Cselekedetek 7:1–60

7  A főpap pedig megkérdezte: „Így vannak ezek?” 2  István ezt felelte: „Férfiak, testvérek és apák, figyeljetek! A dicsőség Istene megjelent ősapánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban,+ 3  és ezt mondta neki: »Menj ki a földedről és rokonaid közül, és menj be arra a földre, amelyet mutatok neked.«+ 4  Akkor ő kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban. Miután pedig meghalt az apja,+ Isten arra indította, hogy azon a földön telepedjen le, amelyen most ti laktok.+ 5  Ám nem adott neki örökséget ott, nem, egy talpalatnyit sem, de megígérte, hogy neki és az utódainak adja azt a földet,+ pedig még nem is volt gyermeke.+ 6  Isten ezenkívül azt is elmondta neki, hogy az utódai egy olyan földön fognak lakni, mely nem az övék. És ott rabszolgasorba döntik és nyomorgatják őket* 400 évig.+ 7  »De megítélem azt a nemzetet, amelynek rabszolgaként szolgálnak majd+ – mondta Isten –, ők pedig ezek után kijönnek, és szent szolgálatot végeznek nekem ezen a helyen.«+ 8  Aztán megkötötte vele a körülmetélkedés szövetségét.+ Ő lett Izsák apja,+ és körülmetélte őt a nyolcadik napon.+ Izsák Jákob apja lett, Jákob pedig a 12 családfőé. 9  A családfők pedig féltékenyek lettek Józsefre,+ és eladták Egyiptomba.+ Isten azonban vele volt,+ 10  minden nyomorúságából megszabadította,+ és kedvessé meg bölccsé tette a fáraó, Egyiptom királya előtt. A fáraó pedig kinevezte őt Egyiptomnak és egész házának az élére.+ 11  Ám éhínség jött egész Egyiptomra és Kánaánra, igen, nagy nyomorúság, és ősapáink nem találtak ennivalót.+ 12  Jákob azonban hallotta, hogy Egyiptomban van élelem*, és odaküldte ősapáinkat.+ 13  Amikor másodszorra mentek oda, József felfedte a kilétét a testvérei előtt, és a fáraó megismerte József családját.+ 14  Így hát József üzent, és elhívta Kánaánból apját, Jákobot és minden rokonát,+ összesen 75 embert.+ 15  Jákob tehát lement Egyiptomba,+ és ott halt meg,+ csakúgy, mint ősapáink.+ 16  Elvitték őket Sikembe, és abba a sírba fektették őket, amelyet Ábrahám ezüstpénzen vett meg Hámor fiaitól Sikemben.+ 17  Amint közeledett az ideje, hogy beteljesedjen az ígéret, amelyet Isten Ábrahámnak tett, a nép növekedett és sokasodott Egyiptomban, 18  míg egy másik király került Egyiptom élére, aki nem ismerte Józsefet.+ 19  Ez ravaszul bánt népünkkel*, és jogtalanul arra kényszerítette apáinkat, hogy hagyják magukra* kisgyermekeiket, hogy ne maradjanak életben.+ 20  Ebben az időben született Mózes, aki rendkívül szép volt. És három hónapig az apja otthonában gondoskodtak róla*.+ 21  Mikor pedig magára hagyták*,+ a fáraó lánya magához vette, és a saját fiaként nevelte fel.+ 22  Mózest tehát oktatták az egyiptomiak minden tudományára, és hatásosan beszélt, és nagy dolgokat tett.+ 23  Mikor pedig 40 éves lett, elhatározta, hogy meglátogatja* testvéreit, az izraelitákat.+ 24  Amikor meglátta, hogy az egyikkel igazságtalanul bánnak, megvédte és bosszút állt érte, leütve az egyiptomit.+ 25  Azt hitte, a testvérei felismerik majd, hogy Isten őáltala menti meg őket, de nem így történt. 26  Másnap meg éppen akkor ment hozzájuk, amikor verekedtek, és megpróbálta kibékíteni őket, ezt mondva: »Férfiak! Testvérek vagytok. Miért bántok így egymással?«+ 27  De az, aki bántalmazta a társát, ellökte Mózest, ezt mondva: »Ki nevezett ki téged uralkodónak és bírónak fölénk? 28  Csak nem akarsz velem is végezni, mint ahogy tegnap az egyiptomival?«+ 29  Ennek hallatán Mózes elmenekült, és bevándorlóként élt Midián földjén, ahol aztán két fia született.+ 30  Majd 40 év elteltével megjelent neki egy angyal a Sínai-hegy közelében levő pusztában, egy égő tövisbokor lángjában.+ 31  Amikor Mózes meglátta ezt, nagyon elcsodálkozott. De amint közelebb ment, hogy szemügyre vegye, Jehova hangja hallatszott: 32  »Én vagyok ősapáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene.«+ Mózest ekkor remegés fogta el, és nem mert közelebb menni. 33  Jehova ezt mondta neki: »Vedd le a sarut a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld.+ 34  Láttam, hogy elnyomják népemet, mely Egyiptomban van, és hallottam sóhajtozásukat.+ Lemegyek, hogy kiszabadítsam őket. Most pedig gyere, elküldelek Egyiptomba.«+ 35  Ezt a Mózest, akit ők megtagadtak, ezt mondva: »Ki nevezett ki téged uralkodónak és bírónak?«,+ Isten elküldte+ mint uralkodót és egyben szabadítót az angyal által, aki megjelent neki a tövisbokorban. 36  Ez az ember kivezette őket,+ és csodákat meg jeleket tett Egyiptomban,+ a Vörös-tengeren+ és a pusztában 40 éven át.+ 37  Ez a Mózes mondta az izraelitáknak: »Isten prófétát ad nektek a testvéreitek közül, olyat, mint én vagyok.«+ 38  Ő az, aki ott volt Izrael népe közt a pusztában az angyallal,+ aki a Sínai-hegyen vele beszélt,+ és a mi ősapáinkkal. Szent kijelentéseket kapott, melyek élőek, hogy nekünk adja azokat.+ 39  Ősapáink azonban nem voltak hajlandók engedelmeskedni neki, hanem félrelökték,+ és a szívük visszavágyott Egyiptomba.+ 40  Ezt mondták Áronnak: »Készíts nekünk isteneket, hogy vezessenek minket! Mert nem tudjuk, mi történt ezzel a Mózessel, aki kivezetett minket Egyiptom földjéről.«+ 41  Borjút készítettek hát azokban a napokban, és áldozatot vittek a bálványnak, és ünnepet tartottak annak örömére, hogy bálványt készítettek.+ 42  Így hát Isten elfordult tőlük, és hagyta, hadd végezzenek szent szolgálatot az ég seregének,+ ahogy meg van írva a Próféták könyvében: »Ugye nem nekem ajánlottatok fel különféle áldozatokat 40 éven át a pusztában, ó, Izrael népe? 43  Hanem Molok sátrát+ és Refán isten csillagát emeltétek a magasba. Ezeket a bálványokat azért készítettétek, hogy imádjátok őket. Ezért elhurcollak titeket Babilonon túlra.«+ 44  Ősapáinknál ott volt a hajlék a pusztában, ahogy Isten arra utasításokat adott, amikor elmondta Mózesnek, hogy a szerint a minta szerint készítse el, amelyet látott.+ 45  És ősapáink, akik átvették azt, bevitték Józsuéval azoknak a nemzeteknek a földjére,+ amelyeket Isten kiűzött ősapáink elől.+ Ott maradt egészen Dávid napjaiig. 46  Isten jóindulattal volt Dávid iránt, aki azt kérte, hogy hadd gondoskodhasson* lakhelyről* Jákob Istene számára.+ 47  De Salamon épített neki házat.+ 48  A legfelségesebb Isten azonban nem lakik kézzel készített házakban,+ mint ahogy a próféta mondja: 49  »Az ég a trónom,+ a föld pedig a lábzsámolyom.+ Miféle házat fogtok építeni nekem? Ezt mondja Jehova. Vagy hol van a lakóhelyem? 50  Hát nem az én kezem alkotta mindezeket?«+ 51  Ti konok emberek, akik befogjátok a fületeket, és nem vagytok hajlandóak változtatni a gondolkodásotokon,+ mindig ellenálltok a szent szellemnek. Ahogy ősapáitok tettek, úgy tesztek ti is.+ 52  Melyik prófétát nem üldözték ősapáitok?+ Igen, megölték azokat, akik előre bejelentették az igazságosnak az eljövetelét,+ akinek most árulói és gyilkosai lettetek,+ 53  ti, akik angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt,+ de nem tartottátok meg.” 54  Mikor aztán ezeket hallották, feldühödtek, és vicsorgatni kezdték rá a fogukat.+ 55  István azonban a szent szellemtől áthatva az égre szegezte a szemét, meglátta Isten dicsőségét, és Jézust, amint ott áll Isten jobbján.+ 56  Ekkor ezt mondta: „Látom az eget megnyílva, és az Emberfiát,+ amint ott áll Isten jobbján.”+ 57  Erre teljes erejükből felkiáltottak, befogták a fülüket, és mindannyian rárohantak. 58  Miután pedig kiűzték a városból, köveket kezdtek hajigálni rá.+ A tanúk+ lerakták a felsőruháikat egy fiatal férfi lábához, akit Saulnak hívtak.+ 59  Miközben köveket hajigáltak Istvánra, ő így könyörgött: „Úr Jézus, fogadd el szellememet.” 60  Aztán letérdelt, és hangosan felkiáltott: „Jehova, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!”+ És miután ezt mondta, meghalt.

