Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Küzdelem a jó hírért Tesszalonikában

Küzdelem a jó hírért Tesszalonikában

 Küzdelem a jó hírért Tesszalonikában

Tesszalonika, mai nevén Theszaloníki vagy Szaloniki, virágzó kikötőváros Görögország északkeleti részén. A város jelentős szerepet játszott az első századi keresztények életében, különösen a nemzetek apostolának, Pálnak a szolgálatában (CSELEKEDETEK 9:15; RÓMA 11:13).

PÁL és útitársa, Silás i. sz. 50 körül járt Tesszalonikában. Pálnak ez volt a második misszionáriusi útja. Először nyílt rá lehetőség, hogy a Krisztusról szóló jó hír eljusson a ma Európának nevezett területre.

Amikor Tesszalonikába értek, még biztosan nem felejtették el, ami Filippiben, Makedónia legfőbb városában történt. Filippiben ugyanis megvesszőzték és bebörtönözték őket. Pál később azt írta a tesszalonikaiaknak, hogy mindazok után, amin Filippiben keresztülment, nagy küzdelmet jelentett neki, hogy hirdesse a jó hírt Tesszalonikában (1Tesszalonika 2:1, 2). Vajon kedvezőbb volt a helyzet ebben a városban? Hogyan fogadták itt a jó hírt? Milyen eredménye volt a szolgálatuknak? Mindenekelőtt ismerkedjünk meg a város múltjával.

Egy viharos múltú város

Már a Tesszalonika név is, mely azt jelenti, hogy ’tesszáliai győzelem’, sejteti, hogy a város sok küzdelem és harc színhelye volt. Úgy tartják, hogy i. e. 352-ben a makedón király, II. Philipposz (Nagy Sándor apja) Tesszáliában győzelmet aratott egy Görögország középső részéről származó törzs felett. Állítólag ennek a győzelemnek az emlékére az egyik lányát Thesszalonikének nevezte el. Thesszaloniké később feleségül ment Kasszandroszhoz, aki Thesszaloniké testvérének, Nagy Sándornak az egyik utóda volt. I. e. 315 körül Kasszandrosz várost épített a Chalkidiké félsziget nyugati oldalán, és a feleségéről nevezte el. A város sok-sok háborút látott a történelme során.

Ugyanakkor virágzó város is volt. Tesszalonikánál volt az Égei-tenger egyik legalkalmasabb természetes kikötője. A római korban a híres Via Egnatia nevű út is áthaladt rajta. Mivel Tesszalonika a tenger felől és a szárazföldről is jól megközelíthető volt, a Római Birodalom egyik kereskedelmi központja lett. Gazdag város lévén a történelem folyamán a gótok, szlávok, frankok, Velence és a törökök is meg akarták kaparintani. Némelyikük erőszakkal és vérontással meg is szerezte a várost. De most térjünk rá Pál szolgálatára, és nézzük meg, hogyan is kezdődött a jó hírért folytatott küzdelem Tesszalonikában.

Pál érkezése Tesszalonikába

Amikor Pál egy új városba érkezett, először a zsidókat kereste meg, mivel ők ismerték a  Szentírást, és így könnyebben el tudta nekik magyarázni a jó hírt. Egy tudós szerint ez a szokása azt mutatja, hogy sokat jelentettek neki a honfitársai. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Pál azért prédikált először a zsidóknak és az istenfélő embereknek, hogy előkészítse a terepet a nem zsidók számára (Cselekedetek 17:2–4).

Így hát Pál Tesszalonikában is úgy kezdte a szolgálatát, hogy a zsinagógába ment, és „érvelt [a zsidóknak] az Írásokból; megmagyarázta és hivatkozásokkal bizonyította, hogy a Krisztusnak szükséges volt szenvednie és feltámadnia a halottak közül, és ezt mondta: »Ez a Krisztus: az a Jézus, akit én hirdetek nektek«” (Cselekedetek 17:2, 3, 10).

A Messiás szerepe és kiléte, melyről Pál beszélt, nagy port kavart a zsidók közt. Az elképzeléseikkel teljesen ellentétes volt, hogy a Messiásnak szenvednie kell, mivel ők egy hódító, harcos Messiást vártak. Hogy meggyőzze őket, Pál „érvelt nekik az Írásokból; megmagyarázta és hivatkozásokkal bizonyította” az állítását. * Ez is mutatja, milyen kiváló tanító volt. De vajon hogyan fogadták mindazt, amit hallottak?

