Lukács 3:1–38

3  Tibériusz császár uralkodásának 15. évében, amikor Júdeának Poncius Pilátus+ volt a kormányzója, Galileának Heródes+ volt a területi uralkodója, Iturea és Trakónitisz vidékének pedig az ő testvére, Fülöp volt a területi uralkodója, és Abilénének Lizániász volt a területi uralkodója,  Annásnak, a magas rangú papnak és Kajafásnak+ a napjaiban Isten kijelentése eljutott Jánoshoz+, Zakariás+ fiához a pusztában+.  Bejárta hát a Jordán egész környékét, és hirdette az embereknek, hogy keresztelkedjenek meg a bűnök megbocsátásához vezető megbánás jelképeként,+  mint ahogy meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: „Valaki ezt kiáltja a pusztában: »Készítsétek elő Jehova útját! Tegyétek egyenessé az ösvényeit!+  Minden völgyet fel kell tölteni, minden hegyet és dombot el kell egyengetni; a kanyargós utaknak egyenessé, a rögös utaknak pedig simává kell lenniük;  és mindenki* látni fogja az Istentől jövő megmentést*.«”+  Így hát János ezt mondta a sokaságnak, amely kiment, hogy megkeresztelje őket: „Ti viperafajzatok, ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől?+  Teremjetek tehát megbánáshoz illő gyümölcsöket! Ne kezdjétek magatokban azt mondani: »Nekünk Ábrahám az ősapánk.« Mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is képes gyermekeket létrehozni Ábrahámnak.  A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, ki fognak vágni, és tűzbe fognak vetni.”+ 10  A sokaság pedig megkérdezte tőle: „Mit tegyünk hát?” 11  Ezt felelte nekik: „Akinek két ruhája* van, osztozzon azzal, akinek egy sincs, és akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen.”+ 12  Még adószedők is jöttek, hogy megkeresztelkedjenek,+ és ezt kérdezték tőle: „Tanító, mit tegyünk?” 13  Ő így szólt hozzájuk: „Ne követeljetek* semmi többet, csak amennyi az adó összege!”+ 14  Katonák is megkérdezték őt: „Hát mi mit tegyünk?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ne zaklassatok senkit,* és ne is vádoljatok senkit hamisan,+ hanem elégedjetek meg az ellátásotokra kapott dolgokkal.” 15  A nép pedig várta a Krisztust, és mindannyian így okoskodtak magukban Jánosról: „Lehetséges volna, hogy ő a Krisztus?”+ 16  János megadta a választ, ezt mondva mindenkinek: „Én vízzel keresztellek titeket, de jön az, akinek nagyobb hatalma van, mint nekem, és akinek még a saruszíját sem vagyok méltó kioldani.+ Ő majd szent szellemmel és tűzzel fog keresztelni titeket.+ 17  Szórólapátja a kezében van, hogy teljesen megtisztítsa a szérűjét, és begyűjtse a búzát a raktárába, de a polyvát elégeti olthatatlan tűzzel.” 18  János sok minden másra is buzdította őket, és továbbra is jó hírt hirdetett a népnek. 19  Heródest, a területi uralkodót viszont megfeddte Heródiásért, a testvére feleségéért és minden gonosztettéért. 20  Ezért Heródes még azt a gonosztettet is elkövette, hogy börtönbe záratta Jánost.+ 21  Mikor pedig az egész nép megkeresztelkedett, Jézus is megkeresztelkedett.+ Miközben imádkozott, megnyílt az ég,+ 22  és a szent szellem leszállt rá galambhoz hasonló formában, és hang hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam; örömömet lelem benned.”+ 23  Jézus+ körülbelül 30 éves volt,+ amikor elkezdte a szolgálatát, és azzal összhangban, ahogy az emberek gondolták,ő József+ fia volt,aki Héli fia, 24  aki Mattát fia,aki Lévi fia,aki Melki fia,aki Jannai fia,aki József fia, 25  aki Mattatiás fia,aki Ámós fia,aki Náhum fia,aki Esli fia,aki Naggai fia, 26  aki Maát fia,aki Mattatiás fia,aki Sémein fia,aki Jószek fia,aki Jóda fia, 27  aki Joanán fia,aki Résa fia,aki Zorobábel+ fia,aki Sealtiel+ fia,aki Néri fia, 28  aki Melki fia,aki Addi fia,aki Kószám fia,aki Elmadám fia,aki Ér fia, 29  aki Jézus fia,aki Eliézer fia,aki Jórim fia,aki Mattát fia,aki Lévi fia, 30  aki Simeon fia,aki Júdás fia,aki József fia,aki Jónám fia,aki Eljákim fia, 31  aki Melea fia,aki Menna fia,aki Mattáta fia,aki Nátán+ fia,aki Dávid+ fia, 32  aki Isai+ fia,aki Obed+ fia,aki Boáz+ fia,aki Sálmon+ fia,aki Nahson+ fia, 33  aki Amminádáb+ fia,aki Arni fia,aki Hecron+ fia,aki Pérec+ fia,aki Júda+ fia, 34  aki Jákob+ fia,aki Izsák+ fia,aki Ábrahám+ fia,aki Táré+ fia,aki Náhor+ fia, 35  aki Sérug+ fia,aki Réu+ fia,aki Péleg+ fia,aki Éber+ fia,aki Séla+ fia, 36  aki Kajnán fia,aki Arpaksád+ fia,aki Sém+ fia,aki Noé+ fia,aki Lámek+ fia, 37  aki Metusélah+ fia,aki Énók+ fia,aki Járed+ fia,aki Mahalaléel+ fia,aki Kajnán+ fia, 38  aki Énós+ fia,aki Sét+ fia,aki Ádám+ fia,aki Isten fia volt.

Lábjegyzetek

Szó szerint: „minden test”.
Vagy: „Isten megmentő eszközét”; „Isten megmentését”.
Vagy: „még egy ruhája”.
Vagy: „ne szedjetek be”.
Vagy: „senkitől se csikarjatok ki pénzt erőszakkal”; „senkit se félemlítsetek meg”.

