatban, hogy egyesek szerint úgy is lehetne hívni, hogy „Tanú János” (Jn 1:8, 15, 32, 34; 3:26; 5:33; lásd a Jn 1:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet). János az evangéliumában ezt az igét Jézus szolgálatával kapcsolatban is gyakran használja. Jézus is sokszor mondta azt, hogy tanúskodik (Jn 8:14, 17, 18). A Poncius Pilátusnak mondott szavai különösen figyelemreméltóak: „Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúskodjak az igazság mellett” (Jn 18:37). A Jelenések könyvében János úgy utal Jézusra, mint „a hű tanú” és „a hű és igaz tanú” (Jel 1:5; 3:14).

tanúskodjak: A Keresztény görög iratokban a „tanúskodik” (mar·tü·reʹó) és „tanú” (mar·tü·riʹa; marʹtüsz) szavak görög megfelelői sok mindent jelenthetnek. Ezeknek a rokon kifejezéseknek az az alapjelentése, hogy valaki tanúskodik a tényekről a személyes tapasztalata vagy tudása alapján, de ezt az értelmet is hordozhatják: ’kijelent’; ’megerősít’; ’elismerően beszél’. Jézus nemcsak hogy tanúskodott az igazságról, melyről meg volt győződve, és hirdette azt, hanem úgy is élt, hogy azzal igaznak bizonyította az Atyja prófétai szavait és ígéreteit (2Ko 1:20). Istennek a királysággal és annak messiási uralkodójával kapcsolatos szándéka részletesen meg lett jövendölve. Jézus az egész földi életével és az áldozati halálával az összes rá vonatkozó próféciát beteljesítette, köztük mindazt, ami a törvényszövetségben árnyéka volt az eljövendő dolgoknak (Kol 2:16, 17; Héb 10:1). Jézus tehát a szavaival és a tetteivel egyaránt tanúskodott „az igazság mellett”.

nagyobbakat tesz majd ezeknél: Jézus nem azt mondta, hogy a tanítványai nagyobb csodákat fognak végrehajtani, mint ő. Inkább azt ismerte el alázatosan, hogy kiterjedtebben fogják végezni a prédikáló- és tanítómunkát: nagyobb területet járnak majd be, több emberhez jutnak el, és hosszabb ideig tanúskodnak. Jézus szavaiból világosan látszik, hogy ő elvárta a követőitől, hogy folytassák a munkáját.

az egész lakott földön. . . minden nemzet: Mindkét kifejezés a prédikálómunka kiterjedtségét hangsúlyozza. A „lakott föld”-nek fordított görög szó (oi·ku·meʹné) tág értelemben úgy utal a földre, mint az emberiség lakhelyére (Lk 4:5; Cs 17:31; Ró 10:18; Jel 12:9; 16:14). Az I. században ezt a kifejezést az óriási Római Birodalomra is használták, amelynek területén a zsidók szétszóródtak (Lk 2:1; Cs 24:5). A „nemzet”-nek fordított görög szó (eʹthnosz) általában egy olyan embercsoportra utal, melynek a tagjai többé-kevésbé rokoni kapcsolatban vannak egymással, és közös nyelvet beszélnek. Az ilyen nemzeti vagy etnikai csoportok gyakran egy meghatározott földrajzi helyen élnek.

bárhol hirdetik is a jó hírt a világon: Jézus a Mt 24:14-ben feljegyzett próféciájához hasonlóan itt is megjövendöli, hogy a jó hírt az egész világon hirdetni fogják, és ennek során az asszonynak erről az odaadó tettéről is beszélnek majd. Isten három evangéliumírót is arra ihletett, hogy jegyezze le, amit az asszony tett (Mr 14:8, 9; Jn 12:7; lásd a Mt 24:14-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

minden nemzetből való embereket: Szó szerint „minden nemzetet”, de a szövegkörnyezet arra enged következtetni, hogy a kifejezés minden nemzetből való emberekre utal. Ezt onnan tudjuk, hogy a kereszteljétek meg őket kifejezésben szereplő „őket” névmás görög megfelelője hímnemű, és emberekre utal, nem nemzetekre, ez utóbbi ugyanis semlegesnemű a görögben. Az a parancs, hogy „minden nemzetből való embereket” el kellett érni, új volt. Az Írások azt sejtetik, hogy Jézus szolgálata előtt Izraelben szívesen fogadták a nem zsidókat, ha Jehovát akarták szolgálni (1Ki 8:41–43). Most azonban Jézus azzal bízza meg a tanítványait, hogy a zsidókon kívül más emberekre is terjesszék ki a prédikálómunkát, ami azt jelenti, hogy a keresztényeknek az egész világon kell végezniük a tanítványképző munkát (Mt 10:1, 5–7; Jel 7:9; lásd a Mt 24:14-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

