Átkelés „a tű fokán”

AZ ÉBREDJETEK! AUSZTRÁLIAI ÍRÓJÁTÓL

AMIKOR brit felfedezők megtalálták a Bass-szorost 1798-ban, a tengerésztisztek teljesen el voltak ragadtatva. Ez a tengeri átjáró, mely elválasztja Tasmania szigetállamát az ausztrál kontinenstől, 1100 kilométerrel lerövidítette az utat Anglia és Sydney között.

A Bass-szoros azonban a világ egyik legveszélyesebb tengeri szakasza. A szorosban viharos nyugati szelek uralkodnak, és erősek az áramlások, ráadásul az átlagmélység sekély, 50-70 méter; mindezek miatt háborog a tenger, és óriási hullámok keletkeznek. Ugyancsak veszélyt jelentenek a szoros nyugati bejáratánál lévő King-sziget csipkézett szirtjei. A sziget csaknem azonos távolságra fekszik a szoros két oldalától.

Napjainkban nem nehéz áthajózni a Bass-szoroson, de a vitorlás hajók és a kezdetleges navigációs eszközök korában más volt a helyzet. Idegőrlő volt behajózni a szorosba a nyugati bejáraton át. Olyan volt ez az út – egy találó leírással élve –, mintha „a tű fokán keltek volna át”.

Az ortodróma-útvonalon hajózva

Az 1800-as évek elején akár öt hónapig is eltartott, míg a hajók megtették a 19 000 kilométeres utat Anglia és Ausztrália keleti része között. És az utazás bizony nem volt leányálom. Általában utasok százai – főként kivándorlók és fegyencek – zsúfolódtak össze a fedélzet alatt nyomorúságos körülmények között. Gyakori volt a tengeri betegség, a rosszultápláltság és más betegségek, csakúgy mint a rágcsálók. Mindennaposak voltak a halálesetek. * Ennek ellenére a jobb élet reménye lelket öntött sok utasba.

1852-ben a dolgok jobbra fordultak, amikor James (Bully) Forbes kapitány felfedezett egy rövidebb utat. Ahelyett, hogy a 39. szélességi körön hajózott volna – mely látszólag a legrövidebb út volt az Indiai-óceán déli részén keresztül Ausztráliába –, Forbes az Anglia és Ausztrália délkeleti része között húzódó ortodróma-útvonalat * választotta. Ennek következtében délebbre jutott, az Antarktika felé. A jéghegyek és az óriási hullámok ellenére Forbes hajója, a Marco Polo 701 bevándorlóval a fedélzetén mindössze 68 nap után kikötött a Victoria állambeli Melbourne-ben, szinte felére csökkentve az utazási időt. Ez a rekord kapóra jött, ugyanis ekkor tetőzött Victoria államban az aranyláz. A rövid útvonal hírére sok ezer leendő bányász tülekedett azért, hogy eljusson a messzi délre.

Miután a hajók elhagyták Angliát, a következő kikötő a körülbelül 16 000 kilométerrel távolabb  lévő Otway-fok volt. A tengerészek egy szögmérő műszert, vagyis egy szextánst és navigációs táblázatokat használtak, hogy kiszámítsák a földrajzi szélességet. A földrajzi hosszúságot pedig a hajó kronométerével határozták meg, melyet a greenwichi középidőhöz állítottak. A helyi időt a nap állása alapján állapították meg. A helyi idő és a greenwichi idő közötti egy-egy óra különbség 15 hosszúsági fokot jelölt. A két adat, vagyis a szélességi és a hosszúsági fok segítségével egy jó tengerész nagyjából pontosan meg tudta állapítani a helyzetét.

De a dolgok rosszul is elsülhettek. A felhők hosszú időre eltakarhatták a napot, a korai kronométerek pedig nem mindig voltak pontosak. Napi egy másodperc eltérés három hónap alatt akár 50 kilométerrel is eltéríthette a hajót az útvonalától. Esőben, ködben vagy sötétben az eltévedt hajók elvéthették a Bass-szoros bejáratát, és pórul járhattak a King-sziget vagy Victoria állam sziklás partjai mentén. Bizonyára sok utazó ugyanúgy érzett, mint az a kapitány, aki biztonságos távolságból megpillantva az Otway-fokot így kiáltott: „Hál’ Istennek, nem vétettük el a célt!” A XIX. századi tengerészek rátermettségét bizonyítja, hogy a többségük át tudott jutni „a tű fokán” anélkül, hogy hajótörést szenvedett volna. Néhány hajó azonban kevésbé volt szerencsés.

Egy hajó szerencsétlensége

1878. június 1-jén napkelte előtt a Loch Ard nevű klipper (egy gyors járatú, általában három árbocos vitorlás hajó) a sűrű ködben Victoria partjai felé tartott. A köd, amely már az előző nap leszállt, akadályozta a kapitányt, hogy megállapítsa a hajó pontos helyét a delelő nap állása alapján. Emiatt jóval közelebb volt az ausztrál kontinens partjaihoz, mint gondolta. Hirtelen felszállt a köd, és a hajón lévők látták, hogy csupán 2 kilométerre tőlük 90 méter magas sziklák meredeznek. A legénység lázasan igyekezett elfordítani a hajót, de a szél és az árapály összeesküdött ellenük. Egy óra sem telt bele, és a Loch Ard nagy robajjal nekiütközött egy sziklazátonynak, majd negyedóra múlva elsüllyedt.

