Lukács 23:1–56

23  Elindult hát az egész tömeg, és elvezették őt Pilátushoz.+  Aztán vádolni kezdték,+ ezt mondva: „Úgy találtuk, hogy ez az ember felforgatja nemzetünket, tiltja, hogy adót fizessünk a császárnak,+ továbbá Krisztusnak, egy királynak mondja magát.”+  Pilátus erre feltette neki a kérdést: „Te vagy a zsidók királya?” Ő így válaszolt: „Te mondod.”+  Akkor Pilátus ezt mondta a magas rangú papoknak és a sokaságnak: „Semmi büntetést érdemlő dolgot nem találok ebben az emberben.”+  De azok így erősködtek: „Fellázítja a népet azzal, hogy egész Júdeában tanít, Galileától egészen idáig.”  Hallva ezt Pilátus, megkérdezte, hogy Galileából való-e ez az ember.  Miután megtudta, hogy Heródes fennhatósága alá tartozik,+ továbbküldte őt Heródeshez, aki Jeruzsálemben volt ezekben a napokban.  Heródes nagyon örült, amikor látta Jézust, mert már jó ideje látni akarta, mivel sokat hallott róla,+ és remélte, hogy Jézus mutat neki valamilyen jelet.  És hosszasan kérdezgette őt, de ő semmit sem válaszolt neki.+ 10  A magas rangú papok és az írástudók azonban újra meg újra felálltak, és nagy hévvel vádolták őt. 11  Ezután Heródes a katonáival együtt megvetően bánt vele,+ és díszes* ruhába öltöztetve őt, gúnyt űzött belőle,+ majd visszaküldte Pilátushoz.+ 12  Heródes és Pilátus még aznap barátok lettek, azelőtt ugyanis ellenségek voltak. 13  Pilátus ezután összehívta a magas rangú papokat, a vezetőket és a népet, 14  és ezt mondta nekik: „Úgy hoztátok ide hozzám ezt az embert, mint aki lázadást szít a nép között. Én előttetek hallgattam ki őt, de semmi alapot nem találtam azokra a vádakra, amelyeket felhoztok ellene.+ 15  Sőt még Heródes sem, hiszen visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem tett. 16  Megbüntetem tehát,+ és szabadon engedem.” 17  —— 18  Ám az egész tömeg felkiáltott: „Öld meg,* és engedd szabadon Barabást!”+ 19  (Ezt az embert a városban történt lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe.) 20  Pilátus ismét odakiáltott nekik, mert szabadon akarta engedni Jézust.+ 21  Erre üvölteni kezdtek, ezt mondva: „Feszítsd oszlopra! Feszítsd oszlopra!”+ 22  Harmadszor is szólt hozzájuk: „De hát mi rosszat tett ez az ember? Semmi halált érdemlő dolgot nem találtam benne.+ Megbüntetem tehát, és szabadon engedem.” 23  Erre azok erősködni kezdtek, hangosan követelve az oszlopra feszítését. És annyira kiáltoztak,+ hogy 24  Pilátus úgy döntött, enged a követelésüknek. 25  Szabadon engedte azt, akit követeltek, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta nekik, hogy tegyenek vele azt, amit akarnak. 26  Amint pedig elvezették, megragadtak egy cirénei embert, Simont, aki éppen vidékről jött, és rátették a kínoszlopot, hogy vigye Jézus után.+ 27  Nagy tömeg követte őt, beleértve asszonyokat is, akik bánatukban egyfolytában verték magukat, és siratták őt. 28  Jézus az asszonyokhoz fordult, és ezt mondta: „Jeruzsálem lányai, ne sírjatok tovább miattam! Inkább magatok miatt és gyermekeitek miatt sírjatok,+ 29  mert jönnek napok, amikor majd ezt mondják: »Boldogok a meddő asszonyok, és a méhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak!«+ 30  Akkor majd ezt mondják a hegyeknek: »Omoljatok ránk!«, és a domboknak: »Borítsatok el minket!«+ 31  Ha ezeket teszik, amikor nedvdús a fa, mi történik majd, ha elszárad?” 32  Elvezettek pedig két másik embert is, bűnözőket, hogy vele együtt kivégezzék őket.+ 33  És amikor odaértek a Koponyának nevezett helyre,+ oszlopra feszítették őt és a bűnözőket, az egyiket a jobbja, a másikat a balja felől.+ 34  Jézus pedig ezt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.”+ Azonkívül sorsot vetettek, hogy szétosszák a ruháit.+ 35  És a nép ott állt, és nézte, hogy mi történik. A vezetők pedig kajánul mosolyogtak, és ezt mondták: „Másokat megmentett. Akkor mentse meg magát is, ha ő a Krisztus, akit Isten kiválasztott.”+ 36  Még a katonák is gúnyt űztek belőle. Odamentek, savanyú borral kínálták,+ 37  és ezt mondták: „Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magad!” 38  Volt egy felirat is fölötte: „Ez a zsidók királya”.+ 39  Az oszlopra akasztott bűnözők egyike pedig ezt mondta neki becsmérlően:+ „Te vagy a Krisztus, nem? Mentsd meg magad, és minket is!” 40  Erre a másik rászólt: „Egyáltalán nem tiszteled* Istent, most, hogy ugyanazt az ítéletet szenveded el? 41  Mi jogosan szenvedünk amiatt, amit tettünk, de ez az ember semmi rosszat nem tett.” 42  Majd ezt mondta: „Jézus, ne feledkezz meg rólam, amikor király leszel*.”+ 43  Ő pedig ezt mondta neki: „Ígérem neked ma, velem leszel a paradicsomban.”+ 44  Ekkor a hatodik óra körül járt az idő, mégis sötétség borult az egész vidékre* a kilencedik óráig,+ 45  mivel kihunyt a napfény. Aztán a szentély függönye+ középen széthasadt.+ 46  Jézus pedig felkiáltott: „Atyám, rád bízom szellemem!”+ Miután ezt mondta, meghalt.+ 47  Mivel a katonatiszt látta, mi történt, dicsőíteni kezdte Istent, és ezt mondta: „Ez az ember valóban igazságos volt.”+ 48  És a sok ember, akik összegyűltek, hogy végignézzék az oszlopra feszítést, amikor látták, hogy mi történt, hazaindultak, és közben verték a mellüket bánatukban. 49  Jézus ismerősei pedig mind ott álltak távol. Olyan asszonyok is voltak ott, és látták a történteket, akik Galileától fogva együtt voltak vele.+ 50  És volt egy József nevű férfi, a tanács tagja, aki jó és igazságos férfi volt.+ 51  (Ez az ember nem támogatta a tanács tagjait, és nem segített nekik, hogy megvalósítsák, amit Jézust illetően kiterveltek.) Ő Arimateából, a júdeaiak egyik városából való volt, és várta Isten királyságát. 52  Elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. 53  Levette az oszlopról,+ finom lenvászonba göngyölte, és egy sziklába vájt sírba fektette,+ amelyben még nem feküdt senki. 54  Az előkészület napja volt ekkor,+ és már nagyon közel volt a sabbat+. 55  Az asszonyok pedig, akik eljöttek vele Galileából, szintén elmentek, és megnézték a sírt, és hogy hogyan helyezték el a testet.+ 56  És visszamentek, hogy fűszereket és illatos olajakat készítsenek elő. De a sabbatot+ természetesen nyugalomban töltötték a parancsolat szerint.