a szent szellem: Vagy: „a szent tevékeny erő”. A Cselekedetek könyvében a „szent szellem” kifejezés több mint 40-szer fordul elő, és a „szellem” szó (görögül pneuʹma) ezenkívül még legalább 15-ször Isten szent szellemére utal benne. (Például lásd a Cs 2:4, 17, 18; 5:9; 11:28; 21:4-et; lásd még a Szójegyzékben a „Szellem” címszót.) Vagyis ez a bibliai könyv újra meg újra egyértelművé teszi, hogy a világméretű prédikáló- és tanítványképző munka, melyet Jézus követőinek kell elvégezniük, egyedül Isten tevékeny erejének a segítségével valósulhat meg. (Vesd össze a Mr 1:12-höz tartozó magyarázó jegyzettel.)

tanúim: Jézus első tanítványai hűséges zsidókként már Jehova tanúi voltak, hiszen tanúskodtak arról, hogy Jehova az egyetlen igaz Isten (Ézs 43:10–12; 44:8). Most már viszont Jehováról is, és Jézusról is tanúskodniuk kellett. Beszélniük kellett arról, hogy milyen fontos szerepet játszik Jézus abban, hogy Jehova neve meg legyen szentelve a messiási királyság által. Ez Jehova szándékának egy újabb részlete volt. János evangéliumát nem számítva a Cselekedetek könyve többször használja a „tanú” (marʹtüsz), „tanúskodik” (mar·tü·reʹó) és „alaposan tanúskodik” (di·a·mar·tüʹro·mai) kifejezések görög megfelelőit, mint bármely más bibliai könyv. (Lásd a Jn 1:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) A Cselekedetek könyvén végigvonul az a gondolat, hogy valaki tanúja valaminek, amit látott, illetve alaposan tanúskodik Isten szándékáról, melyben fontos szerepet játszik a királyság és Jézus (Cs 2:32, 40; 3:15; 4:33; 5:32; 8:25; 10:39; 13:31; 18:5; 20:21, 24; 22:20; 23:11; 26:16; 28:23). Néhány I. századi keresztény úgy tanúskodott Jézus életéről, haláláról és feltámadásáról, hogy a szemtanúi voltak ezeknek, vagyis megerősítették ezeket a történelmi tényeket (Cs 1:21, 22; 10:40, 41). Akik később kezdtek hinni Jézusban, úgy tanúskodtak, hogy elmondták másoknak az életének, a halálának és a feltámadásának a jelentőségét (Cs 22:15; lásd a Jn 18:37-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

a föld legtávolabbi részéig: Vagy: „a föld végéig (végső határáig)”. Ugyanez a görög kifejezés található a Cs 13:47-ben, mely idézi az Ézs 49:6-ban szereplő próféciát, ahol a görög Septuaginta szintén ezt a kifejezést használja. Jézusnak a Cs 1:8-ban olvasható kijelentése is erre a próféciára utal, mely megjövendölte, hogy Jehova szolgája „nemzetek világosságául” lesz, hogy a szabadítás eljusson „a föld végéig”. Ez összhangban van Jézus korábbi szavaival, melyek szerint a követői nagyobb dolgokat tesznek majd nála. (Lásd a Jn 14:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) Továbbá abba is beleillik, hogy Jézus elmondása szerint a keresztény prédikálómunka világméreteket fog ölteni. (Lásd a Mt 24:14; 26:13; 28:19-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

két férfi fehér ruhában: Ez az angyalokra utal. (Vesd össze: Lk 24:4, 23.) A Cselekedetek könyvének az eredeti szövegében az „angyal” kifejezés (görögül anʹge·losz) 21-szer szerepel, elsőként a Cs 5:19-ben.

