pünkösd: A Keresztény görög iratokban a görög pen·té·ko·sztéʹ szó (jelentése: ’ötvenedik [nap]’) arra az ünnepre utal, melyet a Héber iratok az aratás ünnepének (2Mó 23:16), illetve a hetek ünnepének nevez (2Mó 34:22). Erre az ünnepre a héthetes aratási időszak végén került sor, mely időszakban először az árpát, majd a búzát aratták le. A pünkösd ünnepét niszán hó 16. után 50 nappal tartották. Ezen a napon mutatták be az árpaaratás első kévéjét (3Mó 23:15, 16). Ez az ünnep a zsidó naptár szerint sziván 6-ára esik. (Lásd a B15-ös függ.-et.) Az ünneppel kapcsolatos útmutatások a 3Mó 23:15–21-ben, a 4Mó 28:26–31-ben és az 5Mó 16:9–12-ben találhatók. Pünkösd ünnepére rengeteg zsidó és prozelita érkezett Jeruzsálembe távoli helyekről. Az ünnep vendégszeretetre és kedvességre ösztönözte az embereket mindenki iránt, függetlenül azok társadalmi helyzetétől vagy hátterétől: akár szabadok, rabszolgák, szegények, árvák, özvegyek, léviták vagy bevándorlók voltak (5Mó 16:10, 11). Ezért i. sz. 33 pünkösdje Jeruzsálemben ideális alkalom volt a keresztény gyülekezet megalakulására, melynek az volt a célja, hogy mindenfajta ember halljon „Isten nagyszerű dolgairól” (Cs 1:8; 2:11). A zsidó hagyomány úgy tartja, hogy pünkösd napja annak a napnak felel meg, amelyiken Izrael megkapta a törvényt a Sínai-hegynél, és Isten választott népe lett. Az izraeliták a harmadik hónap (sziván) elején gyűltek össze a hegynél, és kapták meg a törvényt (2Mó 19:1). Ahogy Isten Mózes közvetítésével kötötte meg a törvényszövetséget Izraellel, úgy Jézus Krisztus közvetítésével jött létre az új szövetség Isten és egy új nemzet, a szellemi Izrael között.

nyelveken: A Bibliában a görög glószʹsza szó utalhat a nyelvre mint beszédszervre (Mr 7:33; Lk 1:64; 16:24). De jelképesen vonatkozhat egy adott nyelvre mint gondolatközlési eszközre vagy egy bizonyos nyelvet beszélő emberek csoportjára (Jel 5:9; 7:9; 13:7). Ez a görög szó szerepel a Cs 2:3-ban, ahol arról van szó, hogy „tűzlánghoz hasonló nyelvek” váltak láthatóvá. Vagyis a szent szellem kiárasztása abból volt nyilvánvaló, hogy mindegyik tanítványra leereszkedett egy-egy „nyelv”, és különböző nyelveken kezdtek szólni.

a magunk anyanyelvét: Szó szerint: „a magunk nyelvét, amelybe születtünk”. Ebben a kifejezésben a görög di·aʹle·ktosz szó van „nyelv”-nek fordítva. (Lásd a Cs 2:4-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Sokan, akik hallották a tanítványokat, valószínűleg beszéltek egy világnyelvet is, talán a görögöt. Mint „istenfélő zsidók” feltehetően értették a jeruzsálemi templomban héberül zajló szertartásokat (Cs 2:5). De most felkeltette a figyelmüket, hogy a jó hírt azon a nyelven hallották, melyet gyermekkoruk óta ismertek.

nyelveken: A Bibliában a görög glószʹsza szó utalhat a nyelvre mint beszédszervre (Mr 7:33; Lk 1:64; 16:24). De jelképesen vonatkozhat egy adott nyelvre mint gondolatközlési eszközre vagy egy bizonyos nyelvet beszélő emberek csoportjára (Jel 5:9; 7:9; 13:7). Ez a görög szó szerepel a Cs 2:3-ban, ahol arról van szó, hogy „tűzlánghoz hasonló nyelvek” váltak láthatóvá. Vagyis a szent szellem kiárasztása abból volt nyilvánvaló, hogy mindegyik tanítványra leereszkedett egy-egy „nyelv”, és különböző nyelveken kezdtek szólni.

Ázsia tartományban: Lásd a Szójegyzékben az „Ázsia” címszót.

prozelitává tegyetek: Vagy: „megtérítsetek”. A „prozelitá”-nak fordított görög pro·széʹlü·tosz szó olyan nem zsidóra értendő, aki áttért a judaizmusra. A férfiak esetében ez a körülmetélkedést is magában foglalta.

prozeliták: Lásd a Mt 23:15-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

Édes borral: Vagy: „újborral”. A görög gleuʹkosz szó, mely egyedül itt szerepel a Keresztény görög iratokban, édes újborra utal, mely még erjed.

a harmadik órája ez a napnak: Vagyis kb. de. 9 óra. Az i. sz. I. században a zsidók 12 órára osztották a nappalt, és napfelkeltétől, kb. 6 órától számolták (Jn 11:9). Ezért a 3. óra de. 9 óra körül lehetett, a 6. óra déli 12 óra körül, a 9. óra pedig du. 3 óra körül. Mivel akkoriban nem voltak pontos időjelző eszközök, általában csak hozzávetőlegesen adták meg egy esemény időpontját (Jn 1:39; 4:6; 19:14; Cs 10:3, 9).

