Cselekedetek 18:1–28

18  Ezután Pál elhagyta Athént, és Korintuszba ment.  Ott találkozott egy Akvila+ nevű, pontuszi születésű zsidóval, aki nem sokkal azelőtt jött Itáliából a feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó távozzon Rómából. Elment hát hozzájuk,  és mivel ugyanaz volt a mestersége, az otthonukban maradt, és velük dolgozott,+ ugyanis ők is sátorkészítők voltak.  Minden sabbaton+ előadást tartott a zsinagógában,+ és meggyőzően beszélt zsidókhoz és görögökhöz.  Mikor Silás+ is, és Timóteusz+ is lejött Makedóniából, Pál a szó prédikálásának szentelte magát, tanúskodva a zsidóknak, hogy bizonyítsa: Jézus a Krisztus.+  De miután állandóan ellenszegültek neki, és becsmérlően beszéltek, megrázta ruháit,+ és ezt mondta nekik: „Ti lesztek a felelősök a halálotokért.+ Én tiszta vagyok.+ Mostantól fogva a nemzetekből valókhoz fogok menni.”+  El is távozott onnan, és egy Tíciusz Jusztusz nevű ember házába ment, aki Isten imádója volt, és akinek a háza közvetlenül a zsinagóga mellett állt.  Kriszpusz,+ a zsinagóga egyik vezetője pedig hinni kezdett az Úrban, és ugyanígy az egész háznépe is. És sokan azok közül a korintusziak közül, akik hallották az üzenetet, hinni kezdtek, és megkeresztelkedtek.  Ezenfelül egyik éjjel az Úr látomásban így szólt Pálhoz: „Ne félj, hanem továbbra is beszélj, és ne hallgass, 10  mert én veled vagyok,+ és senki sem fog rád támadni, hogy ártson neked; mert sok emberem van ebben a városban.” 11  Ott maradt hát egy évig és hat hónapig, tanítva közöttük Isten szavát. 12  Mikor pedig Gallió volt Akhája prokonzulja, a zsidók együttes erővel rátámadtak Pálra, a bírói szék elé vitték, 13  és ezt mondták: „Ez a férfi arra veszi rá az embereket, hogy a törvénnyel ellentétes módon imádják Istent.”+ 14  Mikor azonban Pál szólni akart, Gallió ezt mondta a zsidóknak: „Ó, zsidók, ha csakugyan valami helytelenségről vagy súlyos bűncselekményről volna szó, lenne rá okom, hogy türelmesen végighallgassalak titeket. 15  De ha beszéddel, nevekkel és a saját törvényetekkel kapcsolatos vitás kérdésekről van szó,+ intézzétek el magatok. Ezeknek én nem óhajtok a bírája lenni.” 16  Azzal határozottan elküldte őket a bírói széktől. 17  Erre mindannyian megragadták Szosztenészt+, a zsinagóga egyik vezetőjét, és verni kezdték a bírói szék előtt. Ám Gallió mit sem törődött ezekkel a dolgokkal. 18  Pál azonban, miután jó néhány napig maradt még, elbúcsúzott a testvérektől, és Priszcillával meg Akvilával együtt elhajózott Szíria felé. Kenkreában+ rövidre nyíratta a haját, ugyanis korábban fogadalmat tett. 19  Mikor megérkeztek Efézusba, otthagyta őket, ő maga pedig bement a zsinagógába, és érvelt a zsidóknak.+ 20  Bár egyre csak kérték, hogy maradjon még, nem egyezett bele, 21  hanem elbúcsúzott, és ezt mondta nekik: „Visszatérek hozzátok, ha Jehova úgy akarja.” Majd tengerre szállt Efézusban, 22  és leért Cezáreába.+ Aztán felment, üdvözölte a gyülekezetet, utána pedig lement Antiókiába.+ 23  Miután ott töltött egy bizonyos időt, elindult, és sorra bejárta a helységeket Galácia vidékén és Frígiában,+ erősítve az összes tanítványt.+ 24  Efézusba érkezett pedig egy Apollós+ nevű, alexandriai születésű zsidó férfi. Ékesszóló ember volt, és igen jártas az Írásokban. 25  Már kapott oktatást Jehova útjáról, és mivel izzott a szellemtől, pontosan szólta és tanította a Jézusra vonatkozó dolgokat, de csak a János által hirdetett keresztséget+ ismerte. 26  Bátran kezdett beszélni a zsinagógában. Amikor Priszcilla és Akvila+ hallották őt, maguk mellé vették, és még pontosabban kifejtették neki Isten útját. 27  Továbbá, mivel Akhájába akart átmenni, a testvérek írtak a tanítványoknak, buzdítva őket, hogy fogadják őt kedvesen. Így amikor odaért, nagy segítségére volt azoknak, akik Isten ki nem érdemelt kedvességének köszönhetően lettek hívőkké. 28  Ugyanis meggyőzően és részletekbe menően bizonyította nyilvánosan, hogy a zsidóknak nincs igazuk, rámutatva az Írásokból, hogy Jézus a Krisztus.+

