Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Kitartóan virrasszatok, mint az ókori kapuőrök!

Kitartóan virrasszatok, mint az ókori kapuőrök!

Kitartóan virrasszatok, mint az ókori kapuőrök!

AZ ÓKORI időkben a kapuőrök, akiket ajtónállóknak vagy ajtóőröknek is neveztek, különféle helyeken látták el szolgálatukat, így például városkapuknál, templomkapuknál, sőt még otthonok kapubejárójánál és bejárati ajtajánál is. A városkapuk kapuőreit azért nevezték ki, hogy gondoskodjanak arról, hogy a város kapui be legyenek zárva éjszakára, ezenkívül őrködtek is a kapuknál. Lehettek más őrszemek is, akiket a kapuk tetején állítottak szolgálatba, vagy egy toronyban, ahonnan messzire elláthattak, és jelenthették, ha valaki közeledett a városhoz. Ezek együttműködtek a kapuőrrel (2Sámuel 18:24, 26). A kapuőrnek rendkívül felelősségteljes volt a megbízatása, ugyanis nagymértékben rajta múlt a város biztonsága, és őrajta keresztül beszéltek a városon kívül lévők a városon belül lévőkkel (2Királyok 7:10, 11). Ahasvérus király ajtónállóit – akik közül ketten összeesküdtek, hogy orvul meggyilkolják őt – udvari tisztviselőknek is nevezték (Eszter 2:21–23; 6:2).

A templomban

Dávid király nem sokkal a halála előtt gondosan megszervezte a lévitáknak és a templomi munkásoknak a szolgálatát, köztük a kapuőrökét is, akik 4000-en voltak. Az osztályukon belül egy-egy alkalommal hét napot mentek szolgálni. Az ő felelősségük volt, hogy őrizzék Jehova házát, és gondoskodniuk kellett arról, hogy az ajtók a megfelelő időben legyenek nyitva, illetve zárva (1Krónikák 9:23–27; 23:1–6). Az őrszolgálaton kívül némelyiküknek a gondjára voltak bízva az adományok is, amelyeket a nép hozott be, hogy a templomban használják fel (2Királyok 12:9; 22:4). Később, amikor Jójada főpap felkente Joást királlyá, különleges őröket állítottak a templom kapuiba, hogy megvédjék a fiatal Joást a trónbitorló Atália királynőtől (2Királyok 11:4–8). Amikor Jósiás király megsemmisítette a bálványimádatot, az ajtónállók segítettek eltávolítani a templomból a Baál-imádatban használt eszközöket. Ezeket aztán elégették a városon kívül (2Királyok 23:4).

Amikor Jézus Krisztus a földön volt, papokat és lévitákat neveztek ki ajtóőröknek és őröknek a Heródes által újjáépített templomban. Ezektől a személyektől megkövetelték, hogy legyenek éberek, ugyanis a Templomhegy felvigyázója vagy tisztviselője a körútját járva váratlan időpontban megjelenhetett, ezért az őrnek mindig ébren kellett maradnia az őrhelyén, nehogy rajtakapják, hogy nem teljesíti a szolgálatát. Volt egy másik tisztviselő is, akinek az volt a feladata, hogy vessen sorsot a templomi szolgálatra. Amikor eljött, és az ajtón kopogtatott, az őrnek ébren kellett lennie ahhoz, hogy ki tudja nyitni az ajtót. Ő is rajtakaphatta az őrt, hogy elaludt. Az ébrenlétről a Misna (Middoth 1:2) a következőket írja: „A Templomhegy tisztviselője körbement minden őrhöz, égő fáklyákkal maga előtt, s ha egy őr nem állt fel, és nem mondta neki, hogy »Ó, Templomhegy tisztviselője, béke veled!«, és nyilvánvalóvá vált, hogy elaludt, a tisztviselő botjával ütötte, és joga volt ahhoz, hogy elégesse az őr öltözékét” (H. Danby ford.: The Mishnah; lásd még: Jelenések 16:15).

Ezeket a kapuőröket és őröket azért állították az őrhelyeikre, nehogy valaki kirabolja a templomot, és hogy távol tartsanak minden tisztátalan személyt és betolakodót, akiknek semmi keresnivalójuk nem volt ott.

A keresztények

Jézus hangsúlyozta, hogy a keresztényeknek ébereknek kell maradniuk és kitartóan kell virrasztaniuk, várva Jézusnak a Jehova ítélet-végrehajtójaként való eljövetelét. A keresztényeket egy olyan ajtóőrhöz hasonlította, akinek az ura megparancsolta, hogy kitartóan virrasszon és várja, hogy visszatérjen a külföldi útjáról (Márk 13:33–37).