Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A szülői szerepkör

A szülői szerepkör

A szülői szerepkör

„HA EGY gyermek érzi, hogy a szülei szeretik, és hogy szoros kötelék fűzi a családjához, valamint ha céltudatosságra és nyitottságra nevelik, akkor fejlődni fog az elméje — jegyzi meg a Harvard Egyetem Orvostudományi Karán dolgozó Peter Gorski. — Szülőkként nem az a szerepünk, hogy tökéletes elméjű gyermekeket neveljünk, hanem hogy egy egészséges, értelmes és együtt érző ember fejlődését mozdítsuk elő.”

Milyen jóleső érzés lehet számodra, szülőként, azt látni, hogy a gyermeked becsületes személlyé formálódik, aki törődik másokkal! Hogy ilyen gyümölcsöt arathass, sok múlik azon az igyekezeteden, hogy jó példa, társ, gondolatközlő és tanár légy. Bár minden gyermek erkölcsi érzékkel születik, a szülőknek mégis folyamatosan erkölcsi értékeket kell elültetniük a csemetéikben, ahogy azok nőnek.

Ki formálja a gyermek személyiségét?

A kutatók véleménye eltérő azt illetően, hogy ki van a legnagyobb hatással a gyermek személyiségének alakulására. Egyesek úgy gondolják, hogy a gyermek személyiségét elsődlegesen a társai formálják. Ugyanakkor két, a gyermekek fejlődésével foglalkozó szakember, dr. T. Berry Brazelton és dr. Stanley Greenspan véleménye szerint az együtt érző szülői nevelés a gyermek korai életéveiben lényegbevágó.

A későbbi élettapasztalatok és a társak részéről jövő hatások hozzáadódnak a gyermek korai fejlődéséhez. Fontos, hogy a gyermekek tapasztalják a családon belül megnyilvánuló könyörületet és együttérzést. Meg kell tanítani őket arra is, hogyan legyenek úrrá érett módon az érzéseiken. Azok a gyermekek, akik ilyen segítséget kapnak, általában alkalmasabbak arra, hogy együttműködően, könyörületesen és együtt érzően dolgozzanak másokkal.

A gyermeknevelés nehéz feladat. Hogy sikeres légy, különösen, ha kezdő szülő vagy, bölcs eljárás tapasztaltabbaktól útmutatást kérni; azután pedig kövess egy határozott irányt. A szakemberek már temérdek könyvet írtak a gyermeknevelésről; és nagyon gyakran a kijelentéseik megegyeznek a Bibliában található megbízható tanácsokkal. Ha alkalmazzák, Isten Szavának a helytálló alapelvei segítenek a szülőknek, hogy eredményesen neveljék a gyermekeiket. Figyeljük meg a következő gyakorlati tanácsokat.

Áraszd ki a szereteted

A gyermekek olyanok, mint a növények, amelyek csak akkor nőnek és virulnak, ha rendszeresen és szeretetteljes figyelemmel gondozzák őket. A víz és a napfény táplálja a zsenge palántát, emellett biztosítja az egészséges növekedést, és megerősíti a növényt. Ugyanígy a szülők is, ha szeretetet sugároznak gyermekeik felé szóban és tettekben egyaránt, az a gyermekek elmebeli és érzelmi növekedését mozdítja elő, valamint megszilárdítja a jellemüket.

A Biblia egyszerűen fogalmazva kijelenti: ’a szeretet épít’ (1Korintusz 8:1). Valójában azok a szülők, akik a gyermekeiket szeretettel halmozzák el, a Teremtőjüket, Jehova Istent utánozzák. A Biblia beszámol arról, hogy amikor Jézus megkeresztelkedett, hallotta az Atyja hangját, amint kifejezte neki, mint Fiának, a helyeslését és az iránta érzett szeretetét. Mennyire erősítően hathatott ez Jézusra, habár már felnőtt volt! (Lukács 3:22).

A gyermeked fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy szeretetet mutass iránta, esténként olvass neki, és hogy együtt játssz vele. „A gyermek minden egyes tevékenysége bővíti az élettapasztalatát — jelenti ki dr. J. Fraser Mustard. — Amikor a gyermek négykézláb tanul mászni, mérvadó, miként reagálsz erre, és hogyan bátorítod.” A szülői szeretet és figyelem szilárdan megalapozza a gyermek fejlődését, és azt, hogy felelősségteljes, érett felnőtté váljon.

