ÚGY tűnik, a nőket mindig is nagyon érdekelte, hogy miként válhatnának szebbé. Ősrégi sír- és falfestmények, valamint mozaikok arra engednek következtetni, hogy az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban igen népszerűek voltak a szépítőszerek. Az egyiptomi nőket vastagon kihúzott, mandula alakúra festett szemekkel ábrázolták. Ezt a fajta szemfestést még később is sokan csodálták.

És mit mondhatunk az ókori izraelita nőkről? Ők használtak szépítőszereket? Ha igen, milyeneket? Persze nincsenek olyan ókori izraeli sír- vagy falfestmények, melyek fényt deríthetnének erre. Ám bizonyos szentírási beszámolók és a bibliai tájakon napvilágra került régészeti leletek által bepillantást nyerhetünk abba, hogy hogyan szépítkeztek a nők akkoriban.

Az Izrael-szerte végzett ásatások során számtalan szépségápolási eszközt találtak, például a kozmetikai alapanyagok összezúzásához és összekeveréséhez szükséges kőedényeket vagy -palettákat, répa alakú illatszeres üvegcséket, kenőcsök tárolására szolgáló alabástromkorsókat és fényesre csiszolt, bronz kézitükröket. Egy elefántcsont kanál nyelének egyik oldalára pálmaleveleket véstek, a másikra pedig egy női fejet, mely körül galambok vannak.

Úgy tűnik, a jómódúak körében közkedveltek voltak a díszített kagylóhéjak a kozmetikumok tárolására. Egyiptomban és a kánaáni területeken előkerültek elefántcsontból vagy fából készült apró kozmetikai kanalak is, némelyik úszó lányt vagy más bonyolult mintát formál. Mindez amellett tanúskodik, hogy az akkori idők asszonyai igen nagy kedvüket lelték a szépítkezésben.

A Bibliában szereplő Jób egyik lányát Kéren-Happuknak hívták. Ez a név a héberben feltehetően azt jelenti, hogy ’a fekete (szem)festék szaruja’. A szaru egy olyan tárolóedény vagy ládika lehetett, amelyben szépítőszereket, talán „szemhéjtust”, vagyis szemkihúzót tartottak (Jób 42:14). A név talán arra utalt, hogy a lány szép volt, de azt is sejteti, hogy akkoriban már használtak szépítőszereket.

Érdekes, hogy a Bibliában a szemfestésről mindig valamilyen rossz hírű nő kapcsán olvashatunk,  például amikor a fondorlatos Jezabel királynéról vagy a Jeremiás meg Ezékiel próféta által prostituáltként ábrázolt hűtlen Jeruzsálemről van szó (2Királyok 9:30; Jeremiás 4:30; Ezékiel 23:40). Rengeteg üveg- vagy kőtégely és a szem kihúzására szolgáló kis pálcika került elő, és ez bizonyítja, hogy a hitehagyott Izraelben sok nő – különösen, akik a királyi családhoz vagy a gazdagok közé tartoztak – átvette azt a szokást, hogy erősen kifesse a szemét, és különféle szépítőszereket használjon.

Az ókori Izraelben nagy múltja volt az olívaolaj-alapú illatszerek készítésének és használatának. A Bibliában a Mózes második könyve leírja a szent illatos olaj receptjét. Ezt az olajat – mely fahéj, mirha és más illatos növények keverékéből állt – a papok a templomi szolgálatuk során használták (2Mózes 30:22–25). Jeruzsálemben a régészek feltártak egy helyet, mely szerintük egy I. századi műhely lehetett, ahol templomi használatra készített illatszereket és füstölőszert állíthattak elő. A Biblia sokszor ír a szent szolgálatban  és a hétköznapokban használt illatos olajról (2Krónikák 16:14; Lukács 7:37–46; 23:56).

