Cselekedetek 28:1–31

28  Mikor sikerült biztonságba jutnunk, megtudtuk, hogy a szigetet Máltának hívják.+  Az idegen nyelvű emberek pedig rendkívül kedvesek voltak velünk. Tüzet gyújtottak, és mindnyájunkat kedvesen fogadtak, mivel eleredt az eső, és hideg volt.+  Mikor Pál összeszedett egy nyaláb rőzsét, és a tűzre tette, egy vipera jött elő a hőségtől, és rákapaszkodott a kezére.  Amikor az idegen nyelvű emberek meglátták a mérges kígyót a kezén függeni, ezt mondogatták egymásnak: „Ez az ember biztosan gyilkos, és bár sikerült biztonságban kijutnia a tengerből, az igazságosság nem hagyja tovább élni.”  Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja nem esett.  Azok pedig azt várták, hogy feldagad a teste, vagy hirtelen holtan rogy össze. De miután sokáig várakoztak, és látták, hogy semmi baja nem történik, megváltozott a véleményük, és istennek kezdték őt mondani.+  Annak a helynek a szomszédságában a sziget főemberének, Publiusznak voltak földjei. Ő szívesen fogadott, és három napig vendégül látott minket.  Publiusz apja pedig betegen feküdt, mert lázas volt, és vérhastól szenvedett. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította.+  Ezután a szigeten levő többi beteg is elment hozzá, és meggyógyult.+ 10  Sok ajándékkal is megtiszteltek bennünket, és amikor indultunk, elhalmoztak minket mindennel, amire szükségünk volt. 11  Három hónappal később elindultunk egy hajóval, amelynek „Zeusz fiai” voltak az orrfigurái. A hajó Alexandriából való volt, és a szigeten telelt. 12  Kikötve Szirakúzában, három napig ott maradtunk. 13  Onnan aztán továbbmentünk, és megérkeztünk Régiumba. Egy nappal később pedig déli szél támadt, és a második napon eljutottunk Puteoliba. 14  Itt testvéreket találtunk, és kérleltek minket, hogy maradjunk náluk hét napig, majd továbbmentünk Róma felé. 15  Onnan a testvérek, amikor hallották a rólunk szóló híreket, kijöttek elénk egészen Appiusz piacteréig és a Három Tavernáig. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és felbátorodott.+ 16  Mikor végül Rómába értünk, megengedték Pálnak, hogy egy bérelt házban lakjon az őt őrző katonával. 17  Három nappal később azonban összehívta a zsidók főembereit. Miután egybegyűltek, ezt mondta nekik: „Férfiak, testvérek, jóllehet semmit sem tettem a nép ellen vagy ősapáink szokásai ellen,+ mégis rabként adtak át Jeruzsálemből a rómaiak kezébe.+ 18  Miután kihallgattak,+ szabadon akartak bocsátani, mivel semmi okot sem találtak arra, hogy halálra adjanak.+ 19  Mikor azonban a zsidók ellenkeztek, kénytelen voltam a császárhoz fellebbezni,+ de nem azért, mintha bármivel is vádolnám a nemzetemet. 20  Ezért kértem, hogy láthassalak benneteket, és beszélhessek veletek, mert Izrael reménysége miatt vagyok megláncolva.”+ 21  Azok így szóltak: „Nem írtak rólad leveleket Júdeából, és az onnan ideérkezett testvérek közül senki sem hozott rossz hírt rólad, vagy mondott bármi rosszat felőled. 22  De úgy tartjuk helyesnek, hogy tőled halljuk, mit gondolsz, mert bizony ami ezt a szektát+ illeti, tudjuk, hogy mindenhol ellene beszélnek.”+ 23  Megállapodtak tehát vele, hogy melyik nap találkozzanak, és még többen jöttek el hozzá a szálláshelyére. És reggeltől estig érvelt nekik: alaposan tanúskodott Isten királyságáról, hogy Mózes törvénye+ és a Próféták+ alapján meggyőzze őket arról, hogy hinniük kell Jézusban.+ 24  Néhányan hinni kezdtek a mondottaknak, mások viszont nem. 25  Mivel nem értettek egyet egymással, távozni kezdtek. Pál eközben még ennyit mondott: „Találóan szólt a szent szellem Ézsaiás próféta által az ősapáitokhoz, 26  amikor ezt mondta: »Menj el ehhez a néphez, és mondd: ’Hallotok majd, de semmiképpen nem értetek, és néztek majd, de semmiképpen nem láttok.+ 27  Mert érzéketlenné vált* ennek a népnek a szíve. A fülükkel hallottak ugyan, de nem figyeltek, a szemüket pedig behunyták. Azért tettek így, nehogy valaha is lássanak a szemükkel, halljanak a fülükkel, és értsenek a szívükkel, és megtérjenek, és meggyógyítsam őket.’«+ 28  Legyen hát tudtotokra, hogy ezt az Istentől jövő megmentést hirdetik a nemzeteknek,+ és ők biztosan figyelni fognak rá.”+ 29  —— 30  Ő pedig két teljes évig a saját bérelt házában maradt,+ és kedvesen fogadott mindenkit, aki elment hozzá. 31  Teljes bátorsággal,+ akadálytalanul prédikált nekik Isten királyságáról,+ és tanította őket az Úr Jézus Krisztusról.