Lábjegyzetek

Jegyzetek

Akhája: A Keresztény görög iratokban Akhája a Görögország déli részén fekvő római tartományra utal, melynek fővárosa Korintusz volt. I. e. 27-ben Augusztusz császár átszervezte a két görög tartományt, Makedóniát és Akháját; az Akhája elnevezés akkor az egész Peloponnészosz félszigetet és Görögország szárazföldi területének egy részét takarta. Akhája tartomány a római szenátus közigazgatása alá tartozott, és egy prokonzul kormányozta a provincia fővárosából, Korintuszból (2Ko 1:1). A Keresztény görög iratok a tartomány más városait is megnevezi, Athént és Kenkreát (Cs 18:1, 18; Ró 16:1). Akháját gyakran együtt említették az északon vele szomszédos tartománnyal, Makedóniával (Cs 19:21; Ró 15:26; 1Te 1:7, 8; lásd a B13-as függ.-et).

Korintuszba: Az ókori Görögország egyik legrégebbi és legjelentősebb városa, amely mintegy 5 km-re délnyugatra feküdt a mai Korinthosztól. Kiemelkedő szerepét és gazdagságát nagymértékben a kedvező elhelyezkedésének köszönhette: azon a földszoroson vagy földnyelven feküdt, mely összekötötte Görögország szárazföldi területét a délen fekvő Peloponnészosz félszigettel. A város nemcsak a Görögország északi és déli része közti áruforgalmat ellenőrizte, hanem a hajóforgalmat is a Földközi-tenger keleti és nyugati része között, ugyanis a földszoroson át a tengeri/szárazföldi útvonal biztonságosabb volt, mintha megkerülték volna Görögországot. Akhája – így nevezték a rómaiak Görögországot, nem számítva hozzá Makedóniát – Augusztusz császár uralkodása alatt római szenátori tartomány lett, és Korintuszt tették meg a fővárosává. (Lásd a Cs 18:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) Sok zsidó telepedett le Korintuszban, és lett egy zsinagógájuk, melybe görögök is jártak (Cs 18:4). Hogy zsidók is éltek az ókori Korintuszban, azt az I. századi író, Philón is tanúsítja, illetve egy ókori görög felirat, melyet a Lekhaion kikötője felé nyíló kapu közelében találtak egy márvány áthidaló gerendán. A felirat így szól: „[Szü·na·]gó·géʹ He·br[aiʹón]”, és azt jelenti: ’a héberek zsinagógája’. Néhányak szerint ez a gerenda Pál idejéből származik, de a többség szerint későbbről való. (Lásd a B13-as függ.-et.)

Akvila: Erről a hűséges keresztény férjről és odaadó feleségéről, Priszcilláról (másik nevén Priszka) azt írja a Biblia, hogy Pál munkatársai voltak (Ró 16:3). A Keresztény görög iratok összesen hatszor említi őket (Cs 18:18, 26; 1Ko 16:19; 2Ti 4:19), és mindegyik alkalommal együtt. A Priszcilla név kicsinyített alakja a Priszka. A név rövidebb alakjával Pál írásaiban találkozhatunk, a hosszabbal pedig Lukácséiban. A római neveknél megszokottak voltak az efféle változatok. Miután Klaudiusz császár valamikor i. sz. 49-ben vagy 50 elején elrendelte, hogy minden zsidó távozzon Rómából, Akvila és Priszcilla Korintuszban telepedett le. Amikor Pál i. sz. 50 őszén Korintuszba érkezett, együtt dolgoztak a közös szakmájukban mint sátorkészítők. Akvila meg Priszcilla kétségtelenül az új gyülekezet megalapításában is segített Pálnak. Akvila pontuszi születésű volt, mely terület Kis-Ázsia északi részén feküdt, a Fekete-tenger mentén. (Lásd a B13-as függ.-et.)

sátorkészítők: Itt a görög szké·no·poi·oszʹ szóval van leírva Pálnak, Akvilának és Priszcillának a mestersége. Különféle elképzelések születtek arról, hogy pontosan milyen mesteremberre utalhat ez a szó (sátorkészítőre, kárpitszövőre vagy kötélkészítőre). Ám számos tudós elismeri, hogy a „sátorkészítő” a szó legvalószínűbb jelentése. Pál apostol a ciliciai Tárzuszból származott. Cilicia híres volt a cilicium nevű, kecskeszőrből szőtt anyagról, amelyből a sátrakat készítették (Cs 21:39). Az i. sz. I. századi zsidók úgy gondolták, hogy tiszteletre méltó dolog, ha egy fiatal szakmát tanul, még akkor is, ha felsőbb oktatásban részesül. Pál tehát valószínűleg még fiatalkorában sajátította el a sátorkészítés szakmáját. Ez a munka nem volt könnyű, ugyanis a cilicium állítólag kemény és durva anyag volt, ennélfogva nehéz volt vágni és varrni.

