Cselekedetek 4:1–37

4  Mialatt pedig ők ketten a néphez beszéltek, odaléptek hozzájuk a papok, a templomőrség parancsnoka+ és a szadduceusok+.  Bosszankodtak amiatt, hogy az apostolok tanítják a népet, és nyíltan hirdetik, hogy Jézus feltámadt a halottak közül*.+  Elfogták* és őrizetbe vették+ őket másnapig, ugyanis már este volt.  De sokan hittek azok közül, akik figyeltek a beszédre, és a hívő férfiak száma mintegy 5000-re emelkedett.+  Másnap a vezetőik, véneik és írástudóik egybegyűltek Jeruzsálemben  Annással,+ a magas rangú pappal, és Kajafással,+ Jánossal meg Alexanderrel, továbbá mindazokkal, akik a magas rangú pap rokonai voltak.  Középre állították Pétert és Jánost, és faggatni kezdték őket: „Milyen erővel, vagy kinek a nevében tettétek ezt?”+  Akkor Péter a szent szellemtől áthatva+ így szólt hozzájuk: „Vezetői a népnek, és vének!  Azért hallgattok ki minket a mai napon, mert ezzel a nyomorék emberrel jót tettünk,+ és tudni akarjátok, hogy hogyan gyógyult meg*? 10  Legyen hát tudtára mindnyájatoknak és Izrael egész népének, hogy a názáreti Jézus Krisztus nevében,+ akit ti oszlopra feszítettetek,+ de akit Isten feltámasztott a halottak közül,+ őáltala* áll itt előttetek egészségesen ez az ember. 11  Ez az »a kő, amelyet ti, építők, semmibe vettetek, amely a fő szegletkő lett«.+ 12  Továbbá senki más által nincs megmentés, mert Isten nem adott más nevet+ az ég alatt az emberek között, amely által megmenekülhetünk.”+ 13  Mikor pedig látták Péter és János nyíltságát, és megtudták, hogy iskolázatlan és egyszerű emberek,+ megdöbbentek. Felismerték, hogy Jézussal voltak.+ 14  Amikor látták, hogy a meggyógyított ember ott áll velük együtt,+ semmit sem tudtak mondani.+ 15  Megparancsolták hát nekik, hogy menjenek ki a szanhedrin terméből, majd tanácskozni kezdtek egymással, 16  és ezt mondták: „Mit tegyünk ezekkel az emberekkel?+ Mert bizony figyelemre méltó jel történt általuk, olyan, amely Jeruzsálem minden lakosa előtt nyilvánvaló,+ és le sem tagadhatjuk. 17  De hogy ez tovább ne terjedjen a nép között, fenyegessük meg őket, és mondjuk meg nekik, hogy senkinek se beszéljenek többé annak az embernek a nevében.”+ 18  Azzal hívatták őket, és megparancsolták nekik, hogy ne beszéljenek, és ne is tanítsanak Jézus nevében. 19  Péter és János azonban ezt felelte nekik: „Hogy helyes-e Isten szemében inkább rátok hallgatni, semmint Istenre, ítéljétek meg magatok.+ 20  Mi azonban nem hagyhatunk fel azzal, hogy beszéljünk azokról, amiket láttunk és hallottunk.” 21  Így a vezetők és a vének, miután még megfenyegették, szabadon bocsátották a két tanítványt, mivel nem találtak semmilyen okot arra, hogy megbüntessék őket, és mivel az egész nép dicsőítette Istent a történtekért.+ 22  Az az ember ugyanis, aki ennek a csodának köszönhetően meggyógyult, elmúlt 40 éves. 23  Szabadon bocsátásuk után elmentek a hittársaikhoz, és beszámoltak arról, hogy miket mondtak nekik a magas rangú papok és a vének. 24  Ezt hallva, egységesen így imádkoztak Istenhez: „Legfőbb Úr, te vagy az, aki alkottad az eget, a földet, a tengert és mindent, ami bennük van,+ 25  és aki szent szellem által Dávid ősapánk,+ a te szolgád által ezt mondtad: »Miért háborogtak a nemzetek, és elmélkedtek hiábavalóságokon a népek? 26  A föld királyai tettre keltek, és az uralkodók egybegyűltek Jehova ellen és az ő felkentje ellen.«+ 27  Éppígy Heródes és Poncius Pilátus+ egybe is gyűltek a nemzetekből valókkal és az izraelitákkal ebben a városban a te szent szolgád, Jézus ellen, akit felkentél,+ 28  hogy megtegyék, amit megjövendöltél. Ezek azért történtek, mert megvan hozzá a hatalmad, és a szándékoddal összhangban van.+ 29  Most pedig, Jehova, figyelj oda a fenyegetéseikre, és add meg rabszolgáidnak, hogy mindig félelem nélkül hirdessék szavadat, 30  mialatt gyógyításra használod az erődet, és mialatt jelek és csodák történnek+ szent szolgádnak, Jézusnak a neve által.”+ 31  Miután könyörögtek, megrázkódott a hely, ahol egybegyűltek. Egytől egyig áthatotta őket a szent szellem,+ és bátran hirdették Isten szavát.+ 32  Sőt, a tanítványok egész közössége ugyanúgy gondolkodott és érzett, és egyikük sem mondta semmijéről, hogy az az övé, hanem mindenük közös volt.+ 33  És az apostolok továbbra is nagyon hatásosan tanúskodtak az Úr Jézus feltámadásáról,+ és nagymértékben részesültek Isten ki nem érdemelt kedvességéből. 34  Egyikük sem nélkülözött,+ mert mindazok, akiknek földjeik vagy házaik voltak, eladták azokat, elhozták az eladott javak értékét, 35  és odaadták az apostoloknak.+ Azután mindenkinek a szükséglete szerint lett szétosztva.+ 36  Józsefnek, egy ciprusi születésű lévitának, akit az apostolok Barnabásnak+ is hívtak (ami lefordítva azt jelenti, hogy ’vigasztalás fia’), 37  volt egy darab földje. Ő is eladta azt, a pénzt pedig elhozta, és odaadta az apostoloknak.+