Lábjegyzetek

^ Vagy: „rosszul bánnak velük”.
^ Vagy: „gabona”.
^ Vagy: „nemzetségünkkel”.
^ Vagy: „tegyék ki”.
^ Vagy: „nevelték”.
^ Vagy: „kitették”.
^ Vagy: „megnézi, hogy vannak”.
^ Vagy: „találhasson”.
^ Vagy: „templomról”.

Jegyzetek

Kajafással: Főpap volt, akit a rómaiak neveztek ki. Ügyes diplomata volt, és tovább töltötte be a főpapi tisztséget, mint abban az időben bárki az elődei közül. Kb. i. sz. 18-ban lett kinevezve, és kb. i. sz. 36-ig maradt főpap. Ő hallgatta ki Jézust, és adta át Pilátusnak (Mt 26:3, 57; Jn 11:49; 18:13, 14, 24, 28). A Cselekedetek könyve egyedül itt említi meg név szerint. Más helyeken „a főpap” elnevezéssel utal rá (Cs 5:17, 21, 27; 7:1; 9:1).

A főpap: Vagyis Kajafás. (Lásd a Cs 4:6-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Menj ki a földedről: István azt mondta a szanhedrinnek, hogy Ábrahám akkor kapta ezt a parancsot, amikor „a dicsőség Istene megjelent. . . Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban” (Cs 7:2). Ábrahám (eredeti neve Ábrám) a káldeai Ur városából származott. Ahogy arra István utalt, nyilvánvalóan ott kapta először azt a parancsot, hogy menjen ki arról a földről (1Mó 11:28, 29, 31; 15:7; 17:5; Ne 9:7). Az 1Mó 11:31–12:3-ban található beszámoló azt a benyomást keltheti, hogy ez a parancs először Ábrahám apjának, Tárénak a halála után hangzott el, amikor Ábrahám átmenetileg letelepedett Háránban. Ám ha azt a beszámolót összevetjük István itteni kijelentésével, akkor észszerű arra következtetni, hogy Jehova akkor parancsolta ezt Ábrahámnak, amikor még Urban volt, majd megismételte, amikor Ábrahám Háránban élt.

Isten: Szó szerint: „ő”; a 2. versben említett dicsőség Istenére utal.

az utódainak: Szó szerint: „a magvának”. (Lásd az A2-es függ.-et.)

az utódai: Szó szerint: „a magva”. (Lásd az A2-es függ.-et.)

nyomorgatják őket 400 évig: Az itt idézett 1Mó 15:13-ban Isten azt mondta Ábrámnak (Ábrahámnak), hogy a leszármazottai 400 évig rabszolgák lesznek, és nyomorgatni fogják őket. Ez az időszak akkor ért véget, amikor Jehova i. e. 1513. niszán 14-én kiszabadította az izraelitákat az egyiptomi rabszolgaságból, tehát i. e. 1913-ban kellett kezdődnie. A bibliai kronológiából kiderül, hogy ebben az évben Ábrahám utódát, Izsákot – aki ekkor kb. 5 éves volt – gúnyolni kezdte a féltestvére, Izmael, és rosszul bánt vele. Izmael úgy 19 évvel korábban született, és az édesanyja Szárai (Sára) egyiptomi szolgálója, Hágár volt. Izmael talán azért kötekedett az öccsével, mert Izsáknak ígérték az elsőszülöttnek járó örökséget annak ellenére, hogy Izmael született elsőként (1Mó 16:1–4; 21:8–10). Pál később úgy jellemezte Izmael tettét, hogy üldözte Izsákot (Ga 4:29). Ez minden bizonnyal elég komoly volt ahhoz, hogy Jehova egyetértsen Sára követelésével, hogy Ábrahám kergesse el Izmaelt és az anyját (1Mó 21:11–13). Vagyis Izsák volt Ábrahám első utóda, aki tapasztalta a megjövendölt nyomorgatást. Ezért kétségkívül ez az eset – melyet Isten részletesen feljegyeztetett – jelezte a próféciában szereplő nyomorgatás 400 éves időszakának a kezdetét, mely a kivonuláskor ért véget.

szent szolgálatot végeznek nekem: Vagy: „imádnak engem”. A görög la·treuʹó ige alapvetően szolgálatvégzést jelent, de bizonyos szövegkörnyezetekben úgy is vissza lehet adni, hogy „imád”. A vers második fele a 2Mó 3:12-re utal, ahol az ennek megfelelő héber igét úgy lehet fordítani, hogy „szolgál” vagy „imád” (2Mó 3:12, lábj.). A Szentírásban a görög la·treuʹó szó utalhat az Istennek végzett szolgálatra, az Isten imádatával kapcsolatos szolgálatra (Mt 4:10; Lk 1:74; 2:37; 4:8; Ró 1:9; Flp 3:3; 2Ti 1:3; Héb 9:14; 12:28; Jel 7:15; 22:3) vagy a szentélynél, illetve a templomnál végzett szolgálatra (Héb 8:5; 9:9; 10:2; 13:10). Néhány esetben a hamis imádattal kapcsolatban fordul elő a Bibliában abban az értelemben, hogy valaki teremtett dolgokat szolgál vagy imád (Cs 7:42; Ró 1:25).

