Cselekedetek 26:1–32

26  Agrippa+ így szólt Pálhoz: „Engedélyt kapsz, hogy szólj a magad érdekében.” Akkor Pál kinyújtotta a kezét, és a következőket mondta védekezésül:  „Boldognak tartom magam, Agrippa király, hogy mindazokra nézve, amikkel a zsidók vádolnak,+ előtted adhatom elő védekezésemet a mai napon,  kiváltképpen azért, mert te jól ismered a zsidók minden szokását, csakúgy, mint minden vitás kérdésüket. Ezért kérve kérlek, hallgass meg türelmesen.  Nos, hogy hogyan éltem fiatalkoromtól fogva a népem* körében és Jeruzsálemben, azt jól tudják mindazok a zsidók,+  akik régebbről ismernek engem. Ha akarják, tanúsíthatják is, hogy a farizeusok közé tartoztam,+ akik az imádati formánk legszigorúbb szektáját+ képviselik.  Most mégis azért állok vád alatt, mert annak az ígéretnek a beteljesedésében reménykedem, amelyet Isten az ősapáinknak tett.+  Ugyanennek az ígéretnek a beteljesedésében reménykedik a 12 törzsünk, azáltal hogy éjjel-nappal buzgón szent szolgálatot végez neki. Ezzel a reménységgel kapcsolatban vádolnak engem a zsidók,+ ó, király.  Miért tartjátok* hihetetlennek azt, hogy Isten feltámasztja a halottakat?  Ami engem illet, meg voltam róla győződve, hogy sok ellenséges tettet kell elkövetnem a názáreti Jézus* ellen. 10  Pontosan ezt tettem Jeruzsálemben, és a szentek közül sokakat börtönbe zártam,+ mivel felhatalmazást kaptam a magas rangú papoktól.+ És amikor halálra ítélték őket, a kivégzésük mellett voltam. 11  Sokszor megbüntettem őket az összes zsinagógában, hogy így próbáljam őket hitük megtagadására kényszeríteni. És mivel rettenetesen dühös voltam rájuk, odáig mentem, hogy még távoli városokban is üldöztem őket. 12  Miközben ezen igyekezve éppen Damaszkuszba utaztam a magas rangú papoktól kapott felhatalmazással és megbízással, 13  délben az úton láttam, ó, király, amint az égből a nap tündöklését felülmúló világosság ragyog körül engem és a velem utazókat.+ 14  És mikor mindannyian a földre estünk, hallottam, hogy egy hang így szól hozzám héber nyelven: »Saul, Saul, miért üldözöl engem? Csak magadnak ártasz azzal, hogy az ösztöke ellen rugdalózol.« 15  Én pedig ezt mondtam: »Ki vagy, Uram?« Az Úr így szólt: »Jézus vagyok, akit te üldözöl. 16  De kelj fel, és állj a lábadra! Mert azért jelentem meg neked, hogy kiválasszalak arra, hogy hirdetője* és tanúja légy azoknak a dolgoknak is, amelyeket láttál, és azoknak is, amelyeket ezután láttatok veled magamról.+ 17  Megszabadítalak ettől a néptől, és a nemzetektől, amelyekhez küldelek,+ 18  hogy felnyisd a szemüket,+ hogy a sötétségből+ a világosságra vezesd őket,+ és Sátán hatalmából+ Istenhez, hogy elnyerjék a bűnök megbocsátását,+ és örökséget kapjanak azok között, akik a belém vetett hitük által meg vannak szentelve.« 19  Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen az égi látomás iránt, 20  hanem hirdetni kezdtem az üzenetet először a damaszkusziaknak,+ majd a jeruzsálemieknek,+ és Júdea egész vidékén, meg a nemzeteknek is, hogy bánják meg bűneiket, és térjenek Istenhez azáltal, hogy megbánáshoz illő tetteket visznek véghez.+ 21  Ezért a zsidók elfogtak a templomban, és megpróbáltak megölni.+ 22  Mivel azonban Isten megsegített, mind a mai napig folyton tanúskodom kicsinek és nagynak egyaránt, de semmit sem mondok azon kívül, amiről a Próféták és Mózes is kijelentették, hogy meglesz:+ 23  hogy a Krisztusnak szenvednie kell,+ és mint az első, aki feltámad a halottak közül,*+ világosságot fog hirdetni ennek a népnek is, és a nemzeteknek is.”+ 24  Miközben Pál ezeket mondta a maga védelmében, Fesztusz felkiáltott: „Őrült vagy, Pál! A nagy tudás az őrületbe kerget!” 25  Pál azonban ezt mondta: „Nem vagyok őrült, nagyméltóságú Fesztusz, hanem az igazság és a józan elme szavait szólom. 26  Valójában jól ismeri ezeket a dolgokat a király, akihez nyíltan szólok. Meg vagyok győződve róla, hogy ezek közül semmi sem kerüli el a figyelmét, hiszen egyik sem valami eldugott szegletben történt.+ 27  Agrippa király, hiszel a Prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.” 28  Agrippa erre ezt mondta Pálnak: „Mindjárt meggyőzöl, és kereszténnyé teszel.” 29  Pál erre így szólt: „Azt kívánom Istentől, hogy akár rövidesen, akár hosszú idő múlva nemcsak te, hanem mindazok is, akik ma hallanak engem, olyanok legyenek, amilyen én vagyok, kivéve ezeket a rabbilincseket.” 30  Ezután felkelt a király, és ugyanígy a kormányzó is, meg Berniké, és akik velük együtt ültek. 31  Távozóban ezt mondták egymásnak: „Semmi halált vagy rabbilincset érdemlő dolgot sem tesz ez az ember.”+ 32  Agrippa aztán ezt mondta Fesztusznak: „Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.”+