Lábjegyzetek

Vagy: „hirdetik a halottak közül való feltámadást Jézus példája által”.
Vagy: „letartóztatták”. Szó szerint: „rátették a kezeket”.
Vagy: „menekült meg”.
Esetleg: „a nevében”.

Jegyzetek

a templomőrség parancsnokaival: Itt a görög szövegben szó szerint az áll, hogy „a parancsnokaival”, de a Lk 22:52-ben szerepel a „templom” szó is, ami rámutat, hogy milyenfajta parancsnokokról van szó. Ők álltak a templomőrség élén. Ezért a „templomőrség” szó ebben a versben az egyértelműség miatt lett beszúrva. Egyedül Lukács említi meg ezeket a tisztviselőket (Cs 4:1; 5:24, 26). Talán ők is részt vettek azon a megbeszélésen, amikor Júdással kitervelték, hogy Jézus letartóztatását hogyan lehetne törvényes színben feltüntetni.

ők ketten: Szó szerint: „ők”, vagyis Péter és János.

a templomőrség parancsnoka: A Cs 5:24, 26 is beszél róla. Az i. sz. I. századra ezt a hivatali tisztséget egy pap töltötte be, akinél csak a főpap volt magasabb rangú. A templomőrség parancsnoka felügyelte a templomban szolgáló papokat. Ő volt a felelős azért is, hogy rend legyen a jeruzsálemi templomban és az ahhoz tartozó területen. Ebben a lévitákból álló, úgynevezett templomi rendőrség volt a segítségére. A templomőrség parancsnokának alárendelt parancsnokok felvigyázták a lévitákat, akik reggel kinyitották a templom kapuit, este pedig bezárták. A léviták őrizték a templom kincstárát, továbbá gondoskodtak arról, hogy rendezett legyen a tömeg, és hogy senki ne lépjen be olyan területre, ahol nem tartózkodhatott. A lévitákat 24 osztályba sorolták, és mindegyik ilyen osztály egy-egy hetet szolgált évente kétszer. Valószínűleg mindegyik osztálynak saját parancsnoka volt, aki számot adott a templomőrség parancsnokának. A templomőrség parancsnokai befolyásos emberek voltak. Azok között említik őket, akik összefogtak a magas rangú papokkal, hogy megöljék Jézust. Az embereikkel ők tartóztatták le Jézust azon az éjszakán, amikor elárulták (Lk 22:4 [lásd a magyarázó jegyzetet], 52).

vének: Szó szerint: „idősebb férfiak”. A Bibliában a görög pre·szbüʹte·rosz szó elsősorban olyan személyre utal, akinek egy nemzetben vagy közösségben hatalma vagy felelős tisztsége van. Bár ez a kifejezés időnként az életkort jelöli (mint például a Lk 15:25; Cs 2:17-ben), nem csak idősebb emberekre vonatkozhat. Itt a zsidó nemzet vezetőire utal, akiket gyakran együtt említenek a magas rangú papokkal és az írástudókkal. A szanhedrint ennek a három csoportnak a tagjai alkották (Mt 21:23; 26:3, 47, 57; 27:1, 41; 28:12; lásd a Szójegyzékben a „Vén” címszót).