Jegyzetek

elkezdte a szolgálatát: Vagy: „elkezdte a munkáját”; „elkezdett tanítani”. Szó szerint: „elkezdte”. Ugyanezt a görög kifejezést használja Lukács a Cs 1:21, 22-ben és 10:37, 38-ban, amikor Jézus földi szolgálatának a kezdetére utal. A szolgálata magában foglalta a prédikálást, a tanítást és a tanítványképzést.

pászkája: Jézus i. sz. 29 őszén keresztelkedett meg, és ekkor kezdte el a szolgálatát, vagyis az a pászka, melyre itt utalás történik Jézus szolgálatának a kezdetén, az i. sz. 30 tavaszán megünnepelt pászka lehetett. (Lásd a Lk 3:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet és az A7-es függ.-et.) A négy evangélium összevetéséből kiderül, hogy Jézus földi szolgálata alatt négy pászkát tartottak meg, ami arra enged következtetni, hogy a szolgálata három és fél évig tartott. Máté, Márk és Lukács evangéliuma (melyeket gyakran szinoptikus evangéliumoknak hívnak) csak az utolsó pászkát említik meg, amikor Jézus meghalt. János beszámolója konkrétan ír három pászkáról (Jn 2:13; 6:4; 11:55), a negyedikre pedig valószínűleg a Jn 5:1-ben utal azzal a kifejezéssel, hogy „ünnepük volt a zsidóknak”. Ez a példa jól mutatja, hogy ha összevetjük a négy evangéliumot, akkor teljesebb képet kapunk Jézus életéről. (Lásd a Jn 5:1; 6:4; 11:55-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

a területi uralkodó: Szó szerint: „a tetrarcha” (jelentése ’uralkodó egynegyed fölött’, azaz egy tartomány vagy terület negyede fölött). A kisebb területi uralkodókat vagy fejedelmeket nevezték így, akik a római uralom jóváhagyásával gyakorolták a hatalmukat. Heródes Antipasz Galileának és Pereának volt a tetrarchája. (Vesd össze a Mr 6:14-hez tartozó magyarázó jegyzettel.)

Heródes király: Vagyis Heródes Antipasz, Nagy Heródes fia. (Lásd a Szójegyzékben a „Heródes” címszót.) Máté és Lukács beszámolójában Antipasz hivatalos római címe, a tetrarcha, vagyis „a területi uralkodó” szerepel. (Lásd a Mt 14:1-hez és a Lk 3:1-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.) Heródes Antipasz Galileának és Pereának volt a tetrarchája. De gyakran királyként utaltak rá. Míg Máté egyetlenegyszer használja a „király” címet Heródesre (Mt 14:9), addig Márk csak így hivatkozik rá (Mr 6:22, 25–27).

Cezárea Filippi: Egy város a Jordán forrásvidékén, 350 m-rel a tengerszint felett. A város úgy 40 km-re északra feküdt a Galileai-tengertől, és a Hermon-hegy délnyugati lába közelében helyezkedett el. Nagy Heródes fia, Fülöp tetrarcha nevezte el Cezáreának a római császár iránti tiszteletből. Azért nevezték Cezárea Filippinek, hogy megkülönböztessék a másik Cezáreától, mely a Földközi-tenger partján egy jelentős tengeri kikötő volt. (Lásd a B10-es függ.-et.)

Tibériusz császár uralkodásának 15. évében: I. sz. 14. augusztus 17-én (a Gergely-naptár szerint) Augusztusz császár meghalt, és szeptember 15-én Tibériusz megengedte a római szenátusnak, hogy kinevezze császárnak. Ha Augusztusz halálától számítjuk az éveket, akkor Tibériusz uralkodásának a 15. éve i. sz. 28 augusztusától 29 augusztusáig tartott. Ha onnantól számolunk, amikor Tibériusz hivatalosan császár lett, akkor a 15. év i. sz. 28 szeptemberétől 29 szeptemberéig tartott. János minden bizonnyal i. sz. 29 tavaszán (az északi féltekén) kezdte el a szolgálatát, amely Tibériusz uralkodásának a 15. évében volt. Ekkor János kb. 30 éves lehetett. A lévita papok ennyi idősen kezdtek el a templomban szolgálni (4Mó 4:2, 3). Ehhez hasonlóan, amikor János megkeresztelte Jézust, és Jézus „elkezdte a szolgálatát”, akkor a Lk 3:21–23 szerint „Jézus körülbelül 30 éves volt”. Jézus tavasszal, niszán hónapban halt meg, ezért a három és fél éves szolgálata kétségkívül ősszel kezdődött, etánim hónap (szeptember/október) táján. János valószínűleg 6 hónappal volt idősebb Jézusnál, és minden bizonnyal 6 hónappal hamarabb kezdte el a szolgálatát, mint Jézus (Lk 1. fej.). Ezért észszerű arra következtetnünk, hogy János i. sz. 29 tavaszán kezdte el a szolgálatát. (Lásd a Lk 3:23-hoz és a Jn 2:13-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Heródes: Vagyis Heródes Antipasz, Nagy Heródes fia. (Lásd a Szójegyzéket.)

területi uralkodója: Szó szerint: „tetrarchája”. A kisebb területi uralkodókat vagy fejedelmeket nevezték így, akik a római uralom jóváhagyásával gyakorolták a hatalmukat. (Lásd a Mt 14:1-hez és a Mr 6:14-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

az ő testvére, Fülöp: Vagyis Heródes Antipasz féltestvére. Fülöp Nagy Heródes és a felesége, a jeruzsálemi Kleopátra fia volt. Időnként úgy utalnak rá, hogy Fülöp a tetrarcha, azért, hogy ne keverjék össze a szintén Fülöpnek nevezett féltestvérével (időnként Heródes Fülöpnek hívják), akiről a Mt 14:3 és a Mr 6:17 tesz említést. (Lásd a Mt 16:13-hoz tartozó magyarázó jegyzetet is.)

