János 11:1–57

11  Volt egy Lázár nevű ember, aki beteg volt. Betániából,+ Máriának és a testvérének, Mártának a falujából származott.+  Ez az a Mária volt, aki illatos olajat öntött az Úrra, és a hajával szárazra törölte a lábát.+ Az ő testvére, Lázár volt beteg.  Lázár lánytestvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, akit szeretsz, beteg.”+  De Jézus ennek hallatán így szólt: „Ez a betegség nem azért van, hogy halál legyen a vége, hanem az Isten dicsőségére van,+ hogy az Isten Fia megdicsőüljön általa.”  Jézus pedig szerette Mártát, valamint Márta lánytestvérét és Lázárt.  Amikor azonban meghallotta, hogy Lázár beteg, mégis ott maradt még két napig, ahol volt.  Majd ezt mondta a tanítványoknak: „Menjünk ismét Júdeába.”  A tanítványok ezt kérdezték tőle: „Rabbi,+ most akartak megkövezni a júdeaiak,+ és megint odamész?”  Jézus így válaszolt: „Nem 12 órán át tart a nappal?+ Ha valaki nappal jár, nem botlik meg semmiben, mert látja ennek a világnak a világosságát. 10  De ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs meg benne a világosság.” 11  Miután ezeket elmondta, hozzátette: „Lázár, a barátunk elaludt,+ de odamegyek, hogy felébresszem.” 12  A tanítványok erre ezt mondták neki: „Uram, ha alszik, rendbe fog jönni*.” 13  Csakhogy Jézus Lázár haláláról beszélt. Ők azonban azt hitték, arról beszél, hogy alszik. 14  Ekkor Jézus nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt,+ 15  és én örülök, hogy nem voltam ott, mert így erősödni fog a hitetek. De menjünk el hozzá.” 16  Ezért Tamás, akit Ikernek hívtak, ezt mondta a többi tanítványnak: „Menjünk el mi is, hogy vele együtt haljunk meg!”+ 17  Amikor Jézus megérkezett, megtudta, hogy Lázár már négy napja a sírban van. 18  Betánia pedig közel volt Jeruzsálemhez, mintegy három kilométerre. 19  A zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket a testvérük miatt. 20  Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje ment, Mária+ azonban otthon maradt. 21  Márta ezt mondta Jézusnak: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. 22  De még most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked.” 23  Jézus ezt mondta neki: „Feltámad a testvéred.” 24  Márta így szólt hozzá: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor+ az utolsó napon.” 25  Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet.+ Aki hisz bennem, még ha meghal is, életre fog kelni, 26  és mindaz, aki él és hisz bennem, nem fog meghalni soha.+ Hiszel ebben?” 27  Ő ezt mondta neki: „Igen, Uram. Hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, az, aki eljön a világba.” 28  Miután ezt mondta, Márta elment, félrehívta a testvérét, Máriát, és ezt mondta neki: „Itt a tanító+, és hív téged.” 29  Ennek hallatára Mária gyorsan felkelt, és már ment is Jézushoz. 30  Jézus még nem ment be a faluba, hanem még ott volt, ahol Márta találkozott vele. 31  Amikor a zsidók – akik együtt voltak Máriával a házban, és vigasztalták őt – látták, hogy gyorsan felkel és kimegy, utánamentek, mert azt hitték, hogy a sírhoz+ megy, hogy ott sírjon. 