Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Kishírek a nagyvilágból

Kishírek a nagyvilágból

Egyesült Államok

Los Angelesben a közel 4500 jelzőlámpa mindegyikét összehangolták egy 1200 négyzetkilométeres területen. A The New York Times szerint Los Angeles „az első nagyváros a világon, ahol ezt megvalósították”.

Nemzetközi hír

Egy egész világra kiterjedő kutatásból kiderült, hogy 1990 és 2010 között 82 százalékkal nőtt az elhízott emberek száma. A túlsúly több mint háromszor annyi ember halálát okozza, mint az alultápláltság, jóllehet még most is sok országban gond az éhezés. „Húsz évvel ezelőtt az embereknek nem jutott elég élelem, most viszont a túl sok élelem és az egészségtelen ételek miatt lesznek betegek, még a fejlődő országokban is” – jelentette ki Majid Ezzati, a kutatás egyik vezetője.

Midway-szigetek

Egy Laysan-albatrosz, mely állítólag a világ „legöregebbnek tartott, vadon élő madara”, újra kiköltött egy fiókát. Mennyi idős az anyamadár? Először 1956-ban jelölték meg, amikor már legalább ötéves volt, tehát most jóval több, mint 60 éves. Élete folyamán eddig feltehetően 3-4 millió kilométert repült, ami megfelel 4-6 holdutazásnak.

Dél-afrikai Köztársaság

Egy felmérés szerint a Dél-afrikai Köztársaságban élő nők egyharmada használ valamilyen bőrfehérítő szappant és krémet. Az ilyen szerek veszélyesek, és több országban már be is tiltották őket. Okozhatnak különböző típusú rákbetegségeket, vesekárosodást, depressziót, szorongást, kiütést és hegeket.