előadást tartott: Vagy: „érvelt nekik”. A görög di·a·leʹgo·mai ige jelentését így határozzák meg: ’beszélget’; ’megvitat’. Utalhat arra, hogy valaki egy oktató jellegű előadást tart, de arra is, hogy eszmecserét folytat másokkal. Ez a görög ige szerepel a következő helyeken is: Cs 17:2, 17; 18:19; 19:8, 9; 20:7, 9.

a szó prédikálásának szentelte magát: Vagy: „teljesen lekötötte a szó prédikálása”. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy Pál ettől kezdve minden idejét a prédikálásra fordította.

lerázták a port a lábukról, bizonyítékul ellenük: Pál és Barnabás megfogadta Jézus felszólítását, mely a Mt 10:14-ben; a Mr 6:11-ben és a Lk 9:5-ben van feljegyezve. Ha egy vallásos zsidó átutazott egy nem zsidó országon, lerázta az általa tisztátalannak tartott port a lábáról, mielőtt újra belépett volna egy zsidó területre. Viszont Jézus minden bizonnyal másra gondolt, amikor ezeket az utasításokat adta a tanítványainak. Ez a gesztus azt jelképezte, hogy a tanítványok elhárítják magukról a felelősséget azért, amit ezek az emberek tapasztalnak majd Isten ítéletének a következményeként. Amikor Pál Korintuszban is hasonlót tett, azaz megrázta a ruháit, hozzáfűzte: „Ti lesztek a felelősök a halálotokért. Én tiszta vagyok.” (Lásd a Cs 18:6-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

rázzátok le a port a lábatokról: Ha egy vallásos zsidó átutazott egy nem zsidó országon, lerázta az általa tisztátalannak tartott port a lábáról, mielőtt újra belépett volna egy zsidó területre. Viszont Jézus minden bizonnyal másra gondolt, amikor ezeket az utasításokat adta a tanítványainak. Ez a gesztus azt jelképezte, hogy a tanítványok elhárítják magukról a felelősséget azért, amit ezek az emberek tapasztalnak majd Isten ítéletének a következményeként. Hasonló kifejezés fordul elő a Mt 10:14-ben és a Mr 6:11-ben. Márk és Lukács hozzáteszi még a bizonyítékul ellenük kifejezést is. Pál és Barnabás megfogadta ezt a felszólítást a pizidiai Antiókiában (Cs 13:51), és amikor Pál Korintuszban is hasonlót tett, azaz megrázta a ruháit, hozzáfűzte: „Ti lesztek a felelősök a halálotokért. Én tiszta vagyok” (Cs 18:6).

Ránk szálljon a vére, és a gyermekeinkre: Más szavakkal: „Mi és a leszármazottaink vállaljuk a felelősséget a haláláért.”

mindenkinek a vérétől tiszta vagyok: Mivel Pál hirdette a királyságról szóló jó hírt az embereknek, és nem tartotta meg magának ezt az életmentő információt, Isten szemében már nem volt felelős értük (Cs 18:6; vesd össze: Ez 33:6–8). Pál elmondott mindent az efézusi tanítványoknak Isten szándékáról, mert nem akarta, hogy bárki is meghaljon Isten ítéletének a napján (Cs 20:27). Egy keresztény azzal is felelőssé válhat Isten előtt mások haláláért, ha valakit véletlenül vagy szándékosan megöl, illetve aktívan vagy hallgatólagosan támogat egy olyan szervezetet, mely sok vérontásért felelős, ilyen például Nagy Babilon (Jel 17:6; 18:2, 4), de vannak más szervezetek is, melyek ártatlanok halálát okozzák (Jel 16:5, 6; vesd össze: Ézs 26:20, 21). És akkor is számot kell adnia Istennek, ha bármilyen formában vért eszik vagy iszik (Cs 15:20).

megrázta ruháit: Pál ezzel a mozdulattal azt fejezte ki, hogy nem terheli többé felelősség a korintuszi zsidók miatt, akik nem fogadták el a Krisztusról szóló életmentő üzenetet. Pál megtette, ami a kötelessége volt, és már nem ő felelt az életükért. (Lásd a Ti lesztek a felelősök a halálotokért kifejezéshez tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben.) Erre a mozdulatra korábban is van példa a Szentírásban. Amikor Nehémiás a Jeruzsálembe visszatért zsidókkal beszélt, kirázta a ruhája hajtásait, jelezve, hogy Isten elveti azt, aki nem tartja meg az ígéretét (Ne 5:13). Pál a pizidiai Antiókiában is hasonlót tett, amikor lerázta a port a lábáról, bizonyítékul azok ellen, akik a városban ellene szegültek. (Lásd a Cs 13:51-hez és a Lk 9:5-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Ti lesztek a felelősök a halálotokért: Szó szerint: „Véretek a ti fejeteken legyen.” Pál ezzel a megjegyzéssel azt fejezte ki, hogy nem felelős azért, amit azok a zsidók tapasztalnak majd, akik nem fogadják el a Jézusról, vagyis a Messiásról szóló üzenetet. A Héber iratokban található hasonló kijelentések azt a gondolatot közvetítik, hogy aki az életmódja miatt halált érdemel, az saját maga lesz a felelős a haláláért (Jzs 2:19; 2Sá 1:16; 1Ki 2:37; Ez 33:2–4; lásd a Mt 27:25-höz tartozó magyarázó jegyzetet). Pál még ezt fűzi hozzá: Én tiszta vagyok, vagyis „ártatlan vagyok”, „vétlen vagyok”, „nem terhel felelősség”. (Lásd a Cs 20:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Istent imádó: Az itt szereplő görög szeʹbo·mai szó azt jelenti, hogy ’imád’; ’tisztel’. Úgy is vissza lehet adni, hogy „istenfélő”; „odaadó”. (Lásd a Cs 13:50-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) A szír Pesitta úgy fordítja, hogy „akik félték Istent”. A Keresztény görög iratok egy héber nyelvű fordítása (a C4-es függ. úgy utal rá, hogy J18) Isten nevét használja itt, és az egész kifejezés így szól: „akik félték Jehovát”.