szembetűnő módon: Az itt használt görög kifejezés csak egyszer fordul elő a Keresztény görög iratokban, és egy olyan igéből származik, melynek jelentése: ’alaposan szemügyre vesz’; ’megfigyel’. Egyes tudósok szerint az orvosi leírásokban akkor használták ezt a kifejezést, amikor egy betegség tüneteinek a megfigyeléséről írtak. Úgy tűnik, ez a szó itt azt a gondolatot közvetíti, hogy Isten királysága nem úgy fog eljönni, hogy az mindenkinek nyilvánvaló lesz.

az égre: A görög u·ra·noszʹ szó, mely háromszor szerepel ebben a versben, utalhat a szó szerinti égre is, de a jelképes égre is.

ugyanúgy fog eljönni: Az „eljön”-nek fordított görög szó (erʹkho·mai) gyakran szerepel a Szentírásban különböző jelentéstartalommal. A kifejezés néhány szövegkörnyezetben arra utal, hogy Jézus mint bíró jön el, hogy kimondja és végrehajtsa az ítéletét a nagy nyomorúság idején (Mt 24:30; Mr 13:26; Lk 21:27). Ez a görög szó Jézussal kapcsolatban nem csak erre az eseményre vonatkozik (Mt 16:28–17:2; 21:5, 9; 23:39; Lk 19:38). Ezért a szövegkörnyezet határozza meg, hogy itt milyen értelemben szerepel. Az angyalok azt mondták, hogy Jézus „ugyanúgy” (görögül troʹposz) fog „eljönni”, vagyis visszatérni, mint ahogy elment. Ez a görög szó nem azt jelenti, hogy ugyanolyan alakban, formában vagy testben fog eljönni, hanem ugyanazon a módon. Ahogy a szövegkörnyezetből kiderül, a világ általában véve nem látta azt, hogy hogyan ment el Jézus. Csak az apostolok tudták, hogy Jézus elhagyta a föld közelségét, hogy visszatérjen az Atyjához az égbe. Jézus arra gondolt, hogy nem úgy fog visszatérni Isten királyságának a királyaként, hogy az mindenkinek nyilvánvaló lesz; kizárólag a tanítványai fogják tudni, hogy ez megtörtént (Lk 17:20; lásd a magyarázó jegyzetet). A Jel 1:7-ben említett „eljön” másra utal. Akkor „minden szem meglátja őt” (Jel 1:7). Tehát a Cs 1:11 szövegkörnyezetének a fényében az „eljön” kifejezés itt nyilvánvalóan arra vonatkozik, hogy Jézus a jelenléte kezdetén láthatatlanul eljön királyként (Mt 24:3).

egy sabbatnapi útra: Vagyis akkora távolságra, melyet egy izraelita sabbatnapon megtehetett. A kifejezés itt az Olajfák hegye és Jeruzsálem városa közti távolsággal van kapcsolatban. A törvény korlátozta az utazást sabbatnapon, de nem szabta meg, hogy mekkora távolságot lehet megtenni (2Mó 16:29). Idővel a rabbinikus forrásművek kb. 2000 könyökben (890 m) határozták meg ezt egy zsidó számára. Álláspontjukat egyrészt a 4Mó 35:5-re alapozták, melyben az áll, hogy „mérjetek ki a városon kívül. . . 2000 könyököt”; másrészt a Jzs 3:3, 4-ben található kijelentésre, ahol az izraeliták arra kaptak parancsot, hogy a ládától tartsanak mintegy 2000 könyök távolságot. A rabbik úgy érveltek, hogy az izraeliták elutazhattak ekkora távolságra sabbaton, hogy a hajléknál imádják Istent (4Mó 28:9, 10). Valószínűleg amiatt, hogy kétféle kiindulási pontot vett alapul, Josephus a Jeruzsálem és az Olajfák hegye közti távolságot egyszer 5 stadionnyinak (925 m), másszor pedig 6 stadionnyinak (1110 m) adja meg. Bármelyikről legyen is szó, a távolság nagyjából megegyezik a rabbik által meghatározott sabbatnapi út hosszával, és összhangban van Lukács leírásával ebben a versben.

a buzgó: Ezzel a névvel különböztetik meg Simon apostolt Simon Péter apostoltól (Lk 6:14, 15). A görög zé·ló·tészʹ szó, mely itt és a Lk 6:15-ben szerepel, azt jelenti, hogy ’vakbuzgó’, ’rajongó’. A Mt 10:4-ben és a Mr 3:18-ban található beszámolókban a „Kananei” kifejezés áll, mely vélhetően héber vagy arámi eredetű, és szintén azt jelenti, hogy ’vakbuzgó’, ’rajongó’. Bár lehetséges, hogy Simon korábban a zelótákhoz, egy rómaiakkal szemben álló zsidó párthoz tartozott, de valószínűleg a buzgalmáért és a lelkesedéséért kapta ezt a nevet.