32  Ahogy Mária oda ért, ahol Jézus volt, és meglátta őt, leborult a lábához, és ezt mondta neki: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” 33  Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és hogy a zsidók is sírnak, akik vele jöttek, sóhajtott magában, és zaklatott lett. 34  Így szólt: „Hová tettétek?” Ezt mondták neki: „Uram, gyere és nézd meg!” 35  Jézus könnyekre fakadt.+ 36  Erre a zsidók elkezdték mondogatni: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” 37  Némelyikük azonban ezt mondta: „Ha a vak szemét meggyógyította,+ nem tudta volna megakadályozni, hogy ez meghaljon?” 38  Ezután Jézus ismét sóhajtott magában, és a sírhoz ment. Ez valójában egy barlang volt, és egy kő volt nekitámasztva. 39  Így szólt Jézus: „Vegyétek el a követ!” Márta, a halottnak a testvére ezt mondta neki: „Uram, most már biztosan szaga van, hiszen ez már a negyedik nap.” 40  Jézus így válaszolt neki: „Nem mondtam neked, hogy ha hiszel, látni fogod az Isten dicsőségét?”+ 41  Elvették hát a követ. Jézus pedig felnézett az égre,+ és ezt mondta: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál! 42  Igaz, tudom, hogy mindig meghallgatsz. Ezt csak az itt álló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.”+ 43  És miután elmondta ezeket, hangosan ezt kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!”+ 44  A halott férfi ekkor kijött, a lába és a keze pólyákkal volt bekötve, az arca pedig egy kendővel volt körültekerve. Jézus ezt mondta: „Vegyétek le róla a pólyákat, hadd menjen!” 45  Ezért azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához, sokan hittek Jézusban, amikor látták, mit tett.+ 46  Néhányan azonban elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, mit tett Jézus. 47  A magas rangú papok és a farizeusok ezért összehívták a szanhedrint, és ezt kérdezték: „Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz.+ 48  Ha nem teszünk ellene semmit, mindenki hinni fog benne, a rómaiak pedig eljönnek, és elveszik tőlünk a helyünk meg a nemzetünk feletti hatalmat.” 49  Egyikük azonban, Kajafás,+ aki a főpap volt abban az évben, ezt mondta nekik: „Ti semmit sem tudtok, 50  és nem gondoltok bele, hogy a hasznotokra van, ha egy ember hal meg a népért, és nem az egész nemzet pusztul el.”+ 51  Ezt azonban nem saját magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az évben, arról prófétált, hogy Jézusnak meg kell halnia a nemzetért, 52  és nemcsak a nemzetért, hanem azért is, hogy az Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.+ 53  Attól a naptól kezdve összeesküvést szőttek, hogy megöljék őt.+ 54  Jézus ezért nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók közt, hanem elment a pusztához közeli vidékre,+ egy Efraim nevű városba,+ és ott maradt a tanítványokkal. 55  Közel volt pedig a zsidók pászkája+, és sokan mentek fel vidékről Jeruzsálembe a pászka előtt, hogy szertartásilag megtisztuljanak. 56  Keresték Jézust, és ahogy a templomban álldogáltak, ezt mondták egymásnak: „Mi a véleményetek? Lehet, hogy el sem jön az ünnepre?” 57  A magas rangú papok és a farizeusok ugyanis parancsot adtak ki, hogy ha valaki megtudja, hol van Jézus, jelentse, hogy elfoghassák*.

