Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Mint az égben, úgy a földön is”

„Mint az égben, úgy a földön is”

„Mint az égben, úgy a földön is”

„A katolikus hit Négy Végső Dolgot határoz meg: Halál, Ítélet, Pokol, Mennyország” (Catholicism, szerkesztette George Brantl)

FIGYELD MEG, hogy az emberiség ezen négy végső lehetősége között nem szerepel a föld. Ez aligha meglepő, hiszen a katolikus egyház, több vallással együtt, ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy a föld egy napon meg fog semmisülni. Ez derül ki egy katolikus szótárból a „világvége” címszó alatt: „A katolikus egyház hiszi és tanítja, hogy a jelenlegi világ — úgy ahogyan Isten megteremtette, és ahogyan most létezik — nem fog örökké fennmaradni” (Dictionnaire de Théologie Catholique). Egy nemrég kiadott katolikus katekizmusban pedig ezt olvashatjuk: „A világunk . . . arra van ítélve, hogy semmivé legyen.” De ha a bolygónk semmivé lesz, akkor mi a helyzet a Bibliának a földi paradicsomra vonatkozó ígéreteivel?

A Biblia világosan közli, hogy a földön paradicsom lesz. Például Ézsaiás próféta így írt a földről és a rajta lakókról: „Házakat építenek majd, és bennük laknak, szőlőskerteket ültetnek, és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjon ott, nem úgy ültetnek, hogy más egye azt. Mert mint a fának napjai, olyanok lesznek népem napjai, és kezük munkáját teljesen javukra fordítják választottaim” (Ézsaiás 65:21, 22). A zsidók, akiknek Isten ezt az ígéretet adta, biztosak voltak benne, hogy a földjük — és valójában az egész föld — egy nap paradicsom lesz, melyet örökké élvezhet az emberiség.

A 37. zsoltár megerősíti ezt a reménységet. „A szelídek . . . öröklik a földet” (Zsoltárok 37:11). Ez a vers nem csak arról beszél, hogy Izrael nemzete ideiglenesen megkapja az Ígéret földjét. Ugyanez a zsoltár még további részleteket közöl: „Az igazságosak öröklik a földet, és örökké rajta lakoznak” (Zsoltárok 37:29). * Figyeld meg, hogy ez a zsoltár azt ígéri, hogy a földi örök élet „a szelídek” jutalma lesz. Egy francia Bibliában az ehhez a vershez fűzött egyik kommentár megjegyzi, hogy a „szelíd” kifejezés „sokkal tágabb értelmű, mint ahogy az a fordításokból látszik; beleértendők a szerencsétlen sorsúak, azok, akiket elnyomnak vagy üldöznek Jahve miatt, az alázatos szívűek, akik alárendelik magukat Istennek”.

A földön vagy az égben?

Jézus a hegyi beszédben egy olyan ígéretet tett, mely emlékeztet minket a fent idézett írásszövegekre: „Boldogok a szelídek, mivel örökölni fogják a földet” (Máté 5:5). Itt ismét azt olvashatjuk, hogy a föld a hűségesek maradandó jutalma lesz. Ám Jézus világosan közölte az apostolaival, hogy helyet készít nekik, ’az Atyja házában’, és vele lesznek az égben (János 14:1, 2; Lukács 12:32; 1Péter 1:3, 4). De akkor hogyan kell értenünk a földi áldásokról szóló ígéreteket? Még mindig megállják a helyüket? És kikre vonatkoznak?

Több bibliatudós szerint a Jézus hegyi beszédében és a 37. zsoltárban említett „föld” csupán szimbolikusan értendő. F. Vigouroux a könyvében közzéteszi, hogy ezekben a versekben „az ég és az egyház jelképét” látja (Bible de Glaire). M. Lagrange, francia bibliakutató úgy véli, hogy „ez az ígéret nem azt jelenti, hogy a szelídek birtokolni fogják azt a földet, melyen élnek, sem a jelenlegi rendszerben, sem tökéletesebb körülmények között. Inkább ez arra a helyre utal — bárhol legyen is az —, ami nem más mint az egek királysága.” Egy másik bibliakutató szerint ez „földi értékrenddel kifejezett szimbolikus nyelvhasználat, amikor az égről beszél valaki”. Megint mások úgy gondolják, hogy „az ígéret földje, Kánaán, jelképes értelmű, és a fenti országot jelképezi, Isten királyságát, azt a birtokot, mely a szelídeknek lett megígérve. Ezt is magában foglalja a 37. zsoltárban és máshol is található elképzelés.” De akkor rögtön ki kell zárnunk a fizikai földet Isten ígéreteiből?

