A tenger táncoló csikói

AZ ÉBREDJETEK! AUSZTRÁLIAI ÍRÓJÁTÓL

EGYMÁSRA találva megváltozik a színük. A hím dagad a büszkeségtől, miközben a nőstény helyeslően méregeti őt. Gyengéden megérintik, majd hevesen átölelik egymást. Hajnalhasadtával légiesen lejteni kezdik a természet egyik legbájosabb táncjátékát: a tengeri csikóhalak táncát.

„A tengeri csikók egyszerűen lenyűgözők, páratlanok, varázslatosak” — lelkendezik dr. Keith Martin-Smith tengerbiológus. A múltban az emberek bizonytalanok voltak, hogy minek is tartsák ezeket az állatokat. Hajdanán a természettudósok a Hippocampus névvel illették őket, mely a tenger görög istenének, Poszeidónnak a szekerét húzó mitológiai halfarkú lovak neve is egyben.

A középkorban zsibárusok állítólag tűzokádó sárkányfiókákként adtak tovább a csikóhalakon. A tengeri csikók valójában nem mások, mint csontos halak, bár nem úgy néznek ki, mint a halak többsége, és nem is úgy úsznak. A vízben sodródva vagy lebegve törékeny kristálylovaknak vagy élő sakkfiguráknak tűnnek.

A világ legtöbb tengerének meleg, part menti vizeiben ott élnek a tengeri csikóhalak. Hihetetlenül sokféle formát és méretet ölthetnek. A szakértők becslése szerint a fajok száma 33 és 70 között lehet, de megeshet, hogy még ennél is több faj létezik. Közéjük tartozik a Hippocampus bargibanti, mely csupán körömnyi nagyságú, valamint a Hippocampus abdominalis, melynek hossza akár a 30 centimétert is meghaladhatja.

Nincs foguk, sem gyomruk, de sebaj!

Furcsa felépítésük — lószerű fejük, csontos pikkelypáncéljuk és a majoméra emlékeztető farkuk — miatt inkább az egy helyben tartózkodás való nekik, mintsem a cirkálás. A nap túlnyomó részében, úgy tűnik, megelégszenek azzal, hogy a farkukkal megkapaszkodnak valamiben, és táplálkoznak. Ha mozogniuk kell, egy apró hátúszó hajtja őket ráérősen, a mellúszóikkal pedig kormányoznak. A belső úszóhólyagjukban lévő levegő mennyiségének a szabályozásával úgy tudnak felemelkedni és lemerülni, mint egy tengeralattjáró.

Az evés fontos tevékenység az éhenkórász tengeri csikóknak, ezért az útjukba kerülő összes apró rákot egykettőre beszippantják csontos ormányukba. Mivel a tengeri csikóknak nincs sem foguk, sem gyomruk az emésztéshez, legalább 50 rákot el kell kapniuk naponta, hogy hozzájussanak az életben maradásukhoz  szükséges tápanyagokhoz. Ez nem okoz gondot ezeknek az ügyes vadászoknak, hiszen kiváló a látásuk. Egyik szemükkel előre néznek, a prédát kémlelik, a másik szemük eközben külön életet él, és hátrafelé pillantgat. Ezenkívül szemük több színt észlel, mint az embereké, és tisztább a látásuk, mint a legtöbb halnak.

A csikóhalaknak vigyázniuk kell, nehogy belőlük legyen ebéd. Sok faj úgy tér ki az olyan, zsákmányra leső állatok elől, mint a nagyobb rákok és a teknősök, hogy szinte láthatatlanná válik a tengerifű, a korallok vagy a mangrovék között. Tökéletesen bele tudnak olvadni a háttérbe foltos bőrüknek, hínárhoz hasonlító testfelépítésüknek, valamint annak a képességüknek köszönhetően, hogy a környezethez alkalmazkodva teljesen meg tudják változtatni a színüket. „Annyira jól álcázzák magukat, hogy az embernek meresztenie kell a szemét, hogy észrevegye őket” — jegyzi meg Rudie Kuiter kutató.

Tánc és románc

A legtöbb haltól eltérően a hím és a nőstény tengeri csikó egy életre választ párt magának, és ritkán kóborolnak el messzire egymástól. Páratlan táncukkal minden hajnalban megerősítik egységüket. „A tengeri csikó tánca olyan szép és kecses, hogy öröm nézni” — mondja Tracy Warland tengericsikó-tenyésztő. Amikor véget ér a tánc, a csikóhalak visszatérnek kapaszkodóhelyükhöz, és a nap hátralevő részében táplálkoznak. A násztánc bonyolult. A nőstény közeledésére a hím felfújja költőtáskáját, világosabb színűvé válik, és előre-hátra sasszézik a nőstény előtt. Lassan körültáncolják egymást, és egybefűzik a farkukat. Együtt pörögnek, úgy szökellnek a tengerfenéken, mint a táncoló paripák. Fel-le, körbe-körbe, színváltozással kísérve akár egy fél órán át is incselkednek egymással.