Annásnak, a magas rangú papnak és Kajafásnak: Amikor Lukács leírja, hogy Keresztelő János mikor kezdte el a szolgálatát, akkor azokra a napokra utal, amikor a zsidó papság élén két befolyásos ember állt. Annást Kviríniusz, Szíria római kormányzója nevezte ki főpapnak i. sz. 6 vagy 7 táján, és kb. i. sz. 15-ig töltötte be ezt a tisztet. A rómaiak megfosztották Annást ettől a címtől, de kétségkívül még ezután is nagy hatalma és tekintélye volt mint egykori főpapnak és a zsidó előkelőség befolyásos tagjának. Fiai közül öten is betöltötték a főpapi tisztséget, a veje, Kajafás pedig kb. i. sz. 18-tól kb. i. sz. 36-ig volt főpap. Tehát, noha Kajafás volt a főpap i. sz. 29-ben, Annást joggal lehetett „magas rangú papnak” hívni a tekintélyes pozíciójánál fogva (Jn 18:13, 24; Cs 4:6).

Annással, a magas rangú pappal: Annást Kviríniusz, Szíria római kormányzója nevezte ki főpapnak i. sz. 6 vagy 7 táján, és kb. i. sz. 15-ig töltötte be ezt a tisztet. A rómaiak megfosztották Annást ettől a címtől, de kétségkívül még ezután is nagy hatalma és tekintélye volt mint egykori főpapnak és a zsidó előkelőség befolyásos tagjának. Fiai közül öten is betöltötték a főpapi tisztséget, a veje, Kajafás pedig kb. i. sz. 18-tól kb. i. sz. 36-ig volt főpap. (Lásd a Lk 3:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) A Jn 18:13, 19 úgy utal Annásra, hogy „a magas rangú pap”. Ugyanezt a görög szót (ar·khi·e·reuszʹ) használták arra, aki éppen betöltötte a főpapi tisztséget, illetve a papság egy befolyásos tagjára, így például a leváltott főpapra is. (Lásd a Szójegyzékben a „Magas rangú pap” címszót.)

Kajafással: Főpap volt, akit a rómaiak neveztek ki. Ügyes diplomata volt, és tovább töltötte be a főpapi tisztséget, mint abban az időben bárki az elődei közül. Kb. i. sz. 18-ban lett kinevezve, és kb. i. sz. 36-ig maradt főpap. Ő hallgatta ki Jézust, és adta át Pilátusnak (Mt 26:3, 57; Jn 11:49; 18:13, 14, 24, 28). A Cselekedetek könyve egyedül itt említi meg név szerint. Más helyeken „a főpap” elnevezéssel utal rá (Cs 5:17, 21, 27; 7:1; 9:1).

názáreti: A „názáreti” jelzőt Jézusra és később a követőire használták (Cs 24:5). Mivel sok zsidót hívtak Jézusnak, gyakran előfordult, hogy kaptak egy másik nevet is. A bibliai időkben szokás volt az embereket a származási helyükkel összekapcsolni (2Sá 3:2, 3; 17:27; 23:25–39; Ná 1:1; Cs 13:1; 21:29). Jézus az élete korai szakaszának nagy részét a galileai Názáret városában töltötte, ezért érthető, hogy ezt a kifejezést használták rá. Jézust sokszor hívták „názáretinek”; különféle helyzetekben különböző személyek szólították így (Mr 1:23, 24; 10:46, 47; 14:66–69; 16:5, 6; Lk 24:13–19; Jn 18:1–7). Ő maga is elfogadta és használta ezt az elnevezést (Jn 18:5–8; Cs 22:6–8). A kínoszlopán szereplő táblára Pilátus a következőket íratta héberül, latinul és görögül: „A názáreti Jézus, a zsidók királya” (Jn 19:19, 20). I. sz. 33 pünkösdjétől kezdve az apostolok, és mások is gyakran úgy beszéltek Jézusról, mint a názáretiről, vagy mint aki Názáretből való (Cs 2:22; 3:6; 4:10; 6:14; 10:38; 26:9; lásd még a Mt 2:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet).