Lábjegyzetek

Vagy: „nemzetem”.
Szó szerint: „ítélitek”.
Szó szerint: „Jézus neve”.
Szó szerint: „szolgája”.
Szó szerint: „mint a halottak feltámadásából az első”.

Jegyzetek

szektájának: Az itt „szektá”-nak fordított görög szó a haiʹre·szisz (ebből ered a magyar „herézis” szó), mely feltehetően azt jelentette eredetileg, hogy „választás”. Ilyen értelemben szerepel ez a szó a Septuagintában a 3Mó 22:18-ban, mely leírja, hogy az izraeliták önkéntes áldozatokat mutattak be, vagyis olyan áldozatokat, melyeket maguk választottak ki. A Keresztény görög iratokban ez a szó emberek egy olyan csoportjára utal, akik különböző nézeteket vagy tanokat vallottak. Ezzel a szóval hivatkoztak a judaizmus két kiemelkedő ágának a támogatóira, a farizeusokra és a szadduceusokra (Cs 5:17; 15:5; 26:5). Azok, akik nem voltak keresztények, „szektának” vagy „a názáretiek szektájának” nevezték a kereszténység követőit, talán azért, mert egy olyan szakadár csoportnak tartották őket, amely a judaizmusból vált ki (Cs 24:5, 14; 28:22). A görög haiʹre·szisz szót olyan csoportokra is használták, melyek a keresztény gyülekezeten belül jöttek létre. Jézus azt hangsúlyozta és azért imádkozott, hogy egység legyen a követői között (Jn 17:21), az apostolok pedig mindent megtettek azért, hogy megőrizzék az egységet a keresztény gyülekezetben (1Ko 1:10; Júd 17–19). Ha a gyülekezethez tartozók csoportokra vagy klikkekre bomlottak, az megbontotta az egységet. Ezért ezekre a csoportokra vagy szektákra is a görög haiʹre·szisz szót kezdték el használni negatív értelemben. A tanításokat érintő nézetkülönbségek heves vitákhoz, viszályhoz, sőt ellenségeskedéshez vezethetnek. (Vesd össze: Cs 23:7–10.) Emiatt a keresztényeknek el kellett kerülniük a szektás csoportosulásokat, melyek a test cselekedeteihez tartoznak (Ga 5:19–21; 1Ko 11:19; 2Pt 2:1).

az imádati formánk. . . szektáját: Vagy: „a vallásunk. . . szektáját”. (Lásd a Cs 24:5-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

szent szolgálatot végez neki: A görög la·treuʹó ige alapvetően szolgálatvégzést jelent. A Szentírásban utalhat az Istennek végzett szolgálatra, az Isten imádatával kapcsolatos szolgálatra (Mt 4:10; Lk 2:37; 4:8; Cs 7:7; Ró 1:9; Flp 3:3; 2Ti 1:3; Héb 9:14; 12:28; Jel 7:15; 22:3) vagy a szentélynél, illetve a templomnál végzett szolgálatra (Héb 8:5; 9:9; 10:2; 13:10). Ezért néhány szövegkörnyezetben úgy is vissza lehet adni, hogy „imád”. Néhány esetben a hamis imádattal kapcsolatban fordul elő a Bibliában abban az értelemben, hogy valaki teremtett dolgokat szolgál vagy imád (Cs 7:42; Ró 1:25). A Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordításában (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J14–17) ez olvasható itt: „szolgálja (imádja) Jehovát”.