Lábjegyzetek

Vagy: „ragyogó”; „fényes”.
Szó szerint: „távolítsd ezt el”.
Szó szerint: „nem féled”.
Szó szerint: „a királyságodba jutsz”.
Szó szerint: „földre”.

Jegyzetek

császárnak: Vagy: „uralkodónak”. Jézus földi szolgálatának az ideje alatt Tibériusz volt a római császár, de ezt a címet nem csak a hatalmon lévő uralkodóra használták. A „császár” szóval utalhattak a római államhatalomra vagy az általa kinevezett képviselőkre is. Pál „felsőbb hatalmaknak” nevezi őket, Péter pedig „királynak” vagy „kormányzóknak” (Ró 13:1–7; 1Pt 2:13–17; Tit 3:1; lásd a Szójegyzéket).

Te mondod: Ez a válasz kétségkívül megerősíti, hogy Pilátus állítása igaz. (Vesd össze a Mt 26:25, 64-hez tartozó magyarázó jegyzetekkel.) Bár Jézus elismeri, hogy király, nem abban az értelemben az, ahogy Pilátus gondolja, hiszen Jézus királysága „nem része e világnak”, vagyis nem jelent veszélyt Rómára nézve (Jn 18:33–37).

Te vagy a zsidók királya?: Mind a négy evangéliumi beszámoló feljegyzi Pilátus kérdését, pontosan ugyanazokkal a szavakkal (Mt 27:11; Mr 15:2; Lk 23:3; Jn 18:33). A Római Birodalom területén senki nem uralkodhatott királyként a császár jóváhagyása nélkül. Így amikor Pilátus kihallgatta Jézust, a kérdései egyértelműen Jézus királyi mivoltára irányultak.