Izsák Jákob apja lett: A görög szöveg nem ismétli meg az előző két ige egyikét sem – „apja lett” és „körülmetélte” –, így bármelyik vagy mindkét igét lehet a vers utolsó felére érteni. Ezért a következőképpen is vissza lehetne adni a versnek ezt a részét: „Izsák ugyanezt tette Jákobbal [vagyis körülmetélte], Jákob pedig a 12 családfővel.”

családfőé: Vagy: „patriarcháé”. A görög pa·tri·arʹkhész szó négyszer fordul elő a Keresztény görög iratokban. Itt Jákob 12 fiára utal (1Mó 35:23–26), de Dáviddal (Cs 2:29) és Ábrahámmal kapcsolatban (Héb 7:4) is használja a Szentírás.

összesen 75 embert: István nem feltétlen egy konkrét verset idézett a Héber iratokból, amikor arról beszélt, hogy Jákob családja Egyiptomban összesen 75 főből állt. Ez a szám a Héber iratok maszoréta szövegében nem található meg. Az 1Mó 46:26 ezt írja: „Azoknak a száma, akik Jákobtól származtak, és akik lementek vele Egyiptomba – Jákob fiainak a feleségeit nem számítva –, összesen 66 volt.” A 27. vers pedig hozzáfűzi: „Jákob háznépe, mely Egyiptomba jött, összesen 70 főből állt.” Ebben a részben kétféleképpen van meghatározva a család létszáma: az első számban nyilvánvalóan csak Jákob vér szerinti leszármazottai vannak benne, míg a másodikban mindenki, aki Egyiptomba ment vele. A 2Mó 1:5 és az 5Mó 10:22 is megemlíti Jákob leszármazottainak a számát, és mindkét vers szerint „70-en” voltak. István feltehetőleg egy harmadik számot ad meg, melybe nem csak Jákob szűkebb családja tartozott bele. Egyesek szerint József fiainak, Efraimnak és Manassénak – akiket a Septuaginta az 1Mó 46:20-ban említ – a fiaira és unokáira is utal. Mások szerint Jákob fiainak a feleségei vannak beleszámolva, akiket az 1Mó 46:26 egyértelműen kihagy. Tehát a „75” egy összesített adat lehet. Elképzelhető, hogy a Héber iratok i. sz. I. században használt másolatain alapul ez a szám. A tudósok már évek óta úgy tudják, hogy „75” szerepel az 1Mó 46:27-ben és a 2Mó 1:5-ben a görög nyelvű Septuagintában. Továbbá a XX. században találtak két holt-tengeri tekercstöredéket, melyeken a 2Mó 1:5 szerepel héberül, és szintén az áll rajtuk, hogy „75”. István talán az egyik ilyen ókori szövegre alapozta a család létszámát. Bármelyik elképzelés állja is meg a helyét, az István által megadott szám egyszerűen azt mutatja, hogy ő másképp számolta össze Jákob leszármazottait.

embert: Vagy: „lelket”. A görög pszü·khéʹ szó, melyet általában a „lélek” szóval adnak vissza, itt egy élő személyre vonatkozik. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót, valamint az A2-es függ.-et.)

aki rendkívül szép volt: Vagy: „aki szép volt Isten szemében”. Szó szerint: „aki szép volt Istennek”. Ez a kifejezés hasonlít egy sémi idiómára, mely olyasvalamire utal, ami a lehető legjobb. Ebben a szövegkörnyezetben kétféle jelentést hordozhat magában: „rendkívül szép” és „szép Isten szemében”. (Vesd össze: 2Mó 2:2.) Néhány tudós szerint ez a kifejezés nemcsak egy személy külsejére utal, hanem a belső tulajdonságaira is, melyeket Isten lát benne. Hasonló szerkezet szerepel a Jón 3:3-ban, ahol a héber szöveget úgy is lehetne fordítani szó szerint, hogy Ninive „nagy város volt Istennek”, ami azt a gondolatot közvetíti, hogy „hatalmas város volt”. (Például lásd még: 1Mó 23:6, lábj.; Zs 36:6, lábj.)

40 éves lett: István szanhedrinnek mondott beszéde számos olyan tényre tér ki a zsidó történelemből, melyek nem találhatóak meg a Héber iratokban. Például elmondja, hogy Mózes 40 éves korában menekült el Egyiptomból. Arról, hogy még milyen részleteket mondott István, melyekről nem tesz említést a Héber iratok, lásd a Cs 7:22, 30, 53-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.

40 év: A Héber iratok nem mondja ki konkrétan, hogy hány évet töltött Mózes Midiánban. De István itt olyan tényeket közöl a zsidó történelemből, melyeket korábban nem jegyeztek fel a Szentírásban. Azt mondta, hogy Mózes 40 éves korában menekült Midiánba (2Mó 2:11; Cs 7:23), és hogy további kb. 40 évig maradt ott. Tehát az itt említett időszak nyilvánvalóan i. e. 1553-tól 1513-ig tartott. István beszámolója egyezik azzal a kijelentéssel, hogy Mózes 80 éves korában beszélt a fáraóval (2Mó 7:7), és vezette ki az izraelitákat Egyiptomból. Továbbá azzal a megállapítással is összhangban van, hogy miután Mózes 40 évet a pusztában élt, 120 éves korában meghalt (5Mó 34:7; Cs 7:36).

angyalok közvetítésével: István szanhedrinnek mondott beszéde számos olyan tényre tér ki a zsidó történelemből, melyek nem találhatóak meg a Héber iratokban. Például egyedül ő beszél arról, hogy milyen szerepük volt az angyaloknak a mózesi törvény átadásában (Ga 3:19; Héb 2:1, 2). Arról, hogy még milyen részleteket mondott István, melyekről nem tesz említést a Héber iratok, lásd a Cs 7:22, 23, 30-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.

oktatták az egyiptomiak minden tudományára: István szanhedrinnek mondott beszéde számos olyan tényre tér ki a zsidó történelemből, melyek nem találhatóak meg a Héber iratokban. Például egyedül ő beszél Mózes egyiptomi oktatásáról. Arról, hogy még milyen részleteket mondott István, melyekről nem tesz említést a Héber iratok, lásd a Cs 7:23, 30, 53-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.

40 éves lett: István szanhedrinnek mondott beszéde számos olyan tényre tér ki a zsidó történelemből, melyek nem találhatóak meg a Héber iratokban. Például elmondja, hogy Mózes 40 éves korában menekült el Egyiptomból. Arról, hogy még milyen részleteket mondott István, melyekről nem tesz említést a Héber iratok, lásd a Cs 7:22, 30, 53-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.