Prófétálj: Itt a „prófétálj” felszólítás nem azt jelenti, hogy Jézus jövendöljön valamit, hanem hogy Isten segítségével azonosítsa, hogy ki ütötte meg. A szövegkörnyezet rámutat, hogy az üldözői letakarták Jézus arcát. Ezáltal igazából provokálták a bekötött szemű Jézust, hogy mondja meg nekik, ki ütötte meg. (Lásd a Mt 26:68-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Prófétálj. . .! Ki ütött meg?: Itt a „prófétálj” felszólítás nem azt jelenti, hogy Jézus jövendöljön valamit, hanem hogy Isten segítségével azonosítsa, hogy ki ütötte meg. A párhuzamos beszámolókból, a Mr 14:65-ből és a Lk 22:64-ből kiderül, hogy az üldözői letakarták Jézus arcát. Ez megmagyarázza, miért gúnyolódtak vele úgy, hogy mondja meg, ki ütötte meg.

Prófétálj: Itt a „prófétálj” felszólítás nem azt jelenti, hogy Jézus jövendöljön valamit, hanem hogy Isten segítségével azonosítsa, hogy ki ütötte meg. A szövegkörnyezet rámutat, hogy az üldözői letakarták Jézus arcát, továbbá a párhuzamos beszámoló, a Mt 26:68 arra is rávilágít, hogy amikor gúnyolódtak vele, akkor teljes egészében így hangzott, amit mondtak neki: „Prófétálj nekünk, te Krisztus! Ki ütött meg?” Ezáltal igazából provokálták a bekötött szemű Jézust, hogy mondja meg nekik, ki ütötte meg. (Lásd a Mt 26:68-hoz és a Lk 22:64-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

vének: Szó szerint: „idősebb férfiak”. A Bibliában a görög pre·szbüʹte·rosz szó elsősorban olyan személyre utal, akinek egy nemzetben vagy közösségben hatalma vagy felelős tisztsége van. Bár ez a kifejezés időnként az életkort jelöli (mint például a Lk 15:25; Cs 2:17-ben), nem csak idősebb emberekre vonatkozhat. Itt a zsidó nemzet vezetőire utal, akiket gyakran együtt említenek a magas rangú papokkal és az írástudókkal. A szanhedrint ennek a három csoportnak a tagjai alkották (Mt 21:23; 26:3, 47, 57; 27:1, 41; 28:12; lásd a Szójegyzékben a „Vén” címszót).

az utolsó napokban: Péter Jóel próféciáját idézi, és ihletés alatt „az utolsó napokban” kifejezést használja az „azután” helyett, mely az eredeti héber szövegben és a Septuagintában szerepel (Jóe 2:28 [3:1, LXX]). Jóel próféciája akkor teljesedett be, amikor a szent szellem kiáradt pünkösdkor. Ezért az, hogy Péter „az utolsó napokban” kifejezést használja, azt jelzi, hogy ez a különleges időszak már elkezdődött, és meg fogja előzni Jehova nagy és dicső napját. Feltehetően Jehovának ez a napja fogja lezárni az utolsó napokat (Cs 2:20). Péter a zsidókhoz és a prozelitákhoz beszélt, ezért az ihletett szavainak először velük kapcsolatban kellett beteljesednie. A kijelentése valójában arra utalt, hogy a zsidók annak a rendszernek az utolsó napjaiban éltek, melynek fennállása során Jeruzsálemben volt az imádat központja. Korábban Jézus is megjövendölte Jeruzsálemnek és a templomnak a pusztulását (Lk 19:41–44; 21:5, 6). Erre i. sz. 70-ben került sor.

szellememet: A görög pneuʹma szó ebben a versben Isten szent szellemére, vagyis tevékeny erejére utal. Itt a Jóe 2:28 van idézve, melyben az ennek megfelelő héber rúʹach szó áll. Mind a héber, mind a görög szó olyan erőre utal, mely emberi szemek számára láthatatlan, viszont bizonyíték van arra, hogy működik. (Lásd a Szójegyzékben a „Szellem” címszót.)

