Élettörténet

Boldogan szolgálok a betegségem ellenére

VARNÁVASZ SZPETSZIÓTISZ ELMONDÁSA ALAPJÁN

1990-ben, 68 éves koromra teljesen lebénultam. Mégis már 15 éve boldogan tevékenykedek teljes idejű szolgaként Ciprus szigetén. Honnan van erőm arra, hogy a betegségem ellenére tevékeny maradjak Jehova szolgálatában?

NAGY családba születtem 1922. október 11-én. Kilencen voltunk testvérek, négy fiú és öt lány. Xylophagou falujában éltünk Cipruson. Noha a szüleim viszonylag jómódúak voltak, sokat kellett dolgozniuk a földeken, hogy eltartsanak egy ekkora családot.

Édesapám, Antónisz szeretett tanulni, mert nagy volt benne a tudásvágy. Születésem után nem sokkal, amikor elment a falu tanítójához, felfigyelt egy traktátusra. Népszószék (Peoples Pulpit) volt a címe, és a Bibliakutatók adták ki (akkoriban így ismerték Jehova Tanúit). Elkezdte olvasni, és a tartalma rögtön megragadta a figyelmét. Így apu és az egyik barátja, Andréasz Hrísztu a szigeten az elsők között léptek kapcsolatba Jehova Tanúival.

Növekedés az ellenállás dacára

Ők ketten idővel még több Biblián alapuló kiadványt kértek Jehova Tanúitól. Nem sokkal ezután apu és Andréasz úgy érezték, hogy meg kell osztaniuk a faluban lakókkal a Biblia igazságait, melyekről tanultak. Prédikálásuk erős ellenállást váltott ki a görög ortodox papságból, és másokból is, akik úgy gondolták, hogy Jehova Tanúi ártalmasak.

 Sok falubeli tisztelte ezt a két bibliaoktatót. Édesapám közismert volt a kedvességéről és a nagylelkűségéről. Gyakran segített a szegény családokon. Olykor az éjszaka kellős közepén kilopódzott a házból, és búzát vagy kenyeret tett az ajtó elé a szükségben lévő családoknak. Ez az önzetlen keresztényi viselkedés még vonzóbbá tette kettejük üzenetét (Máté 5:16).

Ennek eredményeként jó páran kedvezően reagáltak a Biblia üzenetére. Ahogyan egyre mélyebben megértették az igazságot, szükségét érezték, hogy különböző magánotthonokban összegyűljenek, és mint csoport együtt tanulmányozzák a Bibliát. 1934-ben Níkosz Matteákisz, egy teljes idejű szolga Görögországból Ciprusra érkezett, és találkozott a xylophagou-i csoporttal. Matteákisz testvér türelmesen és elszántsággal vett részt a csoport megszervezésében, és segített nekik abban is, hogy jobban megértsék a Szentírást. Ez a csoport volt a magja Jehova Tanúi első gyülekezetének Cipruson.

Amint a keresztény munka előrehaladt, és még többen elfogadták a Biblia igazságát, a testvérek úgy látták, hogy jó lenne egy állandó helyet találni az összejöveteleknek. A legidősebb bátyám, Giórgosz és a felesége, Eléni felajánlottak a házuk mellett egy épületet, melyet pajtaként használtak. Ezt felújítottuk és átalakítottuk, hogy megfelelő legyen az összejövetelekre. Így a testvérek hozzájutottak az első Királyság-termükhöz a szigeten. Mennyire hálásak voltak! Ez óriási lendületet adott a további növekedéshez.

Elfogadom az igazságot

1938-ban, 16 évesen úgy döntöttem, hogy ács leszek. Apu elküldött hát Ciprus fővárosába, Nicosiába. Bölcs előrelátással úgy intézte, hogy Níkosz Matteákisznál lakjak. Erre a hűséges testvérre még ma is sokan úgy emlékeznek a szigeten, mint aki buzgó és vendégszerető volt. Az övéhez hasonló határtalan lelkesedésre és megingathatatlan bátorságra minden ciprusi kereszténynek szüksége volt azokban a kezdeti időkben.

 Matteákisz testvér rengeteget segített, hogy alaposan megismerjem a Bibliát, és előrehaladjak szellemileg. Amíg nála laktam, részt vettem az összejöveteleken, melyeket az ő otthonában tartottak meg. Ekkor éreztem először, hogy a Jehova iránti szeretetem erősödik. Elhatároztam, hogy bensőséges kapcsolatot alakítok ki Istennel. Néhány hónap elteltével megkértem Matteákisz testvért, hogy hadd csatlakozzak hozzá a szántóföldi szolgálatban. Ekkor 1939-et írtunk.