oszlopra feszítsék: Vagy: „oszlophoz rögzítsék”. Itt fordul elő először a görög sztau·roʹó ige abból a több mint 40 helyből, ahol megtalálható a Keresztény görög iratokban. Ez a görög sztau·roszʹ főnév („kínoszlop”) igei alakja. (Lásd a Mt 10:38; 16:24; 27:32-höz tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Kínoszlop”; „Oszlopra feszítés” címszavakat.) Az igei alak található meg a Septuagintában az Esz 7:9-ben, ahol arra adtak utasítást, hogy akasszák fel Hámánt egy több mint 20 m magas oszlopra. A klasszikus görögben ezt jelentette a kifejezés: ’karókkal körbevesz’, ’karósáncot vagy cölöpkerítést alakít ki’.

názáreti: Lásd a Mr 10:47-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

oszlopra feszítettetek: Vagy: „oszlophoz rögzítettetek”. (Lásd a Mt 20:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a Szójegyzékben a „Kínoszlop” és az „Oszlopra feszítés” címszavakat.)

a fő szegletkő: Vagy: „a legfontosabb kő”. A Zs 118:22-ben szereplő héber kifejezés és az itt használt görög kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy ’a szeglet feje’. Bár többféle elképzelés is van róla, feltehetően a legfelső kőre utal, melyet két fal találkozásánál helyeztek el, hogy összetartsa őket. Jézus idézte és magára alkalmazta ezt a próféciát. Éppen úgy, ahogy egy épület legfelső köve jól látható, úgy Jézus Krisztus is a záróköve a felkentekből álló keresztény gyülekezetnek, mely egy templomhoz hasonló.

nyíltságát: Vagy: „bátorságát”. A görög par·ré·sziʹa szót úgy is vissza lehet adni, hogy „beszédbeli nyíltság”; „bizalom” (Cs 28:31; 1Jn 5:14). Ez a főnév és az ezzel rokon par·ré·szi·aʹzo·mai ige, melyet gyakran úgy adnak vissza, hogy „bátran (bátorsággal) beszél”, jó néhányszor szerepel a Cselekedetek könyvében, és jól mutatja, mi jellemezte az I. századi keresztények prédikálását (Cs 4:29, 31; 9:27, 28; 13:46; 14:3; 18:26; 19:8; 26:26).

iskolázatlan: Vagy: „tanulatlan”. Bár az itt használt görög szó (a·gramʹma·tosz) jelentheti azt, hogy írástudatlan, ebben a szövegkörnyezetben valószínűleg azokra utal, akik nem jártak a rabbik iskoláiba. Az I. században a legtöbb zsidó feltehetőleg tudott írni és olvasni, részben azért, mert sok iskola a zsinagógákban működött. Péter és János viszont, Jézushoz hasonlóan, nem tanult a rabbik iskoláiban. (Vesd össze: Jn 7:15.) Jézus napjaiban a vallási elit tagjai úgy gondolták, hogy csak ezeken a helyeken részesülhet valaki megfelelő vallási oktatásban. A szadduceusok és a farizeusok kétségkívül alkalmatlannak tartották Pétert és Jánost arra, hogy a törvényt tanítsák és magyarázzák a népnek. Ráadásul mindkét tanítvány galileai volt, ahol a legtöbben földművesek, pásztorok és halászok voltak. A vallásvezetők meg a jeruzsálemi és a júdeai emberek nyilvánvalóan lenézték a Galileából származókat, ezért úgy tekintettek Péterre és Jánosra, mint akik „iskolázatlan és egyszerű emberek” (Jn 7:45–52; Cs 2:7). Isten viszont nem így látta őket (1Ko 1:26–29; 2Ko 3:5, 6; Jk 2:5). A halála előtt Jézus sok mindenre kiterjedően oktatta és képezte őket, valamint más tanítványait (Mt 10:1–42; Mr 6:7–13; Lk 8:1; 9:1–5; 10:1–42; 11:52). A feltámasztása után is tanította őket a szent szellem által (Jn 14:26; 16:13; 1Jn 2:27).

