Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Vajon a szent szellem egy személy?

Vajon a szent szellem egy személy?

A Biblia nézőpontja

Vajon a szent szellem egy személy?

VAJON mi Isten szent szelleme? A Biblia már a bevezetőjében beszél a szent szellemről, és ’Isten tevékeny erejeként’ mutatja be, mely ’a vizek felett lebegett’(1Mózes 1:2). Jézus keresztelkedési beszámolójában Istenről azt olvassuk, hogy az ’egekben’ volt, a szent szellemről viszont azt, hogy ’alászállt Jézusra, mint egy galamb’ (Máté 3:16, 17). Ezenkívül Jézus úgy beszélt a szent szellemről, mint ’segítőről’ (János 14:16).

Számos írásszöveggel együtt ezek a versek késztettek némelyeket arra a következtetésre, hogy a szent szellem egy személy, éppen úgy, mint ahogyan Isten, Jézus, valamint az angyalok is különálló szellemszemélyek. Sőt a kereszténység több tekintélyes egyháza könyvelte el személyként a szent szellemet évszázadokon át. E régi keletű tantétel ellenére sok templomba járó ember még ma sem tudja, hogy mit gondoljon erről, mások pedig egyet sem értenek vallásuk vezetőjével. Egy nem régi felmérés szerint például a megkérdezettek 61 százaléka hisz abban, hogy Isten szelleme „a jelenlétének vagy hatalmának a jelképe, és nem egy élő személy”. Mit mond azonban a Biblia?

Mit mond a Biblia?

Egy becsületes bibliaolvasó kénytelen arra a következtetésre jutni, hogy a szent szellem nem személy, jóllehet a hivatalos egyházi vélemény személynek minősíti. Nézzük meg a következő bibliai beszámolókat:

1. A Biblia azt írja, hogy amikor Mária, Jézus édesanyja meglátogatta unokatestvérét, Erzsébetet, méhében a magzat megmozdult, „Erzsébet pedig betelt szent szellemmel” (Lukács 1:41). Ésszerű lenne azt képzelnünk, hogy egy személy ’betelik’ egy másik személlyel?

2. Keresztelő János úgy beszélt Jézusról a tanítványainak, mint aki őutána jön majd: „Én vízzel keresztellek titeket . . . , de aki utánam jön, erősebb nálam, akinek saruját sem vagyok méltó levenni. Az majd szent szellemmel . . . fog keresztelni titeket” (Máté 3:11). János aligha utalhatott személyként a szent szellemre, hiszen azt mondta, hogy a szent szellemmel keresztelni fogják az embereket.

3. Amikor Péter apostol egy római katonatiszthez és családjához látogatott el, Jézusról beszélt nekik, akit „szent szellemmel és erővel” kent fel Isten (Cselekedetek 10:38). Nem sokkal ezután „a szent szellem leszállt” a katonatiszt háznépére. A beszámoló szerint sokan ámultak, „hogy a szent szellem ajándéka a nemzetekből valókra is kitöltetik” (Cselekedetek 10:44, 45). Itt szintén olyan kifejezéseket találunk, melyek összeegyeztethetetlenek azzal a felfogással, hogy a szent szellem személy.

Nem szokatlan, hogy Isten Szava tárgyakat vagy fogalmakat személyesít meg, például a bölcsességet, a tisztánlátást, a bűnt, a halált és a ki nem érdemelt kedvességet (Példabeszédek 8:1—9:6; Róma 5:14, 17, 21; 6:12). Jézus maga is azt mondta, hogy „a bölcsességet igazságosnak bizonyítja minden gyermeke”, vagyis minden jó eredménye (Lukács 7:35). Nyilvánvaló, hogy a bölcsesség nem egy személy, akinek szó szerinti gyermekei lennének! Hasonlóképpen a szent szellem sem egy személy csupán azért, mert néhány helyen a Biblia megszemélyesíti.

Mi a szent szellem?

A Biblia Isten működésben lévő erejeként azonosítja Isten szent szellemét. Tehát a Biblia héber szövegének pontos fordítása Isten szellemére úgy utal, mint ’tevékeny erejére’ (1Mózes 1:2). És ezt a nézetet támasztja alá egyértelműen a Biblia az elejétől a végéig (Mikeás 3:8; Lukács 1:35; Cselekedetek 10:38).

A népszerű hitnézettel ellentétben Isten nincs mindig mindenhol jelen. Ellenkezőleg, a szellemi birodalomban él, egy ’szilárd lakhelyen’ (1Királyok 8:39; 2Krónikák 6:39). A Szentírás ezen belül még egy konkrét helyre is utal, ahol Isten lakik, és ahol a „trónja” van (1Királyok 22:19; Ézsaiás 6:1; Dániel 7:9; Jelenések 4:1–3). ’Szilárd lakhelyéről’ azonban a szellemi és fizikai birodalom bármely szegletére el tud érni tevékeny erejével (Zsoltárok 139:7).

1879-ben Charles L. Ives bibliatudós helyesen ábrázolta Isten azon képességét, hogy egy meghatározott helyről használja fel az erejét. Ezt írta: „Azt mondjuk például: »Nyisd ki a zsalugátert, hadd jöjjön be a nap.« Ezen nem az igazi, betű szerinti napot értjük, hanem a nap sugarát, amely a napból indul ki.” Ehhez hasonlóan Istennek sem kell azokra a helyszínekre elmennie, ahol fel akarja használni a tevékeny erejét. Egyszerűen csak felhasználja szent szellemét, amellyel teremtésművének legvégső határaiig képes elérni. Ha megérted, mi is igazából a szent szellem, vagyis Isten tevékeny ereje, akkor bizalmad lehet abban, hogy Jehova be fogja teljesíteni az ígéreteit.

GONDOLKODTÁL MÁR EZEN?

▪ Vajon azt tanítja a Biblia, hogy a szent szellem egy személy? (Cselekedetek 10:44, 45)

▪ Mi a szent szellem? (1Mózes 1:2)

▪ Milyen messzire ér el Isten szent szelleme? (Zsoltárok 139:7)