40 év: A Héber iratok nem mondja ki konkrétan, hogy hány évet töltött Mózes Midiánban. De István itt olyan tényeket közöl a zsidó történelemből, melyeket korábban nem jegyeztek fel a Szentírásban. Azt mondta, hogy Mózes 40 éves korában menekült Midiánba (2Mó 2:11; Cs 7:23), és hogy további kb. 40 évig maradt ott. Tehát az itt említett időszak nyilvánvalóan i. e. 1553-tól 1513-ig tartott. István beszámolója egyezik azzal a kijelentéssel, hogy Mózes 80 éves korában beszélt a fáraóval (2Mó 7:7), és vezette ki az izraelitákat Egyiptomból. Továbbá azzal a megállapítással is összhangban van, hogy miután Mózes 40 évet a pusztában élt, 120 éves korában meghalt (5Mó 34:7; Cs 7:36).

angyalok közvetítésével: István szanhedrinnek mondott beszéde számos olyan tényre tér ki a zsidó történelemből, melyek nem találhatóak meg a Héber iratokban. Például egyedül ő beszél arról, hogy milyen szerepük volt az angyaloknak a mózesi törvény átadásában (Ga 3:19; Héb 2:1, 2). Arról, hogy még milyen részleteket mondott István, melyekről nem tesz említést a Héber iratok, lásd a Cs 7:22, 23, 30-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.

40 éves lett: István szanhedrinnek mondott beszéde számos olyan tényre tér ki a zsidó történelemből, melyek nem találhatóak meg a Héber iratokban. Például elmondja, hogy Mózes 40 éves korában menekült el Egyiptomból. Arról, hogy még milyen részleteket mondott István, melyekről nem tesz említést a Héber iratok, lásd a Cs 7:22, 30, 53-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.

elhatározta: Szó szerint: „szívébe ötlött”. Vagy: „az a gondolata támadt”. Ez a görög kifejezés egy héber idiómára hasonlít. (Vesd össze: Ézs 65:17; Jr 3:16.)

az izraelitákat: Vagy: „Izrael népét”. Szó szerint: „Izrael fiait”. (Lásd a Szójegyzékben az „Izrael” címszót.)

40 év: A Héber iratok nem mondja ki konkrétan, hogy hány évet töltött Mózes Midiánban. De István itt olyan tényeket közöl a zsidó történelemből, melyeket korábban nem jegyeztek fel a Szentírásban. Azt mondta, hogy Mózes 40 éves korában menekült Midiánba (2Mó 2:11; Cs 7:23), és hogy további kb. 40 évig maradt ott. Tehát az itt említett időszak nyilvánvalóan i. e. 1553-tól 1513-ig tartott. István beszámolója egyezik azzal a kijelentéssel, hogy Mózes 80 éves korában beszélt a fáraóval (2Mó 7:7), és vezette ki az izraelitákat Egyiptomból. Továbbá azzal a megállapítással is összhangban van, hogy miután Mózes 40 évet a pusztában élt, 120 éves korában meghalt (5Mó 34:7; Cs 7:36).

egy angyal: István itt a 2Mó 3:2-ben található beszámolóra utal, ahol az eredeti héber szöveg azt írja, hogy „Jehova angyala”. A legtöbb görög kéziratban itt az áll, hogy „egy angyal”, de néhány kézirat, illetve ókori fordítás úgy fogalmaz, hogy „[az] Úr [vagy „Jehova”] egy angyala”. A Keresztény görög iratok számos héber nyelvű fordítása (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J7, 8, 10–12, 14–17, 28) a tetragramot használja ebben a versben, és az áll bennük, hogy „Jehova angyala”.

Jehova hangja: István beszédének ez a része (Cs 7:30–33) a 2Mó 3:2–10-ben található beszámolóra utal. A 4. versben „Jehova” szólt Mózesnek egy angyala által, a 6. versben pedig Jehova mondja azt, amit a Cs 7:32 idéz. A „Jehova hangja” vagy „Jehova szava” kifejezés gyakran szerepel a Héber iratokban a ’hang’ jelentésű héber szó és a tetragram összetételeként. (Néhány példa erre: 1Mó 3:8; 5Mó 5:25; 8:20; 18:16; 27:10; 1Sá 12:15; Zs 106:25; Ézs 30:31; Dá 9:10; Za 6:15.) Figyelemre méltó, hogy amikor a Septuaginta egyik i. e. I. századból való töredékén (266. sz. Fuad-papirusz) az 5Mó 26:14; 27:10; 28:1, 62-ben a „Jehova hangja” kifejezés áll, Isten neve héber kvadrátírással szerepel a görög szövegben. Arról, hogy az Új világ fordításban miért a „Jehova hangja” kifejezés áll a főszövegben, noha a Cs 7:31 rendelkezésre álló görög kézirataiban az olvasható, hogy az „Úr hangja”, lásd a C1-es függ.-et, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 7:31-et.

Jehova ezt mondta neki: Az eredeti beszámoló szövegkörnyezetéből (2Mó 3:2–10), melyre István itt utal, világosan látszik, hogy Jehova az, aki az angyal által beszél. Noha ennek a versnek a nagy része a 2Mó 3:5-ön alapul, a 2Mó 3:7-ben szereplő eredeti héber szöveg is tartalmazza ennek a bevezető kifejezésnek a megfelelőjét, amely szó szerint így hangzik: „És Jehova ezt mondta”. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 7:33-at.)

váltságul: A görög lüʹtron szót (a ’kiold’, ’kienged’ jelentésű lüʹó igéből származik) leginkább a görög világi írók használták, és arra a díjra utaltak vele, amelyet azért fizettek, hogy felmentsenek valakit a kezesség alól, felszabadítsanak egy rabszolgát vagy kiváltsanak egy hadifoglyot. A Keresztény görög iratokban kétszer fordul elő, itt és a Mr 10:45-ben. Az ezzel rokon an·tiʹlü·tron szó az 1Ti 2:6-ban szerepel, és úgy lett visszaadva, hogy „megfelelő váltság”. Egy másik hasonló kifejezés a lü·troʹo·mai, melynek jelentése: ’megszabadít’, ’megvált’ (Tit 2:14; 1Pt 1:18, 19; lábj.-ek), illetve az a·po·lüʹtró·szisz, amelyet gyakran úgy adnak vissza, hogy „megszabadul a váltság által” (Ró 3:24; 8:23; Ef 1:7; Kol 1:14; Héb 9:15; 11:35). (Lásd a Szójegyzéket.)

szabadítót: Vagy: „megmentőt”; „megváltót”. A görög lü·tró·tészʹ szó a görög lü·troʹo·mai igéből származik, melynek jelentése ’megszabadít’; ’megvált’. Továbbá a ’váltság’ jelentésű lüʹtron főnévvel is rokon. (Lásd a Mt 20:28-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) Az igés formát a Szentírás a Jézus Krisztus általi szabadításra használja (Lk 24:21; Tit 2:14, lábj.; 1Pt 1:18, lábj.), akiről az a jövendölés hangzott el, hogy olyan próféta lesz, mint Mózes (5Mó 18:15; Cs 7:37). Ahogy Mózes kiszabadította az izraelitákat Egyiptomból, úgy Jézus Krisztus is az emberiség megmentője lett a váltságáldozata által.