Iturea: Kis kiterjedésű terület a Galileai-tengertől északkeletre, határai változtak, és meghatározhatatlanok. Nyilvánvalóan a Libanon és Antilibanon hegyláncok szomszédságában volt. (Lásd a B10-es függ.-et.)

Trakónitisz: Egy görög alapszóból származik, melynek jelentése ’rögös’, és alighanem arra utal, hogy ez egy rögös vidék volt. Trakónitisz a korábban Básánként (5Mó 3:3–14) ismert terület része volt, mely Itureától keletre feküdt, és csak kb. 900 km2-t ölelt fel. Ennek a területnek az északi határa Damaszkusztól mintegy 40 km-re délkeletre volt.

Abilénének: Római terület, vagyis tetrarchia, mely a fővárosa, Abila után kapta a nevét, és a Hermon-hegytől északra fekvő Antilibanon hegység területén feküdt. (Lásd a Szójegyzékben a „Libanoni-hegység” címszót.)

Lizániász: Lukács beszámolója szerint Lizániász volt Abiléné római tartomány „területi uralkodója (szó szerint: „tetrarchája”)”, amikor Keresztelő János megkezdte a szolgálatát. Egy felirat, melyet Abiléné fővárosában, Abilában, a szíriai Damaszkusz közelében találtak (lásd a B10-es függ.-et), megerősíti, hogy egy Lizániász nevű tetrarcha ugyanakkor uralkodott, mint a római Tibériusz császár. Ez a felfedezés megcáfolta azt, amit néhány kritikus állított, vagyis hogy Lukács összekeverte a versben említett Lizániászt egy ugyanilyen nevű királlyal, aki a közelben fekvő Khalkiszban uralkodott, és akit kb. i. e. 34-ben öltek meg, évtizedekkel azelőtt az időszak előtt, mint amelyről Lukács írt.

Zakariás: Abból a héber névből ered, melynek jelentése ’Jehova megemlékezett’.

Júdea pusztájában: Júdea hegyvidékének többnyire lakatlan, kietlen keleti oldala, mely elnyúlik a Jordán és a Holt-tenger nyugati partvidékéig, miközben mintegy 1200 m-t ereszkedik. János ennek a területnek a Holt-tengertől északra fekvő részén kezdi a szolgálatát.

Annásnak, a magas rangú papnak és Kajafásnak: Amikor Lukács leírja, hogy Keresztelő János mikor kezdte el a szolgálatát, akkor azokra a napokra utal, amikor a zsidó papság élén két befolyásos ember állt. Annást Kviríniusz, Szíria római kormányzója nevezte ki főpapnak i. sz. 6 vagy 7 táján, és kb. i. sz. 15-ig töltötte be ezt a tisztet. A rómaiak megfosztották Annást ettől a címtől, de kétségkívül még ezután is nagy hatalma és tekintélye volt mint egykori főpapnak és a zsidó előkelőség befolyásos tagjának. Fiai közül öten is betöltötték a főpapi tisztséget, a veje, Kajafás pedig kb. i. sz. 18-tól kb. i. sz. 36-ig volt főpap. Tehát, noha Kajafás volt a főpap i. sz. 29-ben, Annást joggal lehetett „magas rangú papnak” hívni a tekintélyes pozíciójánál fogva (Jn 18:13, 24; Cs 4:6).

Jánoshoz: Csak Lukács evangéliumában olvashatjuk azt Jánosról, hogy Zakariás fia. (Lásd a Lk 1:5-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) Emellett azt is csak Lukács említi meg, hogy Isten kijelentése eljutott Jánoshoz, hasonló megfogalmazást használva, mint ami a Septuagintában található Illés prófétával kapcsolatban (1Ki 17:2; 21:28 [20:28, LXX]), akinek a tevékenysége előremutatott Jánoséra (Mt 11:14; 17:10–13). Mind a három szinoptikus evangélium (Máté, Márk és Lukács) szerint János a pusztában van ekkor, de Máté konkrétan azt írja, hogy „Júdea pusztájában”, vagyis Júdea hegyvidékének a többnyire lakatlan, kietlen keleti oldalán, mely elnyúlik a Jordán és a Holt-tenger nyugati partvidékéig, miközben mintegy 1200 m-t ereszkedik. (Lásd a Mt 3:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

hirdette az embereknek, hogy keresztelkedjenek meg a. . . megbánás jelképeként: Szó szerint: „hirdette a megbánás keresztségét”. A keresztelkedés nem mosta le a bűnöket. Azok, akiket János megkeresztelt, mások előtt megvallották a törvény ellen elkövetett bűneiket, és ezzel kimutatták, hogy meg akarnak változni. Az, hogy megbánták a tetteiket, elvezette őket Krisztushoz (Ga 3:24). János tehát felkészített egy népet arra, hogy meglássák „az Istentől jövő megmentést” (Lk 3:3–6; lásd a Mt 3:2, 8, 11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket, valamint a Szójegyzékben a „Keresztel, keresztség” és a „Megbánás” címszavakat.)

keresztelkedjenek meg a. . . megbánás jelképeként: Lásd a Mr 1:4-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Tegyétek egyenessé az ösvényeit: Arra az ókori szokásra utalhat, hogy az uralkodók embereket küldtek ki, hogy előkészítsék az utat a királyi hintó előtt: eltávolítsák a nagy köveket, sőt, töltéseket építsenek, és elegyengessék a bukkanókat.

Jehova: Ez az idézet az Ézs 40:3-ból származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.) Lukács Keresztelő Jánosra alkalmazza ezt a próféciát. János abban az értelemben fogja előkészíteni Jehova útját, hogy ő lesz Jézus előfutára, aki az Atyját fogja képviselni, és az Atyja nevében jön (Jn 5:43; 8:29). János apostol evangéliumában Keresztelő János magára alkalmazza ezt a próféciát (Jn 1:23).

