Róma 6:1–23

6  Mit mondjunk hát? Ezután is kövessünk el bűnöket, hogy nagyobb szerepe legyen a ki nem érdemelt kedvességnek?  Semmiképpen sem! Mivelhogy meghaltunk a bűnnek,+ hogyan élhetnénk még továbbra is bűnös életet?+  Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba,+ a halálába keresztelkedtünk meg?+  Ezért vele együtt eltemettek minket azáltal, hogy megkeresztelkedtünk a halálába,+ hogy miként Krisztus feltámadt a halottak közül az Atya dicsőséges hatalma által, úgy mi is új életet éljünk.+  Ha úgy halunk meg, mint ő,+ akkor biztosan úgy is támadunk fel, mint ő, és így egységben vagyunk vele.+  Mert tudjuk, hogy a régi egyéniségünket oszlopra feszítették vele,+ hogy a bűnös testünknek ne legyen hatalma felettünk,+ és így ne legyünk többé a bűn rabszolgái.+  Mert aki meghalt, azt felmentették a bűne alól*.  Ezenfelül, ha meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élni is fogunk vele együtt.  Mert tudjuk, hogy Krisztus, most, hogy feltámadt a halottak közül,+ nem hal meg többé.+ A halál többé nem úr felette. 10  Egyszer s mindenkorra meghalt, hogy eltörölje a bűnt,+ az életét pedig Istennek éli. 11  Ugyanígy ti is úgy tekintsétek magatokat, mint akik halottak vagytok a bűnnek, de az életeteket Istennek élitek Krisztus Jézus által.+ 12  Ne engedjétek tehát a bűnt továbbra is királyként uralkodni halandó testetekben,+ hogy a kívánságainak engedelmeskedjetek. 13  Ne adjátok tovább testeteket* a bűnnek, hogy igazságtalan tettek fegyvere legyen, hanem adjátok magatokat Istennek mint halottakból lett élők, és adjátok testeteket* Istennek, hogy az igazságosság fegyvere legyen.+ 14  Mert a bűnnek nem szabad uralkodnia fölöttetek, hiszen nem vonatkozik rátok a törvény,+ hanem Isten ki nem érdemelt kedvességét élvezitek.+ 15  Mi következik ebből? Vajon kövessünk el bűnt, mivel nem vonatkozik ránk a törvény, hanem Isten ki nem érdemelt kedvességét élvezzük?+ Semmiképpen sem! 16  Nem tudjátok, hogy ha valakinek engedelmes rabszolgaként adjátok oda magatokat, akkor a rabszolgái vagytok annak, akinek engedelmeskedtek:+ vagy a bűnéi,+ ami a halálba visz,+ vagy az engedelmességéi, ami igazságossághoz vezet? 17  Noha a bűn rabszolgái voltatok, Istennek köszönhetően most már szívből engedelmeskedtek annak a fajta tanításnak, amelyre átadott titeket. 18  Igen, mivel megszabadultatok a bűntől,+ az igazságosság rabszolgái lettetek.+ 19  Testetek gyengesége miatt olyan szavakat használok, melyeket megértenek az emberek. Mert ahogy odaadtátok tagjaitokat a tisztátalanság és a törvénytelenség rabszolgáiként, ami törvénytelenséghez vezet, úgy most adjátok oda tagjaitokat az igazságosság rabszolgáiként, ami szentséghez vezet.+ 20  Mert amikor a bűn rabszolgái voltatok, nem tartott fogva titeket az igazságosság. 21  Milyen gyümölcsöket teremtetek akkoriban? Olyasmiket, amiket most szégyelltek. Mert azok halállal végződnek.+ 22  Most azonban, mivel megszabadultatok a bűntől, és Isten rabszolgái lettetek, a gyümölcs, melyet teremtek, a szent életetek,+ ami örök élethez vezet.+ 23  Mert a bűnért járó fizetség a halál,+ az ajándék pedig, amelyet Isten ad, örök élet+ Krisztus Jézus, a mi Urunk által.+

Lábjegyzetek

Vagy: „annak megbocsátották a bűnét”.
Szó szerint: „tagjaitokat”.
Szó szerint: „tagjaitokat”.

Jegyzetek

Multimédia