Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

 PILLANTÁS A MÚLTBA

Kiűzik a moriszkókat Spanyolországból

Kiűzik a moriszkókat Spanyolországból

Azt mondják, hogy ebben a szomorú történetben a spanyolok minden egyes cselekedetét az egyház irányította. Érdemes tudni róla, hogy mi is történt.

A SPANYOL korona egy egységes törvény alá tartozó keresztény államot kívánt létrehozni. Mivel a moriszkókat * pogányoknak tartották, úgy vélték, hogy a jelenlétük főbenjáró bűn Isten szemében. Hosszú évek után aztán megszületett a döntés: ki kell űzni őket az országból.

KIERŐSZAKOLT ÁTTÉRÉS

A mórok, azaz a mudéjarnak nevezett muszlim kisebbség tagjai évszázadokig viszonylagos békében éltek Spanyolországban a katolikus fennhatóság alá tartozó területeken. Bizonyos helyeken egy ideig megőrizhették a saját törvénykezésüket és szokásaikat, továbbá gyakorolhatták a vallásukat.

De aztán 1492-ben II. Ferdinánd és Izabella katolikus uralkodók meghódították Granadát, az Ibériai-félsziget utolsó, még muszlim uralom alatt lévő részét. A megadás feltételei hasonló jogokat biztosítottak a mór lakosságnak, mint amilyenek a mudéjar közösségnek jártak. A katolikus vezetők azonban csakhamar egyre hevesebben kezdték üldözni őket, és megpróbálták a fennhatóságuk alá tartozó területen rávenni a muszlim kisebbséget, hogy térjen át a katolikus hitre. A mórok tiltakoztak a  korábbi megállapodás megsértése ellen, és 1499-ben fellázadtak. A kormány csapatai leverték a felkelést, és ezután a muszlimoknak egyre több vidéken kellett választaniuk, hogy megkeresztelkednek vagy kivándorolnak. Azokat, akik áttértek, és az országban maradtak, a spanyolok moriszkóknak nevezték.

„SEM NEM JÓ KERESZTÉNYEK, SEM NEM HŰ ALATTVALÓK”

Bár 1526-ban az iszlámot betiltották Spanyolországban, sok moriszkó titokban tovább gyakorolta a vallását. A legtöbben megőrizték a kulturális identitásukat.

Eleinte megtűrték a moriszkók színlelt áttérését, hiszen ha belegondolunk, nagy szükség volt rájuk mint kézművesekre, mesteremberekre, munkásokra és adófizetőkre. Azt viszont már nem nézték jó szemmel, hogy nem voltak hajlandók beolvadni, ezért mind a kormány, mind a közemberek hátrányos megkülönböztetésben részesítették őket. Az előítéletet az is táplálhatta, hogy az egyház egyre inkább megkérdőjelezte az áttérésük őszinteségét.

A toleranciát hamarosan kemény intézkedések váltották fel. 1567-ben kihirdették II. Fülöp király rendeletét, mellyel betiltotta a moriszkók népviseletét, a szokásaikat és a hagyományaikat, sőt az anyanyelvüket sem használhatták. Ez újabb lázadáshoz és vérontáshoz vezetett.

A becslések szerint mintegy 300 000 moriszkónak kellett elmenekülnie Spanyolországból embertelen körülmények között

A történészek szerint a spanyol uralkodók meg voltak róla győződve, hogy „a moriszkók sem nem jó keresztények, sem nem hű alattvalók”. Emiatt megvádolták őket, hogy szövetkeznek Spanyolország ellenségeivel, a berber kalózokkal, a francia protestánsokkal és a törökökkel, hogy előkészítsenek egy inváziót. Az előítélet és az attól való félelem, hogy a moriszkók árulóvá válnak, egyaránt hozzájárult, hogy 1609-ben III. Fülöp úgy döntött, hogy kiűzi őket az országból. * Az ezt követő években üldözésre számíthatott mindaz, akiről feltételezték, hogy moriszkó. Spanyolország tehát ilyen hitvány eszközök révén vált tisztán katolikus országgá.

^ 4. bek. A „moriszkó” szó jelentése spanyolul ’kis mór’. A történészek nem elítélő módon azokra a muszlimokra utalnak vele, akik áttértek a katolikus hitre, és az Ibériai-félszigeten maradtak, miután 1492-ben az utolsó muszlim királyság is elbukott.

^ 12. bek. A történészek úgy vélik, hogy legalább egy spanyol uralkodó óriási haszonra tett szert a moriszkók birtokainak elkobzásából.