Tegyétek egyenessé az ösvényeit: Lásd a Mt 3:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

keresztellek titeket: Vagy: „bemerítelek titeket”. A görög ba·ptiʹzó szó jelentése: ’bemerít’; ’bemárt’. Más bibliai feljegyzésekből arra következtethetünk, hogy a keresztelkedés teljes bemerülést foglal magában. János egyszer a Jordán völgyében, Szálim közelében keresztelt, „mert ott bőven volt víz” (Jn 3:23). Amikor Fülöp megkeresztelte az etióp eunuchot, mindketten „bementek a vízbe” (Cs 8:38). A Septuaginta ugyanezt a görög szót használja a 2Ki 5:14-ben, ahol arról van szó, hogy Naámán „megmártózott a Jordánban hétszer”.

Ti viperafajzatok: Azért hívták így őket, mivel gonoszak voltak, és rossz hatással voltak a gyanútlan emberek Istennel ápolt kapcsolatára, ami olyan káros volt, akárcsak a halálos méreg.

megkeresztelje: Vagy: „bemerítse”; „alámerítse”. (Lásd a Mt 3:11-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Ti viperafajzatok: Lásd a Mt 3:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Bánjátok meg a bűneiteket: Az itt használt görög szót szó szerint úgy is lehet fordítani, hogy ’valaki meggondolja magát’, vagyis megváltozik a gondolkodása, a hozzáállása és a céljai. Ebben a szövegkörnyezetben ez a kifejezés arra utal, hogy valaki változtatásokat tesz, hogy örömet szerezzen Istennek, és jó kapcsolatban legyen vele. (Lásd a Mt 3:8, 11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Megbánás” címszót.)

megbántátok a bűneiteket: Szó szerint: „meggondoltátok magatokat”. (Lásd a Mt 3:2, 8-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzéket.)

megbánáshoz illő gyümölcsöket: Itt a „gyümölcs”-nek fordított görög szó (kar·poszʹ) többes számú alakja jelképesen olyan bizonyítékokra és tettekre utal, melyek azt jelezték, hogy János szavainak a hatására valakinek megváltozott a gondolkodása és a viselkedése (Mt 3:8; Cs 26:20; lásd a Mt 3:2, 11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Megbánás” címszót.)

adószedők: Sok zsidó szedett adót a római hatóságok részére. Az emberek gyűlölték őket, mivel nemcsak hogy együttműködtek azzal az idegen hatalommal, amelyre nehezteltek, hanem ráadásul még több adót is követeltek, mint a hivatalos ráta. Az adószedőket általában kerülték a zsidó társaik, és ugyanúgy tekintettek rájuk, mint a bűnösökre és a prostituáltakra (Mt 11:19; 21:32).

zsaroltam is ki: Vagy: „zsaroltam is ki hamis vádolással”. (Lásd a Lk 3:14-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Katonák: Ezek minden bizonnyal olyan zsidó katonák voltak, akik egyfajta rendőrségi vizsgálatot végeztek, vámot vagy másfajta adót szedtek. A zsidó katonák szövetséges kapcsolatban álltak Jehova Istennel. Ha meg akartak keresztelkedni a bűneik megbánásának jelképeként, akkor változtatniuk kellett a viselkedésükön: nem zsarolhatták meg többé az embereket, és nem követhettek el semmilyen más bűncselekményt, melyről a katonák hírhedtek voltak (Mt 3:8).

vádoljatok senkit hamisan: Az itt szereplő görög kifejezés (szü·ko·phan·teʹó), mely úgy lett fordítva, hogy „hamisan vádol”, a Lk 19:8-ban a következőképpen lett visszaadva: „kizsarol”; „hamis vádolással kizsarol”. (Lásd a Lk 19:8-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) Ennek az igének a szó szerinti jelentése: ’fügemutatáson kap’. A szó eredetével kapcsolatban sokféle magyarázat létezik, melyek egyike szerint az ókori Athén megtiltotta, hogy a tartományból fügét exportáljanak. Ezért azt a személyt, aki azzal vádolt másokat, hogy fügét akartak exportálni, „fügemutató”-nak hívták. Idővel így nevezték a zsarolókat és azokat, akik nyereségvágyból hamisan megvádoltak másokat.

az ellátásotokra kapott dolgokkal: Vagy: „a béretekkel”; „a fizetésetekkel”. Az eredeti kifejezés itt egy katonai szakkifejezésként szerepel, és egy katona fizetésére, juttatására vagy járadékára utal. Eredetileg élelmet és más dolgokat is kaptak juttatásként a katonák. A zsidó katonák, akik Jánoshoz mentek, feltehetően egyfajta rendőrségi vizsgálatot végeztek, különösen vámokkal vagy adószedéssel kapcsolatban. János talán azért adta ezt a tanácsot, mert a legtöbb katona kevés fizetést kapott, és ezért gyakran visszaéltek a hatalmukkal, hogy kiegészítsék a jövedelmüket. Ez a kifejezés az 1Ko 9:7-ben is szerepel, ahol „a saját költségén” megfogalmazás áll, és Pál egy keresztény „katonának” járó fizetségre utal vele.

várta: Vagy: „izgatottan várta”. Az kelthetett ilyen várakozást az emberekben, hogy az angyalok bejelentették Jézus születését, majd a pásztorok elmondták ezt az üzenetet másoknak (Lk 2:8–11, 17, 18). Ezután Anna prófétanő, akinek csak tudott, beszélt a gyermekről a templomban (Lk 2:36–38). Továbbá Heródesre, a magas rangú papokra, az írástudókra és a Jeruzsálemben élőkre mind hatással volt az asztrológusoknak az a kijelentése, hogy azért jöttek, hogy a zsidók királyának hódoljanak, aki megszületett (Mt 2:1–4).

keresztellek titeket: Vagy: „bemerítelek titeket”. A görög ba·ptiʹzó szó jelentése: ’bemerít’; ’bemárt’. Más bibliai feljegyzésekből arra következtethetünk, hogy a keresztelkedés teljes bemerülést foglal magában. János egyszer a Jordán völgyében, Szálim közelében keresztelt, „mert ott bőven volt víz” (Jn 3:23). Amikor Fülöp megkeresztelte az etióp eunuchot, mindketten „bementek a vízbe” (Cs 8:38). A Septuaginta ugyanezt a görög szót használja a 2Ki 5:14-ben, ahol arról van szó, hogy Naámán „megmártózott a Jordánban hétszer”.

saruját: Alantas feladatnak számított, ha valaki levette és vitte egy másik ember saruját, vagy ha kioldotta a saruszíját (Mr 1:7; Lk 3:16; Jn 1:27); ezeket a feladatokat többnyire rabszolgák végezték.