mindenfajta emberre: Szó szerint: „minden testre”. A görög szarx szó (melyet gyakran „test”-nek fordítanak) itt élő emberekre vonatkozik, vagyis általánosságban a „minden test” kifejezés az emberiségre utal. (Lásd a Jn 17:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) De ebben a szövegkörnyezetben a „minden test” görög kifejezésnek szűkebb jelentése van. Isten nem árasztotta ki a szellemét minden emberre a földön, de még minden izraelitára sem, ezért ez a kifejezés nem vonatkozik minden egyes emberre. Inkább bármilyen embert kell érteni alatta, mindenféle megkülönböztetés nélkül. Isten kiárasztotta a szent szellemet fiúkra és lányokra, fiatalokra és vénekre, rabszolgákra és rabszolganőkre, vagyis mindenféle emberre (Cs 2:17, 18). Hasonló értelemben szerepel a ’minden’ jelentésű görög szó (pasz) az 1Ti 2:3, 4-ben, mely szerint Isten azt akarja, hogy „mindenfajta ember megmeneküljön”. (Lásd a Jn 12:32-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

prófétálni: A görög pro·phé·teuʹó szó azt jelenti szó szerint, hogy ’megmond’, ’kimond’. Az Írásokban arra utal, hogy valaki ismertté tesz Istentől származó üzeneteket. Bár gyakran magában foglalja azt a gondolatot, hogy valaki előre megmondja a jövőt, de a szó alapjelentése nem ez. A görög szó utalhat arra is, hogy valaki Isten segítségével meghatároz egy dolgot. (Lásd a Mt 26:68-hoz; a Mr 14:65-höz és a Lk 22:64-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.) Ebben a szövegkörnyezetben a szent szellem néhányakat arra indított, hogy prófétáljanak. Azzal, hogy azokról a nagyszerű dolgokról beszéltek, melyeket Jehova a múltban tett, illetve a jövőben fog tenni, a legfelségesebb Isten szószólói lettek (Cs 2:11). A „prófétál”-nak fordított héber szó is hasonló gondolatot hordoz magában. A 2Mó 7:1 például úgy utal Áronra, mint Mózes prófétájára. Ezt úgy kell érteni, hogy Mózes szószólója lett, nem pedig úgy, hogy előre megmondta a jövőt.

véneitek: Vagy: „idősebb férfiaitok”. Itt a görög pre·szbüʹte·rosz szó valószínűleg előrehaladott korú személyekre utal, szemben a fiatalokkal, akiket a vers korábban említ. Más szövegkörnyezetekben viszont olyan személyre vonatkozik, akinek egy nemzetben vagy közösségben hatalma vagy felelős tisztsége van (Cs 4:5; 11:30; 14:23; 15:2; 20:17; lásd a Mt 16:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

mindenfajta embert: Jézus kijelentette, hogy mindenfajta embert magához fog vonzani, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű, melyik rasszhoz tartozik, vagy hogy milyen az anyagi helyzete (Cs 10:34, 35; Jel 7:9, 10; lásd a Jn 6:44-hez tartozó magyarázó jegyzetet). Érdemes megjegyezni, hogy ekkor „néhány görög” is ott volt a templomban, hogy imádja Istent, és látni akarták Jézust. (Lásd a Jn 12:20-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) Sok fordítás úgy adja vissza a görög pasz szót („mindenki”; „minden [ember]”), hogy azzal azt közvetíti, hogy Jézus végül mindenkit magához fog vonzani. Viszont ez nincs összhangban az ihletett Írások többi részével (Zs 145:20; Mt 7:13; Lk 2:34; 2Te 1:9). Habár a görög szó azt jelenti szó szerint, hogy ’minden’; ’mindenki’ (Ró 5:12), a Mt 5:11-ből és a Cs 10:12-ből egyértelműen látszik, hogy azt is jelentheti, hogy ’mindenféle’; ezeket a verseket sok bibliafordítás úgy adja vissza, hogy „mindenfajta”; „mindenféle” (Jn 1:7; 1Ti 2:4).

minden ember: Szó szerint: „minden test”. Ez a görög kifejezés található a Lk 3:6-ban is, mely egy idézet az Ézs 40:5-ből. Az ott szereplő héber kifejezésnek ugyanez a jelentése. (Vesd össze a Jn 1:14-hez tartozó magyarázó jegyzettel.)

Csodákat: Vagy: „előjeleket”. A Keresztény görög iratokban a teʹrasz szó következetesen mindenhol a szé·meiʹon („jel”) szóval együtt fordul elő, és mindkét kifejezés többes számban áll (Mt 24:24; Jn 4:48; Cs 7:36; 14:3; 15:12; 2Ko 12:12). A teʹrasz szó alapvetően magában foglal mindent, ami csodálatba ejtő. Amikor a kifejezés egyértelműen olyasmire vonatkozik, ami előre jelzi, hogy mi fog történni a jövőben, akkor a magyarázó jegyzetben az „előjel” szó is szerepel lehetséges fordításként.