testvéreit: A Bibliában a görög a·del·phoszʹ szó jelenthet hittestvért is, de itt Jézus féltestvéreire utal, József és Mária fiatalabb fiaira. Azok, akik szerint Mária Jézus születése után is szűz maradt, azt állítják, hogy ez a görög szó az unokatestvérekre utal. Ám a Keresztény görög iratok az „unokatestvér” szóra egy másik főnevet használ (a·ne·pszi·oszʹ a Kol 4:10-ben) és egy harmadikat Pál unokaöccsére (Cs 23:16). A Lk 21:16-ban az a·del·phoszʹ (testvér) és a szün·ge·nészʹ (rokon) szavak többes számban szerepelnek. Ezekből a példákból jól látszik, hogy a Keresztény görög iratokban nem használják pontatlanul, válogatás nélkül a családi kapcsolatokat jelölő kifejezéseket.

testvéreivel: Vagyis Jézus féltestvéreivel. A négy evangéliumban, az Apostolok cselekedeteiben, valamint Pál két levelében meg vannak említve „az Úr testvérei”, „a testvérei” és „a húgai”, továbbá négy testvérének a neve is fel van sorolva: Jakab, József, Simon és Júdás (1Ko 9:5; Ga 1:19; Mt 12:46; 13:55, 56; Mr 3:31; Lk 8:19; Jn 2:12). A testvérei mind Jézus csoda útján történt születése után születtek. A bibliatudósok többsége elfogadja az arra vonatkozó bizonyítékokat, hogy Jézusnak legalább négy öccse és két húga volt, akik József és Mária természetes úton fogant gyermekei voltak. (Lásd a Mt 13:55-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

testvéreit: A Bibliában a görög a·del·phoszʹ szó jelenthet hittestvért is, de itt Jézus féltestvéreire utal, József és Mária fiatalabb fiaira. Azok, akik szerint Mária Jézus születése után is szűz maradt, azt állítják, hogy ez a görög szó az unokatestvérekre utal. Ám a Keresztény görög iratok az „unokatestvér” szóra egy másik főnevet használ (a·ne·pszi·oszʹ a Kol 4:10-ben) és egy harmadikat Pál unokaöccsére (Cs 23:16). A Lk 21:16-ban az a·del·phoszʹ (testvér) és a szün·ge·nészʹ (rokon) szavak többes számban szerepelnek. Ezekből a példákból jól látszik, hogy a Keresztény görög iratokban nem használják pontatlanul, válogatás nélkül a családi kapcsolatokat jelölő kifejezéseket.

testvéreivel: Vagyis Jézus féltestvéreivel. A négy evangéliumban, az Apostolok cselekedeteiben, valamint Pál két levelében meg vannak említve „az Úr testvérei”, „a testvérei” és „a húgai”, továbbá négy testvérének a neve is fel van sorolva: Jakab, József, Simon és Júdás (1Ko 9:5; Ga 1:19; Mt 12:46; 13:55, 56; Mr 3:31; Lk 8:19; Jn 2:12). A testvérei mind Jézus csoda útján történt születése után születtek. A bibliatudósok többsége elfogadja az arra vonatkozó bizonyítékokat, hogy Jézusnak legalább négy öccse és két húga volt, akik József és Mária természetes úton fogant gyermekei voltak. (Lásd a Mt 13:55-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

a testvérek: Időnként a Biblia egy keresztény férfira „testvér”-ként, egy keresztény nőre pedig „testvérnő”-ként utal (1Ko 7:14, 15). Máskor viszont, ahogy ebben a szövegkörnyezetben is, a „testvérek” szó férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik (Cs 1:13, 14). Általánosságban véve a „testvérek” kifejezéssel üdvözöltek egy csoportot, ha férfiak és nők is voltak benne, vagyis nem csak férfiakra használták (Ró 1:13; 1Te 1:4). Ebben az értelemben szerepel ez a szó az ihletett keresztény levelek többségében. Az előző versben (Cs 1:14) a görög a·del·phoszʹ szó többes száma Jézus féltestvéreire utal, József és Mária fiatalabb fiaira. (Lásd a Mt 13:55-höz és a Cs 1:14-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

fő: Szó szerint: „név sokasága”. Ebben a szövegkörnyezetben a névnek fordított görög szó (oʹno·ma) egy személyre utal. Ugyanebben az értelemben szerepel a Jel 3:4 lábjegyzetében is.