Gyümölcsöző, ám megpróbáltatásokkal teli szolgálat

A zsidók közül néhányan, a görög prozeliták közül viszont sokan és „a legelőkelőbb asszonyok közül sem kevesen” örömmel fogadták Pál üzenetét. A legelőkelőbb asszony kifejezés nagyon találó, mivel Makedóniában a nőknek megbecsült helyzetük volt a társadalomban. Közhivatalnoki állást tölthettek be, lehetett ingatlanuk, élvezhettek bizonyos polgári jogokat, és részt vehettek az üzleti életben. Még szobrokat is emeltek a tiszteletükre. Ahogy a Filippiben élő üzletasszonyra, Lídiára, úgy Tesszalonikában is sok előkelő asszonyra nagy hatással volt a jó hír. Ezek az asszonyok valószínűleg jó nevű családokból származtak, vagy előkelő polgárok feleségei voltak (Cselekedetek 16:14, 15; 17:4).

A zsidók nagyon féltékenyek lettek amiatt, hogy sokan kedvezően fogadták a jó hírt. „Maguk mellé vettek néhány gonosz férfit a piactéri léhűtők közül, csődületet támasztottak, és kezdték felforgatni a várost” (Cselekedetek 17:5). Miféle emberek voltak ezek? Egy bibliatudós szerint „kicsapongó és hitvány alakok”. Azt is megjegyzi róluk, hogy „Pál üzenete valószínűleg egyáltalán nem érdekelte őket. Ahogy minden csőcselékre, úgy rájuk is igaz volt, hogy könnyen fel lehetett korbácsolni az indulataikat, és bármilyen erőszakos tettre kaphatóak voltak.”

„Megrohanták Jáson [Pál vendéglátója] házát, és azon igyekeztek, hogy kihozassák őket a gyülevész népség elé.” Mivel nem találták meg Pált, a város legmagasabb fórumához fordultak. „Jásont és bizonyos testvéreket . . . a városi elöljárók elé [vonszolták], ezt kiáltva: »Ezek, akik felforgatták a lakott földet, itt is jelen vannak . . .«” (Cselekedetek 17:5, 6).

 Makedónia fővárosaként Tesszalonikának volt némi önállósága. A helyi ügyekkel a saját gyűlése, vagyis tanácsa foglalkozott. A „városi elöljárók”, más szóval politarkhészok * magas rangú tisztviselők voltak. Az ő felelősségük volt fenntartani a rendet, és megoldást találni az olyan helyzetekre, melyek Róma beavatkozásához és a város kiváltságainak az elvesztéséhez vezethettek. Így hát biztosan felzaklatta őket, hogy ezek „a bajkeverők” megzavarják a város nyugalmát.

A zsidók a legsúlyosabb vádat emelték a keresztények ellen: „ezek mind a császár rendeleteivel ellentétben cselekszenek, azt mondva, hogy más a király: Jézus” (Cselekedetek 17:7). A vád egy szövegmagyarázat szerint a császár elleni lázadásnak felelt meg, mivel akkoriban a császár engedélye nélkül senkit sem lehetett királynak nevezni a meghódított provinciákban. Ráadásul a vádat látszólag alátámasztotta az a tény, hogy Jézust, akit Pál királynak nevezett, lázadás vádjával végezték ki a római hatóságok (Lukács 23:2).

A történtek nagyon feldúlták a városi elöljárókat. De a vádakra nem volt megfelelő bizonyíték, és a vádlottakat sem találták. Ezért „miután [a városi elöljárók] elegendő biztosítékot kaptak Jásontól és a többiektől, [elengedték] őket” (Cselekedetek 17:8, 9). Jáson és a vele levő keresztények valószínűleg egy fajta óvadékot fizettek, ezzel biztosították, hogy Pál elhagyja a várost, és nem tér vissza, hogy felfordulást keltsen. Alighanem erre utalt Pál, amikor azt írta, hogy „Sátán elvágta az [útját]”, hogy ne térhessen vissza a városba (1Tesszalonika 2:18).

A kialakult helyzet miatt Pált és Silást még aznap éjjel Bereába küldték. Pálnak ott is gyümölcsöző volt a szolgálata. Ám az ellenséges tesszalonikai zsidókat ez annyira feldühítette, hogy képesek voltak megtenni 80 kilométert Bereába, hogy felbujtsák a tömeget, és gyűlöletet szítsanak Pál és Silás ellen. Pál hamarosan ismét útnak indult, ezúttal Athén felé. Azonban a tesszalonikai keresztények küzdelme a jó hírért ezzel még nem ért véget (Cselekedetek 17:10–14).

A szárnyait bontogató gyülekezet küzdelmei

A történtek ellenére megalakult a gyülekezet Tesszalonikában. Ám a keresztényeket nemcsak az üldözés tette próbára. A társadalmat pogány szokások és erkölcstelenség hatotta át. Nem csoda, hogy Pál nagyon aggódott azért, hogyan fognak helytállni a testvérei (1Tesszalonika 2:17; 3:1, 2, 5).

