Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Jehova Tanúi

magyar

Bárcsak sose lenne vége!

A ranguni különleges kongresszuson sokféle törzsből és népcsoportból voltak jelen. Láthatod majd, hogy milyen szeretet és egység volt a testvérek között.

Tagalog nyelvű kongresszus Rómában – „Egy nagy családi összejövetel!”

Most először vett részt több ezer tagalog nyelvű Jehova Tanúja Európában egy háromnapos kongresszuson, hogy az anyanyelvén hallgassa a programot.

19 000 repülőjegy ajándékba

Jehova Tanúi vezetőtestülete segítséget nyújtott a misszionáriusoknak és más, külföldön tevékenykedő teljes idejű szolgáknak, hogy hazautazzanak a kongresszusokra és együtt legyenek a családjukkal.

Összefoglaló a Gileád Iskola 138. osztályának diplomaosztójáról

A diplomaosztó, melyen négy új ének is elhangzott, azt hangsúlyozta, hogyan használják fel a végzősök a kapott képzést, és hogyan tekintsenek a megbízatásaikra.

Bárcsak sose lenne vége!

A ranguni különleges kongresszuson sokféle törzsből és népcsoportból voltak jelen. Láthatod majd, hogy milyen szeretet és egység volt a testvérek között.

Tagalog nyelvű kongresszus Rómában – „Egy nagy családi összejövetel!”

Most először vett részt több ezer tagalog nyelvű Jehova Tanúja Európában egy háromnapos kongresszuson, hogy az anyanyelvén hallgassa a programot.

19 000 repülőjegy ajándékba

Jehova Tanúi vezetőtestülete segítséget nyújtott a misszionáriusoknak és más, külföldön tevékenykedő teljes idejű szolgáknak, hogy hazautazzanak a kongresszusokra és együtt legyenek a családjukkal.

Összefoglaló a Gileád Iskola 138. osztályának diplomaosztójáról

A diplomaosztó, melyen négy új ének is elhangzott, azt hangsúlyozta, hogyan használják fel a végzősök a kapott képzést, és hogyan tekintsenek a megbízatásaikra.

Az Őrtorony Gileád Bibliaiskola 138. osztályának diplomaosztója

A végzősök 2015. március 14-én kapták meg a diplomájukat. Mindenkit arra ösztönöztek, hogy ismerje meg még jobban Jehovát, és kövesse Jézus példáját.

A szeretet egyesítő ereje – Beszámoló egy frankfurti kongresszusról

Több ezer más-más országból származó és eltérő kultúrájú személy gyűlt össze békében.

2014-es nemzetközi kongresszusok – Jehova Tanúi Isten Királyságát keresik először

Jehova Tanúi nemzetközi testvéri közössége a világ több pontján összegyűlt, hogy részt vegyen a „Keressétek először Isten Királyságát!” témájú kongresszuson.

Atlanta sok szeretettel üdvözli Jehova Tanúit

A város tisztviselői üdvözölték a kongresszusi résztvevőket, akik legalább 28 országból érkeztek Atlantába (Georgia állam). Itt három kongresszust tartottak 2014 júliusában és augusztusában.

Beszámoló az évi közgyűlésről – 2014. október

Ezen a történelmi jelentőségű évi közgyűlésen megemlékeztek a messiási Királyság fennállásának a 100. évfordulójáról.

Beszámoló a 2014-es évi közgyűlésről – 2014. október

Több ezer vendég gyűlt össze a Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania 130. évi közgyűlésére, mely azért volt különleges, mert a Királyság fennállásának 100. évfordulóján tartották.

Az Őrtorony Gileád Bibliaiskola 137. osztályának diplomaosztója

Minden jelenlevő azt a tanácsot kapta, hogy maradjon alázatos, és mélyítse el a szívében Jehova gondolatait.

A Gileád Iskola 137. osztályának diplomaosztója

A Gileád Iskola 1943 óta segít a tanulóinak, hogy pontos ismeretet szerezzenek Istenről. Tekints meg kiemelkedő pontokat a diplomaosztó programból.

A vezetőtestület buzdítja az Oroszországban és Ukrajnában élő Tanúkat

Jehova Tanúi vezetőtestületének két tagja ellátogatott Ukrajnába és Oroszországba, hogy buzdítsa a zavargásokban érintett Tanúkat.

