Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mindig becsületesnek kell lennem?

Mindig becsületesnek kell lennem?

 Mindig becsületesnek kell lennem?

AZ EMBEREK időnként becsületesek, sőt, a többségük szinte mindig az. De hány olyan embert ismersz, aki arra törekszik, hogy mindig becsületes legyen?

Napjainkra jellemző, hogy az emberek nem becsületesek, és ez számos területen megfigyelhető. Pedig jól tudják, mit gondol Isten a becsületességről. A legtöbben például ismerik a tízparancsolat közül a nyolcadikat, azt, hogy „ne lopj” (2Mózes 20:15). De sokan úgy vélik, hogy időnként a körülmények feljogosítják az embert arra, hogy lopjon, vagy más becstelenséget kövessen el, és ilyenkor általában megbocsáthatónak tartják a lopást. Vizsgáljunk meg három ilyen körülményt.

Vajon a szegénység feljogosít a lopásra?

Egy római államférfi egyszer ezt mondta: „A szegénység a bűnözés anyja.” Ha valaki szegény, talán úgy érzi, hogy joga van lopni. Lehet, hogy a kívülállók is egyetértenek ezzel. De mi volt Jézus álláspontja ebben a kérdésben? Ő nagyon könyörületesen bánt a szükségben szenvedőkkel. „Szánalmat érzett irántuk” (Máté 9:36). De soha, semmilyen körülmények között nem nézte el a lopást. Mit tegyen hát az, aki szegény?

Isten könyörületes azokhoz, akik őszintén igyekeznek engedelmeskedni neki. Meg fogja áldani az erőfeszítéseiket, hogy gondoskodni tudjanak magukról (Zsoltárok 37:25). A Biblia ezt ígéri: „Jehova az igazságos lelkét nem éhezteti, a gonoszok sóvárságát azonban elveti” (Példabeszédek 10:3). Vajon a szegények megbízhatnak ebben az ígéretben? Victorine meggyőződött arról, hogy igen.

A helyzete nem könnyű, mivel özvegy, és öt iskoláskorú gyermeke van. Egy fejlődő országban él, ahol nagyon kevés szociális juttatást kap. A mindennapi tevékenységeit többnyire az otthonán kívül végzi, olyan helyeken, ahol rengeteg lehetősége akad a lopásra. De Victorine nem érez kísértést arra, hogy lopjon. Inkább becsületes utcai árusként próbál megélni. Miért marad becsületes?

„Először is azért, mert hiszem, hogy Isten becsületes, és becsületesen fog bánni velem, ha utánzom őt. Másodszor pedig azért, mert a gyermekeim csak úgy lesznek becsületesek, ha látják, hogy én is az vagyok.”

Hogyan boldogul Victorine? „Van élelmünk, ruhánk, és van tető a fejünk felett. De előfordult már, hogy segítséget kellett kérnem  a barátaimtól, például azért, hogy ki tudjak fizetni egy váratlan orvosi kezelést. Mindig megkaptam, amire éppen szükségem volt. Miért? Mert a barátaim tudják, hogy becsületesen beszélek a helyzetemről, és nem próbálok meg többet kérni tőlük, mint amennyire szükségem van.

Így a gyerekek is becsületesek. Nemrég az egyik szomszédasszonyom látott nálunk néhány pénzérmét az asztalon, és megkérdezte, hogy nem félek-e, hogy a gyerekek elveszik. Nem akarta elhinni, amikor azt mondtam, hogy a gyermekeim soha nem tennének ilyet. A tudtomon kívül úgy határozott, hogy próbára teszi őket. Titokban két százfrankos érmét hagyott a házunkban egy olyan helyen, ahol a gyermekeim könnyen megtalálhatták. Amikor a következő nap átjött hozzánk, megdöbbenve látta, hogy az érmék még mindig ott vannak. Többet ér, hogy becsületesek a gyermekeim, mint az, ha gazdagok lennénk.”