Lábjegyzetek

Vagy: „meg fog menekülni”.
Vagy: „letartóztathassák”.

Jegyzetek

Lázár: Valószínűleg a héber Eleázár név görög megfelelője, és azt jelenti, hogy ’Isten segített’.

Betániába: Az Olajfák hegyének keleti-délkeleti lejtőjén fekvő falu, mely kb. 3 km-re található Jeruzsálemtől (Jn 11:18, lábj.). Itt lakott Márta, Mária és Lázár, és a jelek szerint náluk volt Jézus bázisa a júdeai szolgálata során (Jn 11:1). Ma egy kis falu található ezen a területen, melynek az arab neve azt jelenti, hogy ’Lázár helye’.

júdeaiak: Vagy: „zsidók”. Bár a görög szót itt úgy is helyénvaló fordítani, hogy „zsidók” (mint például a Jn 10:31, 33-ban), de Jézus közvetlenül előtte ezt mondta a tanítványainak: „Menjünk ismét Júdeába.” Tehát a „júdeaiak” szó használata ebben a versben jól mutatja, hogy a júdeai zsidók akarták megkövezni Jézust (Jn 11:7).

nem halt meg, csak alszik: A Biblia gyakran hasonlítja a halált az alváshoz (Zs 13:3; Jn 11:11–14; Cs 7:60; 1Ko 7:39; 15:51; 1Te 4:13). Jézus arra készült, hogy visszaadja a kislány életét, és talán azért fogalmazott így, mert utána bemutatta, hogy ahogyan fel lehet ébreszteni valakit a mély álomból, úgy a halálból is lehetséges visszahozni. Jézus a kislány feltámasztásához az Atyjától kapta a hatalmat, „aki életre kelti a halottakat, és úgy hívja a nem létezőket, mintha léteznének” (Ró 4:17).

meghalt: Szó szerint: „(halál)alvásba merült”. A Szentírásban az „alszik” és az „elalszik” kifejezések utalhatnak a fizikai alvásra is (Mt 28:13; Lk 22:45; Jn 11:12; Cs 12:6), és a halálalvásra is (Jn 11:11; Cs 7:60; 13:36; 1Ko 7:39; 15:6, 51; 2Pt 3:4). Amikor ezek a kifejezések olyan részekben fordulnak elő, melyek a halállal kapcsolatosak, a bibliafordítók gyakran a „halálalvásba merül” vagy egyszerűen a „meghal” kifejezéssel élnek, hogy elkerüljék a félreérthetőséget. A Szentírás jelképes értelemben azokra használja az „elalszik” kifejezést, akik amiatt haltak meg, mert Ádámtól bűnt és halált örököltek. (Lásd a Mr 5:39-hez és a Jn 11:11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

elaludt: A Biblia gyakran hasonlítja a halált az alváshoz (Zs 13:3; Mr 5:39; Cs 7:60, lábj.; 1Ko 7:39, lábj.; 15:51; 1Te 4:13, lábj.). Jézus arra készült, hogy visszaadja Lázár életét, és talán azért fogalmazott így, hogy rámutasson, hogy ahogyan fel lehet ébreszteni valakit a mély álomból, úgy a halálból is lehetséges visszahozni. Jézus Lázár feltámasztásához az Atyjától kapta a hatalmat, „aki életre kelti a halottakat, és úgy hívja a nem létezőket, mintha léteznének” (Ró 4:17; lásd a Mr 5:39-hez és a Cs 7:60-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket).

Tamás: Ez a görög név arámi eredetű, és a jelentése: ’iker’. Tamás apostolnak egy másik görög neve is volt, Diʹdü·mosz (néhány magyar fordításban Didimusz), melynek szintén az a jelentése, hogy Iker.

már négy napja a sírban van: Amikor Lázár súlyosan megbetegedett, a lánytestvérei megüzenték ezt Jézusnak (Jn 11:1–3). Jézus úgy kétnapi járóföldre volt Betániától, és Lázár akkortájt halhatott meg, amikor Jézus megkapta a hírt (Jn 10:40). Jézus „ott maradt még két napig, ahol volt”, és csak utána indult el Betániába (Jn 11:6, 7). Mivel két napot várt, és még két napot utazott, négy nappal Lázár halála után érkezett a sírhoz. Korábban már volt két alkalom, amikor Jézus feltámasztott valakit: az egyik személyt rögtön a halála után támasztotta fel, a másikat pedig nem sokkal a halál bekövetkezte után, de minden bizonnyal még aznap (Lk 7:11–17; 8:49–55; vesd össze: Mt 11:5). De még nem támasztott fel senkit, aki már négy napja halott volt, és a teste már oszlásnak indult (Jn 11:39). A zsidóknak volt egy olyan téves nézetük, miszerint a lélek a halott testnél marad három napig, és azután hagyja el azt. Még azok is, akik ebben hittek, meggyőződhettek arról, hogy Jézus egy különleges csodát hajtott végre Lázár esetében (Jn 12:9, 10, 17).

sírban: Vagy: „emléksírban”. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)

mintegy három kilométerre: Szó szerint: „mintegy 15 stadionnyira”. A görög sztaʹdi·on szó egy hosszmérték, és 185 m-nek, a római mérföld egynyolcadának felel meg. (Lásd a Szójegyzékben a „Mérföld” címszót, illetve a B14-es függ.-et.)