Légy jó társ és gondolatközlő

Amellett, hogy szoros szálak alakulnak ki közted és gyermeked között, ha időt töltesz vele, ez hatékony kommunikációra is serkent. A Szentírás arra buzdít, hogy ápoljuk az ilyen bensőséges kapcsolatot otthon, vagy bárhol máshol, és bármikor, ha alkalom adódik rá (5Mózes 6:6, 7; 11:18–21).

A gyermekek fejlődésével foglalkozó szakemberek egyetértenek abban, hogy jóval többet jelent az az idő, amit a szülő a gyermekével tölt, mint a drága játékok vagy bármiféle különleges tevékenység. A mindennapos foglalatosságok, és az olyanok, amelyek nem kerülnek sok pénzbe, lehetőséget nyújthatnak a gyermekeddel való beszélgetésre. Például, ha elmentek a parkba, megfigyelhetitek a természetet, és ez remek alkalom lehet arra, hogy tartalmas kérdéseket tégy fel a gyermekednek, és beszélgetést kezdeményezz.

A Szentírás kijelenti, hogy ’ideje van a szökdelésnek’ (Prédikátor 3:1, 4). A gondtalan játék csakugyan nélkülözhetetlen a gyermekek értelmi és érzelmi fejlődéséhez, és ahhoz, hogy megtanuljanak beilleszkedni a társadalomba. Dr. Mustard úgy véli, a játszás több mint értékes tevékenység, egyszerűen elengedhetetlen. „A gyermekek agyában az összes funkciót ellátó idegpályák hálózata elsődlegesen a játszás révén fejlődik ki” — mondja. A gyermekek nagyon egyszerű játékokkal is tudnak szabadon játszani, akár egy papírdobozzal is. A biztonságos, hétköznapi háztartási dolgok ugyanolyan lebilincselően érdekesek a kisgyermekeknek, mint a drága, csúcstechnológiával készült játékok. *

A szakemberek szerint, ha a gyermekeket túlterhelik olyan tevékenységekkel, amelyeket felnőttek irányítanak, az kioltja a képzelőerejüket és az alkotóképességüket. Jobb a mértékletesség. Engedd, hogy a gyermeked felfedezze a saját kis világát, és feltalálja magát. A gyermekek legtöbbször kitalálnak valamit, amivel elszórakoztatják magukat. Ez azonban nem ment fel téged az alól a felelősséged alól, hogy gyermeked védelme érdekében figyelemmel kísérd, mit tesz, és hol játszik.

Szakíts időt a gyermeked nevelésére

A tanítás szerves része annak, hogy a gyermekek kiegyensúlyozottak legyenek. Sok szülő naponta szakít időt arra, hogy olvasson a csemetéjének. Ilyenkor lehetősége nyílik rá, hogy megtanítsa gyermekének, milyen az elfogadott magatartás, és olyan erkölcsi értékekről beszélgessen vele, amelyek a Teremtőnktől származnak. A Biblia megemlíti, hogy Timóteusz, a hűséges tanító és misszionárius már ’csecsemőkorától ismerte a szent írásokat’ (2Timóteusz 3:15).

Ha olvasnak a kisbabának, az elősegítheti a szinapszisai kialakulását. Fontos, hogy egy figyelmes és törődő személy olvasson. A pedagógia területén dolgozó Linda Siegel professzor asszony az olvasandó szöveg tartalmával kapcsolatban erre hívja fel a figyelmet: „Olyasmit olvassunk, ami élvezetes a gyermeknek.” Továbbá jó, ha megpróbálunk rendszeresen és mindennap ugyanabban az időben olvasni, így a gyermek már várni fogja.

A tanítás része a fegyelmezés; a szeretetteljes fegyelmezés pedig a kicsik hasznára válhat. „Bölcs a fiú, ha atyai fegyelmezést kap” — olvasható a Példabeszédek 13:1-ben. Ne felejtsd el azonban, hogy a fegyelmezés sok mindent foglal magában; például a szóbeli helyreigazítást vagy a kiváltságok megvonását, illetve más büntetési módokat. A korábban idézett dr. Brazelton megjegyzi, hogy a fegyelmezés arra való, hogy „megtanítsa a gyermeknek, hogyan bánjon az érzéseivel, és miként kerülje a féktelen viselkedést. Minden gyermek tudni akarja, hogy meddig mehet el. A szeretet után a második legfontosabb dolog, amit megadhatsz gyermekednek, a fegyelmezés.”