Férfiak, testvérek: Az előző verssel ellentétben itt a „testvérek” kifejezés a „férfiak”-nak fordított görög szóval (a·nérʹ) együtt szerepel. Ezeknek a szavaknak az összetétele arra utalhat, hogy Péter csak a gyülekezet férfi tagjaihoz szólt, amikor arról döntöttek, hogy ki legyen apostol Iskariót Júdás helyett.

fejjel lefelé zuhanva a teste széthasadt: Máté a beszámolójában azt írta, hogy Júdás „felakasztotta magát”, rámutatva ezzel, hogy hogyan követte el az öngyilkosságot (Mt 27:5). Lukács pedig itt arról számol be, hogy mi történt utána. Ha a két elbeszélést összekapcsoljuk, akkor abból azt láthatjuk, hogy Júdás felakasztotta magát egy sziklához közel, de aztán a kötél elszakadt, vagy a faág letörött, és ő lezuhant, a teste pedig széthasadt az alatta levő sziklákon. Jeruzsálem körül sziklás és meredek volt a terület, ami alátámasztja ezt a következtetést.

felvigyázóknak: A „felvigyázó”-nak fordított görög e·piʹszko·posz szó rokonságban áll a ’gondosan ügyel’ jelentésű e·pi·szko·peʹó igével (Héb 12:15), illetve az e·pi·szko·péʹ főnévvel, mely jelentheti azt, hogy ’megszemlélés’ (Lk 19:44, Sorközi fordítás; 1Pt 2:12), ’felvigyázó’ (1Ti 3:1), valamint ’felvigyázói tisztség’ (Cs 1:20). A felvigyázó tehát meglátogatta, megszemlélte és útmutatással látta el a gyülekezet tagjait. A görög kifejezésben benne van a védelmező őrködés gondolata. A keresztény gyülekezet felvigyázóinak szívükön kell viselniük a hittársaik Istennel ápolt kapcsolatát. Pál itt felvigyázóknak nevezi az efézusi gyülekezet véneit, amikor hozzájuk szól (Cs 20:17). A Titusznak írt levelében is a „felvigyázó” szót használja, amikor leírja, hogy milyen képesítési feltételeknek kell megfelelniük a keresztény gyülekezet véneinek (Tit 1:5, 7). Ez a két kifejezés ugyanarra a tisztségre utal: a pre·szbüʹte·rosz szó azt hangsúlyozza, hogy a kinevezett személynek érett emberekre jellemző tulajdonságai vannak, az e·piʹszko·posz szó pedig inkább a tisztséggel járó feladatokat emeli ki. Ez a beszámoló, mely leírja, hogy Pál találkozott az efézusi vénekkel, egyértelműen azt mutatja, hogy abban a gyülekezetben több vén is szolgált. Nem volt meghatározva, hogy hány felvigyázó legyen egy gyülekezetben. A vének száma attól függött, hogy hányan feleltek meg a vénekre, vagyis az érett férfiakra vonatkozó követelményeknek. Amikor Pál a Filippiben élő keresztényeknek írt, utalt az ottani felvigyázókra (Flp 1:1), ami azt jelzi, hogy testületként szolgáltak, és felvigyázták a gyülekezetet érintő ügyeket. (Lásd a Cs 1:20-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