Lábjegyzetek

Szó szerint: „megkövéredett”.

Jegyzetek

az Adriai-tengeren: Pál napjaiban ez a kifejezés nagyobb területre vonatkozott, mint ma. A görög földrajztudós, Sztrabón szerint az Adria Atria városáról kapta a nevét, mely város a Pó folyó torkolatánál (ma Velencei-öböl) helyezkedett el (Strabón: Geógraphika. V. könyv, I., 8.). A mai olasz város, Adria a tengerparttól valamivel beljebb fekszik. A jelek szerint az Adria elnevezést a környék vizeire alkalmazták, majd a név egyre több mindent foglalt magában, míg végül beleértették napjaink egész Adriai-tengerét, a Jón-tengert és a Földközi-tengernek azokat a vizeit, melyek Szicíliától (és Máltától) keletre, Krétától pedig nyugatra voltak. (Lásd a B13-as függ.-et.)

Máltának: A görög szövegben a Me·liʹté szó áll, melyről évszázadok óta úgy tartják, hogy a modern kori Málta szigete. A hajó, melyen Pál utazott, az erős szelek miatt Knidusztól, Kis-Ázsia délnyugati csücskétől dél felé sodródott, Kréta szigete alá (Cs 27:7, 12, 13, 21). A Cs 27:27-ben a beszámoló azt írja, hogy a hajó ide-oda hányódott „az Adriai-tengeren”, mely név alatt Pál napjaiban sokkal nagyobb területet értettek, mint ma. Hozzá tartozott a Jón-tenger, valamint a Szicíliától keletre és a Krétától nyugatra lévő vizek is, így Adriának nevezték a mai Málta környéki tengert is. (Lásd a Cs 27:27-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Figyelembe véve az Eurakvilónak nevezett viharos szelet (Cs 27:14), nagyon valószínű, hogy a hajó nyugat felé sodródott, és Szicíliától délre, Málta szigeténél szenvedett hajótörést. Az idők folyamán egyes tudósok több szigetről is azt állították, hogy a bibliai Me·liʹté. Az egyik feltételezés szerint ez egy Korfu melletti sziget volt, Görögország nyugati partjaitól nem messze. Egy másik elmélet a görög Me·liʹté szóból indul ki, így az ókori Illíria területéhez tartozó Melite szigetével azonosítja, azaz a mai Mljettel, amely egy horvátországi sziget az Adriai-tengeren. Ám a Biblia leírását figyelembe véve nem valószínű, hogy a hajó megfordult volna, és felment volna egészen Mljetig vagy Korfuig. (Lásd a B13-as függ.-et.)