Jehova: Ez az idézet a Jóe 2:31-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

Jehova: Ez az idézet a Jóe 2:32-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

názáreti: A „názáreti” jelzőt Jézusra és később a követőire használták (Cs 24:5). Mivel sok zsidót hívtak Jézusnak, gyakran előfordult, hogy kaptak egy másik nevet is. A bibliai időkben szokás volt az embereket a származási helyükkel összekapcsolni (2Sá 3:2, 3; 17:27; 23:25–39; Ná 1:1; Cs 13:1; 21:29). Jézus az élete korai szakaszának nagy részét a galileai Názáret városában töltötte, ezért érthető, hogy ezt a kifejezést használták rá. Jézust sokszor hívták „názáretinek”; különféle helyzetekben különböző személyek szólították így (Mr 1:23, 24; 10:46, 47; 14:66–69; 16:5, 6; Lk 24:13–19; Jn 18:1–7). Ő maga is elfogadta és használta ezt az elnevezést (Jn 18:5–8; Cs 22:6–8). A kínoszlopán szereplő táblára Pilátus a következőket íratta héberül, latinul és görögül: „A názáreti Jézus, a zsidók királya” (Jn 19:19, 20). I. sz. 33 pünkösdjétől kezdve az apostolok, és mások is gyakran úgy beszéltek Jézusról, mint a názáretiről, vagy mint aki Názáretből való (Cs 2:22; 3:6; 4:10; 6:14; 10:38; 26:9; lásd még a Mt 2:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet).

Csodákat: Vagy: „előjeleket”. A Keresztény görög iratokban a teʹrasz szó következetesen mindenhol a szé·meiʹon („jel”) szóval együtt fordul elő, és mindkét kifejezés többes számban áll (Mt 24:24; Jn 4:48; Cs 7:36; 14:3; 15:12; 2Ko 12:12). A teʹrasz szó alapvetően magában foglal mindent, ami csodálatba ejtő. Amikor a kifejezés egyértelműen olyasmire vonatkozik, ami előre jelzi, hogy mi fog történni a jövőben, akkor a magyarázó jegyzetben az „előjel” szó is szerepel lehetséges fordításként.

názáreti: Lásd a Mr 10:47-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

csodákat: Vagy: „előjeleket”. A csodák, melyeket Jézus Isten segítségével hajtott végre, igazolták, hogy Isten küldte őt. Az, hogy Jézus csoda útján meggyógyított és feltámasztott embereket, azt is megmutatta, vagyis előrevetítette, hogy mit fog tenni a jövőben nagyobb méretekben. (Lásd a Cs 2:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

mindent Isten szándékáról: Vagy: „Isten minden tanácsát”; „Isten akaratát teljes egészében”. Mindarra utal, amit Isten elhatározott, hogy véghez visz a királysága által, így azok a dolgok is beletartoznak, melyeket létfontosságúnak tart a megmentésünkhöz (Cs 20:25). A görög bu·léʹ szó a Lk 7:30-ban úgy van visszaadva, hogy „tanács [vagy: „útmutatás”, lábj.]”, a Héb 6:17-ben pedig „szándék”-nak van fordítva.

amit Isten korábban elhatározott: Vagy: „Isten tanácsa szerint”. A görög bu·léʹ szó a Lk 7:30-ban úgy van visszaadva, hogy „tanács [vagy: „útmutatás”, lábj.]”, a Héb 6:17-ben pedig „szándék”-nak van fordítva. (Lásd a Cs 20:27-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

a halálból: Szó szerint: „megszabadítva a halál kínjaitól”. Bár a Biblia egyértelműen rámutat, hogy a halottak öntudatlanok, és nem éreznek fájdalmat (Zs 146:4; Pr 9:5, 10), itt azt írja, hogy a halál fájdalmat vagy kínt okoz. Valószínűleg azért fogalmaz így, mert a halált egy keserű és gyötrő állapotként mutatja be (1Sá 15:32, lábj.; Zs 55:4; Pr 7:26). Nemcsak azért, mert a halált általában fájdalom előzi meg (Zs 73:4, 5), hanem azért is, mert a halál megbénítja az embert, és megfosztja a szabadságától, valamint attól, hogy bármit is tegyen (Zs 6:5; 88:10). Nyilvánvalóan ebben az értelemben szabadította ki a feltámadás Jézust „a halálból”, vagyis a halál nyomorúságos és korlátozó markából. Az itt használt görög szó (ó·dinʹ), melyet „kín”-nak fordítanak, más helyen szülési fájdalmakra utal (1Te 5:3), de jelenthet általánosságban véve kínlódást, fájdalmat, szerencsétlenséget vagy gyötrődést is (Mt 24:8). A Septuagintában a 2Sá 22:6-ban és a Zs 18:4-ben (17:5, LXX) szerepel „a halál kínjai” kifejezés, ahol a héber maszoréta szöveg úgy fogalmaz, hogy „a sír kötelei” vagy „a halál kötelei”. Érdekes, hogy az ókori héber kéziratokban, melyekben nincsenek magánhangzók, a „kötél”-nek fordított szó (cheʹvel) mássalhangzói megegyeznek a „kín”-nak fordított szóéival. Ez magyarázatot adhat a Septuaginta megfogalmazására. Tehát „a halál kínjai” és „a halál kötelei” kifejezések ugyanazt a gondolatot hordozzák, mégpedig azt, hogy a halál keserű és gyötrelmes.

