2Sámuel 19:1–43
19 Jelentették Joábnak: „A király sír, és gyászolja Absolont.”+
2 Az aznap aratott győzelem* örömét gyász váltotta fel az egész nép körében, mert hallották, hogy a király bánkódik a fia miatt.
3 És a nép csendben tért vissza azon a napon a városba+, mint akik szégyenkeznek amiatt, hogy megfutamodtak a csatában.
4 A király betakarta az arcát, és ezt kiáltozta: „Fiam, Absolon! Absolon fiam, fiam!”+
5 Aztán Joáb bement a házba a királyhoz, és ezt mondta: „Szégyent hoztál ma minden szolgádra, akik ma megmentették az életedet*, a fiaid,+ a lányaid,+ a feleségeid és a másodfeleségeid+ életét*.
6 Szereted a gyűlölőidet, és gyűlölöd azokat, akik szeretnek. Mert ma egyértelművé tetted, hogy a vezéreid és a szolgáid semmit sem jelentenek neked. Biztos vagyok benne, hogy ha csak Absolon élne ma, és mi, a többiek mind halottak lennénk, az nem bántana.
7 Most tehát kelj föl, menj ki, és nyugtasd meg* a szolgáidat, mert Jehovára esküszöm, hogy ha nem mész ki, egyetlen ember sem marad veled az éjjel. Ez pedig rosszabb lesz számodra, mint mindaz a baj, ami fiatalságodtól fogva mostanáig ért.”
8 Így hát a király fölkelt, leült a városkapuban, és ezt elmondták az egész népnek: „A király ott ül a kapuban.” Erre az egész nép a király elé ment.
Az összes legyőzött izraelita pedig elmenekült az otthonába.+
9 És Izrael minden törzsében ezen vitatkoztak: „A király szabadított meg bennünket az ellenségeinktől,+ és ő mentett meg minket a filiszteusoktól, most viszont elmenekült az országból Absolon miatt+.
10 Absolon, akit királyunkká tettünk*,+ meghalt a csatában+. Most tehát miért nem tesztek semmit, hogy visszahozzátok a királyt?”
11 Dávid király ezt az üzenetet küldte a papoknak, Cádóknak+ és Abjátárnak+: „Beszéljetek Júda véneivel+, és ezt mondjátok nekik: »Miért késlekednétek azzal, hogy visszahozzátok a királyt a palotájába? Hiszen arról értesült a király a házában, hogy egész Izrael vissza akarja vinni őt.
12 Testvéreim és vér szerinti rokonaim* vagytok. Akkor miért késlekednétek, hogy visszahozzátok a királyt?«
13 Amasának+ pedig ezt mondjátok: »Nemde vér szerinti rokonom vagy? Mérjen rám súlyos büntetést Isten,* ha mostantól nem te leszel a hadvezérem Joáb+ helyett.«”
14 Így aztán Dávid meggyőzte* Júda minden emberét. Meg is üzenték a királynak: „Gyere vissza valamennyi szolgáddal együtt.”
15 A király tehát elindult visszafelé, és eljutott a Jordánig. Júda népe pedig elment Gilgálba+ a király elé, hogy átvezesse a királyt a Jordánon.
16 Akkor a benjáminita Simei+, Gera fia, aki Bahurimból való volt, sietve lement Júda embereivel Dávid király elé,
17 és vele 1000 ember Benjáminból. Ciba,+ Saul házának szolgája is lesietett 15 fiával és 20 szolgájával a Jordánhoz a király elé.
18 Átkelt* a gázlón, hogy átvezesse a király háznépét, és hogy teljesítse, amit a király kíván. Simei, Gera fia pedig leborult a király előtt, amikor az át akart kelni a Jordánon.
19 Így szólt a királyhoz: „Ne tartson vétkesnek az én uram, és ne rója fel nekem a rosszat, amit a te szolgád tett+ azon a napon, amelyen uram, a király elhagyta Jeruzsálemet. Bárcsak ne venné a szívére azt a király,
20 mert jól tudja a te szolgád, hogy vétkezett. Ezért ma elsőként jöttem el József egész házából uram, királyom elé.”
21 Erre Abisai+, Céruja+ fia ezt mondta: „Hát ne haljon meg Simei, amiért Jehova felkentjét szidalmazta?”+
22 Dávid azonban ezt mondta: „Ne törődjetek ezzel, Céruja fiai+! Miért ellenkeztek ma velem? Hát ma haljon meg valaki Izraelben? Hiszen ma lettem újra király Izrael felett.”
23 Akkor a király így szólt Simeihez: „Nem halsz meg.” És megesküdött neki a király.+
24 Mefibóset,+ Saul unokája is lement a király elé. Ő sem a lábát, sem a bajuszát nem ápolta, és a ruháit sem mosta attól a naptól fogva, hogy a király elment, egészen addig a napig, amelyen békével visszatért.