Jehova. . . szélesre tárta a szívét: Lídiáról azt írja Lukács, hogy Isten imádója volt, ami arra utal, hogy prozelita volt (Cs 13:43). Sabbaton kiment más asszonyokkal Filippin kívülre egy folyó mellé, ahol imádkozni szoktak (Cs 16:13). Filippiben valószínűleg nem sok zsidó élt, és nem volt zsinagóga. Lídia talán a szülővárosában, Tiatirában hallott először Jehova imádatáról. Ott sok zsidó élt, és volt egy gyülekezési helyük is. Jehova, Lídia Istene észrevette, hogy Lídia érdeklődéssel figyelt. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 16:14-et.)

El is távozott onnan: Mármint a zsinagógából Tíciusz Jusztusz házába, ahol Pál folytatta a prédikálást. Az apostol továbbra is Akvilánál és Priszcillánál lakott, ameddig Korintuszban volt, de ettől kezdve kétségkívül Jusztusz háza lett a prédikálótevékenységének a központja (Cs 18:3).

Tíciusz Jusztusz: Ez a korintuszi férfi Isten imádója volt, ami arra utal, hogy prozelita lehetett. (Lásd a Cs 13:43; 16:14-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

prokonzulnak: Olyan provincia kormányzója, amely a római szenátus fennhatósága alá tartozott. Néhány római provincia – mint például Júdea – császári tartomány volt, mely közvetlenül a császár fennhatósága alatt állt, és ő nevezte ki a kormányzóját. Ciprus i. e. 22-ben vált szenátori provinciává, és egy prokonzul állt az élén. Találtak egy ciprusi pénzérmét, amelynek az előlapján Klaudiusz császár arcképe és címe látható (latinul), a hátlapon pedig ez a felirat áll (görögül): „Kominiu Proklunak, a ciprusiak prokonzulának [verete]”. (Lásd a Szójegyzéket.)

Akhája: A Keresztény görög iratokban Akhája a Görögország déli részén fekvő római tartományra utal, melynek fővárosa Korintusz volt. I. e. 27-ben Augusztusz császár átszervezte a két görög tartományt, Makedóniát és Akháját; az Akhája elnevezés akkor az egész Peloponnészosz félszigetet és Görögország szárazföldi területének egy részét takarta. Akhája tartomány a római szenátus közigazgatása alá tartozott, és egy prokonzul kormányozta a provincia fővárosából, Korintuszból (2Ko 1:1). A Keresztény görög iratok a tartomány más városait is megnevezi, Athént és Kenkreát (Cs 18:1, 18; Ró 16:1). Akháját gyakran együtt említették az északon vele szomszédos tartománnyal, Makedóniával (Cs 19:21; Ró 15:26; 1Te 1:7, 8; lásd a B13-as függ.-et).

prokonzulja: Egy római szenátus fennhatósága alá tartozó tartomány helytartója. Itt Gallióra úgy történik utalás, mint Akhája prokonzuljára. Helyénvaló, hogy Lukács a „prokonzul” kifejezést használja, mivel Akhája szenátori tartomány volt i. e. 27 és i. sz. 15 között, illetve i. sz. 44 után. (Lásd a Cs 13:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Egy Delphoinál talált felirat, mely Gallió prokonzulra utal, egyrészt alátámasztja, hogy Lukács beszámolója pontos, másrészt segít behatárolni, hogy mikor volt hivatalban Gallió.

Kenkreában: Korintusz egyik tengerparti kikötője. A Szaronikósz-öbölben egy keskeny földnyelv szélén feküdt Korintusztól kb. 11 km-re keletre. Korintusznak a Görögországtól keletre eső területek felé Kenkrea volt a kikötője, míg Itália és nyugat felé a földnyelv másik oldalán lévő Lekhaion. Napjainkban a terület romjai közt épületek és hullámtörő gátak maradványai találhatók a mai falu, Kehriász közelében. A Ró 16:1 szerint Kenkreában volt egy keresztény gyülekezet. (Lásd a B13-as függ.-et.)