a szanhedrinük termébe: Vagy: „a szanhedrinükbe”. A szanhedrin a Jeruzsálemben ülésező zsidó legfelsőbb bíróság volt. A „szanhedrin termé”-nek vagy „szanhedrin”-nek fordított görög szó (szü·neʹdri·on) szó szerint azt jelenti, hogy ’leül valakivel’. Bár ez egy általános kifejezés egy gyűlésre vagy összejövetelre, Izraelben egy vallási bírói testületre vagy bíróságra is használták. A görög szó utalhat a bíróság tagjaira vagy a bíróság épületére, illetve helyére. (Lásd a Mt 5:22-höz tartozó magyarázó jegyzetet és a Szójegyzékben a „Szanhedrin” címszót; továbbá, hogy hol lehetett a szanhedrin terme, lásd a B12-es függ.-et.)

a szanhedrin terméből: Vagy: „a szanhedrinből”. (Lásd a Lk 22:66-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

csodának: Vagy: „jelnek”. A görög szé·meiʹon szó, mely gyakran úgy van fordítva, hogy „jel”, itt egy természetfeletti eseményre utal, mely Isten támogatását bizonyítja.

Legfőbb Úr: A görög de·szpoʹtész szó alapvetően azt jelenti, hogy ’úr’; ’tulajdonos’ (1Ti 6:1; Tit 2:9; 1Pt 2:18). Ahol Isten közvetlen megszólításaként szerepel, mint például itt vagy a Lk 2:29-ben és a Jel 6:10-ben, „legfőbb Úr”-nak van fordítva, és arra utal, hogy ő milyen kiváló uralkodó. Más fordításokban olyan kifejezések szerepelnek, mint az „Úr”, „Úr és Parancsoló”, „mindenek uralkodója (ura)”. A Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordítása a héber ʼAdhó·nájʹ (legfőbb Úr) kifejezést használja, de legalább egy ilyen fordításban a tetragram áll itt.

Krisztusát: Vagy: „felkentjét”; „Messiását”. A „Krisztus” cím, mely a görög Khri·sztoszʹ szóból származik, megegyezik a „Messiás” címmel (a héber má·síʹach szóból), és mindkettő azt jelenti, hogy ’felkent’. (Lásd a Mt 1:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet és a Jehova Krisztusát kifejezéshez tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben.)

a Messiást: Vagy: „a felkentet”. A görög Mesz·sziʹasz szó (a héber má·síʹach szó átírása) mindössze kétszer szerepel a Keresztény görög iratokban. (Lásd: Jn 4:25.) A má·síʹach cím a héber má·sachʹ igéből származik, melynek jelentése ’(folyadékkal) megken’ vagy ’felken’ (2Mó 29:2, 7). A bibliai időkben a papokat, az uralkodókat és a prófétákat ünnepélyesen felkenték olajjal (3Mó 4:3; 1Sá 16:3, 12, 13; 1Ki 19:16). Itt, a Jn 1:41-ben a „Messiás” cím után a következő magyarázat áll: ami lefordítva azt jelenti, hogy ’Krisztus’. A „Krisztus” cím (görögül Khri·sztoszʹ) 500-nál is többször fordul elő a Keresztény görög iratokban, és egyenértékű a „Messiás” címmel, hiszen mindkettő azt jelenti, hogy ’felkent’. (Lásd a Mt 1:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

akit felkentél: Vagy: „akit Krisztussá (Messiássá) tettél”. A Khri·sztoszʹ (Krisztus) cím az ebben a versben szereplő, görög khriʹó igéből ered. Szó szerint arra utal, hogy valakire olajat öntenek. A Keresztény görög iratokban csak szent és jelképes értelemben használatos, és azt jelenti, hogy Isten kiválaszt valakit egy különleges feladatra, melyet az irányítása alatt végez. Ez a görög ige szerepel a Lk 4:18; Cs 10:38; 2Ko 1:21; Héb 1:9-ben is. Egy másik görög szó (a·leiʹphó) arra utal, hogy a testet bekenik olajjal vagy kenőccsel, például mosakodás után, gyógyászati célból vagy azért, hogy előkészítsék a temetésre (Mt 6:17; Mr 6:13; 16:1; Lk 7:38, 46; Jk 5:14).

