Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

25. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

7. ÉNEK Jehova a mi erőnk

Sose feledd, hogy Jehova „az élő Isten”!

Sose feledd, hogy Jehova „az élő Isten”!

„Jehova él!” (ZSOLT 18:46)

TÉMA

Sok erőt meríthetünk abból, ha észben tartjuk, hogy Jehova „az élő Isten”.

1. Mi segít, hogy a nehézségeink ellenére is kitartsunk?

 AHOGYAN a Biblia megjövendölte, „nehezen elviselhető, válságos” időkben élünk (2Tim 3:1). De Jehova Tanúiként nekünk nemcsak olyan nehézségekkel kell megküzdenünk, mint a többi embernek, hanem ellenségeskedéssel és üldözéssel is szembe kell néznünk. Mi segíthet, hogy mindezek ellenére kitartsunk? Sok erőt meríthetünk abból, hogy ismerjük Jehovát, és tudjuk, hogy „ő az élő Isten” (Jer 10:10; 2Tim 1:12).

2. Miért mondhatjuk, hogy Jehova az élő Isten?

2 Jehova az élő Isten, hiszen ő egy valós személy, aki tisztában van azzal, hogy min megyünk keresztül, és keresi a módját, hogyan segítsen nekünk (2Krón 16:9; Zsolt 23:4). Ha így tekintünk rá, akkor bármilyen próbában ki tudunk tartani. Nézzük meg, hogyan volt ez igaz Dávid esetében.

3. Mire gondolt Dávid, amikor azt írta, hogy „Jehova él”?

3 Dávid ismerte Jehovát, és bízott benne. Amikor üldözték az ellenségei, köztük Saul király, segítséget kért Jehovától imában (Zsolt 18:6). Miután pedig Jehova megmentette az ellenségeitől, kijelentette: „Jehova él!” (Zsolt 18:46). Ezzel nem csak azt ismerte el, hogy Jehova létezik. Ahogy egy forrásmű megjegyzi, inkább arra gondolt, hogy Jehova, „az élő Isten mindig segít a szolgáinak”. Dávid ezt saját tapasztalatból tudta, és mivel meg volt erről győződve, továbbra is lelkesen szolgálta és dicsérte Jehovát (Zsolt 18:28, 29, 49).

4. Milyen hatással lesz ránk, ha meg vagyunk győződve arról, hogy Jehova az élő Isten?

4 Ha meg vagyunk győződve arról, hogy Jehova az élő Isten, az növelni fogja a lelkesedésünket. Meglesz az erőnk ahhoz, hogy kitartsunk a próbákban, és vágyni fogunk rá, hogy teljes erőbedobással végezzük a szolgálatát, és közel maradjunk hozzá.

AZ ÉLŐ ISTEN MEGERŐSÍT TÉGED

5. Mi segít, hogy ne féljünk a próbáktól? (Filippi 4:13)

5 Bármilyen próbában ki tudunk tartani, ha észben tartjuk, hogy Jehova az élő Isten, és mindig tud nekünk segíteni. Mivel ő mindenható, nincs számára akadály. Így meg tudja adni az erőt a szolgáinak, hogy bármilyen helyzettel szembe tudjanak nézni. (Olvassátok fel: Filippi 4:13.) Ezért nem kell félnünk a próbáktól. Amikor a kisebb próbák során tapasztaljuk Jehova támogatását, az megerősít minket abban, hogy a nagyobb próbák során is számíthatunk rá.

6. Mi történt Dáviddal fiatalon, ami megerősítette a bizalmát Jehovában?

6 Nézzünk meg két helyzetet Dávid életéből, melyek megerősítették a bizalmát Jehovában. Fiatal korában pásztorként az apja nyáját őrizte. Egyszer egy medve, egyszer pedig egy oroszlán vitt el egy juhot a nyájból. Dávid mindkét alkalommal bátran utánuk ment, és megmentette a juhokat. De tudta, hogy nem a saját erejéből volt képes erre, hanem azért, mert Jehova támogatta őt (1Sám 17:34–37). Dávid sosem felejtette el a történteket. Elmélkedett rajtuk, és ez megerősítette abban, hogy az élő Isten a jövőben is támogatni fogja őt.