Az idegen nyelvű emberek: Vagy: „a helyi lakosok”. Néhány régebbi bibliafordítás úgy fordítja az itt szereplő görög barʹba·rosz szót, hogy „barbárok”. Ez a görög szó olyan embert jelöl, aki mintha csak ezt mondogatná: „bar bar”. Ez hebegő, dadogó, értelmetlen, illetve érthetetlen beszédnek hangzik, ezért a görögök a „barbár” szóval eredetileg azokra az idegenekre utaltak, akik idegen nyelven beszéltek. Abban az időben ez a szó nem jelölt műveletlen, faragatlan vagy illetlen viselkedést, és nem tükrözött semmiféle megvetést. A barʹba·rosz szóval egyszerűen csak megkülönböztették a nem görögöket a görögöktől. Voltak zsidó írók, köztük Josephus is, akik elismerték magukról, hogy ezzel a kifejezéssel utaltak rájuk (A zsidók története. XIV. könyv, 10. fej., 1.; Apión ellen. I. könyv, 11.). Sőt, a rómaiak barbároknak nevezték magukat mindaddig, amíg át nem vették a görög kultúrát. Vagyis a kifejezés itt Málta lakosaira utal, akik minden bizonnyal az anyanyelvükön, valószínűleg pun nyelven beszéltek, mely nem állt rokonságban a göröggel.

kedvesek: Vagy: „emberségesek”. A görög phi·lan·thró·piʹa szó azt jelenti szó szerint, hogy ’emberszeretet’. Ez a fajta szeretet magában foglalhatta, hogy valaki őszintén törődik másokkal, és vendégszeretően gondoskodik a szükségleteikről és a kényelmükről. Ahogy ebből az esetből is látható, ezt az Istennek tetsző tulajdonságot már azelőtt kimutathatják emberek, hogy ismernék Jehovát. Hasonló példa található a Cs 27:3-ban, ahol az ezzel rokon phi·lan·throʹposz szó szerepel annak kifejezésére, hogy hogyan bánt Pállal Júliusz, a katonatiszt. A Tit 3:4-ben a görög phi·lan·thró·piʹa szó Jehova érzéseit tükrözi, és úgy van visszaadva, hogy „emberek iránti szeretet”.

egy vipera: Ma már nincsenek Máltán viperák. De ahogy ez a beszámoló mutatja, az I. században a máltaiak ismerték ezt a kígyót. Talán az évszázadok alatt átalakult az élőhely, vagy az is lehet, hogy azért haltak ki a viperák, mert a szigeten megnövekedett a lakosság száma.

az igazságosság: Itt a görög diʹké szó szerepel, mely valószínűleg a bosszúállás istennőjére vagy az igazságosságra mint elvont fogalomra utal. A görög mitológiában az igazság istennőjét Dikének hívták. Úgy gondolták, hogy ő szemmel tartja az embereket, és jelenti Zeusznak, ha egy igazságtalanságra nem derült fény, hogy a bűnöst meg lehessen büntetni. A Máltán élők azt gondolhatták, hogy noha Pál túlélte a hajótörést, most utolérte valamiféle isteni igazságosság, és egy kígyó által kapja meg a megérdemelt büntetését.

Zeusz fiai: Görögül: Di·oʹszkur·oi. A görög és római mitológia szerint Zeusznak (Jupiternek) és a spártai Léda királynénak az ikrei, név szerint Kasztór és Polüdeukész (Castor és Pollux). Egyebek mellett a tengerészek védelmezőinek tekintették őket, akik képesek kimenteni a hajósokat a tengeri veszedelmekből. Ez a részlet a hajó orrfiguráiról egy újabb bizonyíték, hogy a beszámolót egy szemtanú írta.

Szirakúzában: Város elsőrangú kikötővel Szicília szigetének délkeleti partján, ma Siracusának hívják. A görög történetíró, Thuküdidész szerint a korintusziak alapították i. e. 734-ben. Olyan ismert ókori személyek születtek Szirakúzában, mint például Arkhimédész, a matematikus. I. e. 212-ben a rómaiak elfoglalták. (Lásd a B13-as függ.-et.)