Te mondod: Lásd a Mt 27:11-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Heródes: Vagyis Heródes Antipasz, Nagy Heródes fia. Antipasz Galileának és Pereának volt a területi uralkodója (tetrarchája). Csak Lukács jegyzi fel, hogy Jézust Heródes elé vitték (Lk 3:1; lásd a Szójegyzéket).

skarlátpiros köpenyt: Királyok, főtisztviselők és katonatisztek viseltek ilyen ruhát. A Mr 15:17 és a Jn 19:2 bíborszínű ruháról ír, de az ókorban bíborszínűnek neveztek bármit, ami a piros és a kék színek keveréke volt. Továbbá hogy valaki pontosan milyen színt látott, azon múlt, hogy milyen szögből látta az adott tárgyat, hogyan verődött vissza a fény, és milyen volt a háttér. Az, hogy az evangéliumírók különböző színt említenek, azt mutatja, hogy nem egyszerűen lemásolták egymás beszámolóját.

bíborszínű ruhába öltöztették: Ezt azért tették, hogy gúnyt űzzenek Jézusból, és nevetségessé tegyék a királyi hatalmát. Máté beszámolója szerint (27:28) a katonák „skarlátpiros köpenyt” borítottak Jézusra, egy olyan ruhát, melyet királyok, főtisztviselők és katonatisztek viseltek. Márk és János (19:2) viszont arról ír, hogy a ruha bíborszínű volt, de az ókorban bíborszínűnek neveztek bármit, ami a piros és a kék színek keveréke volt. Továbbá hogy valaki pontosan milyen színt látott, azon múlt, hogy milyen szögből látta az adott tárgyat, hogyan verődött vissza a fény, és milyen volt a háttér. Az, hogy az evangéliumírók különböző színt említenek, azt mutatja, hogy nem egyszerűen lemásolták egymás beszámolóját.

díszes ruhába: Meglehet, hogy mielőtt Heródes Antipasz – aki névleges zsidó volt, és Galileának és Pereának a területi uralkodója – visszaküldte Jézust Pilátushoz, a saját díszes, királyi (valószínűleg fehér) ruhái közül az egyikbe öltöztette Jézust, hogy a zsidók királyának gúnyolja. A „ruhá”-nak fordított görög szó (e·szthészʹ) alatt többnyire díszes köntöst vagy ruhát értettek. Volt, hogy az angyalok is ilyen ruhában jelentek meg (Lk 24:4; lásd még: Jk 2:2, 3). Ugyanezt a görög szót használja a Biblia I. Heródes Agrippa királyi ruhájára is (Cs 12:21). A „díszes”-nek fordított görög szó (lam·proszʹ) a ’fénylik’ jelentésű szóból származik. Ha ruhára vonatkozik, akkor egy jó minőségű, illetve időnként fényes vagy fehér ruhára utal. Ez nyilvánvalóan nem az a skarlátpiros köpeny vagy bíborszínű ruha, melybe később Pilátus katonái öltöztették Jézust a kormányzói palotában (Mt 27:27, 28, 31; Jn 19:1, 2, 5; lásd a Mt 27:28-hoz és a Mr 15:17-hez tartozó magyarázó jegyzeteket). Heródesnek, Pilátusnak és a római katonáknak minden bizonnyal ugyanaz volt a céljuk, amikor Jézusra adták ezt a két ruhát: a zsidók királyának gúnyolni őt (Jn 19:3).

Néhány kéziratban itt ez áll: „Az ünnep alkalmával szabadon kellett bocsátania egy embert.” Ám számos korai megbízható kéziratban nem szerepelnek ezek a szavak, és nyilvánvalóan nem képezték részét Lukács evangéliuma eredeti szövegének. Egyes kéziratokban a 19. vers után találhatóak ezek a szavak. Kissé eltérő megfogalmazással ugyan, de hasonló gondolat jelenik meg a Mt 27:15-ben és a Mr 15:6-ban, ahol nincsenek kétségek a szöveg hitelességét illetően. Úgy vélik, hogy másolók toldották be ezeket a szavakat magyarázatként Lukács evangéliumába Máté és Márk evangéliumának párhuzamos beszámolói alapján.

szabadon szokott engedni egy rabot: Erről mind a négy evangélium beszámol (Mr 15:6–15; Lk 23:16–25; Jn 18:39, 40). A Héber iratokban nem található erre a szokásra utalás vagy példa. De úgy tűnik, Jézus idejére már kialakult ez a zsidó hagyomány. A rómaiaknak nem volt furcsa ez az eljárás, mivel a bizonyítékok szerint náluk megszokott volt, hogy szabadon engedjenek rabokat azért, hogy a tömeg kedvében járjanak.

szabadon szokott engedni egy rabot: Erről mind a négy evangélium beszámol (Mt 27:15–23; Lk 23:16–25; Jn 18:39, 40). A Héber iratokban nem található erre a szokásra utalás vagy példa. De úgy tűnik, Jézus idejére már kialakult ez a zsidó hagyomány. A rómaiaknak nem volt furcsa ez az eljárás, mivel a bizonyítékok szerint náluk megszokott volt, hogy szabadon engedjenek rabokat azért, hogy a tömeg kedvében járjanak.

