Ugrás a tartalomra

BIBLIAVERSEK MAGYARÁZATA

Jeremiás 11:11: „Veszedelmet hozok reájok”

Jeremiás 11:11: „Veszedelmet hozok reájok”

„Ezért ezt mondja Jehova: »Veszedelmet hozok rájuk, amelyből nem tudnak kimenekülni. Amikor segítségért kiáltanak hozzám, nem hallgatom meg őket…«” (Jeremiás 11:11, Új világ fordítás).

„Azért ezt mondja az Úr: Ímé, én veszedelmet hozok reájok, a melyből ki nem menekülhetnek, és kiáltanak majd én hozzám, de nem hallgatom meg őket” (Jeremiás 11:11, Károli-fordítás).

A Jeremiás 11:11 jelentése

 Itt Isten azokhoz a zsidókhoz beszélt, akik Jeremiás próféta idejében éltek. Igazságos törvényeket adott nekik, és szeretettel fegyelmezte őket a prófétái által, de a zsidók mindezt semmibe vették. Ezért Jehova a többé nem védte meg őket a tetteik súlyos következményeitől (Példabeszédek 1:24–32).

 „Ezért ezt mondja Jehova”. Az „ezért” szó összeköti az előző verseket a folytatással. A Jeremiás 11:1–10-ig tartó részben Jehova elmondja, hogy a népe megszegte azt a szövetséget – vagy kötelező érvényű megállapodást –, amelyet még az ősapáikkal kötött (2Mózes 24:7). Elfordultak tőle, és inkább bálványokat imádtak. Ennek pedig az lett a következménye, hogy szörnyű dolgokat tettek, még gyermekeket is feláldoztak (Jeremiás 7:31).

 „Veszedelmet hozok rájuk”. Sokszor, amikor a Biblia úgy fogalmaz, hogy Jehova tesz valamit, az igazából csak azt jelenti, hogy megenged valamit. A zsidók esetében is erről volt szó. Mivel hamis isteneket imádtak, és megszegték Jehova igazságos törvényeit, ő megvonta tőlük a védelmét, és le kellett aratniuk a tetteik következményeit. Mindez oda vezetett, hogy egy veszedelmes ellenség, Babilon királya elfoglalta Jeruzsálemet, és a lakóit fogságba hurcolta. Azok a hamis istenek, akikben a nép annyira bízott, semmit sem tudtak tenni értük (Jeremiás 11:12; 25:8, 9).

 „Amikor segítségért kiáltanak hozzám, nem hallgatom meg őket.” Jehova nem hallgatja meg azoknak az imáit, akiknek „sok vért ontott a [kezük]”, vagy akik hamis istenekhez fordulnak segítségért (Ézsaiás 1:15; 42:17). Azoknak az imáira viszont odafigyel, akik őszintén megbánják a bűneiket, jó útra térnek, és alázatosan közelednek hozzá (Ézsaiás 1:16–19; 55:6, 7).

A Jeremiás 11:11 szövegkörnyezete

 Jehova i. e. 647-ben bízta meg Jeremiást, hogy legyen a prófétája. Jeremiás 40 éven át hirdette a népnek, hogy Jehova meg fogja büntetni őket, de nem figyeltek rá. Ez alatt az időszak alatt írta le azt is, amit a Jeremiás 11:11-ben olvashatunk. Végül i. e. 607-ben bekövetkezett az, amire figyelmeztette a zsidókat: a babilóniaiak lerombolták Jeruzsálemet (Jeremiás 6:6–8; 39:1, 2, 8, 9).

 Jeremiás olyat is írt a könyvében, ami reményre adott okot. Jehova ezt üzente a népnek: „Mihelyt eltelik Babilonban 70 év…, teljesítem ígéretemet: visszahozlak benneteket erre a helyre” (Jeremiás 29:10). Jehova i. e. 537-ben teljesítette ezt az ígéretét, amikor a médek és a perzsák legyőzték Babilont. Bár a zsidók szétszórtan éltek a korábban Babilon által uralt területen, Jehova támogatásával vissza tudtak térni Jeruzsálembe, és újra elfogadható módon imádták őt (2Krónikák 36:22, 23; Jeremiás 29:14).

 Nézd meg ezt a rövid videót, mely áttekinti Jeremiás könyvét.

a Annak a négy héber betűnek, amely Isten nevét jelöli, a legelterjedtebb magyar megfelelője a „Jehova”. Ha szeretnéd megtudni, hogy sok bibliafordításban miért az „Úr” szó szerepel Isten neve helyett, olvasd el a „Ki Jehova?” című cikket.