názáreti: A „názáreti” jelzőt Jézusra és később a követőire használták (Cs 24:5). Mivel sok zsidót hívtak Jézusnak, gyakran előfordult, hogy kaptak egy másik nevet is. A bibliai időkben szokás volt az embereket a származási helyükkel összekapcsolni (2Sá 3:2, 3; 17:27; 23:25–39; Ná 1:1; Cs 13:1; 21:29). Jézus az élete korai szakaszának nagy részét a galileai Názáret városában töltötte, ezért érthető, hogy ezt a kifejezést használták rá. Jézust sokszor hívták „názáretinek”; különféle helyzetekben különböző személyek szólították így (Mr 1:23, 24; 10:46, 47; 14:66–69; 16:5, 6; Lk 24:13–19; Jn 18:1–7). Ő maga is elfogadta és használta ezt az elnevezést (Jn 18:5–8; Cs 22:6–8). A kínoszlopán szereplő táblára Pilátus a következőket íratta héberül, latinul és görögül: „A názáreti Jézus, a zsidók királya” (Jn 19:19, 20). I. sz. 33 pünkösdjétől kezdve az apostolok, és mások is gyakran úgy beszéltek Jézusról, mint a názáretiről, vagy mint aki Názáretből való (Cs 2:22; 3:6; 4:10; 6:14; 10:38; 26:9; lásd még a Mt 2:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet).

mellett voltam: Szó szerint: „kavicsot dobtam”, vagyis szavazásra használt kavicsot. A görög pszéʹphosz szó egy kis kőre utal, és a Jel 2:17-ben úgy van visszaadva, hogy „kő”. Kavicsokat használtak a bíróságokon az ítélethozatal során, amikor valakinek az ártatlanságáról vagy bűnösségéről döntöttek. Fehér kaviccsal jelezték az ártatlanságot és a felmentést, feketével pedig a bűnösséget vagy a kedvezőtlen ítéletet.

héberül: A Keresztény görög iratokban a bibliaírók ihletés alatt a héber szóval utaltak arra a nyelvre, melyet a zsidók beszéltek (Jn 19:13, 17, 20; Cs 21:40; 22:2; Jel 9:11; 16:16), továbbá arra a nyelvre, melyen a feltámasztott és megdicsőített Jézus megszólította a tárzuszi Sault (Cs 26:14, 15). A Cs 6:1 külön említi a héberül beszélő zsidókat és a görögül beszélő zsidókat. Bár sok tudós szerint ezekben az utalásokban a „héberül” szó helyett az „arámi nyelven” kifejezésnek kellene állnia, jó okunk van azt feltételezni, hogy a kifejezés csakugyan a héber nyelvet jelöli. Amikor Lukács, az orvos azt írta, hogy Pál „héber nyelven” beszélt Jeruzsálem lakosaihoz, azokhoz szólt, akiknek az élete a mózesi törvény héber nyelven való tanulmányozása köré összpontosult. Ezenkívül a holt-tengeri tekercsek sok töredékén és kéziratán a bibliai és a nem bibliai szöveg nagy része héberül szerepel, ami azt mutatja, hogy ez a nyelv mindennapos volt. Az, hogy találtak valamennyi töredéket arámi nyelven is, azt sejteti, hogy ezt a nyelvet is használták. Ezért egyáltalán nem valószínű, hogy amikor a bibliaírók a „héber” szót használták, valójában az arámi vagy a szír nyelvre gondoltak volna (Cs 21:40; 22:2; vesd össze: Cs 26:14). A Héber iratok korábban különbséget tett az „arámi nyelv” és „a zsidók nyelve” között (2Ki 18:26), illetve az I. században élt zsidó történetíró, Josephus a Bibliának erről a részéről írva külön nyelvként említi az „arámi” és a „héber” nyelvet (A zsidók története. X. könyv, 1. fej., 2. bek.). Igaz, vannak olyan kifejezések, melyek egészen hasonlóak arámi és héber nyelven, továbbá olyanok is, melyeket a héber feltehetően az arámi nyelvből vett át, ám nem valószínű, hogy a Keresztény görög iratok írói a héber szót használták volna, ha az arámi nyelvre gondoltak.

héber nyelven: Lásd a Jn 5:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

az ösztöke ellen rugdalózol: Az ösztöke egy hegyes bot az állatok nógatásához (Bí 3:31). „Az ösztöke ellen rugdalózik” szófordulat egy szólás a görög irodalomból. Abból ered, hogy egy makacs bika, amikor ellenáll az ösztöke nógatásának, rugdosni kezd, és sérülést okoz magának. Saul is hasonlóan viselkedett, mielőtt keresztény lett. Mivel üldözte Jézus követőit, akiket Jehova Isten támogatott, súlyos kárt okozhatott volna magának. (Vesd össze: Cs 5:38, 39; 1Ti 1:13, 14.) A Pr 12:11-ben az „ösztöke” jelképes értelemben egy bölcs ember szavait jelenti, melyek arra indítják azt, aki hallja, hogy megfogadja a tanácsot.