Szórólapátja: Valószínűleg fából készült, és arra használták, hogy a levegőbe szórják a kicsépelt gabonát, hogy a szél elfújja a szalmát és a polyvát.

polyvát: Vékony védőhéj vagy burok a gabonaszemeken, például az árpa- és a búzaszemeken. A polyvát gyakran összegyűjtötték és elégették, nehogy visszafújja a szél, és beszennyezze a gabonahalmokat. János a szórás folyamatával azt szemlélteti, hogy hogyan fogja a Messiás különválasztani a jelképes búzát a polyvától.

olthatatlan tűzzel: Azt jelzi, hogy a zsidó rendszer teljesen meg fog semmisülni.

a területi uralkodó: Szó szerint: „a tetrarcha” (jelentése ’uralkodó egynegyed fölött’, azaz egy tartomány vagy terület negyede fölött). A kisebb területi uralkodókat vagy fejedelmeket nevezték így, akik a római uralom jóváhagyásával gyakorolták a hatalmukat. Heródes Antipasz Galileának és Pereának volt a tetrarchája. (Vesd össze a Mr 6:14-hez tartozó magyarázó jegyzettel.)

területi uralkodót: Lásd a Mt 14:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

az ég: Utalhat a szó szerinti égre is, de a jelképes égre is.

Miközben imádkozott: Lukács az evangéliumában különleges figyelmet szentel az imának. Jézus több imájáról is egyedül ő tesz említést. Például itt leírja, hogy Jézus a keresztelkedésekor imádkozott. Hogy többek között milyen jelentőségteljes szavakat mondott ekkor, azt nyilvánvalóan Pál írta le később (Héb 10:5–9). További példák Jézus imáira, melyeket csak Lukács jegyzett fel: Lk 5:16; 6:12; 9:18, 28; 11:1; 23:46.

megnyílt az ég: Isten nyilván előidézte, hogy Jézus bepillantást nyerjen az égbe, és ekkor talán arra is képessé tette, hogy emlékezzen az égi életére. Jézusnak a keresztelkedése utáni kijelentései – különösen az i. sz. 33 pászkájának éjjelén mondott bensőséges imája – azt mutatják, hogy tisztában volt azzal, hogy a földre jövetele előtt az égben élt. Ebből az imából az is kiderül, hogy visszaemlékezett arra, amiket az Atyjától hallott és látott, továbbá hogy milyen dicsőségben volt része az égben (Jn 6:46; 7:28, 29; 8:26, 28, 38; 14:2; 17:5). Jézus talán a keresztelkedése és a felkenetése során kapta vissza ezeket az emlékeit.

az ég: Lásd a Mt 3:16-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

hang hallatszott a felhőből: Ez a második abból a három alkalomból, amikor az evangéliumok arról számolnak be, hogy Jehova emberek füle hallatára beszél. (Lásd a Lk 3:22-höz és a Jn 12:28-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

hang: Ez a harmadik abból a három alkalomból, amikor az evangéliumok arról számolnak be, hogy Jehova emberek füle hallatára beszél. Az első akkor volt, amikor Jézus i. sz. 29-ben megkeresztelkedett. Erről a Mt 3:16, 17; a Mr 1:11 és a Lk 3:22 számol be. A másodikra Jézus elváltozásakor került sor i. sz. 32-ben, melyről a Mt 17:5; a Mr 9:7 és a Lk 9:35 ír. A harmadik ilyen alkalom, melyről csak János evangéliuma tesz említést, i. sz. 33-ban történt, nem sokkal Jézus utolsó pászkája előtt. Jehova válaszolt Jézusnak arra a kérésére, hogy dicsőítse meg a nevét.

Te vagy az én szeretett Fiam: Szellemszemélyként Jézus Isten Fia volt (Jn 3:16). Onnantól kezdve viszont, hogy emberként megszületett, Jézus ugyanolyan fia lett Istennek, mint a tökéletes Ádám (Lk 1:35; 3:38). De logikusnak tűnik, hogy Isten kijelentése nem pusztán arra utalt, hogy ki volt Jézus. Ezt a kijelentést a szent szellem kiárasztása kísérte, amivel Isten nyilván arra mutatott rá, hogy az ember Jézus a szellem által született fia lett, azaz újraszületett azzal a reménnyel, hogy vissza fog térni az égbe, illetve fel lett kenve szellemmel, hogy Isten kinevezett királya és főpapja legyen (Jn 3:3–6; 6:51; vesd össze: Lk 1:31–33; Héb 2:17; 5:1, 4–10; 7:1–3).

