MI KELTETT ekkora lelkesedést? A folyóirat arról számolt be, hogy mostanában az érdeklődés középpontjába kerültek azok a pszeudoevangéliumok, -levelek és -apokalipszisek, melyeket Nag-Hammádiban és Egyiptom más részein találtak a XX. század derekán. Ezekre és más hasonló dokumentumokra rendszerint úgy utalnak, mint gnosztikus * vagy apokrif iratokra.

Egy olyan korban, melyben gyakran cinikusan tekintenek a Bibliára és a hagyományos vallásokra, a gnosztikus vagy apokrif iratokat szívesen fogadják. Ezek az iratok nagymértékben befolyásolják sokak véleményét Jézus Krisztus tanításairól és magáról a kereszténységről is. A folyóirat megjegyezte: „A Tamás-evangélium és más apokrif [művek] olyan emberek szívéhez szólnak, akik vágynak a szellemi dolgokra, de nem bíznak a vallásokban. Ők egyre többen vannak a modern időkben.” Becslések szerint csak Brazíliában „legalább 30 csoport hitnézetei alapulnak apokrif iratokon”.

Ezeknek a dokumentumoknak a felfedezése népszerűsítette azt az elméletet, mely szerint az i. sz. IV. században a katolikus egyház összeesküvést szőtt, hogy elrejtse a Jézusról szóló igazságot. Akik hisznek ebben az elméletben, úgy gondolják, hogy az apokrif iratokban olyan részletek vannak Jézus életéről, melyek el lettek titkolva, és hogy a mai Bibliákban található négy evangéliumot megmásították.  Elaine Pagels vallásprofesszor ezt így fogalmazta meg: „Most kezdjük igazán átlátni, hogy az, amit kereszténységnek nevezünk, és amit keresztény hagyományként azonosítunk, csupán néhány forráson alapul, melyet többtucatnyi közül ragadtak ki.”

A Pagels professzor asszonyhoz hasonlóan vélekedő tudósok szerint a keresztény hitnek nem a Biblia az egyetlen forrása; vannak más források is, többek között az apokrif iratok. Egy BBC-sorozat (Bible Mysteries) egyik epizódja a következő témával foglalkozott: „Az igazi Mária Magdaléna”. A műsorban elhangzott, hogy az apokrif iratok úgy mutatják be Mária Magdalénát, mint „aki a többi tanítvány tanítója és szellemi vezetője. Nem csupán tanítvány: ő apostol az apostoloknak.” Mária Magdaléna feltételezett szerepéről Juan Arias ezt írta egy brazíliai újságban: „Ma minden arra mutat, hogy a korai keresztény mozgalom, melyet Jézus alapított, erősen »feminista« volt, ugyanis az első, magánotthonokban megtartott összejövetelek nők házaiban voltak, ahol a nők papokként és püspökökként tevékenykedtek” (O Estado de S. Paulo).

Sokak számára az apokrif iratok jóval nagyobb jelentőséggel bírnak, mint a Biblia. Ez azonban több fontos kérdést is felvet: „Vajon az apokrif iratok a keresztény hit hiteles forrásai? Amikor ellentmondanak világos bibliai tanításoknak, a Bibliának vagy az apokrif könyveknek kellene hinnünk? Valóban volt egy összeesküvés a IV. században, hogy eltitkolják ezeket a könyveket, és hogy megváltoztassák a négy evangéliumot, elfedve ezáltal fontos információkat Jézusról, Mária Magdalénáról és másokról?” Hogy választ kapjunk ezekre a kérdésekre, vizsgáljuk meg a négy, bibliai evangélium egyikét, János evangéliumát.

A XX. század elején János evangéliumának egy nagyon értékes töredékére bukkantak Egyiptomban. Ez a töredék most a 457. számú Ryland-papiruszként (P⁵²) ismert, és tartalmazza azt a szöveget, mely a mai Bibliában a János 18:31–33, 37, 38-ban olvasható. A töredéket a John Rylands Könyvtárban őrzik az angliai Manchesterben. Mind ez idáig ez a Keresztény Görög Iratok legrégebbi kézirattöredéke. Sok tudós úgy véli, hogy i. sz. 125 körül írták, csupán negyed évszázaddal János halála után. Lenyűgöző, hogy a töredék szövege szinte teljesen megegyezik a későbbi kéziratok szövegével. Az, hogy János evangéliumának egy példánya már akkoriban eljutott Egyiptomba, ahol a töredéket később megtalálták, arra enged következtetni, hogy az evangélium valóban az i. sz. I. században lett lejegyezve, mégpedig maga János írta, ahogyan az a Bibliából is kitűnik. Tehát ez egy szemtanú leírása.

