A jó föld „hét alapétke”

A BIBLIA Izraelt hegyekkel, völgyekkel, tengerparti síkságokkal, fennsíkokkal, folyókkal és forrásokkal tarkított földnek írja le. Délen sivatagos a táj, északon hófödte hegyek emelkednek. A változatos talaj- és éghajlati viszonyok közt sokféle növény megterem. Mózes várakozást keltett az izraelitákban, amikor megemlítette ennek a földnek a hét fő élelmét. Úgy utalt a jó földre, mint a „búza, árpa, szőlő, füge és gránátalma földjére, olajban dús olíva és méz földjére” (5Mózes 8:7, 8).

„A hét alapétek” kifejezést mind a mai napig használják. A hét fő élelem a föld termékenységének jelképeként érméken, bélyegeken is feltűnik. Hogyan termesztették és állították elő ezeket a bibliai időkben, és hogyan hatottak az emberek mindennapi életére? Nézzük.

Búza és árpa. Noha a búzát és az árpát is ősszel vetették, az árpa egy hónappal korábban érett be. A március végére és április elejére eső kovásztalan kenyér ünnepe alatt a learatott árpa zsengéjéből ajánlottak fel egy kévét Jehovának a templomban. Májusban a hetek ünnepén, vagyis pünkösdkor búzából készült kenyereket ajánlottak fel (3Mózes 23:10, 11, 15–17).

Századokon át egészen a közelmúltig Izraelben a földművelők a felhajtott ruhájukból kézzel szórták szét a gabonamagokat, vagyis szórva vetettek. Az árpamagokat egyszerűen széthintették. A búzamagokat azonban be kellett fedni, ezért újra átforgatták a földet, vagy az igavonó állatok beletaposták a magokat a talajba.

A Biblia gyakran utal a vetésre, aratásra, cséplésre, rostálásra és az őrlésre. Ezek mindegyike nehéz fizikai munka volt. Mindennap őröltek otthon lisztet, hogy kenyeret süssenek a családnak. Ez segít megértenünk, miért ösztönzött arra Jézus, hogy imádkozzunk a mindennapi  kenyerünkért (Máté 6:11). A teljes kiőrlésű búza- vagy árpalisztből készült kenyér volt a bibliai időkben élt emberek alapvető élelme (Ézsaiás 55:10).

Szőlő, füge és gránátalma. Miután Mózes 40 évig vezette az izraelitákat a pusztában, azt a csodálatos kilátást tárta eléjük, hogy ha bemennek az Ígéret földjére, ehetik majd annak gyümölcseit. Mit hoztak magukkal a kémek negyven évvel korábban, amikor visszatértek a pusztában táborozó izraelitákhoz, hogy megmutassák nekik, mennyire gazdagon terem az Ígéret földje? „Egy vesszőt egyetlen fürt szőlővel”, mely olyan nehéz volt, hogy „ketten vitték azt egy rúdon”. Gránátalmát és fügét is hoztak magukkal. Milyen ínycsiklandó lehetett! Így ízelítőt kaptak abból a sok jóból, ami még rájuk várt (4Mózes 13:20, 23).

Ahhoz, hogy a szőlő jól teremjen, metszeni, öntözni és szüretelni kellett. A szépen elrendezett teraszos szőlő, védőfallal és őrkunyhóval, arról árulkodott, hogy nagy becsben tartja a gazdája. Az izraeliták megtanulták a szőlőművelés fortélyait, és jól tudták, hogy mi történik, ha elhanyagolják a szőlőjüket (Ézsaiás 5:1–7).

A borkészítés szüretkor kezdődött. A fürtöket kipréselték vagy kádban megtaposták. A mustot felforralták, hogy kinyerjék belőle a cukrot, vagy hagyták erjedni, hogy bor legyen belőle. Izraelben ideálisak voltak a körülmények a szőlőműveléshez és a borkészítéshez. *

A fügét sokan csak aszalva ismerik, mert ahol élnek, nem terem. A frissen szedett füge puha és lédús. Hogy ne csak az alatt a pár nap alatt lehessen fogyasztani, amíg leszedik, megszárítják a napon és becsomagolják. Az „aszaltfüge-lepényt” gyakran említi a Biblia (1Sámuel 25:18).

 A kemény héjú gránátalma belsejében sok apró gyümölcs van, szorosan egymás mellett. Az ember szinte alig várja, hogy megkóstolja. Nagyon frissítő, egészséges és tápláló. Az emberek igen értékesnek tartották. Gránátalma díszítette például a főpap palástjának szegélyét és Salamon templomának oszlopait (2Mózes 39:24; 1Királyok 7:20).

Olíva és méz. A Biblia közel 60-szor utal az olajfára vagy annak termésére. Az olíva nemcsak értékes táplálék, hanem jó minőségű olajat is készítenek belőle. Izrael nagy részét mindmáig olajfaligetek tarkítják (5Mózes 28:40). Az októberi szüretelés sokfelé még ma is családi program. A szüretelők megrázzák az ágakat, majd összegyűjtik a lehullott bogyókat. Az olívát elteszik, hogy a család egész évben tudjon fogyasztani belőle, vagy olajprésbe viszik, hogy kisajtolják. A régészek sok száz különféle olajprést tártak fel. Lenyűgöző látvány, amikor a halványzöld olívaolajat kannákba öntik. A családok az olajból is tesznek el maguknak egész évre, egy részét pedig eladják. Az olívaolajat kozmetikai termékekhez és lámpaolajként is használják.

A méz, melyre Mózes utalt, lehetett méhek által előállított méz, és datolyából vagy szőlőből nyert sűrű nedv is. A gyümölcsökből nyert mézet napjainkban is használják édesítőszerként. A Sámsonról és Jonatánról szóló bibliai beszámolókban viszont lépes mézről van szó (Bírák 14:8, 9; 1Sámuel 14:27). Az Észak-Izraelben található Tel Rehovban a régészek a közelmúltban több mint 30 méhkast tártak fel. Ez azt bizonyítja, hogy a méhészkedés már Salamon napjaiban is elterjedt volt.

Bárki, aki ellátogat egy izraeli piacra, a pékségekben és a gazdagon megrakott gyümölcsös és zöldséges standokon ma is felfedezheti a „hét alapétket”, ilyen vagy olyan formában. Persze ez a „hét alapétek” csupán néhány abból a számtalan élelemből, melyet helyben termesztenek vagy állítanak elő. A modern mezőgazdasági módszereknek köszönhetően Izraelben is sok olyan növényt termesztenek, amely máshol honos. Ennek a területnek a gazdagsága azt bizonyítja, hogy méltán nevezték jó földnek (4Mózes 14:7).

[Lábjegyzet]

[Kép a 11. oldalon]

Búza

[Kép a 11. oldalon]

Árpa

[Kép a 12. oldalon]

Szőlő

[Kép a 12–13. oldalon]

Füge

[Kép a 12. oldalon]

Gránátalma

[Kép a 13. oldalon]

Olíva

[Kép a 13. oldalon]

Méz