Nem sokkal később hazamentem meglátogatni a családomat. Az édesapámmal töltött idő alatt még szilárdabbá vált bennem az a meggyőződés, hogy megtaláltam az igazságot és az élet értelmét. 1939 szeptemberében elkezdődött a II. világháború. Sok korombeli fiatal önként jelentkezett katonának, de a Biblia vezetésével összhangban én úgy döntöttem, hogy semleges maradok (Ézsaiás 2:4; János 15:19). Még abban az évben átadtam magam Jehovának, és 1940-ben megkeresztelkedtem. Ekkor éreztem először azt, hogy nem félek az emberektől!

1948-ban feleségül vettem Evterpíát. Négy gyermekünk született. Amikor szülők lettünk, egyből felismertük, hogy keményen kell fáradoznunk, ha „Jehova fegyelmezésében és az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint” szeretnénk felnevelni őket (Efézus 6:4). Az imáink és az erőfeszítéseink arra irányultak, hogy mély szeretetet tudjunk elültetni a gyermekeinkben Jehova iránt, valamint tiszteletet a törvényei és az alapelvei iránt.

A betegséggel járó nehézségek

1964-ben, 42 éves koromban kezdtem zsibbadást érezni a jobb karomban és lábamban, majd ez fokozatosan átterjedt a bal oldalamra is. Izomsorvadást állapítottak meg nálam. Ez egy gyógyíthatatlan betegség, amely végül teljes bénuláshoz vezet. A hír teljesen leforrázott. Annyira váratlanul és gyorsan történt minden! Haragot és felháborodást éreztem: „Miért pont velem történik ez? Mivel érdemeltem ezt ki?” Idővel azonban túljutottam a diagnózis miatti első döbbeneten. Most viszont a szorongás és a kétségbeesés lett úrrá rajtam. Rengeteg kérdés kavargott a fejemben: „Teljesen le fogok bénulni, és mindenben másokra fogok szorulni? Mi lesz akkor?  Hogy gondoskodok majd a családomról, a feleségemről és a négy gyermekünkről?” Fájdalmasan hasítottak belém ezek a gondolatok.

Életemnek ebben a kritikus időszakában úgy éreztem, hogy most még fontosabb, mint valaha, hogy Jehovához forduljak imában és minden aggodalmamat teljes őszinteséggel feltárjam neki. Éjjel-nappal könnyek között imádkoztam hozzá. Kis idő elteltével megvigasztalódtam. A Filippi 4:6, 7 megnyugtató szavai az én esetemben is igaznak bizonyultak: „Semmi miatt ne aggódjatok, hanem mindenben az ima és a könyörgés által hálaadással együtt tárjátok kéréseiteket az Isten elé; és az Isten békéje, amely felette áll minden gondolkodásnak, meg fogja őrizni szíveteket és gondolkodóképességeteket Krisztus Jézus által.”

Küzdelmem a bénulással

Az állapotom egyre rosszabb lett. Felismertem, hogy gyorsan alkalmazkodnom kell ehhez az új helyzethez. Mivel már nem tudtam ácsként dolgozni, úgy döntöttem, hogy keresek egy kevésbé megerőltető munkát, amit a fizikai állapotommal el tudok látni, és amiből képes vagyok eltartani a családomat. Először egy kis furgonnal jégkrémet árultam. Ezt hat évig csináltam, de aztán a betegségem miatt kerekesszékbe kényszerültem. Ezután olyan könnyebb munkákat kerestem, amelyeket el tudtam végezni.

1990-re az egészségem annyira leromlott, hogy azóta képtelen vagyok bármilyen munkát ellátni. Ma már teljes mértékben másokra szorulok, még az olyan dolgokban is, amelyek egy egészséges embernek magától értetődőek. Segítségre van szükségem a lefekvéshez, a mosakodáshoz és az öltözködéshez. Ahhoz, hogy részt tudjak venni az összejövetelen, a kerekesszékben kivisznek a kocsihoz, aztán onnan átemelnek a kocsiba. Majd a Királyság-teremnél kiemelnek a kocsiból, beletesznek a kerekesszékbe és úgy betolnak. Az összejövetel alatt egy hősugárzó melegíti a lábamat.

A bénulás ellenére azért viszonylag rendszeresen részt tudok venni az összejöveteleken. Tudom, hogy ez az a hely, ahol Jehova oktat minket, és a szellemi testvéreimmel való együttlét igazi menedék, valamint a támogatás és a buzdítás forrása számomra (Héberek 10:24, 25). Szellemileg érett hívőtársaim állandóan támogatnak azáltal, hogy rendszeresen felkeresnek. Pontosan azt érzem, amit Dávid is érzett: „csordultig van a poharam” (Zsoltárok 23:5).

Drága feleségem nagyszerű segítségnek bizonyult a hosszú évek során. A gyermekeim is mindenben támogatnak. Már évek óta ők segítenek nekem a mindennapi teendőimben. Ez nem könnyű feladat, és ahogy telnek az évek, egyre nehezebb gondoskodni rólam. Igazán jó példát mutatnak a türelemben és az önfeláldozásban. Imádkozom, hogy Jehova továbbra is áldja meg őket.