A földre vonatkozó örök szándék

Kezdetben a föld kapcsolódott közvetlenül Istennek az emberiségre vonatkozó szándékához. „Az egek Jehova egei, de a földet az emberek fiainak adta” — jegyezte meg a zsoltáríró (Zsoltárok 115:16). Tehát Istennek az emberiséggel kapcsolatos eredeti szándéka a földhöz kötődött, nem az éghez. Jehova azzal bízta meg az első emberpárt, hogy terjesszék ki az Éden kertjét az egész földre (1Mózes 1:28). Ez nem egy ideiglenes szándék volt. Jehova megerősíti a Szavában, hogy a föld örökké megmarad: „Egyik nemzedék megy, a másik nemzedék jön, de a föld időtlen időkön át fennmarad” (Prédikátor 1:4; 1Krónikák 16:30; Ézsaiás 45:18).

Isten ígéretei soha nem merülnek feledésbe, hiszen ő a Legfelségesebb, és ő gondoskodik róla, hogy ezek beteljesüljenek. A Biblia a természetes vízkörforgással szemlélteti, hogy Isten ígéreteinek a beteljesedése biztos: „ahogy a záporeső és a hó alászáll az egekből, és nem tér oda vissza, csak ha megitatja a földet, és termékennyé, gyümölcsözővé teszi azt . . . , úgy lesz az én beszédem [Isten szava] is, amely elhagyja a számat. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem mindenképpen véghezviszi azt, amiben kedvem lelem, és sikeres lesz abban, amiért elküldtem” (Ézsaiás 55:10, 11). Isten ígéreteket tesz az embereknek. Egy bizonyos idő eltelhet, mire ezek az ígéretek megvalósulnak, de soha nem maradnak beteljesületlenül. Hozzá ’térnek vissza’, miután valóra váltottak minden kijelentést.

Jehova kétségtelenül ’kedvét lelte’ a föld megteremtésében. A hatodik teremtési nap végén kijelentette, hogy minden „nagyon jó” (1Mózes 1:31). Isten szándékának részét alkotja az, hogy a föld maradandóan paradicsommá alakuljon át, de ez még nem valósult meg. Mindazonáltal Isten ígéretei ’nem térnek vissza hozzá eredménytelenül’. Minden ígéret, mely a tökéletes földi életről szól, egy olyan földről, ahol az emberek vég nélkül fognak élni békében és biztonságban, valóra fog válni (Zsoltárok 135:6; Ézsaiás 46:10).

Isten szándékának a megvalósulását nem lehet meggátolni

Az ősszüleink, Ádám és Éva bűne ideiglenesen megzavarta Isten eredeti szándékát, hogy a föld paradicsommá váljon. Az engedetlenségük után ki lettek űzve az Éden-kertből. Így ők elvesztették azt a kiváltságot, hogy részt vegyenek Isten szándékának a megvalósításában, mely szerint tökéletes emberek fogják lakni a paradicsomi földet. Ennek ellenére Isten úgy rendezte a dolgokat, hogy valóra váljon a szándéka. Hogyan? (1Mózes 3:17–19, 23).

Az Édenben történteket ahhoz hasonlíthatnánk, mint amikor egy ember házat kezd építeni egy nagyon jó telken. Még csak épp lefekteti az alapot, amikor jön valaki, és tönkreteszi az addigi munkáját. Ahelyett, hogy felhagyna tervével, lépéseket tesz, hogy a ház biztosan elkészüljön. Noha ez a többlet munka pluszköltséggel jár, az eredeti terv megvalósulását ez nem teszi kérdésessé.