felvigyázói tisztségét: Vagy: „felvigyázói kinevezését”. Az itt használt görög e·pi·szko·péʹ szó rokonságban áll a ’felvigyázó’ jelentésű e·piʹszko·posz főnévvel és a Héb 12:15-ben szereplő e·pi·szko·peʹó igével, mely „gondosan ügyel”-nek lett fordítva. Péter a Zs 109:8-at idézi a javaslata alátámasztására, hogy valaki töltse be a hűtlen Júdás apostol megüresedett helyét. Ott a héber pequd·dáʹ szó szerepel, melyet úgy lehetne visszaadni, hogy „felvigyázói tisztség”; „felügyelés”; „felvigyázók” (4Mó 4:16; Ézs 60:17). A Zs 109:8-ban a Septuaginta (108:8, LXX) ezt a héber szót azzal a görög szóval adja vissza, melyet Lukács itt használ. Péternek ebből az ihletett kijelentéséből egyértelmű, hogy az apostoloknak felvigyázói tisztségük vagy kinevezésük volt. Közvetlenül Jézus nevezte ki őket (Mr 3:14). Ezért i. sz. 33 pünkösdjén a keresztény gyülekezetnek – mely egy nap alatt kb. 120 főről mintegy 3000-re nőtt – 12 felvigyázója volt a megalakulásakor (Cs 1:15; 2:41). Ezután másokat is kineveztek felvigyázóknak, hogy segítsenek gondot viselni a növekvő gyülekezetről. Ám az apostolok felvigyázói tisztsége különleges volt, mivel Jehova nyilvánvalóan azt akarta, hogy a 12 apostol legyen a jövőben az új Jeruzsálem „12 alapköve” (Jel 21:14; lásd a Cs 20:28-hoz tartozó magyarázó jegyzetet).

közöttünk tevékenykedett: Szó szerint: „közöttünk járt-kelt”. Ez hasonlít egy sémi idiómára, mely arra utal, hogy valaki másokkal együtt végez tevékenységeket. Úgy is lehet fordítani, hogy „közöttünk élt”. (Vesd össze: 5Mó 28:6, 19; Zs 121:8, lábj.)

Mátyást: A görög Math·thiʹasz név valószínűleg a Mat·ta·thiʹasz rövidített formája, mely a héber „Mattitja” névből származik (1Kr 15:18), és a jelentése ’Jehova ajándéka’. Péter szavai szerint (Cs 1:21, 22) Mátyás Krisztus követője volt Jézus egész három és fél éves szolgálata alatt. Közeli kapcsolatban volt az apostolokkal, és minden bizonnyal a között a 70 tanítvány között volt, akiket Jézus elküldött prédikálni (Lk 10:1). Miután Mátyást kiválasztották, „a 11 apostolhoz tartozónak tekintették” (Cs 1:26), és amikor a Cselekedetek könyve közvetlenül ezután az apostolokat vagy a tizenkettőt említi, őt is beleérti (Cs 2:37, 43; 4:33, 36; 5:12, 29; 6:2, 6; 8:1, 14).

Jehova: A rendelkezésre álló görög kéziratok itt az „Úr” (görögül Küʹri·osz) szót használják. Ám ahogyan az a C függ.-ből kiderül, nyomós okok szólnak amellett, hogy eredetileg Isten neve szerepelt ebben a versben, és később cserélték azt fel az Úr címmel. Emiatt került a Jehova név a főszövegbe.

aki mindenkinek a szívét ismered: A Héber iratok gyakran beszél úgy Jehova Istenről, mint aki képes a szívekbe látni (5Mó 8:2; 1Sá 16:7; 1Ki 8:39; 1Kr 28:9; Zs 44:21; Jr 11:20; 17:10). Ezért természetes, hogy a héberül beszélő zsidók ebben a szövegkörnyezetben is használták Isten nevét, amikor imádkoztak hozzá. A görög kar·di·o·gnóʹsztész kifejezés (szó szerint „a szívek ismerője”), mely úgy lett fordítva, hogy „aki ismeri a szíveket”, csak itt és a Cs 15:8-ban fordul elő, ahol ez áll: „Isten, aki ismeri a szívet”. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 1:24-et.)

szétosztották a felsőruháit: Jn 19:23, 24 olyan részleteket említ, amelyek Máté, Márk és Lukács beszámolójában nem szerepelnek. A négy evangéliumból a következő kép áll össze: a római katonák feltehetőleg sorsot vetettek mind a felső-, mind az alsóruhára; „négy részre osztották” a felsőruhákat úgy, hogy „mindegyik katonának jutott egy”; az alsóruhát nem akarták szétosztani, ezért sorsot vetettek rá; a Messiás öltözékére való sorsvetés pedig beteljesítette a Zs 22:18-at. A kivégzők nyilván gyakran megtartották maguknak az áldozataik ruháit, ezért a kivégzésük előtt elvették tőlük azokat és a tulajdonaikat, ezzel még inkább megalázva őket.