Jehova: Ez az idézet a Zs 16:8-ból származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

fogok élni: Szó szerint: „fog élni a testem”. Péter a következőképpen vezeti be a 16. zsoltárból származó idézetet: „Dávid ugyanis ezt mondja róla”, vagyis a Messiásról, Jézusról (Cs 2:25). Ebben a versben (Cs 2:26) és a Zs 16:9-ben a görög és a héber szövegek a „test” szót használják, mely utalhat egy személy testére vagy magára a személyre. Noha Jézus tudta, hogy meg fogják ölni az emberiség megváltása érdekében, szilárdan bízott Istenben. Tudta, hogy az Atyja fel fogja támasztani, hogy az áldozata váltság lesz az emberiségért, és hogy a teste nem fog bomlásnak indulni (Cs 2:27, 31).

engem: Vagy: „lelkemet”. Ez egy idézet a Zs 16:10-ből, és a héber neʹfes szó a görög pszü·khéʹ szóval van visszaadva; általában mindkét szót „lélek”-nek fordítják. A zsoltáríró a „lélek” szóval magára utalt. Pünkösd napján, amikor Péter bejelentette a zsidóknak Krisztus feltámadását, Jézusra alkalmazta Dávidnak ezt a zsoltárát (Cs 2:24, 25; lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót, valamint az A2-es függ.-et).

sírban: Vagy: „hádeszben”. A görög haiʹdész szó, mely feltehetően azt jelenti, hogy ’a láthatatlan hely’, tízszer fordul elő a Keresztény görög iratokban. (Lásd: Mt 11:23; 16:18; Lk 10:15; 16:23; Cs 2:27, 31; Jel 1:18; 6:8; 20:13, 14.) Ez a vers a Zs 16:10-ből idéz, ahol az ennek megfelelő héber „seol” szó szerepel, melyet szintén „sír”-nak fordítanak. A Septuaginta általában a görög „hádesz” szóval adja vissza a héber „seol” szót. A Szentírásban mindkét kifejezés azt a jelképes helyet vagy állapotot jelenti, ahova vagy amelybe a halottak kerülnek; egy-egy személy sírhelyére más héber és görög szavak utalnak. A Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordítása (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J^{7, 8, 11, 12, 14–18, 22}) a „seol” szót használja itt. (Lásd az A2-es függ.-et.)

színed előtt: Szó szerint: „arcoddal (arcod előtt)”. Ez az idézet a Zs 16:11-ből származik, és a görög szöveg itt szó szerint adja vissza a héber szavakat. A héber „valakinek az arcával” kifejezés egy idióma, mely azt jelenti, hogy ’valakinek a jelenlétében’.

Isten: A rendelkezésre álló görög kéziratokban itt a The·oszʹ (Isten) szó szerepel. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordításában (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J^{7, 8, 10}) a tetragram áll ezen a helyen.

egyik utódját: Dávid azt az ígéretet kapta, hogy az egyik leszármazottja lesz a Messiás, vagyis az az utód, akiről az 1Mó 3:15 jövendölt (2Sá 7:12, 13; Zs 89:3, 4; 132:11). Ez az ígéret Jézuson teljesedett be, hiszen az édesanyja is, és a nevelőapja is Dávid királytól származott. Az „utód”-nak visszaadott görög kifejezés egy héber idióma fordítása, mely szó szerint úgy hangzik, hogy „ágyékának gyümölcse”. Az ágyék az emberi testnek az a része, ahol a szaporítószervek találhatók (1Mó 35:11, lábj.; 1Ki 8:19, lábj.). Egy személy utódjára utal a „méh [vagy: „test”] gyümölcse” kifejezés is, továbbá vannak más kifejezések, melyekben a „gyümölcs” szó szintén az emberi szaporodás eredményére utal (1Mó 30:2, lábj.; 5Mó 7:13, lábj.; Zs 127:3; Si 2:20, lábj.; Lk 1:42).

sírban: Vagy: „hádeszben”. A görög haiʹdész szó, mely feltehetően azt jelenti, hogy ’a láthatatlan hely’, tízszer fordul elő a Keresztény görög iratokban. (Lásd: Mt 11:23; 16:18; Lk 10:15; 16:23; Cs 2:27, 31; Jel 1:18; 6:8; 20:13, 14.) Ez a vers a Zs 16:10-ből idéz, ahol az ennek megfelelő héber „seol” szó szerepel, melyet szintén „sír”-nak fordítanak. A Septuaginta általában a görög „hádesz” szóval adja vissza a héber „seol” szót. A Szentírásban mindkét kifejezés azt a jelképes helyet vagy állapotot jelenti, ahova vagy amelybe a halottak kerülnek; egy-egy személy sírhelyére más héber és görög szavak utalnak. A Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordítása (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J^{7, 8, 11, 12, 14–18, 22}) a „seol” szót használja itt. (Lásd az A2-es függ.-et.)

sírban: Vagy: „hádeszben”. Azt a jelképes helyet vagy állapotot jelenti, ahova vagy amelybe a halottak kerülnek. (Lásd a Cs 2:27-hez tartozó magyarázó jegyzetet és a Szójegyzékben a „Sír” címszót.)

