Félkör alakú ív vagy görbe, mely a színkép színeiből áll. Ez látható jele volt Jehova szövetségének, amelyben megígérte, hogy „nem pusztul el többé minden test vízözön által, és nem lesz többé vízözön a föld elpusztítására” (1Mó 9:11–16). Nincs külön héber szó a szivárványra, ezért a Bibliában a szokványos „ív” szó megfelelője szerepel (az „ív” szót a magyar nyelv régebben ’íj’ értelemben is használta) (Ez 1:28).

Bonyolult elméletekkel és képletekkel magyarázzák a szivárvány kialakulását. Alapvetően úgy tűnik, arról van szó, hogy amikor a fehér fény belép a vízcseppbe, megtörik és színeire bomlik; a vízcsepp ekkor parányi prizma gyanánt szolgál. A különböző színű fénysugarak a csepp belső felületének ütköznek, és különféle, sőt meghatározott szögben verődnek vissza. Így a szemlélő a színképnek mind a hét színét láthatja a szivárványban (belülről kifelé haladva: az ibolya-, az indigó-, a kék, a zöld, a sárga, a narancs- és a vörös színt), bár az is lehet, hogy egybemosódnak a színek, és csupán négyet-ötöt látni tisztán. Olykor nagyobb és kevésbé kivehető „mellékszivárvány” vagy „másodlagos ív” is képződik, melyben a színek sorrendje fordított. A tudósok még mindig tanulmányozzák a szivárványt. Carl B. Boyer megjegyzi: „Az esőcseppen belül a fényenergia és az anyag között olyan szoros kölcsönhatás lép fel, hogy az ember egyenesen a kvantummechanikánál és a relativitáselméletnél lyukad ki . . . Bár már sokat tudunk arról, hogyan képződik a szivárvány, azt még kevéssé ismerjük csak, miként lehet észlelni” (The Rainbow, From Myth to Mathematics. 1959, 320–321. o.).

A Biblia abban a beszámolóban említi először a szivárványt, amely elmondja, hogy Isten szövetséget kötött Noéval és az utódaival, miután az  özönvíz túlélői kijöttek a bárkából (1Mó 9:8–17; Ézs 54:9, 10). Noénak és a családjának már önmagában ez a ragyogó látvány is megnyugtató volt, és a béke jelének bizonyult.

Sokféle nézet létezik arról, hogy vajon ekkor láttak-e először szivárványt az emberek. Néhány szövegmagyarázó szerint már korábban is láttak szivárványt, és igazából Isten ekkor csak olyan értelemben adta nekik a szivárványt, hogy különleges jelentést vagy jelentőséget társított egy már létező jelenséghez. Számtalan ember, aki osztja ezt a véleményt, úgy gondolja, hogy az özönvíz csupán helyi esemény volt, és nem változtatta meg lényegesen a légkört.

Csakhogy a szivárvány ekkor van először megemlítve, és ha korábban is látható lett volna, akkor nem adott volna oly nagy nyomatékot annak, hogy Isten a szövetsége kiemelkedő jeleként használta. Akkor semmi különös nem lett volna abban, hogy szivárványt látnak, és nem jelezte volna egyedülálló módon a változást, vagyis valami újnak a kezdetét.

A Biblia nem ír arról, hogy közvetlenül az özönvíz előtt mennyire volt tiszta a légkör. Ám nyilvánvaló, hogy amíg nem történt változás, és amíg meg nem nyíltak az egek zsilipjei (1Mó 7:11), olyanok voltak a légköri viszonyok, hogy Noé és a családja előtt még senki sem látott szivárványt. Ma is a légköri viszonyok határozzák meg, hogy lehet-e látni szivárványt, vagy sem.

A vihar után megjelenő szivárvány dicsőséges, szépséges és békét árasztó voltát a Biblia Istennek és a trónjának a leírásában használja. Ezékiel próféta egy Istenről kapott látomásában olyasmit látott, „ami úgy nézett ki, mint a felhőtömegben megjelenő ív a záporeső napján”. Ez kiemelte ’Jehova dicsőségét’ (Ez 1:28). Ehhez hasonlóan János is látta Jehova pompás trónját, mely „körül. . . kinézetre a smaragdhoz hasonló szivárvány” volt. A szivárvány nyugalmat árasztó smaragdzöld színe a megnyugvás és derűs nyugalom érzését kelthette Jánosban, és ez így is van rendjén, hiszen Jehova dicsőséges Uralkodó lévén ura minden helyzetnek (Je 4:3). János egy olyan angyalt is látott, akinek „szivárvány volt a fején” (Je 10:1), ami alighanem azt sejteti, hogy ez az angyal ’a béke Istenének’ egy különleges képviselője (Fi 4:9).