szokás nálatok, hogy valakit szabadon engedjek: Erről a szokásról a Mt 27:15 és a Mr 15:6 is ír. Feltehetően zsidó szokás volt, mivel Pilátus ezt mondta a zsidóknak: „szokás nálatok”. A Héber iratokban nem található erre a szokásra utalás vagy példa, de úgy tűnik, Jézus idejére már kialakult ez a zsidó hagyomány. A rómaiaknak nem volt furcsa ez az eljárás, mivel a bizonyítékok szerint náluk megszokott volt, hogy szabadon engedjenek rabokat azért, hogy a tömeg kedvében járjanak.

engedd szabadon Barabást: Lk 23:16–25-ben leírt eseményekről mind a négy evangélium beszámol (Mt 27:15–23; Mr 15:6–15; Jn 18:39, 40). Máté, Márk és János viszont hozzáteszi, hogy a kormányzónak szokása volt szabadon engedni egy rabot ezen az ünnepen. (Lásd a Mt 27:15-höz; Mr 15:6-hoz és a Jn 18:39-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

cirénei: Egy város Észak-Afrika partja mentén, Kréta szigetétől dél-délnyugatra. (Lásd a B13-as függ.-et.) Lehetséges, hogy Simon Cirénében született, de később Izraelben telepedett le.

kínoszlopot: Lásd a Szójegyzékben a „Kínoszlop” és az „Oszlopra feszítés” címszavakat; lásd még a Lk 9:23; 14:27-et, ahol jelképes értelemben szerepel ez a kifejezés.

amikor nedvdús a fa. . . ha elszárad: Jézus nyilvánvalóan a zsidó nemzetre utalt. Ez a nemzet egy haldokló fára hasonlított, melyben maradt még némi nedvesség, hiszen ott volt közöttük Jézus, és sok olyan zsidó is, aki hitt benne. De Jézust nem sokkal ezután kivégezték, és a hűséges zsidókat felkenték szent szellemmel, így ők a szellemi Izrael részei lettek (Ró 2:28, 29; Ga 6:16). Izrael szó szerinti nemzete ekkor már jelképesen halott volt, olyan, mint egy kiszáradt fa (Mt 21:43).

bűnözőket: Az itt használt görög szó (ka·kurʹgosz) azt jelenti szó szerint, hogy ’aki rosszat vagy gonoszat tesz’. A Mt 27:38, 44-ben és a Mr 15:27-ben található párhuzamos beszámolók „rablók”-nak nevezik ezeket az embereket egy olyan görög szó (léi·sztészʹ) fordításaként, mely erőszakos rablásra is utalhat, de időnként banditákra és forradalmárokra is vonatkozhat. Ugyanezt a kifejezést használják Barabással kapcsolatban (Jn 18:40), aki a Lk 23:19 szerint „lázadásért és gyilkosságért” volt börtönben.

Golgotának: A ’koponya’ jelentésű héber szóból származik. (Lásd a Jn 19:17-et; vesd össze a Bí 9:53-mal, ahol a héber gul·góʹleth szó „koponyá”-nak van fordítva.) Jézus napjaiban ez a hely Jeruzsálem városfalain kívül helyezkedett el. Ám bizonytalan, hogy pontosan hol lehetett. (Lásd a B12-es függ.-et.) A bibliai beszámoló nem mondja, hogy a Golgota egy hegyen volt, bár azt megemlíti, hogy néhányan távolról figyelték az oszlopra feszítést (Mr 15:40; Lk 23:49).

Koponyának: A görög Kra·niʹon szó a héber Golgota szó fordítása. (Lásd a Jn 19:17-et és a Mt 27:33-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) Néhány magyar bibliafordításban itt a kálvária szó található, a Vulgatában szereplő latin calvaria szó (jelentése: ’koponya’) alapján.

bocsáss meg nekik: A szövegkörnyezetből nem derül ki, hogy kiknek az érdekében imádkozott Jézus, de minden bizonnyal arra a tömegre gondolt, amely a kivégzését követelte, és akik közül néhányan később megbánták ezt (Cs 2:36–38; 3:14, 15). Azok a katonák sem mérték fel a tettük súlyosságát, akik oszlopra feszítették Jézust, nem voltak tisztában azzal, hogy ki is ő valójában. Ugyanakkor azt biztosan nem kérte volna Jézus, hogy az Atyja bocsásson meg a magas rangú papoknak, akik felelősek voltak a haláláért. Pontosan tudták, hogy mit tesznek, amikor összeesküvést szőttek, hogy megöljék Jézust. Irigységből szolgáltatták ki (Mt 27:18; Mr 15:10; Jn 11:45–53). Az sem valószínű, hogy Jézus arra kérte volna az Atyját, hogy a mellette kivégzett bűnözőknek bocsásson meg, mivel egyiküknek sem volt köze a halálához.