a teste nem indul bomlásnak: Vagy: „a teste nem lát romlást”. Jehova nem hagyta, hogy Jézus fizikai teste bomlásnak induljon és elporladjon, ellentétben Mózes és Dávid testével, akik prófétailag előremutattak Krisztusra (5Mó 34:5, 6; Cs 2:27; 13:35, 36). Ahhoz, hogy Jézus „az utolsó Ádám” lehessen (1Ko 15:45), és az emberiség számára megfelelő váltságul szolgálhasson (1Ti 2:5, 6; Mt 20:28), a testének igazi emberi testnek kellett lennie. Továbbá tökéletes kellett hogy legyen a teste, mivel be kellett mutatni Jehova Istennek váltságdíjként azért, amit Ádám elveszített (Héb 9:14; 1Pt 1:18, 19). Ezt Ádám egyetlen tökéletlen leszármazottja sem tudta volna kifizetni (Zs 49:7–9). Jézus ezért nem a megszokott módon fogant meg. Ehelyett, ahogy azt az Atyjának mondta – feltehetően a keresztelkedésekor –, Jehova készített neki egy testet, mégpedig egy tökéletes emberi testet, melyet Jézus később feláldozott (Héb 10:5). Amikor a tanítványok elmentek Jézus sírjához, látták, hogy a teste eltűnt, és csak a lenvásznak maradtak ott, melyekbe a testét tekerték. Jehova minden bizonnyal még azelőtt eltávolította szeretett Fia holttestét, hogy az bomlásnak indult volna (Lk 24:3–6; Jn 20:2–9).

Jehova: Ez az idézet a Zs 110:1-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). Viszont, ahogy az ki van fejtve az A5-ös függ.-ben, a legtöbb bibliafordítás nem használja Isten nevét az úgynevezett Újszövetségben, még a Héber iratokból származó idézetekben sem. De figyelemre méltó, hogy a King James Version néhány XVII. századi kiadásában itt és három másik helyen, ahol a Keresztény görög iratok a Zs 110:1-et idézi, „az ÚR” szó áll kapitális és kiskapitális betűstílussal (Mt 22:44; Mr 12:36; Lk 20:42). A későbbi kiadások is követték ezt a gyakorlatot. Mivel ez a fordítás „az ÚR” szót használja a Héber iratokban azokon a helyeken, ahol az eredeti héber szövegben Isten neve áll, ezért ahol „az ÚR” szó ugyanilyen írásmóddal jelenik meg a Keresztény görög iratokban, azt jelzi, hogy a fordítók úgy gondolták, hogy ezeken a helyeken Jehovára történik utalás. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a New King James Version, mely először 1979-ben lett kiadva, mindenhol „az ÚR” formát használja, ahol a Héber iratokból vett idézet Isten nevére utal. (Lásd a C függ.-et.)

oszlopra feszítettetek: Vagy: „oszlophoz rögzítettetek”. (Lásd a Mt 20:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a Szójegyzékben a „Kínoszlop” és az „Oszlopra feszítés” címszavakat.)

oszlopra feszítsék: Vagy: „oszlophoz rögzítsék”. Itt fordul elő először a görög sztau·roʹó ige abból a több mint 40 helyből, ahol megtalálható a Keresztény görög iratokban. Ez a görög sztau·roszʹ főnév („kínoszlop”) igei alakja. (Lásd a Mt 10:38; 16:24; 27:32-höz tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Kínoszlop”; „Oszlopra feszítés” címszavakat.) Az igei alak található meg a Septuagintában az Esz 7:9-ben, ahol arra adtak utasítást, hogy akasszák fel Hámánt egy több mint 20 m magas oszlopra. A klasszikus görögben ezt jelentette a kifejezés: ’karókkal körbevesz’, ’karósáncot vagy cölöpkerítést alakít ki’.

megbánáshoz illő gyümölcsöt: Olyan bizonyítékokra és tettekre utal, melyek azt jelezték, hogy János szavainak a hatására valakinek megváltozott a gondolkodása és a viselkedése (Lk 3:8; Cs 26:20; lásd a Mt 3:2, 11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Megbánás” címszót.)

megbántátok a bűneiteket: Szó szerint: „meggondoltátok magatokat”. (Lásd a Mt 3:2, 8-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzéket.)