Puteoliba: Ma Pozzuolinak nevezik. Ez a jelentős kikötő Rómától délkeletre feküdt, Nápolytól pedig kb. 10 km-re nyugatra-délnyugatra. Egy ókori hullámtörő gát, vagyis móló maradványai még mindig láthatóak ott. Josephus a régi nevén, Dikaiarchiának hívja Puteolit, és arról számol be, hogy zsidó lakosai is voltak (A zsidók története. XVII. könyv, 12. fej., 1.). Pál i. sz. 59 táján érkezett ide, mikor útban volt Rómába, hogy a császár elé álljon. A hajó Régiumból (mai nevén Reggio di Calabria), az Itália déli csücskén, Szicíliával átellenben található kikötővárosból érkezett Puteoliba. Régium mintegy 320 km-re dél-délkeletre volt Puteolitól. A Puteoliban élő keresztény testvérek kérlelték Pált és a vele lévőket, hogy töltsenek náluk egy hetet (Cs 28:14). Ez azt mutatja, hogy Pál némi szabadságot élvezett, noha rab volt. (Lásd a B13-as függ.-et.)

továbbmentünk Róma felé: Puteoliból Rómába kb. 1 hétig tartott eljutni, mivel ez egy 245 km-es út volt. Pál és a társai Puteoliból valószínűleg gyalog mentek tovább Capuáig, onnan pedig 212 km-t tettek meg a Via Appián Rómáig. A Via Appia egy római államférfiról, Appius Claudius Caecusról kapta a nevét, aki i. e. 312-ben kezdte meg az út építését. A Via Appia kötötte össze Rómát Brundisium (ma Brindisi) kikötőjével, amely „a kelet kapuja” volt. Ezt az utat nagy, vulkanikus kőtömbökkel rakták ki. Az út volt, ahol 3 m-nél is keskenyebb volt, de egyes szakaszokon a szélessége a 6 m-t is meghaladta. A cél az volt, hogy két szembejövő jármű elférjen egymás mellett anélkül, hogy az egyiknek le kellene húzódnia. Bizonyos pontokon a Földközi-tengerre is kilátás nyílt. Útja keresztezte a Pontini-mocsarakat, amely egy ingoványos terület volt. Egy római író arról panaszkodott, hogy a környék szúnyogokkal volt tele, és visszataszító bűz terjengett. Egy csatorna épült az út mentén, ezért amikor az utat elárasztotta a víz, az utazók csónakokkal keltek át a területen. Ezektől a mocsaraktól kicsit északabbra, Róma előtt mintegy 65 km-re volt Appiusz piactere, majd a város előtt úgy 50 km-re a Három Taverna nevű pihenőhely.

Appiusz piacteréig: Vagy: „Appiusz fórumáig”. Latinul Appii Forum. Piactér Rómától kb. 65 km-re délkeletre. Jól ismert megálló volt a híres római főútvonal, a Via Appia mentén, mely Rómától Brundisiumig (ma Brindisi) húzódott, átszelve Capuát. Az út és a piactér egyaránt a megalapítójáról, Appius Claudius Caecusról kapta a nevét, aki az i. e. IV. században élt. A Rómából utazók általában itt pihentek meg az első nap végén, ezért forgalmas kereskedelmi központtá vált. Az is hozzájárult a jelentőségéhez, hogy az út mentén volt egy csatorna, mely átszelte a Pontini-mocsarakat. Állítólag öszvér húzta uszályokon vitték át az utazókat ezen a csatornán éjszaka. Horatius római költő írt az utazás kellemetlenségeiről, panaszkodva a békákra és a szúnyogokra, Appiusz piacterét pedig úgy festette le, mint ami zsúfolásig telt „sokféle hajóssal s rossz kocsmárossal” (Quintus Horatius Flaccus összes versei. Budapest, 1961, Corvina, A szatírák első könyve, 5., 1–6.). A fent említett kényelmetlenségek ellenére a Rómából érkezett testvérek örömmel várakoztak itt Pálra és az útitársaira, hogy együtt tegyék meg biztonságban az útjuk utolsó szakaszát. Napjainkban a Foro Appio, vagyis az Appiusz fóruma nevű helyet egy tábla jelzi egy kis vidéki városban, Borgo Faitiban, a Via Appián. (Lásd a B13-as függ.-et.)