A Gileád Iskola 136. osztályának diplomaosztója

A diplomaosztón előadások és interjúk hangoztak el, valamint megtörtént eseteket is eljátszottak.

Az Őrtorony Gileád Bibliaiskola 136. osztályának diplomaosztója

Az oktatók és a többi előadó arra buzdította a tanulókat, hogy legyen ugyanolyan a gondolkodásmódjuk, mint Jézusé. A jelenlevők interjúkat is meghallgathattak, és láthatták, amint a tanulók előadnak megtörtént eseteket.

Online közvetítés világszerte

Hogyan tudták 31 országban több mint 1,4 millióan nyomon követni ezt a különleges eseményt?

Beszámoló az évi közgyűlésről – 2013. október

31 országban több mint 1,4 millióan követték nyomon ezt az eseményt, melyen bemutatták A Szentírás új világ fordítása angol revideált változatát.

Évi közgyűlés (2013. október)

Beszámoló egy izgalmas és mérföldkőnek számító programról, melyről világszerte 1830 helyszínen láthattak közvetítést.

Különleges kongresszus Izraelben

Egy olyan országban, ahol a nemzeti és vallási ellentétek már évtizedek óta viszályt szítanak, tavaly nyáron bebizonyosodott, hogy igenis lehet egység sokféle nemzetiségű ember között.

A Gileád Iskola 135. osztályának diplomaosztója

Ez a bibliaiskola tapasztalt Tanúknak nyújt képzést, hogy még hatékonyabban láthassák el a feladataikat.

Az Őrtorony Gileád Bibliaiskola 135. osztályának diplomaosztója

Több mint 10 000-en vettek részt ezen az örömteli alkalmon 2013. szeptember 14-én. A program kiemelkedő pontjairól olvashatsz.

Különleges kongresszus Írországban

Jehova Tanúi Dublinban szeretettel fogadták a 2012-es „Óvd a szívedet!” jeligéjű különleges kongresszusra érkezett külföldi vendégeket. Néhányan elmesélik az élményeiket.

Jehova Tanúi különleges kongresszusai

Jehova Tanúi nemrég a következő helyeken tartottak különleges kongresszusokat: Brazília, Costa Rica, Hongkong, Írország, Izrael, Új-Zéland és Svédország.

Diplomaosztó program: a Gileád 134. osztálya

Ez az egyedülálló iskola már 70 éve képez misszionáriusokat. Tekintsd meg a diplomaosztó program kiemelkedő pontjait.

Az évi közgyűlés programja (2012. október)

Számos országból érkeztek vendégek a Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania 128. évi közgyűlésére.

Interjúk: a Gileád 133. osztálya

Részletek egy interjúból, mely a Gileád 133. osztályának két tanulójával készült.

Diplomaosztó program: a Gileád 133. osztálya

Kiemelkedő pontok a Gileád 133. osztályának diplomaosztó programjából.

Az 1963-as nemzetközi kongresszusok emlékezetes pillanatai

Részletek az 1963-ban készült kétórás filmből, melyet Jehova Tanúinak világszerte bemutattak.

Egy „világ körüli kongresszus”

Ötven évvel ezelőtt 583 Jehova Tanúja egy tízhetes világ körüli útra indult.

Az Őrtorony Gileád Bibliaiskola 134. osztályának diplomaosztója

Az Őrtorony Gileád Bibliaiskola 134. osztályának diplomaosztóját 2013. március 9-én tartották. A program kiemelte, hogy milyen hatása volt az iskolának a 70 éves fennállása során.

Beszámoló az évi közgyűlésről (2012. október)

A Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania 128. évi közgyűlésén több ezren vettek részt. A jelenlévők buzdító beszámolókat hallgathattak meg, és egy érdekes fejtegetést is a Máté 24:45–47 alapján.

Az Őrtorony Gileád Bibliaiskola 133. osztályának diplomaosztója

A világ minden részéről érkezett 48 tanuló öt hónapon át behatóan tanulmányozta a Bibliát. Milyen kiemelkedő gondolatok hangoztak el a diplomaosztó programon?