támasszam fel őket az utolsó napon: Jézus négyszer mondja el, hogy feltámaszt embereket az utolsó napon (Jn 6:40, 44, 54). A Jn 11:24-ben Márta is utal arra, hogy lesz feltámadás „az utolsó napon”. (Vesd össze: Dá 12:13; lásd a Jn 11:24-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) A Jn 12:48-ban az utolsó nap az ítélkezés idejével van összekapcsolva, amely nyilvánvalóan megegyezik Krisztus ezeréves uralmával, amikor is megítéli az emberiséget, beleértve a feltámadottakat is (Jel 20:4–6).

Tudom, hogy feltámad: Márta azt hitte, hogy Jézus a jövőbeli feltámadásról beszél, melyre az utolsó napon kerül sor. (Lásd a Jn 6:39-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Figyelemre méltó, hogy hitt ebben a tanításban. Akkoriban voltak olyan vallási vezetők, az úgynevezett szadduceusok, akik tagadták a feltámadást, holott az ihletett Írások egyértelműen tanítják (Dá 12:13; Mr 12:18). A farizeusok pedig a lélek halhatatlanságában hittek. Márta azonban tudta, hogy Jézus a feltámadás reménységét tanítja, sőt, már támasztott is fel embereket, jóllehet azok nem voltak olyan régóta halottak, mint Lázár.

hatalma van életet adni: Szó szerint: „benne van az élet”. Vagy: „benne van az élet ajándéka”. Ez a kifejezés arra utal, hogy Jézus olyan hatalmat kapott az Atyjától, mint amilyen eredetileg csak Jehovának volt. Ez a hatalom kétségkívül magában foglalja, hogy lehetővé tudja tenni az embereknek, hogy elfogadhatóak legyenek Isten szemében, és így örök életet nyerjenek. Továbbá arra is hatalmat kapott, hogy életet adjon a halottaknak, vagyis feltámassza őket. Körülbelül egy évvel ez után a kijelentése után Jézus hasonló kifejezést használt a követőivel kapcsolatban, amikor arra utalt, hogy örök életet kaphatnak. (Hogy mit jelent ez a kifejezés Jézus követőivel kapcsolatban, lásd a Jn 6:53-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Én vagyok a feltámadás és az élet: Jézus halála és feltámadása megnyitotta az utat a halottak előtt, hogy életre kelhessenek. Miután Jézus feltámadt, Jehova nemcsak a halottak feltámasztására adott neki hatalmat, hanem arra is, hogy örök életet adjon. (Lásd a Jn 5:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) A Jel 1:18 szerint Jézus azt mondja magáról, hogy ő „az élő”, és hogy nála vannak „a halál és a sír kulcsai”. Jézus tehát az élők és a halottak reménysége. Megígérte, hogy megnyitja a sírokat, és életet ad a halottaknak, vagy az égben, ahol vele együtt uralkodnak majd, vagy az új földön, amely felett az égi kormányzata fog uralkodni (Jn 5:28, 29).

nem fog meghalni soha: Amikor Jézus arról beszélt, hogy valaki nem fog meghalni, vagyis örökké fog élni, nyilván nem azt értette alatta, hogy a hallgatóinak nem kell meghalniuk. Azt emelte ki, hogy ha valaki hisz benne, annak örök élete lehet. Ezt támasztja alá az is, amit korábban mondott, és ami a János 6. fejezetében van feljegyezve, ahol a hitet összekapcsolta az örök élettel (Jn 6:39–44, 54).

sírhoz: Vagy: „emléksírhoz”. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)

könnyekre fakadt: Az itt használt szó (da·krüʹó) a ’könny’ jelentésű görög főnév igei formája. Ez a főnév többek között ezeken a helyeken fordul elő: Lk 7:38; Cs 20:19, 31; Héb 5:7; Jel 7:17; 21:4. A hangsúly inkább a könnyeken van, semmint a hangos síráson. A Keresztény görög iratokban csak itt szerepel ez a görög ige, és eltér attól, amely a Jn 11:33-ban található, és azt fejezi ki, hogy Mária és a zsidók sírtak (lásd a magyarázó jegyzetet). Jézus tudta, hogy fel fogja támasztani Lázárt, de nagyon elszomorította, hogy a drága barátai le vannak sújtva. Az irántuk érzett mélységes szeretete és könyörülete miatt könnyekre fakadt előttük. Ebből a történetből jól látszik, hogy Jézus együttérez azokkal, akiknek Ádám bűne miatt meghal egy szeretett hozzátartozójuk.