Sorsot vetettek: A keresztény kor előtt Isten szolgái úgy hoztak döntéseket bizonyos kérdésekben, hogy előtte sorsot vetettek, hogy megtudják, mi Jehova akarata (3Mó 16:8; 4Mó 33:54; 1Kr 25:8; Pl 16:33; 18:18; lásd a Szójegyzékben a „Sorsvetés” címszót). A Keresztény görög iratokban egyedül itt van szó arról, hogy Jézus követői sorsot vetettek. A tanítványok sorsvetés segítségével döntötték el, hogy a két javasolt férfi közül melyik lépjen Iskariót Júdás helyébe. A tanítványok tudták, hogy Jehova vezetésére van szükségük. A 12 apostol mindegyikét közvetlenül Jézus nevezte ki, miután egy egész éjszakát azzal töltött, hogy imádkozott az Atyjához (Lk 6:12, 13). Figyelemre méltó, hogy mielőtt „a sors Mátyásra esett”, a tanítványok átnéztek néhány szentírási részt, és konkrétan imádkoztak Jehovához, hogy jelölje meg, melyik férfit választja (Cs 1:20, 23, 24). A Biblia azonban nem ír arról, hogy i. sz. 33 pünkösdje után sorsvetéssel választották volna ki a felvigyázókat és a segítőiket, vagy hogy így döntöttek volna fontos kérdésekben. Erre a módszerre már nem volt szükség, miután a szent szellem tevékenyen működött a keresztény gyülekezeten (Cs 6:2–6; 13:2; 20:28; 2Ti 3:16, 17). A felvigyázókat nem sorsvetéssel nevezték ki, hanem az alapján, hogy a szent szellem gyümölcse megmutatkozott-e az életükben (1Ti 3:1–13; Tit 1:5–9). Más kultúrákban is használták a sorsvetést (Esz 3:7; Jóe 3:3; Ab 11). Például a Zs 22:18 jövendölésével összhangban a római katonák sorsot vetettek Jézus ruháira. Ezt nyilvánvalóan nem azért tették, hogy beteljesítsenek egy bibliai próféciát, hanem azért, hogy hasznuk legyen belőle (Jn 19:24; lásd a Mt 27:35-höz tartozó magyarázó jegyzetet).

tartozónak tekintették: Vagy: „közé sorolták”, vagyis ugyanúgy tekintették őt, mint a többi 11 apostolt. Így pünkösdkor már 12 apostol volt, akik a szellemi Izrael alapjaként szolgáltak. Mátyás egyike lehetett a tizenkettőnek, akik később segítettek rendezni a görögül beszélő tanítványokat érintő problémát (Cs 6:1, 2).

Multimédia

Áttekintő videó a Cselekedetek könyvéhez
Áttekintő videó a Cselekedetek könyvéhez
Apostolok cselekedetei – Főbb események
Apostolok cselekedetei – Főbb események

Az események időrendi sorrendben szerepelnek

1. A Betániához közeli Olajfák hegyén Jézus azzal bízza meg a tanítványait, hogy „a föld legtávolabbi részéig” tanúskodjanak róla (Cs 1:8)

2. Pünkösdkor a szent szellem áthatja a tanítványokat, és különböző nyelveken kezdenek tanúskodni (Cs 2:1–6)

3. Péter meggyógyít egy sánta férfit a templom Szép kapujának a közelében (Cs 3:1–8)

4. Az apostolok a szanhedrin előtt állnak, és ezt mondják: „Mint uralkodónak, Istennek kell inkább engedelmeskednünk, semmint embereknek” (Cs 5:27–29)

5. Istvánt halálra kövezik Jeruzsálemen kívül (Cs 7:54–60)

6. Amikor a tanítványok szétszóródnak, Fülöp Szamáriába megy, és prédikálni kezd ott; odaküldik Pétert és Jánost, hogy akik megkeresztelkedtek, megkapják a szent szellemet (Cs 8:4, 5, 14, 17)

7. Fülöp a Jeruzsálemből Gázába vezető úton egy etióp eunuchnak prédikál, és megkereszteli (Lásd a „Fülöp, az evangéliumhirdető szolgálata” című térképet.) (Cs 8:26–31, 36–38)

8. Jézus megjelenik Saulnak a Damaszkuszba vezető úton (Cs 9:1–6)

9. Jézus elküldi Anániást az Egyenesnek nevezett utcába, hogy segítsen Saulnak; Saul megkeresztelkedik (Cs 9:10, 11, 17, 18)

