Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Legyél olyan, mint Jeremiás!”

„Legyél olyan, mint Jeremiás!”

A Gileád 125. diplomaosztója

„Legyél olyan, mint Jeremiás!”

„A GILEÁD ISKOLA ezzel az osztállyal mérföldkőhöz érkezett” – jelentette ki a Vezető Testület egyik tagja, Geoffrey Jackson. A mostani 56 végzőst is beleszámítva, az Őrtorony Gileád Bibliaiskola már több mint 8000 misszionáriust küldött ki „a föld legtávolabbi részéig” (Csel 1:8). Jackson testvér a szavait ahhoz a 6156 fős hallgatósághoz intézte, amely 2008. szeptember 13-án jelen volt a Gileád Iskola 125. osztályának a diplomaosztásán.

Jackson testvér, a diplomaosztási program elnöklője ezt a kérdést tette fel: „Vajon jobbá teszi a szolgálatotokat, ha megbízhatóak vagytok?” Majd felsorolt négy dolgot, ami megbízhatóvá tesz valakit: az, ha helyes a gondolkodásmódja, ha jó példát mutat, ha szigorúan Isten Szaván alapul az, amit tanít, és ha az a célja, hogy ismertté tegye Jehova nevét.

David Schafer, aki a Tanítói Bizottságban szolgál, a következő témát fejtette ki: „Mindent meg fogtok érteni?” Biztosította a Gileád-tanulókat, hogy ’mindent megérthetnek’, ami a misszionáriusi szolgálatukhoz szükséges, ha továbbra is keresik Jehovát, és alázatosan elismerik ’a hű és értelmes rabszolgát’ (Péld 28:5; Máté 24:45).

Ezután a Vezető Testület egyik tagja, John E. Barr erről a témáról beszélt: „Ne engedjétek, hogy bármi is elválasszon titeket az Isten szeretetétől!” Barr testvér atyai tanácsai eloszlatták a végzősök és a szüleik minden félelmét, mely az új misszionáriusok megbízatása miatt lehetett bennük. „Ha Isten szeretetében vagyunk, akkor a legbiztonságosabb és legnyugodtabb helyen vagyunk” – mondta. Semmi nem választhatja el a misszionáriusokat Isten szeretetétől, hacsak ők nem választják el magukat Istentől.

Sam Roberson, aki a teokratikus iskolák osztályán dolgozik, arra buzdította a jelenlevőket, hogy változtassanak magukon, hogy fel tudják ölteni „az öltözékek öltözékét”. A végzősök úgy tudják ’felölteni az Úr Jézus Krisztust’, ha tanulmányozzák Jézus életét, és alkalmazzák a tanultakat (Róma 13:14). A következő előadó a teokratikus iskolák osztályának felvigyázója, William Samuelson volt. Kiemelte, mi tesz valakit tiszteletre méltóvá. Akkor lesz valaki tiszteletre méltó, ha nem az emberek, hanem Isten szemében az.

Michael Burnett, az egyik oktató megkért néhány tanulót, hogy mondja el, milyen tapasztalatai voltak a szántóföldi szolgálatban. Bár a legtöbb tanuló jól bemunkált területre volt kijelölve, míg Pattersonban (New York állam) tanult a Gileád Iskolán, mégis talált érdeklődő embereket. Gerald Grizzle, aki a kongresszusi osztályon dolgozik, interjút készített három testvérrel, akik a fiókbizottsági iskolán vettek részt. Szavaik segítettek a Gileád-végzősöknek felkészülni arra, ami a külföldi megbízatásukban rájuk vár.

A „Legyél olyan, mint Jeremiás!” című előadást a Vezető Testületben szolgáló David Splane tartotta meg, aki a Gileád Iskola 42. osztályában végzett. Noha Jeremiásnak voltak aggályai a megbízatásával kapcsolatban, Jehova megerősítette őt (Jer 1:7, 8). Isten ugyanezt teszi az új misszionáriusokkal is. „Ha nehézségetek van valakivel – mondta Splane testvér –, akkor üljetek le, és írjatok le tíz olyan tulajdonságot, amelyet nagyra értékeltek abban a személyben. Ha nem találtok tízet, akkor ez azt jelenti, hogy nem ismeritek őt elég jól.”

Jeremiás áldozatkész volt. Amikor abba akarta hagyni a szolgálatát, imádkozott, és Jehova vele volt (Jer 20:11). Splane testvér a következőket mondta: „Ha elcsüggedtek valami miatt, beszéljétek meg Jehovával. Meg fogtok lepődni azon, hogy hogyan segít nektek.”

A diplomaosztási program végén az elnöklő emlékeztette a hallgatóságot, hogy a végzősök megtanulták, hogyan lehetnek megbízhatóak. Miközben a misszionáriusok a megbízatási helyükön tanúskodnak, a megbízhatóságuk hitelesebbé teszi az üzenetüket (Ézs 43:8–12).

[Kiemelt rész a 22. oldalon]

OSZTÁLYSTATISZTIKA

A képviselt országok száma: 6

A kijelölt országok száma: 21

A tanulók száma: 56

Átlagéletkor: 32,9

Az igazságban eltöltött évek átlaga: 17,4

A teljes idejű szolgálatban eltöltött évek átlaga: 13

[Kép a 23. oldalon]

Az Őrtorony Gileád Bibliaiskola 125. osztályának végzősei

Az alábbi felsorolásban a sorok számozása elölről hátra, a nevek felsorolása minden sorban balról jobbra történik.

1. Hodgson, A.; Wall, A.; Beerens, K.; Hortelano, M.; Newman, L.; De Caso, A. 2. Jenkins, J.; Jarzemski, T.; Méndez, N.; Corona, V.; Canalita, L. 3. Fryer, H.; Savage, M.; Tidwell, K.; Erickson, N.; Dyck, E.; McBeath, R. 4. Perez, L.; Puse, L.; Skidmore, A.; Young, B.; McBride, N.; Rondón, P.; Goodman, E. 5. Beerens, M.; Ferguson, J.; Pearson, N.; Chapman, L.; Wardle, J.; Canalita, M. 6. Perez, P.; De Caso, D.; Young, T.; Rondón, D.; Goodman, G.; Jenkins, M.; Dyck, G. 7. Corona, M.; Wall, R.; Puse, S.; Méndez, F.; Jarzemski, S.; Savage, T. 8. Newman, C.; Ferguson, D.; Skidmore, D.; Erickson, T.; McBride, J.; Pearson, M.; Chapman, M. 9. Hodgson, K.; Wardle, A.; McBeath, A.; Tidwell, T.; Fryer, J.; Hortelano, J.