sír: Vagy: „zokog”. Az itt szereplő görög szó gyakran arra utal, hogy valaki hangosan sír. Ugyanez az ige szerepel Jézusra vonatkozóan abban a versben is, mely arról ír, hogy megjövendölte Jeruzsálem pusztulását (Lk 19:41).

sóhajtott. . . és zaklatott lett: Ennek a két szónak az együttes használata az eredeti nyelven jól érzékelteti Jézus erőteljes érzéseit. A „sóhajt” szóval fordított görög ige (em·bri·maʹo·mai) általában erős érzelmekre utal, de itt azt jelenti, hogy Jézus annyira megrendült, hogy felsóhajtott. A „zaklatott lesz” kifejezés görög megfelelője (ta·raszʹszó) szó szerint nyugtalanságra utal. Egy tudós úgy véli, hogy ebben a szövegkörnyezetben ezt jelenti: ’belső gyötrelmet okoz’; ’nagy fájdalommal vagy szomorúsággal tölt el’. A Jn 13:21 ugyanezzel az igével írja le, hogy mit érzett Jézus, amikor arra gondolt, hogy Júdás el fogja árulni. (Lásd a Jn 11:35-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

magában: Szó szerint: „szellemében”. A görög pneuʹma szó itt nyilvánvalóan ebben az értelemben szerepel: egy személy jelképes szívéből fakadó ösztönző erő, mely arra indítja, hogy egy bizonyos módon tegyen vagy mondjon valamit. (Lásd a Szójegyzékben a „Szellem” címszót.)

sír: Vagy: „zokog”. Az itt szereplő görög szó gyakran arra utal, hogy valaki hangosan sír. Ugyanez az ige szerepel Jézusra vonatkozóan abban a versben is, mely arról ír, hogy megjövendölte Jeruzsálem pusztulását (Lk 19:41).

könnyekre fakadt: Az itt használt szó (da·krüʹó) a ’könny’ jelentésű görög főnév igei formája. Ez a főnév többek között ezeken a helyeken fordul elő: Lk 7:38; Cs 20:19, 31; Héb 5:7; Jel 7:17; 21:4. A hangsúly inkább a könnyeken van, semmint a hangos síráson. A Keresztény görög iratokban csak itt szerepel ez a görög ige, és eltér attól, amely a Jn 11:33-ban található, és azt fejezi ki, hogy Mária és a zsidók sírtak (lásd a magyarázó jegyzetet). Jézus tudta, hogy fel fogja támasztani Lázárt, de nagyon elszomorította, hogy a drága barátai le vannak sújtva. Az irántuk érzett mélységes szeretete és könyörülete miatt könnyekre fakadt előttük. Ebből a történetből jól látszik, hogy Jézus együttérez azokkal, akiknek Ádám bűne miatt meghal egy szeretett hozzátartozójuk.

sírhoz: Vagy: „emléksírhoz”. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)

most már biztosan szaga van: Márta megjegyzése azt mutatja, hogy a zsidóknál nem volt szokás az aprólékos balzsamozási eljárás, hogy hosszú időre konzerválják a holttestet. Márta bizonyára nem feltételezte volna azt, hogy a testnek már szaga van, ha be lett volna balzsamozva. Lázárnak „a lába és a keze pólyákkal volt bekötve, az arca pedig egy kendővel volt körültekerve”, de kétségkívül nem azért, hogy megóvják attól, hogy oszlásnak induljon (Jn 11:44).

ez már a negyedik nap: Szó szerint: „ez a negyedik”. A görög szó egyszerűen egy sorszámnév, és a „nap”-ot a szövegkörnyezet alapján bele lehet érteni a szövegbe. Minden bizonnyal három teljes nap telt el, illetve a negyedik nap egy része.

