„Legyetek vendégszeretők egymáshoz”

FŐBE, egy első századi keresztény nő bajban volt. A görögországi Kenkreából utazott Rómába, de hittársai közül egyet sem ismert abban a városban (Róma 16:1, 2). Azokban a napokban „a római világ kegyetlen és gonosz volt — mondja Edgar Goodspeed bibliafordító —, a fogadók pedig közismerten olyan helyek voltak, melyek nem valók egy jóravaló nőnek, főleg akkor, ha keresztényről van szó”. Akkor hol szálljon meg Főbe?

A bibliai időkben az emberek sokat utaztak. Jézus Krisztus és a tanítványai azért utaztak, hogy a jó hírt prédikálják Júdea- és Galilea-szerte. Nem sokkal ezután a keresztény misszionáriusok — mint Pál is — elvitték ezt az üzenetet a Földközi-tenger partvidékén különböző helyekre, beleértve Rómát is, a Római Birodalom fővárosát. Hol szálltak meg az első századi keresztények, amikor utaztak, akár zsidók lakta területen tartózkodtak, akár azon kívül? Milyen nehézségekbe ütköztek, amikor szállást kerestek? Mit tanulhatunk az első századi keresztényektől a vendégszeretet kimutatásában?

„Ma a te házadban kell maradnom”

A vendégszeretet fogalmát úgy határozhatjuk meg, mint valakinek az a tulajdonsága, hogy örömmel lát vendégeket, szívesen fogadja és ellátja őket. Ez már régóta jellemzi Jehova igaz imádóit. Például Ábrahám, Lót és Rebeka vendégszeretők voltak (1Mózes 18:1–8; 19:1–3; 24:17–20). Az idegenekkel való bánásmódját felidézve Jób patriarcha kijelentette: „Nem éjszakázott odakint jövevény; nyitva voltak ajtóim az út felé” (Jób 31:32).

Ahhoz, hogy az utazók vendégszeretetben részesüljenek izraelita társaiktól, gyakran elég volt leülniük a város főterén, és várniuk a meghívásra (Bírák 19:15–21). A vendéglátók általában megmosták vendégeik lábát, és étellel-itallal kínálták őket, valamint takarmányról gondoskodtak az állataik számára (1Mózes 18:4, 5; 19:2; 24:32, 33). Azok az utazók, akik nem akarták megterhelni vendéglátóikat, vittek magukkal elegendő kenyeret és bort maguknak, meg szalmát és takarmányt a szamaraiknak. Ők csupán szállást kértek éjszakára.

Bár a Biblia ritkán ír arról, hogyan talált szállást Jézus a prédikálóútjai során, neki és a tanítványainak aludniuk kellett valahol (Lukács 9:58). Amikor Jézus Jerikóba látogatott, egyszerűen ezt mondta Zákeusnak: „ma a te házadban kell maradnom.” Zákeus „örvendezéssel” fogadta vendégét (Lukács 19:5, 6). Betániában Jézus gyakran vendégeskedett a barátainál, Mártánál, Máriánál és Lázárnál (Lukács 10:38; János 11:1, 5, 18). Kapernaumban pedig — úgy  tűnik — Simon Péternél tartózkodott (Márk 1:21, 29–35).

Az, amit a szolgálatról mondott Jézus a tizenkét apostolának, sokat elárul arról, hogy milyen fogadtatást várhattak Izraelben: „Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetek erszényébe, se elemózsiás tarisznyát az útra, se két alsóruhát, se sarut, se botot; mert megérdemli a munkás az eledelét. Amely városba vagy faluba csak bementek, járjatok utána, ki méltó abban, és maradjatok ott, míg tovább nem mentek” (Máté 10:9–11). Tudta, hogy a helyes szívállapotú emberek befogadják majd a tanítványait, és élelmet, szállást adnak nekik, valamint más szükséges dolgokat.

Eljött azonban az idő, amikor az úton levő evangéliumhirdetőknek önmagukról kellett gondoskodniuk, és fedezniük a költségeiket. Jézus arra utalva, hogy az emberek a jövőben ellenségesek lesznek a követőivel, valamint hogy a prédikálómunka Izraelen kívülre is kiterjed, ezt mondta: „akinek van erszénye, vegye elő, hasonlóképpen az elemózsiás tarisznyát is” (Lukács 22:36). Utazni és szállást találni nélkülözhetetlen volt a jó hír terjesztéséhez.

„Kövessétek a vendégszeretet útját”

A viszonylagos béke és a kövezett utak hatalmas hálózata miatt, mely a Római Birodalom minden pontjára kiterjedt, az első században olyan társadalom jött létre, amelyben az emberek gyakran utaztak. * Mivel sok volt az utazó, nagy szükség volt szálláshelyekre. Ezt az igényt elégítették ki a fogadók, melyek egymástól egynapi járóföldre épültek a főbb utak mentén. Ám egy könyv kijelenti: „Az irodalomban kedvezőtlen képet jegyeztek fel ezekről a helyekről. A rendelkezésre álló irodalmi és régészeti források általánosságban arról tanúskodnak, hogy ezek a helyek roskadozó és piszkos épületek voltak, melyekben alig volt egy-két bútor. Az ágyakban nyüzsögtek a bogarak, az étel és ital silány minőségű volt, a tulajdonos és a személyzet megbízhatatlan. Hemzsegtek a gyanús alakok, erkölcsről pedig szinte nem is beszélhetünk” (The Book of Acts in Its Graeco-Roman Setting). Érthető, hogy egy erkölcsös utazó, amikor csak lehetett, elkerülte ezeket a fogadókat.