7. Mire összpontosított Dávid, és hogyan segített ez neki?

7 Később, amikor Dávid még mindig csak tizenéves volt, meglátogatta az izraelita sereg táborát. Az izraeliták nagyon meg voltak rémülve, mert egy Góliát nevű filiszteus óriás „gúnyt [űzött] Izrael csatasorából” (1Sám 17:10, 11). Azért bénította meg őket a félelem, mert Góliát hatalmas termetére és sértő szavaira koncentráltak (1Sám 17:24, 25). De Dávid látta a teljes képet. Tudta, hogy Góliát nemcsak az izraelitákat gúnyolja, hanem „az élő Isten csatasorából” űz gúnyt (1Sám 17:26). Dávid Jehovára összpontosított. Bízott abban, hogy Jehova most is vele lesz, hiszen akkor is segített neki, amikor megmentette a juhokat. Ezért bátran szembe mert szállni Góliáttal, és legyőzte (1Sám 17:45–51).

8. Mi segít még jobban bíznod abban, hogy Jehova melletted áll a próbák során? (Lásd a képet is.)

8 Te is ki tudsz tartani a próbákban, ha észben tartod, hogy az élő Isten, Jehova melletted áll (Zsolt 118:6). Úgy tudsz még jobban bízni benne, ha elgondolkodsz azon, hogy mit tett a múltban a szolgáiért. Olvass olyan bibliai beszámolókat, melyek rámutatnak, hogy hogyan mentette meg a szolgáit a múltban (Ézs 37:17, 33–37). Továbbá a jw.org honlapon számos cikket és videót találhatsz, amelyből kiderül, hogy Jehova napjainkban is törődik a szolgáival. Emellett idézz fel olyan alkalmakat, amikor személyesen tapasztaltad a segítségét. Lehet, hogy úgy érzed, hogy veled nem történtek olyan látványos dolgok, mint Dáviddal, akit Jehova megmentett az oroszlántól és a medvétől. De ez nem jelenti azt, hogy Jehova nem áll melletted. A valóság az, hogy már nagyon sok dolgot tett érted. Magához vonzott, és azt is neki köszönheted, hogy még mindig az igazságban vagy (Ján 6:44). Kérd Jehovától, hogy segítsen visszaemlékezned olyan alkalmakra, amikor válaszolt az imáidra; amikor átsegített egy nehéz helyzeten; vagy amikor megadta, amire szükséged volt, méghozzá a megfelelő időben. Ha elmélkedsz ilyen példákon, az megerősít abban, hogy Jehova továbbra is támogatni fog.

Amikor próbát élünk át, fontos, hogy Jehovára összpontosítsunk, és lássuk a teljes képet (Lásd a 8. és 9. bekezdést.)


9. Hogyan tekintsünk a próbákra? (Példabeszédek 27:11)

9 Ha észben tartjuk, hogy Jehova az élő Isten, az segíteni fog, hogy megfelelően gondolkodjunk a próbáinkról. Látnunk kell a teljes képet. Ne feledjük, hogy Sátán azt állítja, hogy ha nehézségek érnek minket, akkor felhagyunk Jehova szolgálatával (Jób 1:10, 11; olvassátok fel: Példabeszédek 27:11). De ha kitartunk a próbáink során, azzal bizonyítjuk, hogy szeretjük Jehovát, és hogy az Ördög hazudik. Olyan helyen élsz, ahol a kormány üldözi Jehova Tanúit? Nehéz a megélhetés? Nem érdekli az embereket a jó hír? Vagy valamilyen más próbával nézel szembe? Ha igen, akkor gondolj arra, hogy ez egy jó lehetőség, hogy örömet szerezz Jehovának. Azt se feledd, hogy ő soha nem fogja engedni, hogy olyan próba érjen, amit már nem tudsz elviselni (1Kor 10:13). Megadja az erőt, hogy ki tudj tartani.