Jehova akarata: Az „akarat”-nak fordított görög szó (theʹlé·ma) a Keresztény görög iratokban legtöbbször Isten akaratával kapcsolatosan használatos (Mt 7:21; 12:50; Mr 3:35; Ró 12:2; 1Ko 1:1; Héb 10:36; 1Pt 2:15; 4:2; 1Jn 2:17). A Septuaginta gyakran a görög theʹlé·ma szót használja az olyan héber kifejezések fordításaként, mint „Isten akarata” vagy „Isten gyönyörködik valamiben”, és olyan szövegekben fordul elő, ahol Isten neve megtalálható (Zs 40:8, 9 [39:9, 10, LXX]; 103:21 [102:21, LXX]; 143:9–11 [142:9–11, LXX]; Ézs 44:24, 28; Jr 9:24 [9:23, LXX]; Ma 1:10). Jézus is hasonló gondolatot fogalmazott meg, amikor a Mt 26:42 szerint így imádkozott az Atyjához: „legyen meg a te akaratod.” (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 21:14-et.)

ha Jehova úgy akarja: Ez a kifejezés kiemeli, hogy bármit teszünk vagy tervezünk, fontos figyelembe venni Isten akaratát. Pál apostol mindig ehhez az alapelvhez tartotta magát (1Ko 4:19; 16:7; Héb 6:3). Jakab tanítvány is erre ösztönözte az olvasóit: „ezt kellene mondanotok: »Ha Jehova úgy akarja, élni fogunk, és megtesszük ezt vagy azt«” (Jk 4:15). Ez persze ne csak egy üres frázis legyen. Ha valaki őszintén azt mondja, hogy „ha Jehova úgy akarja”, akkor törekedjen rá, hogy Jehova akaratával összhangban járjon el. Nem feltétlenül kell hangosan kimondani ezt a kifejezést, sokszor csak magában gondol rá az ember. (Lásd a Cs 21:14-hez tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 18:21-et.)

felment: Bár a görög szöveg nem mondja ki konkrétan, hogy Jeruzsálemről van szó, de Pál kétségkívül odament. Jeruzsálem kb. 750 m-rel a tengerszint felett helyezkedik el, ezért a Szentírás gyakran fogalmaz úgy, hogy Jehova imádói „felmentek” Jeruzsálembe. Sőt, a görög a·na·baiʹnó („felmegy”) ige sokszor akkor fordul elő, amikor konkrétan meg van említve Jeruzsálem mint úticél (Mt 20:17; Mr 10:32; Lk 18:31; 19:28; Jn 2:13; 5:1; 11:55; Cs 11:2; 21:12, 15; 24:11; 25:1, 9; Ga 2:1). Továbbá a ’lemegy’ jelentésű görög ige (ka·ta·baiʹnó) is szerepel ebben a versben, és ez az ige időnként arra utal, hogy valaki elmegy Jeruzsálemből (Mr 3:22; Lk 10:30, 31; Cs 24:1, 22; 25:7).

Apollós: Egy zsidó keresztény, aki minden bizonnyal Alexandria városában, az Egyiptom nevű római tartomány fővárosában nevelkedett. Alexandria a felsőoktatás központja volt, és híres volt az óriási könyvtáráról. Róma után ez volt a Római Birodalom legnagyobb városa, és nagy zsidó közösség élt ott. A zsidók és a görögök számára ez volt az egyik legfontosabb kulturális és oktatási központ. Itt készült a Héber iratok görög fordítása, a Septuaginta. Mindez megmagyarázza, miért jellemzi úgy Lukács Apollóst, hogy igen jártas [szó szerint: „hatalmas”] az Írásokban, vagyis az ihletett Héber iratokban.

az Úthoz: Ezzel a megnevezéssel a Cselekedetek könyve a keresztény életútra, illetve a keresztény gyülekezetre utal. Talán Jézusnak a Jn 14:6-ban feljegyzett kijelentésén alapul: „Én vagyok az út”. Jézus követőit úgy is nevezték, hogy „az Úthoz” tartozók, mivel Jézus nyomdokait követték (Cs 19:9). Az életük az egyetlen igaz Isten, Jehova imádata köré összpontosult. Ezenkívül a Jézus Krisztusba vetett hit is meghatározó volt az életükben. Valamivel i. sz. 44 után a szíriai Antiókiában Jézus tanítványait „Isten irányításának köszönhetően” keresztényeknek nevezték (Cs 11:26). Ám Lukács még ezután is úgy beszélt a gyülekezetről, hogy „az Út” vagy „ez az Út” (Cs 19:23; 22:4; 24:22; lásd a Cs 18:25; 19:23-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket).

Jehova: Ez az idézet az Ézs 40:3-ból származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.) Máté ezt a próféciát arra alkalmazza, hogy Keresztelő János hogyan készítette elő az utat Jézusnak. János evangéliumában pedig Keresztelő János saját magára alkalmazza ezt a próféciát (Jn 1:23).