Jehova: Ez az idézet a Zs 2:2-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

felkentje: Vagy: „Krisztusa”; „Messiása”. Ebben a versben a görög Khri·sztoszʹ szó szerepel, melyből a „Krisztus” cím származik. Az itt idézett Zs 2:2-ben az ennek megfelelő héber kifejezés áll: má·síʹach (felkent). Ebből a szóból ered a „Messiás” cím. (Lásd a Lk 2:26-hoz; a Jn 1:41-hez és a Cs 4:27-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

akit felkentél: Vagy: „akit Krisztussá (Messiássá) tettél”. A Khri·sztoszʹ (Krisztus) cím az ebben a versben szereplő, görög khriʹó igéből ered. Szó szerint arra utal, hogy valakire olajat öntenek. A Keresztény görög iratokban csak szent és jelképes értelemben használatos, és azt jelenti, hogy Isten kiválaszt valakit egy különleges feladatra, melyet az irányítása alatt végez. Ez a görög ige szerepel a Lk 4:18; Cs 10:38; 2Ko 1:21; Héb 1:9-ben is. Egy másik görög szó (a·leiʹphó) arra utal, hogy a testet bekenik olajjal vagy kenőccsel, például mosakodás után, gyógyászati célból vagy azért, hogy előkészítsék a temetésre (Mt 6:17; Mr 6:13; 16:1; Lk 7:38, 46; Jk 5:14).

Jehova: Ez az idézet a Zs 2:2-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

Jehova: Ezek a szavak egy olyan imának a részét képezik, melyet a „legfőbb Úr”-hoz intéztek (Cs 4:24b). A „legfőbb Úr” kifejezés a görög de·szpoʹtész szó megfelelője, és a Lk 2:29-ben feljegyzett imában ugyanezzel a kifejezéssel szólítja meg Istent az egyik szolgája. Ebben az imában a tanítványok úgy nevezik Jézust, hogy „a te szent szolgád” (Cs 4:27, 30). A Zs 2:1, 2-ből idéznek, ahol Isten neve áll. (Lásd a Cs 4:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) Továbbá ennek a Jehovához intézett kérésnek a megfogalmazása – figyelj oda a fenyegetéseikre, mármint a szanhedrintől jövő fenyegetésekre – hasonlít a Héber iratokban feljegyzett imákéira. Példa erre a 2Ki 19:16, 19 és az Ézs 37:17, 20, melyekben Isten neve szerepel. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 4:29-et.)

Csodákat: Vagy: „előjeleket”. A Keresztény görög iratokban a teʹrasz szó következetesen mindenhol a szé·meiʹon („jel”) szóval együtt fordul elő, és mindkét kifejezés többes számban áll (Mt 24:24; Jn 4:48; Cs 7:36; 14:3; 15:12; 2Ko 12:12). A teʹrasz szó alapvetően magában foglal mindent, ami csodálatba ejtő. Amikor a kifejezés egyértelműen olyasmire vonatkozik, ami előre jelzi, hogy mi fog történni a jövőben, akkor a magyarázó jegyzetben az „előjel” szó is szerepel lehetséges fordításként.

csodák: Vagy: „előjelek”. (Lásd a Cs 2:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

könyörögtek: Vagy: „buzgón (esedezve) imádkoztak”. A görög deʹo·mai ige arra utal, hogy valaki őszintén, erőteljes érzésekkel imádkozik. A vele rokon deʹé·szisz főnevet úgy lehet meghatározni, hogy „alázatos és őszinte kérlelés”. A Keresztény görög iratokban ezt a főnevet kizárólag Istenhez fordulva használják. Még Jézus is „erős kiáltásokkal és könnyekkel esedezett és könyörgött ahhoz, aki képes kimenteni őt a halálból” (Héb 5:7). A görög főnév – mely itt „esedezik”-nek lett fordítva – többes számban szerepel, ami arra enged következtetni, hogy Jézus többször is kérlelte Jehovát. Például a Gecsemáné-kertben többször is buzgón imádkozott (Mt 26:36–44; Lk 22:32).

