Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

6. FEJEZET

A megígért gyermek

A megígért gyermek

LUKÁCS 2:21–39

  • JÉZUST KÖRÜLMETÉLIK, MAJD A TEMPLOMBA VISZIK

József és Mária még nem mennek vissza Názáretbe, hanem Betlehemben maradnak. Isten törvénye szerint a nyolcadik napon körülmetélik Jézust (3Mózes 12:2, 3). Szokás szerint nevet is ezen a napon adnak a fiúgyermeknek. Jézusnak nevezik el az újszülöttet, ahogyan Gábriel angyal mondta.

Több mint egy hónap telik el, és Jézus már negyvennapos. Vajon hová viszik ekkor a szülei? A jeruzsálemi templomba, amely csupán néhány kilométerre van tőlük. A törvény előírja, hogy ha egy anya fiúgyermeket szül, negyven nappal később tisztulási felajánlást kell bemutatnia a templomban (3Mózes 12:4–8).

Mária is így tesz, két kisebb madarat visz áldozatként. Ez sokat elárul József és Mária anyagi helyzetéről. A törvényben az áll, hogy egy fiatal kost és egy madarat kell felajánlani. Azonban ha az anyának nem telik kosra, két gerlét vagy galambot is vihet áldozatként. Mária is ilyen helyzetben van, ezért ajánl fel madarakat.

A templomban egy idős férfi, Simeon lép Józsefhez és Máriához. Isten feltárta neki, hogy még a halála előtt megláthatja a megígért Krisztust, vagyis a Messiást. A szent szellem aznap arra indítja Simeont, hogy menjen a templomba. Ott találja Józsefet, Máriát és a kisgyermeküket. Simeon a karjába veszi a csecsemőt.

Miközben a karjában tartja Jézust, így ad hálát Istennek: „Legfőbb Úr, most már békében meghalhat a te rabszolgád a kijelentésed szerint, mert látták szemeim megmentésed eszközét, amelyet minden nép szeme láttára elkészítettél, aki világosság a nemzeteket borító lepel eltávolítására, és népednek, Izraelnek dicsősége” (Lukács 2:29–32).

József és Mária meglepetten hallgatják őt. Simeon megáldja őket, és elmondja Máriának, hogy a fia „miatt sokan elesnek és sokan talpra állnak Izraelben”, és hogy a fájdalom éles kardként járja majd át Máriát (Lukács 2:34).

De még valaki más is ott van aznap: Anna, egy 84 éves prófétanő, aki sosem hiányzik a templomból. Most ő is odamegy a kisgyermek szüleihez. Hálát ad Istennek, és a jelenlevők füle hallatára beszélni kezd Jézusról.

Nem nehéz elképzelni, milyen boldog József és Mária, hogy ilyen különleges eseményeknek lehettek tanúi. Mindezek kétségtelenül megerősítik őket abban, hogy a fiuk a megígért Messiás.