. . .tesznek: Ennek a versnek az első fele bizonyos ókori kéziratokban nem található meg. De mivel más korai megbízható kéziratokban benne van, ezért az Új világ fordításban és sok más bibliafordításban is szerepel.

savanyú borral: Vagy: „borecettel”. Valószínűleg egy híg, fanyar vagy savanyú borra utal, melyet latinul acetumnak (ecetnek), vagy ha vízzel hígították, poscának hívtak. Ez olcsó ital volt, melyet a szegények ittak, köztük a római katonák is, hogy csillapítsák a szomjukat. A görög oʹxosz szó szerepel a Septuagintában a Zs 69:21-ben is, ahol az a prófécia található, mely szerint a Messiásnak „ecetet” adnak inni.

egy felirat is fölötte: Néhány kézirat a következő szavakkal egészíti ki ezt a részt: „görög, latin és héber betűkkel (írva)”. Ám ezek a szavak a korai hiteles kéziratokban nem szerepelnek, és úgy vélik, hogy másolók toldották be, hogy összhangban legyen a Jn 19:20-szal.

oszlopra: Vagy: „fára”. A xüʹlon görög szó (szó szerint: „fa”) itt a görög sztau·roszʹ szó (gyakran „kínoszlop”-nak van fordítva) szinonimája, és egy olyan kivégzőeszközre utal, amelyhez Jézust szegezték. A Keresztény görög iratokban Lukács, Pál és Péter összesen ötször használja a xüʹlon szót ebben az értelemben (Cs 5:30; 10:39; 13:29; Ga 3:13; 1Pt 2:24). A Septuagintában az 5Mó 21:22, 23-ban szerepel a xüʹlon szó az ennek megfelelő héber ʽéc szó (jelentése: ’fa’; ’fadarab’) fordításaként a „ti pedig oszlopra akasztjátok” tagmondatban. Amikor Pál ezt a verset idézi a Ga 3:13-ban, a xüʹlon szót használja: „Átkozott mindenki, aki oszlopra van akasztva.” Ez a szó áll a Septuagintában az Ezs 6:11-ben (1Ezsdrás 6:31, LXX) az ʼaʽ arámi szó fordításaként, mely a héber ʽéc szó megfelelője. A vers ezt írja azokról, akik megsértik a perzsa király rendeletét: „annak házából húzzanak ki egy gerendát, és feszítsék meg azon”. Az, hogy a bibliaírók a xüʹlon szót a sztau·roszʹ szó szinonimájaként használják, további bizonyítéka annak, hogy Jézust egy egyenesen álló oszlopon végezték ki keresztgerenda nélkül, hiszen a xüʹlon szó ezt jelenti ebben a különleges értelemben.

oszlopra akasztott: Itt nem a görög sztauroʹó („oszlopon kivégez”) ige áll, hanem a kre·manʹnü·mi („akaszt”). Jézus kivégzésével kapcsolatban ez az ige az e·piʹ xüʹlu („oszlopra” vagy „fára”) kifejezéssel együtt szerepel (Ga 3:13; lásd a Cs 5:30-hoz tartozó magyarázó jegyzetet). A Septuagintában ezt az igét gyakran valakinek az oszlopra vagy fára akasztására használják (1Mó 40:19; 5Mó 21:22; Esz 8:7).

Ígérem neked ma,: A Keresztény görög iratok legkorábbi rendelkezésre álló kézirataiban a görög szöveg kizárólag nagybetűkből áll. A mai modern nyelvekkel ellentétben nem voltak benne sem szóközök, sem írásjelek. Jóllehet egyik-másik írnok időnként tett néhány jelet a szövegbe írásjelként, de ez nem volt gyakori vagy következetes. Ezért a modern bibliafordítások írásjelezése a görög szöveg nyelvtanára és az adott vers szövegkörnyezetére épül. Ebben a versben a görög szöveg nyelvtana azt is lehetővé teszi, hogy a vessző (vagy kettőspont) a „ma” szó előtt álljon, és azt is, hogy mögötte. Az, hogy hova kerül a vessző Jézus kijelentésében, attól függ, hogy a fordítók hogyan értik Jézus szavait, illetve azt, hogy a Biblia mint egész mit tanít. A görög szöveg tudományos kiadásai, mint például melyet Westcott és Hort, Nestle és Aland, valamint a Bibliatársulatok Világszövetsége készített, a „má”-nak fordított görög szó elé teszik a vesszőt. Azonban Jézus korábbi kijelentéseivel és a Szentírás többi tanításával az van összhangban, ha a vessző a „ma” szó után áll. Például Jézus kijelentette, hogy meg fog halni, és a harmadik napig „a föld szívében”, vagyis a sírban lesz (Mt 12:40; Mr 10:34). Nem egyszer azt mondta a tanítványainak, hogy megölik, de a harmadik napon feltámad (Lk 9:22; 18:33). A Bibliából az is kiderül, hogy Jézus „elsőként [támadt fel] azok közül, akik meghaltak”, illetve hogy 40 nappal később felment az égbe (1Ko 15:20; Jn 20:17; Cs 1:1–3, 9; Kol 1:18). Jézus nem azon a napon támadt fel, amelyen meghalt, hanem a halála utáni harmadik napon, vagyis egyértelmű, hogy a bűnöző nem lehetett Jézussal a paradicsomban ugyanazon a napon, mint amikor Jézus ezt megígérte neki.