AZ ÉLŐ ISTEN MEGJUTALMAZ TÉGED

10. Mit tesz az élő Isten azokért, akik őt szolgálják?

10 Jehova megjutalmazza azokat, akik őt szolgálják (Héb 11:6). Már most belső békét és megelégedettséget ad nekünk, a jövőben pedig örök életet. Biztosak lehetünk benne, hogy ő megjutalmaz minket, mivel vágyik is erre, és a hatalma is megvan hozzá. Ha meg vagyunk győződve erről, az arra fog indítani bennünket, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a szolgálatában. Ez igaz volt Isten régen élt hűséges szolgáira is, például Timóteuszra (Héb 6:10–12).

11. Mi indította arra Timóteuszt, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a testvérekért? (1Timóteusz 4:10)

11 (Olvassátok fel: 1Timóteusz 4:10.) Timóteusz bízott abban, hogy az élő Isten megjutalmazza őt. Ez pedig arra indította, hogy minden tőle telhetőt megtegyen Jehováért és a testvérekért. Mi mindent tett? Pál apostol arra ösztönözte, hogy igyekezzen egyre ügyesebben tanítani a szolgálatban és a gyülekezetben. Arra is buzdította, hogy legyen jó példa a hittársainak, fiataloknak és időseknek egyaránt. Ezenkívül nehéz feladatokkal is megbízta, például azzal, hogy határozott, de szeretetteljes tanácsot adjon azoknak, akiknek szüksége van erre (1Tim 4:11–16; 2Tim 4:1–5). Timóteusz biztos volt abban, hogy még ha mások nem is látják, vagy nem is értékelik, amit tesz, Jehova meg fogja jutalmazni őt (Róma 2:6, 7).

12. Mi indítja arra a véneket, hogy keményen fáradozzanak a gyülekezetért? (Lásd a képet is.)

12 A vének ma is biztosak lehetnek benne, hogy Jehova látja, és nagyra értékeli a munkájukat. Buzgón kiveszik a részüket a prédikálómunkából, tanítanak a gyülekezetben, és pásztorkodnak. Olyanok is vannak, akik mindemellett még építkezéseken és katasztrófák utáni segélyakciókban is részt vesznek. Más vének pedig beteglátogató csoportban vagy kórházi összekötő bizottságban is szolgálnak. A vének észben tartják, hogy a gyülekezet Jehováé, és nem embereké. Ez pedig arra indítja őket, hogy teljes lélekkel végezzék a feladataikat, és biztosak abban, hogy Jehova megjutalmazza őket ezért (Kol 3:23, 24).

Az élő Isten meg fog jutalmazni téged, amiért keményen fáradozol a gyülekezetért (Lásd a 12. és 13. bekezdést.)


13. Hogyan tekinti Jehova mindazt, amit érte teszel?

13 Persze nem mindannyian lehetünk vének. De mindannyian adhatunk valamit Jehovának, és ő nagyra értékeli, ha a tőlünk telhető legtöbbet tesszük érte. Például értékesnek tartja az adományainkat, még akkor is, ha csak keveset tudunk adni. Annak is nagyon örül, amikor a félénkségünket leküzdve jelentkezünk az összejövetelen. És nagyon boldoggá teszi, amikor megbocsátunk másoknak. Még ha úgy érzed is, hogy nem tudsz annyit tenni, mint amennyit szeretnél, biztos lehetsz benne, hogy Jehova szívből értékeli az erőfeszítéseidet, szeret téged, és meg fog jutalmazni (Luk 21:1–4).

MARADJ KÖZEL AZ ÉLŐ ISTENHEZ!