Másrészről az apokrif iratok mind a II. századból vagy későbbi időkből származnak, ami azt jelenti, hogy legalább száz évvel a bennük leírtak után íródtak. Néhány szakértő amellett próbál érvelni, hogy az apokrif iratok korábbi írásokon vagy hagyományokon alapulnak, de erre nincs semmilyen bizonyíték. Helyénvaló tehát a kérdés: „Egy szemtanú beszámolójában bíznál inkább, vagy olyan emberek szavaiban, akik az események  után egy évszázaddal éltek?” A válasz nyilvánvaló. *

Mit mondhatunk arról az állításról, hogy a bibliai evangéliumokat megmásították, hogy eltitkoljanak bizonyos részleteket Jézus életéről? Például van bármilyen bizonyíték arra, hogy a IV. században megváltoztatták János evangéliumát, hogy eltorzítsák a tényeket? Ennek a kérdésnek a megválaszolásakor figyelembe kell vennünk, hogy a mai Biblia egyik kulcsfontosságú forrása a IV. században keletkezett 1209. számú Vatikáni kódex. Ha az általunk használt Bibliában vannak olyan módosítások, melyek a IV. században kerültek bele, akkor ezekre fény derülne ebből a kéziratból. Ezzel kapcsolatban hasznosnak bizonyul egy másik kézirat, a 14. és 15. számú Bodmer-papirusz (P⁷⁵), mely szinte teljes egészében tartalmazza Lukács és János evangéliumát. Ez a papirusz ugyanis az i. sz. 175 és 225 közötti időszakból származik. Szakértők szerint a szövege nagyon hasonló az 1209. számú Vatikáni kódex szövegéhez. Más szavakkal, a bibliai evangéliumokban semmilyen jelentős változtatás nem lelhető fel, és ezt bizonyítani is lehet az 1209. számú Vatikáni kódexszel.

Nincs tehát semmiféle írásos vagy bármilyen más bizonyíték arra, hogy János evangéliumát vagy a többi evangéliumot megmásították volna a IV. században. Dr. Peter M. Head, a Cambridge-i Egyetem munkatársa, megvizsgált több olyan kézirattöredéket, melyet az egyiptomi Oxürhünkhoszban találtak, majd ezt írta: „Általánosságban véve ezek a kéziratok megerősítik azoknak a jelentős, unciális * szövegeknek a hitelességét, melyek a mérvadó modern fordítások alapját képezik. Semmi sem indokolja, hogy alapjaiban megváltoztassuk az arról alkotott nézetünket, hogy kezdetben miként adták tovább az Úsz. [Újszövetség] szövegét.”

A négy kanonikus evangélium – Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma – a II. század közepén már biztosan általánosan elfogadott volt a keresztények körében. Tatianosz a széles körben használt Diatesszaron (jelentése: ’négyből szerkesztett’) című művéhez, mely i. sz. 160 és 175 között készült, csupán a négy kanonikus evangéliumot vette alapul, tehát egyetlen gnosztikus „evangéliumot” sem. (Lásd „ Az evangéliumok korai védelmezése” című részt.) Szintén figyelemre méltó, amit Iréneusz az i. sz. II. század végén írt. Úgy érvelt, hogy négy evangéliumnak kell lennie, mint ahogy négy égtáj van, és a szélrózsának is négy iránya van. Noha az általa felhozott párhuzamok vitathatók, az állítása azt mutatja, hogy csupán négy kanonikus evangélium létezett akkoriban.

Mit bizonyít mindez? Azt, hogy a Keresztény Görög Iratok, beleértve a négy evangéliumot is, a II. századtól fogva mind a mai napig nem változott számottevően. Nincs nyomós okunk azt feltételezni, hogy a IV. században összeesküvést szőttek azért, hogy az Isten által  ihletett Szentírás bármely részét megmásítsák vagy titokban tartsák. Bruce Metzger bibliatudós ennek éppen az ellenkezőjéről írt: „A II. század végére . . . az Újszövetség nagy részét illetően a hívők sokszínű gyülekezetei mindenfelé jelentős egyetértésre jutottak, nemcsak a Földközi-tenger vidékén, hanem Britanniától egészen Mezopotámiáig.”

Pál és Péter apostol védelmezte Isten Szavának igazságát. Mindketten óva intették a keresztény társaikat attól, hogy olyasvalamit fogadjanak el, vagy olyasmiben higgyenek, ami eltér attól, amit korábban tanultak. Például Pál ezt írta Timóteusznak: „Ó, Timóteusz, őrizd meg, ami letétbe van helyezve nálad, elfordulva az üres beszédektől, melyek sértik azt, ami szent, és annak ellentmondásaitól, amit hamisan »ismeretnek« neveznek. Az efféle ismeret fitogtatása miatt némelyek eltértek a hittől.” Péter pedig ezt írta: „Nem, nem fortélyosan kigondolt, valótlan történeteket követve ismertettük meg veletek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak hatalmát és jelenlétét, hanem azáltal, hogy szemtanúi lettünk nagyszerűségének” (1Timóteusz 6:20, 21; 2Péter 1:16).

Évszázadokkal korábban Ézsaiás próféta ihletés alatt ezt írta: „Elszáradt a fű, elhervadt a virág, de Istenünk szava időtlen időkig fennmarad” (Ézsaiás 40:8). Ugyanígy bízhatunk abban is, hogy Isten, aki a Szentírást ihlette, meg is őrizte azt az évszázadok során, hogy így „mindenfajta ember megmentésben részesüljön, és az igazság pontos ismeretére jusson” (1Timóteusz 2:4).