A világnak azon a részén szűkében voltak a víznek, ezért a tisztálkodás során előszeretettel alkalmaztak illatos olajakat. Nemcsak azért, hogy megóvják a bőrüket a forró, száraz éghajlaton, hanem a szépészeti hatásuk miatt is (Ruth 3:3; 2Sámuel 12:20). Mielőtt a zsidó hajadon, Eszter megjelent Ahasvérus király előtt, egy 12 hónapos szépítő „fürdőkúrán” vett részt: hat hónapon át mirhaolajjal masszírozták, majd újabb hat hónapon át balzsamolajjal (Eszter 2:12).

Az illatszerek és az illatos olajak értéke az ezüst és az arany értékével vetekedett. Amikor Sába királynője Salamon királyhoz látogatva megtette híres útját, drága ajándékokat vitt neki, például aranyat, drágaköveket és balzsamolajat (1Királyok 10:2, 10). Miközben Ezékiás király a babiloni küldötteknek a háza kincseivel büszkélkedett, az ezüstje, az aranya és az egész fegyvertára mellett „a balzsamolajat [és] a jó olajat” is megmutatta (Ézsaiás 39:1, 2).

Csak igen csekély mennyiségű illatanyagot vagy olajat lehet kinyerni a különféle virágokból, gyümölcsökből, levelekből, gyantákból és fakérgekből. A Biblia számos ilyen illatos növényt és alapanyagot említ, például az aloét, balzsamot, bdelliumgyantát, fahéjat, kálmost, kassziát, mirhát, nárdust, sáfrányt és a tömjént. Némelyik őshonos volt Izraelben, a Jordán völgyében termesztették. Más alapanyagokat pedig Dél-Arábiából, Indiából és máshonnan hoztak az országba a legendás tömjénúton.

Amint már láttuk, a balzsamolajat a Biblia az Eszter királynéról, a Sába királynőjéről és az Ezékiásról szóló beszámolóban is említi. 1988-ban találtak egy korsócska olajat egy barlangban Kumrán közelében, a Holt-tenger nyugati partján. Ez a felfedezés nem kis fejtörést okozott. Vajon a híres balzsamolaj utolsó cseppjeire bukkantak? A kutatók ezt nem tudják biztosan. A termesztők a mai napig próbálják újra létrehozni az egykor híres balzsamligeteket.

A bizonyítékok alapján úgy tűnik, hogy a Bibliában említett balzsamolajat az Én-Gedi környékén termesztett növényekből nyerték. Az ásatások során az i. e. VI. századból származó kemencék, korsók és különféle fém- meg csonttárgyak kerültek elő, és ezek hasonlítanak azokhoz a tárgyakhoz, melyeket más vidékeken használtak illatszerkészítéshez. A legtöbb tudós úgy véli, hogy a balzsamtartalmú cserje eredetileg Arábiából vagy Afrikából származott. Az illatanyagot a növény nedvéből vonták ki. A balzsamolajat oly nagy becsben tartották, hogy a növény termesztésének és az olaj készítésének a titkát féltve őrizték.

A balzsamnak még a politikai alkudozásokban is jutott szerep. Például a történetíró, Josephus szerint Marcus Antonius egy egész ültetvényre tett szert ebből az értékes növényből, majd az egyiptomi Kleopátra királynőnek ajándékozta. A római történetíró, Plinius megemlítette, hogy az i. sz. I. században dúló zsidó háború idején a zsidó harcosok megpróbálták kiirtani az összes növényt, nehogy a hódító rómaiak megkaparintsák.

A szentírási utalások és a régészeti felfedezések némi betekintést engednek abba, hogy a bibliai időkben a nők milyen művészien alkalmazták a szépítőszereket. A Biblia nem ítéli el, ha a nők kozmetikumokat használnak és kicsinosítják magukat, viszont hangsúlyozza, hogy ezt szerénységgel és józan gondolkodással tegyék (1Timóteusz 2:9). Péter apostol rávilágított, hogy Isten szemében „a csendes és szelíd . . . szellemnek [van] nagy értéke”. Tekintettel arra, hogy a stílus- és divatirányzatok folyton változnak, ez minden bizonnyal kiváló tanács a keresztény nőknek, fiataloknak és időseknek egyaránt (1Péter 3:3, 4).