a Három Tavernáig: Vagy: „a Tres Tabernaéig”. Latinul Tres Tabernas. Más ókori írások is említést tesznek erről a helyről, mely a Via Appia mentén feküdt. Rómától úgy 50 km-re délkeletre helyezkedett el, kb. 15 km-re Appiusz piacterétől. Ma már csak néhány római kori maradvány jelzi a helyét. (Lásd a B13-as függ.-et.)

császárhoz: Ekkor Néró volt a római császár. I. sz. 54-től 68-ig uralkodott, amikor is kb. 31 évesen öngyilkos lett. A Cselekedetek 25–28-ig terjedő fejezeteiben a császár szó alatt Nérót kell érteni. (Lásd a Mt 22:17-hez és a Cs 17:7-hez tartozó magyarázó jegyzeteket, valamint a Szójegyzéket.)

szektájának: Az itt „szektá”-nak fordított görög szó a haiʹre·szisz (ebből ered a magyar „herézis” szó), mely feltehetően azt jelentette eredetileg, hogy „választás”. Ilyen értelemben szerepel ez a szó a Septuagintában a 3Mó 22:18-ban, mely leírja, hogy az izraeliták önkéntes áldozatokat mutattak be, vagyis olyan áldozatokat, melyeket maguk választottak ki. A Keresztény görög iratokban ez a szó emberek egy olyan csoportjára utal, akik különböző nézeteket vagy tanokat vallottak. Ezzel a szóval hivatkoztak a judaizmus két kiemelkedő ágának a támogatóira, a farizeusokra és a szadduceusokra (Cs 5:17; 15:5; 26:5). Azok, akik nem voltak keresztények, „szektának” vagy „a názáretiek szektájának” nevezték a kereszténység követőit, talán azért, mert egy olyan szakadár csoportnak tartották őket, amely a judaizmusból vált ki (Cs 24:5, 14; 28:22). A görög haiʹre·szisz szót olyan csoportokra is használták, melyek a keresztény gyülekezeten belül jöttek létre. Jézus azt hangsúlyozta és azért imádkozott, hogy egység legyen a követői között (Jn 17:21), az apostolok pedig mindent megtettek azért, hogy megőrizzék az egységet a keresztény gyülekezetben (1Ko 1:10; Júd 17–19). Ha a gyülekezethez tartozók csoportokra vagy klikkekre bomlottak, az megbontotta az egységet. Ezért ezekre a csoportokra vagy szektákra is a görög haiʹre·szisz szót kezdték el használni negatív értelemben. A tanításokat érintő nézetkülönbségek heves vitákhoz, viszályhoz, sőt ellenségeskedéshez vezethetnek. (Vesd össze: Cs 23:7–10.) Emiatt a keresztényeknek el kellett kerülniük a szektás csoportosulásokat, melyek a test cselekedeteihez tartoznak (Ga 5:19–21; 1Ko 11:19; 2Pt 2:1).

azért jött, hogy tanúskodjon: Vagy: „tanúként jött, hogy tanúskodjon”. A ’tanú’ jelentésű görög főnév (mar·tü·riʹa) több mint kétszer annyiszor szerepel János evangéliumában, mint a három másik evangéliumban együttvéve. Az ezzel rokon tanúskodik jelentésű ige (mar·tü·reʹó) 39-szer fordul elő János evangéliumában, míg a többi evangéliumban csupán kétszer (Mt 23:31; Lk 4:22). Ez a görög ige olyan sokszor szerepel Keresztelő Jánossal kapcsolatban, hogy egyesek szerint úgy is lehetne hívni, hogy „Tanú János” (Jn 1:8, 15, 32, 34; 3:26; 5:33; lásd a Jn 1:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet). János az evangéliumában ezt az igét Jézus szolgálatával kapcsolatban is gyakran használja. Jézus is sokszor mondta azt, hogy tanúskodik (Jn 8:14, 17, 18). A Poncius Pilátusnak mondott szavai különösen figyelemreméltóak: „Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúskodjak az igazság mellett” (Jn 18:37). A Jelenések könyvében János úgy utal Jézusra, mint „a hű tanú” és „a hű és igaz tanú” (Jel 1:5; 3:14).