Szülőként hogyan teheted eredményessé a fegyelmezésed? Az egyik módja ennek az, ha megérteted a gyermekeddel, miért kapja a fegyelmezést. Úgy igazítsd helyre a gyermeked, hogy közben érezze, hogy te, mint szülő, támogatod és szereted.

Gyümölcsöző erőfeszítések

Egy édesapa, Fred mindennapos esti szokássá tette, hogy olvas a lányának csecsemőkora óta. Megfigyelte, hogy bizonyos idő elteltével a lánya sok történetet megtanult kívülről, és a szemével követte a felolvasásukat a könyvben, összekötve a leírt szavakat a hallott hangokkal. Egy másik szülő, Chris is lelkiismeretesen felolvasott a gyermekeinek úgy, hogy közben igyekezett változatossá tenni, amit olvasott. Amikor a gyermekek még igen kicsik voltak, a könyvek illusztrációit használta fel, mint például Az én könyvem bibliai történetekről című könyvben * találhatókat, hogy erkölcsi és szellemi tanításokat ültessen beléjük.

Más szülők igyekeznek egyensúlyban tartani az olvasást egyéb tevékenységekkel: rajzolással, festéssel, zenéléssel, sátorozással vagy családi kirándulásokkal, például az állatkertbe. Ezek jó lehetőségeket nyújtanak a szülőknek, hogy tanítsák a gyermekeiket, és helyes erkölcsi értékeket és magatartásformákat plántáljanak csemetéik fogékony szívébe és elméjébe.

Vajon megéri ez a sok fáradozás? Azok a szülők, akik megpróbálják a tőlük telhető legjobb módon követni az előzőekben említett gyakorlatias útmutatókat egy békés és biztonságos környezetben, nagyobb valószínűséggel tapasztalják majd, hogy a gyermekeik derűlátó személyekké válnak. Ha már a korai életéveikben fejleszted az értelmi és kommunikációs képességeiket, jelentősen hozzájárulsz az erkölcsi és szellemi jellemvonásaik kialakulásához.

Több száz évvel ezelőtt a Biblia egyértelműen kijelentette a Példabeszédek 22:6-ban: „Neveld fel a fiút a neki való út szerint; még amikor megöregszik, akkor sem tér el attól.” A szülők csakugyan kulcsfontosságú szerepet játszanak a gyermeknevelésben. Áraszd ki hát a szereteted bőkezűen gyermeked felé, tölts vele időt, neveld és oktasd. Ha így teszel, boldoggá teszed őt is, és magadat is (Példabeszédek 15:20).

[Lábjegyzetek]

^ 15. bek. Lásd az „Afrikai játékok szabadon választott stílusban” című cikket ennek a folyóiratnak az 1993. március 22-i számában.

^ 23. bek. Jehova Tanúi kiadványa. Egy másik könyv, amely szintén Jehova Tanúi kiadványa és a Tanulj a nagy tanítótól! címet viseli, eredményesen használható a kisgyermekek tanításában.

[Kiemelt rész a 7. oldalon]

Játssz a kisbabáddal

▪ A kisbabák igen rövid ideig tudnak figyelni, ezért csak olyankor játssz velük, amikor látszik rajtuk, hogy élvezik a játékot.

▪ Figyelj arra, hogy a játékok, amelyekkel a gyermeked játszik, biztonságosak legyenek, és élénken hassanak az érzékszerveire.

▪ Cselekményes játékokat játsszatok. A kisbabák örömüket lelik abban, ha valamit egymás után többször teszel, például, ha újra és újra felveszed a játékot, amelyet ledobnak.

[Forrásjelzés]

Forrás: Clinical Reference Systems

[Kiemelt rész/kép a 10. oldalon]

Hogyan olvass a gyermekednek?

▪ Helyesen ejtsd ki a szavakat. A gyermek a szüleit hallva tanul meg beszélni.

▪ Ha nagyon kicsi gyermeknek olvasol, mutass rá a könyvben illusztrált emberekre, tárgyakra, és nevezd meg őket.

▪ Ahogy nő a gyermek, olyan könyveket válassz, amelyek az éppen kedvenc témáival foglalkoznak.

[Forrásjelzés]

Forrás: Pediatrics for Parents

[Képek a 8–9. oldalon]

Szakíts rá időt, hogy kikapcsolódj a gyermekeiddel