Ezzel az érveléssel összhangban Lukács evangéliumának egy i. sz. V. századi szír kiadása, az úgynevezett Cureton-féle szír fordítás így adja vissza ezt a részt: „Ámen, mondom néked ma, velem leszel az Éden kertjében” (The Curetonian Version of the Four Gospels. F. C. Burkitt, Cambridge, 1904, 1. köt.). Az is figyelemre méltó, hogy mind a korai, mind a későbbi görög írók és szövegmagyarázók megjegyezték, hogy vita tárgyát képezte, hogy hogyan adják vissza ezeket a szavakat. Például az i. sz. IV.–V. században élt Jeruzsálemi Hészükhiosz a következőket írta a Lk 23:43-mal kapcsolatban: „Néhányan igenis így értelmezik: »Bizony mondom neked ma«, aztán tesznek egy vesszőt, és így folytatják: »velem leszel a paradicsomban«” (Patrologia Graecában található görög szöveg, 93. köt. 1432–1433. h.). Theophülaktosz, aki az i. sz. XI.–XII. században élt, írt olyanokról, akik amellett érveltek, hogy „a »ma« szó után kell tenni írásjelet, hogy a szöveg így hangozzon: »Bizony mondom neked ma«; és a következőképpen folytatják: »velem leszel a paradicsomban«” (Patrologia Graeca, 123. köt. 1104. h.). G. M. Lamsa a Gospel Light—Comments on the Teachings of Jesus From Aramaic and Unchanged Eastern Customs című művében a 303–304. oldalon ezt írja a Lk 23:43-ban szereplő „ma” szó használatáról: „Ebben a szövegrészben a hangsúly a »ma« szón van, és így kell olvasni: »Bizony mondom neked ma, velem leszel a paradicsomban.« Aznap hangzott el az ígéret, és később kellett valóra váltani. Keleten jellemző ez a megfogalmazás, és arra utal, hogy azon a bizonyos napon tették az ígéretet, és biztosan meg fogják tartani.” Ezért a Lk 23:43-ban található görög kifejezés a sémi nyelv hangsúlyozását tükrözi. A Héber iratokban számtalan példa található arra, hogy a „ma” szó idiómaként szerepel ünnepélyes kifejezésekben, például ígéretekben és parancsokban (5Mó 4:26; 6:6; 7:11; 8:1, 19; 30:15; Za 9:12). A fent vázolt szempontok arra engednek következtetni, hogy Jézus a „ma” szóval nem azt akarta kiemelni, hogy a bűnöző mikor lesz a paradicsomban, hanem inkább azt, hogy mikor hangzott el az ígéret.

Jó néhány fordítás – például az angol Rotherhamnek vagy Lamsának (1933-as kiadás), illetve a német Reinhardtnak vagy W. Michaelisnek a fordítása – elismeri, hogy a hangsúly helyénvalóan azon van, hogy mikor hangzott el az ígéret, nem pedig azon, hogy mikor kell beteljesednie. Ezek a fordítások hasonlóan adják vissza ezt a részt, mint az Új világ fordítás.

a paradicsomban: A magyar „paradicsom” szó a görög pa·raʹdei·szosz szóból származik, és hasonló szavak találhatóak a héber (par·dészʹ szó a Ne 2:8; Pr 2:5; Én 4:13-ban) és a perzsa nyelvben (pairidaeza) is. Mindhárom szó alapvetően egy gyönyörű parkot vagy egy ligetszerű kertet jelent. A Septuaginta fordítói a görög pa·raʹdei·szosz szóval adták vissza a héber „kert”-nek fordított szót (gan) az 1Mó 2:8-ban, ahol az Éden kertjéről van szó. A Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordítása (a C függ. úgy utal rájuk, hogy J17, 18, 22) így adja vissza a Lk 23:43-at: „velem leszel az Éden kertjében.” Jézus itt nem azt ígérte a mellette lévő bűnözőnek, hogy a Jel 2:7-ben említett „Isten paradicsomában” lesz, hiszen ezt az ígéretet az kapta, „aki győz”, vagyis azok, akik Krisztus társuralkodói lesznek az égi királyságban (Lk 22:28–30). Ez a bűnöző nem győzte le a világot Jézus Krisztussal, és nem is született „víztől és szellemtől” (Jn 3:5; 16:33). Kétségkívül azok közé az igazságtalanok közé tartozik, akiket a királyság földi alattvalóiként feltámasztanak, amikor Krisztus 1000 évig uralkodik majd a paradicsomi föld felett (Cs 24:15; Jel 20:4, 6).