Bánjátok meg bűneiteket: Az itt használt görög me·ta·no·eʹó szót úgy lehetne szó szerint fordítani, hogy „meggondolja magát”, vagyis valaki komolyan megváltoztatja a gondolkodását, a hozzáállását és a céljait. Keresztelő János korábban azt „hirdette az embereknek, hogy keresztelkedjenek meg a bűnök megbocsátásához vezető megbánás jelképeként”. (Lásd a Mr 1:4-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Ez a keresztelkedés azt foglalta magában, hogy valaki megbánta, hogy nagyon eltért attól, amit a mózesi törvény előírt. Ez a megbánás pedig felkészítette Isten népét arra, ami rájuk várt (Mr 1:2–4). De Péter itt Jézusnak a Mt 28:19-ben található parancsával összhangban arra szólította fel Isten népét, hogy bánják meg a bűneiket, és keresztelkedjenek meg Jézus Krisztus nevében, hogy a bűneik megbocsátást nyerjenek. Mivel a zsidók elvetették Jézust mint a Messiást, az, hogy megbánták a bűneiket, és hittek benne, egy új és lényeges feltétele volt annak, hogy kérhessék Isten megbocsátását, és ő meg is bocsásson nekik. Azzal, hogy Jézus Krisztus nevében vízben megkeresztelkedtek, mások előtt is nyilvánvalóvá tették a belé vetett hitüket. Ezáltal azt fejezték ki, hogy átadták magukat Istennek Krisztus által. (Lásd a Mt 3:8, 11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Megbánás” címszót.)

hirdette az embereknek, hogy keresztelkedjenek meg a. . . megbánás jelképeként: Szó szerint: „hirdette a megbánás keresztségét”. A keresztelkedés nem mosta le a bűnöket. Azok, akiket János megkeresztelt, mások előtt megvallották a törvény ellen elkövetett bűneiket, és ezzel kimutatták, hogy meg akarnak változni. Az, hogy megbánták a tetteiket, elvezette őket Krisztushoz (Ga 3:24). János tehát felkészített egy népet arra, hogy meglássák „az Istentől jövő megmentést” (Lk 3:3–6; lásd a Mt 3:2, 8, 11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket, valamint a Szójegyzékben a „Keresztel, keresztség” és a „Megbánás” címszavakat.)

Jehova: A rendelkezésre álló görög kéziratok itt az „Úr” (görögül: Küriosz) szót használják. Ám ahogy azt a C függ. kifejti, számos ok szól amellett, hogy eredetileg ebben a versben Isten neve szerepelt, és később cserélték ki az Úr címre. Ezért a Jehova név került a főszövegbe. A Cs 2:33–38 szerint az ígéret, melyről Péter beszél ebben a versben, a Jóe 2:28–32-re utal, mely a szent szellem kiárasztásáról szól. A mindazoknak, akiket elhív magához Jehova, a mi Istenünk kifejezés ezért valószínűleg a Jóe 2:32 végének a szavait idézi. A Jóe 2:32 héber szövege háromszor használja Isten nevét, és konkrétan megemlíti, hogy Jehova az, aki elhív valakit. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 2:39-et.)

ember: Vagy: „lélek”. A görög pszü·khéʹ szó, melyet általában a „lélek” szóval adnak vissza, itt egy élő személyre vonatkozik. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót.)

hogy együnk: Szó szerint: „hogy megtörjük a kenyeret”. Az ókori Közel-Keleten a kenyér alapvető élelmiszer volt, ezért ezt a kifejezést idővel bármilyen étkezésre használták. A kenyér általában egy lapos lepény volt, amelyet keményre sütöttek, így többnyire nem késsel vágták, hanem törték. Jézus is mindig ezt a szokást követte, amikor kenyeret evett. (Lásd a Mt 14:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet; lásd még: Mt 15:36; Lk 24:30.) Amikor Jézus bevezette az Úr vacsoráját, vett egy kenyeret, és megtörte. Ám ennek semmilyen különleges jelentőséget nem kell tulajdonítani, mivel ez volt a megszokott módja annak, ahogy a kenyeret ették. (Lásd a Mt 26:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) Egyesek szerint ez a kifejezés a Cselekedetek könyvének bizonyos részeiben az Úr vacsorájának megünneplésére utal (Cs 2:42, 46; 20:7, 11). Viszont amikor az Úr vacsorájáról van szó, a kenyértörés mindig együtt van említve azzal, hogy bort isznak egy pohárból (Mt 26:26–28; Mr 14:22–25; Lk 22:19, 20; 1Ko 10:16–21; 11:23–26). Mindkét dolog egyaránt fontos. Ezért ha a kenyértörés mellett nincs utalás arra, hogy egy pohárból isznak, akkor egy átlagos étkezésre kell gondolni, és nem az Úr vacsorájára. Továbbá semmi sem mutat arra, hogy Jézus azt szerette volna, hogy a halálának emlékünnepét többször tartsák meg, mint az évenkénti pászkát, melyet felváltott.

összegyűltek: Vagy: „egymással osztoztak”. A görög koi·nó·niʹa szó alapjelentése az, hogy ’osztozás’; ’közösség’. Pál jó néhányszor használta ezt a szót a leveleiben (1Ko 1:9; 10:16; 2Ko 6:14; 13:14). A szövegkörnyezet azt mutatja, hogy itt szoros barátságról van szó, mintsem alkalmi ismeretségről.