10. Miután Dorkász meghal Joppéban, a tanítványok arra kérik Pétert, hogy menjen el hozzájuk a közeli Liddából; amikor Joppéba ér, feltámasztja Dorkászt (Cs 9:36–41)

11. Péter Joppéban látomást lát a megtisztított állatokról (Cs 9:43; 10:9–16)

12. Péter Cezáreába megy, ahol Kornéliusznak és más körülmetéletlen nem zsidóknak is hirdeti a jó hírt; hívők lesznek, megkapják a szent szellemet, és megkeresztelkednek (Cs 10:23, 24, 34–48)

13. A tanítványokat a szíriai Antiókiában nevezik először keresztényeknek (Cs 11:26)

14. Heródes megöleti Jakabot, és börtönbe veti Pétert; Pétert egy angyal kiszabadítja (Cs 12:2–4, 6–10)

15. Pál elindul az 1. misszionáriusi útjára Barnabással és János Márkkal (Lásd a „Pál 1. misszionáriusi útja” című térképet.) (Cs 12:25; 13:4, 5)

16. Amikor Antiókiában vita támad a körülmetélkedésről, Pál és Barnabás a jeruzsálemi apostolok és vének elé viszik az ügyet, majd visszatérnek Antiókiába (Cs 15:1–4, 6, 22–31)

17. Pál elindul a 2. misszionáriusi útjára (Lásd a „Pál 2. misszionáriusi útja” című térképet.)

18. Pál elindul a 3. misszionáriusi útjára (Lásd a „Pál 3. misszionáriusi útja” című térképet.)

19. Amikor Pál Jeruzsálemben van, felbolydulás lesz a templomban; Pált letartóztatják, és a sokasághoz szól az Antonia-erőd lépcsőjén állva (Cs 21:27–40)

20. Amikor fény derül rá, hogy összeesküvést szőttek Pál megölésére, Pált fegyveres őrökkel Antipatriszba viszik, majd Cezáreába (Cs 23:12–17, 23, 24, 31–35)

21. Pál tárgyalása Fesztusz előtt; Pál a császárhoz fellebbez (Cs 25:8–12)

22. Pál Rómába vezető útjának eleje (Lásd a „Pál útja Rómába” című térképet.)

Betfagé, az Olajfák hegye és Jeruzsálem
Betfagé, az Olajfák hegye és Jeruzsálem

Ez a rövid videó bemutat egy keletről Jeruzsálembe vezető utat, a mai et-Túr településéről indulva az Olajfák hegyének egyik magasabb pontjáig. Úgy tartják, hogy ez a település volt a bibliai Betfagé. Ettől keletre volt Betánia, az Olajfák hegyének keleti lejtőjén. Amikor Jézus és a tanítványai Jeruzsálembe látogattak, az éjszakát általában Betániában töltötték, amelynek a helyén ma el-Ázárja (el-Zaríje) található. A település neve arabul azt jelenti, hogy ’Lázár helye’. Jézus minden bizonnyal Márta, Mária és Lázár otthonában kapott szállást (Mt 21:17; Mr 11:11; Lk 21:37; Jn 11:1). Valószínűleg hasonló útvonalon ment innen Jeruzsálembe, mint amelyet a videóban is láthatunk. I. sz. 33. niszán 9-én, amikor egy szamárcsikón bevonult Jeruzsálembe az Olajfák hegyén keresztül, alighanem Betfagéból ment, a Jeruzsálembe vezető úton.

1. A Betániából Betfagéba vezető út

2. Betfagé

3. Olajfák hegye

4. Kidron völgye

5. Templomhegy

Felső szoba
Felső szoba

Néhány lakóháznak Izraelben volt egy felső szintje is. Bentről egy létrán vagy egy falépcsőn, kintről pedig egy kőlépcsőn vagy egy létrán lehetett feljutni a szobába. Egy nagy, felső szobában – feltehetőleg olyanban, mint amilyen a képen is látható – ünnepelte meg Jézus az utolsó pászkát a tanítványaival, majd vezette be az Úr vacsorájának a megtartását (Lk 22:12, 19, 20). I. sz. 33 pünkösdjén kb. 120 tanítvány minden valószínűség szerint egy jeruzsálemi ház felső szobájában volt, amikor megkapta Isten szellemét (Cs 1:15; 2:1–4).