a 3. óra körül: Vagyis de. 9 óra körül. Az i. sz. I. században a zsidók 12 órára osztották a nappalt, és napfelkeltétől, kb. 6 órától számolták (Jn 11:9). Ezért a 3. óra de. 9 óra körül lehetett, a 6. óra déli 12 óra körül, a 9. óra pedig du. 3 óra körül. Mivel akkoriban nem voltak pontos időjelző eszközök, általában csak hozzávetőlegesen adták meg egy esemény időpontját (Jn 1:39; 4:6; 19:14; Cs 10:3, 9).

a 3. óra körül: Vagyis de. 9 óra körül. Az i. sz. I. században a zsidók 12 órára osztották a nappalt, és napfelkeltétől, kb. 6 órától számolták (Jn 11:9). Ezért a 3. óra de. 9 óra körül lehetett, a 6. óra déli 12 óra körül, a 9. óra pedig du. 3 óra körül. Mivel akkoriban nem voltak pontos időjelző eszközök, általában csak hozzávetőlegesen adták meg egy esemény időpontját (Jn 1:39; 4:6; 19:14; Cs 10:3, 9).

a hatodik óra körül: Vagyis déli 12 óra körül. (Lásd a Mt 20:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

sötétség: Ez a sötétség Isten egyik csodája volt. Nem idézhette elő napfogyatkozás, mivel az csakis újholdkor van, ez viszont a pászka idején történt, teliholdkor. Továbbá ez a sötétség három órán át tartott, sokkal hosszabb ideig, mint a lehető leghosszabb teljes napfogyatkozás, mely kevesebb, mint 8 perces. Lukács beszámolója még azt is hozzáfűzi, hogy „kihunyt a napfény” (Lk 23:45).

a kilencedik óráig: Vagyis kb. du. 3 óráig. (Lásd a Mt 20:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

szentély: A görög na·oszʹ szó itt a központi épületre utal, ahol a szenthely és a szentek szentje volt.

függönye: Ez a gyönyörűen díszített szövet választotta el a szentek szentjét a szenthelytől a templomban. A zsidó hagyomány szerint ez a súlyos függöny mintegy 18 m hosszú, 9 m széles és 7,4 cm vastag volt. Azáltal, hogy Jehova kettéhasította a függönyt, nemcsak a Fia gyilkosai elleni haragját fejezte ki, hanem azt is nyilvánvalóvá tette, hogy szabaddá vált az út az égbe (Héb 10:19, 20; lásd a Szójegyzéket).

kilehelte utolsó leheletét: Szó szerint: „elengedte a szellemét”. Vagy: „meghalt”; „nem lélegzett tovább”. A „szellem” szó (görögül pneuʹma) itt talán a „lélegzés”-re vagy az „életerő”-re utal, amit a görög ek·pneʹó ige (szó szerint: „kilehel”) használata is megerősít a párhuzamos beszámolóban, a Mr 15:37-ben (ahol úgy lett visszaadva, hogy „meghalt”, vagy a magyarázó jegyzet szerint „kilehelte utolsó leheletét”). Egyesek szerint a „kilehel” szónak fordított görög kifejezés itt arra utal, hogy Jézus önként adta fel az életben maradásért vívott küzdelmet, mivel már minden elvégeztetett (Jn 19:30). Jézus készségesen „halálra adta az életét” (Ézs 53:12; Jn 10:11).

rád bízom szellemem: Jézus itt a Zs 31:5-öt idézi, ahol Dávid azt kéri Istentől, hogy vigyázzon a szellemére, vagyis az életerejére. Így fejezte ki azt, hogy Isten kezébe helyezi az életét. Jézus a halálakor Jehovára bízta az életerejét, vagyis teljes mértékben Istenen múlt a jövőbeli élete. (Lásd a Szójegyzéket.)

meghalt: A görög ek·pneʹó igét (szó szerint: „kilehel”) itt úgy is vissza lehet adni, hogy „kilehelte utolsó leheletét”. (Lásd a Mt 27:50-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) A Szentírásból egyértelműen kiderül, hogy amikor Jézus szelleme kiment, akkor ő nem ment fel az égbe, hanem egyszerűen meghalt. Jézus arról jövendölt, hogy nem támad fel a harmadik napig (Mt 16:21; Lk 9:22). Majd ahogy arra a Cs 1:3, 9 rámutat, 40 nappal később ment fel az égbe.

katonatiszt: Vagy: „százados”. Vagyis olyan valaki, aki kb. 100 katona fölött állt a római seregben. Máté és Márk párhuzamos beszámolója szerint ez a katonatiszt is elismerte, hogy Jézus „Isten Fia volt” (Mt 27:54; Mr 15:39).