örömömet lelem benned: Vagy: „kedvem telik benned”; „gyönyörködöm benned”. Ugyanez a kifejezés található a Mt 12:18-ban, mely egy idézet a megígért Messiásról, vagyis Krisztusról az Ézs 42:1-ből. A szent szellem kiárasztása és Isten kijelentése a Fiáról egyértelműen a megígért Messiásként azonosította Jézust. (Lásd a Mt 3:17; 12:18-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

galambhoz hasonló: A galambokat egyrészt szent célra használták, másrészt szimbolikus jelentésük volt. Áldozatként ajánlották fel őket (Mr 11:15; Jn 2:14–16). Az ártatlanságot és a tisztaságot jelképezték (Mt 10:16). Az a galamb, melyet Noé kiengedett a bárkából, egy olajfalevéllel tért vissza, ami azt mutatta, hogy az ár visszahúzódott (1Mó 8:11), és már közel van a nyugalom és a béke időszaka (1Mó 5:29). Jézus keresztelkedésekor Jehova a galambbal talán Jézus messiási szerepére hívta fel a figyelmet, arra, hogy a tiszta és bűntelen Fia feláldozza az életét az emberekért, és lefekteti az alapját egy jövőbeli nyugodt és békés korszaknak a királyi uralma alatt. Isten szent szelleme vagy tevékeny ereje leszállt Jézusra a keresztelkedésekor, ami úgy tűnhetett, mintha egy galamb verdesné a szárnyait, amint közeledik a dúcához.

hang hallatszott az égből: Ez az első abból a három alkalomból, amikor az evangéliumok arról számolnak be, hogy Jehova emberek füle hallatára beszél. (Lásd a Lk 9:35-höz és a Jn 12:28-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Te vagy az én szeretett Fiam: Lásd a Mr 1:11-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

örömömet lelem benned: Lásd a Mr 1:11-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Sealtiel. . . aki Néri fia: Az 1Kr 3:17 és a Mt 1:12 szerint Sealtiel Jekóniás fia volt, nem Nérié. Talán Sealtiel Néri lányát vette el, így a veje lett, és ennélfogva nevezhették Néri fiának. A héber leszármazási jegyzékekben gyakori volt, hogy valakinek a vejére a fiaként utaltak. Ehhez hasonlóan Lukács Józsefre Hélinek – feltehetően Mária apjának – a fiaként utal. (Lásd a Lk 3:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Jézus Krisztus történetének: Máté Dávid fián, Salamonon keresztül vezeti le Jézus származását. Lukács viszont Dávid egy másik fián, Nátánon keresztül (Mt 1:6, 7; Lk 3:31). Máté Salamontól Józsefig, vagyis Jézus törvényes apjáig azt vezeti le, hogy Jézusnak joga van Dávid trónjához. Lukács nyilvánvalóan Mária felmenőit követi nyomon, Jézus vér szerinti őseit Dávidig.

József: Máté beszámolója nem használja a „fia” kifejezést a József és Jézus közötti kapcsolatra. Egyszerűen csak azt írja, hogy József Mária férje volt, és Mária szülte Jézust. Vagyis a Máté beszámolójában szereplő családfából kiderül, hogy noha Jézus nem a vér szerinti gyermeke Józsefnek, de a fogadott fia, és ezért Dávid törvényes örököse. A Lukács beszámolójában szereplő családfa pedig azt mutatja, hogy Jézus az anyján, Márián keresztül Dávid vér szerinti örököse.

Sealtiel. . . aki Néri fia: Az 1Kr 3:17 és a Mt 1:12 szerint Sealtiel Jekóniás fia volt, nem Nérié. Talán Sealtiel Néri lányát vette el, így a veje lett, és ennélfogva nevezhették Néri fiának. A héber leszármazási jegyzékekben gyakori volt, hogy valakinek a vejére a fiaként utaltak. Ehhez hasonlóan Lukács Józsefre Hélinek – feltehetően Mária apjának – a fiaként utal. (Lásd a Lk 3:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

elkezdte a szolgálatát: Vagy: „elkezdte a munkáját”; „elkezdett tanítani”. Szó szerint: „elkezdte”. Ugyanezt a görög kifejezést használja Lukács a Cs 1:21, 22-ben és 10:37, 38-ban, amikor Jézus földi szolgálatának a kezdetére utal. A szolgálata magában foglalta a prédikálást, a tanítást és a tanítványképzést.

azzal összhangban, ahogy az emberek gondolták, ő József fia volt: József valójában Jézus nevelőapja volt, hiszen Jézus a szent szellemtől született. A názáreti emberek azonban azt látták, hogy József és Mária neveli Jézust, tehát természetes volt, hogy József fiának tartották. Ez más bibliaversekből is látszik, például a Mt 13:55-ből és a Lk 4:22-ből, melyek szerint a názáretiek az ács fiaként vagy József fiaként beszéltek Jézusról. Egyszer például ezt mondogatták, amikor megütköztek Jézus szavain: „Nem Jézus ez az ember, József fia, akinek ismerjük az apját és az anyját?” (Jn 6:42). Fülöp pedig ezt mondta Nátánaelnek: „Megtaláltuk. . . Jézust, József fiát” (Jn 1:45). Lukács beszámolója itt megerősíti, hogy csupán az akkor élt emberek gondolták úgy, hogy Jézus „József fia”.

ahogy az emberek gondolták: Esetleg: „ahogy a törvényben áll”. Néhány tudós ezt a megfogalmazást támogatja, mivel a görög kifejezés ezt is jelentheti. Ebben a szövegkörnyezetben ez azt a gondolatot közvetítené, hogy a rendelkezésre álló leszármazási jegyzékek alapján jogilag megalapozott. A tudósok többsége azonban az Új világ fordítás főszövegében álló megfogalmazást részesíti előnyben.

József. . . aki Héli fia:Mt 1:16 szerint „Jákob fia volt József, Mária férje”. Lukács evangéliumában viszont úgy történik utalás Józsefre, mint aki „Héli fia”, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy Héli veje. (Lásd a Lk 3:27-hez tartozó magyarázó jegyzetet, amely hasonló helyzetről ír.) A zsidóknál megszokott volt, hogy ha egy nagyapának a lánya ágán született fiúunokája, akkor a családfában a férfiakat sorolták fel. Ezért hagyhatta ki Lukács is a lány nevét, és a lány férjét nevezte meg helyette az apja fiaként. Lukács Jézus felmenőit kétségkívül Márián keresztül sorolja fel, tehát Héli Mária apja lehetett, Jézus anyai nagyapja. (Lásd a Mt 1:1, 16-hoz és a Lk 3:27-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