Ehhez hasonlóan Isten előkészületeket tett, hogy biztosan megvalósuljon a szándéka. Közvetlen azután, hogy ősszüleink bűnt követtek el, Isten reményt tárt a leszármazottaik elé: egy ’magról’ beszélt, aki semmissé fogja tenni az okozott kárt. Ennek a próféciának a beteljesedésében a mag elsődleges része Isten Fia, Jézus lett. Ő lejött a földre, és felajánlotta az életét áldozatként, hogy visszavásárolja az emberiséget (Galácia 3:16; Máté 20:28). Majd feltámadt az égben, és a Királyság Királya lett. Elsősorban ő az a szelíd, aki örökli a földet, olyan kiválasztott hűségesekkel együtt, akik égi életre támadnak fel, hogy társuralkodók lehessenek ebben a Királyságban (Zsoltárok 2:6–9). Idővel ez a kormányzat át fogja venni a földi ügyek feletti irányítást, hogy véghez vigye Isten eredeti szándékát, és a földet paradicsommá alakítsa. A szelídek megszámlálhatatlan milliói pedig abban az értelemben ’fogják örökölni a földet’, hogy hasznukra fordítják ennek a Királyságnak az uralmát, melynek élén Jézus Krisztus és a társuralkodói állnak (1Mózes 3:15; Dániel 2:44; Cselekedetek 2:32, 33; Jelenések 20:5, 6).

„Mint az égben, úgy a földön is”

Ez a kétfajta megmentés, mind az égi, mind a földi, János apostol látomásában szerepel. Királyokat látott égi trónokon, akiket Krisztus hűséges tanítványai közül választottak ki. A Biblia Krisztusnak ezekről a társairól további részletet feltárva azt írja, hogy „királyokként fognak uralkodni a föld felett” (Jelenések 5:9, 10). Figyeld meg Isten szándékának kettős megvalósulását: egy helyreállított föld egy égi Királyság vezetése alatt, mely Jézus Krisztusból és a társuralkodóiból áll. Mindezek az isteni elrendezések teszik lehetővé, hogy végleg helyreálljon a földi paradicsom Isten eredeti szándékával összhangban.

A mintaimában Jézus arra kérte a tanítványait, hogy imádkozzanak azért, hogy legyen meg Isten akarata „mint az égben, úgy a földön is” (Máté 6:9, 10). Vajon lenne értelmük ezeknek a szavaknak, ha a föld megsemmisülne, vagy pusztán jelképesen az égre utalna? Vagy lenne értelmük akkor, ha minden igazságos ember az égbe menne? Isten földre vontakozó akarata egyértelműen kiderül a Szentírásból, a teremtési beszámolótól kezdve a Jelenések könyvében található látomásokig. A föld azzá fog válni, aminek Isten eredetileg tervezte: paradicsommá. Ez az az akarat, melyet Isten megígért, hogy valóra fog válni. A földön élő hűségesek ennek az akaratnak a beteljesüléséért imádkoznak.

A földi örök élet az, ami a Teremtő — vagyis Isten, aki ’meg nem változik’ — eredeti szándékában szerepelt (Malakiás 3:6; János 17:3; Jakab 1:17). Ez a folyóirat, Az Őrtorony, már több mint egy évszázada világít rá Isten szándékának kettős megvalósulására. Ez lehetővé teszi, hogy megértsük a földi helyreállításról szóló ígéreteket, melyekről a Szentírásban olvashatunk. Arra buzdítunk, hogy vizsgálódj tovább ebben a témában azáltal, hogy beszélgetsz Jehova Tanúival, vagy kapcsolatba lépsz ennek a folyóiratnak a kiadóival.

[Lábjegyzet]

^ 5. bek. Noha sok bibliafordítás a héber érec szót „földnek” fordítja, olyan értelemben, mely egy konkrét területre vagy országrészre utal, nincs rá ok, hogy a Zsoltárok 37:11, 29-ben szereplő érec szó alatt csupán azt a földet értsük, melyet Izrael nemzete kapott. William Wilson a könyvében a következőképpen határozza meg az érec szó jelentését: „a föld a legteljesebb értelemben, a lakható és a lakhatatlan részeivel együtt; szűkítő értelmű szóval használva a föld felületének egy bizonyos részére vagy egy országra utal” (Old Testament Word Studies). Tehát a héber szó elsődleges jelentése a bolygónk, vagyis a föld. (Lásd Az Őrtorony 1986. november 1-jei számának a 32. oldalát.)

[Kép a 4. oldalon]

A Biblia világosan feltárja, hogy a föld paradicsommá fog válni

[Kép a 7. oldalon]

Vajon lenne értelme Jézus mintaimájának, ha a föld megsemmisülne?