Bánjátok meg a bűneiteket: Az itt használt görög szót szó szerint úgy is lehet fordítani, hogy ’valaki meggondolja magát’, vagyis megváltozik a gondolkodása, a hozzáállása és a céljai. Ebben a szövegkörnyezetben ez a kifejezés arra utal, hogy valaki változtatásokat tesz, hogy örömet szerezzen Istennek, és jó kapcsolatban legyen vele. (Lásd a Mt 3:8, 11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Megbánás” címszót.)

megbánáshoz illő gyümölcsöt: Olyan bizonyítékokra és tettekre utal, melyek azt jelezték, hogy János szavainak a hatására valakinek megváltozott a gondolkodása és a viselkedése (Lk 3:8; Cs 26:20; lásd a Mt 3:2, 11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Megbánás” címszót.)

megbánáshoz illő gyümölcsöket: Itt a „gyümölcs”-nek fordított görög szó (kar·poszʹ) többes számú alakja jelképesen olyan bizonyítékokra és tettekre utal, melyek azt jelezték, hogy János szavainak a hatására valakinek megváltozott a gondolkodása és a viselkedése (Mt 3:8; Cs 26:20; lásd a Mt 3:2, 11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Megbánás” címszót.)

bánják meg bűneiket: Az itt használt görög szót úgy is lehet fordítani szó szerint, hogy „valaki meggondolja magát”, vagyis megváltozik a gondolkodása, a hozzáállása és a céljai. Ebben a szövegkörnyezetben a megbánáshoz az a kifejezés is kapcsolódik, hogy Istenhez tér, vagyis itt egy személy Istennel ápolt kapcsolatáról van szó. Az őszinte megbánásnak megbánáshoz illő tettekkel kell párosulnia. Más szavakkal, a tetteinek bizonyítania kell, hogy tényleg megváltozott a gondolkodása és a hozzáállása. (Lásd a Mt 3:2, 8-hoz és a Lk 3:8-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket, valamint a Szójegyzékben a „Megbánás” címszót.)

keresztényeknek: A görög khri·szti·a·noszʹ szó, melynek jelentése ’Krisztus követője’, csupán háromszor fordul elő a Keresztény görög iratokban (Cs 11:26; 26:28; 1Pt 4:16), és a ’Krisztus’, vagyis ’felkent’ jelentésű görög Khri·sztoszʹ szóból származik. A keresztények követték Jézusnak – a Krisztusnak, vagyis Jehova felkentjének – a példáját és a tanításait (Lk 2:26; 4:18). „Isten irányításának köszönhetően” a „keresztények” elnevezést valószínűleg már i. sz. 44-ben használták, amikor az itt említett események történtek. Ezt a nevet kétségkívül széles körben kezdték használni, hiszen amikor Pál kb. i. sz. 58-ban megjelent II. Heródes Agrippa király előtt, ő már tudta, hogy kik a keresztények (Cs 26:28). Tacitus, a történetíró szerint kb. i. sz. 64-re a legtöbben használták a „keresztény” szót Rómában. Továbbá valamikor i. sz. 62 és 64 között Péter az első levelét a Római Birodalom területén szétszóródott keresztényeknek írta. Úgy tűnik, addigra a keresztény szó közismert lett, illetve konkrétan és kizárólag Jézus követőire használták (1Pt 1:1, 2; 4:16). Ennek az Istentől származó névnek köszönhetően Jézus tanítványait többé nem lehetett összetéveszteni a judaizmus valamelyik szektájával.

császárnak: Vagy: „uralkodónak”. Jézus földi szolgálatának az ideje alatt Tibériusz volt a római császár, de ezt a címet nem csak a hatalmon lévő uralkodóra használták. A „császár” szóval utalhattak a római államhatalomra vagy az általa kinevezett képviselőkre is. Pál „felsőbb hatalmaknak” nevezi őket, Péter pedig „királynak” vagy „kormányzóknak” (Ró 13:1–7; 1Pt 2:13–17; Tit 3:1; lásd a Szójegyzéket).

császár: Vagy: „uralkodó”. A római császár akkoriban Klaudiusz volt, aki i. sz. 41 és 54 között uralkodott (Cs 11:28; 18:2; lásd a Mt 22:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet és a Szójegyzéket).

császárhoz: Ekkor Néró volt a római császár. I. sz. 54-től 68-ig uralkodott, amikor is kb. 31 évesen öngyilkos lett. A Cselekedetek 25–28-ig terjedő fejezeteiben a császár szó alatt Nérót kell érteni. (Lásd a Mt 22:17-hez és a Cs 17:7-hez tartozó magyarázó jegyzeteket, valamint a Szójegyzéket.)

Multimédia