Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„A megfelelő időben mondott szó, ó, mily jó!”

„A megfelelő időben mondott szó, ó, mily jó!”

„A megfelelő időben mondott szó, ó, mily jó!”

KIM, aki Jehova Tanúi egynapos kongresszusán vett részt, nagyon igyekezett figyelni és jegyzetelni, miközben megpróbálta elérni, hogy két és fél éves kislánya csendben üljön. A program végén egy testvérnő, aki ugyanabban a sorban ült, odament Kimhez, és őszintén megdicsérte őt és a férjét, amiért olyan szépen foglalkoztak a kislányukkal a program alatt. Ez annyira jólesett Kimnek, hogy még most, évekkel később is ezt mondja: „Amikor nagyon fáradt vagyok az összejöveteleken, arra gondolok, amit ez a testvérnő mondott. Kedves szavai még most is arra ösztönöznek, hogy folytassam a lányunk nevelését.” A jókor mondott szavak bizony lelket önthetnek az emberbe. „A megfelelő időben mondott szó, ó, mily jó!” — írja a Biblia (Példabeszédek 15:23).

Néhányunknak azonban talán nehezére esik, hogy megdicsérjen másokat. Van, hogy a saját hiányosságaink miatt érezzük így. „Olyan, mintha ingoványos talajon állnék — mondja egy keresztény. — Amikor másokat dicsérek, mintha magam fölé emelném őket, miközben én egyre lejjebb süllyedek.” Annak is nehéz lehet megdicsérnie másokat, aki félénk, önbizalomhiánnyal küzd, vagy tart tőle, hogy félreértik. És ha valaki gyermekkorában kevés elismerést kapott, vagy semmilyet sem, akkor nehezen veszi rá magát, hogy másokat dicsérjen.

De mivel tudjuk, hogy a dicséret jó hatással lehet arra is, aki mondja, és arra is, akinek mondják, dolgozni fogunk rajta, hogy a megfelelő időben dicsérjünk másokat (Példabeszédek 3:27). Mit eredményez ez? Lássuk!

A dicséret üdvös hatásai

A helyénvaló dicséret növelheti az önbizalmát annak, akit dicsérnek. „Amikor megdicsérnek, úgy érzem, hogy bíznak és hisznek bennem” — mondja egy keresztény feleség, Elaine. Igen, ha megdicsérnek valakit, akinek kevés az önbizalma, abból bátorságot meríthet az akadályok leküzdéséhez, és ez örömre ad okot neki. A fiataloknak különösen jót tesz a megérdemelt dicséret. Egy tizenéves lány, aki elismeri, hogy romboló gondolatai miatt el van keseredve, így nyilatkozik: „Mindig azon vagyok, hogy Jehova kedvében járjak, de néha úgy érzem, bármit teszek is, az nem elég. Ha valaki megdicsér, az simogatja a lelkemet.” Valóban igaz a bibliai példabeszéd, hogy „mint aranyalmadíszek ezüstvéseteken, olyan a megfelelő időben mondott szó” (Példabeszédek 25:11).

A dicséret ösztönző erejű és buzdító. Egy teljes idejű szolga kijelenti: „A dicséret arra buzdít, hogy szorgalmasabban végezzem a munkámat, és javítsak a szolgálatom minőségén.” Egy kétgyermekes anya megfigyelte, hogy amikor a gyermekei elismerést kapnak a gyülekezet tagjaitól a hozzászólásaikért, megjön a kedvük, hogy többször jelentkezzenek. Igen, a dicséret arra indíthatja a fiatalokat, hogy fejlődjenek mint keresztények. Igazából mindannyian igényeljük, hogy mások biztosítsanak a nagyrabecsülésükről és az értékelésükről. Stresszes világunkban időnként elfáradunk, és lesújtva érezzük magunkat. Egy keresztény vén így fogalmaz: „Néha, amikor mélyponton vagyok, a dicséret olyan, mintha választ kapnék az imáimra.” Elaine ezt mondja: „Úgy érzem időnként, hogy Jehova mások szavai által fejezi ki a helyeslését.”