„Mindenki ezt csinálja”

Manapság szinte mindenki lop a munkahelyén. Ezért sokan ezt gondolják: „Ha mindenki ezt csinálja, akkor én miért ne?” A Biblia azonban kijelenti: „Ne kövesd a sokaságot a rosszban” (2Mózes 23:2). Victoire megfogadta ezt az intést. Vajon megérte?

Amikor 19 éves volt, munkát kapott egy pálmaolajat készítő üzemben. Nemsokára észrevette, hogy a másik 40 nő, akik ott dolgoznak, a kosaraikban pálmamagokat csempésznek ki a gyárból. Hétvégenként eladták a magokat a napi keresetük három- vagy négyszeresének megfelelő áron. Victoire ezt mondja: „Szó szerint mindenki ezt csinálta. Azt várták, hogy majd én is csatlakozom hozzájuk, de én ezt nem tettem, és elmondtam, hogy becsületes akarok lenni. Kigúnyoltak, és azt mondták, hogy nem tudom, mit hagyok ki.

Egy nap, amikor épp hazafelé indultunk a gyárból, váratlanul megjelent az igazgató. Mindenkinek átkutatta a kosarát, és pálmamagokat talált mindegyikben, kivéve az enyémben. Akiket rajtakaptak, azokat azonnal elbocsátották, vagy pedig két hétig fizetés nélkül kellett dolgozniuk. Az alatt a két hét alatt meggyőződtek arról, hogy nem hagytam ki semmit.”

„Azé, aki megtalálta”

Mit érzel, amikor egy értékes tárgyat találsz? Sokakban a birtoklási vágy kerekedik felül, és elhessegetik azt a gondolatot, hogy visszajuttassák a talált tárgyat. Azt az elvet vallják, hogy „azé, aki megtalálta”. Néhányan talán úgy gondolják, hogy semmilyen kárt nem okoztak. Végtére is, érvelnek, a tulajdonos már biztosan lemondott róla. Mások azt mondják, hogy nem az ő felelősségük, hogy megkeressék a tulajdonost, ami egyébként sok erőfeszítéssel járna.

Hogyan tekinti ezt Isten? Az 5Mózes 22:1–3 rámutat, hogy ha valaki talált valamit, nem tarthatta meg, hanem addig kellett magánál tartania, ’míg a tulajdonos nem kereste, és akkor vissza kellett adnia neki’. Ha nem mondta el, hogy talált valamit, akkor lopással vádolhatták (2Mózes 22:9). Vajon ez a tanács még napjainkban is hasznos? Christine meggyőződött arról, hogy igen.

Christine egy magániskola igazgatója. Egy szerdai napon felvette a havi fizetését. Ahogyan az Nyugat-Afrikában szokás, összegöngyölte a pénzt, és belegyömöszölte a táskájába. Majd leintett egy motoros taxit, és elsietett egy összejövetelre. Amikor megérkezett, aprópénz után kotorászott a táskájában, hogy kifizesse a sofőrt. A sötétben a pénzköteg észrevétlenül kiesett a táskájából.

Néhány perccel később a 19 éves Blaise jött arra. Megpillantotta a pénzköteget, felvette, és a zsebébe tette. Blaise nem odavalósi volt. Egy barátjával megbeszélte, hogy találkoznak egy összejövetelen. Ugyanazon az összejövetelen  vett részt Christine is. Blaise az összejövetel végén elmondta a barátjának, hogy talált valamit odakint az utcán, és ha valakinek hiányzik valamije, hívja fel őt, és mondja meg, mit hagyott el.