József. . . aki Héli fia:Mt 1:16 szerint „Jákob fia volt József, Mária férje”. Lukács evangéliumában viszont úgy történik utalás Józsefre, mint aki „Héli fia”, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy Héli veje. (Lásd a Lk 3:27-hez tartozó magyarázó jegyzetet, amely hasonló helyzetről ír.) A zsidóknál megszokott volt, hogy ha egy nagyapának a lánya ágán született fiúunokája, akkor a családfában a férfiakat sorolták fel. Ezért hagyhatta ki Lukács is a lány nevét, és a lány férjét nevezte meg helyette az apja fiaként. Lukács Jézus felmenőit kétségkívül Márián keresztül sorolja fel, tehát Héli Mária apja lehetett, Jézus anyai nagyapja. (Lásd a Mt 1:1, 16-hoz és a Lk 3:27-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Zorobábel. . . aki Sealtiel fia: Bár Zorobábelre sokszor „Sealtiel fia”-ként utal a Biblia (Ezs 3:2, 8; 5:2; Ne 12:1; Ag 1:1, 12, 14; 2:2, 23; Mt 1:12), egyszer Sealtiel egyik testvérének, Pedájának a fiai között van felsorolva (1Kr 3:17–19). Zorobábel vér szerint minden bizonnyal Pedája fia volt, de úgy tűnik, jogilag Sealtiel fiának tekintették. Ha Pedája meghalt, amikor Zorobábel kisfiú volt, akkor talán Pedája legidősebb bátyja, Sealtiel nevelte fel őt a saját gyermekeként. Vagy ha Sealtiel gyermektelenül halt meg, és Pedája sógorházasságot kötött Sealtiel feleségével, akkor az ebből a házasságból született fiút jogilag Sealtiel örökösének tartották.

Sealtiel. . . aki Néri fia: Az 1Kr 3:17 és a Mt 1:12 szerint Sealtiel Jekóniás fia volt, nem Nérié. Talán Sealtiel Néri lányát vette el, így a veje lett, és ennélfogva nevezhették Néri fiának. A héber leszármazási jegyzékekben gyakori volt, hogy valakinek a vejére a fiaként utaltak. Ehhez hasonlóan Lukács Józsefre Hélinek – feltehetően Mária apjának – a fiaként utal. (Lásd a Lk 3:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Jézus: A héber Jésua, azaz Józsué név megfelelője, melynek a jelentése: ’Jehova megmentés’.

Jézus: Vagy: „Józsué (Jésua)”. Néhány ókori kéziratban az áll, hogy „Jósé”. (Lásd a Mt 1:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Jézus Krisztus történetének: Máté Dávid fián, Salamonon keresztül vezeti le Jézus származását. Lukács viszont Dávid egy másik fián, Nátánon keresztül (Mt 1:6, 7; Lk 3:31). Máté Salamontól Józsefig, vagyis Jézus törvényes apjáig azt vezeti le, hogy Jézusnak joga van Dávid trónjához. Lukács nyilvánvalóan Mária felmenőit követi nyomon, Jézus vér szerinti őseit Dávidig.

József: Máté beszámolója nem használja a „fia” kifejezést a József és Jézus közötti kapcsolatra. Egyszerűen csak azt írja, hogy József Mária férje volt, és Mária szülte Jézust. Vagyis a Máté beszámolójában szereplő családfából kiderül, hogy noha Jézus nem a vér szerinti gyermeke Józsefnek, de a fogadott fia, és ezért Dávid törvényes örököse. A Lukács beszámolójában szereplő családfa pedig azt mutatja, hogy Jézus az anyján, Márián keresztül Dávid vér szerinti örököse.

József. . . aki Héli fia:Mt 1:16 szerint „Jákob fia volt József, Mária férje”. Lukács evangéliumában viszont úgy történik utalás Józsefre, mint aki „Héli fia”, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy Héli veje. (Lásd a Lk 3:27-hez tartozó magyarázó jegyzetet, amely hasonló helyzetről ír.) A zsidóknál megszokott volt, hogy ha egy nagyapának a lánya ágán született fiúunokája, akkor a családfában a férfiakat sorolták fel. Ezért hagyhatta ki Lukács is a lány nevét, és a lány férjét nevezte meg helyette az apja fiaként. Lukács Jézus felmenőit kétségkívül Márián keresztül sorolja fel, tehát Héli Mária apja lehetett, Jézus anyai nagyapja. (Lásd a Mt 1:1, 16-hoz és a Lk 3:27-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Nátán: Dávid fia Betsabétól; Mária őse (2Sá 5:13, 14; 1Kr 3:5). A Keresztény görög iratokban csak itt történik rá utalás. Lukács másképp sorolja fel Jézus felmenőit, mint Máté, de a Lukács evangéliumában szereplő nevek szinte mindegyike azért tér el, mert Dávid Nátán nevű fián át vezeti le Jézus származását, szemben Mátéval, aki Dávid Salamon nevű fián át teszi ezt (Mt 1:6, 7). Lukács feltételezhetően Mária őseit sorolja fel, megmutatva, kik voltak Jézus vér szerinti felmenői Dávidig, míg Máté azt vezeti le, hogy Jézusnak törvényes joga van Dávid trónjához, a felmenőit Salamontól Józsefig sorolva fel, akit jogilag Jézus apjának tekintettek. Máté és Lukács beszámolójából is kiderül, hogy József Jézus nevelőapja volt. (Lásd a Mt 1:1, 16-hoz és a Lk 3:23-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Sálmon: Néhány ókori kéziratban a „Szala” név szerepel itt görögül, míg másokban a „Sálmon” név áll. Sálmon feleségül vette a jerikói Ráhábot, akitől a Boáz nevű fia született (Ru 4:20–22; Mt 1:4, 5). Az 1Kr 2:11-ben más héber írásmóddal áll ez a név. Itt ez olvasható: „Szalma fia volt Boáz.”

Arni: Ez a Mt 1:3, 4-ben található Rám (görögül A·ramʹ) név egy másik formája. Az 1Kr 2:9-ben Rám „Hecron fiai” között van felsorolva, a Ru 4:19-ben pedig ez olvasható: „Hecron fia Rám”. Néhány kézirat a „Rám” nevet használja Lukács evangéliumában, de számos megbízható kézirat az „Arni” változatot támasztja alá.