14. Hogyan segít hűségesnek maradnunk Jehovához az, ha szoros kapcsolatban vagyunk vele? (Lásd a képet is.)

14 Ha szoros kapcsolatban vagyunk Jehovával, akkor könnyebb lesz hűségesnek maradnunk hozzá. Ez József esetében is így volt. Mivel tudta, hogy Jehovának számít az, hogy mit tesz, és nem akarta őt megbántani, ezért határozottan ellenállt a kísértésnek (1Móz 39:9). Nekünk is úgy lesz ilyen valóságos Jehova, ha rendszeresen időt szánunk arra, hogy imádkozzunk, és tanulmányozzuk a Szavát. Így egyre közelebb kerülünk hozzá, és ez arra fog ösztönözni, hogy Józsefhez hasonlóan mi se tegyünk semmi olyat, amivel megbántanánk őt (Jak 4:8).

Ha közel maradsz Jehovához, az segít, hogy hűséges maradj hozzá (Lásd a 14. és 15. bekezdést.)


15. Mit tanulhatunk abból, ami az izraelitákkal történt a pusztában? (Héberek 3:12)

15 Viszont ha meginog a bizalmunk Jehovában, az könnyen odavezethet, hogy hűtlenné válunk hozzá. Ez történt az izraelitákkal is. Bár egyértelmű volt számukra, hogy Jehova létezik, kételkedni kezdtek abban, hogy gondoskodni fog róluk. Odáig jutottak, hogy ezt kérdezték: „Köztünk van-e Jehova, vagy sem?” (2Móz 17:2, 7). Ennek az lett a következménye, hogy fellázadtak ellene. Mi sosem szeretnénk beleesni ebbe a hibába. (Olvassátok fel: Héberek 3:12.)

16. Mi teheti próbára a hitünket?

16 Ebben a világban nem könnyű közel maradni Jehovához. Sokan nem hisznek a létezésében, és úgy tűnhet, hogy azok, akik nem foglalkoznak Isten törvényeivel, jól élnek. Ez pedig próbára teheti a hitünket. Bár nem kérdéses számunkra, hogy Isten létezik, kételkedni kezdhetünk abban, hogy segít-e nekünk. A 73. zsoltár írójával is ez történt. Amikor látta, hogy milyen jó életük van azoknak, akik semmibe veszik Isten törvényeit, elbizonytalanodott, hogy érdemes-e Istent szolgálnia (Zsolt 73:11–13).

17. Mi segít, hogy közel maradjunk Jehovához?

17 Mi segített a zsoltárírónak változtatni a szemléletmódján? Átgondolta, hogy mi fog történni azokkal, akik megfeledkeznek Jehováról (Zsolt 73:18, 19, 27). Azt is végiggondolta, hogy mennyi áldásban van része azért, mert Jehovát szolgálja (Zsolt 73:24). Jó, ha mi is elmélkedünk azon, hogy mi mindent köszönhetünk Jehovának, és hogy milyen lenne az életünk az igazság nélkül. Mindez segíteni fog, hogy hűségesek tudjunk maradni, és így a zsoltáríróhoz hasonlóan mi is ezt mondhatjuk: „Nekem azonban olyan jó közelednem Istenhez!” (Zsolt 73:28).

18. Miért nem kell félnünk a jövőtől?

18 Bármilyen próba érjen is minket ezekben az utolsó napokban, biztosak lehetünk benne, hogy meg tudunk birkózni vele, mivel az „élő és igaz Istennek” szolgálunk rabszolgaként (1Tessz 1:9). Ő törődik a szolgáival, és mellettük áll. Ez igaz volt a múltban, és igaz napjainkban is. Hamarosan olyan nagy nyomorúság lesz, amilyenre még nem volt példa. De nem leszünk egyedül (Ézs 41:10). Jehova ott lesz velünk, ezért „igen bátrak lehetünk, és elmondhatjuk: »Jehova az én segítőm, nem félek...«” (Héb 13:5, 6).

3. ÉNEK Adj erőt, adj reményt, benned bízunk!