Csodákat: Vagy: „előjeleket”. A Keresztény görög iratokban a teʹrasz szó következetesen mindenhol a szé·meiʹon („jel”) szóval együtt fordul elő, és mindkét kifejezés többes számban áll (Mt 24:24; Jn 4:48; Cs 7:36; 14:3; 15:12; 2Ko 12:12). A teʹrasz szó alapvetően magában foglal mindent, ami csodálatba ejtő. Amikor a kifejezés egyértelműen olyasmire vonatkozik, ami előre jelzi, hogy mi fog történni a jövőben, akkor a magyarázó jegyzetben az „előjel” szó is szerepel lehetséges fordításként.

csodákat: Vagy: „előjeleket”. (Lásd a Cs 2:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

40 éven át: Ez a 40 éves időszak i. e. 1513-ban, a kivonuláskor kezdődött, és i. e. 1473-ig tartott, amikor az izraeliták beléptek az ígéret földjére. A 40 év előtt és alatt Mózes csodákat meg jeleket tett. Például amikor visszatért Egyiptomba, először az összes izraelita vén szeme láttára hajtott végre jeleket (2Mó 4:30, 31). Majd a kivonulás előtti időszakban a fáraó és Egyiptom egész népe előtt vitt véghez nagy csodákat meg jeleket. Mózesnek később abban is fontos szerepe volt, hogy a fáraó és a serege elpusztult a Vörös-tengerben (2Mó 14:21–31; 15:4; 5Mó 11:2–4). Az egyik legkülönlegesebb jel, mely Mózeshez köthető, hogy a nép mindennap mannához jutott a pusztában. Ez a csoda 40 éven át tartott, amíg a nép el nem kezdte enni Kánaán földjének a termését i. e. 1473 elején (2Mó 16:35; Jzs 5:10–12).

Jehova: Ez az idézet az 5Mó 18:15-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). Érdemes megjegyezni, hogy a Septuaginta egyik korai töredékén (266. sz. Fuad-papirusz) ebben az idézetben Isten neve héber kvadrátírással () jelenik meg a görög szövegben. Ez a töredék az i. e. I. századból származik. (Lásd az A5-ös függ.-et.) Továbbá a Keresztény görög iratok számos héber nyelvű fordításában (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J7, 8, 10–12, 14–18, 20, 22–24, 28) a tetragram található ezen a helyen. Tehát bár a Keresztény görög iratok rendelkezésre álló kézirataiban a Küʹri·osz (Úr) szó áll itt, nyomós okok szólnak amellett, hogy Isten neve szerepeljen a főszövegben. (Lásd a C függ.-et.)

az izraelitáknak: Vagy: „Izrael népének”. Szó szerint: „Izrael fiainak”. (Lásd a Szójegyzékben az „Izrael” címszót.)

Isten: Ez az idézet az 5Mó 18:15-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH), és így hangzik: „Jehova, a ti Istenetek”. István valamivel kevesebbet idéz, csak az „Isten” szót használja. Péter is idézi ugyanezt a verset a Cs 3:22-ben, de ő az egész kifejezést használja: „Jehova, a ti Istenetek”. (Lásd a Cs 3:22-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) A Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordításában Isten neve szerepel itt, és úgy fogalmaz, hogy „Jehova, a ti Istenetek” (J7, 8, 10–17) vagy „Jehova Isten” (J28). (Lásd a C4-es függ.-et.) Egyes görög kéziratokban is az áll, hogy „az Úr Isten” vagy – a C függ.-ben vázolt okok miatt – „Jehova Isten”. Ám a görög kéziratok és a más nyelvű, ókori fordítások többsége egyszerűen azt írja, hogy „Isten”.

gyülekezetemet: Itt fordul elő először a görög ek·klé·sziʹa szó, amely az ek (ki) és a ka·leʹó (hív) szavakra vezethető vissza. Olyan személyek csoportját jelöli, akiket egybehívtak egy meghatározott célból vagy tevékenységre. (Lásd a Szójegyzéket.) Ebben a szövegkörnyezetben Jézus arról jövendölt, hogy létre fog jönni a keresztény gyülekezet a felkent keresztényekből, akik „mint élő kövek [épülnek] szellemi házzá” (1Pt 2:4, 5). A Septuagintában gyakran előfordul ez a görög szó a „gyülekezet”-nek fordított héber szó megfelelőjeként, amely sokszor Isten egész népére utal (5Mó 23:3; 31:30). A Cs 7:38-ban az izraelitákra, akiket kihívtak Egyiptomból, úgy történik utalás, hogy „Izrael népe” (szó szerint: „gyülekezet”). Ehhez hasonlóan a keresztények, akiket kihívtak a sötétségből, és kiválasztottak a világból, Isten gyülekezetét alkotják (Jn 15:19; 1Ko 1:2; 1Pt 2:9).

gyülekezetet: A Cselekedetek könyvében itt szerepel először a görög ek·klé·sziʹa szó, amely az ek (ki) és a ka·leʹó (hív) szavakra vezethető vissza. Olyan személyek csoportját jelöli, akiket egybehívtak egy meghatározott célból vagy tevékenységre, ezért jól illik az újonnan megalakult keresztény gyülekezetre. (Lásd a Szójegyzéket.) Az ek·klé·sziʹa szó áll a Mt 16:18-ban is (lásd a magyarázó jegyzetet), ahol Jézus arról jövendölt, hogy létre fog jönni a keresztény gyülekezet a felkent keresztényekből, akik „mint élő kövek [épülnek] szellemi házzá” (1Pt 2:4, 5). A Keresztény görög iratokban ez a kifejezés nemcsak a felkent keresztényekre utal mint csoportra, hanem minden keresztényre, akik egy adott földrajzi helyen élnek, vagy azokra a keresztényekre, akik egy adott gyülekezetbe járnak. A Cs 5:11 szövegkörnyezetében a kifejezés a Jeruzsálemben lévő keresztény gyülekezetre vonatkozik. (Lásd a Cs 7:38-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Izrael népe közt a pusztában: Szó szerint: „a gyülekezet közt a pusztában”. Az Egyiptomból kihívott izraelitákra itt úgy történik utalás, hogy „gyülekezet”. Az Új világ fordítás a Héber iratokban a héber qá·hálʹ szót általában „gyülekezet”-nek fordítja. Ez az ’összehív’; ’egybegyűlik’ jelentésű alapszóból származik (4Mó 20:8; 5Mó 4:10). Sokszor akkor jelenik meg, ha az izraelitákról mint szervezett csoportról van szó, és a következő kifejezésekben szerepel: „Izrael gyülekezete” (3Mó 16:17; Jzs 8:35; 1Ki 8:14), „az igaz Isten gyülekezete” (Ne 13:1) és „Jehova gyülekezete” (4Mó 20:4; 5Mó 23:2, 3; 1Kr 28:8; Mi 2:5). A Septuaginta a héber qá·hálʹ szót gyakran a görög ek·klé·sziʹa szóval adja vissza (például a Zs 22:22-ben [21:23, LXX]), mely a Keresztény görög iratokban a gyülekezetre használatos. (Lásd a Mt 16:18-hoz és a Cs 5:11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

a hajlék: Vagy: „a sátor, amely azt mutatta, hogy Isten velük van”; „a bizonyság hajléka”. Szó szerint: „a bizonyság sátra”. A Septuaginta, mely hatással lehetett Lukács megfogalmazására ebben a versben, a szó szerinti kifejezést használja a héber „találkozás sátra” kifejezésre (2Mó 27:21; 28:43; 4Mó 1:1). Izrael pusztai vándorlása során ebben a sátorban volt a szövetségláda a legfontosabb tartalmával, a szövetség két táblájával. Ezekben a szövegkörnyezetekben a „bizonyság” szó általában a kőtáblákra vésett tízparancsolatra utal (2Mó 25:16, 21, 22; 31:18; 32:15). A „bizonyság”-nak fordított héber szót úgy is vissza lehet adni, hogy „emlékeztető”. A szövetségláda egyfajta szent „archívum” volt, ahol a szent emlékeztetőket vagy bizonyságot őrizték. (Lásd a Szójegyzékben a „Szövetségláda” és a „Szentek szentje” címszavakat.)