tanúim: Jézus első tanítványai hűséges zsidókként már Jehova tanúi voltak, hiszen tanúskodtak arról, hogy Jehova az egyetlen igaz Isten (Ézs 43:10–12; 44:8). Most már viszont Jehováról is, és Jézusról is tanúskodniuk kellett. Beszélniük kellett arról, hogy milyen fontos szerepet játszik Jézus abban, hogy Jehova neve meg legyen szentelve a messiási királyság által. Ez Jehova szándékának egy újabb részlete volt. János evangéliumát nem számítva a Cselekedetek könyve többször használja a „tanú” (marʹtüsz), „tanúskodik” (mar·tü·reʹó) és „alaposan tanúskodik” (di·a·mar·tüʹro·mai) kifejezések görög megfelelőit, mint bármely más bibliai könyv. (Lásd a Jn 1:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) A Cselekedetek könyvén végigvonul az a gondolat, hogy valaki tanúja valaminek, amit látott, illetve alaposan tanúskodik Isten szándékáról, melyben fontos szerepet játszik a királyság és Jézus (Cs 2:32, 40; 3:15; 4:33; 5:32; 8:25; 10:39; 13:31; 18:5; 20:21, 24; 22:20; 23:11; 26:16; 28:23). Néhány I. századi keresztény úgy tanúskodott Jézus életéről, haláláról és feltámadásáról, hogy a szemtanúi voltak ezeknek, vagyis megerősítették ezeket a történelmi tényeket (Cs 1:21, 22; 10:40, 41). Akik később kezdtek hinni Jézusban, úgy tanúskodtak, hogy elmondták másoknak az életének, a halálának és a feltámadásának a jelentőségét (Cs 22:15; lásd a Jn 18:37-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

alaposan tanúskodott Isten királyságáról: János evangéliumát nem számítva a Cselekedetek könyve többször használja a „tanú” (marʹtüsz), „tanúskodik” (mar·tü·reʹó) és „alaposan tanúskodik” (di·a·mar·tüʹro·mai) kifejezések görög megfelelőit, mint bármely más bibliai könyv. (Lásd a Jn 1:7-hez és a Cs 1:8-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.) A Cselekedetek könyvén végigvonul az a gondolat, hogy valaki tanúja valaminek, amit látott, illetve alaposan tanúskodik Isten szándékáról, melyben fontos szerepet játszik a királyság és Jézus (Cs 2:32, 40; 3:15; 4:33; 5:32; 8:25; 10:39; 13:31; 18:5; 20:21, 24; 22:20; 23:11; 26:16).

ezt az Istentől jövő megmentést: Vagy: „ezt, mármint az eszközt, amely által Isten megment”. A görög szó·téʹri·on szó nemcsak magára a megmentésre utalhat, hanem a megmentés vagy szabadítás eszközére is (Lk 2:30; 3:6; lábj.-ek). Tágabb értelemben magában foglalhatja azt az üzenetet, hogy Isten hogyan fogja megmenteni az emberiséget.

Néhány későbbi görög kézirat és ókori fordítás a következőket teszi hozzá: „És miután ezt mondta, a zsidók elmentek, maguk között sokat vitatkozva.” Ám a legkorábbi és legmegbízhatóbb kéziratokban nem szerepelnek ezek a szavak, és nyilvánvalóan nem alkotják részét a Cselekedetek könyve eredeti szövegének. (Lásd az A3-as függ.-et.)