Jehova: Ez az idézet az Ézs 40:3-ból származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.) Márk arra alkalmazza ezt a próféciát, hogy hogyan készítette elő „Keresztelő János” (Mr 1:4) az utat Jézusnak. (Lásd a Mt 3:3-hoz és a Jn 1:23-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Jehova: Ez az idézet az Ézs 40:3-ból származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.) Lukács Keresztelő Jánosra alkalmazza ezt a próféciát. János abban az értelemben fogja előkészíteni Jehova útját, hogy ő lesz Jézus előfutára, aki az Atyját fogja képviselni, és az Atyja nevében jön (Jn 5:43; 8:29). János apostol evangéliumában Keresztelő János magára alkalmazza ezt a próféciát (Jn 1:23).

Jehova: Ez az idézet az Ézs 40:3-ból származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd az A5-ös és a C függ.-eket.) Máté, Márk és Lukács az evangéliumában Keresztelő Jánosra alkalmazza ezt a próféciát, itt, János evangéliumában pedig Keresztelő János saját magára. János abban az értelemben teszi egyenessé Jehova útját, hogy az előfutára Jézusnak, aki az Atyját fogja képviselni, és az Atyja nevében jön (Jn 5:43; 8:29).

az Út: Ahogy arról a Cs 9:2-höz tartozó magyarázó jegyzet ír, „az Út” kifejezést az I. századi keresztény gyülekezetre használták. Az igaz kereszténység nem külsőségekben nyilvánul meg, és nem pusztán formalitás. Egy olyan életmódra utal, mely Isten imádata köré épül, és Isten szelleme vezérli (Jn 4:23, 24). A szír Pesittában az olvasható, hogy „Isten útja”; a latin Vulgata Kelemen-féle szövegében az áll, hogy „az Úr útja”; a Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordításában (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J17, 18) pedig Isten neve található itt, és így hangzik: „Jehova útja”.

A szellem. . . arra késztette, hogy menjen: Vagy: „a tevékeny erő. . . arra indította, hogy menjen”. A görög pneuʹma szó itt Isten szellemére utal, amely egyfajta ösztönző erőként is hat, és arra indít valakit, hogy Isten akaratával összhangban cselekedjen (Lk 4:1; lásd a Szójegyzékben a „Szellem” címszót).

kapott oktatást: A görög ka·té·kheʹó ige azt jelenti szó szerint, hogy ’visszhangoz’, és azt a gondolatot is magában foglalja, hogy szóban tanít. Amikor Isten Szavának az igazságai „visszhangozva” eljutnak, vagyis ismétlés által bevésődnek egy tanuló elméjébe és szívébe, alkalmas lesz arra, hogy másokat is tanítson. (Vesd össze a Ga 6:6-tal, ahol kétszer szerepel ez a görög szó.)

Jehova útjáról: A következő versben egy ezzel szinonim kifejezés szerepel: „Isten útja”. A keresztények élete az egyetlen igaz Isten, Jehova imádata köré, illetve a Fiába, Jézus Krisztusba vetett hit köré összpontosul. A Cselekedetek könyve úgy utal erre az életformára, hogy „az Út” (Cs 19:9, 23; 22:4; 24:22; lásd a Cs 9:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet). Ezenkívül a „Jehova útjá”-nak fordított kifejezés négyszer szerepel az evangéliumi beszámolókban egy idézetben, mely az Ézs 40:3-ból származik. (Lásd a Mt 3:3-hoz; a Mr 1:3-hoz; a Lk 3:4-hez és a Jn 1:23-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.) Az Ézs 40:3 eredeti héber szövegében a tetragram áll. A „Jehova útja” kifejezés a Bí 2:22-ben és a Jr 5:4, 5-ben is szerepel. (Lásd a Cs 19:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 18:25-öt.)

izzott a szellemtől: Szó szerint: „forrt a szellemre nézve”. Az „izzik”-nek fordított görög szó azt jelenti szó szerint, hogy ’forr’, de itt átvitt értelemben szerepel, és azt a gondolatot közvetíti, hogy valaki túláradóan buzgó, lelkes. Ebben a kifejezésben a „szellem”-nek fordított görög szó (pneuʹma) feltehetően Isten szent szellemére utal, amely egy ösztönző erő lehet valakinek az életében, és arra indítja, hogy Isten akaratával összhangban cselekedjen. (Lásd a Mr 1:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) De a „szellem” szó egy személy jelképes szívéből fakadó ösztönző erőre is vonatkozhat, mely arra indítja, hogy egy bizonyos módon tegyen vagy mondjon valamit. Ez a vers talán összefűzi ezt a két gondolatot, és azt jelenti, hogy valaki buzgó és lelkes aziránt, ami helyes, miközben Isten szelleme vezeti. Ám egyesek szerint ebben a szövegkörnyezetben ez a szóösszetétel egyszerűen egy idióma a nagyfokú buzgalom és lelkesedés kifejezésére. Ha ez így van, akkor ez magyarázatot adhat arra, hogy Apollós miért „izzott a szellemtől” annak ellenére, hogy nem tudta, mit jelent Jézus nevében megkeresztelkedni. Bármelyik eset állt is fenn, Apollós szellemét Isten szellemének kellett vezetnie, hogy a helyes dolgok iránt legyen buzgó, és készségesen elfogadja a pontosabb tanításokat. (Lásd a Szójegyzékben a „Szellem” címszót.)