minta: Vagy: „terv”. A görög tüʹposz szónak ugyanaz a jelentése itt, mint a Héb 8:5-ben és a Septuagintában a 2Mó 25:40-ben.

Józsuéval: Itt Izrael vezetőjére utal, aki bevitte az izraelitákat az ígéret földjére (5Mó 3:28; 31:7; Jzs 1:1, 2). A héber Józsué név azt jelenti, hogy ’Jehova megmentés’. Lukács itt ennek a görög megfelelőjét használja: I·é·szuszʹ. Ennek a névnek a latin formája Jézus (Iesus). (Lásd az A4-es függ.-et.) A bibliai időkben sok zsidót hívtak így. A Keresztény görög iratok négy férfit nevez a görög I·é·szuszʹ néven: Józsuét, Nún fiát, Mózes utódját (Cs 7:45; Héb 4:8); Jézus Krisztus egyik elődjét (Lk 3:29); magát Jézus Krisztust (Mt 1:21); egy keresztényt, aki nyilvánvalóan zsidó volt, és Pál egyik munkatársa (Kol 4:11). Josephus még sok más személyt is megemlít, akit így hívtak.

kézzel készített házakban: Vagy: „kézzel készített helyeken (dolgokban)”. A khei·ro·poiʹé·tosz görög szó szerepel a Cs 17:24-ben („kézzel készített”) és a Héb 9:11, 24-ben is („kézzel készült”; „kézzel készített”).

Jehova: Ez az idézet az Ézs 66:1-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). Az ezt mondja Jehova kifejezés megfelel annak a kifejezésnek, mely az Ézs 66:1 elején („Ezt mondja Jehova”), illetve a következő vers közepén („jelenti ki Jehova”) található (Ézs 66:2; lásd a C függ.-et).

konok: Szó szerint: „keménynyakú”. Az itt használt görög szó csak egyszer jelenik meg a Keresztény görög iratokban, de a Septuagintában megtalálható néhányszor egy hasonló jelentésű héber kifejezés fordításaként (2Mó 33:3, 5, lábj.-ek; 34:9, lábj.; 5Mó 9:6, lábj.; Pl 29:1, lábj.).

befogjátok a fületeket, és nem vagytok hajlandóak változtatni a gondolkodásotokon: Vagy: „akiknek körülmetéletlen a szívük és a fülük”. Ez a makacs és érdektelen személyekre utaló görög kifejezés egy Héber iratokban használt kifejezésre hasonlít (3Mó 26:41, lábj.; Jr 9:25, 26; Ez 44:7, 9). A Jr 6:10-ben (lábj.) a szó szerint „körülmetéletlen a fülük” szókapcsolat úgy van visszaadva, hogy „bedugják a fülüket”. Tehát a Biblia úgy beszél arról a szívről és fülről, mely nem figyel Istenre, hogy körülmetéletlen.

oktatták az egyiptomiak minden tudományára: István szanhedrinnek mondott beszéde számos olyan tényre tér ki a zsidó történelemből, melyek nem találhatóak meg a Héber iratokban. Például egyedül ő beszél Mózes egyiptomi oktatásáról. Arról, hogy még milyen részleteket mondott István, melyekről nem tesz említést a Héber iratok, lásd a Cs 7:23, 30, 53-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.

40 éves lett: István szanhedrinnek mondott beszéde számos olyan tényre tér ki a zsidó történelemből, melyek nem találhatóak meg a Héber iratokban. Például elmondja, hogy Mózes 40 éves korában menekült el Egyiptomból. Arról, hogy még milyen részleteket mondott István, melyekről nem tesz említést a Héber iratok, lásd a Cs 7:22, 30, 53-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.

40 év: A Héber iratok nem mondja ki konkrétan, hogy hány évet töltött Mózes Midiánban. De István itt olyan tényeket közöl a zsidó történelemből, melyeket korábban nem jegyeztek fel a Szentírásban. Azt mondta, hogy Mózes 40 éves korában menekült Midiánba (2Mó 2:11; Cs 7:23), és hogy további kb. 40 évig maradt ott. Tehát az itt említett időszak nyilvánvalóan i. e. 1553-tól 1513-ig tartott. István beszámolója egyezik azzal a kijelentéssel, hogy Mózes 80 éves korában beszélt a fáraóval (2Mó 7:7), és vezette ki az izraelitákat Egyiptomból. Továbbá azzal a megállapítással is összhangban van, hogy miután Mózes 40 évet a pusztában élt, 120 éves korában meghalt (5Mó 34:7; Cs 7:36).

angyalok közvetítésével: István szanhedrinnek mondott beszéde számos olyan tényre tér ki a zsidó történelemből, melyek nem találhatóak meg a Héber iratokban. Például egyedül ő beszél arról, hogy milyen szerepük volt az angyaloknak a mózesi törvény átadásában (Ga 3:19; Héb 2:1, 2). Arról, hogy még milyen részleteket mondott István, melyekről nem tesz említést a Héber iratok, lásd a Cs 7:22, 23, 30-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.

csikorgatják a fogukat: Vagy: „vicsorgatják (összeszorítják) a fogukat”. Ez a kifejezés utalhat gyötrelemre, kétségbeesésre és dühre, melyek keserű szavakkal és erőszakos tettekkel is párosulhatnak.

feldühödtek: Vagy: „sértve érezték magukat”. Ez a görög kifejezés csak itt és a Cs 5:33-ban fordul elő. Szó szerint azt jelenti, hogy ’átfűrészel’, de mindkét helyen átvitt értelemben szerepel, és erős érzelmi reakciót fejez ki.

vicsorgatni kezdték rá a fogukat: Vagy: „csikorgatni kezdték (össze kezdték szorítani) rá a fogukat”. Ez a kifejezés utalhat gyötrelemre, kétségbeesésre és dühre, melyek keserű szavakkal és erőszakos tettekkel is párosulhatnak. Ebben a szövegkörnyezetben kétségkívül heves haragot fejez ki (Jób 16:9; lásd a Mt 8:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet).

