Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Bevezető a 2. részhez

Bevezető a 2. részhez

Miért hozott Jehova özönvizet a földre, mely elpusztította az akkori világot? Az emberi történelem elején elkezdődött egy harc. Harc a jó és a rossz között. Néhányan, mint például Ádám, Éva és a fiuk, Káin, a rossz oldalra álltak. Míg mások, Ábelhez és Noéhoz hasonlóan, a jó oldalra álltak. A legtöbb ember annyira rossz lett, hogy Jehova úgy döntött, véget vet annak a gonosz világnak. Ebből a részből megtudhatjuk, hogy Jehova látja, mi melyik oldalt választjuk. És az is kiderül, hogy ő sohasem fogja megengedni, hogy a rossz legyőzze a jót.

EBBEN A RÉSZBEN

3. FEJEZET

Ádám és Éva engedetlenné válik

Miben különbözik az egyik fa az összes többitől az Éden-kertben? Miért eszik a gyümölcséből Éva?

4. FEJEZET

A harag gyilkossághoz vezet

Isten elfogadja Ábel felajánlását, de Káinét nem. Amikor Káin ezt látja, nagyon megharagszik, és szörnyű dolgot tesz.

5. FEJEZET

Noé bárkája

Amikor a gonosz angyalok nőket vesznek feleségül a földön, fiaik születnek, akik óriás termetűek és zsarnokok. Erőszak itat át mindent. De Noé más, ő szereti Istent, és engedelmeskedik neki.

6. FEJEZET

Nyolcan túlélik az özönvizet

Az özönvíz idején 40 nap és 40 éjjel esik az eső. Miután Noé a családjával együtt több mint egy évig a bárkában van, végül elhagyhatják.