Lázár: Valószínűleg a héber Eleázár név görög megfelelője, és azt jelenti, hogy ’Isten segített’.

az arca pedig egy kendővel volt körültekerve: A zsidóknál szokás volt, hogy a holttestet fűszerekkel együtt tiszta lenvászonba kötözték, és így készítették elő a temetésre. Ez azonban nem ugyanaz volt, mint az egyiptomi balzsamozás (1Mó 50:3; Mt 27:59; Mr 16:1; Jn 19:39, 40). Amikor Lázár feltámadt, úgy jött ki a sírból, hogy rajta volt még a kendő, amellyel körültekerték az arcát a temetésekor. Az itt „kendő”-nek fordított görög szu·daʹri·on szó egy kis darab anyagra utal, például egy törülközőre vagy arckendőre. Ugyanez a görög főnév szerepel a Jn 20:7-ben, mely arról ír, hogy Jézus fején egy vászon volt.

a helyünk: Vagyis az imádati helyünk vagy szent helyünk. Valószínűleg a jeruzsálemi templom. (Vesd össze: Cs 6:13, 14.)

főpap: Amikor Izrael önálló nemzet volt, a főpap az élete végéig betöltötte ezt a tisztséget (4Mó 35:25). Ám amikor Izrael Róma fennhatósága alá került, a Róma által kinevezett uralkodók jelölték ki és távolították el a tisztségéből a főpapot. (Lásd a Szójegyzékben a „Főpap” címszót.) Kajafás, akit a rómaiak neveztek ki, ügyes diplomata volt, és tovább töltötte be a főpapi tisztséget, mint abban az időben bárki az elődei közül. Kb. i. sz. 18-ban lett kinevezve, és kb. i. sz. 36-ig maradt főpap. Amikor János azt írta, hogy Kajafás volt a főpap abban az évben, azaz i. sz. 33-ban, nyilván arra gondolt, hogy Kajafás volt a főpap abban a jelentőségteljes évben is, amikor Jézust kivégezték. (Azzal kapcsolatban, hogy hol lehetett Kajafás háza, lásd a B12-es függ.-et.)

Efraim: Ezt a várost általában azzal az Efrajinnal azonosítják, melyet Abija, Júda királya Jeroboámtól, Izrael királyától foglalt el (2Kr 13:19). Úgy tartják, hogy ez a város az et-Taijiba nevű falu helyén feküdt, kb. 6 km-re keletre-északkeletre Bételtől és 3 km-re keletre-délkeletre Baál-Hácor feltételezett helyétől (2Sá 13:23). A pusztához közel volt, és Jerikó kietlen síkságára, illetve délkeleti irányban a Holt-tengerre nézett. Josephus zsidó történetíró szerint a római tábornok, Vespasianus elfoglalta Efraimot, amikor Jeruzsálem ellen vonult (A zsidó háború. IV. könyv, IX. fej., 9. bek.).

pászkája: Jézus i. sz. 29 őszén keresztelkedett meg, és ekkor kezdte el a szolgálatát, vagyis az a pászka, melyre itt utalás történik Jézus szolgálatának a kezdetén, az i. sz. 30 tavaszán megünnepelt pászka lehetett. (Lásd a Lk 3:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet és az A7-es függ.-et.) A négy evangélium összevetéséből kiderül, hogy Jézus földi szolgálata alatt négy pászkát tartottak meg, ami arra enged következtetni, hogy a szolgálata három és fél évig tartott. Máté, Márk és Lukács evangéliuma (melyeket gyakran szinoptikus evangéliumoknak hívnak) csak az utolsó pászkát említik meg, amikor Jézus meghalt. János beszámolója konkrétan ír három pászkáról (Jn 2:13; 6:4; 11:55), a negyedikre pedig valószínűleg a Jn 5:1-ben utal azzal a kifejezéssel, hogy „ünnepük volt a zsidóknak”. Ez a példa jól mutatja, hogy ha összevetjük a négy evangéliumot, akkor teljesebb képet kapunk Jézus életéről. (Lásd a Jn 5:1; 6:4; 11:55-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

