Magna Charta — Harc a szabadságjogokért

AZ ÉBREDJETEK! NAGY-BRITANNIAI ÍRÓJÁTÓL

A FESTŐI szépségű angol Surrey grófságon át folyik a Temze. A folyó partját övező mezők egyikén áll egy emlékmű, melynek felirata egy XIII. századi eseményt idéz. Itt, Runnymede mezején találkozott Anglia királya, János (aki 1199 és 1216 között uralkodott) az ellenséges, nagy hatalmú földesurakkal, a bárókkal, akik felháborodtak a király túlkapásain. A bárók azt követelték, hogy a király bizonyos jogok biztosításával orvosolja a panaszaikat. Az óriási nyomás hatására az uralkodó végül rányomta pecsétjét arra a dokumentumra, mely később Magna Charta (Nagy Szabadságlevél) néven vált ismertté.

Miért beszélnek úgy erről a dokumentumról, mint „a nyugati világ történelmének legjelentősebb jogi okmányáról”? Ha megkapjuk a választ, akkor sokat megtudunk majd arról, hogy miként folyt harc a szabadságjogokért.

A bárói cikkelyek

János királynak nehézségei támadtak a római katolikus egyházzal, mégpedig amiatt, hogy magára haragította III. Ince pápát, nem ismerve el Stephen Langtont Canterbury érsekének. Az egyház ezért megvonta a királytól a támogatást, és voltaképp kiátkozta őt. János azonban békülni próbált, és felkínálta az angol, valamint az ír királyságot a pápának. A pápa visszaadta ezeket Jánosnak, azzal a feltétellel, hogy a király hűségesküt tesz az egyháznak, és évenként adót fizet neki. János ezzel a pápa hűbérese lett.

A királynak anyagi nehézségei is voltak. Tizenhét éven át tartó uralma alatt 11-szer vetett ki újabb adót a földbirtokosokra. Az egyházzal kialakult viszály, valamint a pénzügyi gondok vezettek ahhoz a széles körben elterjedt nézethez, hogy a király megbízhatatlan. János egyénisége nyilvánvalóan csak rontott a helyzeten.

Végül betelt a pohár, és az északi országrész bárói nem voltak hajlandók további adókat fizetni. Londonba vonultak, és visszavonták a királynak tett hűségesküjüket. A két fél hosszas alkudozása következett: a király a windsori palotájából próbált egyezséget kötni, a bárók pedig Windsortól keletre, a közeli Staines városában táboroztak. A színfalak mögötti alkudozások oda vezettek, hogy létrejött a találkozó a két város között elterülő térségben, Runnymede mezején. Itt 1215. június 15-én, hétfőn János lepecsételte a 49 cikkelyt tartalmazó oklevelet, mely így kezdődik: „Ezek azok a cikkelyek, melyek megszületését a bárók kérték, és amelyekre a király áldását adta.”

Törvény biztosította szabadságjogok

Hamar nyilvánvaló vált azonban, hogy János megbízhatatlan. A király- és pápaellenes közhangulat közepette a király küldötteket menesztett a pápához Rómába. Az egyházfő azonnal bullákat adott ki, melyekben érvénytelennek  nyilvánította a Runnymede-i egyezményt. Nem telt bele sok idő, és Angliában polgárháború tört ki. A következő évben azonban János váratlanul meghalt, és kilencéves fia, Henrik követte a trónon.

A fiatal Henrik tanácsosai elintézték, hogy a Runnymede-i egyezményt újra kibocsássák. A Magna Carta című füzet szerint ez az átdolgozott okmány „a zsarnokság megfékezésére készített okiratot egy szempillantás alatt olyan kiáltvánnyá változtatta, mely a nem radikális nézetű embereket [a király] köré tömörítette”. Henrik uralkodása idején többször is újra kibocsátották az egyezményt. Amikor utódja, I. Edward 1297. október 12-én újból megerősítette a Magna Chartát, az okmány egy példánya bekerült a hatályos jogszabályok gyűjteményébe, vagyis egy olyan jegyzékbe, mely a különleges jelentőségű közügyi dokumentumokat tartalmazza.

Az okmány korlátozta az uralkodó hatalmát. Rögzítette, hogy mint minden alattvalójára, rá is érvényes a törvény. Winston Churchill, Anglia híres XX. századi történésze és miniszterelnöke szerint a Magna Charta „olyan ellenőrzési és kiegyensúlyozó rendszert [alakított ki], mely elég erőssé tette a királyságot, mégis megakadályozta, hogy egy zsarnok vagy egy őrült visszaéljen a hatalommal”. Ez valóban nemes elgondolás! De mit jelentett ez a dokumentum az átlagembereknek? Akkoriban nagyon keveset. A Magna Charta csupán a „szabad ember” * jogait részletezte, vagyis egy  viszonylag előkelő rétegét, mely akkoriban kisebbségben volt.

A Magna Charta „történetének már egy korai szakaszában jelképpé, és az elnyomással szemben harci jelszóvá vált; valamennyi következő nemzedék saját fenyegetett szabadságának védelmét olvasta ki belőle” — írja a Britannica Hungarica. Az angol parlament hasonló jelentőséget tulajdonítva az okmánynak, minden ülésszakát a Magna Charta megerősítésével nyitotta meg.

A XVII. századi Angliában az ügyvédek a Magna Charta cikkelyeire hivatkoztak, amikor síkraszálltak például olyan jogokért, mint az esküdtbíráskodás bevezetése, a habeas corpus *, a törvény előtti egyenlőség, az önkényes elfogatások megszüntetése és az adózás parlament általi ellenőrzése. Ezért a brit államférfi, William Pitt szemében a Magna Charta „az angol alkotmány »Bibliája«” volt.