jobbjára. . . baljára: Bizonyos szövegkörnyezetben mindkét helyzet arra utal, hogy valakit tisztelnek és hatalma van (Mt 20:21, 23), de mindig a jobb oldal jelenti a legnagyobb tiszteletet (Zs 110:1; Cs 7:55, 56; Ró 8:34). Azonban itt és a Mt 25:34, 41-ben egyértelmű különbség van aközött, hogy valaki a király jobb oldalán állva annak jóindulatát élvezi, és aközött, hogy kegyvesztett személyként a bal oldalán áll. (Vesd össze: Pr 10:2, lábj.-ek.)

egyikünk a jobb, másikunk a bal kezedhez: Ebben az esetben mindkét helyzet arra utal, hogy valakit tisztelnek és hatalma van, de mindig a jobb oldal jelenti a legnagyobb tiszteletet (Zs 110:1; Cs 7:55, 56; Ró 8:34; lásd a Mt 25:33-hoz tartozó magyarázó jegyzetet).

a hatalmas Isten jobbján: Vagy: „Isten hatalmának jobbján”. Egy uralkodó jobbján lenni azt jelentette, hogy az a személy a legfontosabb az uralkodó után (Zs 110:1; Cs 7:55, 56). „A hatalmas Isten jobbján” görög kifejezés a párhuzamos beszámolókban is szerepel, a Mt 26:64-ben és a Mr 14:62-ben. Az, hogy az Emberfia „a hatalmas Isten jobbján” ül, arra utal, hogy Jézus hatalmat kap (Mr 14:62; lásd a Mt 26:64-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

Jézust, amint ott áll Isten jobbján: István volt az első, aki arról tanúskodott, hogy látta Jézust az égben Isten jobbján állni, ahogy azt a Zs 110:1 megjövendölte. Jelképes értelemben a jobb kéznek nagyon fontos szerepe volt. Ha valaki az uralkodó jobbján volt, az uralkodó utáni, legkiemelkedőbb helyet foglalta el (Ró 8:34; 1Pt 3:22), illetve a jóindulatát élvezte. (Lásd a Mt 25:33-hoz; a Mr 10:37-hez és a Lk 22:69-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Saulnak: Jelentése: ’[Istentől] kért’; ’[Istentől] megtudakolt’. Saul, akit a római nevén, a Pál néven is ismertek, „Benjámin törzséből való [volt], héberektől született héber” (Flp 3:5). Mivel Saul római állampolgárnak született (Cs 22:28), logikus azt feltételezni, hogy a zsidó szülei adták neki a római Pál (Paulus) nevet, melynek jelentése ’kis’; ’kicsi’. Nagy valószínűséggel mindkét nevét használta gyermekkorától fogva. Több oka is lehet annak, hogy miért a Saul nevet kapta a szüleitől. A Saul név már hosszú ideje fontos névnek számított a benjáminiták között, mert Izrael első királya, aki egy benjáminita volt, a Saul nevet viselte (1Sá 9:2; 10:1; Cs 13:21). Az is lehet, hogy a szülei a jelentése miatt adták neki ezt a nevet. De előfordulhat, hogy az apját Saulnak hívták, és akkoriban szokás volt, hogy a fiú az apja nevét kapja. (Vesd össze: Lk 1:59.) Mindenesetre amikor más zsidók között volt – főleg amikor farizeusnak tanult, és farizeusként élt –, a héber nevét, a Sault használta (Cs 22:3). Úgy tűnik, hogy több mint egy évtizeddel azután is, hogy keresztény lett, főként a héber nevén ismerték (Cs 11:25, 30; 12:25; 13:1, 2, 9).

Jehova: A rendelkezésre álló görög kéziratok itt az „Úr” (Küʹri·osz) szót használják. A Keresztény görög iratokban ez a cím utalhat Jehova Istenre is, de Jézus Krisztusra is, a szövegkörnyezettől függően. Ebben az esetben nyilvánvalóan Jehova Istenre vonatkozik a következő okok miatt: István itt ahhoz hasonlóan fogalmaz, ahogy Jézus az Atyjához szólt a Lk 23:34 szerint: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” Lukácsnak az István beszédéről készített beszámolójában (Cs 7:2–53) háromszor szerepel a Küʹri·osz szó olyan, Héber iratokból vett idézetekben vagy utalásokban, melyek egyértelműen Istenre vonatkoznak. (Lásd a Cs 7:31, 33, 49-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.) Sok szövegmagyarázó és fordító megerősíti azt a nézetet, hogy ezekben a részekben a Küʹri·osz Jehovára utal. (Lásd a C függ.-et.) A Cs 7:59-ben is megtalálható a Küʹri·osz szó, ahol István konkrétan úgy fogalmaz, hogy „Úr Jézus”. Ez a kijelentés azonban nem jelenti azt – mint ahogy azt egyesek állítják –, hogy István a Cs 7:60-ban Jézust szólítja meg a Küʹri·osz szóval. Van egy természetes váltás Istvánnak az 59. versben és a 60. versben olvasható szavai közt. István állt, ezért amikor letérdelt az ellenségei előtt, valószínűleg amiatt tette ezt, hogy Jehovához forduljon imában. (Vesd össze a Lk 22:41-gyel és a Cs 9:40; 20:36; 21:5-tel, ahol letérdelve imádkoznak Istenhez.) Tehát úgy tűnik, hogy István az utolsó szavaival a mindenható Istenhez, Jehovához imádkozott. Továbbá a Cs 7:56 szerint István látta „az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint ott áll Isten jobbján”. Így érthető, hogy először Jézushoz szólt az 59. versben, majd Jehovához a 60. versben. A Keresztény görög iratok több héber nyelvű fordítása is (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J17, 18, 22, 23) a tetragramot használja a 60. versben, míg az 59. versben az „Úr Jézus” fordításakor nem. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 7:60-at.)

ő így könyörgött: „Úr Jézus. . .”: Ahogy arról az 55. és 56. vers ír, Istvánnak látomása volt, melyben látta „az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint ott áll Isten jobbján”. István egyértelműen különbséget tett Jehova és Jézus közt. Tudta, hogy Jehova hatalmat adott Jézusnak arra, hogy feltámassza a halottakat. Ezért természetes volt, hogy István közvetlenül Jézushoz szólt, akit látomásban látott, és arra kérte, hogy vigyázzon a szellemére, vagyis az életerejére (Jn 5:27–29). István az „Úr Jézus [görögül: Küʹri·e I·é·szuʹ]” kifejezéssel szólította meg Jézust. A Keresztény görög iratokban a Küʹri·osz szó utalhat Jehova Istenre is, de Jézus Krisztusra is. A szövegkörnyezet itt egyértelművé teszi, hogy Jézusra vonatkozik. Az itt „könyörög”-nek fordított görög szó nem az imádkozásra használt megszokott szó a Keresztény görög iratokban, sok bibliafordítás mégis úgy adja vissza, hogy „imádkozott”, azt a benyomást keltve, hogy István közvetlenül Jézushoz imádkozott. Ám megbízható forrásművek kijelentik, hogy az itt használt görög szó (e·pi·ka·leʹó) azt jelenti, hogy ’folyamodik’; ’segítségül hív’; ’egy hatalomhoz fordul’, és gyakran így is fordítják (Cs 2:21; 9:14; Ró 10:13; 2Ti 2:22). Ugyanez a szó szerepel Pál következő kijelentésében: „A császárhoz fellebbezek!” (Cs 25:11). Ezért nincs okunk arra következtetni, hogy István közvetlenül Jézushoz imádkozott. Inkább a látomás miatt érezte úgy, hogy bátran fordulhat hozzá ezzel a kéréssel. (Lásd a Cs 7:60-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Jehova hangja: István beszédének ez a része (Cs 7:30–33) a 2Mó 3:2–10-ben található beszámolóra utal. A 4. versben „Jehova” szólt Mózesnek egy angyala által, a 6. versben pedig Jehova mondja azt, amit a Cs 7:32 idéz. A „Jehova hangja” vagy „Jehova szava” kifejezés gyakran szerepel a Héber iratokban a ’hang’ jelentésű héber szó és a tetragram összetételeként. (Néhány példa erre: 1Mó 3:8; 5Mó 5:25; 8:20; 18:16; 27:10; 1Sá 12:15; Zs 106:25; Ézs 30:31; Dá 9:10; Za 6:15.) Figyelemre méltó, hogy amikor a Septuaginta egyik i. e. I. századból való töredékén (266. sz. Fuad-papirusz) az 5Mó 26:14; 27:10; 28:1, 62-ben a „Jehova hangja” kifejezés áll, Isten neve héber kvadrátírással szerepel a görög szövegben. Arról, hogy az Új világ fordításban miért a „Jehova hangja” kifejezés áll a főszövegben, noha a Cs 7:31 rendelkezésre álló görög kézirataiban az olvasható, hogy az „Úr hangja”, lásd a C1-es függ.-et, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 7:31-et.