két teljes évig a saját bérelt házában maradt: Pál ez alatt a két év alatt írta meg az efézusiaknak (Ef 4:1; 6:20), a filippieknek (Flp 1:7, 12–14), a kolosszéiaknak (Kol 4:18), a Filemonnak (Flm 9) és minden bizonnyal a hébereknek szóló levelét is. Úgy tűnik, a házi őrizet i. sz. 61 táján ért véget, amikor Pál valószínűleg megjelent Néró császár vagy valamelyik képviselője előtt, és az ártatlannak találta. A szabadulása után Pál továbbra is tevékeny maradt. Feltehetőleg ebben az időszakban sikerült elutaznia Hispániába, ahogyan azt korábban tervezte (Ró 15:28). Római Kelemen kb. i. sz. 95-ben azt írta, hogy Pál eljutott egészen „a nyugat határához”, mármint a Római Birodalom nyugati határához. Abból a három levélből, melyet Pál a szabadulása után írt (a Timóteusznak írt 1. és 2. levele, valamint a Titusznak írt levele), megtudjuk, hogy ellátogatott Efézusba, Krétára, Makedóniába, Milétuszba, Nikopoliszba és Troászba (1Ti 1:3; 2Ti 4:13; Tit 1:5; 3:12). Egyesek szerint a görögországi Nikopoliszban tartóztatták le újra, és i. sz. 65 körül ismét őrizetben volt Rómában. De a jelek szerint Néró ez alkalommal nem ismert irgalmat. Egy évvel korábban Rómát ellepték a lángok, és a római történetíró, Tacitus szerint Néró a keresztényeket tette meg bűnbaknak, brutális üldözési hullámot indítva ellenük. Pál a Timóteusznak írt 2. levelében arra kérte őt és Márkot, hogy sürgősen menjenek el hozzá, mert arra számított, hogy hamarosan kivégzik. Lukács és Onéziforusz nagyon bátrak voltak, és még az életüket is kockára tették, hogy meglátogassák Pált, és vigaszt nyújtsanak neki (2Ti 1:16, 17; 4:6–9, 11). Pált valószínűleg i. sz. 65-ben végezték ki. Az életével és a halálával egyaránt kiemelkedő módon tanúskodott arról, hogy „mi mindent tett és tanított Jézus” (Cs 1:1).

teljes bátorsággal: Vagy: „a legnagyobb beszédbeli nyíltsággal”; „félelem nélkül”. A görög par·ré·sziʹa szót úgy is vissza lehet adni, hogy „nyíltság” (Cs 4:13). Ez a főnév és az ezzel rokon par·ré·szi·aʹzo·mai ige, melyet gyakran úgy fordítanak, hogy „bátran (bátorsággal) beszél”, jó néhányszor szerepel a Cselekedetek könyvében. Lukács beszámolója az elejétől a végéig jól mutatja, hogy bátorság jellemezte az I. századi keresztények prédikálását (Cs 4:29, 31; 9:27, 28; 13:46; 14:3; 18:26; 19:8; 26:26).

akadálytalanul: Vagy: „szabadon”. Ezzel a pozitív gondolattal zárul a Cselekedetek könyve. Bár Pál házi őrizetben volt, nem hagyott fel azzal, hogy nyíltan prédikáljon és tanítson. Semmi sem akadályozhatta meg, hogy a királyságról szóló üzenet elterjedjen Rómában. Ez egy találó zárása a Cselekedetek könyvének. Leírja, hogyan adott erőt a szent szellem az I. századi keresztényeknek, hogy belefogjanak a történelem legnagyobb prédikálókampányába, és eljuttassák a királyságról szóló jó hírt „a föld legtávolabbi részéig” (Cs 1:8).

prédikált: A görög szó alapjelentése: ’nyilvános hírvivőként hirdet’. A hirdetés módján van a hangsúly: nem arról van szó, hogy valaki előadást tart egy csoportnak, hanem hogy nyíltan, a nyilvánosság előtt jelent be valamit. Pál Isten királyságáról prédikált. A Cselekedetek könyvében hatszor fordul elő ez a kifejezés. Elsőként a Cs 1:3-ban, mely szerint Jézus erről a királyságról beszélt az alatt a 40 nap alatt, mely a feltámadása és az égbe menetele között telt el. Az apostolok ezt követően is legfőképpen Isten királyságáról prédikáltak (Cs 8:12; 14:22; 19:8; 28:23).