Folytatódik a küzdelem

„A múltban sokszor a Magna Charta alkotmányi jelentőségét nem annyira az határozta meg, hogy mit mond az okmány, hanem az, hogy az alkalmazói szerint mit mond” — ismerte el Lord Bingham, aki 1996 és 2000 között volt Anglia és Wales Legfelsőbb Bíróságának az elnöke. Az okirattal összefüggésbe hozott szabadságeszmék később mégis elterjedtek az egész angolszász világban.

A zarándok atyák, akik 1620-ban érkeztek Angliából Amerikába, magukkal vitték a Magna Charta egy példányát. Majd 1775-ben, amikor Amerikában a brit kolóniák fellázadtak az ellen, hogy az angol kormány úgy vetett ki adót rájuk, hogy nekik nem volt beleszólásuk, a mai Massachusetts állam elődjének közgyűlése kijelentette, hogy az ilyen adók megsértik a Magna Chartát. Mi több, az akkoriban használatos hivatalos massachusettsi pecsét egy olyan férfit ábrázol, aki egyik kezében kardot tart, a másikban pedig a Magna Chartát.

Amikor a szárnyait bontogató nemzet képviselői összegyűltek, hogy elkészítsék az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát, ragaszkodtak a törvény biztosította szabadság elvéhez. Az amerikai Bill of Rights (Jogok Törvénye) is erre épül. Az Amerikai Ügyvédi Kamara éppen ezért, valamint a Magna Charta elismeréseképpen építtetett 1957-ben egy emlékművet Runnymede mezején a következő felirattal: „A Magna Charta emlékére — A törvény biztosította szabadság jelképe”.

Eleanor Roosevelt politikus asszony abban a reményben segített 1948-ban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának az összeállításában, hogy ez a dokumentum „a világon minden nemzet és egyén Magna Chartája lesz”. A Magna Charta történetéből jól látszik, hogy az emberi család mennyire vágyik a szabadságra. Ám a nemes törekvések ellenére sok országban még manapság is lábbal tipornak alapvető emberi jogokat. Az emberi kormányzatok ismételten alkalmatlannak bizonyultak arra, hogy szabadságjogokat biztosítsanak mindenkinek. Ez az oka annak, hogy a mi időnkben Jehova Tanúi milliói nagy becsben tartják a szabadság felsőbbrendű formáját, melyet egy különleges kormányzatnak, Isten Királyságának a törvénye szavatol.

A Biblia figyelemre méltó kijelentést tesz Istenről: „ahol Jehova szelleme van, ott szabadság van” (2Korintus 3:17). Mindazoknak, akik szeretnének ismeretet szerezni arról a szabadságról, melyet Isten Királysága kínál az emberiségnek, azt ajánljuk, hogy amikor következő alkalommal találkoznak Jehova Tanúival, kérdezzék őket erről a témáról. A válasz lenyűgöző lesz, olyan, amelyből kicseng a szabadság üzenete.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/kép a 13. oldalon]

A NAGY SZABADSÁGLEVÉL

A Magna Chartát (a latin kifejezés jelentése: ’nagy levél’) eleinte „Bárói cikkelyeknek” nevezték. Ez egy 49 cikkelyből álló dokumentum volt, melyet János király pecsételt le. A következő néhány napban az egyezmény cikkelyeinek a számát 63-ra növelték, és a király az így létrejött okmányra is rányomta a pecsétjét. Az 1217-ben újra kiadott változathoz egy második, kisebb okmányt csatoltak, mely az erdőtörvényt tartalmazta. Mindezekre a cikkelyekre utalnak úgy, hogy Magna Charta.

A 63 cikkely kilenc részre osztható. Vannak köztük olyanok, amelyek a bárók sérelmeinek orvoslásával foglalkoznak, illetve olyanok, melyek megreformálják a jog- és igazságszolgáltatási rendszert, valamint biztosítják az egyház szabadságát. A 39. cikkely, mely az angol szabadságjogok történelmi alapja, így szól: „Egyetlen szabad embert se fogjanak el, vessenek tömlöcbe, fosszanak meg javaitól, helyezzenek törvényen kívül vagy száműzzenek, vagy más módon ne tegyenek tönkre, s mi sem fogunk ellene támadni, se mást nem fogunk ellene küldeni törvényes ítélet nélkül, melyet a vele egyenlők (pares sui) hoztak hazája törvénye alapján.”

[Kép]

Háttérben: A Magna Charta harmadik változata

[Forrásjelzés]

By permission of the British Library, 46144 Exemplification of King Henry III’s reissue of Magna Carta 1225

[Kép a 12. oldalon]

János király

[Forrásjelzés]

From the book Illustrated Notes on English Church History (Vols. I and II)

[Kép a 12. oldalon]

János király felajánlja a koronáját a pápa személyes követének

[Forrásjelzés]

From the book The History of Protestantism (Vol. I)

[Kép a 13. oldalon]

János király találkozik a bárókkal, és rányomja a pecsétjét a Magna Chartára (1215)

[Forrásjelzés]

From the book The Story of Liberty, 1878

[Kép a 14. oldalon]

A Magna Charta emlékműve az angliai Runnymede mezején

[Forrásjelzés]

ABAJ/Stephen Hyde

[Képek forrásának jelzése a 12. oldalon]

Fent a háttérben: By permission of the British Library, Cotton Augustus II 106 Exemplification of King John’s Magna Carta 1215; János király pecsétje: Public Record Office, London