A násztánc természetesen az utódnemzés előjátéka. „Amint a párosodás ideje közeledik, a tengeri csikók egyre hosszabban és többször táncolnak. A nap folyamán többször is táncra perdülnek — mondja Rudie Kuiter. — A tánc csúcspontján az összefont farkú, szorosan egymáshoz simuló pár lassan a víz felszínére emelkedik. A nőstény óvatosan becsúsztatja ikráit a hím zsebszerű költőtáskájába.” A leendő apa keres egy csendes helyet, hogy az ikrák biztonságosan elrendeződjenek a költőtasak belsejében. Megtermékenyíti őket, majd elkezdődik az állatvilág legszokatlanabb terhessége.

 „Minden nőnek ez az álma”

„Szerintem csodás, hogy a hím tengeri csikó termékenyül meg, és ő hozza világra az utódokat” — mondta egy nő. „Minden nőnek ez az álma” — élcelődött egy másik. Volt olyan hím csikóhal, mely egyetlen év alatt hétszer is átélte a 21 napos vemhességet!

A kishalak a költőtáska mélyén lapulnak, ahová a gazdag érhálózat oxigént és tápanyagokat szállít nekik. Idővel megnő a tasak sótartalma, felkészítve ezzel a kicsiket a tengervízi életre. Amikor elérkezik a szülés ideje, az apa vajúdása több órán át, sőt, akár két napig is eltarthat. Végül a táska felhasad, és egymás után kerülnek ki belőle a csikóhal utódok. Az ivadékok száma fajonként változhat, de akár az 1500-at is elérheti.

Akváriumlakó, ritkaság, gyógyszer

Noha számos csikóhal születik, világszerte egyre inkább veszélybe kerülnek a populációik. Szakemberek becslése szerint az egész világra kivetítve évente 30 millió tengeri csikóhalat fognak ki, és adnak el. Sokukból hagyományos ázsiai gyógyszerek készülnek, melyekkel jó néhány betegséget kezelnek, az asztmától kezdve a törött csontokon át az impotenciáig.

Évente úgy egymillió tengeri csikóból készítenek a ritkaságkereskedők kulcstartókat, papírnehezékeket és melltűket. A vonóhálós halászat, a korallzátonyok közötti robbantásos halászat és a szennyezés veszélybe sodorja a sebezhető, part menti területeket, a tengeri csikók otthonát. Akvaristák is gyűjtik a szabadon élő csikóhalakat, noha fogságban csak kevés példány marad életben, mivel különleges táplálékot igényelnek, és ki vannak téve a betegségeknek.

A helyzet orvoslása érdekében jogi lépésekről is szó esik, melyek több országtól bizonyítékot követelnének, hogy az általuk folytatott csikóhal-export nem borítja fel az ökológiai egyensúlyt. A jobb módszereknek és eszközöknek köszönhetően a haltenyésztők, bár nem sokan vannak, mégis el tudják látni az akvaristákat fogságban született tengeri csikókkal.

A tengeri csikóhalak jövője összefügg azzal, hogy mi történik az óceánokkal. „A világ óceánjai az emberi tevékenységek miatt egyértelműen veszélyben vannak. Túlságosan kiszipolyoztuk őket” — jelenti ki szomorúan Rudie Kuiter. Vajon a tenger ezen kecses táncosai fel lesznek áldozva a „haladás” oltárán? „Legyünk derűlátók — mondja dr. Martin-Smith. — Az emberekben megvan a segítő szándék. Feladatunk elérni, hogy többen figyeljenek oda a föld élőlényeire. Ha célt érünk, változás fog végbemenni. Lehet, hogy ha meg tudjuk oltalmazni a tengeri csikót, akkor megmenthetjük a tengereket is.” Talán így lesz. De örömmel jelenthetjük ki, hogy reményünk szilárdabb alapra épül (Jelenések 14:7).

[Kép a 15. oldalon]

„Hippocampus bargibanti” (valós méret)

[Forrásjelzés]

© Reinhard Dirscherl/Visuals Unlimited

[Képek a 16–17. oldalon]

Hogy beleolvadjanak a környezetükbe, a tengeri csikók teljesen meg tudják változtatni a színüket

„Hippocampus breviceps”

„Hippocampus abdominalis”

„Hippocampus erectus”

[Kép a 16. oldalon]

Hippocampus procerus

[Kép a 17. oldalon]

„Hippocampus breviceps”

[Kép a 17. oldalon]

Hím „Hippocampus breviceps” szülés közben

[Kép a 17. oldalon]

Kicsi „Hippocampus breviceps”

[Képek forrásának jelzése a 16. oldalon]

Hippocampus erectus: © Ken Lucas/Visuals Unlimited; többi fénykép: Rudie H Kuiter

[Kép forrásának jelzése a 17. oldalon]

Mindegyik fénykép: Rudie H Kuiter