Isten szavát: Ez a kifejezés jó párszor szerepel a Cselekedetek könyvében (Cs 6:2, 7; 8:14; 11:1; 13:5, 7, 46; 17:13; 18:11). Itt az „Isten szava” kifejezés a Jehova Istentől származó keresztény üzenetre utal, mely kiemeli Jézus Krisztus kulcsfontosságú szerepét Isten szándékának a megvalósításában.

ugyanúgy gondolkodott és érzett: Szó szerint: „egy szíve és lelke volt”. Ez a kifejezés arra utal, hogy a rengeteg hívő közt egység és összhang volt. A Flp 1:27-ben az „egy lélekként” kifejezést úgy is lehetne fordítani, hogy „egy akarattal” vagy „egy emberként”. A Héber iratokban az „egy szív” kifejezés megtalálható az 1Kr 12:38 lábj.-ében és a 2Kr 30:12 lábj.-ében, és azt jelenti, hogy valakiknek ugyanaz a céljuk, és összehangoltan ténykednek. Továbbá a „szív” és a „lélek” szavak gyakran együtt szerepelnek, és a teljes belső emberre vonatkoznak (5Mó 4:29; 6:5; 10:12; 11:13; 26:16; 30:2, 6, 10). Ugyanilyen értelemben áll itt ez a görög kifejezés, és úgy is vissza lehetne adni, hogy „teljesen egységesen gondolkodnak, és ugyanaz a céljuk”. Ez összhangban volt Jézus imájával, melyben azt kérte, hogy a követői az eltérő hátterük ellenére legyenek egységesek (Jn 17:21).

vigasztalás fia: Vagy: „bátorítás fia”. Ez a Barnabás név fordítása. Ezt a nevet egy József nevű tanítvány kapta. A zsidók között gyakori név volt a József, ezért feltehetően praktikus okokból adták neki a Barnabás nevet. (Vesd össze: Cs 1:23.) Ahogy azt az ehhez a vershez fűzött, fia szóhoz tartozó magyarázó jegyzet kifejti, ez a szó időnként egy kiemelkedő tulajdonságra vagy jellemvonásra utal, mely megkülönböztet egy személyt. A „vigasztalás fia” elnevezés nyilvánvalóan azt emeli ki, hogy József nagyon hatásosan tudott bátorítani és vigasztalni másokat. Lukács arról számol be, hogy Józsefet (Barnabást) elküldték a szíriai Antiókiába, ahol „bátorítani” kezdte a tanítványokat (Cs 11:22, 23). Az itt „bátorít”-nak fordított görög ige (pa·ra·ka·leʹó) rokonságban áll a Cs 4:36-ban található ’vigasztalás’ jelentésű görög szóval (pa·raʹklé·szisz). (Lásd a fia szóhoz tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben.)

fia: Héber, arámi és görög nyelven a „fia(i)” kifejezés utalhat egy kiemelkedő tulajdonságra vagy jellemvonásra, mely megkülönböztet egy személyt, vagy ráillik emberek egy csoportjára. Például az 5Mó 3:18-ban a „minden bátor férfi” vagy vitéz harcosok kifejezést szó szerint úgy lehetne visszaadni, hogy „az alkalmasság fiai”. A Jób 1:3-ban a „mindenkinél. . . Keleten” kifejezés szó szerint úgy hangzik, hogy „a Kelet fiainál”. Az 1Sá 25:17-ben található „semmirekellő ember” kifejezést pedig úgy lehetne fordítani szó szerint, hogy „beliál fia”, vagyis „a hasztalanság fia”. A Keresztény görög iratok ilyen kifejezéseket használ azokra, akik egy bizonyos módon viselkednek, vagy akikre egy adott tulajdonság jellemző: „fiai. . . a legfelségesebb Istennek”; „a világosság és a nappal fiai”; „az engedetlenség fiai” (Lk 6:35; 1Te 5:5; Ef 2:2).

Multimédia

Szanhedrin
Szanhedrin

A Nagy Szanhedrinnek nevezett legfelsőbb bíróság 71 tagú volt, és Jeruzsálemben ülésezett. (Lásd a Szójegyzékben a „Szanhedrin” címszót.) A Misna szerint a szanhedrin tagjai félkörben ültek három sorban, és két írnok is jelen volt, akik feljegyezték a bíróság döntését. A képen látható építészeti jellegzetességek némelyike egy Jeruzsálemben feltárt épület alapján készült. Egyesek szerint ez az épület volt az I. századi tanácsterem. (Lásd a B12-es függ.-ben a „Jeruzsálem és környéke” térképet.)

1. Főpap

2. A szanhedrin tagjai

3. Vádlott

4. Írnokok