Kajnán fia: Néhány ókori kézirat kihagyja a „Kajnán fia” részt. Ez összhangban van az 1Mó 10:24; 11:12, 13 és az 1Kr 1:18 maszoréta szövegével, ahol Séla Arpaksád fiának van nevezve. A görög Septuaginta meglévő másolataiban – így például az i. sz. V. századból való Codex Alexandrinusban – azonban szerepel Kajnán neve ezekben a leszármazási listákban. Lukács evangéliumának sok kézirata tartalmazza a „Kajnán fia” kifejezést, ezért a legtöbb bibliafordítás is meghagyta ezt.

Ádám fia: Lukács egészen Ádámig, minden ember őséig sorolja fel Jézus felmenőit. Ez összhangban van azzal, hogy Lukács minden emberrel szeretett volna jó hírt közölni, zsidókkal is, és nem zsidókkal is. Másrészről Máté, aki úgy tűnik, az evangéliumát kimondottan a zsidóknak szánta, Ábrahámig vezeti vissza Jézus őseit. Lukács írásából az tükröződik, hogy Krisztus üzenete és munkája mindenkinek hasznos, függetlenül a körülményeitől: egy szamáriai leprásnak, egy gazdag adószedőnek, vagy akár egy elítélt rablónak, aki az oszlopon haldoklik (Lk 17:11–19; 19:2–10; 23:39–43).

Ádám. . . Isten fia: Ez a kifejezés egészen az emberiség eredetéhez vezet el, és összhangban van az 1Mózes beszámolójával, miszerint az első embert Isten alkotta, úgy, hogy hasonlítson rá (1Mó 1:26, 27; 2:7). Ez a kijelentés megmagyaráz más ihletett kijelentéseket is, mint amilyen például a Ró 5:12; 8:20, 21 és az 1Ko 15:22, 45.

Multimédia

Tibériusz császár
Tibériusz császár

Tibériusz i. e. 42-ben született. I. sz. 14-ben lett a Római Birodalom második császára, és i. sz. 37 márciusában halt meg. Jézus szolgálata idején ő volt a császár, ezért Jézus rá utalhatott, amikor ezt mondta: „Fizessétek vissza a császárnak, ami a császáré” (Mr 12:14–17; Mt 22:17–21; Lk 20:22–25).

Heródes Antipasz által készített érme
Heródes Antipasz által készített érme

Ezeken a fotókon egy rézötvözetből készült érme két oldala látható. Az érmét akkoriban verték, amikor Jézus a szolgálatát végezte. Heródes Antipasz megbízásából készült ez az érme, aki Galilea és Perea tetrarchája, vagyis területi uralkodója volt. Jézus valószínűleg átvonult a Heródes fennhatósága alá tartozó Pereán, amikor Jeruzsálem felé tartott, és a farizeusok azt mondták neki, hogy Heródes meg akarja öletni. Jézus a válaszában „annak a rókának” nevezte Heródest. (Lásd a Lk 13:32-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) Mivel Heródesnek a legtöbb alattvalója zsidó volt, az érméin olyan ábrázolások voltak, mint például pálmaág (1.) és koszorú (2.), amelyekkel nem sértette meg a zsidókat.

A puszta
A puszta

A Bibliában a „pusztá”-nak fordított szavak az eredeti nyelveken (héb.: midh·bárʹ; gör.: eʹré·mosz) általában gyéren lakott vidékre, meg nem művelt földre, gyakran pedig bozótos, füves sztyeppékre vagy akár legelőkre utalnak. Ezek a szavak víztelen vidékeket is jelenthetnek, amelyek igazából sivatagnak nevezhetőek. Az evangéliumokban a „puszta” szó alatt legtöbbször Júdea pusztáját kell érteni. Ebben a pusztában élt és prédikált János, és itt kísértette meg az Ördög Jézust (Mr 1:12).

Saru
Saru

A bibliai időkben a saru egy bőrből, fából vagy más rostos anyagból készített, lapos talp volt, amelyet bőrszíjjal erősítettek a lábhoz. A sarut jelképként használták bizonyos üzleti ügyeknél, de szóképként is szerepel a Bibliában. Például a törvény előírása szerint egy özvegy lehúzta annak a férfinak a saruját, aki nem volt hajlandó sógorházasságot kötni vele, és az ilyen férfi családja azt a szégyenteljes nevet kapta, hogy „a lehúzott sarujú háznépe” (5Mó 25:9, 10). A tulajdonjog, illetve a kiváltási jog átruházását azzal jelezték, hogy egy személy odaadta a saruját egy másiknak (Ru 4:7). Alantas feladatnak számított, ha valaki egy másik ember saruját vitte, vagy kioldotta más sarujának a szíját; ezeket a feladatokat többnyire rabszolgák végezték. Keresztelő János ezzel a szokással utalt arra, hogy Krisztushoz képest alárendelt helyzetben van.

Cséplőszerszámok
Cséplőszerszámok

A képen (1.) látható cséplőszánok közül kettő felfelé van fordítva, így látszanak az aljukra erősített éles kövek (Ézs 41:15). Ahogy a második fotó (2.) mutatja, a földműves szétterítette a kévéket a szérűn, ráállt a szánra, és befogott egy állatot, például egy bikát a szán elé, hogy húzza át a gabonán. Az állat patája és a szán alján levő éles kövek felhasították és összetörték a gabonaszárakat, a gabonaszemek pedig különváltak. A földműves ezután fogott egy szórólapátot vagy villát (3.), és feldobta a kicsépelt gabonát a levegőbe. A szél elvitte a polyvát, a nehezebb magok pedig a földre hulltak. A Bibliában a cséplés találóan jelképezi, hogy hogyan fogja Jehova eltiporni és összezúzni az ellenségeit (Jr 51:33; Mi 4:12, 13). Keresztelő János pedig a csépléssel szemléltette azt, ahogyan az igazságosak el lesznek különítve a gonoszoktól.