Mély és maradandó fájdalom

A KÖZELMÚLTBAN egy kutató szerette volna tudni, hogy az idő múlása hogyan hat a gyászolókra, akik elvesztették egy szeretett hozzátartozójukat. Kérdőívet küldött néhány szülőnek, akiknek néhány évvel ezelőtt meghalt a gyermekük. Nem mindenki válaszolt. Egy apa, Vlagyimir *, aki öt évvel ezelőtt elvesztette a fiát, elmondta, hogy még mindig túl nehéznek találja, hogy beszéljen róla.

Az ilyen maradandó fájdalom nem szokatlan a gyászoló szülők körében. William, akinek a 18 éves fia tíz évvel ezelőtt vízbe fulladt, ezt írja: „A veszteség miatti fájdalom azóta is bennem van, és elkísér egész életemen át.” Öt évvel ezelőtt Lucy fia váratlanul megbetegedett és meghalt. Lucy ezt írta: „Az első napokban folyton az zakatolt a fejemben, hogy »ez nem lehet igaz«. Azt hittem, ez csak egy rossz álom, és nemsokára felébredek. Egy idő után azonban kezdtem rájönni, hogy ez a valóság, és a fiam többé nem jön haza. Már öt éve, hogy meghalt, de amikor egyedül vagyok, még most is sokszor sírok utána.”

Miért éreznek a gyászoló szülők, mint ahogy Vlagyimir, William és Lucy is, olyan mély és maradandó fájdalmat? Vizsgáljuk most meg ennek néhány okát.

Miért oly nagy a bánat?

Amikor kisbaba születik egy családba, a szülők olyan érzéseket élnek át, mint amilyeneket egyetlen más emberi kapcsolatban sem. Már csak az, hogy a kezükben tarthatják a kicsikét, nézhetik, amint alszik, vagy csodálhatják a bájos mosolyát, mély boldogsággal és megelégedéssel tölti el őket. A szerető szülők gyengédséggel halmozzák el a gyermekeiket. Megtanítják nekik, hogy jól viselkedjenek, és legyenek udvariasak (1Tesszalonika 2:7, 11). Amint a gyerekek ezeknek az erőfeszítéseknek köszönhetően fejlődnek, a szülők büszkeséget éreznek, és kezdenek nagy reményeket fűzni hozzájuk.

A törődő szülők sokat tesznek azért, hogy gondoskodjanak a gyermekeikről. Talán rendszeresen pénzt vagy más anyagi javakat tesznek félre, hogy ezzel segítsék őket, amikor idővel saját családot alapítanak  (2Korintusz 12:14). Ez a rengeteg érzelem, idő, erőfeszítés és pénz, amit rájuk fordítanak, mind arra mutat, hogy a szülők az életnek nevelik a gyermekeiket, nem a halálnak. Amikor egy gyermek meghal, a felnevelése félbeszakad, és a szülők reményei szertefoszlanak. Annak a bensőséges szeretetnek és vonzalomnak, mely a szülőktől a gyermekük felé árad, hirtelen vége szakad. Azon a helyen a szívükben, melyet egykor a fiuk vagy a lányuk foglalt el, most üresség tátong. A szülők olyan mély bánatot éreznek, mely nem könnyen múlik el.

A Biblia megerősíti, hogy a gyászoló szülők mérhetetlen és hosszan tartó fájdalmat viselnek el. Leírja, hogy mi történt, amikor Jákob patriarcha megtudta, hogy a fia, József meghalt: „Jákob ekkor megszaggatta köntösét, zsákruhát vett csípőjére, és hosszú napokon át gyászolta fiát. Mindegyik fia és lánya felkelt vigasztalni őt, de nem akart vigasztalódni, hanem ezt mondta: »Gyászolva megyek le fiamhoz a seolba [vagyis a sírba]!«” Évekkel később Jákob még mindig siratta a fiát, akiről azt hitte, hogy meghalt (1Mózes 37:34, 35; 42:36–38). Egy másik bibliai példa egy hűséges asszonyról, Naomiról szól, akinek két fia elvesztését kellett elszenvednie. Mélységes bánatában meg akarta változtatni a nevét Naomiról – melynek jelentése ’gyönyörűségem’ – Marára, ami azt jelenti, ’keserű’ (Ruth 1:3–5, 20, 21).

A Biblia többet tesz annál, minthogy elismeri, hogy a gyászoló szülők fájdalmat élnek át. Arra is rámutat, hogy Jehova miként ad erőt a gyászolóknak. A következő cikkben pedig megvizsgáljuk, hogy milyen módokon nyújt vigaszt nekik.

[Lábjegyzet]