Az ima egy másik csodálatos gondoskodása Jehovának, amely által megerősíti a szolgáit (Zsoltárok 65:2). Jehova válaszolt a szívből mondott könyörgéseimre, és megerősített, hogy ne veszítsem el a hitemet ezekben az években. Az ima enyhülést hoz, és segít megőrizni az örömömet, különösen akkor, amikor elkeseredek. Az állandó kommunikáció Jehovával felfrissít, és újra meg újra megerősíti bennem az elhatározást, hogy ne adjam fel. Teljes mértékben meg vagyok róla győződve, hogy Jehova meghallgatja a szolgái imáit és megadja nekik azt az elmebeli békét, melyre szükségük van (Zsoltárok 51:17; 1Péter 5:7).

És ami a legfontosabb, mindig erőt önt belém, ha emlékeztetem magam rá, hogy Isten végül mindazokat meg fogja gyógyítani, akiket azzal jutalmaz meg, hogy élhetnek a Paradicsomban a Fia, Jézus Krisztus Királyság-uralma alatt. Már nem egyszer a könnyem is  kicsordult örömömben, amikor elgondolkodtam ezen a nagyszerű reménységen (Zsoltárok 37:11, 29; Lukács 23:43; Jelenések 21:3, 4).

Teljes idejű szolgálat

1991-ben alaposan átgondoltam a helyzetemet, és arra jutottam, hogy ha nem akarom átadni magam az önsajnálatnak, akkor az a legjobb, ha továbbra is buzgón megosztom másokkal a Királyságról szóló értékes jó hírt. Abban az évben el is kezdtem a teljes idejű szolgálatot.

Mivel mozgáskorlátozott vagyok, javarészt levélben tanúskodok. Ám a levélírás nem egyszerű feladat, igazi erőfeszítést igényel. Nehéz például erősen tartanom a tollat, hiszen a kezemet is legyengíti az izomsorvadás. De az állhatatosságnak és az imának köszönhetően most már több mint 15 éve levélírással tanúskodok. Ezenkívül telefonon is szoktam prédikálni. Soha nem szalasztok el egyetlen alkalmat sem, hogy beszéljek az új világ és a paradicsomi föld reménységéről a rokonaimnak, a barátaimnak és a szomszédaimnak, akik meglátogatnak.

Már nagyon sok buzdító tapasztalatban volt részem. Boldogsággal töltött el, amikor láttam, hogy az egyik unokám, akivel mintegy 12 évvel ezelőtt tanulmányoztam a Bibliát, szellemileg előrehalad, és értékeli a bibliai igazságot. A Biblia alapján kiiskolázott lelkiismerete arra indítja, hogy lojális és rendíthetetlen maradjon a keresztényi semlegességet illetően.

Különösen nagy öröm, amikor azok az emberek, akiknek levelet írtam, kapcsolatba lépnek velem, és szeretnének még többet megtudni a Bibliáról. Olyan is akad, aki még több Biblián alapuló kiadványt kér. Egyszer például felhívott egy hölgy, és megköszönte a buzdító levelet, melyet a férjének küldtem. A levél gondolatai felkeltették az érdeklődését. Ennek eredményeként többször is meglátogatott a férjével, és tudtunk beszélgetni a Bibliáról.

Fényes jövő

Az évek során láthattam, hogyan nő a Királyság-hírnökök száma a világnak ezen a részén. Azt a kis Királyság-termet Giórgosz bátyámék háza mellett már többször kibővítettük és felújítottuk. Ma ezt a szép imádati helyet Jehova Tanúinak két gyülekezete használja.

Édesapám 1943-ban, 52 évesen halt meg. Óriási szellemi örökséget hagyott ránk. Nyolc gyermeke elfogadta az igazságot, és még ma is hűségesen szolgálják Jehovát. Xylophagou-ban, apu szülőfalujában, valamint a környező falvakban jelenleg három gyülekezet van, összesen 230 Királyság-hírnökkel!

Ezek a kiváló eredmények nagy örömet jelentenek nekem. Ma már 83 évesen, a zsoltáríróval együtt bizalommal elmondhatom: „A fiatal sörényes oroszlánok szűkölködnek, éheznek, de akik Jehovát keresik, azok semmi jót sem nélkülöznek” (Zsoltárok 34:10). Már nagyon várom azt az időt, amikor az Ézsaiás 35:6-ban feljegyzett prófécia beteljesedik: „Akkor majd szökell a sánta, mint a szarvas”. De addig is, míg mindez megvalósul, elhatározásom, hogy a betegségem ellenére továbbra is boldogan szolgálom Jehovát.

[Térkép a 17. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

TÖRÖKORSZÁG

SZÍRIA

LIBANON

CIPRUS

Nicosia

Xylophagou

Földközi-tenger

[Kép a 17. oldalon]

A sziget első Királyság-terme Xylophagou-ban. Ez a terem még mindig használatban van

[Képek a 18. oldalon]

Evterpíával 1946-ban és ma

[Kép a 20. oldalon]

Örömömet lelem a telefonos és a levél általi tanúskodásban