25 Amikor Jeruzsálembe* érkezett a király elé, akkor a király így szólt hozzá: „Miért nem jöttél velem, Mefibóset?”
26 Erre ő így felelt: „Uram, királyom, a szolgám+ csapott be engem. Mert ezt mondtam*: »Felnyergeltetem a szamaramat, hogy ráüljek, és a királlyal menjek.« Ugyanis sánta+ vagyok*.
27 Ő viszont megrágalmazott engem, a te szolgádat uramnál, a királynál.+ De uram, királyom olyan, mint az igaz Isten angyala. Tedd hát azt, amit jónak látsz.
28 Apám egész háznépét halálra ítélhette volna az én uram, a király, és te mégis megengedted, hogy szolgád is az asztalodnál étkezzen.+ Milyen alapon követelhetnék még bármit is a királytól?”
29 A király azonban így szólt hozzá: „Ne folytasd! Úgy döntöttem, hogy te és Ciba osztoztok a mezőn.”+
30 Mefibóset erre ezt mondta a királynak: „Legyen csak övé az egész, most, hogy az én uram, királyom békével megjött a házába.”
31 A gileádi Barzillai+ aztán lejött Rógelimból, hogy elkísérje a királyt a Jordán folyóig.
32 Barzillai egyébként igen idős volt, 80 éves, és ő látta el élelemmel a királyt,+ amikor az Mahanaimban tartózkodott, mert igen gazdag ember volt.
33 A király ezért ezt mondta Barzillainak: „Kelj át velem, én pedig ellátlak élelemmel+ Jeruzsálemben.”
34 Barzillai azonban így szólt a királyhoz: „Hány nap van még hátra az életemből*, hogy fölmenjek a királlyal Jeruzsálembe?
35 80 éves+ vagyok ma már. Tudok-e különbséget tenni jó és rossz között, vagy érzi-e az ízét a te szolgád annak, amit eszem és iszom? Hallom-e még az énekes férfiak és nők+ hangját? Miért legyen hát még szolgád is uramnak, a királynak terhére?
36 Elég az, hogy a te szolgád elkísérhette a királyt a Jordánig. Miért is adna nekem ilyen jutalmat a király?
37 Hadd térjen vissza, kérlek, a te szolgád. Hadd haljak meg a városomban, közel az én apám és anyám sírjához.+ Itt van azonban szolgád: Kimhám.+ Ő keljen át urammal, a királlyal. Tedd vele azt, amit jónak látsz.”
38 A király erre ezt mondta: „Kimhám átjön velem, én pedig azt teszem vele, amit jónak látsz. És bármit kérsz is tőlem, megteszem neked.”
39 Ekkor az egész nép elindult, hogy átkeljen a Jordánon, és amikor a király is átkelt, megcsókolta*+ Barzillait, és megáldotta őt, az pedig hazament.
40 Amikor a király átment Gilgálba,+ Kimhám is vele ment. Júda egész népe és Izrael népének fele pedig átvezette a királyt.+
41 Majd Izrael emberei mind odamentek a királyhoz, és ezt mondták neki: „Miért loptak el téged testvéreink, Júda emberei, és hoztak át téged és háznépedet a Jordánon, és veled együtt minden emberedet?”+
42 Júda emberei mind így válaszoltak Izrael embereinek: „Mert rokonságban vagyunk a királlyal.+ Miért haragszotok emiatt? Ettünk-e bármit is a király költségére, vagy kaptunk-e ajándékot?”
43 Izrael emberei azonban így válaszoltak Júda embereinek: „Nekünk tíz részünk van a királyságban, ezért Dávidhoz is több jogunk van, mint nektek. Miért bántatok hát velünk megvetéssel? Hát nem minket illetett volna az elsőbbség, hogy visszahozzuk a királyunkat?” De Júda emberei szavának nagyobb súlya volt, mint Izrael emberei szavának.
Lábjegyzetek
^ Vagy: „megmentés”.
^ Vagy: „lelkedet”.
^ Vagy: „lelkét”.
^ Szó szerint: „beszélj szívhez szólóan”.
^ Szó szerint: „felkentünk magunk fölé”.
^ Szó szerint: „csontom és húsom”.
^ Vagy: „úgy bánjon velem Isten, sőt még rosszabbul”.
^ Szó szerint: „magához hajtotta a szívüket”.
^ Esetleg: „átkeltek”.
^ Esetleg: „Jeruzsálemből”.
^ Szó szerint: „mondta a te szolgád”.
^ Szó szerint: „sánta a te szolgád”.
^ Szó szerint: „életem éveiből”.
^ A búcsúzás szokásos módja volt, hogy megcsókoltak valakit, például az arcán.