Nem meglepő hát, hogy a Szentírás ismételten arra inti a keresztényeket, hogy mutassák ki vendégszeretetüket mások iránt. Pál így ösztönözte a római keresztényeket: „Osztozzatok a szentekkel a szükségleteik szerint. Kövessétek a vendégszeretet útját” (Róma 12:13). A zsidókból lett keresztényeket pedig erre emlékeztette: „A vendégszeretetről ne feledkezzetek meg, mert ezáltal egyesek tudtukon kívül angyalokat láttak vendégül” (Héberek 13:2). Péter arra szólította fel hívőtársait, hogy ’legyenek vendégszeretők egymáshoz, morgolódás nélkül’ (1Péter 4:9).

Voltak azonban olyan helyzetek, melyekben a vendégszeretet nem lett volna helyénvaló. Arra vonatkozóan, „aki előretolakszik, és nem marad meg a Krisztus tanításában”, János apostol ezt mondta: „soha ne fogadjátok az otthonotokba, s ne is köszönjetek neki soha. Mert aki köszön neki, az részes annak gonosz cselekedeteiben” (2János 9–11). A bűneiket meg nem bánó bűnösökről ezt írta Pál: „ne keveredjetek többé egy társaságba senkivel, akit testvérnek neveznek, de parázna vagy kapzsi vagy bálványimádó vagy szidalmazó vagy részeges vagy zsaroló. Az ilyennel még csak együtt se egyetek” (1Korintusz 5:11).

Csalók és mások minden bizonnyal megpróbálták kihasználni az igaz keresztények kedvességét. A keresztény hitről szóló egyik i. sz. második századi, nem bibliai mű, mely Didakhé (A tizenkét apostol tanítása) néven ismert, azt javasolja, hogy a vándor prédikáló egy napig maradjon, vagy „ha esetleg szükséges, maradjon még egy napot”. Ezután, amikor útnak indul, „ne vigyen magával mást, csak kenyeret . . . Ha pénzt kérne, hamis próféta.” Az írás így folytatódik: „Ha mestersége van, és le akar telepedni nálatok, dolgozzék és egyék.  Ha nincs mestersége, gondoskodjatok róla belátásotok szerint, hogy ne éljen köztetek keresztény tétlenül. Ha azonban nem akarna így cselekedni, Krisztus-kufár. Az ilyenektől óvakodjatok!”

Pál apostol ügyelt arra, hogy ne tegyen rendkívüli terhet szállásadóira, mialatt hosszan időzött egy-egy városban. Sátorkészítőként dolgozott, és így tartotta fenn magát (Cselekedetek 18:1–3; 2Tesszalonika 3:7–12). A korai keresztények, hogy segítsenek a közöttük tartózkodó, dicséretre méltó utazóknak, feltehetőleg ajánlóleveleket használtak, mint amilyet Pál is küldött Főbéről. Ezt írta: „Ajánlom nektek testvérnőnket, Főbét . . . , hogy fogadjátok őt szívesen az Úrban . . . , és hogy segítsétek mindenben, amiben szüksége lehet rátok” (Róma 16:1, 2).

A vendégszeretetből fakadó áldások

Az első századi keresztény misszionáriusok bíztak abban, hogy Jehova majd gondoskodik minden szükségletükről. De vajon számíthattak a hívőtársaik vendégszeretetére? Lídia megnyitotta házát Pál és mások előtt. Az apostol Korintuszban Akvilánál és Priszcillánál tartózkodott. Egy börtönőr Filippiben asztalt terített Pálnak és Silásnak. Tesszalonikában Jáson, Cezáreában Fülöp, a Cezáreából Jeruzsálembe vezető úton pedig Mnáson fogadta Pált vendégszeretettel. Amikor Pál Róma felé utazott, a Puteoliban élő testvérek látták vendégül. Milyen jutalommal járó alkalmak lehettek ezek szellemileg azoknak, akik vendégül látták őt! (Cselekedetek 16:33, 34; 17:7; 18:1–3; 21:8, 16; 28:13, 14).

Frederick F. Bruce tudós megjegyezte: „Ezeket a barátokat és munkatársakat, házigazdákat és háziasszonyokat nem más motiválta az ilyen mértékű segítségnyújtásban, mint az, hogy szerették Pált, és szerették az Urat, akit Pál szolgált. Tudták, hogy ha Pált szolgálják, akkor az Urat is szolgálják.” Ez kiváló indíték arra, hogy vendégszeretők legyünk.

Még mindig szükség van arra, hogy vendégszeretetet mutassunk. Jehova Tanúi több ezer utazó képviselője élvezi hívőtársai vendégszeretetét. Némelyik Királyság-hirdető a saját költségén utazik el olyan helyekre, melyeket még alig értek el a jó hírrel. Csodálatos áldások fakadnak abból, ha megnyitjuk az otthonunkat az ilyenek előtt, még ha szerények is a körülményeink. Az őszinte szívből jövő vendégszeretet, mely talán nem áll másból, mint egy tál ételből, kiváló lehetőségeket teremt arra, hogy „kölcsönösen bátorítsuk egymást”, és kimutassuk a testvéreink és Istenünk iránti szeretetünket (Róma 1:11, 12). Az ilyen alkalmak különösen áldásosak a házigazdáknak, mivel „nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Cselekedetek 20:35).

[Lábjegyzet]

[Kép a 23. oldalon]

A keresztények ’követik a vendégszeretet útját’