A tesszalonikai keresztények tudták, hogy ha nem vesznek részt többé a társadalmi és vallási eseményeken, a korábbi barátaik neheztelni és haragudni fognak rájuk (János 17:14). Ráadásul Tesszalonikában egymást érték a görög istenek templomai, például Zeuszé, Artemiszé, Apollóné, és sok egyiptomi istennek is volt imádati helye. A császárimádat is tért hódított,  és senki sem vonhatta ki magát alóla. Ha így tett, az Róma elleni lázadásnak számított.

A bálványimádat miatt burjánzott az erkölcstelenség. Kabirusznak, Tesszalonika egyik védőszentjének, valamint Dionüszosznak, Aphroditénak és az egyiptomi Ízisznek az imádatára egyaránt jellemzőek voltak a szexorgiák és az ivászatok. Virágzott a prostitúció, és nem ment ritkaságszámba, hogy valaki szeretőt tartott. A paráznaságot nem tekintették bűnnek. A társadalomra nagy hatással volt a római kultúra. Egy forrás szerint „egy egész sereg férfi és nő állt a városok lakóinak a rendelkezésére, hogy kielégítsék testi vágyaikat, és az orvosok azt tanácsolták, hogy ezeket a vágyakat nem szabad elfojtani” (Trinity Journal). Érthető, miért figyelmeztette Pál a keresztényeket arra, hogy tartózkodjanak a paráznaságtól, a mohó nemi vágyakozástól és a tisztátalanságtól (1Tesszalonika 4:3–8).

Megnyerték a harcot

A tesszalonikai keresztényeknek kemény harcot kellett vívniuk a hitért, mivel üldözéssel és nehézségekkel néztek szembe, pogány szokásokkal és erkölcstelenséggel áthatott környezetben éltek. Méltán kaptak dicséretet Páltól hithű munkájukért, szeretetteljes fáradozásukért, kitartásukért és azért, hogy mindenfelé buzgón hirdették a jó hírt (1Tesszalonika 1:3, 8).

I. sz. 303-ban a Római Birodalomban kegyetlenül üldözni kezdték a keresztényeket. Az üldözést Galerius császár indította. Galerius Tesszalonikát tette uralkodói központjává, és számos impozáns épületet emelt. Az épületek romjait a turisták még ma is megtekinthetik.

Napjainkban a Theszaloníkiben élő Jehova Tanúi sokszor épp azok előtt az épületek előtt prédikálnak az embertársaiknak, melyeket a kereszténységnek ez az ádáz üldözője építtetett. Noha a XX. században is voltak időszakok, amikor kegyetlen üldözések közepette prédikáltak, jelenleg mintegy 60 buzgó gyülekezetük működik a városban. Erőfeszítéseik azt bizonyítják, hogy a jó hírért folytatott küzdelem, mely évszázadokkal ezelőtt kezdődött, még ma sem ért véget, és ugyanúgy eredményes.

[Lábjegyzetek]

^ 11. bek. Pál talán azokra a gondolatokra hivatkozott, melyek ezekben a versekben vannak feljegyezve: Zsoltárok 22:7; 69:21; Ézsaiás 50:6; 53:2–7; Dániel 9:26.

^ 16. bek. Ez a kifejezés nem fordul elő a görög irodalomban. Ám Theszaloníki környékén találtak néhány, i. e. I. századból való feliratot, melyen szerepel. Mindez megerősíti a Cselekedetek könyvének hitelességét.

[Térkép a 18. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Via Egnatia

MAKEDÓNIA

Filippi

Amfipolisz

Tesszalonika

Berea

TESSZÁLIA

Égei-tenger

ATHÉN

[Képek a 20–21. oldalon]

Fent: Theszaloníki napjainkban

Alatta: árkádok és római fürdő az agorán

[Forrásjelzés]

Árkádok és fürdő: 16th Ephorate of Prehistoric and Classical Antiquities, copyright Hellenic Ministry of Culture and Tourism

[Képek a 21. oldalon]

A rotunda Galerius császár diadalívének közelében; dombormű Galerius császárról; tanúskodás Galerius császár diadalíve előtt

[Forrásjelzés]

Dombormű: Thessalonica Archaeological Museum, copyright Hellenic Ministry of Culture and Tourism

[Képek forrásának jelzése a 18. oldalon]

Férfifejet ábrázoló medalion: © Bibliothèque nationale de France; kőfelirat: Thessalonica Archaeological Museum, copyright Hellenic Ministry of Culture and Tourism