étkeztek: Szó szerint: „megtörték a kenyeret”. (Lásd a Cs 20:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

mindenkit: Vagy: „minden lelket”. A görög pszü·khéʹ szó, melyet általában a „lélek” szóval adnak vissza, itt egy élő személyre vonatkozik. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót.)

csodát: Vagy: „előjelet”. (Lásd a Cs 2:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Csodákat: Vagy: „előjeleket”. A Keresztény görög iratokban a teʹrasz szó következetesen mindenhol a szé·meiʹon („jel”) szóval együtt fordul elő, és mindkét kifejezés többes számban áll (Mt 24:24; Jn 4:48; Cs 7:36; 14:3; 15:12; 2Ko 12:12). A teʹrasz szó alapvetően magában foglal mindent, ami csodálatba ejtő. Amikor a kifejezés egyértelműen olyasmire vonatkozik, ami előre jelzi, hogy mi fog történni a jövőben, akkor a magyarázó jegyzetben az „előjel” szó is szerepel lehetséges fordításként.

Magánotthonokban: Vagy: „házról házra”. Itt a ka·taʹ elöljárószó, mely a katʼ oiʹkon (szó szerint: „ház szerint”) görög kifejezésben szerepel, úgynevezett osztó értelemben áll. Ebben a szükséghelyzetben a tanítványok nyilvánvalóan a Jeruzsálemben és a környékén élő hittársaik otthonaiban találkoztak kisebb csoportokban, és megosztották egymással az ételüket. (Lásd a Cs 5:42; 20:20-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

házról házra: Vagy: „különböző házakban”. A szövegkörnyezetből kiderül, hogy Pál azért látogatott ezeknek az embereknek az otthonába, hogy arra tanítsa őket, hogy „meg kell bánniuk a bűneiket, és Istenhez kell térniük, valamint hinniük kell Jézusban, a mi Urunkban” (Cs 20:21). Tehát nem pusztán baráti látogatásokat tett a hittársainál, hogy buzdítsa őket, miután hívők lettek, hiszen ők már megbánták a bűneiket, és hittek Jézusban. Dr. A. T. Robertson a Word Pictures in the New Testament című könyvében ezt a magyarázatot fűzi a Cs 20:20-hoz: „Érdemes megjegyezni, hogy ő, aki a legkiválóbb prédikáló volt, házról házra prédikált, és nem csupán baráti látogatásokat tett” (1930, III. köt., 349–350. o.). Abiel Abbot Livermore pedig a The Acts of the Apostles With a Commentary (1844) című művében a következő megjegyzést teszi Pálnak a Cs 20:20-ban feljegyzett szavaival kapcsolatban: „Nem elégedett meg csupán azzal, hogy a nyilvános összejöveteleken mondjon beszédeket. . . hanem buzgón végezte a munkáját házról házra is, és szó szerint házhoz vitte az égi igazságot az efézusiak otthonába és szívébe” (270. o.). (A görög katʼ oiʹkusz [szó szerint: „ház szerint”] kifejezéssel kapcsolatban lásd a Cs 5:42-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

házról házra: Ez a kifejezés a görög katʼ oiʹkon (szó szerint: „ház szerint”) szókapcsolat fordítása. Számos lexikon és szövegmagyarázó szerint a görög ka·taʹ elöljárószót úgynevezett osztó értelemben kell érteni. Egy lexikon például azt írja, hogy ez a kifejezés „egymást követő helyekre [utal], osztó értelemben. . . házról házra” (A Greek-English Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature, Third Edition). Egy másik forrásmű kijelenti, hogy a ka·taʹ elöljárószó „osztó értelmű (Cselekedetek 2:46; 5:42: . . .házról házra/az [egyes] házakban” (Exegetical Dictionary of the New Testament, szerk.: Horst Balz és Gerhard Schneider). R.C.H. Lenski bibliatudós pedig a következőket jegyezte meg: „Az apostolok soha, egyetlen pillanatra sem hagytak fel áldott munkájukkal. »Mindennap« folytatták, éspedig nyíltan »a templomban«, ahol a szanhedrin és a templomi rendőrség láthatta és hallhatta őket, és természetesen κατ’ οἴκον is, aminek osztó értelme van, »házról házra«, és nem egyszerűen határozói, »otthon«” (The Interpretation of the Acts of the Apostles, 1961). Ezek a forrásművek azt az értelmet támasztják alá, hogy amikor a tanítványok prédikáltak, akkor egyik háztól a másikhoz mentek. A Lk 8:1-ben is hasonló jelentése van a ka·taʹ szónak. E szerint a vers szerint Jézus „városról városra és faluról falura” prédikált. Az a módszer, hogy az embereket közvetlenül a saját otthonaikban keresték fel, rendkívüli eredményeket szült (Cs 6:7; vesd össze: Cs 4:16, 17; 5:28).

Jehova: A rendelkezésre álló görög kéziratok itt „az Úr” (görögül: ho. . . Küriosz) szót használják. Ám ahogy azt a C függ. kifejti, számos ok szól amellett, hogy eredetileg ebben a versben Isten neve szerepelt, és később cserélték ki az Úr címre. Ezért a Jehova név került a főszövegbe. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 2:47-et.)