A dicséret az összetartozás érzését keltheti az emberekben. Az őszinte dicséret figyelmességre vall, és barátságos légkört teremt, melyet áthat a bizalom és a nagyrabecsülés. Arról tanúskodik, hogy őszintén szeretjük és értékeljük keresztény hittársainkat. Egy anyuka, akit Josie-nak hívnak, elmondja: „Régen vallásilag megosztott családban kellett kiállnom az igazságért. Amikor szellemileg érett testvérek elismerésüket fejezték ki, megszilárdult bennem az eltökéltség, hogy nem adom fel.” Nem kétséges, hogy „egymáshoz tartozó tagok vagyunk” (Efézus 4:25).

Ha törekszünk rá, hogy megdicsérjünk másokat, akkor könnyebben észrevesszük bennük a jót. Nem a gyengeségeikre figyelünk, hanem az erős oldalaikra. David, aki keresztény vén, ezt mondja: „Ha hálásak vagyunk azért, amit mások tesznek, önkéntelenül is gyakrabban megdicsérjük őket.” Gondoljunk arra, hogy milyen sok jót mond Jehova és a Fia a tökéletlen emberekről, s ez arra fog indítani, hogy mi se fukarkodjunk a dicsérettel (Máté 25:21–23; 1Korintusz 4:5).

Akik rászolgálnak a dicséretre

Jehova Isten a Teremtő lévén mindenki másnál jobban rászolgál a dicséretre (Jelenések 4:11). Jóllehet neki nincs szüksége rá, hogy erősítsük az önbizalmát, vagy bármire ösztönözzük, de amikor dicsérjük őt fenséges voltáért és szerető-kedvességéért, ő közeledik hozzánk, és személyes kapcsolatot alakítunk ki vele. Isten dicsérete ezenkívül hozzásegít, hogy egészségesen, szerényen gondolkodjunk az eredményeinkről, és Jehovának tulajdonítsuk a sikereinket (Jeremiás 9:23, 24). Jehova minden arra érdemes embernek örök életet ígér, ezzel további okot adva arra, hogy dicsérjük (Jelenések 21:3, 4). Dávid király hajdanán lelkesen ’dicsérte Isten nevét, és magasztalta őt hálaadással’ (Zsoltárok 69:30). Bárcsak mi is erre vágynánk!

Hívőtársaink ugyancsak megérdemlik a helyénvaló dicséretet. Amikor megdicsérjük őket, olyankor azzal az Istentől kapott paranccsal összhangban járunk el, hogy „figyeljünk egymásra a szeretetre és jó cselekedetekre való ösztönzés végett” (Héberek 10:24). Pál apostol jó példát mutatott ebben. Ezt írta a római gyülekezetnek: „Mindenekelőtt hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokra nézve, mert hitetekről szerte az egész világon beszélnek” (Róma 1:8). János apostol pedig elismerését fejezte ki, amiért Gájusz, a hívőtársa kiváló példát mutatva ’az igazságban járt’ (3János 1–4).

Amikor egy keresztény hittársunk példás módon nyilvánít ki egy krisztusi tulajdonságot, jól felkészül a programjára, vagy szívből hozzászól az összejövetelen, az remek alkalom arra, hogy köszönetet mondjunk neki. Megdicsérhetjük a gyermekeket is, akik szorgalmasan kikeresik az idézeteket a gyülekezeti összejöveteleken. Elaine, akit már említettünk, megjegyzi: „Más-más adottságaink vannak. Azzal, hogy észrevesszük, amit mások tesznek, a hálánkat fejezzük ki az Isten népe körében megnyilvánuló különféle képességekért.”

A családban

Vajon az is fontos, hogy a családtagjainknak kifejezzük a nagyraértékelésünket? A férj és a feleség részéről sok időt, energiát és szeretetteljes odafigyelést igényel a család szellemi, érzelmi és anyagi támogatása. Feltétlenül megérdemlik, hogy dicsérő szavakat halljanak egymástól és a gyermekeiktől (Efézus 5:33). Egy derék feleségről például így ír Isten Szava: „Felkelnek az ő fiai, és boldognak mondják; ura is felkel, és dicséri őt” (Példabeszédek 31:10, 28).