A fedélzeten lévő 54 személy közül csak ketten élték túl a szerencsétlenséget: egy hajósinas,Tom Pearce és egy utas, Eva Carmichael. Mindketten 20 évnél fiatalabbak voltak. Tom órákon keresztül egy felborult mentőcsónakba kapaszkodott a téli jeges vízben. Végül az árapály a sziklák közé sodorta egy keskeny szurdokba. Meglátott egy kicsi partszakaszt, mely tele volt a hajó roncsaival, és biztonságban kiúszott. Eva nem tudott úszni, ezért körülbelül négy órán át egy hajóroncsba kapaszkodott, mielőtt ugyanabba a szurdokba sodródott. Amikor megpillantotta Tomot a parton, segítségért kiáltott. Tom a hullámok közé vetette magát, és egy óra küszködés után partra húzta Evát, aki akkor már félig eszméletlen volt. Eva így emlékezett vissza: „Tom egy félelmetes barlangba vitt, a parttól több mint 50 méterre. Talált egy láda konyakot, kinyitott egy üveget, és itatott belőle velem egy keveset, ettől magamhoz tértem. Hosszú fűszálakat és gallyakat szedett össze, hogy azon feküdjek. Hamarosan elveszítettem az eszméletemet, és így lehettem órákig.” Ez idő alatt Tom felmászott a sziklára, hogy segítséget kérjen. Kevesebb, mint 24 órával a Loch Ard elsüllyedése után Tomot és Evát egy közeli tanyára vitték. Eva a hajószerencsétlenségben elveszítette a szüleit és öt testvérét, három fiút és két lányt.

Napjainkban évente hajók ezrei, kicsik és nagyok kelnek át biztonságosan a Bass-szoroson. Az út során több mint száz hajóroncs maradványai mellett haladhatnak el. A hajótörések helyszínei közül néhány, például a Port Campbell  Nemzeti Parkban lévő Loch Ard-szurdok turisztikai látványosság. Ezek a helyszínek megrázó módon emlékeztetnek minket azokra a rettenthetetlen XIX. századi emberekre, akik miután körbehajózták a fél világot, bátran nekivágtak a jobb élet reményében az út utolsó szakaszának: átkeltek „a tű fokán”.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/képek a 17. oldalon]

MI TÖRTÉNT TOMMAL ÉS EVÁVAL?

Tom Pearce és Eva Carmichael, a Loch Ard nevű hajó katasztrófájának egyedüli túlélői, azonnal híresek lettek Ausztráliában. „Az újságok szenzációhajhász beszámolókat közöltek a hajótörésről: Pearce-t hősként, Eva Carmichaelt pedig szépséges túlélőként dicsőítették. Úgy tűnt, eldöntetett: a két túlélőnek egybe kell kelnie” – írja a Cape Otway—Coast of Secrets című könyv. Jóllehet Tom házassági ajánlatot tett Evának, ő ezt visszautasította, és három hónap múlva visszatért Írországba, ahol férjhez ment, és családja lett. 1934-ben halt meg 73 éves korában. Tom visszatért a tengerre, és nem sokkal azután másodszor is hajótörést szenvedett. Ismét túlélte a szerencsétlenséget. Éveken át volt kapitány gőzhajókon. 1909-ben halt meg 50 éves korában.

[Forrásjelzés]

Mindkét fénykép: Flagstaff Hill Maritime Village, Warrnambool

[Ábra/kép a 15. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Forbes hajója, a „Marco Polo” (fent) a jóval rövidebb ortodróma-útvonalon juttott el Angliából Ausztráliába

[Ábra]

RÉGI ÚTVONAL

39. szélességi kör

ORTODRÓMA-ÚTVONAL

déli sarkkör

[Térkép]

ATLANTI-ÓCEÁN

INDIAI-ÓCEÁN

ANTARKTIKA

[Forrásjelzés]

From the newspaper The Illustrated London News, February 19, 1853

[Ábra/térkép a 16–17. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Olyan volt behajózni a Bass-szoros nyugati bejáratán, mintha „a tű fokán keltek volna át”

[Térkép]

AUSZTRÁLIA

VICTORIA

MELBOURNE

Port Campbell Nemzeti Park

Otway-fok

Bass-szoros

King-sziget

TASMANIA

[Kép a 16. oldalon]

Miután a „Loch Ard” sziklazátonynak ütközött, negyedórán belül elsüllyedt

[Forrásjelzés]

La Trobe Picture Collection, State Library of Victoria

[Kép a 17. oldalon]

A Port Campbell Nemzeti Park; 1. a sziklazátony, melynek nekiütközött a „Loch Ard”; 2. Tom Pearce barlangja

[Forrásjelzés]

Photography Scancolor Australia