Jehova ezt mondta neki: Az eredeti beszámoló szövegkörnyezetéből (2Mó 3:2–10), melyre István itt utal, világosan látszik, hogy Jehova az, aki az angyal által beszél. Noha ennek a versnek a nagy része a 2Mó 3:5-ön alapul, a 2Mó 3:7-ben szereplő eredeti héber szöveg is tartalmazza ennek a bevezető kifejezésnek a megfelelőjét, amely szó szerint így hangzik: „És Jehova ezt mondta”. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 7:33-at.)

Jehova: Ez az idézet az Ézs 66:1-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). Az ezt mondja Jehova kifejezés megfelel annak a kifejezésnek, mely az Ézs 66:1 elején („Ezt mondja Jehova”), illetve a következő vers közepén („jelenti ki Jehova”) található (Ézs 66:2; lásd a C függ.-et).

nem halt meg, csak alszik: A Biblia gyakran hasonlítja a halált az alváshoz (Zs 13:3; Jn 11:11–14; Cs 7:60; 1Ko 7:39; 15:51; 1Te 4:13). Jézus arra készült, hogy visszaadja a kislány életét, és talán azért fogalmazott így, mert utána bemutatta, hogy ahogyan fel lehet ébreszteni valakit a mély álomból, úgy a halálból is lehetséges visszahozni. Jézus a kislány feltámasztásához az Atyjától kapta a hatalmat, „aki életre kelti a halottakat, és úgy hívja a nem létezőket, mintha léteznének” (Ró 4:17).

elaludt: A Biblia gyakran hasonlítja a halált az alváshoz (Zs 13:3; Mr 5:39; Cs 7:60, lábj.; 1Ko 7:39, lábj.; 15:51; 1Te 4:13, lábj.). Jézus arra készült, hogy visszaadja Lázár életét, és talán azért fogalmazott így, hogy rámutasson, hogy ahogyan fel lehet ébreszteni valakit a mély álomból, úgy a halálból is lehetséges visszahozni. Jézus Lázár feltámasztásához az Atyjától kapta a hatalmat, „aki életre kelti a halottakat, és úgy hívja a nem létezőket, mintha léteznének” (Ró 4:17; lásd a Mr 5:39-hez és a Cs 7:60-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket).

Jehova: A rendelkezésre álló görög kéziratok itt az „Úr” (Küʹri·osz) szót használják. A Keresztény görög iratokban ez a cím utalhat Jehova Istenre is, de Jézus Krisztusra is, a szövegkörnyezettől függően. Ebben az esetben nyilvánvalóan Jehova Istenre vonatkozik a következő okok miatt: István itt ahhoz hasonlóan fogalmaz, ahogy Jézus az Atyjához szólt a Lk 23:34 szerint: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” Lukácsnak az István beszédéről készített beszámolójában (Cs 7:2–53) háromszor szerepel a Küʹri·osz szó olyan, Héber iratokból vett idézetekben vagy utalásokban, melyek egyértelműen Istenre vonatkoznak. (Lásd a Cs 7:31, 33, 49-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.) Sok szövegmagyarázó és fordító megerősíti azt a nézetet, hogy ezekben a részekben a Küʹri·osz Jehovára utal. (Lásd a C függ.-et.) A Cs 7:59-ben is megtalálható a Küʹri·osz szó, ahol István konkrétan úgy fogalmaz, hogy „Úr Jézus”. Ez a kijelentés azonban nem jelenti azt – mint ahogy azt egyesek állítják –, hogy István a Cs 7:60-ban Jézust szólítja meg a Küʹri·osz szóval. Van egy természetes váltás Istvánnak az 59. versben és a 60. versben olvasható szavai közt. István állt, ezért amikor letérdelt az ellenségei előtt, valószínűleg amiatt tette ezt, hogy Jehovához forduljon imában. (Vesd össze a Lk 22:41-gyel és a Cs 9:40; 20:36; 21:5-tel, ahol letérdelve imádkoznak Istenhez.) Tehát úgy tűnik, hogy István az utolsó szavaival a mindenható Istenhez, Jehovához imádkozott. Továbbá a Cs 7:56 szerint István látta „az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint ott áll Isten jobbján”. Így érthető, hogy először Jézushoz szólt az 59. versben, majd Jehovához a 60. versben. A Keresztény görög iratok több héber nyelvű fordítása is (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J17, 18, 22, 23) a tetragramot használja a 60. versben, míg az 59. versben az „Úr Jézus” fordításakor nem. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 7:60-at.)

meghalt: Szó szerint: „(halál)alvásba merült”. A Szentírásban az „alszik” és az „elalszik” kifejezések utalhatnak a fizikai alvásra is (Mt 28:13; Lk 22:45; Jn 11:12; Cs 12:6), és a halálalvásra is (Jn 11:11; Cs 7:60; 13:36; 1Ko 7:39; 15:6, 51; 2Pt 3:4). Amikor ezek a kifejezések olyan részekben fordulnak elő, melyek a halállal kapcsolatosak, a bibliafordítók gyakran a „halálalvásba merül” vagy egyszerűen a „meghal” kifejezéssel élnek, hogy elkerüljék a félreérthetőséget. A Szentírás jelképes értelemben azokra használja az „elalszik” kifejezést, akik amiatt haltak meg, mert Ádámtól bűnt és halált örököltek. (Lásd a Mr 5:39-hez és a Jn 11:11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Multimédia

SZENTÍRÁS – ÚJ VILÁG FORDÍTÁS (MAGYARÁZÓ JEGYZETEKKEL)
Cselekedetek 7
magyar
Olvasd online a Bibliát!
https://cms-imgp.jw-cdn.org/img/p/1001070103/univ/art/1001070103_univ_sqr_xl.jpg
nwtsty