József: Az evangéliumírók egyénisége jól látható abból, hogy milyen részleteket osztottak meg Józsefről. Máté, az adószedő, feljegyzi, hogy „gazdag ember” volt; Márk, aki a rómaiaknak írt, azt mondja, hogy „a tanács egyik tekintélyes tagja” volt, aki várta Isten királyságát; Lukács, az együttérző orvos, arról számol be, hogy József „jó és igazságos férfi volt”, aki nem támogatta a tanács tagjait abban, amit Jézus ellen kiterveltek; János az egyetlen, aki elmondja Józsefről, hogy Jézus tanítványa volt, de „titokban, mert félt a zsidóktól” (Mt 27:57–60; Mr 15:43–46; Lk 23:50–53; Jn 19:38–42).

szanhedrin: Vagyis a Jeruzsálemben ülésező zsidó legfelsőbb bíróság. A „szanhedrin”-nek fordított görög szó (szü·neʹdri·on) szó szerint azt jelenti, hogy ’leül valakivel’. Bár ez egy általános kifejezés egy gyűlésre vagy összejövetelre, Izraelben egy vallási bírói testületre vagy bíróságra is utalhatott. (Lásd a Mt 5:22-höz tartozó magyarázó jegyzetet és a Szójegyzéket; továbbá, hogy hol lehetett a szanhedrin terme, lásd a B12-es függ.-et.)

József: Lásd a Mr 15:43-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

a tanács tagja: Vagy: „az egyik tanácsos”, azaz a Jeruzsálemben működő zsidó legfelsőbb bíróság, a szanhedrin egyik tagja. (Lásd a Mt 26:59-hez tartozó magyarázó jegyzetet és a Szójegyzékben a „Szanhedrin” címszót.)

Arimateából: A város neve a ’magaslat’, ’magasság’ jelentésű héber szóból származik. A Lk 23:51 úgy nevezi, hogy a júdeaiak egyik városa. (Lásd a B10-es függ.-et.)

sírjába: Vagy: „emléksírjába”. Egy mészkősziklába vájt sírkamra, nem pedig egy barlang. Az ilyen sírokban gyakran voltak polcszerű fekvőhelyek vagy fülkék, és ezekbe helyezték el a holttesteket. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)

előkészületi nap: A heti sabbatot megelőző nap elnevezése. A zsidók ezen a napon tettek előkészületeket a sabbatra. Ilyenkor előkészítették a sabbatra szánt ételeket, és befejeztek minden olyan sürgős munkát, amely nem várhatott a sabbat utáni napig. Ebben az esetben az előkészületi nap niszán 14-ére esett (Mr 15:42; lásd a Szójegyzéket).

előkészület napja: Lásd a Mt 27:62-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

sírt: Vagy: „emléksírt”. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)

Multimédia

Szög egy sarokcsontban
Szög egy sarokcsontban

Ezen a fényképen egy emberi sarokcsontról készült másolat látható, átszúrva egy 11,5 cm hosszú vasszöggel. Az eredeti leletet 1968-ban tárták fel egy észak-jeruzsálemi ásatáson, és a római korból származik. Archeológiai bizonyítékul szolgál arra, hogy amikor valakit kivégeztek, valószínűleg szögekkel rögzítették egy faoszlopra. Talán Jézus Krisztus megfeszítésekor is ilyen szögeket használtak a római katonák. A leletre egy kőből vésett dobozban, vagyis osszáriumban találtak rá, amelybe az elhunyt kiszáradt csontjait helyezték, miután a húsa már elbomlott. Ez arra utal, hogy egy oszlopon kivégzett személyt is eltemethettek.

Sírkamra
Sírkamra

A zsidók általában egy barlangba vagy egy sziklába vájt üregbe temették a halottaikat. A sírok a szokásoknak megfelelően a városon kívül helyezkedtek el, kivételt képeztek ezalól a királyok sírjai. Figyelemre méltó, hogy milyen egyszerűek azok a zsidó sírok, melyeket megtaláltak. Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy a zsidók vallása nem engedte meg a halottak imádatát, és nem támogatta azt az elképzelést, miszerint az emberek a haláluk után öntudatuknál vannak, és tovább élnek egy szellembirodalomban.