a János által hirdetett keresztséget: Ez a keresztelkedés nyilvánvalóvá tette mások előtt, hogy valaki megbánta a bűneit, melyekkel áthágta a mózesi törvényt, pedig a zsidók beleegyeztek, hogy betartják (2Mó 24:7, 8). Azonban a János általi keresztség i. sz. 33 után már nem volt érvényes, mivel a törvényszövetség hatályát vesztette (Ró 10:4; Ga 3:13; Ef 2:13–15; Kol 2:13, 14). Attól kezdve Jehova csak azt a keresztelkedést fogadta el, melyet Jézus tanítványai hajtottak végre az utasításai szerint (Mt 28:19, 20). Az Apollóssal kapcsolatos események kb. i. sz. 52-ben történtek.

Isten ki nem érdemelt kedvességének: Szó szerint: „a ki nem érdemelt kedvességnek”. Bár a görög szövegben itt nem szerepel az „Isten” főnév, sok tudós egyetért abban, hogy róla van szó. A Cselekedetek könyvében a „ki nem érdemelt kedvesség” kifejezés legtöbbször Istenhez kötődik (Cs 11:23; 13:43; 14:26; 20:24, 32).

Multimédia

Ostia városának zsinagógája
Ostia városának zsinagógája

A képen egy zsinagóga maradványai láthatóak Ostiában, Róma kikötővárosában. Bár az épületet felújították és átalakították, úgy tartják, hogy az eredeti szerkezetet zsinagógának építették az i. sz. I. század második felében. Az, hogy volt ott egy zsinagóga, arra utal, hogy már egy jó ideje éltek zsidók Róma közelében. Bár Klaudiusz császár i. sz. 49-ben vagy 50-ben kiűzte a zsidókat Róma városából, elképzelhető, hogy maradtak zsidó közösségek a vidéken (Cs 18:1, 2). Miután Klaudiusz i. sz. 54-ben meghalt, sok zsidó visszatért Róma városába. Amikor Pál i. sz. 56 körül megírta a levelét a római keresztényeknek, a gyülekezetben zsidók és nem zsidók is voltak. Ez magyarázatot ad arra, hogy miért foglalkozott Pál olyan témákkal, melyek mindkét csoportot érintették, ezzel rámutatva, hogyan élhetnek együtt egységben (Ró 1:15, 16).

1. Róma

2. Ostia

Klaudiusz császár
Klaudiusz császár

A Cselekedetek könyve kétszer említi meg a római császár, Klaudiusz nevét (Cs 11:28; 18:2). Az unokaöccsétől, Caligulától (aki i. sz. 37 és 41 között uralkodott, és akire nem utal a Szentírás) vette át az uralmat, hogy Róma negyedik császára legyen. I. sz. 41 és 54 között volt uralmon. Kb. i. sz. 49 vagy 50 táján Klaudiusz arra utasított minden zsidót, hogy hagyja el Rómát. Ennek következtében Priszcilla és Akvila Korintuszba költözött, ahol találkoztak Pál apostollal. A beszámolók szerint Klaudiusz negyedik felesége i. sz. 54-ben megmérgezte a férjét. Néró császár követte Klaudiuszt a trónon.

Gallió-felirat
Gallió-felirat

Ez a Delphoiban (Görögország) talált felirat, mely kb. az i. sz. I. század közepéről való, Gallió prokonzulra utal. (A név ki van emelve.) A Cs 18:12 helyénvalóan azt írja, hogy „Gallió volt Akhája prokonzulja”, amikor a korintuszi zsidók Gallió elé vitték Pál apostolt, hogy ítélkezzen felette.

Bírói szék Korintuszban
Bírói szék Korintuszban

A képen egy bírói széknek, vagyis bémának a maradványai láthatóak Korintuszban. Ez egy nagy és magas emelvény volt, ahonnan beszédet tartottak. A Korintuszban levő bírói szék közel volt a város agorájának a központjához, amely egy nagy közterület volt. A főtisztviselő innen hirdette ki az általa hozott ítéleteket. A bírói szék kék és fehér márványból készült, és gazdagon volt díszítve. Azok, akik a főtisztviselőhöz szerettek volna menni, az emelvényhez kapcsolódó helyiségekben várakoztak, melyeknek mozaikpadlózatuk és padjaik voltak. Itt egy művészi elképzelés látható arról, hogy hogyan nézhetett ki egy i. sz. I. századi bírói szék Korintuszban. Minden bizonnyal ezen a helyen történt, hogy a zsidók Pált a prokonzul, Gallió elé vezették.