Amikor Christine hazaért, döbbenten vette észre, hogy elhagyta a havi fizetését. Egy héttel később, amikor elmondta a barátnőjének, Josephine-nak, hogy elvesztette a pénzét, megtudta, hogy az összejövetelen egy vendég talált valamit. Christine felhívta Blaise-t, és elmondta neki, hogy milyen címletű bankjegyeket hagyott el. Nagyon örült, amikor Blaise visszavitte neki a pénzt. És mit érzett Blaise? Egy hétig magánál tartotta a pénzt, de ezt mondta: „Nagyobb örömöm volt abban, hogy visszaadtam a pénzt, mint ha megtartottam volna.”

Miért törekednek arra, hogy mindig becsületesek legyenek?

Victorine, Victoire és Blaise különböző helyeken élnek, és nem ismerik egymást. De van bennük valami közös. Mindhárman Jehova Tanúi. Megfogadják azt, amit a Biblia a becsületességről ír, és várják azt az időt, amikor Isten beteljesíti az új világra vonatkozó ígéretét: „új egeket és új földet várunk az ő ígérete szerint, és ezekben igazságosság fog lakni.” Akkor majd az összes ember igazságos lesz, és becsületes (2Péter 3:13).

Victorine anyagi helyzete valószínűleg csak akkor fog jelentősen javulni, amikor Isten változtat a dolgokon. De szellemileg gazdag, ez pedig olyasmi, amit pénzen nem lehet megvenni. A gyermekei becsületesek és jó modorúak. Vasárnaponként nagy örömmel beszélnek az embereknek Isten jóságáról, és arról, hogy hogyan fog megelégedést adni azoknak, akik ’hűségben szólítják őt’, és hogyan őrzi meg „mindazokat, akik szeretik őt” (Zsoltárok 145:7, 18, 20).

Idővel Victoire otthagyta a pálmaolajat készítő üzemet. Saját vállalkozásba fogott, és garrit (azaz maniókából készült darát) árult a piacon. A becsületessége sok vásárlót vonzott. Hamarosan kevesebb időt kellett a piacon töltenie, ezért több időt tudott arra fordítani, hogy beszéljen másoknak arról a kilátásról, hogy egy becstelenségtől mentes világban élhetünk majd. Később férjhez ment, és a férjével együtt teljes idejű szolgák lettek.

Christine Jehova Tanúi egyik Királyság-terme előtt veszítette el a pénzét. Blaise csak néhány személyt ismert azok közül, akik részt vettek az összejövetelen, de tudta, hogy mindannyian a keresztény testvérei és testvérnői, akik arra törekszenek, hogy mindig becsületesek legyenek.

Hány személyt ismersz, aki őszintén arra törekszik, hogy mindig becsületes legyen? Képzeld el, hogy 50, 100 vagy 200 ilyen emberrel vagy együtt. Jehova Tanúi körében ilyen társaságnak örvendhetsz. Látogass el a Királyság-termükbe, hogy jobban megismerd őket.

[Oldalidézet a 12. oldalon]

„Többet ér, hogy becsületesek a gyermekeim, mint az, ha gazdagok lennénk” (VICTORINE)

[Kiemelt rész a 14. oldalon]

Vajon a Példabeszédek 6:30 feljogosít a lopásra?

A Példabeszédek 6:30 kijelenti: „Az emberek nem vetik meg a tolvajt, ha az csak lelkének megelégítésére lop, amikor éhes”. Vajon ez a kijelentés feljogosít a lopásra? Semmiképpen sem! A szövegkörnyezet megmutatja, hogy Isten még ekkor is felelősségre vonhatónak tartja a tolvajt. A következő vers ezt mondja: „de ha rátalálnak, hétannyival kell jóvátennie; házának minden értékét oda fogja adni” (Példabeszédek 6:31). Aki azért lop, mert éhes, talán nem hibáztatható annyira, mint az, aki kapzsiságból lop, vagy azért, hogy kárt okozzon. De így is köteles ’jóvátenni’ a vétkét, vagy visszafizetni azt, amit ellopott. Azoknak, akik szeretnék elnyerni Isten helyeslését, semmilyen körülmények között nem szabad lopniuk.