Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Tudtad?

Tudtad?

Milyen tollal és tintával írtak a bibliai időkben?

Nádból készült tollak (Egyiptom, kb. I. század)

János apostol a Bibliában található harmadik levelét a következő szavakkal zárta: „Sok írnivalóm volt neked, mégsem kívánok már tintával és tollal írni” (3János 13). A János által használt görög szavak eredetileg azt jelentik, hogy nem akart „feketével” és „náddal” írni.

Az írnokok erős nádszállal írtak. A nádszár egyik végét rézsútosra vágták, a csúcstól pedig egy pontig bemetszették. A tollat horzsakővel élesítették. Ezeket a nádszárakat úgy kellett használni, mint a mai fémhegyű töltőtollakat, és ránézésre is ezekhez hasonlítottak.

A legtöbb tinta, vagyis a „fekete” koromnak és valamiféle guminak volt a keveréke. A gumi kötőanyagként szolgált. A tintához való alapanyagot szárazon árulták, majd írás előtt vízzel megfelelő állagúra hígították. A tinta nem itatta át a papiruszt vagy a pergament. Így az írnokok vizes szivaccsal, melyet valószínűleg mindig kéznél tartottak, egyszerűen csak kitörölhették a szövegből, amit elhibáztak. Ez a kis részlet az ókori tintáról világossá teszi, mire gondolhattak a Biblia írói, amikor arról beszéltek, hogy valakinek a nevét kitörlik Isten könyvéből (2Mózes 32:32, 33; Jelenések 3:5).

Milyen sátrakat készített Pál apostol?

Varráshoz használt eszközök (I–II. század)

A Cselekedetek 18:3 azt írja Pál apostolról, hogy sátorkészítő volt. A bibliai időkben a sátorkészítők teve vagy kecske szőréből szőttek sátorlapokat, és a darabokat összevarrták. A kész sátrat az utazók használták. A legtöbb sátor azonban akkoriban bőrből készült, de a Pál szülővárosában, Tárzuszban előállított lenvásznat is felhasználták erre a célra. Nem tudjuk, milyen anyagokkal dolgozott Pál, lehet, hogy mindegyikkel. Amikor Akviláéknál volt, valószínűleg lenből készített árnyékoló ponyvát a családi házak átriuma fölé.

Pál bizonyára már fiatalon elsajátította ezt a mesterséget. Az egyiptomi papiruszok szerint a római megszállás idején Egyiptomban úgy 13 évesen kezdtek szakmát tanulni a fiatalok. Ha Pál is ilyen korában lett inas, 15-16 évesen már biztosan ügyesen szabta méretre és formára az anyagokat, és képes volt dolgozni a különféle árszerszámokkal, és ismerte a varrási technikákat. „Miután leteltek Pál inasévei – olvasható egy könyvben –, valószínűleg saját szerszámokat kapott. Mivel a sátorkészítőknek csupán néhány késre és árra volt szükségük . . . , bárhol űzhették a szakmájukat” (The Social Context of Paul’s Ministry). Utazó misszionáriusként Pál bármikor kereshetett pénzt a mesterségével, ha szüksége volt rá.