ünnepük volt a zsidóknak: Bár János nem mondja ki pontosan, hogy melyik ünnepről van szó, észszerű arra következtetni, hogy i. sz. 31 pászkájára utal ez a kifejezés. János beszámolója többnyire időrendi sorrendben írja le az eseményeket. A szövegkörnyezet alapján erre az ünnepre röviddel azután került sor, hogy Jézus azt mondta, hogy „még négy hónap van az aratásig” (Jn 4:35). Az aratási időszak, különösen az árpaaratás, a pászka környékén kezdődött (niszán 14.). Ez alapján úgy tűnik, hogy Jézusnak ez a kijelentése kb. négy hónappal a pászka előtt hangzott el, vagyis feltehetően kiszlév hónapban (november/december). Bár két másik ünnepet, a felavatás ünnepét és a púrimot kiszlév és niszán hónap között tartották, ám ezekre az ünnepekre az izraelitáknak nem kellett felmenniük Jeruzsálembe. Ezért ebben a szövegkörnyezetben a zsidók ünnepe minden bizonnyal a pászka lehetett, melyre Jézusnak fel kellett mennie Jeruzsálembe Isten Izraelnek adott törvényével összhangban (5Mó 16:16). Az igaz, hogy János csak néhány eseményről ír a következő pászka megemlítése előtt (Jn 6:4), de az A7-es függ.-ben levő táblázat azt mutatja, hogy János csak röviden beszél Jézus korai szolgálatáról, és nem tesz említést sok olyan eseményről, melyről a másik három evangéliumíró már igen. Az, hogy a másik három evangélium Jézusnak olyan sok tettéről beszámol, még jobban alátámasztja, hogy a Jn 2:13-ban és a Jn 6:4-ben feljegyzett események között kellett lennie egy évenkénti pászkának. (Lásd az A7-es függ.-et és a Jn 2:13-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

pászka: Nyilvánvalóan i. sz. 32 pászkájára utal, a harmadik pászkára, melyre Jézus földi szolgálata alatt került sor. (Lásd a Jn 2:13; 5:1; 11:55-höz tartozó magyarázó jegyzeteket, valamint az A7-es függ.-et.)

pászkája: Vagyis i. sz. 33 pászkája. Feltehetően ez a János evangéliumában említett negyedik pászka. (Lásd a Jn 2:13; 5:1; 6:4-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Multimédia

Jézus feltámasztja Lázárt
Jézus feltámasztja Lázárt

Jézus ezt parancsolja a halott férfinak: „Lázár, jöjj ki!” (Jn 11:43). Lázár azonnal magához tér. Noha pólyákkal van körültekerve, feláll és járni kezd. A testvérei, Márta és Mária, alig hisznek a szemüknek. A csoda láttán sokan elkezdenek hinni Jézusban. A történet nemcsak Jézus önzetlen szeretetét emeli ki, hanem azokra a csodákra is előremutat, amelyekre az új világban fog sor kerülni sokkal nagyobb méretekben (Jn 5:28). A Lázár feltámadásáról szóló beszámoló csak János evangéliumában szerepel.

Szanhedrin
Szanhedrin

A Nagy Szanhedrinnek nevezett legfelsőbb bíróság 71 tagú volt, és Jeruzsálemben ülésezett. (Lásd a Szójegyzékben a „Szanhedrin” címszót.) A Misna szerint a szanhedrin tagjai félkörben ültek három sorban, és két írnok is jelen volt, akik feljegyezték a bíróság döntését. A képen látható építészeti jellegzetességek némelyike egy Jeruzsálemben feltárt épület alapján készült. Egyesek szerint ez az épület volt az I. századi tanácsterem. (Lásd a B12-es függ.-ben a „Jeruzsálem és környéke” térképet.)

1. Főpap

2. A szanhedrin tagjai

3. Vádlott

4. Írnokok