Multimédia

A római utak építése
A római utak építése

A kiterjedt római úthálózat elősegítette, hogy az első századi keresztények könnyebben el tudják vinni a jó hírt a birodalom minden szegletébe. Pál apostol kétségkívül rengeteg kilométert tett meg ezeken az utakon (Kol 1:23). A mellékelt ábra bemutatja, hogyan készült egy kikövezett római út. Először is kijelölték az út helyét. Majd az útépítők egy árkot ástak, melyet kő-, cement- és homokréteggel töltöttek fel. Ez lett az út alapja. Ezt követően az utakat nagy kőlapokkal rakták ki. Szegélyköveket is elhelyeztek, melyek biztosították, hogy a kövezet a helyén maradjon. A felhasznált anyagok, illetve az út íve lehetővé tette, hogy a víz lefolyjon az útról. Bizonyos távolságonként elvezető nyílásokat hagytak a szegélykövek között, így a víz az út menti vízelvezető árokba folyhatott. Az útépítők olyan kiváló munkát végeztek, hogy néhány út egészen napjainkig fennmaradt. Ám a legtöbb út nem volt ilyen jól kiépített a Római Birodalomban. Az utakat többnyire ledöngölt kavicsból csinálták.

Róma városa
Róma városa

Róma, a Római Birodalom fővárosa a Tiberis (Tevere) folyó mentén helyezkedett el, és hét dombra épült. A birodalom virágzásával a város növekedett. Az i. sz. I. század közepére Rómában akár egymillióan is lakhattak, és élt ott egy nagyobb zsidó közösség is. Az első római keresztények valószínűleg olyan zsidók és prozeliták voltak, akik i. sz. 33 pünkösdjén Jeruzsálemben jártak, és hallották prédikálni Péter apostolt, illetve más tanítványokat. Amikor ezek az új tanítványok visszatértek Rómába, magukkal vitték a jó hírt (Cs 2:10). I. sz. 56 táján Pál levelet írt a Rómában élő keresztényeknek, melyben megemlítette, hogy a római tanítványok hitéről „szerte az egész világon beszélnek” (Ró 1:7, 8). Ez a videó bemutatja, hogyan nézhetett ki Róma néhány fő látnivalója Pál napjaiban.

1. Via Appia

2. Circus Maximus

3. A Palatinus domb és a császár palotája

4. Caesar temploma

5. Színházak

6. Pantheon

7. Tiberis (Tevere) folyó

Via Appia
Via Appia

A képen a Via Appia egy részlete látható, mely még most is megtalálható Olaszországban. Noha a Biblia nem említi meg konkrétan, nagy valószínűséggel Pál ezen az úton ment Rómába. Az út legelső szakaszát i. e. 312-ben építették. Az építése később folytatódott, és kb. i. e. 244-re a Via Appia Rómától egészen Brundisiumig nyúlt (lásd a térképet). A római testvérek a Via Appia mentén lévő Három Tavernáig és Appiusz piacteréig is készek voltak leutazni, hogy találkozhassanak Pállal (Cs 28:15). Appiusz piactere kb. 65 km-re volt Rómától, a Három Taverna pedig kb. 50 km-re.

1. Róma

2. Három Taverna

3. Appiusz piactere

4. Via Appia

5. Brundisium (ma Brindisi)

Néró császár
Néró császár

Ezen a kb. i. sz. 56-57-ben vert aranyérmén Néró mellszobra látható. Néró i. sz. 54–68-ig volt a Római Birodalom uralkodója. Ő volt az a császár, akihez Pál fellebbezett, miután jogtalanul letartóztatták Jeruzsálemben, majd kb. i. sz. 56–58-ig Cezáreában raboskodott. Úgy tűnik, hogy miután Pál először került fogságba Rómában kb. i. sz. 59-ben, Néró ártatlannak ítélte, és kb. i. sz. 61-ben szabadon engedte. I. sz. 64-ben viszont egy tűzvész elpusztította Róma egynegyedét, és voltak, akik Nérót okolták ezért. Hogy elterelje magáról a gyanút, Néró a keresztényeket vádolta, ezzel pedig a kormány egy erőszakos üldözési hullámot indított ellenük. Valószínűleg ez idő tájt (i. sz. 65) Pál ismét fogságba került Rómában, majd kivégezték.