Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hogyan segíthetsz valakinek a gyülekezetben, ha elvált?

Hogyan segíthetsz valakinek a gyülekezetben, ha elvált?

Bizonyára van olyan ismerősöd, aki elvált. Talán nem is egy. Ez azért van így, mert a válás ma már mindennapos. Például egy lengyel felmérés szerint azok a 30 évesek, akik 3–6 éve házasok, nagy valószínűség szerint elválnak. De a válás nem csak ezt a korosztályt érinti.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon 2012-ben 36 200 házasságot kötöttek, és 22 000 válás volt. Más országokban is hasonló a helyzet.

SZÉLSŐSÉGES ÉRZÉSEK

Legtöbbször mivel jár a válás? Egy kelet-európai tapasztalt házassági tanácsadó megjegyzi: „A válás hivatalossá teszi azt, ami már úgyis megtörtént, vagyis hogy két ember elhidegült egymástól. Ez rendkívül megviseli az érintetteket.” Hozzáteszi még, hogy gyakran „érzelmi viharok dúlnak az emberben, és olyan szélsőséges érzések törnek elő belőle, mint a harag, sajnálkozás, csalódottság, elkeseredettség és szégyen”. Előfordul, hogy ilyenkor az öngyilkosság gondolata is felmerül. „Miután hivatalosan is kimondták a válást, jön a következő fázis. Az elvált személyen eluralkodik az üresség érzése, visszahúzódóvá válik, és ilyen gondolatok járnak a fejében: »Ki vagyok én valójában? Milyen célja van az életemnek?«”

Éva * felidézi, mit élt át néhány évvel ezelőtt: „Nagyon megalázó volt, hogy a válás után a szomszédjaim és a kollégáim csak így emlegettek: »az elvált nő«. Dühös voltam. Magamra maradtam a két gyermekemmel, és egyszerre kellett apának meg anyának is lennem.” Ádám 12 éve szolgált vénként, de aztán az ő házassága is felbomlott. Így emlékezik vissza: „Annyira elvesztettem az önbecsülésemet, hogy olykor elöntött a düh, és úgy éreztem, hogy legszívesebben messze elkerülnék mindenkit.”

HOGYAN TALÁLHAT ÚJRA MAGÁRA, AKI ELVÁLT?

A kilátástalannak tűnő jövő miatt némelyeknek nagyon nehéz újra magukra találniuk. Ez még évekkel a válás után is így van. Talán arra következtetnek, hogy senkit sem érdekel a sorsuk. Egy újságírónő, akinek a válás a szakterülete, azt mondja, hogy „változtatniuk kell a szokásaikon, és a saját lábukra kell állniuk”.

Stanisław így idézi fel, hogy mit érzett: „A válás után a volt feleségem nem engedte, hogy lássam a két kislányomat. Ez ahhoz vezetett, hogy azt gondoltam, senkit sem érdekel, mi van velem. Úgy éreztem, még Jehova is elhagyott. Nem  akartam élni. Idővel aztán rájöttem, mennyire rosszul gondolkodtam.” Egy elvált testvérnőt, Wandát is nyugtalanította, hogy nem tudja, mit hoz a jövő. Ezt mondja: „Biztos voltam benne, hogy egy idő után senki sem fog rám és a gyerekeimre nézni, még a testvérek sem. De ez nem így volt, a testvérek valósággal körbevettek, és sokat segítettek abban, hogy a gyerekeim Jehova szolgáivá válhassanak.”

Ezeknek a testvéreknek a szavai jól mutatják, hogy a válás után néhányan érzelmileg összeroppannak. Torz képet alkotnak önmagukról. Értéktelennek érzik magukat, és azt gondolják, hogy nem érdemlik meg mások figyelmét. Ennek következtében kritikussá válhatnak másokkal szemben. Azt is gondolhatják, hogy a gyülekezetük tagjaiban nincs szeretet és együttérzés. De ahogy Stanisław és Wanda esete mutatja, elvált testvéreink idővel ráeszmélhetnek, hogy a gyülekezetben igenis törődnek velük a többiek. Az az igazság, hogy nagyon is odafigyelnek rájuk, még ha ezt eleinte nem is veszik észre.

A MAGÁNY ÉS A KIREKESZTETTSÉG FOGSÁGÁBAN

Ne feledjük, hiába teszünk meg mindent, elvált testvéreinkre időnként rátörhet a magány. Főként a testvérnőkben merülhet fel az az érzés, hogy senkinek sem fontosak. Anasztázia elismeri: „Nyolc év telt el a válás után, és még mindig előfordul, hogy nem tartom magam sokra. Ilyenkor hajlamos vagyok arra, hogy elszigeteljem magam. Önsajnálatba esek, és egyre csak sírok.”

Igaz, elvált testvéreinken úrrá lehetnek ilyen érzések, a Biblia mégis azt tanácsolja, hogy ne szigeteljék el magukat. Ha elszigetelődnének, akkor lehet, hogy olyat tennének, ami nem vall gyakorlati bölcsességre (Péld 18:1). Még ha valaki magányosnak érzi is magát, ne feledje, hogy nem bölcs dolog, ha egy más nembeli személynél keres újra meg újra vigaszt. Hiszen így helytelenül romantikus érzések alakulhatnak ki köztük.

Elvált testvéreinknek minden bizonnyal nehéz érzelmi hullámokkal kell megküzdeniük. Aggódhatnak a jövőjük miatt, magányosnak és kirekesztettnek érezhetik magukat. Ne feledjük, ezek az érzések általánosak, és nagyon nehéz úrrá lenni rajtuk. Utánozzuk Jehovát, és segítsünk ezeknek a drága testvéreinknek! (Zsolt 55:22; 1Pét 5:6, 7). Biztosak lehetünk benne, hogy hálásak lesznek minden segítségért. Érzik majd, hogy a gyülekezetben igaz barátok veszik körül őket (Péld 17:17; 18:24).

^ 6. bek. Néhány nevet megváltoztattunk.