1Korintusz 9:1–27

9  Nem vagyok szabad? Nem vagyok apostol? Nem láttam Jézust, a mi Urunkat?+ Nem ti vagytok a munkám az Úr szolgálatában?  Ha másoknak nem is vagyok apostol, nektek egészen biztosan az vagyok, mert ti vagytok a pecsét, amely bizonyítja, hogy az Úr apostola vagyok.  Ezt mondom a védelmemre azoknak, akik bírálnak engem:  Talán nincs jogunk* enni és inni?  Talán nincs jogunk arra, hogy hívő feleséget* vigyünk magunkkal,+ miként a többi apostol, az Úr testvérei+ és Kéfás*+ is teszi?  Vagy csak Barnabásnak+ és nekem nincs jogunk arra, hogy ne dolgozzunk a megélhetésért?  Melyik katona szolgál a saját költségén? Ki ültet szőlőt, és nem eszik a gyümölcséből?+ Vagy ki terelget nyájat, és nem iszik a nyáj tejéből?  Vajon emberi szemszögből mondom ezeket? Vagy nem ezeket mondja a törvény is?  Mert meg van írva Mózes törvényében: „Ne kössétek be a bika száját, amikor gabonát csépel.”+ Vajon Isten a bikákkal törődik, 10  vagy inkább miattunk mondja ezt? Igen, miattunk írták le ezt, mert aki szánt, és aki csépel, annak abban a reményben kell ezt tennie, hogy kapni fog a termésből. 11  Ha mi szellemi dolgokat vetettünk köztetek, vajon túl nagy dolog az, hogy anyagi támogatást arassunk tőletek?+ 12  Ha mások ezt jogosan elvárják tőletek, mi nem várhatnánk el sokkal inkább? Mi viszont nem élünk ezzel a jogunkkal*,+ hanem mindent elviselünk, hogy semmivel se hátráltassuk a Krisztusról szóló jó hír terjedését.+ 13  Hát nem tudjátok, hogy akik szent teendőket látnak el, a templomból származó ételt eszik, és akik rendszeresen az oltárnál szolgálnak, az oltáron bemutatott áldozatokból kapnak részt?+ 14  Ehhez hasonlóan az Úr is azt adta parancsba, hogy akik a jó hírt hirdetik, a jó hírből éljenek.+ 15  Én azonban egyetlen jogommal sem élek ezek közül.+ És nem is azért írtam ezeket, hogy ilyesmit tegyetek értem, mert jobb lenne meghalnom, semhogy. . . Senki sem fog megfosztani attól, amivel dicsekedhetek!+ 16  Ha pedig hirdetem a jó hírt, az nem ok arra, hogy dicsekedjem, mert ez a kötelességem. Igen, jaj nekem, ha nem hirdetem a jó hírt!+ 17  Ha önként végzem ezt, jutalmat kapok, ha pedig akaratom ellenére teszem, akkor is megbíztak egy feladattal+. 18  Mi hát a jutalmam? Az, hogy ingyen hirdethetem a jó hírt, és így nem élek vissza a jó hír hirdetésével járó jogaimmal*. 19  Mert bár senkinek sem vagyok a rabszolgája, mindenkinek a rabszolgájává tettem magamat, hogy minél több embert megnyerjek. 20  A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy zsidókat nyerjek meg.+ Noha én magam nem vagyok törvény alatt, a törvény alatt levőknek olyanná lettem, mint aki törvény alatt van, hogy törvény alatt levőket nyerjek meg.+ 21  Noha nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye alatt vagyok, a törvény nélkülieknek olyanná lettem, mint aki törvény nélkül van,+ hogy törvény nélkülieket nyerjek meg. 22  A gyengéknek gyengévé lettem, hogy megnyerjem a gyengéket.+ Mindenfajta embernek mindenné lettem, hogy minden lehetséges módon megmentsek némelyeket. 23  De mindent a jó hírért teszek, hogy megoszthassam másokkal.+ 24  Nem tudjátok, hogy a futók a versenyen mindnyájan futnak, de csak egy kapja meg a díjat? Úgy fussatok, hogy elnyerhessétek.+ 25  Akik versenyen vesznek részt,* mindenben önuralmat gyakorolnak. Persze ők azért teszik, hogy olyan koronát kapjanak, amely tönkremegy,+ mi viszont olyan koronáért tesszük, amely nem megy tönkre.+ 26  Így tehát nem céltalanul futok,+ és az ütéseimet sem úgy irányítom, hogy a levegőt üssem, 27  hanem megöklözöm* a testemet,+ és rabszolgává teszem, hogy miután másoknak prédikálok, nehogy olyanná váljak, akit Isten elmarasztal*.

Lábjegyzetek

Szó szerint: „hatalmunk”.
Vagy: „testvérnőt mint feleséget”.
Péternek is hívják.
Szó szerint: „hatalmunkkal”.
Vagy: „hatalmammal”.
Vagy: „az atléták”.
Vagy: „megbüntetem”; „szigorúan megfegyelmezem”.
Vagy: „nehogy alkalmatlanná váljak”.

Jegyzetek

Multimédia

Egy okirat lepecsételése
Egy okirat lepecsételése

Az ókorban sokféle célból használtak pecsétet. Például azt igazolták vele, hogy megállapodás történt, illetve valami hiteles. (Lásd a Szójegyzékben a „Pecsét” címszót.) A görög és a római korban viasszal bevont fatáblákra jegyezték fel a jogi és üzleti megállapodásokat. Ezeket tanúknak kellett hitelesíteniük. A tanúknak saját pecsétjük volt, mely általában egy gyűrűbe vésett, egyedi szimbólum volt. Az okiratot körülkötötték egy zsinórral, melyre némi forró viaszt folyattak, és a tanú ebbe nyomta bele a pecsétjét. Amikor a viasz kihűlt, lezárta az okiratot egészen addig, amíg azt nyilvánosan fel nem bontották. Ezáltal a tanúk elismerték az okirat hitelességét, és az okirat védve volt attól, hogy megváltoztassák a tartalmát. Ezért a „lepecsétel” vagy „pecsétet tesz valamire” kifejezést tágabb értelemben arra használták, hogy valaki tanúsítja vagy megerősíti valaminek az igaz voltát. János apostol azt írta, hogy aki elfogadja azt, amiről Jézus tanúskodik, az pecsétjét teszi arra, azaz megerősíti, hogy Isten igaz, vagyis megbízható. (Lásd a Jn 3:33-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)