Olvasók kérdései

Miért engedte meg Dávid, aki Jehova hűséges szolgája volt, hogy a feleségének, Mikálnak terafimképmása, vagyis bálványa legyen, ahogyan arra az 1Sámuel 19:12, 13 utal?

Először röviden tekintsük át a szövegkörnyezetet. Amikor Dávid felesége tudomást szerzett arról, hogy Saul király Dávid meggyilkolását tervezi, haladéktalanul cselekedett. A Biblia így számol be a történtekről: „Mikál . . . lebocsátotta Dávidot az ablakon át, hogy menjen, fusson, meneküljön. Mikál ezután fogta a terafimképmást [amely méretre és formára nyilván hasonlított egy emberhez], és rátette az ágyra. Kecskeszőr hálót tett Dávid fejének a helyére, majd betakarta egy ruhával.” Amikor Saul követei megérkeztek, hogy elfogják Dávidot, Mikál azt mondta nekik, hogy a férje „beteg”. Ezzel a csellel Dávid időt nyert, és sikerült elmenekülnie (1Sámuel 19:11–16).

Régészeti leletek arra engednek következtetni, hogy az ókorban nemcsak vallásos célból tartottak terafimképmásokat, hanem jogi célból is. Régen a terafimképmások ugyanúgy igazolták az örökséghez való jogot, ahogy ma a tulajdonjogot igazoló okiratok és az írott végrendeletek. Feltételezhető, hogy bizonyos körülmények között a terafim birtoklása által a vő jogot formálhatott elhunyt apósa vagyonára. Ez magyarázatot adhat arra, hogy korábban Ráhel miért vette el apja terafimképmásait, és miért akarta annyira visszaszerezni azokat Lábán. Akkor Ráhel férje, Jákob nem tudott arról, amit a felesége tett (1Mózes 31:14–34).

Amikor az izraeliták nemzetté váltak, megkapták a tízparancsolatot. A második parancsolat nyíltan megtiltja a bálványok készítését (2Mózes 20:4, 5). Később Sámuel próféta erre a törvényre utalt, amikor Saul királyhoz beszélt. Ezt mondta: „a lázadás éppolyan, mint a jóslás bűne, és az elbizakodott törtetés, mint amikor valaki rejtelmes erőkhöz és a terafimhoz folyamodik” (1Sámuel 15:23). Ennek fényében nem valószínű, hogy Izraelben a terafim az örökséggel volt kapcsolatban. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy ez az ősi zsidó babona megmaradt néhány izraelita családban (Bírák 17:5, 6; 2Királyok 23:24). Az, hogy Mikálnak volt egy terafimképmása, arra vall, hogy a szíve nem volt teljes Jehova iránt. Dávid vagy nem is tudott a terafimképmásról, vagy azért tűrte meg, mert Mikál Saul király lánya volt.

A következő szavakból kiderül, hogyan vélekedett Dávid a Jehova iránti kizárólagos odaadásról: „Jehova nagy és felettébb dicsérendő, őt féljék minden isten felett. Mert a népek istenei mind csak hiábavaló istenek. Jehova alkotta az egeket” (1Krónikák 16:25, 26).

[Kép a 29. oldalon]

A második parancsolat megtiltotta az olyan bálványok készítését, mint amilyen az itt látható terafim is

[Forrásjelzés]

From the book The Holy Land, Vol. II, 1859