Az ókori Kenkrea kikötője
Az ókori Kenkrea kikötője

A képen az ókori Kenkrea kikötőjének a romjai láthatóak. Pál a második misszionáriusi körútján nyilvánvalóan itt szállt hajóra, hogy Efézusba utazzon (Cs 18:18). Kenkrea a Szaronikósz-öbölben egy keskeny földnyelv szélén feküdt Korintusztól kb. 11 km-re keletre. Korintusszal katonai erődítmények láncolata kapcsolta egybe. Az i. sz. I. században Kenkrea volt Korintusz kikötője a Görögországtól keletre eső területek felé, míg Itália és nyugat felé a földnyelv másik oldalán lévő Lekhaion.

Cezárea
Cezárea

1. Római színház

2. Palota

3. Hippodrom

4. Pogány templom

5. Kikötő

Ez a Cezárea romjairól készült videó 3D-s rekonstrukciókat is tartalmaz, melyek bemutatják, hogyan nézhetett ki néhány főépület. A várost és a kikötőjét Nagy Heródes építette az i. e. I. század vége felé. Heródes Augustus császár után nevezte el a várost. Cezárea, mely Jeruzsálemtől kb. 87 km-re északnyugatra helyezkedett el a Földközi-tenger partján, egy fontos tengerészeti központ volt. A városban volt egy római színház (1.); egy palota, mely benyúlt a tengerbe (2.); egy hippodrom, vagyis lóversenypálya, mely a becslések szerint 30 000 néző befogadására volt alkalmas (3.); és egy pogány templom (4.). A mesterséges kikötő (5.) egy mérnöki csoda volt. Egy vízvezeték látta el friss vízzel Cezáreát, és a városnak saját szennyvízrendszere volt. Pál apostol és más keresztények hajóval utaztak Cezáreába és onnan máshová (Cs 9:30; 18:21, 22; 21:7, 8, 16). Pál úgy 2 évig volt börtönben a városban (Cs 24:27). Az evangéliumhirdető, Fülöp egy prédikáló körút végén utazott Cezáreába, és minden bizonnyal ott telepedett le (Cs 8:40; 21:8). Kornéliusz, az első körülmetéletlen nem zsidó, aki keresztény lett, szintén ebben a városban élt (Cs 10:1, 24, 34, 35, 45–48). Lukács valószínűleg Cezáreában írta az evangéliumát.

Apostolok cselekedetei – Pál 3. misszionáriusi útja (Cs 18:23–21:17) kb. i. sz. 52–56
Apostolok cselekedetei – Pál 3. misszionáriusi útja (Cs 18:23–21:17) kb. i. sz. 52–56

Az események időrendi sorrendben szerepelnek

1. Pál a szíriai Antiókiából Galáciába és Frígiába megy, hogy erősítse a tanítványokat a gyülekezetekben (Cs 18:23)

2. Pál a szárazföld belsejében fekvő vidékeken át Efézusba megy, ahol néhányan újra megkeresztelkednek, és megkapják a szent szellemet (Cs 19:1, 5–7)

3. Pál az efézusi zsinagógában prédikál, de egyes zsidók nem akarnak hinni neki; Pál ezután Tirannusz iskolájának előadótermében mindennap előadásokat tart (Cs 19:8, 9)

4. Efézusban Pál szolgálata jó eredményekkel jár (Cs 19:18–20)

5. Forrongás tör ki az efézusi színházban (Cs 19:29–34)

6. Pál Efézusból Makedóniába, majd Görögországba megy (Cs 20:1, 2)

7. Miután három hónapot Görögországban tölt, Pál Makedónián keresztül indul vissza (Cs 20:3)

8. Filippiből Pál Troászba megy, ahol feltámasztja Eutikuszt (Cs 20:5–11)

9. Pál társai hajóval, Pál pedig a szárazföldön megy Asszoszba, ahol újra találkoznak (Cs 20:13, 14)

10. Pál és a társai Milétuszba hajóznak, ahol Pál találkozik az efézusi vénekkel, és hosszasan buzdítja őket (Cs 20:14–20)

11. Pál együtt imádkozik a vénekkel, és elmondja nekik, hogy nem látják többé; a vének elkísérik a hajóhoz (Cs 20:36–38)

12. Milétuszból Pál és a társai Kószba hajóznak, majd onnan tovább Rodoszba és Patarába, aztán pedig felszállnak egy Szíriába tartó hajóra; a hajó Ciprus délnyugati csücskénél elhaladva kiköt Tíruszban (Cs 21:1–3)

13. Tíruszban a tanítványok a szellem által újra meg újra azt mondják Pálnak, hogy ne menjen be Jeruzsálembe (Cs 21:4, 5)

14. Pál Cezáreába érkezik; Agabusz próféta elmondja neki, hogy szenvedés vár rá Jeruzsálemben (Cs 21:8–11)

15. Bár veszély leselkedik rá, Pál megérkezik Jeruzsálembe (Cs 21:12–15, 17)