A gyermekek is rászolgálnak a dicséretre. Némelyik szülő sajnos csak azt hangoztatja, hogy mit vár el a gyermekeitől, de ritkán dicséri meg őket, amiért igyekeznek tisztelettudóan és szófogadóan viselkedni (Lukács 3:22). Az a gyermek, amelyik a fejlődése korai éveiben dicséretet kap, alighanem azt fogja érezni, hogy szükség van rá, és hogy biztonságban van.

Igaz, erőfeszítést kell tennünk, hogy megdicsérjünk másokat, de sok-sok áldás származik belőle. Elmondhatjuk, hogy minél többet dicsérjük azokat, akik megérdemlik, annál nagyobb lesz a boldogságunk (Cselekedetek 20:35).

Helyes szellemben dicsérjünk és fogadjuk el a dicséretet

A dicséret elfogadása azonban némelyeknek próba lehet (Példabeszédek 27:21). Például felsőbbrendűségi érzést táplálhat olyanokban, akik hajlamosak a büszkeségre (Példabeszédek 16:18). Ezért jó vigyázni. Pál apostol ezt a gyakorlatias figyelmeztetést közölte: „azt mondom mindenkinek köztetek, hogy ne gondoljon többet magáról, mint amennyit szükséges gondolni, hanem úgy gondolkodjon, hogy józan elméje legyen, ki-ki, amint az Isten kiosztotta neki a hit mértékét” (Róma 12:3). Ha szeretnénk segíteni másoknak, hogy ne essenek a túlzott önbecsülés csapdájába, akkor ne az intelligenciájukra, a megjelenésükre vagy efféle vonásokra összpontosítsunk, hanem inkább a jótetteikért dicsérjük meg őket.

Ha helyes szellemben dicsérünk és fogadjuk el a dicséretet, az a javunkra válik. Valószínűleg annak elismerésére érzünk indíttatást, hogy csakis Jehovának köszönhetünk minden jót, amit teszünk. A dicséret ezenkívül arra biztathat minket, hogy továbbra is jól viselkedjünk.

Az őszinte, megérdemelt dicséret olyan ajándék, amelyet mindenki tud adni. Ha figyelmesen megdicsérünk valakit, az talán többet jelent neki, mint gondolnánk.

[Kiemelt rész/kép a 18. oldalon]

Nagyon meghatotta egy levél

Egy utazófelvigyázó jól emlékszik egy alkalomra, amikor a feleségével egy igen hideg, téli napon megérkezett a szálláshelyére a szolgálatból. Elmondja, mi történt: „A feleségem átfázott, rosszkedvű volt, és azt mondta, úgy érzi, nem bírja tovább. »Mennyivel jobb lenne egy gyülekezetben teljes idejű szolgának lenni, egy helyen lakni, és a saját bibliatanulmányozásainkat vezetni!« — mondta. Nem akartam nyomban dönteni, ezért azt javasoltam, hogy még a hét végéig folytassuk, aztán meglátjuk, hogy érzi magát. Ha akkor is határozottan úgy érzi, hogy abba akarja hagyni az utazómunkát, tiszteletben tartom az érzéseit. Még aznap beugrottunk a postára, és találtunk egy levelet, mely a fiókhivataltól érkezett a feleségem nevére. Megdicsérték őt a szolgálatban való fáradozásáért és a kitartásáért, valamint elismerték, milyen nehéz lehet minden héten más ágyban aludni. Annyira meghatotta a dicséret, hogy utána egyszer sem beszélt az utazómunka befejezéséről. Sőt, még ő buzdított a kitartásra, amikor én már feladtam volna.” Ez a házaspár közel 40 évig végezte az utazómunkát.

[Kép a 17. oldalon]

Kik azok a gyülekezetedben, akik rászolgálnak a dicséretre?

[Kép a 19. oldalon]

A gyermekek kivirulnak a szeretetteljes figyelemtől és a dicsérettől